Dr. Michael Laitman

spiritualitás

Az anyagi siker nem garantálja a spirituális sikert!

Az anyagi siker nem garantálja a spirituális sikert!

Rábásh írásaiból, “Az értelem fölött”:

“A személy olyan tulajdonságokkal rendelkezik amit a szülőktől örökölt, és olyan tulajdonságokkal is, amit a közösségtől kapott. Ez egy új tulajdonsága.

És ez csak a közösséggel való összeolvadáskor jelenik meg benne, az irigységen keresztül, amit a barátok iránt érez, mivel látja, hogy jobb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a sajátjai. Ez arra motiválja a személyt, hogy megszerezze a barátainak jó tulajdonságait, amellyel ő maga nem rendelkezik, és aniért irigyli őket.

Ez az oka annak, hogy most már nagyobbá válhat, mint amikor még nem volt közössége, mivel a közösségen keresztül új tulajdonságokat szerez meg.”

Az ember megszületik, mint egy kis állat, vagyis az állati szinten, és minden azon múlik, hogy milyen oktatást kap. Ha az oktatásról beszélünk ebben a világban, akkor a személy közösség általi fejlődéséről szólunk. A személy féltékeny másokra, sóvárog a pénzre, a hatalomra, a tiszteletre, és így megtanulja hogy kell megszerezni a társadalomtól az eszközöket e célok elérésére, azaz, hogy a sikeres legyen ebben a világban. Ám ha felkészült a spirituális fejlődésre, akkor elér egy olyan környezetet ahol megszerzi az új tulajdonságokat, a spirituálisat.

A személy a fizikai környezetben természetes módon fejlődik ki, így ösztönösen veszi át az értékeket a környezetétől, és megtanulja tőle, hogyan lehet sikeres fizikailag. De a spirituális oktatás különbözik a fizikaitól, mivel azt kéri a személytől, hogy lenullázza magát, azaz, lehetővé teszi számára a szabad választást: azt, hogy eldöntse akarja-e a környezetétől a spirituális értékeket vagy sem.

Tehát, csak ha képes lenullázni magát, akkor láthatja meg, hogy a környezete jóval nagyobb nála. Szüksége van arra, hogy egy kis erőfeszítést fektessen be annak érdekében, hogy meglássa a közösséget lentről- felfelé, és akkor képes lesz megkapni a közösségtől a megfigyelések eredményeit és az értékeket, a cél nagyságát és fontosságát, és ezáltal halad a spirituálitás felé.

Ezért a spirituális siker nem csak a környezettől függ, hanem attól is, hogy a személy mennyire használja föl a környezetét, azaz, hogy lenullázza-e magát, és értékeli-e a környezetét, hogyan képes elviselni hogy a többieket nagyobbnak kell látnia saját magánál. Mert a féltékenység arra készteti a személyt hogy alsóbbrendűnek érezze magát, de meg kell értenie hogy ez a javát szolgálja, mármint az, hogy a többieket nagyobbnak látja. Amennyiben képes az ilyen hozzáállásra, akkor képes tovább lépni.

Végső soron, a személynek ezt élveznie kell, mivel szembe tud szállni az egójával és rátaposni arra annak érdekében, hogy megszerezze a spirituális értékeket és közelebb kerüljön a spirituális cél felé.

Ezért a korporeális fejlődés ellentétes a spirituális fejlődéssel. És a siker az anyagi világban nem feltétlenül garancia arra, hogy az ember sikeres lehet a spirituális világban, mert ez utóbbi a személy szabad választásától függ.

2013.06.02, Előkészület a reggeli leckéhez

Ford: BS
Szerk: SzI

08 jún 2013

Ha nincs öröm, nincs hit

Rábásh cikkéből, “Jenika és az Ibur dolga” (a szoptatás és a megtermékenyülés):

“Írva van: Szolgáljátok az Urat boldogan. Azaz, a boldogság a Teremtőt szolgálatából fakad. De ha boldogság nélkül szolgálja Őt, akkor ez ezért mert hiányzik belőle a hit, a Király nagysága és a fontossága, mert máskülönben boldog és felemelkedett a hangulatba kellene lennie, minden előkészület nélkül. Nem kell látnia, hogy a boldogsága a munkából származik, hanem azt kell látnia hogyan készüljön fel, hogy tudja azt, hogy kit is szolgál, mi a fontossága, és a boldogság az eredménye. Vagyis azt kell mondania, hogyha nincs boldogság a munkában, az annak a jele, hogy nem érti a Teremtő jelentőségét, akkor ki kell javítania önmagát a hitéről”.

Ez azt jelenti, hogy nem azért kell dolgoznia hogy boldog legyen az Úr munkájában, hanem erőfeszítéseket kell befektetnie, hogy elérje a Teremtő fontosságát és nagyságát. Mindennel, amit csinál – tanul, a parancsolatokkal foglalkozik – jutalmat akar az erőfeszítésért, el akarja nyerni a Teremtő nagyságát és fontosságát, és amilyem mértékben megkapja a Teremtő fontosságát, úgy tudja átadni magát a Teremtőnek meghaladva a saját természetét, és meglesz benne a vágy, hogy szolgálja Őt”.

Vannak emberek, akik nem éreznek semmilyen kapcsolatot a spiritualitáshoz és csak élik az életüket a földön. Vannak, akik “felgyúlnak” a spiritualitásra és nem tudják elhagyni. És vannak, akik vonzódnak mindkét az oldalhoz, de nem tudnak dönteni a kettő között.

Ez a megvilágítás mértékén múlik, ahogy a Fény megvilágítja az embert. Lehet a Fény olyan gyenge hogy megadja az embernek a fizikai életerőt, ő fut az élvezetek után, de nem irányítja magát a Teremtő felé, hanem csak követi amit maga előtt lát.

Ha a Fény egy kicsit erősebben világít, akkor az ember elkezdi megérteni, hogy mindennek ami létezik, van egy belső gyökere, és minden egy adott célal érkezik, valamilyen oknál fogva. Így halad az ember, és az úton felébred benne a kérdés, néha többet néha kevesebbet, azt, hogy: “Mi az élet értelme?”.

Végül, a Fény elhozza egy olyan helyre, ahol meg tudja valósítani vágyát a spiritualitásra. De néha még ott is egy másik irányba húzza a Fény, mivel a helyzetek változása miatt felfedezi, hogy nincs kapcsolata a forrással, a sorsával, az élet forrásával, az erővel amely vezeti. És érzi azt is, hogy valamilyen felső erőtől függ, s így annál inkább megakarja ismerni, érteni, közeledni akar hozzá.

Itt az ember olyan helyzetekbe ütközik, ahol meg kell változtatnia a hozzáállását. Egyrészt, ezek a helyzetek lehetnek nagyon kellemesek és kellemetlenek, és másrészt meg kell értenie hogy ugyanattól a Fénytől jönnek, amely megmutatja neki, hogy egyszer nappal van, egyszer éjszaka van, néha a Fényt mutatja, néha a sötétséget.

A Fény azt akarja, hogy a személy fentről viszonyuljon az állapotokhoz, vagyis, nem fontos számára hogy mennyire jól vagy mennyire rosszul érzi magát, hanem az számít hogy jobban megismerje a gyökerét, ahonnan érkezett. Ez azt jelenti, hogy a személy dolgozik a Teremtő nagyságán. Nem számít mit kap a Teremtőtől, ő felhasznál mindent az előrehaladása érdekében.

És akkor, elégedett lesz mindennel ami a Teremtőtől jön, nem azért hogy előrehaladjon, hanem azért, mert ezáltal elégedettséget adhat Neki. Ez a személy még jobban egyesül a Teremtő cselekedeteivel, és érzi a nagyságát. Ő kevésbé függ az állapotokon és az érzelmeken amelyek a Teremtőtől érkeznek, és jobban megérti hogy kitől kap meg mindent.

2013.05.17, Felkészülés a reggeli leckéhez

BS

21 máj 2013

A személyes és a mi közös Teremtőnk

A személyes és a mi közös Teremtőnk

Kérdés:

Hogyan lehet leküzdeni a lustaságot, hogy függetlenül haladjak és ne várjam hogy a “tüskék” hátulról toljanak az előrehaladás felé?

Válasz:

Minden csak a környezettől függ. A személynek meg kell értenie, hogy a valódi erő az előrehaladás célja felé, csak a csoporton belül, nem pedig az egyéntől, nem a tanulástól, nem a tanártól, nem a Teremtőtől. Az előrehaladás csak abban lehetséges, ha a személy feszültséget teremt a barátok kapcsolata között. És ez a feszültség jelzi, hogy a lélek készen van elfogadni a korrekciót.

Mi felfedezzük köztünk, hogy mennyire szeretnénk összekapcsolódni, de az összes vágyaink önzőek, személyes hasznok. Ez tárul fel a mi egónkban. És akkor kérjük, hogy a mi kapcsolatunk ne legyen az egó irányában, nem, hogy jó legyen nekünk, hanem valóban a kölcsönös adakozás edényét hozzuk létre, ahol mindenki kilép saját magából, és nem számol  azzal, hogy valamilyen személyes hasznot kapjon vagy kapna a kapcsolattól.

Ez a kérelem, amikor én magamon kívül vagyok, irigylek másokat, hogy mennyire sikeresek, és én nem. Ez a kérés értelem feletti kérés. Ilyen módon valósul meg a haladás: Kezdetben, köszönhetően az irigységnek, majd a környezettől megkapom a vágyat, hogy az “adakozás érdekében” legyen, azaz rajtam kívül. Ez nem jellemző és nem alkalmas az egómnak, de én azt akarom, mert nem akarok lemaradni a többiektől, hogy kevesebb legyek mint ők.

Majd közölik velem, hogy a Teremtőhöz kell forduljak. A Teremtő, akihez én egyedül fordulok az eltérő attól Teremtőtől, amelyhez a csoport irányít engem. Ez egy más Teremtő, egy teljesen más forma, más kép, mint amit én elképzelek a magam számára.

Amikor magamban elképzelem a Teremtőt, ez valami, ami az enyém és az én személyes aggodalmam. De amikor a Teremtőhöz fordul az egész csoport, ez már mindenki Teremtője, az egész csoporté. Ez egy teljesen más jellegű, más forma. Tehát a kérésem olyan kell legyen, hogy hasonló legyek, mint ők, és adakozzak mint ők. És ez a Teremtőhöz irányít, amely befolyásolja az egész csoportot és a világot.

Ennélfogva, a teremtett lény, azaz én, amely a Teremtőhöz fordul, az nem ugyanaz az egoista aki kér a maga számára, hanem többiekért. Az “Énen” teljesen más lesz, és a Teremtő formája is más, ez egy teljesen különböző kérelem, teljesen új. Tehát a személy elkezd közeledni egy más fogalomhoz és elkezdi felépíteni a spiritualitását.

2013.05.03, Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS

11 máj 2013

Friss víz egy közös kútból

Friss víz egy közös kútból

Kérdés:

Hogyan építjük fel bennünk a megfelelő szándékot?

Válasz:

A szándék a személy munkájának az eredménye, a Fény, amely befolyásolja őt, mint egy reakció a helyes erőfeszítésének a csoporton belül, a szándékkal az adakozás érdekében. Csak a Fény adja meg neki ez a szándékot, az erőt.

Amikor a Fény beragyog a csoport a központjába, mindenki kapcsolódik a központhoz, mint élő vízzel teli kúthoz, akkor mindenki és mindenkivel együtt megkapja a Reformáló Fényt. Ily módon, a szándéknak köszönhetően korrigáljuk a vágyát a szándék ellenőrzése alatt. Ezt nevezik “meghódítjuk a földet” az Izrael nemzete által, vagyis a szándék erejével.

Ez a csoport munkája és a közös tanulás, ahol mindenkinek az a szándéka, hogy magunkra vonzzuk a Reformáló Fényt. Ez munka folyamatos, azért hogy vonzzuk a Fényt a csoport központjába a köztünk levő kapcsolaton keresztül, a készenlétet, a hajlandóságot hogy eggyé váljunk. A Fény  kiterjeszti a mi megszerzési edényeinket “620” – szor. A korrekció által minden egyes lépéssel, minden kis vággyal, a szándékkal az “adakozás érdekében”, megépítünk egy hatalmas vágyat a belső elismeréssel. Minden rész “megduzzad” 620″ – szor.

A csoport központjában a Shechina, a mi kapcsolatunk, mint “egy ember egy szívvel”. Ez nem a mi “őrületünk”, hanem feltétele a spirituális tervnek, amely megköveteli tőlünk az ilyen típusú kapcsolatot, hogy megfeleljen a Fénynek. Tehát, az erőfeszítés mértékének megfelelően, amelyet befektetünk, Fény hat ránk, és segít abban, hogy valóban összekapcsolódjunk.

Abban a pillanatban, hogy elértük az első minimális összekötődést, kezdjük felfedezni bennünk a Fényt. Ezt nevezzük “Machsom” átlépésének (a határ a Felső világban), megszületés a spirituális világba, vagyis, az abszolút adományozás állapota mindenkinek és mindannyian a Teremtőhöz.

A korrekciót működteti a Fény, amíg a mi feladatunk az, hogy erőfeszítést tegyünk.

2013.04.15, Báál HáSzulám irásaiból, “A föld öröklése” cimű cikkéből

BS

21 ápr 2013

Az úttörő csapat lelke

Az Úttörő csapat lelke

Kérdés:

Mit tegyenek a tanulok, akik külföldön élnek és különböző kultúrákból jönnek, de Izrael nemzetének a részévé akarják érezni magukat?

Válasz:

Megpróbálom elmagyarázni a különbséget, aki zsidó születésű genetikailag és az a személy aki nem rendelkeznik genetikailag a génekkel, de van egy hajlama a “Yáshár-Kél” felé (Egyenesen a Teremtőhöz), azaz olyanná akarna válni mint a Teremtő.

A betértről mondva, hogy ő zsidó hitre születik újra. Ez azt jelenti, hogy ő zsidó 100%, mert eredetileg egy távolabbi vágyból származik. És ha korrigálja, akkor ő belsőbbé válik, mint a többi. Rabbi Akiva, akitől Tóra származik, ő nem volt zsidó származású. Abban az időszakban, amikor Izrael nemzete spirituális szinten volt, sok nagy kabbalista volt aki a világ nemzeteiből jött.

Nem kevesebb semmilyen módon aki távolabbról jön, mert a vágy, amelyet korrigálnunk kell a világ nemzetei kezében van. Ahogy mondva van: a Teremtő a Tórát először a világ nemzeteinek akarta adni, ami azt jelenti, hogy az AHP –ot korrigálja. És Izrael, a Gálgáltá vé Éynáim, amely csak egy átmenetet, egy kapu a korrekcióra.

Ezért azok emberek, akik közelebb kerülnek az általános korrekcióhoz, és nem tartoznak a genetikailag Izráel nemzetéhez, ők az AHP –nak a részei, az “úttörők” az általános lélekből, és korrekciót igényelnek. Ez azt jelenti, hogy ez a legfontosabb része az edénynek.

Ezért közelednek hozzánk, mivel ők az átmenet köztünk és az egész világ között. Nagyon remélem, hogy ők is kifejlesztik az integrált oktatás módszerét, elkezdenek tanítani, és átadni az egész világnak. Minden államnak van egy másik kultúrája, és egy másik mentalitása. Szóval, csak így lesz lehetséges, hogy segítsenek a világ korrekciójában.

Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb a jutalmuk, és sokkal fontosabb a munkájuk, mint azoknak, akik Izrael nemzetéhez tartoznak születésüktől fogva, mert ők a valódi átmenet és ők benne vannak foglaltatva az AHP vágyaiba. Ezzel együtt, képesek magukat felemelni a Gálgáltá vé Éynáim szintjére.

Ez a kép még nem teljesen világos, de a “betérő” egy nagyon komplex, kifinomult definíció, és ezen belül számtalan szerep található. A “betért” fogalmának a szerepe átmenetként szolgál a GE és az AHP között, hogy felemelje a megszerzési vágyat a korrekció felé.

Volt idő, amikor Izrael nemzete levált a többi Babiloni emberektől. De a spirituális szikrák fokozatosan felfedeződnek az általános vágyban, rétegenként, kezdve “Ádám HáRishon” –tól, (Első Ember). Ezt követően, a szikrák megmaradtak a törésből, amelyet “szívben lévő pont” –nak, hívunk, Ábrahámmal fedezték fel és több ezer más babilóniaival együtt, akikkel kijöttek Kánaán földjére.

Ezek az emberek már kezdettől fogva részei az egész emberiségnek, akik a babylóniai civilizációból jöttek. Ezek után a sóvárgásuknak által egy csoportba gyűltek a kollektív vágynak megfelelően, és készen állnak a “szeresd felebarátodat, mint magadat”, azért hogy összegyűljenek, és a kapcsolatban felfedezzék a Felső erőt. És ez így van még jelenleg is. Szóval, ez magában foglalja mindazokat, akik egykor részei voltak az összegyűjtésnek, valamint azokat, akik nem voltak még, de most ébredeznek.

Mert mindazok, akik a korporeális Izrael részei és azok akik a spirituális Izrael részei, van egy szerepük a kollektív rendszerben, de még ismeretlen számunkra. De általában, akik a világ nemzeteiből származnak, és csatlakoznak az Izrael nemzetéhez, az ő szerepük  nagyon fontos, de még nem fedezték fel.

Ők különösen azok, akik képesek létrehozni a mozgást a korrekció folyamata felé, mivel a Gálgáltá vé Éynáim nem képes, mert hiányzik a saját vágyuk, nem rendelkeznek az erővel hogy mozogjanak. Ezért mondják azt, hogy a világ nemzetei Izrael gyerekeit vállukra emelik és elviszik őket Jeruzsálembe megépíteni a Templomot (Béit a Migdás).

Lehetetlen elérni a Teremtőt, a spirituális edényt, amely az úgynevezett Templom (Béit ha Migdás) a mozgás nélkül, amelyet a világ nemzetei végzik el, azok az emberek, akik megértik ezt a feladatot, ezt a folyamatot, ezt a célt. Izrael nem képes ezt megtenni önmagában. Ezért a munka minden csoporttal a világon, amit teszünk és amiről gondoskodunk ez még nem elég. De a testvéreink a világ minden részén, és a csoportok, nagyon fontosak a világon. A csoportok fontosságáról a világon egyre többet és többet fognak felfedezni.

2013.04.15, Báál HáSzulám írásai, “A Föld öröklése” című cikkjéből

BS

21 ápr 2013

Ugyanazok a szavak, csak lehámozva a héja

Ugyanazok a szavak, csak lehámozva a héja

Mi a törött helyből érkeztünk, egy vágyból, amely nem érti mi a Szentség, mi a spiritualitás. Mi ezt a megértést építjük fokozatosan, hosszú időn keresztül. Ennélfogva ezek a szavak nem változnak, sem az út kezdetén és sem a végén, továbbra is ugyanazok a szavak maradnak: adakozás, szeretet. De minden alkalommal ahogy a személy halad előre, elkezdi érezni a szavak mélységét egy precízebb formában.

Mintha vennél egy zöldséget, amelyet sok réteg borít,- például a hagymát,- és lassan kezded lehámozni rétegről rétegre, több tucat réteget lebontva, egyre mélyebbre hatolva. Pontosan ebben a formában héjazzuk le a kérgeket a szavakról, minden alkalommal több értelmét érezve a fogalomnak, ami minden szó mögött rejlik.

Amikor egy szó, egy koncepció elkezd tisztázódni, akkor az összes többi is elkezd tisztázódni, hiszen minden összefügg egymással. Így a személy fokozatosan kezdi megérteni, hogy mi is az amiről a kabbalisták írnak.

Valahogy elkezdi megérteni az értelmében, de még mindig nem az érzelmében éli át. Ez létrehoz benne egy hatalmas hiányérzetet, sóvárgást, hogy képes legyen elérni! Szinte egy idiótává válik, minél jobban halad előre. Ha a személy anélkül haladna előre a spiritualitás elérése felé, hogy rendelkezne az égő “szívbeli ponttal”, akkor egyszerűen az értelmével tanulna, mint egy tanuló, csak elméletben értene meg mindent. Még ha úgy is tűnik neki, hogy érez vagy megért valamit, nincs belső konfliktusa az érzelme és az értelme között, így ő “egyirányú” módon halad előre, amelyet az elméje irányít.

Ha rendelkezik mind a érzelemmel, mind az értelemmel, és fejleszti a spirituális edényét, akkor összezavarodik. Érzi, hogy kezdi elveszíteni a kontrasztot. Úgy érzi, hogy érzékenysége és értelme nem a tanulmányi szintjének megfelelően növekszik.

Az értelme csak az érzelmek eredménye. Ugyanis minél inkább fejlődnek az érzelmei, az edénye, a hiányérzete, csakis abban a mértékben fejlődik személy értelme. Tehát nagyon “primitívvé” válik, nem intelligenssé, nem filozofálóvá. Ő okos, de csak azokon a határokon belül, amelyeket a szívében érez. Ezt hívják, a szív bölcsességének, mert a szív kényszeríti a személyt, hogy bölcs legyen.

Miért jó az, ha az ember elveszíti éles értelmét, és teljes egészében a belső érzéseiben él, és az válik céljává, hogy csak az érzelmeit fejlessze? Mert különben továbbra is bizonytalan és korlátozott marad, így viszont biztos lehet abban, hogy ő aggódni fog a szíve fejlődése miatt. Hiszen mindent megkap a saját spirituális edényén, az érzelmein keresztül. Az a személy, aki az érzelmei által működik, nem tekinthető a mi világunkban intellektuálisnak.

Ennek eredményeként, ez az állapot arra kényszeríti őt, hogy felgyorsítsa és fejlessze az érzelmeit, mivel érti és érzi, hogy ő nagyon korlátozott, a szíve érzi ezeket a nagy korlátokat. Így egy önző, primitív, egyirányú módon képes csak érteni, és a szíve csak nagyon keveset érez.

Tehát a személy megérti, hogy nem marad más választása, rájön, hogy ki kell tárnia a szívét. Ennek az erős nyomásnak az eredményeként nő az irigysége. A vágya és a tisztelete nyomja a spirituális szív megnyílása felé. Ez egy tehetetlen helyzet, mert a Teremtő leblokkolta minden egyéb fejlődését.

Olyan lesz mint egy idióta, nem lesz képes hallani és érezni. Vannak, akik éles elmével rendelkeznek, nagyon jól értik pl. a politikát, a tudományt, vagy különböző ügyleteket, de nem képesek összekapcsolódni, hirtelen nagyon egyszerűvé válnak, és csak a szívük vágyát követik. A mi világunkban ez az úgynevezett “állati” szint “. Az “Ádám” (Ember) szintjének hívják azt, akit az értelme irányít. De a korlátozás arra kényszeríti a személyt, hogy kinyissa a szívét minden módon és minden áron, hogy kifejlessze a spirituális edényét, az érzelmi csatornáit. Különben elvesztettnek érzi magát, és nem érti meg, mi az adakozás.

2013.03.27, Báál HáSzulám írásaiból, 52-es Levél

BS

20 Már 2013

A kapu nyitva áll előttem

A nyílás nyitva áll előttem

Kérdés:

Mitől van azaz állapot, amikor az ember közeledik a kapuhoz, amely elvezeti a spirituális világhoz, és az utolsó pillanatban vissza-vissza fordul?

Válasz:

Ez a mechanizmus része. Mivel ez a kapu csak akkor nyílik ki, ha elfogadjuk a Felső Feltételeket, amik a kapu mögött vannak. Mindaddig, amíg közeledünk, részleteit fogadjuk el a feltételeknek lépésről-lépésre, mert  nem vagyunk képesek egyetlen mozdulattal levágni magunkat a múltról, és elfogadni a jövőt. Ez a kapu egy határ a múlt és a jövő között. Ezért van az, hogy többször visszafordulsz, hogy újra megtedd azokat a lépéseket ahol előzőleg elbotlottál.

Kérdés:

Mi hiányzik nekünk ebben a pillanatban?

Válasz:

A kölcsönös támogatás hiányzik, a környezet támogató ereje. Mert csak azzal vagyunk képesek felébreszteni a Teremtő felemelő erejét, ha kölcsönösen szeretjük és támogatjuk egymást. Te nem tudsz áthaladni ezen a kapun a környezet segítsége nélkül, anélkül hogy tolnának hátulról azzal, hogy az emelkedésedet kérik a Teremtőtől.

Átmenni a kapun a spirituális világhoz, azt jelenti, hogy összekapcsolódunk más edényekkel, azért hogy felfedezzük egymás közt azt a valóságot, amely a kapun túl létezik. Mi egymás közötti kapcsolatban nyitjuk ki az ajtót, s ezt lehetetlen lenne kezelni egymás támogatása nélkül!

A felőlem irányuló támogatás azon múlik, hogy mennyire tudom felébreszteni a szeretet által a barátokat. Ők a puszta létezésükkel támogatnak engem, azzal, hogy én azt az ajándékot kapom hogy látszólag felébreszthetem őket, de ők az én lelkem részei. Csak úgy tűnik, mintha volna szabad választás, és mintha időnként ellenem lennének. De mindez azért történik, hogy így ki tudjam javítani magam, és ehhez megkapjam a támogatást, az által hogy kinyilvánítom a szeretetemet a társak felé. Ehhez le kell nullázzam az egómat. Ez a játék szabálya.

Ez egy színjáték egy színházban, ahol mindenféle színészek  vannak velem a színpadon. Itt van néhány barátom, ellenségem, egyesek szeretnek, vagy gyűlölnek és a meglévő  eszközök (Könyvek, Tanító, csoport) segítségével, és tanult eszközökkel (csoport munka, work shop, terjesztés..stb) el kell vinnem az egóm a korrekcióra.

De valójában ők nem léteznek. Ők csak azért vannak, hogy általuk hajtsam végre, jó és rossz  cselekedeteimet. Egyszer úgy viszonyulok feléjük mint a barátaimhoz, akik mellettem állnak, máskor meg mintha az  ellenségeim lennének. Ez azért van mert, egyszer az értelmemmel látom őket az egómon keresztül, és egy másik alkalommal az értelem feletti hitemmel érzékelem őket. Ebből a két nézőpontból kapjuk meg a Tóra egészét. Mert valójában a csoporttársaim a Teremtő játékosai.

2013.02.14, Baal HaSulam írásaiból, a 23. Levél

BS

KA

25 feb 2013

Ugrás a rejtettségen át

Ugrás a rejtettségen át

Kérdés:

Mitől függ az, hogy az egyén képes-e megnyerni a belső ellenségei ellen vívott háborút?

Válasz:

Először is, beszélhetünk azokról az emberekről, akik már felébredtek és kutatják az igazat, akik úgy érzik, hogy szükséges számukra megtalálni a Királyt, aki majd visszatér hozzájuk. A pont, ami felébred a személy szívében ugyanaz a pont, a bánatnak a pontja, mely a “pajzs és kard” felett elvesztett, ezt pontot a Teremtőtől kaptunk ajándékba. Ez azt jelenti, hogy a személynek egykor volt Mászáchja (képernyő) az adakozás és megszerzés edényei felett a gyökér vastagságán, az első és a második fázisban, azonban most a Mászách eltűt. Csupán egy szikra maradt a Mászáchból a személyben, egy érzés, arról, hogy egykor ő rendelkezett az erővel és talán még meg van neki, talán képes adakozásra és arra, hogy akarjon adakozni. Ez itt most a “hátsó”, a Kedusha Nefesh-je; ekkor nem kapcsolódok spirutuálisan, de érzem, hogy csatlakozhatok; valamiféle vágyam van arra, egy erős sóvárgásom.

A szikra a legkisebb, legjobban összetört és a legkorruptabb része a “pajzs és kardnak”, ami egykor a személy részére lett átadva a Teremtő által. A szikra magába foglalja mind a Hászádim Fényét, mind a Hochma Fényét és a Mászách (képernyő) felettük helyezkedik el. Olyan ez, mint a Reshimot (spirituális gének), amik az összes valóságot magukba foglalják.

Tehát, ha egy ilyen szikra a személyben megtalálható, akkor képes a spirituális kapcsolódásra. Neki csupán az eszköze hiányzik, ami segít neki a szikráját a Fény felé vinni. Ezt a csoport képes neki megadni: a csoport megadja számukra a cél fontosságának érzését, és semmi másra nincs szüksége a személynek. A legfőbb dolog az, hogy folyamatosan érezhesse a Reformáló Fény követelésének szükségességét, annak érdekében, hogy azt képes legyen azonosítani a Teremtővel.

Meg kell szerezni a csoporttól a spiritualitás fontosságának érzését, ugyanis mi egy elrejtett állapotban vagyunk. De a csoport megadja a szükséges feltételeket az állapotunkhoz, ami úgy tűnhet, hogy lehetővé teszi számunkra, hogy átrugaszkodjunk a rejtettségen, amint megérezzük a Teremtő nagyszerűségét. Ez nyilvánvalóan csak képzeletbeli – nem valós – nagyszerűség, de hozzáállhatsz ehhez a füllentéshez tudatosan, igencsak jól megértve, hogy ez csak egy játék és neked úgysincsen más választásod.

Szóval, ezek azok a feltételek, amiket megkaptunk az előkészületek idején és erről az van írva, hogy “Dolgoztál és megtaláltad!”

2013.01.31, Napi kabbala lecke, Báál HáSzulám jegyzetei

SzL

21 feb 2013

Mozgás az adakozás oldalára

Mozgás az adakozás oldalára

Kérdés:

Mi beszéltünk Workshopon a kétségbeesésről, de mit jelent a spirituális kétségbeesés?

Válasz:

A spiritualitás, az adakozás. A mi világunkban nem létezik ez a tulajdonság. Nekünk ezt a nullaponttól kell elképzelnünk.. Azaz, én valahogy el kell, hogy jussak ahhoz az állapothoz, amikor elkezdem érteni mi az, de én nem tartozom hozzá, de mindenesetre szükségem van rá. Ha én elérkezek ehhez a megértéshez, akkor megjelenik bennem egy nagyon erős vágy, hogy belépjek ebbe a tulajdonságba. Ez a vágy az ima, kérés, követelés. Ha én valóban az adakozáshoz akarok érni, akkor fentről elérkezik hozzám az erő, a Fény, és kinyitja bennem ezt a tulajdonságot. És én elkezdem érezni a másik felét a valóságnak, amely el volt rejtve előlem, és most felfedeződött. Mint ahogy most mi élünk csak a megszerzés tulajdonságába, és a mi életünk olyan rövid, kárba megy, és nincs benne semmi haszon. Ha belépünk az adakozás tulajdonságába, ott van egy a lemondás, egy pszichológiai Mahszom, ahol lemondok mindenről, bennem minden lenullázódik, és akkor a pszichológiai Mahszon fölött, belépek a spirituális térbe, amely teljesen adakozás. Például, ez olyan, mint amikor az ember nem alszik többé, és felfedezi, hogy ő élhet e nélkül is. És akkor egy új világ nyílik meg számára. Egyelőre nem tudom másképp elmagyarázni, mivel ez a tulajdonság nem létezik a mi világunkban.

A kétségbeesés azt jelenti, hogy egyedül semmi lehetőségem nincs elérni ezt a tulajdonságot, de a csoport által, a tanulás által, egy olyan döntéshez kell érjek, hogy nem vagyok rá képes, nincs más választásom és szükségem van a csoportra. És akkor megkapom a lehetőséget.

Kérdés:

Többet kell kérjek, mint a barátok szeretete?

Válasz:

Természetes, hogy igen. Mivel a barátok szeretete csak egy eszköz, arra hogy én képes legyek lenullázzam magam mindenben, az adakozás érdekében. Mindezek gyakorlatok azért, hogy elvigyen engem ahhoz az állapothoz, hogy lássam, hogy nem vagyok képes, és másrészt, a cél nem az hogy elérjem a barátok szeretetét, hanem az adakozás tulajdonságát érjem el, amelyet nevezzük a Teremtő szeretetének. Boré, az az adakozás tulajdonsága. Azaz, én ebben a tulajdonságba akarok lenni, ez iránt kell álladóan irányitsam magam, hogy ez a tulajdonság táruljon fel bennem. Nem elég dolgozni csak a mások érdekében, mert ez csak egy eszköz a cél elérése érdekében.

2013.01.19, az Aravai Kongresszus 5. leckéjéből

BS

20 jan 2013

Nefesh, Ruach, Neshama

Nefesh, Ruach, Neshama

A spirituális minőségeknek különböző neveik vannak: Nefesh (lélek), Ruách (szellem), Néshámá (lélek). A Ruach szintjének elérésével kezdünk a spirituális világhoz csatlakozni.

Nefesh, az élettelen Szentség szintje, mikor az ember nem tud önmaga által mozdulni, irányulni. Eljön a leckére és azt hiszi, hogy minden rendben van, semmi többet nem várnak el tőle: a ma olyan, mint a tegnap és a holnap olyan lesz, mint a ma. Ő nem haladja meg magát és nem sajnálja, hogy ugyanabban az állapotban marad, hanem boldog, hogy még egy nap eltelt és minden rendben van. Elfogadja a mindennapos taposómalmot.

De az is teljesítmény, hogy egy ember már a csoportban van, próbál nem ütközni annak haladásával, kész mindenkihez csatlakozni és támogatni azt. Támogatja, amit mások tesznek. De nem kezdeményez különösebben semmit; nincs meg benne a Rach szintje. De már egy új erő nő benne. És így Nefesh de Kedusha-nak (Szentség) hívják.

De továbbra is eljön a leckékre és tanul. Bárcsak az egész világ a Nefesh Szentségének szintjén lenne. Mindazonáltal ezt nevezzük a Ruách szintjén lévő “spiritualitásnak”. Ruách azt jelenti, hogy a személy már hozzá tud adni valamit a dologhoz. Nem ért egyet azzal, hogy a mozdulatlan természet szintjén maradjon. Ha azt látja, hogy tegnap óta nem változott semmi és holnap sem fog változni, az olyan számára, mintha halott lenne.

Ez nem csak a mozdulatlan természet állapota, hanem a halál érzete, ami azt jelenti, hogy ez a legrosszabb állapot. És ezért megkérdezi magától, mi mást adhat. Miközben az egyetlen dolog, amit adhat az az ő cselekedetei. Báál HáSzulám azt írja a “Szabadság” című cikkében, hogy az embernek nincs más eszköze a saját állapotának megváltoztatásához, mint hogy a megfelelő környezetet választja.

Az, aki a környezet erős befolyását választja dicséretre méltó. Ő ennek köszönhetően haladhat és nem a jó tettek által. De annak köszönhetően, hogy a jó környezetet választja, ami erőteljesen befolyásolja, elkezd mozogni.

Ahhoz, hogy elkezdhess saját erődből mozogni a mozdulatlan szintjétől a növényi szint felé, hogy felemelkedhess a Nefesh szintjéről a Ruách szintjére, hogy spirituális ember lehess, folyamatosan hívnod kell a körülötted lévőket és egy egyre erősödő környezetet kell választanod, ami egyre jobban befolyásol és segít, hogy spirituálisabbá válj.

Ilyen tettekkel folyamatosan hozzáteszek magamból a csoporthoz és az folyamatosan befolyásol engem és én könyörgök a spiritualitásért, az adakozásért, többért és még többért. Kiderül, hogy az adakozáshoz adok és végül elérem a következő szintet, amit Neshama-nak neveznek.

Másik irányában cselekszem és ők befolyásolnak engem a csoport befolyása által. Tehát, a segítségükkel folyamatosan befolyásolom és emelem magam. A környezet emelőrúdként emel engem egyre magasabbra.

Emelkedem a környezet által és el akarom kezdeni feleleveníteni magam, hogy a lehető leghatékonyabban és leggyakorlatiasabban módon kapcsolódhassak hozzá. Erőseben akarok kapcsolódni a spiritualitáshoz, hogy ne csak passzívan várjak a változásra a befolyása alatt, hanem magam akarok adakozni a környezetnek, hogy megerősítsem, hogy az még erősebben befolyásoljon engem. Aztán kapcsolódunk a környezettel és megemeljük egymást a spirituális világba, ez azt jelenti, hogy elérem a Neshama szintjét.

A lényeg itt, hogy ne üljünk nyugodtan, azzal, hogy “minden nap olyan mint a másik.” Folyamatos megújulásnak kell jelen lennie, ha ez nincs, akkor azonnal a halál állapotába zuhansz. Nem könnyű felemelkedni a halál állapotából. Lehetetlen megtenni, hogy egy ugrással visszakerüljünk a korábbi állapotunkba. Véghez vinnünk egy korrekciót: egy új születést új növekedést, mindent újra.

De ha valaki nem érzi, hogy fel kell emelkednie újra, az nem azt jelenti, hogy a halálát sem érzi, hanem hogy éppen elvesztette a tudatosságát.

2012.12.28, Napi Kabbala lecke 1. részéből, Rábás írásai

FG

12 jan 2013

67 queries in 0,281 seconds.