Dr. Michael Laitman

Szerző arhívuma: Péter Spronz

A kapcsolatok felértékelődése, első rész

Egy kis, egymásra utalt globális faluban élünk, és rá vagyunk kényszerítve, hogy kiegyensúlyozott kölcsönkapcsolataink legyenek. Azt gondoltuk, hogy nyugodtan haladhatunk az amerikai álom megvalósítása felé, és mindenki jól élhet, de a társadalmi különbségek csak növekednek. A középosztály elporladt, és csak kevesen tudták elkerülni a zuhanást. A mélyben lévő ok a társadalmi méretű elhanyagolás. Az emberek elutasítják társaikat, és még büszkék is rá. A gyengék az életben maradásért küzdenek, a technológiai szektor dolgozói aggódnak, a meghatározó üzleti vezetőket a piac instabilitása tartja nyomás alatt. Az elit fél a növekvő, globális méretű bizonytalanságtól.

Különösen helytelen és szégyenletes, hogy a zsidók olyannyira elhanyagolják a rászorulókat Izraelben, hiszen nekik kéne felépíteni a korrigált emberi társadalom modelljét, és fénypászmaként utat mutatni a nemzeteknek. Szükséges, hogy a zsidók segítsék a folyamatot, amely során az emberiség elindul egy új ösvényen. Ehhez az egymás szeretetén túl, a kölcsönös garancia oktatása segítheti hozzá őket. Az embereket meg kell tanítani rá, hogy a természet egyetlen összefüggő rendszer, és kapcsolódnunk kell egymáshoz annak érdekében, hogy megfelelő módon ráhangolódhassunk erre a rendszerre.

https://laitman.com/2019/11/new-life-279-upgrading-relationships-part-1/  

23 nov 2019

A környezet befolyásoló ereje

Az emberi ego használatával olyan környezetet kell megalkotnunk, amely egyszerre befolyásol és tanít minket. A versengő, büszkeségen alapuló emberi természet veszélyessé vált, ahogy azt a jelenlegi globális krízisben is látjuk. A következő területeken érezhető a válság: családi élet, mentálhigiéné, környezet, gazdaság, erőszakos bűncselekmények, szenvedélybetegségek, epidemiológia, stb. Az emberiség utat vesztett a sivatagban, és vezetőink nincsenek tisztában, hogyan gyógyítsák meg a világot.

Az integrális oktatás az egyetlen eszköz, amely az oktatáson keresztül, a médiumok, a világháló, a kultúra (színház, filmművészet, irodalom és zene) segítségével új világot képes teremteni. Szükség van egy csoportra, amely példát mutat a világ többi részének, hogyan éljünk egy kölcsönösségen alapuló társadalomban. Ez a csoport segíthet a többieknek érezni és elfogadni a kölcsönös emberi kapcsolatokra és szeretetre épülő új rendszert. A vezetők az emberekkel együtt, egységben fognak új környezetet alkotni. Megtanítanak mindenkit, hogy szándékuk hogyan irányuljon mások előnyhöz juttatására, és arra, hogyan lehet egy jobb, reménytelibb életet élni. Mindenki megtanulja, miként lehet felismerni az emberi egoizmusban a hibát, és látni, milyen előnyökkel jár, ha formaegyezést érünk el a pozitív környezettel. Megértjük a teremtést, és olyan világot építünk, amely mindenki számára elérhető javakkal lesz tele.

https://laitman.com/2019/11/new-life-8-the-influence-of-the-environment/

22 nov 2019

A nők szerepe a természetünk korrekciójában

Kérdés: Gyakran mondja, hogy a nőknek nehezebb kapcsolódni, mint a férfiaknak. De ha közelebbről megnézzük, észrevehető, hogy manapság egy nőnek, még ha három gyereket is nevel, igénye van rá, hogy elhagyja az otthona határát, hogy mindenféle workshopot, női köröket szervezzen. Látja a kapcsolat értékét, megérti, hogy egy közös mezőben élünk.

A nő életet ad; ez az “önmagából való kilépés egy másik élőlény kedvéért” tapasztalata. Általánosságban véve, a nő az egész világból egy nagy családot, egyetlen otthont akar csinálni.

Egyetért vele, hogy a nő természettől fogva alkalmasabb a kapcsolódásra, mint a férfi?

Válasz: Manapság drámai változások történnek minden téren, és látom az igényt arra, hogy mindent újraértékeljünk. Egyszer csak feltárult, hogy több nő van a köreinkben, mint férfi.

Először ezt azzal magyaráztuk, hogy a nők elégedetlenek az életükkel. Van családjuk, férjük és gyerekük, és elvárás, hogy minden jó és nyugodt legyen körülöttük. A mi időnkben igen nehéz ezt elérni. Így arra jutottunk, hogy a nőknek talán nem ad kielégülést ez a helyezt, és ez hozza őket a Kabbalához.

Bár az is fellelhető, hogy a nők egy része manapság nem is igazán akar családot. “Miért kéne nekem férj, meg gyerek? Nélkülük is lehetséges élni. Ott van a Teremtő, a spiritualitás, a lélek és a Felső Fény!” gondolatokkal.

Ami a nők nagyobb fokú kiegyensúlyozottságát, és kapcsolatot létesítő természetét illeti, az azért van így, mert egoizmusuk ilyen módon alakította őket. Úgy érzik, hogy ez nyújtja a legnagyobb kielégülést egoista vágyaik számára.

Azt gondolom, hogy manapság már nem számít, hogy az illető nő vagy férfi. Minden olyan szimmetrikusan történik, hogy a nemek közötti különbségek eltűntek.

A tendencia az, hogy egyre több nő csatlakozik a Kabbalához. Komolyodnak, vezető szerepeket töltenek be. Bár ez mindig is így volt: a nők komoly célok felé vezetik az emberiséget. A férfiak pedig játszanak. Arra mennek, amerre a nők terelik őket.

A nő szabadabb egoizmusában, mint a férfi. Ezért remélem, hogy még több női tagunk lesz, és ők megmutatják majd a férfiaknak, hogyan viszonyuljanak a kapcsolathoz. Így a férfiak tisztábban fogják ezt látni.

A férfiak megölelik egymást, elmennek szaunázni, és azt hiszik, hogy ez a kapcsolat. Össze vannak zavarodva. A nők érzékenyebbek a valódi kapcsolatra, mivel indok nélkül nem igazán fordulhatnak egymáshoz.

Ezért még nagyon komoly változásokat láthatunk az emberiségben a nők szerepét illetően a természetünk kijavításában.

254746
5. leckéből, Kabbala Világkongresszus Moldovában, 2019/09/07 , "A Teremtő felé fordulás" címmel
forrás: https://laitman.com/2019/11/the-role-of-women-in-the-correction-of-nature/

21 nov 2019

A “mi világunk” és “ez a világ”

Kérdés: Baal HaSulam írásaiban találkozhatunk a “mi világunk” és az “ez a világ” fogalmaival. Mi a különbség a kettő között?

Válasz: A “mi világunk” az, amit a minőségeinkben érzünk. “Ez a világ” pedig a mód, ahogy a kabbalisták az alacsonyabb szintről beszélnek, amit ugyanakkor “mi világunk” néven is emlegetünk.

Minden a megfigyelőtől függ. Ha azt figyeljük, mi történik körülöttünk, “a mi világunk” címkét használjunk. Amikor a kabbala ugyanerről, mint az összes világ legalacsonyabb fokáról beszél, akkor pedig az “ez a világ” nevet alkalmazza.

https://laitman.com/2019/11/our-world-and-this-world/

20 nov 2019

Haladás kérdések és válaszok segítségével

Kérdés: A kérdezés a kabbala bölcseletének tanulása közben valóban a gyakorlati munka legfontosabb eleme?

Válasz: Igen. A kérdés spirituális előre haladásunk szempontjából kiemelt jelentősséggel bír. Mindazonáltal nem szükséges feltenni valamilyen kérdést, aztán várni a válaszra. Tanulmányozod azt, akarod, hogy megkapd a választ, aztán a csoporton keresztül a Teremtőhöz intézed, aki válaszban részesít.

Minden haladásunk a kérdéseknek és a rájuk adott válaszoknak köszönhető. A pészachi történet a négy fiúról szépen mutatja ezt: még abban az állapotban is, amikor nem tudod, hogyan tegyél fel egy kérdést, meg kell ragadnod minden alkalmat, hogy kérdezhess. Enélkül nem beszélhetünk előre lépésről.

Kérdés: A kérdés spirituális tettnek tekinthető?

Válasz: Igen, hogyne. A bal vonalat jelenti, ami szükséges a mozgáshoz.

Kérdés: Válhat egy kérdésből igazi ajándék a tanár vagy a barát számára? Lehet a csoportnak való adakozás példája?

Válasz: Elméletben igen.

Kérdés: Érdemes feltenni egy kérdést annak ellenére, hogy a módszertan azt tanítja, hogy a felmerülő kérdések az általunk végzett csoportmunka során letisztulnak és választ kapnak?

Válasz: Amikor kérdést teszel fel, vagy úgy általában teszel valamit, mindig gondolnod kell rá, milyen módon segíted a többieket.

https://laitman.com/2019/11/advancement-through-questions-and-answers/

19 nov 2019

A kölcsönkapcsolatokról

Egy új világ van születőben, ahol meg kell tanulnunk szeretetben és kölcsönös garanciát vállalva élnünk egymással személyes és globális szinten egyaránt. Az emberiség krízisen megy keresztül a családi élet, a gazdaság, az oktatás, foglalkoztatás, és ökológia területein. Nem véletlen a depresszió és a szenvedélybetegségek növekvő aránya. Ha el akarjuk kerülni a háborút, újfajta oktatást kell bevezetnünk, amely korrigálja az emberi egoizmust, és megtanít a világ másikon keresztüli érzékelésére. Jobban hasonulnunk kell a természethez, amely minden szinten a kölcsönös garancián alapuló integrális rendszerként működik. Az embert egy olyan környezet képes befolyásolni, amely példát mutat, hogyan kell engedményeket tenni a többiek javára. A szokás második természetté válik, ahogy mindjobban részt veszünk a kölcsönös függőségeken és kapcsolatokon nyugvó rendszerben. Ádám képéhez leszünk hasonlatosan, és valódi emberként otthonunkban kivívhatjuk a békét – csak az kell, hogy mindenki azt érezze, élete a többiekén múlik, és a szeretet lefed minden bűnt.

https://laitman.com/2019/11/new-life-5-mutual-connection/

18 nov 2019

Európa jövője és kapcsolata Izraellel

Európa elítéli Izrael államát, mivel Izrael nem bocsátja rendelkezésre az emberi ego korrekciójának módszerét. Európa a modern iszlám, gyűlölete és antiszemitizmusa Izrael megsemmisülése esetén sem szűnne meg létezni. Csak egyetlen remény lehet a zsidók és a világ számára: ha a zsidóság megtanulja, hogy tagjai a mások szeretetének eszközével hogyan kommunikáljanak helyesen, a világ összes gyűlölete le fog csöndesedni. A zsidók hozzásegítik az emberiséget a szereteten alapuló kapcsolathoz, amely mind Európában, mind Amerikában a vallás és a nemzet fölött kerül megalkotásra.

https://laitman.com/2019/11/new-life-1164-the-future-of-europe-and-its-relationship-to-israel/ 

17 nov 2019

Európa és a zsidóság kapcsolata

A zsidóknak el kell hozniuk a kapcsolat módszerét Európába, mivel enélkül a kontinens a szakadék mélyére zuhan. Generációkon keresztül, a zsidóság közel állt az európai egyházakhoz és kormányokhoz. A kereskedelmi kapcsolatok könnyedén alakultak ki, és a 18. században a zsidóság még inkább integráns része lett az államoknak, filozófusok, tudósok, bankárok és vezetők kerültek ki közülük. Ahogy Európa fejlődött, tudatosodott a lakosságban, hogy nem kelhet versenyre a zsidókkal, ezért ki akarta őket rekeszteni saját soraiból. Számos gyűlölője akadt a zsidóságnak, mivel az sajátjukkal ellentétes kultúrát és vallást testesített meg számukra. A kabbala bölcsessége szerint a világ nemzetei érzik, hogy a zsidók rendelkeznek a jó életet biztosító titkos recepttel, amit azonban nem hajlandóak felfedni. A zsidók által birtokolt titok annak tudása, hogyan kell kapcsolódni a köztünk létező, kölcsönös elutasítás felett, hogy eljussunk a minőségi élethez.

https://laitman.com/2019/11/new-life-1163-relations-between-europe-and-the-jews/

16 nov 2019

Társak a spirituális úton

Kérdés: Milyen feltételek szükségesek, hogy választ kapjunk a MAN-ra? Talán valamilyen különleges szolgálatot kell létre hoznunk?

Válasz: Nem tudom, hogy milyen szolgálatot, és kinek a részére kell létre hoznod. Nincs szükség rá, hogy az egymás közötti megfelelő kommunikáción kívül más csatornákat építsetek.

A csoportból felfelé törő közös vágy megteremti azt a szolgálatot, azt a csatornát, amelyen keresztül mindannyiotok egyéni vágya, összekapcsolt formában, egy hatalmas vágyat formál, amit MAN-nak nevezünk. Mindenképpen választ kaptok rá. Minden attól függ, hogy a Teremtő elérésének érdekében milyen mértékben kíséreltek meg egységre lépni egymással.

A cél nagyon világos: eljutni a Teremtőhöz. Így hát mindegy, ki ül melletted. Ha valaki veled akar lenni a célod elérésében, akkor ő a társad, és haladni fogtok. Tehát így, felhasználóként kell egymásra tekintenetek.

Ne nézd a barát külsejét, jellemét vagy szokásait. Nem fontos, hogy kiféle-miféle. Ami számít, hogy egyazon cél felé tartotok. Belőle válhat az útitársad, a segítőd, aki nélkül nem érheted el a célod.

https://laitman.com/2019/11/companions-on-the-spiritual-path/

15 nov 2019

Abszolút szerelem, azaz hogyan találjuk meg a lelki társunkat

Kérdés: Tudományos szempontból a szerelem nem egyszerűen a testben lezajlódó kémiai folyamat?

Válasz: Természetesen, ezek mind kémiai mechanizmusok.

Kérdés: Mi a szerelem a kabbala szerint?

Válasz: Az egy másik szinten zajlódó szerelem. De ugyanolyan fizikai és kémiai működéseken keresztül jelenik meg bennünk. A kabbala a felső forrás szempontjából tanulmányozza, aszerint, ahonnan megjelenik bennünk.

Végül is mindent a “lelki rokonság” nevű jelenség határoz meg, azaz az, hogy a lelkeink, a spirituális összetevőnk milyen mértékben hasonlóak egymáshoz a világ összes lelke által alkotott rendszeren belül. Ez alapján vonzódunk és találunk egymásra.

Úgy tűnik, mintha véletlen egybeesés volna, mintha bizonyos körülmények alakítanák így. Egyáltalán nem erről van szó. Nincsenek véletlen egybeesések a világban. A felső gyökér hoz mozgásba minket, közelít minket egymáshoz. Arra kötelez minket, hogy figyeljünk egymásra, és kerüljünk egymás közelébe. Spirituális gyökereink döntik el, hogy ez a közelség mit jelent, és milyen szinten következik be.

Kérdés: Hogyan történik ez a spirituális közelítés?

Válasz: A mi világunkban élő személy semmit nem tud erről. Ahogy mondani szokták, “körbe szimatoljuk”, tanulmányozzuk egymást. Egymáshoz illeszkedésnek vagy nem illeszkedésnek tűnik a számunkra. Az a látszat, mintha a körülmények vezetnének ide, és mindenki azt mondja: “Annyira egyező, hasonló vagy”, és így tovább. Ez a babázás, és a gyermeki játék világának szintje. De valójában a spirituális gyökerek és erők határoznak meg mindent.

Kérdés: Hogyan keres az ember spirituális partnert?

Válasz: Az ember erre nem képes. Az ember nem érti ezt. A kabbala tudományában tanulmányozzuk ezt, és átlátjuk, hogyan működik a rendszer. De a mi világunk még mindig nem érti ezt.

Kérdés: A szerelem valójában lelki kapcsolat?

Válasz: A szerelem a rokon lelkek közötti vonzerő. De ez már az ideális, spirituális szerelem.

Kérdés: Mit jelent az, hogy lelki társ?

Válasz: Azokból lesznek lelki társak, akik a spirituális világban közeli kapcsolatban állnak egymással.

Egyetlen közös lélek létezik. Ebben több milliárd egyéni lélek lakik, akik különféle kombinációkat alkotnak egymással. Ezek a kombinációk határozzák meg a mi világunkban, köztünk lezajlódó közeledéseket, szeparációkat, és fizikai értelemben is vett, általános, Brown-féle mozgásokat.

Kérdés: A “másik felem” elnevezés a lelki társra utal?

Válasz: Ideális esetben ez a helyzet, igen.

Kérdés: Mi a szerelmi bánat?

Válasz: A mi világunkban a szerelmi bánat egyszerűen egoista szenvedést takar, amit az okoz, hogy nem találom azt, ami kielégülést adna nekem. “Hol van a másik felem, ami kitöltést hoz?” Olyan, mint a következő mondat: “Hol van a vacsorám, amit akarok, és sajátomnak tekintek?” Teljesen azonos a kettő. Ugyanez a helyzet a szexszel, és a többi kitöltéssel.

Kérdés: A kabbala szerint milyen elv kell, hogy vezérelje a szerelmi kapcsolatokat?

Válasz: Egy kölcsönös megértés, egy közös cél elérésére való törekvés, amelyben egy egységet alkotva egyesülünk. De csakis a közös cél tekintetében.

Kérdés: Bármi lehet ez a cél?

Válasz: Nem, csak a spirituális cél jön szóba. A spirituális cél egységesíti a lelkeinket. Ahogy Chaucer, a nagy angol költő írta: “Testünk egymásba fűzésében érjük el a lelkek összeolvadását.” Ő nevetett azon, amit mi vágyunk.

Kérdés: Mi a szerelmi bánat (szerelem miatti szenvedés) kabbalista értelmezése?

Válasz: Akkor keletkezik, amikor meg akarom találni a lelki társam, avval a céllal, hogy kettőnk között spirituális kapcsolatot létesítsünk. Mindenemet odaadom, és ezáltal mindent a Teremtő kezébe rakok. Ez a valódi, örökérvényű szerelem.

Kérdés: Lehetséges a lelki társak közötti szakítás vagy kommunikációs törés? Miért történik ilyesmi?

Válasz: A mi világunkban nem figyeltem meg ezeket a hatásokat. Továbbra is olyan állapotban vagyunk, amikor a világunk törött. Éppen hogy elkezdődött a korrigált, spirituális világ irányába történő elmozdulás.

Mindenképp el fogjuk érni ezt az állapotot. A kérdés az, hogy mikor? Olyan állapot ez, ahol spirituális cselekvések alapján egyazon időben hajtunk végre bizonyos tetteket a mi világunkban. Ekkor szerelembe esünk a lélekkel, és ahogy mondják, “minden lelket egymáshoz kapcsolunk”. Minden ilyen módon fog együtt létezni. Elképzelhetetlen számomra, hogy ebben az állapotban a szeparáció lehetséges volna.

Kérdés: Nem létezik majd szeparáció?

Válasz: Nem, ez már az örök szeretet állapota.

https://laitman.com/2019/04/absolute-love-or-how-to-find-a-soulmate/

14 nov 2019

82 queries in 0,163 seconds.