Kérdés: Mondhatjuk, hogy a szeretet olyan érzés, amely az emberek közötti helyes kapcsolatok következménye?
Válasz: Másként írnám le. Szeretni azt jelenti, hogy érzek más embereket, és megpróbálok mindent megtenni vágyaik teljesítése érdekében.
Kérdés: Ön szerint ez az emberi társadalom alaptörvénye, és ezt ugyanúgy kell felfednünk, mint az összes fizikai törvényt?
Válasz: Nemcsak fel kell tárnunk, hanem folyamatosan végre kell hajtanunk. Ennek a törvénynek az életünk hitvallásává kell válnia.
Kérdés: Akkor minden egyéb etikai és országokhoz tartózó törvény is létezik majd, de másfajta formáik lesznek?
Válasz: Természetesen. Mindegyik ebből a törvényből indul ki: a Teremtés minden részének folyamatos újbóli egymáshoz való közelítése, az egoizmus feletti állandó emelkedés és az abszolút, tökéletes állapot megközelítése.
“Si vis pacem, para bellum” (Ha békére vágysz, készülj fel a háborúra) – mondta Vegetius, az ókori római szerző. Hasonlóképp, ha szeretni akarsz, készülj fel a gyűlöletre!
A mozifilmek a szeretetet, az emberek közötti megállás nélküli melegségként, gondoskodásként, és ragaszkodásként ábrázolják. De a filmek tévednek. Minden pozitív érzelmet megelőz egy negatív, amely beindítja a pozitív érzést. Mint ahogy az éjszaka megelőzi a nappalt, a szeretet is a gyűlölet után következik. Az egyetlen kivétel az anyai szeretet, de ennek oka, hogy az anya önmaga részeként érzékeli csecsemőjét. Azonban minden más ember esetében, ha valós érzésekről van szó, folyamatosan, különféle megnyilvánulásokban és változó intenzitással hullámzunk a gyűlölet és a szeretet között.
Ha ténylegesen beismerem gyűlöletemet egy adott ember irányába, engedélyt adok magamnak, hogy felfedezzem, ki is vagyok, miféle tartalmak találhatók a bensőmben. Valójában hálásnak kell lennem, a szóban forgó embernek.
Ez az az elv, amely a teremtés egészét mozgásba hozza. A meleg hullámok és hideg időszakok, az árvizek és aszályok, a gyűlölet és a szeretet, ezek mind a szeretet és az elutasítás, egymást váltó megnyilvánulásai.
Mindez egy célt szolgál: ha növekvő intenzitást tapasztalunk, különösen a negatív oldalon, ez arra indít minket, hogy felkutassuk a jelenség forrását. Miért van ennyi gyűlölet? Miért ilyen kegyetlen a természet? Miért nem vagyok soha megelégedve azzal, amit birtoklok? Miért nincs béke? Miért félek? Mikor megkíséreljük a válaszadást az iménti kérdésekre, azt találjuk, hogy ugyanabból a láthatatlan forrásból származnak, és ez a forrás maga a természet, vagy még egyszerűbben fogalmazva, a valóság.
Minden egyes ásvány, növény, állat, ember, gondolat, vágy vagy akár szó a természet szülötte. Ha már most, a természet, a minden létező forrása, akkor minden a természet, az egész része. Mint ahogy megkülönböztetünk éjszakákat és nappalokat, léteznek emberek, akiket szeretek, és olyanok is, akiket gyűlölök. Éjszaka nélkül nem beszélhetnénk nappalról – ugyanígy: gyűlöletes emberek nélkül nem lennének szeretettek. Nem volnánk képesek meghatározni, hogy mit szeretünk, mit gyűlölünk, kik vagyunk, és kik nem vagyunk, hogy ha nem lennének a negatívnak ítélt dolgok. Igazság szerint én, a behatárolt nézőpontommal látom csak negatívnak ezeket, valójában azonban nem azok; ellentétesek velem, így képessé tesznek, hogy tanuljak magamról és a természetről. Ha mindezek nem volnának, nem állnának rendelkezésemre kapaszkodók, amikkel fogalmat alkothatnék létezésem egészéről.
Minden emberek legbölcsebbje, Salamon király a Példabeszédek könyvében (10:12) megállapítja a „Szeretet lefed minden bűnt.” elvét. A bűn a gyűlölet, a szeretet pedig lefedi a bűnt, amikor felfedjük, hogy gyűlöletünk tárgya valójában egy ajándék. Ez az a pillanat, amikor az elkülönülés megszűnik, és megjelenik a hála érzése.
Írva van Mishnah-ban (Sotah, 9:15), hogy a végső napokban a gyűlölet majd megnövekszik. Amikor azt nézzük, hogy napjainkban mi történik, úgy tűnik közeledünk a végső napokhoz. Soha nem jelent meg ennyi gyűlölet a szociális hálózatokon, újságokban, a televízióban, és a hullámok látszólag egyre magasabbra emelkednek. Nem arról van csak szó, hogy már sehol nincs egy csendes hely, hanem hogy maga a hangulat, az állapot egyszerűen mérgező. Ha valaki csak egy szót is a politikailag elfogadott dogmán kívül mond – és nagyon könnyű túllépni a vonalat- akkor a személy azonnal el van tiltva, ki van közösítve a világból.
A fajgyűlölet és anti-rasszista tüntetések, amelyeket az utóbbi időben látunk, azok csak részei ennek a mocskos hullámnak. Mint minden hullámnak, a rasszizmus által keltett tüntetéseknek is megvan az emelkedése és a zuhanása, de a jelenlegi trend az egy hatalmas vihar felé mutat.
A gyűlölet nem áll meg itt. Ahogy a gyűlölet egyre intenzívebbé válik és terjed, minden egyes csoportban külön csoportosulások válnak majd le a fő csoportról, és kisebb táborokat alkotnak majd, melyek egymás ellen küzdenek. A társadalom teljesen szétesik ameddig az anarchia uralkodik majd. Írva van a Talmud-ban (Sanhedrin 98b), még a legnagyobb bölcsek se akarnának a végső napokban élni.
Nyilvánvalóan még nem értünk el oda, de már úton vagyunk felé. Hogyha nem változtatunk irányt, akkor hamarabb odaérünk mint azt gondoljuk.
A gyűlölet szerepe
A problémánk az, hogy mi azt hisszük, hogy a gyűlölet az teljesen rossz és káros. Mi megpróbálunk nem gyűlölni, de ezáltal elhalasztjuk azt a lehetőséget, hogy korrigáljuk azt, és ennek eredményeképpen egy még erőteljesebb gyűlölet kitöréssel találjuk magunkat szemben.
A gyűlölet gyakorlatilag egy nemtetszés bármi felé, amely különbözik tőlünk. Saját különlegességünk érzete mélyen gyökerezik elménkben, de az jó okkal van ott: mi csak ellentéteken keresztül vagyunk képesek érzékelni. Hogy ha nem lennénk képesek megragadni a sötétség érzetét, soha nem tudnánk megismerni, hogy mit jelent az, hogy fény. Hogyha nem éreznénk mi az, hogy hideg nem lennénk képesek a meleget érezni. Hasonlóan a gyűlölet érzete nélkül soha nem lennénk képesek a szeretetet érezni.
Ennélfogva, amikor a gyűlölet megjelenik nem szabad azt elfojtani vagy tagadni. Ehelyett egy tudatos erőfeszítést kell tennünk, hogy növeljük a szeretetünket a gyűlölet tárgya irányában, addig a pontig, ameddig a szeretet erősebbé válik, mint az gyűlölet ami korábban megjelent. Hogyha a kölcsönös gyűlöletben résztvevő mindegyik szereplő részt vesz ebben az erőfeszítésben, akkor az eredmény egy korábbinál nagyobb közös szeretet lesz. Hogyha nem mindenki vesz ebben részt, akkor az egész folyamat reménytelen.
Hogyha a társadalom minden egyes része részt vesz ebben a próbálkozásban, akkor képesek leszünk a szeretetet a világunkban olyan szintekig növelni, melyeket soha korábban nem láttunk, és mindez pontosan a korábban érzett példátlan gyűlölet szintje miatt lesz, mely arra kényszerített minket, hogy még erősebb, a gyűlöletet semlegesítő szeretetet hozzunk létre. Azáltal, hogy tagadjuk a gyűlölet valódiságát, és szükségességét mi megtagadjuk a szeretet világát is, és magunkat a gyűlölet még erőteljesebb megjelenéseire ítéljük, amely hamarosan bekövetkezik.
Ennek alapján minden amit gyűlölünk az gyakorlatilag egy ugródeszka a még nagyobb szeretet érzetéhez. Hogyha ma, amikor a legerőteljesebb gyűlölet megjelenik a fajok között képesek lennénk ezt az alapelvet követni, akkor egy új magasabb szintű szeretetet lennénk képesek felfedezni. Azonban ez csak akkor működhet hogyha mindkét oldal közösen dolgozik azon, hogy megnöveljék a szeretetet egymás között a jelenlegi gyűlölet szintjének megfelelően.
Én megértem, hogy mindez egy teljesen új, eddig nem hallott elképzelés, és ellentmond mindannak amit eddig tanultunk. Ugyanakkor az amit eddig tanultunk többé nem működik, tehát itt az ideje, hogy egy új irányt keressünk.
Az elképzelés nagyon egyszerű: a másik személy különbözik tőlem, és ennélfogva én nem szeretem őt, és azt szeretném, hogy a másik személynek valami baja legyen, vagy legalább eltűnjön. Ez a gyűlölet az, ami a jelenlegi erőszakot hajtja, amit az elmúlt hetekben, hónapokban láttunk. Hogyha mindezt így hagyjuk, akkor az egy egész országot felrobbanthat. Tehát ahelyett, hogy engedjük, hogy ez tovább fekélyesedjen ,és növekedjen, tudatos erőfeszítést kell tennünk annak érdekében, hogy megnöveljük a közöttünk lévő kölcsönös szeretetet, még akkor is, hogyha egyenlőre az csak álságos. Meglepetésszerűen azonban ezen erőfeszítések gyümölcsözőek lesznek, és azt találjuk majd, hogy képesek leszünk szeretni azokat az embereket akiket egy pillanattal ezelőtt még csak el sem tudtunk viselni.
Ez mind nagyon gyakorlati, praktikus, mindez bátorságot, és elkötelezettséget követel, és ez minden ország, és a világ egyetlen reménye arra, hogy elkerülje a teljes összeomlást.
Kérdés: Miként valósítható meg a „Szeresd felebarátod, mint önmagad!” elve, ha önző szeretettel vagyok felebarátom iránt, noha altruista módon kell szeretnem?
Válasz: Valóban, ez a szeretet két különböző fajtája. De önmagadnál jobban szerethetsz egy másik embert, ha belátod, hogy a másik szeretete ugyanaz a szeretet, csak egy következő, globális, integrál, örök-érvényű és tökéletes szinten. Önmagad szeretete csupán az állati szintet képviseli.
Ebből az következik, hogy lehetetlen összehasonlítani a külső, önző, valamint a belső, integrál szeretetet. Mikor valakiben mind a két fajta szeretet felbukkan, az illető jobban kedveli a világot, az öröklétet és a tökéletességet, mint az állati testet.
A szeretet azt jelenti, amikor én a másikat akarom beteljesíteni, szolgálni saját magam helyet. Mint ahogy az édesanya, csak a gyermekét akarja szolgálni, beteljesíteni, ahogy egy barát mindent barátjának akar adni, ahogy a Teremtő csak minket akar beteljesíteni, hogyha mi helyesen haladunk előre, akkor mi pedig csak a Teremtőt akarjuk majd beteljesíteni.
A szeretet az a vágy, hogy egy másikat teljesítsünk be.
Megjegyzés: Ha jól értem, függetlenségem annak önkéntes elismerésében áll, hogy teljes mértékben függök a társadalmi közegemtől. Ez azonban lehetetlen, mivel senkitől nem akarok függeni.
Válasz: Az a tény, hogy teljes mértékben függsz attól a hatalmas, univerzális, örök vágytól, amit a Teremtő alkotott, örökéletűvé, tökéletessé és függetlenné tesz. Nem vetkőzheted le azt az adottságodat, hogy teremtett lény vagy. Ezért ha elfogadod, hogy teremtett lény vagy, ezzel egyben lehetőséget adsz magadnak, hogy az Ő szintjére kerülj, összetapadást és formaazonosságot érj el Vele.
Kérdés: Így sem értem, hogy egy átlagember milyen módon függetlenedhet a többiektől?
Válasz: Úgy, hogy elkezdi szeretni őket. Akkor meglátja, hogy az irányukban érzett szeretete, a többiek fölé emeli, és függetleníti másoktól, noha sokat járnak az eszében, és jókívánságokkal halmozza el őket. Ez az egyetlen lehetséges út.
Nem válhatsz ki, ebből az integrált rendszerből. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy a rendszeren belül emelkedsz. Az emelkedés pedig, gondoskodást jelent.
A Kabbalában az életnek van egy definíciója, „ha azért élsz ma, mert tegnap is éltél, akkor valójában halott vagy.”
Dr. Laitman
Nem, a definíció azt tartalmazza, hogy “mivel tegnap is éltem”, hanem azt “ahogy tegnap is éltem”. Ha nincs bennünk változás, akkor halottak vagyunk. Ezért az embernek, minden nap meg kell újulnia, újjá kell születnie, mintha valóban egy új ember lenne.
Komment
A Kabbala azt állítja, az ember minden pillanatban újra teremtődik.
Dr. Laitman
Igen, az ember minden pillanatban megújul. De csak akkor, ha ezt érzi is.
Kérdés
Mit jelent, hogy az ember minden pillanatban újjászületik?
Dr Laitman
Egy Reshimo, amely az emberen belül, egy belső adat, felülíródik. Azonban az ember adaptálja ezeket az életéhez? Megnyilvánítja ezeket önmagán belül? Érzi az így létrejött belső megújulást?
Kérdés
Hogy érezhetem ezt?
Dr. Laitman
Azáltal, hogy sokkal érzékenyebbé válunk arra, mi történik bennünk. Éreznünk kell, hallanunk kell, hogy a Teremtő minden másodpercben változásokat okoz bennem, annak megfelelően, amit el akar érni.
Kérdés
Mi változik egy emberben??
Dr. Laitman
A hozzáállás a világhoz és a Teremtőhöz.
Kérdés
Ez jobbá válik, vagy rosszabbá?
Dr. Laitman
Közelebbivé.
Kérdés
De hogyan ismerheti fel egy ember ezt, és kezdhet el cselekedni?
Dr. Laitman
A bensőségesség érzésén keresztül. A világ és a Teremtő az adakozás minőségét igényli egy embertől és részvételt a dolgokban. Ez az, ahogy az ember ellenőrzés alá vonja önmagát, azaz egyre jobban birtokolja az adakozás tulajdonságát.
Kérdés
Hogyan képes egy hétköznapi ember felismerni ezeket az új vágyait, melyek közelebb vezetik a világhoz és a Teremtőhöz?
Dr. Laitman
Adakozás és Szeretet. Meg kell tanulni ezeket.
[265945] From KabTV’s “News with Michael Laitman,” 2/4/20
Kérdés: Félnünk kell attól, hogy elveszítjük a szeretet érzését vagy a szeretet tárgyát?
Válasz: A valóságban a szeretetünknek nincs tárgya. Ez egy bizonytalan állapot. A szeretet nem azt jelenti, hogy az ember szereti valaki haját, fizikai vagy más tulajdonságait, hanem valójában ez az anyagtól független. Ez a természetben létező általános vonzás tulajdonságából fakad, és a Teremtő része. A másik szeretete a Teremtő ajándéka.
A Tóra annyi különböző eseményt ír le. Lehet, hogy mindez csak a teremtett lények iránti szeretet elérése érdekében van, azért, hogy közelebb kerüljünk más emberekhez, és gyűlöletünket szeretetre cseréljük? A Tórának ezek az írásai, hogyan adnak nekünk instrukciókat, a Felső Erő által? Nem értjük ezt.
Valójában nem világos, hogy lehetséges az, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy mindenki hajlandó gyönyörű szavakat mondani, minden vallás kedvességre és szeretetre hív fel, és ennek eredményeként az egész emberiség történetét, mégis kölcsönös gyűlölet és háborúk kísérik. Ezért annyira fontos megérteni, amit a Tóra mond. Mert nem hallottuk meg amit a Tóra mond. Az egyetlen dolog, amely még nem történt meg a történelemben.
Baal HaSulam azt írja, hogy a Tóra kizárólag egy dologról szól: hogy “szeresd felebarátodat mint önmagadat”, vagyis az emberek szeretetéről. Szeretni kell őket úgy, mintha ezen kívül más lehetőség nem lenne: szeretni kell az egész emberiséget és minden embert (egyesek szeretik az emberiséget, de nem szeretik az embereket). Az embernek mindent meg kell tennie a szeretet érdekében, és csak ezért érdemes élni ebben a világban.
Az ember létezésének egyetlen célja, ebben a világban az, hogy minden ember számára jót hozzon. A Tóra leírja az adományozás 613 cselekedetét, amelyeket az embernek végre kell hajtania, és mindegyik cselekedetet a másik felé kell irányozni, felebarátként viszonyulva hozzájuk. Csak akkor mondhatjuk, hogy az ember megtartotta a tórát, azaz korrigálta a lelkét.
Rabbi Akiva, a legnagyobb bölcs a második templom idején, azt mondta, hogy „Úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, ez a Tóra legnagyobb szabálya, és annak teljes lényegét magába foglalja” A Tóra célja az emberek iránti szeretet elérése.
Mit tegyünk, hogy megkapjuk a Tórát? Akarnunk kell, azt megkapni! Végül is, miért van rá szükségünk? A Tóra tanulmányozása azt jelenti, hogy meg kell tanulni, hogyan lehet szeretni a felebarátodat. Készen állsz erre, valóban ezt akarod?
Apránként megértjük, hogy a Teremtő nagyságának elérése, kinyilatkoztatása és a felebarát iránti szeretet elérése ugyanaz. A barátok és az emberek szeretete nem lehet kevesebb, mint a Teremtő szeretete, mivel az egyik a másikba öltözött.
Ez a parancsolat, amely arról szól, hogy a felebarátunkat úgy szeressük, mint önmagunkat a, minden parancsolatot magába foglal, azaz az összes korrekciót, amit az embernek végre kell hajtania az egoista vágyain, annak érdekében, hogy azokat adakozóvá tegye, és ezzel teljesen Igaz emberré váljon. S ebben, az emberek felé irányuló szeretetben, fogja elérni az ember, a Teremtő iránti szeretetét.
Minden parancsolat egy egoista vágy kijavítása. Egy emberben 613 vágy van, és mindegyik egoista, és ezeket át kell átfordítanunk adakozásba.
Mi a spiritualitás lényege? A spiritualitás az egoista emberi
természetünkkel ellentétes, adakozó minőség.
Minden gondolatunk, vágyunk és cselekedetünk mögött az emberi ego, azaz az
élvezetre irányuló vágy húzódik meg.
Ebből az következik, hogy észlelésünket az ego alakítja, attól függően,
hogy az adott tárgyat élvezeti forrásnak, vagy az élvezetet veszélyeztető
tényezőnek ítéli.
Ezért, ha bepillantást akarunk nyerni a spiritualitásba – tehát tudomást akarunk
szerezni a minket körülvevő, egoista percepciónk által érzékelhetetlen
valóságról –, új alapokra kell helyeznünk saját magunkat. És ebben a
folyamatban a környezetnek kiemelkedő szerep jut.
Vagyis, mivel az altruizmus láthatatlan számunkra, és ellentétes az
egoizmussal, a környezetünk segítségére szorulunk. A környezet motiválása,
inspirációja vagy éppen kitartó piszkálása hatására jön meg a vágyunk, hogy
elérjük az egoizmussal ellentétes minőséget.
Amikor átlépünk a korporalitásból a spiritualitásba, egoizmusból az altruizmusba,
egy új világ nyílik meg számunkra, ami mindig is körbe vett minket, de
képtelenek voltunk érzékelni.
A kabbala ezt az új világot „spirituális” vagy „felső” világnak hívja.
Jelenlegi nézeteink a világról olyan észleletek, amiket az ego alapoz meg,
hogy különféle módokon megvédjen és kényelmet biztosítson a számunkra.
Ilyen esetben az „igazság” nem más, mint az, ami egybeesik az ego-alapú nézeteinkkel.
Keressük, mivel támaszthatjuk alá nézeteinket, és mindent elvetünk, ami
ellentmond nekik. Így végül nem születik meg bennünk a vágy, hogy
megváltoztassuk önmagunkat.
Akkor hogyan érhetjük el a változásra irányuló vágyat, hogy felfedezhessük
a spiritualitást?
Ha önmagunktól, azaz pozitív eszközök segítségével nem megy, akkor belép
életünkbe a szenvedés. Több és több teret nyer, hogy megmutassa: a tisztán
egoista irány, amelyet választottunk, problémákat eredményez, ezért változásra
van szükség.
Azonban a szenvedés önmagában nem eredményez változást, legfeljebb változást
akaró vágyat. Ennek hatására keresünk jelenlegi életünktől eltérő közeget és
befolyást. Így fejlődhetünk spirituális értelemben.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem
