önzőség

 Kérdés:

Amennyiben kicseréljük önző viselkedési modelünket kölcsönös barátságra, és egymás kölcsönös figyelembe vételére, nem fogja mindez megállítani azt a fejlődést, melyet a versengés lendít előre?

Válaszom:

A versengés nem tűnik el. Itt álljon mindennek az oka:

Ma az ember maximális profitra törekszik, de rájön, hogy sikere az egész világtól függ. Ahogy megfigyeli a közötte és a világ között növekvő kapcsolatokat, elkezdi megérezni azt, hogy a többiek iránti adakozás végérvényesen sikeressé teszi majd őt. Nem azért jár jobban, mert a világ hirtelen gazdagabb lesz, és ő abból a profit egy részét megkapja, hanem mivel fokozatosan megérti, hogy azáltal, hogy adakozik a világ számára, valami magasabb szinthez kapcsolódik – egy magasabb kielégüléshez, és feltöltődéshez. És ez a magasabb szintű kielégülés elkezdi neki megadni a mindenben megjelenő értelmet – a Teremtő érzetét.

 Kérdés:

A Kabbalisták hogyan magyarázzák meg az idő paraméterét, amelyet mi érzékeink keresztül érzünk, és különböző műszerekkel mérni vagyunk képesek?

Miért van szükségünk az idő érzetére és jelenségére, és miért halványodik el ez az érzés a Machson (határvonal a fizikai és spirituális világ között) átlépése után?

– Hogyan és miért képezzük az időt magunkon belül?

– Milyen hatással lehet a személy az időre, és hogyan befolyásolja az idő a személyt?

– Végül milyen hatással van az idő a Természet egészére, és hogyan működik ez a kapcsolat ellenkező irányban?

Válaszom:

Az időt a személy önzősége képzi. Az idő egy hiány érzete, a létező, és a nem létező közötti különbség érzése. Azonban amennyiben valaki a jövőt úgy érzékeli, mint valamit amit már megkapott, valami olyant, ami már létezik, akkor a személy már nem érzékeli az időt – nincs meg az az érzése, hogy ma valami hiányzik neki, amit esetleg megkaphat a jövőben.

Másrészről amennyiben a személy teljesen elhiszi, minden kétség nélkül, hogy bár még semmit sem kapott meg, de azt garantáltan megkapja majd, akkor a jelen és a jövő eggyé válik neki, mivel a jövő semmi újat nem képes a jelenhez hozzáadni. Azért van az, hogy az önzőség fölé emelkedve képesek vagyunk a jelenbe belépni, és csakis a jelenben létezni.

Írva van, hogy az aki a Teremtő felé igyekszik, az összezsugorítja az időt. A tény az, hogy a világ teljes képe bennünk létezik, és ez magába foglalja az idő érzetét is.

A személy elveszti a halállal kapcsolatos gondolatait a machsom (határvonal) átlépése után azonnal, mivel igazából a halál nem is létezik! A halál az önző érzéseinken belüli üresség érzete, azaz az állapot amikor rájövünk, hogy ezek a vágyaink örökké üresek maradnak. Ebből kifolyólag amikor az ember teljesen üresnek érzi magát, könnyűnek találja saját életét elvetni, mivel az élet csak szenvedést jelent számára.

Így a legfontosabb dolog, amit meg kell értsünk az, hogy nincsen önző vágyainkon belül kielégülés – és soha nem is lesz. Azonban lehetséges kielégülést találni az adakozás iránti vágyainkon belül, sőt mi több ez a kielégülés örökkévaló és tökéletes.

Teljesen mindegy hogy a személy milyen keményen dolgozik azon, hogy önző vágyait kielégítse, az mind teljesen hiábavaló – olyan, mintha egy lyukakkal teli edényt akarnánk megtölteni. Mindegy mennyit pénzt keresünk, milyen keményen próbálunk valamit elérni, hamar belátjuk, hogy az olyan dolgok, mint pénz, tisztelet, hatalom és tudás mind elillannak, minket még üresebben, és kiábrándultabban hagyva mint azelőtt.

Az egész világ kezdi felfedezni azt, hogy pénz, hírnév, hatalom és más versengések soha nem képesek jó eredményt hozni. Az egyetlen hasznos következtetés, amit személyes tapasztalatainkból, és az emberiség történelméből levonhatunk az, hogy teljesen fölösleges önzőségünk érdekében robotolnunk. Miután levontuk ezt a következtetést a személy egy helyesebb nézőponttal kezd rendelkezni, és rájön, hogy nincs mit hajszolnia, és nincs mire várnia. És ugyancsak nincs értelme kétségbe esnünk: csak meg kell ragadjuk a világ helyes képét. Fel kell ismerjük, hogy a világ egy új módon fejlődik, ahol megnyílik számunkra a legmagasabb lehetőség – az örökös kielégülés.

A bölcs személy nem köt egy olyan egyezséget, ahol 10 évvel később csak csalódás vár rá. Ellenkezőleg, mindent előre mérlegel, és óvatosan egy másik helyesebb útat választ. Így el kell magyarázzuk a világnak, hogy létezik egy gyors és könnyű út a teremtés céljának elérése felé. Ez megóvhat mindenkit a szükségtelen és hosszú szenvedéstől, amely egyébként ugyanahhoz a célhoz visz minket.

 Kérdés:

Azért hoznak az emberek létre utódokat, mert lelkükben túl sok önzőség létezik?

Válaszom:

Amikor túl sok önzőség van a lelkünkben, azt nagyon nehéz korrigálni. Sokkal könnyebb azt kisebb csomagokban kijavítani, és így minden egyes kisebb részt külön korrigálni. Ezért van az, hogy az emberiség száma növekszik. Azonban ez csökkenhet is, mivel az önzőség szenvedést hoz az emberekre. Ez az Univerzum körforgója.

Kérdés:

Miért nem akarnak az emberek többé utódokat létrehozni? Mindez azért van, mert már korrigálták magukban az önzőséget, vagy azért mert túl aok önzőségük van, mely szenvedést hoz rájuk?

Válaszom:

Az utódok létrehozása iránt érzett vágy hiánya az önzőség extrém formája.

 Kérdés:

Mi a jelentése annak a kabbalisztikus kijelentésnek: “A halál is jobb, mint a jelenlegi élet”? Van a személynek bármi választása, hogy él, vagy meghal? Vagy az élet azt jelenti, hogy valaki a spirituális életben létezik, és a halál a spiritualitás hiánya?

Válaszom:

A Kabbala csakis spirituális állapotokról beszél, és nem a fizikai testünk haláláról vagy életéről. A fenti kifejezés azt mondja, hogy önzőségünk halála jobb, mint jelenlegi életünk, még akkor is, ha jelenlegi életünk mindenféle élvezetekkel van tele. Ez azért van, mivel az élvezet eltávolíthat minket az igazságtól, és így fizikai életünk végét eredménytelenül érjük el.

 Híradás (a PloS One által):

Egy új japán kutatás azt mutatja, hogy a nagyobb személyek közötti bizalom jobb életminőséggel jár, beleértve a fizikai, pszichológiai, társadalmi és környezeti életminőséget.

Kommentárom:

A kisebb önzőség, vagy az önzőség művi elnyomása a kellemesség érzetét kelti, mivel “Az aki növeli tudását, növeli szenvedését is”. Ezért van az, hogy az állatok élete könnyebb az emberekénél. De természetesen önzőségünk lecsökkentése nem megoldás a problémára, mivel nem tudjuk átverni a természetet. A Teremtő terve alapján önzőségünknek növekednie kell, amíg saját képtelenségét kell megmutatnia gazdájának, más szóval amíg kiderül, hogy az minden gonosz eredete.

Ez az önzőség legfontosabb célja, mint ahogy azt a Tóra is mondja “Teremtettem egy segítséget ellened”. Így vagy úgy a növekvő önzőség arra kényszeríti gazdáját (ahogy mi azt először gondoljuk), vagy helyesebben rabszolgáját (ahogy arra később rájövünk) hogy használja azt. Csak egy megoldás van: a kellemes érzet csak azzal érhető el, ha önzőségünket korrigáljuk. Ez nem csak arra teszi a személyt képessé, hogy önzősége fölé emelkedjen, de mivel adakozásra használja azt, elkezdi érzékelni az általános lélek (Ádám) életét is. Más szóval elkezdjük érzékelni következő szintünket – az állati testünkön túl, Ádám állapotát, egy olyan létezést, mely megegyezik a Teremtő létezésével. Ezzel felfedezi magában a Teremtőt.

 Kérdés:

Mi az a “gonosz szem”?

Válaszom:

Amikor másokra nézek, önzőségem irigység, gyűlölet és hatalom iránti vágy érzését kelti fel. Nem kívánok másoknak semmi jót, de legalább is nem akarom, hogy jobbak legyenek, mint én. Amennyiben jót kívánok nekik és azt akarom, hogy sikeresek legyenek, ez csak azért van, hogy a többiek láthassák, hogy én még sikeresebb vagyok.

Mivel mindannyian össze vagyunk kapcsolódva, ez a “gonosz szem”, azaz ez a vágy befolyásol másokat. Életünk a bizonyíték erre. Ez az, amit a tanárom, Rabash elmagyarázott. Vágyaink érdekünkben, illetve ellenünk dolgoznak, mivel mindannyian egyetlen rendszerhez tartozunk. Vágyaink “vándorolnak” ebben a rendszerben, és nem vagyunk képesek megakadályozni a másokra irányuló hatásunkat, és az ő hatásukat mi ránk. Gondolataink egymással kapcsolatban és a világgal, mint egy egésszel kapcsolatban eredményezték megcsonkított világunkat és beteg társadalmunkat. Mi vagyunk az okai szenvedésünknek.

KA

 Kérdés:

Egy érdekes gondolat ötlött belém: lehet, hogy a jelenlegi válság oka nem a növekvő önzőség, hanem épp ellenkezőleg, önzőségünk abbahagyta növekedését, és fejlődését? Amíg az emberiség önzősége folyamatosan növekedett, folyamatosan adaptálódtunk szociális fejlődésünk újabb és újabb szintjéhez. De most olyanok vagyunk mint egy ló, mely nem képes tovább vontatni – megáll és lassan megeszi az összes körülötte található füvet. És amikor a fű elfogy, a ló meghal.

Vagy a lónak ismét erőt kell találnia, hogy tovább mehessen. Amennyiben ez a gondolat helyes, akkor nem a már meglevő önzőségükből kell az embereket kigyógyítanunk, hanem ellenkezőleg: elő kell segítsük önzőségük további növekedését, hogy új szintű vágyakhoz jussanak. És ezt azzal érhetjük el, hogy elmeséljük nekik mindazt a gyönyörűséget, melyet e következő szinten tapasztalhatnak meg.

Válaszom:

Pontosan ez az, amit a kabbala tesz: nem ijesztgeti az embereket azzal, hogy mi történik a jelenben, hanem megmutatja nekik a válság célját, hogy elszakítsa őket az értelmetlen erőfeszítésektől, hogy “felélesszék a halottat” a régi módszerek használatával. A célból, hogy elszakítsa az embereket önzőségüktől, elmagyarázza a benne rejlő gonoszt, és ez után hogy előre vonzza őket, hogy valami magasabbért és jobbért vágyakozzanak, a tanuláshoz vezeti őket, mely csakis egy magasabb és jobb világról beszél.

KA