Dr. Michael Laitman

spiritualitás

Az úttörő csapat lelke

Az Úttörő csapat lelke

Kérdés:

Mit tegyenek a tanulok, akik külföldön élnek és különböző kultúrákból jönnek, de Izrael nemzetének a részévé akarják érezni magukat?

Válasz:

Megpróbálom elmagyarázni a különbséget, aki zsidó születésű genetikailag és az a személy aki nem rendelkeznik genetikailag a génekkel, de van egy hajlama a “Yáshár-Kél” felé (Egyenesen a Teremtőhöz), azaz olyanná akarna válni mint a Teremtő.

A betértről mondva, hogy ő zsidó hitre születik újra. Ez azt jelenti, hogy ő zsidó 100%, mert eredetileg egy távolabbi vágyból származik. És ha korrigálja, akkor ő belsőbbé válik, mint a többi. Rabbi Akiva, akitől Tóra származik, ő nem volt zsidó származású. Abban az időszakban, amikor Izrael nemzete spirituális szinten volt, sok nagy kabbalista volt aki a világ nemzeteiből jött.

Nem kevesebb semmilyen módon aki távolabbról jön, mert a vágy, amelyet korrigálnunk kell a világ nemzetei kezében van. Ahogy mondva van: a Teremtő a Tórát először a világ nemzeteinek akarta adni, ami azt jelenti, hogy az AHP –ot korrigálja. És Izrael, a Gálgáltá vé Éynáim, amely csak egy átmenetet, egy kapu a korrekcióra.

Ezért azok emberek, akik közelebb kerülnek az általános korrekcióhoz, és nem tartoznak a genetikailag Izráel nemzetéhez, ők az AHP –nak a részei, az “úttörők” az általános lélekből, és korrekciót igényelnek. Ez azt jelenti, hogy ez a legfontosabb része az edénynek.

Ezért közelednek hozzánk, mivel ők az átmenet köztünk és az egész világ között. Nagyon remélem, hogy ők is kifejlesztik az integrált oktatás módszerét, elkezdenek tanítani, és átadni az egész világnak. Minden államnak van egy másik kultúrája, és egy másik mentalitása. Szóval, csak így lesz lehetséges, hogy segítsenek a világ korrekciójában.

Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb a jutalmuk, és sokkal fontosabb a munkájuk, mint azoknak, akik Izrael nemzetéhez tartoznak születésüktől fogva, mert ők a valódi átmenet és ők benne vannak foglaltatva az AHP vágyaiba. Ezzel együtt, képesek magukat felemelni a Gálgáltá vé Éynáim szintjére.

Ez a kép még nem teljesen világos, de a “betérő” egy nagyon komplex, kifinomult definíció, és ezen belül számtalan szerep található. A “betért” fogalmának a szerepe átmenetként szolgál a GE és az AHP között, hogy felemelje a megszerzési vágyat a korrekció felé.

Volt idő, amikor Izrael nemzete levált a többi Babiloni emberektől. De a spirituális szikrák fokozatosan felfedeződnek az általános vágyban, rétegenként, kezdve “Ádám HáRishon” –tól, (Első Ember). Ezt követően, a szikrák megmaradtak a törésből, amelyet “szívben lévő pont” –nak, hívunk, Ábrahámmal fedezték fel és több ezer más babilóniaival együtt, akikkel kijöttek Kánaán földjére.

Ezek az emberek már kezdettől fogva részei az egész emberiségnek, akik a babylóniai civilizációból jöttek. Ezek után a sóvárgásuknak által egy csoportba gyűltek a kollektív vágynak megfelelően, és készen állnak a “szeresd felebarátodat, mint magadat”, azért hogy összegyűljenek, és a kapcsolatban felfedezzék a Felső erőt. És ez így van még jelenleg is. Szóval, ez magában foglalja mindazokat, akik egykor részei voltak az összegyűjtésnek, valamint azokat, akik nem voltak még, de most ébredeznek.

Mert mindazok, akik a korporeális Izrael részei és azok akik a spirituális Izrael részei, van egy szerepük a kollektív rendszerben, de még ismeretlen számunkra. De általában, akik a világ nemzeteiből származnak, és csatlakoznak az Izrael nemzetéhez, az ő szerepük  nagyon fontos, de még nem fedezték fel.

Ők különösen azok, akik képesek létrehozni a mozgást a korrekció folyamata felé, mivel a Gálgáltá vé Éynáim nem képes, mert hiányzik a saját vágyuk, nem rendelkeznek az erővel hogy mozogjanak. Ezért mondják azt, hogy a világ nemzetei Izrael gyerekeit vállukra emelik és elviszik őket Jeruzsálembe megépíteni a Templomot (Béit a Migdás).

Lehetetlen elérni a Teremtőt, a spirituális edényt, amely az úgynevezett Templom (Béit ha Migdás) a mozgás nélkül, amelyet a világ nemzetei végzik el, azok az emberek, akik megértik ezt a feladatot, ezt a folyamatot, ezt a célt. Izrael nem képes ezt megtenni önmagában. Ezért a munka minden csoporttal a világon, amit teszünk és amiről gondoskodunk ez még nem elég. De a testvéreink a világ minden részén, és a csoportok, nagyon fontosak a világon. A csoportok fontosságáról a világon egyre többet és többet fognak felfedezni.

2013.04.15, Báál HáSzulám írásai, “A Föld öröklése” című cikkjéből

BS

21 ápr 2013

Ugyanazok a szavak, csak lehámozva a héja

Ugyanazok a szavak, csak lehámozva a héja

Mi a törött helyből érkeztünk, egy vágyból, amely nem érti mi a Szentség, mi a spiritualitás. Mi ezt a megértést építjük fokozatosan, hosszú időn keresztül. Ennélfogva ezek a szavak nem változnak, sem az út kezdetén és sem a végén, továbbra is ugyanazok a szavak maradnak: adakozás, szeretet. De minden alkalommal ahogy a személy halad előre, elkezdi érezni a szavak mélységét egy precízebb formában.

Mintha vennél egy zöldséget, amelyet sok réteg borít,- például a hagymát,- és lassan kezded lehámozni rétegről rétegre, több tucat réteget lebontva, egyre mélyebbre hatolva. Pontosan ebben a formában héjazzuk le a kérgeket a szavakról, minden alkalommal több értelmét érezve a fogalomnak, ami minden szó mögött rejlik.

Amikor egy szó, egy koncepció elkezd tisztázódni, akkor az összes többi is elkezd tisztázódni, hiszen minden összefügg egymással. Így a személy fokozatosan kezdi megérteni, hogy mi is az amiről a kabbalisták írnak.

Valahogy elkezdi megérteni az értelmében, de még mindig nem az érzelmében éli át. Ez létrehoz benne egy hatalmas hiányérzetet, sóvárgást, hogy képes legyen elérni! Szinte egy idiótává válik, minél jobban halad előre. Ha a személy anélkül haladna előre a spiritualitás elérése felé, hogy rendelkezne az égő “szívbeli ponttal”, akkor egyszerűen az értelmével tanulna, mint egy tanuló, csak elméletben értene meg mindent. Még ha úgy is tűnik neki, hogy érez vagy megért valamit, nincs belső konfliktusa az érzelme és az értelme között, így ő “egyirányú” módon halad előre, amelyet az elméje irányít.

Ha rendelkezik mind a érzelemmel, mind az értelemmel, és fejleszti a spirituális edényét, akkor összezavarodik. Érzi, hogy kezdi elveszíteni a kontrasztot. Úgy érzi, hogy érzékenysége és értelme nem a tanulmányi szintjének megfelelően növekszik.

Az értelme csak az érzelmek eredménye. Ugyanis minél inkább fejlődnek az érzelmei, az edénye, a hiányérzete, csakis abban a mértékben fejlődik személy értelme. Tehát nagyon “primitívvé” válik, nem intelligenssé, nem filozofálóvá. Ő okos, de csak azokon a határokon belül, amelyeket a szívében érez. Ezt hívják, a szív bölcsességének, mert a szív kényszeríti a személyt, hogy bölcs legyen.

Miért jó az, ha az ember elveszíti éles értelmét, és teljes egészében a belső érzéseiben él, és az válik céljává, hogy csak az érzelmeit fejlessze? Mert különben továbbra is bizonytalan és korlátozott marad, így viszont biztos lehet abban, hogy ő aggódni fog a szíve fejlődése miatt. Hiszen mindent megkap a saját spirituális edényén, az érzelmein keresztül. Az a személy, aki az érzelmei által működik, nem tekinthető a mi világunkban intellektuálisnak.

Ennek eredményeként, ez az állapot arra kényszeríti őt, hogy felgyorsítsa és fejlessze az érzelmeit, mivel érti és érzi, hogy ő nagyon korlátozott, a szíve érzi ezeket a nagy korlátokat. Így egy önző, primitív, egyirányú módon képes csak érteni, és a szíve csak nagyon keveset érez.

Tehát a személy megérti, hogy nem marad más választása, rájön, hogy ki kell tárnia a szívét. Ennek az erős nyomásnak az eredményeként nő az irigysége. A vágya és a tisztelete nyomja a spirituális szív megnyílása felé. Ez egy tehetetlen helyzet, mert a Teremtő leblokkolta minden egyéb fejlődését.

Olyan lesz mint egy idióta, nem lesz képes hallani és érezni. Vannak, akik éles elmével rendelkeznek, nagyon jól értik pl. a politikát, a tudományt, vagy különböző ügyleteket, de nem képesek összekapcsolódni, hirtelen nagyon egyszerűvé válnak, és csak a szívük vágyát követik. A mi világunkban ez az úgynevezett “állati” szint “. Az “Ádám” (Ember) szintjének hívják azt, akit az értelme irányít. De a korlátozás arra kényszeríti a személyt, hogy kinyissa a szívét minden módon és minden áron, hogy kifejlessze a spirituális edényét, az érzelmi csatornáit. Különben elvesztettnek érzi magát, és nem érti meg, mi az adakozás.

2013.03.27, Báál HáSzulám írásaiból, 52-es Levél

BS

20 Már 2013

A kapu nyitva áll előttem

A nyílás nyitva áll előttem

Kérdés:

Mitől van azaz állapot, amikor az ember közeledik a kapuhoz, amely elvezeti a spirituális világhoz, és az utolsó pillanatban vissza-vissza fordul?

Válasz:

Ez a mechanizmus része. Mivel ez a kapu csak akkor nyílik ki, ha elfogadjuk a Felső Feltételeket, amik a kapu mögött vannak. Mindaddig, amíg közeledünk, részleteit fogadjuk el a feltételeknek lépésről-lépésre, mert  nem vagyunk képesek egyetlen mozdulattal levágni magunkat a múltról, és elfogadni a jövőt. Ez a kapu egy határ a múlt és a jövő között. Ezért van az, hogy többször visszafordulsz, hogy újra megtedd azokat a lépéseket ahol előzőleg elbotlottál.

Kérdés:

Mi hiányzik nekünk ebben a pillanatban?

Válasz:

A kölcsönös támogatás hiányzik, a környezet támogató ereje. Mert csak azzal vagyunk képesek felébreszteni a Teremtő felemelő erejét, ha kölcsönösen szeretjük és támogatjuk egymást. Te nem tudsz áthaladni ezen a kapun a környezet segítsége nélkül, anélkül hogy tolnának hátulról azzal, hogy az emelkedésedet kérik a Teremtőtől.

Átmenni a kapun a spirituális világhoz, azt jelenti, hogy összekapcsolódunk más edényekkel, azért hogy felfedezzük egymás közt azt a valóságot, amely a kapun túl létezik. Mi egymás közötti kapcsolatban nyitjuk ki az ajtót, s ezt lehetetlen lenne kezelni egymás támogatása nélkül!

A felőlem irányuló támogatás azon múlik, hogy mennyire tudom felébreszteni a szeretet által a barátokat. Ők a puszta létezésükkel támogatnak engem, azzal, hogy én azt az ajándékot kapom hogy látszólag felébreszthetem őket, de ők az én lelkem részei. Csak úgy tűnik, mintha volna szabad választás, és mintha időnként ellenem lennének. De mindez azért történik, hogy így ki tudjam javítani magam, és ehhez megkapjam a támogatást, az által hogy kinyilvánítom a szeretetemet a társak felé. Ehhez le kell nullázzam az egómat. Ez a játék szabálya.

Ez egy színjáték egy színházban, ahol mindenféle színészek  vannak velem a színpadon. Itt van néhány barátom, ellenségem, egyesek szeretnek, vagy gyűlölnek és a meglévő  eszközök (Könyvek, Tanító, csoport) segítségével, és tanult eszközökkel (csoport munka, work shop, terjesztés..stb) el kell vinnem az egóm a korrekcióra.

De valójában ők nem léteznek. Ők csak azért vannak, hogy általuk hajtsam végre, jó és rossz  cselekedeteimet. Egyszer úgy viszonyulok feléjük mint a barátaimhoz, akik mellettem állnak, máskor meg mintha az  ellenségeim lennének. Ez azért van mert, egyszer az értelmemmel látom őket az egómon keresztül, és egy másik alkalommal az értelem feletti hitemmel érzékelem őket. Ebből a két nézőpontból kapjuk meg a Tóra egészét. Mert valójában a csoporttársaim a Teremtő játékosai.

2013.02.14, Baal HaSulam írásaiból, a 23. Levél

BS

KA

25 feb 2013

Ugrás a rejtettségen át

Ugrás a rejtettségen át

Kérdés:

Mitől függ az, hogy az egyén képes-e megnyerni a belső ellenségei ellen vívott háborút?

Válasz:

Először is, beszélhetünk azokról az emberekről, akik már felébredtek és kutatják az igazat, akik úgy érzik, hogy szükséges számukra megtalálni a Királyt, aki majd visszatér hozzájuk. A pont, ami felébred a személy szívében ugyanaz a pont, a bánatnak a pontja, mely a “pajzs és kard” felett elvesztett, ezt pontot a Teremtőtől kaptunk ajándékba. Ez azt jelenti, hogy a személynek egykor volt Mászáchja (képernyő) az adakozás és megszerzés edényei felett a gyökér vastagságán, az első és a második fázisban, azonban most a Mászách eltűt. Csupán egy szikra maradt a Mászáchból a személyben, egy érzés, arról, hogy egykor ő rendelkezett az erővel és talán még meg van neki, talán képes adakozásra és arra, hogy akarjon adakozni. Ez itt most a “hátsó”, a Kedusha Nefesh-je; ekkor nem kapcsolódok spirutuálisan, de érzem, hogy csatlakozhatok; valamiféle vágyam van arra, egy erős sóvárgásom.

A szikra a legkisebb, legjobban összetört és a legkorruptabb része a “pajzs és kardnak”, ami egykor a személy részére lett átadva a Teremtő által. A szikra magába foglalja mind a Hászádim Fényét, mind a Hochma Fényét és a Mászách (képernyő) felettük helyezkedik el. Olyan ez, mint a Reshimot (spirituális gének), amik az összes valóságot magukba foglalják.

Tehát, ha egy ilyen szikra a személyben megtalálható, akkor képes a spirituális kapcsolódásra. Neki csupán az eszköze hiányzik, ami segít neki a szikráját a Fény felé vinni. Ezt a csoport képes neki megadni: a csoport megadja számukra a cél fontosságának érzését, és semmi másra nincs szüksége a személynek. A legfőbb dolog az, hogy folyamatosan érezhesse a Reformáló Fény követelésének szükségességét, annak érdekében, hogy azt képes legyen azonosítani a Teremtővel.

Meg kell szerezni a csoporttól a spiritualitás fontosságának érzését, ugyanis mi egy elrejtett állapotban vagyunk. De a csoport megadja a szükséges feltételeket az állapotunkhoz, ami úgy tűnhet, hogy lehetővé teszi számunkra, hogy átrugaszkodjunk a rejtettségen, amint megérezzük a Teremtő nagyszerűségét. Ez nyilvánvalóan csak képzeletbeli – nem valós – nagyszerűség, de hozzáállhatsz ehhez a füllentéshez tudatosan, igencsak jól megértve, hogy ez csak egy játék és neked úgysincsen más választásod.

Szóval, ezek azok a feltételek, amiket megkaptunk az előkészületek idején és erről az van írva, hogy “Dolgoztál és megtaláltad!”

2013.01.31, Napi kabbala lecke, Báál HáSzulám jegyzetei

SzL

21 feb 2013

Mozgás az adakozás oldalára

Mozgás az adakozás oldalára

Kérdés:

Mi beszéltünk Workshopon a kétségbeesésről, de mit jelent a spirituális kétségbeesés?

Válasz:

A spiritualitás, az adakozás. A mi világunkban nem létezik ez a tulajdonság. Nekünk ezt a nullaponttól kell elképzelnünk.. Azaz, én valahogy el kell, hogy jussak ahhoz az állapothoz, amikor elkezdem érteni mi az, de én nem tartozom hozzá, de mindenesetre szükségem van rá. Ha én elérkezek ehhez a megértéshez, akkor megjelenik bennem egy nagyon erős vágy, hogy belépjek ebbe a tulajdonságba. Ez a vágy az ima, kérés, követelés. Ha én valóban az adakozáshoz akarok érni, akkor fentről elérkezik hozzám az erő, a Fény, és kinyitja bennem ezt a tulajdonságot. És én elkezdem érezni a másik felét a valóságnak, amely el volt rejtve előlem, és most felfedeződött. Mint ahogy most mi élünk csak a megszerzés tulajdonságába, és a mi életünk olyan rövid, kárba megy, és nincs benne semmi haszon. Ha belépünk az adakozás tulajdonságába, ott van egy a lemondás, egy pszichológiai Mahszom, ahol lemondok mindenről, bennem minden lenullázódik, és akkor a pszichológiai Mahszon fölött, belépek a spirituális térbe, amely teljesen adakozás. Például, ez olyan, mint amikor az ember nem alszik többé, és felfedezi, hogy ő élhet e nélkül is. És akkor egy új világ nyílik meg számára. Egyelőre nem tudom másképp elmagyarázni, mivel ez a tulajdonság nem létezik a mi világunkban.

A kétségbeesés azt jelenti, hogy egyedül semmi lehetőségem nincs elérni ezt a tulajdonságot, de a csoport által, a tanulás által, egy olyan döntéshez kell érjek, hogy nem vagyok rá képes, nincs más választásom és szükségem van a csoportra. És akkor megkapom a lehetőséget.

Kérdés:

Többet kell kérjek, mint a barátok szeretete?

Válasz:

Természetes, hogy igen. Mivel a barátok szeretete csak egy eszköz, arra hogy én képes legyek lenullázzam magam mindenben, az adakozás érdekében. Mindezek gyakorlatok azért, hogy elvigyen engem ahhoz az állapothoz, hogy lássam, hogy nem vagyok képes, és másrészt, a cél nem az hogy elérjem a barátok szeretetét, hanem az adakozás tulajdonságát érjem el, amelyet nevezzük a Teremtő szeretetének. Boré, az az adakozás tulajdonsága. Azaz, én ebben a tulajdonságba akarok lenni, ez iránt kell álladóan irányitsam magam, hogy ez a tulajdonság táruljon fel bennem. Nem elég dolgozni csak a mások érdekében, mert ez csak egy eszköz a cél elérése érdekében.

2013.01.19, az Aravai Kongresszus 5. leckéjéből

BS

20 jan 2013

Nefesh, Ruach, Neshama

Nefesh, Ruach, Neshama

A spirituális minőségeknek különböző neveik vannak: Nefesh (lélek), Ruách (szellem), Néshámá (lélek). A Ruach szintjének elérésével kezdünk a spirituális világhoz csatlakozni.

Nefesh, az élettelen Szentség szintje, mikor az ember nem tud önmaga által mozdulni, irányulni. Eljön a leckére és azt hiszi, hogy minden rendben van, semmi többet nem várnak el tőle: a ma olyan, mint a tegnap és a holnap olyan lesz, mint a ma. Ő nem haladja meg magát és nem sajnálja, hogy ugyanabban az állapotban marad, hanem boldog, hogy még egy nap eltelt és minden rendben van. Elfogadja a mindennapos taposómalmot.

De az is teljesítmény, hogy egy ember már a csoportban van, próbál nem ütközni annak haladásával, kész mindenkihez csatlakozni és támogatni azt. Támogatja, amit mások tesznek. De nem kezdeményez különösebben semmit; nincs meg benne a Rach szintje. De már egy új erő nő benne. És így Nefesh de Kedusha-nak (Szentség) hívják.

De továbbra is eljön a leckékre és tanul. Bárcsak az egész világ a Nefesh Szentségének szintjén lenne. Mindazonáltal ezt nevezzük a Ruách szintjén lévő “spiritualitásnak”. Ruách azt jelenti, hogy a személy már hozzá tud adni valamit a dologhoz. Nem ért egyet azzal, hogy a mozdulatlan természet szintjén maradjon. Ha azt látja, hogy tegnap óta nem változott semmi és holnap sem fog változni, az olyan számára, mintha halott lenne.

Ez nem csak a mozdulatlan természet állapota, hanem a halál érzete, ami azt jelenti, hogy ez a legrosszabb állapot. És ezért megkérdezi magától, mi mást adhat. Miközben az egyetlen dolog, amit adhat az az ő cselekedetei. Báál HáSzulám azt írja a “Szabadság” című cikkében, hogy az embernek nincs más eszköze a saját állapotának megváltoztatásához, mint hogy a megfelelő környezetet választja.

Az, aki a környezet erős befolyását választja dicséretre méltó. Ő ennek köszönhetően haladhat és nem a jó tettek által. De annak köszönhetően, hogy a jó környezetet választja, ami erőteljesen befolyásolja, elkezd mozogni.

Ahhoz, hogy elkezdhess saját erődből mozogni a mozdulatlan szintjétől a növényi szint felé, hogy felemelkedhess a Nefesh szintjéről a Ruách szintjére, hogy spirituális ember lehess, folyamatosan hívnod kell a körülötted lévőket és egy egyre erősödő környezetet kell választanod, ami egyre jobban befolyásol és segít, hogy spirituálisabbá válj.

Ilyen tettekkel folyamatosan hozzáteszek magamból a csoporthoz és az folyamatosan befolyásol engem és én könyörgök a spiritualitásért, az adakozásért, többért és még többért. Kiderül, hogy az adakozáshoz adok és végül elérem a következő szintet, amit Neshama-nak neveznek.

Másik irányában cselekszem és ők befolyásolnak engem a csoport befolyása által. Tehát, a segítségükkel folyamatosan befolyásolom és emelem magam. A környezet emelőrúdként emel engem egyre magasabbra.

Emelkedem a környezet által és el akarom kezdeni feleleveníteni magam, hogy a lehető leghatékonyabban és leggyakorlatiasabban módon kapcsolódhassak hozzá. Erőseben akarok kapcsolódni a spiritualitáshoz, hogy ne csak passzívan várjak a változásra a befolyása alatt, hanem magam akarok adakozni a környezetnek, hogy megerősítsem, hogy az még erősebben befolyásoljon engem. Aztán kapcsolódunk a környezettel és megemeljük egymást a spirituális világba, ez azt jelenti, hogy elérem a Neshama szintjét.

A lényeg itt, hogy ne üljünk nyugodtan, azzal, hogy “minden nap olyan mint a másik.” Folyamatos megújulásnak kell jelen lennie, ha ez nincs, akkor azonnal a halál állapotába zuhansz. Nem könnyű felemelkedni a halál állapotából. Lehetetlen megtenni, hogy egy ugrással visszakerüljünk a korábbi állapotunkba. Véghez vinnünk egy korrekciót: egy új születést új növekedést, mindent újra.

De ha valaki nem érzi, hogy fel kell emelkednie újra, az nem azt jelenti, hogy a halálát sem érzi, hanem hogy éppen elvesztette a tudatosságát.

2012.12.28, Napi Kabbala lecke 1. részéből, Rábás írásai

FG

12 jan 2013

Az évszázad felfedezése: a Teremtő nem teremtette a teremtményt!

Az évszázad felfedezése: a Teremtő nem teremtette a teremtményt!

Kérdés:

Milyen erőfeszítés hozza el a személynek a spirituális kinyilatkoztatást?

Válasz:

Egy személy érzései, gondolatai és tapasztalatai folyamatosan változnak, és nem véletlen, hogy azt mondják, hogy van egy tiszta és pontos törvény: “Dolgoztam és találtam.” Az edények és a Fény nem kapcsolódhatnak a beszélő szinten a mi erőfeszítésünk nélkül. Az erőfeszítés az az a további hiány, amely nélkül a Fényt nem fedhetnénk fel a beszélő szint edényében, hanem csak az ásványi, növényi és állati természet szintjein.

Ez azért van, mert először az ember körülmetélve (megszerzési vágyaktól mentesen) született, ami azt jelenti, hogy egy szent állat volt, egy angyal. Az edények összetörésének köszönhetően, azok az edények, amelyek a Teremtő lényegét hordozzák összekeveredtek azokkal az edényekkel, amelyek végül is a teremtmény lényegei. Így a Teremtő része és a teremtett lény része összekapcsolódik az edényen belül.

A személy érzései, tapasztalatai és gondolatai változnak, de azok nem hozzá tartoznak. Ezek annak a játéknak az eredményei, amely az edény és a Fény között megy végbe, ami ezeket az érzéseket hozza létre bennünk. De azáltal, hogy erőfeszítést teszek, hogy megpróbálom összekapcsolni az edényeket, amelyeket elválaszt egymástól a kölcsönös gyűlölet szakadéka, látszólag felülkerekedek ezen a gyűlöleten és így hozzáadom a részvételem az edények részéhez.

Ez az én erőfeszítésem. Így bírálom saját magam és az egész világot az érdemek mércéjén.

Kiderül, hogy a beszélő szint nem fentről lett megteremtve. Fentről csak az állati szintet kaptuk meg. Az első ember, a kezdeti lelkünk egy állat volt. De az összetörés után, nagyon ellentétes benyomásokat kapunk, ami által megalapozzuk saját hiányunkat. Az erőfeszítésünkkel elérünk egy új hiányt, ami korábban nem létezett, és ez az új hiány a beszélő szinten létezik.

Ez különbözik a többi hiánytól az ásványi, növényi és állati természet szintjein ezen a világon, és nem teremtett létezőként veszik tekintetbe a lélekben. Egy teremtett létező ami végül is a hiány, amit a mi erőfeszítésünk hozott létre! Ezt a hiányt nem a Teremtő teremtette, és így teljes joggal nevezhetjük szabad teremtménynek, ami megelégedettséget akar hozni a Teremtőnek. Ez valójában egy új vágy, egy új teremtett létező, amit az erőfeszítésünk hozott létre.

2o12.12.19, Napi Kabbala Lecke 1. részéből, “Bevezető a Tíz Szfira tanulmányába”

FG

31 dec 2012

Az élet célja a spirituális önmegvalósítás!

Kérdés

A kabbala tanulása által, a világ nemzeteihez tartozásból, átváltunk a Izrael nemzetéshez tartozáshoz. Ha jól értem, a spirituális elérésben nagyobb szenvedésre számíthatunk, mint a világ nemzeteinek tagjaként, vagy csak megértettem az ok, okozati viszonyokat?

Válasz

Sok barátom van az iskolából, az egyetemről, , akivel néha összefutunk. Ők értelmes, hétköznapi emberek, de egyáltalán nem értenek engem. Minden alkalommal amikor találkozunk, én egyiküket sem negligálom, elfogadom valamennyiüket, szeretem őket, ők egyszerűen csak mások.

Tehát nem értékelhetjük magunkat a többiekhez viszonyítva. Egyszerűbb az egyik emberhez viszonyulni, de aztán sokkal nehezebb egy másikhoz, mindenkinek a maga saját sorsa. Az egyetlen lényeges dolog, hogy az ember megvalósítsa végső soron önmagát.

Nem kell mindenkit irigyelni, azt mondva, hogy ő szerencsés, gazdag, vagy csak neki minden egyszerűbb, a másik pedig lógós, egy harmadik pedig “ezüst kanállal a szájában született.” Ez nem segít. Ez csak azt erősíti, hogy az ember úgysem tudja megvalósítani önmagát. Mindenkinek meg kell ezt tanulni.

Fogjuk a saját igazságunkat, a legmélyebb vágyunkat, sóvárgásunkat, és legyünk önmagunk! Meg fogjuk látni, hogy ez a legjobb, amit tehetünk. Ez más, mint amikor azért vagyunk boldogok, mert “helyet cserélhettünk valakivel.” Csak önmagunk önmegvalósításával azáltal, hogy hasonlóvá válunk a Teremtővel lehetünk teljesen kitöltöttek.

Ahogy előre haladunk, minél jobban fejlett valaki, egyre nagyobb az üresség is benne. De az üresség kitölthető, belül, a végtelenség érzésével, tökéletességgel, végtelen élettel. Az ember ekkor látja az egész Univerzumot az elejétől a végéig.

Egy átlagember ebben a világban például egy tehénpásztor, aki a mezőn kóborol fütyörészve a tehenekkel, jól érzi magát, nem gyötri semmilyen aggodalom. Irigyelhetjük őt? Igen, természetesen. De mit is irigyelhetünk, és meddig? Végül is eljöhet egy olyan állapot, amikor mi is hordozhatjuk és átvehetjük az ő programját.

Tehát nem a szenvedésre gondoljunk, hanem valósítsuk meg önmagunkat! Különben még az is kiderül, hogy mi magunk okoztuk, hogy megteremtsen minket a Teremtő. Mi lenne ennél rosszabb? Szóval legyünk inkább hálásak!

A Novoszibirszki Kongresszus 5. leckéjéből

KN

22 dec 2012

Az élet azt jelenti, hogy kerüljünk közelebb a szeretethez

Az élet azt jelenti, hogy kerüljünk közelebb a szeretethez

Báál Hászulám: “Bevezető a Tiz Szfira Tanulmányába” c. művében azt írja: “A gonosz az életében halottnak van nevezve. Ez azért van így, mert a halál jobb, mint az élet; vagyis a fájdalom és kínlódás elviseléséhez sokkal nagyobb erőfeszítésre van szükség, mint az örömteli érzések átéléséhez”.

Ha mi nem törekszünk az élet forrása felé, az életünk egy meneküléssé válik, menekülés a szenvedés elől. Az összes gondolatunk csak arról fog szólni, hogyan kerüljük el a gonoszt és kellemetlenségeket. Ezért a jót ne úgy képzeld el, mint, ami kitölt minket, hanem úgy, mint ami a rossz pillanatok között található meg (két rossz pillanat között).

Ennek eredményeképpen, minden örömérzetünk csupán egy röpke pillanatig tart, és ezért nevezzük ez “halottnak”, még ha mi élünk akkor is, egész addig, míg nem vagyunk képesek fogadni egyfajta telítődést az élet igaz forrása felől, amiből minden valóság és az egész teremtés származik.

Természetesen, mindenkinek meg van a saját maga élete, és láthatja, hogy mennyi fájdalmat és szenvedést érez, mennyit szenvedett már és milyen erőfeszítéseket tett már azért a néhány örömteli pillanatért, ami boldoggá tette. és örömet adott neki, ezután képes ő csak igazán felfedezni, hogy mi is az igazi élet. Ez az egész jelenlegi életünk csupán egy előszoba a spirituális életben. Ha megvizsgáljuk jelenlegi életünket úgy, ahogy az van, akkor úgy látjuk, hogy lényegében semmi értelme sincsen.

Nos, amikor a Tóra és Mitzvot (parancsolatok) által megjutalmaznak, akkor megkapjuk az igaz boldogságot és örömteli életet azok által, így írnak róla: “Érezd és lásd a Teremtő jóságát.” Ez az, amit azok éreznek, akik elértek már arra a szintre. Azután képesek leszünk már mi is választani a jó és rossz között. Miután megkaptuk a Tórát, a módszert, a spirituális elveket, elkezdünk dolgozni a két vonal segítségével.

Ez az, amit az írások jelentenek: “és te választhatod az életet, így te és a leszármazottaid élhetnek.” Valójában ez egy ismétlés: “és te választhatod az életet, így te élhetsz.” De ez a Tóra és Mitzvot megtartása általi életre utal. Egy igazi életre. “De az élet a Tóra és Mitzvot nélkül nehezebb, mint a halál.”

Íly módon észlel az egyén a különbséget az élet és halál között: az élet jelentése: spirituális előrehaladás, a halál pedig: a haladás hiánya. Az egyén fokozatosan megérti, hogy az előrehaladás jelentése: egyre közelebb a szeretethez, az adakozáshoz, saját magunk megsemmisítéséhez, és a személy egója fölé emelkedés megvalósításához. Csakis ez nevezhető “életnek”, semmiféle egoista vágyat nem sorolhatunk ide.

11.12.2o12, Reggeli lecke a “Bevezető a Tiz Szfira Tanulmányába”

SzL

20 dec 2012

A határon túl, a rossz jóra fordul

A határon túl, a rossz jóra fordul

Báál HáSzulám cikkéből,”Bevezető a Tíz Szfira Tanulmányába”:

“Még ha még az egész világ azt fogja mondani, hogy te igaz vagy, te a szemeidben tartsad magad a gonosznak”. Azaz, “a te szemedben” kifejezetten. Ennek jelentése: Mindaddig ameddig a személy nem érte el a “szemek” megnyitását a Tórában, tartsad magad gonosznak, ne csapjad be magad a reputációval az egész világ előtt, mintha igaz”.

Személy nem akar tenni jó vagy rossz cselekedeteket. A spiritualitásban mi nem vesszük a személy természeti adottságait figyelembe, amellyel született, hogy valaki úgy néz ki, mint kedves és szelíd, vagy ellenkezőleg, durva. Addig amíg ő ki nem érdemli felfedezést, és hogy a Teremtő tanúskodik róla, ő már mindig jó, és utána megint gonosszá válik.

És amikor eljut a felfedezéshez, a Fény tartja őt a gonoszságai fölött, és így válik egy igaz és jó. Tehát nem teszünk számításokat köztünk, ki közülünk a rossz, és ki a jó. Ami a spirituális utat illeti, mindent a határvonal átlépése határoz meg, a dédelgetett határ menti – “Machszom”.

19.12.2o12, Reggeli lecke, “Bevezető a Tíz Szfira Tanulmányába”

BS

19 dec 2012

67 queries in 0,797 seconds.