Dr. Michael Laitman

disszemináció

A Kabbala bölcsellete terjesztésének fontossága, 1.rész

Baal HaSulam, Az élet fája bevezető könyv (rövidített kiadás):“Fájdalommal szülés” és a „Megváltó megérkezése” azt jelenti, hogy elértük a Teremtőt, ahogy mondva van: „Már nem fogja tanítani miden ember a felebarátját, mondván : Ismerd meg az Urat, mert ők ismerni fognak engem, a legnagyobbtól a legkisebbig”.

Amikor Izrael gyermekei komplett tudást kapnak, az intelligencia és a tudás kútjai Izrael határain túl fognak nőni, és megöntözik az összes nemzetet, ahogy írva van: “A föld tele lesz az Úr ismeretével, és eljő az Úr, és az Ő jósága, megváltva népét a száműzetésből”. Csak a Kabbala bölcsességének terjesztése a tömegeknek, garantálja a teljes megváltást. Ahogy a bölcsek mondják: „Ennek a könyvnek a fénye újraformál” Csak a Zohár tartalmazza a Fényt, ami képessé teszi az embert, hogy visszatérjen a Forráshoz.

Ezért kötelességünk hogy terjesszük a Kabbala bölcsességét a tömegeknek, hogy  így váljunk érdemessé a Megváltó érkezésére.  A Kabbala terjesztése és a Megváltó megjelenése össze van kapcsolva. Ezért kell iskolákat nyitnunk, és könyveket írnunk, hogy meggyorsítsuk a tudás terjedését a tömegek között.

A Teremtő cselekedetei és a természet törvényei nem változhatnak. A bölcsek szerint: „Ha nem érnek oda saját maguktól, a szenvedés segíteni fog nekik”, és amit az ész nem teljesít, az idő fog. Más szavakkal, a szenvedés útja segít nekünk, hogy eltávolodjunk az egoista viselkedésünktől, és felmásszunk a tökéletesség létráján.

ford: FT
lekt: KN

05 máj 2010

A Kabbala tudományának lényege – egy szinopszis

A Kabbala tudománya arra hivatott, hogy a Felső Erők alászálljanak, és a Felső Irányító Erő (a Teremtő) feltáruljon az embereknek.

A részleges törvény: A Felső Erő teljes feltárulása előtt az emberek felé, az egész emberiségből néhány kiválasztott egyén lesz elérni ezt az állapotot.

Az általánosság törvénye: A fejlődés végén az egész emberiségnek fel kell tárnia a Felső Irányító Erőt, és teljesen meg kell szereznie azt. A Teremtő útjainak megszerzését tanulva, a Kabbala feltérképezi „a világok lesüllyedésének rendjét” felülről lefelé, ami a Végtelen Világból ebbe a világba történik, ahogyan a „Felső Erő megszerzése” lentről felfelé, azokon a lépcsőfokokon felmászva, amit a világok alászállása formázott.

Az Irányító Erő megszerzése fokozatos, és az érzéseinken belül érezzük őket, az egoizmusunk korrekciójától függően. A Felső Erőt fokozatosan kell megszerezni, azoknak a törvényeknek megfelelően, amit az alászállás felülről alapozott meg.

A Kabbala azt a világot tanulmányozza, amit nem tudunk érezni. A Kabbala először érzi ezt a világot, aztán értelmezi azt. Azok, akik nem érzik a Felső Világot, azt gondolják, hogy a Kabbala valami elvont dolgot, valami valóságtól elrugaszkodott dolgot tanulmányoz. De pont ennek az ellentéte igaz: a Kabbala csak a valós, megszerezhető valóságot írja le.

Minden felülről lefelé tárul fel párhuzamos világokban és ezek a világok csak az anyagukban, a vágy minőségében különböznek. Viszont a tárgyak és a formák ugyanazok, mint egy pecsét lenyomatai. A Felső Világok minden részlete (gyökerek) a mi világunkban tükröződik (ágak). A gyökér mindenben irányítja az ágát.

Az ágak nyelve: Az ágak nyelvét Kabbalisták hozták létre, az evilágunk minden ágának kapcsolataira alapozva a Felső Világbeli gyökeréhez. Viszont ezt a nyelvet csak az tudja megérteni, aki érzi a gyökeret. A vágy, hogy elérjük a Felső Erőt azt okozza, hogy a Fény a gyökértől az ágig ragyog, és korrigálja az ágat a gyökér szintjéig.

cst

25 Már 2010

Spirituális számítás azegyesült egység számára.

Kérdés:

Terjeszteni kell-e a Kabbalát azok között is, akiknek még nincs pont a szívükben?

Válaszom:

Új szakaszba jutottunk, az általános korrekció állapotába. Manapság a spirituális számítás nem számunkra,egyének számára készült. Hanem, ami fontos az a szint, amellyel általános változásokat, hajtunk végre, a Fény vezetősugarába fordítjuk magunkat, amit átadunk más lelkeknek.

Ezért van, hogy Baal HaSulam és más Kabbalisták  a széles terjesztés szükségességéről írnak. Korrigálnunk kell a teljes közös Klit. Ezért a számolás nem egy szimpla egyénen alapul, hanem az egész tömeg számít.

Ari korszaka előtt, azáltalános korrekció állapota nem volt még feltárva. Mindenesetre az új törvények hatnak az utolsó fázis alatt. Felfedeztük, hogy egy lélek vagyunk,  és ennek a léleknek meg kell gyógyítania magát, amíg a múltban mindenki egyéni módon fejlődött.

Az egyéni számítás befejeződött, kikövezve az utat az egyesített egész közös érdekeihez. Az egyéni profit a széles terjesztés sikere.  Tehát az általános előrehaladás fontosabb, mint a saját magaddal való törődés.

ft

06 Már 2010

Találkozó egy olyan bölcsességgel, mely új életet mutat meg nekünk

Kérdés:

Mit mondhatok egy olyan személynek, aki kétségekkel van tele azzal kapcsolatban, hogy részt vegyen-e egy bemutatkozó Kabbala előadáson? Mit kaphat egy egyszeri Kabbalával kapcsolatos találkozó alatt? Mit képes ez a bölcsesség adni, akár egy egyszeri érintkezés alapján?

Válaszom:

Könnyen lehetséges, hogy ez alapján az egyszeri találkozó alapján a személy a lehető legnagyobb ajándékot adja saját maga számára, mivel felfedezi élete útját, értelmét. Figyelemmel kísérjük életünket a kezdetektől, születésünktől kezdve, de ha megértenénk az egész folyamatot, akkor az élet végétől számolnánk vissza, hogy megtudjuk mennyi időnk maradt még hátra.

A személy aki találkozik a Kabbalával, Fényt hoz az életébe, és ez a Fény az egyetlen a valóságban létező pozitív erő. A személy ezáltal elkezdi látni, hogy minden ok-okozati összefüggések alapján történik, és minden problémáját elezdi megfelelő fényben látni – amint azok a cél felé irányítják őt. A Kabbala erőt és értelmet adnak ahhoz, hogy sorsát befolyásolja. Megadja az embereknek a Felső Fényt, és azt is megtanítja neki, hogyan képesek azt irányítani (a megfelelő korlátokon és körülményeken belül). Mindez az első találkozás alkalmával kezdődik meg.

11 Sze 2009

Képesek olyanok aki szenvednek megmenteni a világot?

 Kérdés:

Hogyan képes olyan valaki, aki rosszul érzi magát, és szenved a válságtól átadni másoknak a jóvá válás módszerét és üzenetét? Végül is nem kérünk meg egy szegény embert, hogy a pénzkeresésről adjon tanácsot!

Válaszom:

Az a személy, aki rosszul érzi magát nem rendelkezik a korrekció módszerével. Hiszen akkor jól érezné magát. Valójában a világ korrekciója teljesen attól függ hogyan érezzük magunkat legbelül.

Azonban, ha a személy tudja, hogy szenvedése a korrekció hiányának tudható be, az önzőségből az adakozásba való átváltástól, akkor meg kell ossza tudását és érzését másokkal.

Ennél fogva mindenkinek a feladata és kötelessége a bölcsességet mindenki számára terjeszteni.

29 máj 2009

A sikeres Kabbala terjesztés kulcsa

 Kérdés:

Honnan tudjuk megállapítani, hogy a Kabbala terjesztés művelete sikeres volt-e? Például, ha csak egyszerűen elmagyarázzuk az embereknek, hogy létezik egy az életüket javító praktikus módszer, hogy mindannyian természetes törvények által vagyunk összekapcsolódva, mindezt a Kabbala említése nélkül, akkor az terjesztésnek számít? Amennyiben nem említem a Kabbalát az embereknek, azt hihetik, hogy csak egyszerűen marxista vagyok, így kiváncsi vagyok, hogy jobb-e ha egyenesek vagyunk terjesztésünkkel. A kevésbé direkt megközelítés látszólag alkalmasabb több fórumon, és internetes lehetőségen keresztül, de szeretném tudni, hogy mindez nem időpocsékolás-e?

Válaszom:

A következő dolgokat kell elmagyarázzuk a Kabbala említése nélkül:

– Mi a szabad választásunk? Mindez a megfelelő környezet megteremtésében rejlik.

– Mi jelent az, hogy megfelelő környezet? Az egy olyan környezet, mely a Természettel való egyensúlyra törekszik.

– Hogyan képes az ember egy ilyen környezetbe jutni? Azáltal, hogy szerénnyé teszi magát.

– Mit kell a környezettől megkapjunk? Az egység értékét.

– El kell magyarázzuk az önzőség fejlődését, erősödését történelmünk során, minden egyes generációban és az ember saját életén belül is.

– Az egyéni önzőség lassan egy integrált zárt rendszert alkot.

– Teljesen egymástól függőek vagyunk.

– Használjunk a biológiából, kibernetikából és más zárt rendszereket tanulmányozó tudományokból vett példákat.

– Magyarázzuk el a megfelelő nevelés, és oktatás szükségességét abból a célból, hogy az embereknek az új egyesült világ tudományát megtanítsuk.

– Magyarázzuk el, hogy a Marxizmus hogyan volt félremagyarázva, és rosszul bevezetve Oroszországban és a kibbucokban.

– Tényeket használva mutassuk be, hogy sajnos van lehetősége a nácizmus és háborúk visszatérésének.

Ezt a listát tovább folytathatjuk, de mindezt a Kabbala említése nélkül!

23 ápr 2009

A Kabbala a világ kijavítását szolgáló tudomány

 Kérdés:

Két hónappal ezelőtt a rabbim megkeresett, hogy beszéljek gyülekezetünk előtt a kabbaláról heti istentiszteletünk alkalmával. Általában 10-15 ember jön össze ilyen alkalanként, egy kis reform gyülekezet vagyunk Észak Kelet Pennsylvániában. Tudna tanácsot adni, mit is mondjak?

Válaszom:

Vállalja el a feladatot, és magyarázza el nekik, hogy a Kabbala a világ megjavításával foglalkozó tudomány. Manapság a világ lassan felfedezi, mennyire hibásan működik, és ez az oka annak, hogy a Kabbalát az emberiség történetében először a nagytömegek számára felfedezzük. Minden amit a Kabbaláról a múltban elmondtak csak hazugság volt, és senki sem tudott igazából erről a tudományról, mivel a Kabbalisták titokban tartották azt.

Igazából az első ember aki mindezt kitárta a nyilvánosság elé az Báál HaSzulam volt. Ő előtte a haszidisták beszéltek a személyes korrekcióról, de csak keveset mondtak, és amit tettek, azt rejtett módon tették. Ennél fogva ahelyett, hogy a belső korrekcióra koncentráltak volna, az emberek a külső, felületes tetteket és szokásokat figyelték csak meg.

A Kabbalát az ősi Babilonban Ábrahám fedezte fel annak érdekében, hogy korrigálja az emberiséget. Abban az időben az emberek felfedezték, hogy egyetlen helyen egységben voltak, de utána különváltak, és megtörték azt a kapcsolatot. Ma ugyanez a kapcsolat ismét felszínre került, de most globális méretekben, és ennél fogva az emberek kénytelenek azt észre venni, és megérteni – vagy a megértésen, vagy szenvedésen keresztül. Ezek után a Kabbalát használják majd arra, hogy az emberiség önzőségét kijavítsák.

18 ápr 2009

A kabbala a Fényt hozza a világra

 Kérdés:

Az az érzésem, hogy a disszemináció nem csak arról szól, hogy minél több embert ismertessünk meg a kabbalával, hanem miközben terjesztjük a kabbalát igazából kifejlesztjük az adakozás tulajdonságát magunkban. Szóval mindez fontosabb magának a személynek aki a terjesztést végzi (belső fejlődéséhez), mint bárki másnak (annak ellenére, hogy minden összefügg). És azt is érzem, hogy önmagában nem magát a kabbala módszerét terjesztjük (bár természetesen azt is), hanem azt a Fényt, ami már megjelent bennünk. Igazam van?

Válaszom:

Ön ezzel csak leírta a kabbala terjesztésének egyszerű és helyes leírását!

Kérdés: 

Hogyan kell, hogy az emberek érezzék magukat közzétett anyagaink megtekintése után?

Válaszom:

A fogyasztótól függően mindez a boldogságtól a gyűlöletig terjedhet (az érdektelenség pedig középen helyezkedik el).

Kérdés:

Milyen témákról kell médiáinknak szólnia?

Válaszom:

Csakis a Teremtő felfedezésének módszeréről, mivel csakis a Fény által adott kielégülés képes nekünk tökéletes és örökkévaló létezést nyújtani.

13 feb 2009

69 queries in 0,183 seconds.