ima

Kérdés:

Ahogy a Berlini Európai Kongresszusra készülünk, nehézségeket érzékelünk abban hogy erőt kapjunk a környezetünktől. Miközben fizikai cselekedeteket végzünk, hogyan akadályozzuk meg, hogy elveszítsük kapcsolatunkat a belső céllal?

Válaszom:

Először is jó ha az emberek a szándék hiányát érzik, mivel a belső komponens nélkül, az adakozás szándéka nélkül a külső cselekedetek nem képesek elérni a Teremtő felfedezését. Szóval honnan kaphatjuk meg a megfelelő szándékot az egység és összekapcsolódás iránt, amelyen belül mi cselekszünk?

Nekünk meg kell próbálnunk, ahogy a kisgyerek felnőtté akar válni, minden erőnkkel hogy megtartsuk a szándékot, és ne felejtsük azt el, hogy mi összes külső cselekedetünket a belső erőfeszítésre alapozva tesszük. Hogy mindezt mekkora mértékben leszünk megtenni – az már nem a mi sikerünkön múlik.

Lehetséges, hogy a Teremtő meg akarja nekünk mutatni valójában milyen kicsinyek és sikertelenek vagyunk, hogy többé ne legyünk büszkék magunkra, és hogy elkezdjük érezni, hogy a Fenntről jövő segítség nélkül nem leszünk képesek a szándékot megtartani, és nem leszünk képesek egységre lépni saját erőnk által.

Amennyiben képesek lennénk mindazt magunk megtenni, akkor nem lenne szükségünk a Teremtőre, és nem érnénk el a “Menjünk a Fáraóhoz” állapotát. Lényegében a személynek soha nincsen oka panaszra a kapott állapotokkal kapcsolatban. Azok annak követeztében jelennek meg, hogy ő halad előre, és azok minden pillanatban helyesek. A kérdés az, hogyan legyen a személy képes a megfelelő attitűdöt kiépíteni azokkal szemben a csoport segítségével.

A legtöbb esetben mi bűnbánatba esünk a múlttal kapcsolatban, arra gondolván mennyire nem helyesen cselekedtünk, hogy valami rosszat tettünk, valamit elmúlasztottunk, vagy nem voltunk képesek valamit megtenni, és így tovább. Mindez a tisztátlan erő, a Klipa hatása, mely visszatérít minket a múltba. Ugyanez vonatkozik arra, amikor kiábrándulunk saját képességeinkben: mi az értelme magunkat hibáztatni, amikor jól ismert tény, hogy mi önzőek vagyunk, és folyamatosan csak ezt fedezzük fel? Nekünk a megfelelő attitűdöt kell kialakítanunk efölött az állapot fölött.

Ennél fogva minden az erőfeszítésen múlik. Lehetetlen a személy számára, hogy elégedetlen legyen és valami mást akarjon, de mindez nem érdekes, mivel az érzés Felülről jön. A kezdőknek azt mutatják, hogy ők milyen sikeresek, bátorítva és támogatva őket mint kisgyerekeket. Másrészről azok akik előre haladnak megmutatják hibáikat, és hiányosságaikat de nem azért hogy korrigálhassák magukat, hanem azért hogy korrekciót követeljenek. És minden reakció a mi hasznunkat szolgálja.

A személy belső munkája a csoport viszonylatában el kell legyen választva azon munkájától ahol tanulását, a kongresszusokat és a terjesztést szervezi. Az egyik nem függ össze a másikkal. A belső emelkedések és zuhanások nem befolyásolják a külső munkát. Léteznie kell egy napi rutinnak, programnak, amelynek megfelelően mi vágyainktól függetlenül cselekszünk.

A mi belső munkánkban mi akkora erőfeszítéseket teszünk amekkorára csak képesek vagyunk, de azok az érzések melyeket megkapunk – akár jók akár rosszak – attól függnek, hogy éppen mit is kell hogy érezzünk. Amennyiben nem érezzük magunkat inspirálva, izgatottnak és általában tmogatva, az azt jelenti, hogy ez az érzés azért lett küldve nekünk, hogy segítsen minket önzőségünkről leválni.

A csalódottság azon állapotokkal szemben melyek felénk jönnek megmutatja a személynek, hogy az önző vágy nem támogatja őt, és ezáltal ő természetes módon elfordul attól. Az önzőség maga segít minket annak elutasításában, melyet úgy hívunk: “segítség magunk ellen”. A mi kellemetlen érzésünk a munkában az segítség a túloldalról, ameddig mi nem vagyunk képesek természetünk fölé emelkedni, és arra Fölülről a Teremtővel együtt letekinteni. Ezt hívjuk annak, hogy szemben állunk a Fáraóval a Teremtővel együtt. Ez az ahogy a személy felemelkedik, és áthalad a Machsom-on.

hzs