más

 Kérdés:

Ön hogyan látja a következő csapást?

Válaszom:

Minden próféta kizárólag a mi időnkről beszélt. Egyikük sem szónokolt a saját időszakukról. Minden jóslatuk arra az időre vonatkozott, amikor az emberiség elkezd egységre lépni. Ez azért van, mert egyetlen lehetőségünk arra, hogy szabad választásunkat gyakoroljuk, pontosan ebben a tettben rejlik. Minden más időszakban, és minden más tettben csak robotok vagyunk.

Amennyiben visszautasítjuk, hogy realizáljuk/korrigáljuk magunkat, szenvedések (katasztrófák, szerencsétlenségek, járványok) várnak ránk, a közös önzőségünknek megfelelően. A Kabbala beszél a nukleáris világháború lehetőségéről is, amennyiben nem vagyunk képesek a megfelelő kapcsolatokat kiépíteni egymás között. Ez ugyanaz az önző, emberek közötti kapcsolat mely a betegségekben, háborúkban és más szerencsétlenségekben is jelentkezik.

Személy szerint én bízom abban, hogy a ma számunkra rendelkezésre álló lehetőségekkel időben képesek leszünk sikert elérni. Egy veszélyes időszakon keresztül fogunk egyensúlyozni, de mindez egy korrigált helyzetbe fog torkollni.

Negyedik fejezet: Tökéletesség és a világ

Ahogyan azt már tudjuk, a Teremtő lényegisége a szeretetben lakozik, egy maximális figyelemben és könyörületességben a társadalom összes tagja iránt, mint önmaga felé. Vizsgáljuk meg, hogy ha elfogadhatjuk a Teremtő törvényét csupán a hitre alapozva, vagy szükségünk lesz némi gyakorlati tapasztalatra is.

Remélem, hogy az olvasó megérti az üres filozófia iránti ellenszenvemet, mert egész struktúrákat építettek már fel így, amikből aztán és hibás következtetésekre alapozott, teljesen megalapozatlan következtetéseket vontak le. A mi generációnk sok efféle filozófiát helyezett gyakorlatba. Amikor egy alapvetően elméleti feltételezés hibába torkoll, az egész feltevés összedől, és ez millióknak okozhat súlyos kínokat.

Kívánhatjuk-e a Teremtő törvényének beteljesítését, a világot és törvényeit gyakorlatban szerzett adatokon keresztül tanulmányozva? Amikor megfigyelünk egy rendszert, ami a természetben létezik, megcsap minket a pontosság, ami mind mikro, mind makroszinten irányítja azt.  Például, vegyük a hozzánk legközelebb álló teremtményeket – az emberi lényeket. Egy sejt, ami egy apából érkezik és egy előre elkészített, megbízható részbe ér az anyában, mindent megkap a fejlődéséhez, ameddig ebbe a világba nem érkezik. Semmi sem sértheti őt, ameddig el nem kezdi létezését, mint egy különálló organizmus.

Amikor világra jön, a természet gondosan felébreszti a szükséges érzéseket a szülőkben, hogy a gyermek számára abszolút érzelmi biztonságot adjanak szeretetükön és törődésükön keresztül. Az emberek, csak úgy, mint az állatok és növények, sokasodnak, és azután gondoskodnak ivadékaik fejlődéséről.

Viszont, egy drámai ellentmondás létezik aközött, ahogyan a természet gondoskodik a születésről és a fajok korai, független fejlődéséről, és későbbi túlélésért folytatott küzdelmük során. Ez az ütős ellentmondás a világ irányításának mibenlétéről, ami az életnek minden szintjén jelentkezik, a legősibb idők óta folyamatosan meghódította az emberi elmét és jó néhány elmélethez vezetett:

Evolúció: Ez az elmélet nem látja a fontosságát, hogy megmagyarázza a fönt említett ellentmondást. A Teremtő megteremtette a világot és uralkodik mindenekfelett. Ő érzéketlen, képtelen gondolkozni, és teremtményeit fizikai törvényekre alapozva teremtette meg. A teremtett fajok az evolúcióhoz alkalmazkodva fejlődnek, ami kőkemény túlélési törvényeket eredményez. Ez az elmélet a Teremtőt „természetnek” hívja, aminek következtében kihangsúlyozza annak érzéketlenségét.

Dualizmus: Mivel a természet megkapó bölcsessége eleddig felülmúlta az emberiség felfogóképességét, lehetetlen a jövőbeli szervezeteket visszacsatolás nélkül megjósolni és megtervezni. Az adó (természet) szükségszerűen intelligenciával, emlékezőképességgel és érzelmekkel bír. Ennek megfelelően nem tudjuk kijelenteni, hogy a természet minden egyes szintjét a puszta véletlen alakítja.

Ez az elmélet ahhoz vezetett, hogy két erő létezik, pozitív és negatív, és mindkét erő intellektussal és érzelmekkel bír. Ennél fogva ezek az erők képesek ezekkel a tulajdonságokkal felruházni mindent, amit megteremtenek. Ennek az elméletnek a fejlődése jó néhány egyéb elmélet kifejlődéséhez vezetett.

Többisten-hit: A természet cselekedeteinek analízise és a fő erővonalak annak karakterei szerinti különválasztása vallásokat hívott életre, (mint amilyen az ókori görög is volt), amik istenségek gyülekezetét foglalták magukba, amelyeket egyenként különféle erők irányítanak.

Az irányítás hiánya: A pontos műszerek és új módszerek megjelenésével a világ összes része között közeli kapcsolat épült ki a világ minden tája között. Ennek következtében a különálló erők elméletét félrerakták és felcserélték egy bölcs, egyesített erő feltételezésével, ami a világot irányítja. Viszont az emberiség jelentéktelenségének köszönhetően ehhez a hatalmas erőhöz képest, kíséret nélkül maradtunk.

Sajnos, az emberiség folyamatosan szenved a megannyi feltételezésről, ami a világ keletkezéséről és irányításáról szól. Felfoghatatlan, hogy miért kegyes ennyire a természet az anyaméhben, és miért ennyire kegyetlen a felnőtt lét során, amikor még inkább szükségünk volna a segítségre. Egy kérdés keletkezik: Esetleg nem mi vagyunk az oka a természet világ felé gyakorolt kegyetlenségének?

A természet összes cselekedete kapcsolatban áll egymással: ennél fogva, ha megszegjük egyik törvényét, felborítjuk az egész rendszer egyensúlyát. Nem számít, hogy úgy gondolunk a természetre, mint szívtelen, céltalan iránymutatóra, vagy Teremtő tervekkel, céllal, és bölcsességgel. Bizonyos törvények szerint működő világban létezünk, és ha megszegjük őket, megbüntet minket a romlott környezetünk, közösségünk, és romlott önmagunk. Mindemellett, mivel a természet törvényei összeköttetésben állnak egymással, egyiküket megszegve váratlan, durva csapást szenvedhetünk el egy másik irányból.

Természet, vagy a Teremtő (ami kettő valójában egy és ugyanaz), bizonyos törvényeken keresztül gyakorol ránk hatást, amiket kötelesek vagyunk objektívekként kötelező érvényűként tekinteni, így követni is őket. Meg kell értenünk a természet törvényeit, mert amennyiben nem sikerül követni őket, az okozza összes szenvedésünket.

Köztudott, hogy az ember társas lény. Nem tudunk fennmaradni a közösség tagjainak segítsége nélkül. Így aki hirtelen úgy dönt, hogy elzárja önmagát a társaságtól, szenvedni fog, mert az a személy képtelen lesz kielégíteni a szükségleteit.

A természet arra kötelez minket, hogy hozzánk hasonlóak között éljünk, és velük kommunikálva kétféle műveletet hoz ki eredményül: hogy megkapjunk mindent, a közösségtől, amire szükségünk van, és átadjuk cserébe a közösségnek munkánk gyümölcsét. Bármelyik szabály megszegése felborítja a közösség egyensúlyát, ennél fogva a közösség által kirótt büntetéssel jár együtt.

Abban az esetben, ha túlzottan kapunk (mint például a lopás), a közösség büntetése gyorsan következik. Amennyiben egy személy visszautasítja a közösség szolgálatát, a büntetés, szabályszerűen nem közvetlenül a bűnnel összefüggésben fog elkövetkezni. Ez az a feltétel, amiért általában figyelmen kívül hagyják a közösség szolgálatának szabályát. A természet viszont úgy működik, mint egy elfogulatlan döntőbíró és megbünteti az embert a fejlődési szintjének megfelelő mértékben.

A Kabbala fenntartja, hogy a generációk sorozata a világban pusztán fehérjealapú testek megjelenése és eltűnése, ahol a lélek, ami kitölti az „Én”-t, eltűnés nélkül változtatja meg hordozóját. Egy állandó és korlátozott tagszámú lélekcsoport körforgása, alászállása a világunkba, amik új testekben jelennek meg, emberek új generációit adva. Ennél fogva a lelkek szempontjából minden generáció, az elsőtől az utolsóig, egyetlen generációnak tekinthető. Nincs jelentősége, hogy az egyes lelkek hányszor szállnak ki és be különféle testekbe. Az összehasonlítás kedvéért, a test halála abszolút nincs hatással a lélekre, mint ahogyan a levágott haj vagy köröm sincsenek hatással a test életére.

A világok megteremtésével és az emberek számára nyújtásával, a Teremtő célt tűzött ki elénk: hogy elérjük az Ő szintjét és egyesüljünk Vele azokon a világokon keresztüllépve, amit Ő épített. A kérdés az, hogy kötelező-e az emberiségnek beteljesítenie az Ő akaratát?

A Kabbala teljes, zárt képet ad a Teremtő rajtunk gyakorolt felügyeletéről. Így készakarva, vagy szenvedéstől ösztönözve ebben az életben, vagy egy elkövetkezendőben, fizikai, társas, és gazdasági tényezők figyelembe vételével mindegyikünk és az egész emberiség el fogja fogadni a Teremtés célját, mint élete értelmét.

Végül egyetlen célt fogunk elérni. Az egyetlen különbség az útban van: egy személy, aki készakarva és tudatosan törekszik a cél felé kétszeresen nyer: időt spórol és megtapasztalja a Teremtővel való egyesülés örömét a szenvedés helyett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az emberiség nem tudja egyelőre elképzelni a nehézségeket, amik az útjában állnak. A cél ki van tűzve, és az univerzum törvényei megváltoztathatatlanok. A mindennapi személyes szenvedések és az időnként ismétlődő globális katasztrófák mindegyikünkben tudatosítják annak vágyát, hogy megfigyeljük a Teremtő törvényét – hogy semlegesítsük egoizmusunkat és irigységünket és helyette könyörületet, kölcsönös segítségnyújtást és szeretetet fejlesszünk ki önmagunkban.

Harmadik fejezet: Amit a Kabbala ad

A nagy bölcs, Rabbi Akiva, (Isz. 1. század) mondta: “Szeresd a szomszédodat, mint önmagadat, ez az összes szellemi törvények mindent átfogó szabálya.”

Ahogyan azt tudjuk, a „mindent átfogó” kifejezés minden alkotórész eredőjéhez mutat. Épp ezért, mikor Rabbi Akiva a szomszéd szeretetéről beszél (sok spirituális törvény egyikéről), a mi feladatunkról beszél a közösség felé és még a Teremtő felé is, mint összekötő törvény, ő beleérti azt is, hogy minden egyéb törvény pusztán alkotórésze ennek a szabálynak.

Azonban amikor megpróbálunk magyarázatot találni erre, még szokatlanabb állítással találkozunk, amit a bölcs Hillel mondott. Amikor a tanítványa arra kérte őt, hogy tanítsa meg a Kabbala teljes tudományára annyi idő alatt, amennyit egy lábon állva kibír, Hillel válaszolt: „Bármit, amit te is utálsz, ne tegyél meg másokkal!”

Hillel válasza megtanít minket arra, hogy az egész célja, egészen pontosan a Kabbala létezésének oka, hogy tisztázzuk és betöltsük az egyetlen törvényt: „Szeresd a szomszédodat, mint önmagadat.” Mégis, hogyan tudnék én mást is szeretni önmagamon kívül? Másokat szeretni, mint önmagamat az magába foglalná, hogy minden ember minden egyes vágyát folyamatosan teljesíteném, amikor én még csak a saját vágyam kielégítésére sem vagyok képes! Sőt mi több, a bölcsek azt is kifejtik, hogy mások vágyát a sajátunk előtt kell kielégítenünk.

Például le van írva (Tosfot, Masechet Kidushin), hogy ha csak egy párnád van, oda kell adnod a barátodnak, vagy ha csak egy széked van, egy másik embernek kell leülnie rá, amíg állsz, vagy a földön ülsz. Egyébként nem fogod beteljesíteni az utasítást, hogy szeresd szomszédodat, mint önmagadat. Megvalósítható ez az előírás? Mivel a „Szeresd a szomszédodat, mint önmagadat” a Kabbala egyik átfogó törvénye, először meg kell tudnunk, mi is valójában a Kabbala.

A Kabbala azt tanítja, hogy a világ, amiben élünk, és mi, a lakói csak azért lettünk megteremtve, hogy beteljesítsük a törvényeket, amelyek segítségül szolgálnak az emberiség spirituális fejlődésében, hogy a mi anyagi világunk fölé emelkedhessünk. Ezen az úton a Teremtővel való hasonlóságra és egységre tehetünk szert.

De mégis, miért teremtett minket a Teremtő ilyen romlottá és adta nekünk a Kabbalát, hogy korrigáljuk önmagunkat? A Zohár Könyve a következő módon adja meg a választ: “A személy, aki a másik kenyerét eszi, szégyell az azt adó szemébe nézni.

Ennek következtében, a világ azért keletkezett, hogy ettől a szégyentől megmentsen minket. A saját önzőségünkkel való küzdelemben és annak korrigálásában meg fogjuk szerezni jövőbeli világunkat.

Hogy erre magyarázatot találjunk, képzeljük el a következő helyzetet: Egy gazdag ember találkozik az ő szegény barátjával, akit régesrégen nem látott. Ő elviszi őt az ő házába, ad neki ételt, italt, ruhákat, napról napra. Egyik napon hogy örömet adjon barátjának, a gazdag ember megkérdezi őt, hogy mi egyebet tudna számára tenni? A szegény ember válasza a következő: „Egyetlen dolgot kívánok: hogy ne könyörületből kapjak meg mindent, amit adsz nekem, hanem fizetségül a saját munkámért. Minden vágyamat tudod teljesíteni, csak ezt az egyet nem!”

Láthatjuk, hogy az adó nem tudta megszabadítani a kapót a szégyenérzéstől. Épp ellenkezőleg, minél többet kapott a szegény ember, annál nagyobb lett a szégyene. Az univerzum, a mi kis bolygónk, és emberi közösségünk (a munkahelyünk) azért lett teremtve, hogy megszabadítson minket ettől az érzéstől. Az a dolgunk, hogy visszatérjünk a Teremtőhöz korrigált vágyainkkal és jól kiérdemelt jutalmat kapjunk érte, a mindenség hatalmas örömét, tökéletességet, és összeolvadást a Teremtővel.

De miért érezzük kínosnak és megszégyenítve magunkat, ha a másiktól kapunk valamit? A tudósok ismerik az ok és okozat törvényét. Kijelenti, hogy minden következmény karakterében közel áll az azt kiváltó okhoz, vagy forráshoz, és minden törvény, ami a forrásban hatással van, kihatással van a következményre.

Ennek a törvénynek a hatása megnyilvánul a természet minden szintjén: élettelenen, vegetatívon, élőn és emberin. Minden ásvány állapotát eleve elrendelik a törvények, amik uralkodnak rajta. Megszoktuk és előnyben részesítjük, amihez felnövésünk során hozzászoktunk. Éppen így, minden egyes porszem, ami az egész eredményt alkotja, az eredetéhez vonzódik, és minden, ami a gyökérben hiányzik, nem kedvelt és megtagadja azt a következmény.

Ennek megfelelően, mivel a természet Teremtője a Gyökere és Forrása mindannak, ami teremtetett, minden Benne létező törvényt kedvesnek fogunk fel, és mindent, ami Belőle hiányzik teljesen idegen és taszító lesz számunkra. Például szeretünk pihenni és nem szeretünk annyira mozogni, csak ha azért tesszük a mozgást, hogy azzal pihenni tudjunk. Ez azért van, mert a Gyökér (Teremtő) amitől mi mindannyian eredünk tökéletesen mozdulatlan. Ettől fogva mindenféle mozgás ellenkezik a természetünkkel.

Abszolút egoistának születtünk és növekedtünk, olyannak, aki csak magával törődik. Egoistának lenni tesz minket különbözővé a Teremtőtől, aki élettel tölti be az egész természetet. Habár a társadalom befolyása alá estünk, érteni kezdjük a kölcsönös segítségnyújtás szükségességét, habár annak iránya és mértéke a társadalom fejlettségi szintjétől függ.

Megteremtve a beteg akaratunkat (gonosz hajlam) és egyúttal a Kabbalát kiegyensúlyozó erőnek adva, a Teremtő megadta nekünk a lehetőségét, hogy eltávolítsuk az önzőség megnyilvánulási formáit és szégyen nélkül jussunk élvezethez.

Kétféle törvény létezik a Kabbalában – amik a többi emberrel foglalkoznak, és amik a Teremtővel. Mindamellett mindkét féle arra törekszik, hogy a Teremtővel tegyen minket hasonlatossá. Teljesen lényegtelen számunkra, hogy a Teremtő javára cselekszünk, vagy a többi emberére. Ez azért van, mert bármi, ami a túllépi személyes érdeklődésünk határait, teljességgel felfoghatatlan marad.

Minden mozdulat, amit a másik ember örömére cselekszünk – végül is – saját örömünket szolgálja. Teljességgel lehetetlen hogy bármilyen fizikai vagy mentális mozdulatunk mentes legyen attól az elsődleges szándéktól, hogy abból profithoz juthatunk. Ez a természeti törvény úgy ismert, mint „abszolút egoizmus”. Csak a spirituális törvények megismerése által tudjuk elérni, hogy önzetlen szeretettel legyünk a másikkal iránt. Akik nem követik a Kabbala törvényeit kizárt, hogy átlépjenek az „abszolút egoizmus” határain.

A Kabbala szerint, a szociális kapcsolatainkat irányító törvények sokkal fontosabbak, mint amik Teremtővel való kapcsolatot szabályozzák. Ez azért van így, mert ha ezeket a törvényeket változó szociális körülmények között követjük, hatékonyan korrigálhatjuk magunkat és helyes irányba.

Most már megértjük Hillel válaszát a tanítványának: a legfőbb dolog, hogy szeresd a szomszédodat, a többi teljesen mellékes törvények, beleértve azokat is, amik a Teremtővel való kapcsolatunkra vonatkoznak. Valójában, valaki nem tud felemelkedni Hozzá úgy, hogy előbbre helyezi Őt a többiek szereteténél.  Ezért az ókori bölcs rámutatott, hogy a „szeresd a szomszédodat” a legbiztonságosabb és leggyorsabb eszköz a Kabbala tökéletes elsajátításához.

Most képzelj el egy országot, ahol emberek milliói szeretetben és nyitottan törekszik rá hogy segítsen a társadalom tagjainak, hogy minden egyes igényük ki legyen elégítve. Tisztában lehetünk vele, hogy egy ilyen közösségben egyetlen személynek sem kéne aggódnia önmagával kapcsolatban, vagy félnie a jövőtől. Valóban, szerető emberek milliói folyamatosan őrt állnának az érdekeik felett és gondoskodnának róluk.

Ámde mivel az ország annak tagjaitól függ, egy megfigyelésben történő szakadás vákuumot teremtene a közösségben, mert valaki segítség nélkül maradna. Minél nagyobb az erőszakoskodók száma, annál több szabály megsérülne azok közül, amit a közösségnek be kellene tartania. Mind felelős egymásért, mint a törvények betartásáért, mint azok megszegéséért.

Másik ókori bölcs, Elazar, Rashbi fia (Rabbi Shimon Bar-Yochai, A Zohár írója), még nagyobb meglepetéssel szolgál számunkra. Azt mondja, hogy nem csak minden nemzet, de az egész emberiség felelős egymásért. Elazar kijelenti, hogy minden országnak be kellene tartania ezt a szabályt, és így cselekedve az egész világ ki lenne javítva. A világ nem lesz teljesen korrigálva és nem fog felemelkedni, ameddig nem tartja be mindenki az univerzum átfogó törvényét.

Második fejezet: A Kabbala Célja

 Kérdés:

Hogyan lehetséges az, hogy rövid időn belül átváltoztatjuk önző természetünket altruistává, miközben több ezer inkarnáció alatt anélkül fejlődtünk, hogy mindezt megtettük volna?

Válaszom:

Az elmúlt 5769 év alatt, és több ezer inkarnációnk során a kövületi, növényi és állati szinteken fejlődtünk. Az “emberi” szinten növeltük vágyainkat: hírnév, hatalom, pénz és tudás, és mindet az irigység segítségével tettük.

Önzőségünk minden egyes generációval egyre erősebbé vált, amíg el nem érte a jelenlegi szintet, ahol integrálttá vált. Teljesen összekapcsolódtunk, és mindannyian teljesen függővé váltunk a másiktól.

Fejlődésünk egy piramishoz hasonló. A piramis csúcsa nagyon kicsi, ami miatt a korrekció nagyon rövid, és egy generáció alatt kell megtörténnie. Az idő így zsugorodik – ahogy a piramis mentén alulról fölfelé haladunk.

Kérdés:

Miért maradtak a múltbéli kabbalisták csöndben, és nem gyorsították fel történelmi fejlődésünket?

Válaszom:

Mielőtt egy rendszerbe egyesültünk volna (a 2O. század második felében) önzőségünket tekintettük fejlődésünk hajtóerejének. Most hogy mindez egymás ellen állít minket ahelyett, hogy egységünket segítené, elkezdjük megérteni, hogy önzőségünk gonosz. Ez a felfedezés tovább folytatódik majd, és megértjük, hogy önzőségünk a világ problémáinak az oka: és mindez arra késztet majd minket, hogy korrigáljuk azt a másik irányba – az együttérzés, hozzájárulás és szeretet formájává.

Ma a Kabbalistáknak kell a világot abban segíteniük, hogy az emberek gyorsan felfedezzék a szenvedés okát, azáltal, hogy megmutatják, hogy a világ minden gonoszságának önző természetünk az oka. És arra is szükség van, hogy elmagyarázzuk annak okát, hogy ezek az események magunkban és a környezetben annak az erőnek a hatására történnek, mely erő arra késztet minket, hogy elérjük a legmagasabb célt – hogy elérjük a Teremtő szintjén történő létezést.

Egészen a közelmúltig a fejlődés eme iránya rejtve maradt a tömegek előtt. De ma mindez megjelenik előttünk, és tisztánlátást követel, hogy megfelelően diagnosztizáljuk az eseményeket, és megtaláljuk azok gyógymódját. Mivel kizárólag az önzőség világában élünk (a megszerzés ereje által), nem vagyunk képesek magunkat megváltoztatni, vagy akár azt elképzelni, hogyan is tehetnénk mindezt.

Ezért kaptuk meg a Kabbala tudományát. Amikor azt tanulmányozzuk, az adakozás erejét vonzzuk magunkra, magát a Teremtőt, “a Fényt mely visszatér forrásához”, más szóval azt az erőt, mely képes az önzőséget szeretetté és adakozássá képes változtatni. Ez az a gyógymód, mely képes minket meggyógyítani.

Kérdés:

Honnan kapjuk az erőt a felemelkedéshez?

Válaszom:

A tökéletességből a tökéletlenségbe történő erőltetett leereszkedés nagyon lassú, miel az önzőségnek fokozatosan meg kell jelennie, és ki kell lépnie a Teremtő fennhatósága alól. Ezzel szemben felemelkedésünk alulról a legalsó szintről fölfelé a Fény hatására, és annak sebességével történik.

Kérdés:

Észben tartva azt, hogy a világunkban található anyagnak több milliárd évre volt szüksége a kifejlődéshez a világok leereszkedése után, hogyan lehetséges az, hogy a felemelkedés csak néhány évet vesz igénybe?

Válaszom:

Képesek vagyunk a korrekciót néhány éven belül véghez vinni, mivel mindaz a Fény hatása alatt történik. A tökéletesség automatikusan megjelenik a tökéletlenség állapotából csupán az által, hogy megváltoztatjuk hozzáállásunkat irányába.

Egész szerepünk a korrekció során hasonló ahhoz a csepp spermához, amiből az emberi lény keletkezik – azaz amennyire ez a csepp jelentéktelen ahhoz a szerephez képest, melyet a szülők visznek véghez a megtermékenyítéskor, születéskor, neveléskor és személlyé váláskor.

A szinte felismerhetetlenül apró vágy mellett, hogy Ádámmá váljunk (a szó a héber Dome – hasonló a Teremtőhöz kifejezésből származik) minden mást a Teremtő visz véghez. Szóval tegyük meg azt, amit Ő elvár tőlünk, és váljunk hasonlóvá Hozzá.

Első fejezet: A Felfogás Rendszere a Kabbalában

A Kabbala ok-okozati összefüggésekről tanít egy a lét abszolút törvényeit egy emelkedett cél érdekében egyesítő szellemi források között: ez a cél a Teremtő elérése az összes lény számára, aki ezen a világon él.

A Kabbalának megfelelően, az egész emberiség és minden egyén el kell, hogy érje ezt a végső pontot, hogy beteljesítse a Teremtés célját és programát. Generációkon keresztül egyes személyek elértek bizonyos szellemi szintre egyéni munkájuk következtében. Ezeket az emberek, az úgynevezett „Kabbalisták”, a szellemi létra legmagasabb fokára léptek.

Minden anyagi dolgot és annak cselekedetét, a legkisebbtől a legnagyobbig, olyan szellemi erők irányítanak, amik egész univerzumunkat kitöltik. Ez olyan, mintha az univerzumunk egy erővonal-hálón nyugodna.

Vegyük például a legkisebb élő szervezetet, akinek csupán az a feladata, hogy reprodukálja önmagát és fenntartsa a fajt, amihez tartozik. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi erő és összetett rendszer működik benne, és mennyi marad ezek közül rejtett az emberi szem számára. Ha megszorozzuk ezt a ma élő élőlények számával, és azokkal, akik egykoron ebben az univerzumban és a szellemi világokban éltek, akkor talán van egy hozzávetőleges fogalmunk arról, hogy mennyi erővonal és kapcsolat kellett ahhoz, hogy irányítsa őket.

Úgy lehet leírni a szellemi erőket, mint két egymással kapcsolatban levő, ellentétes rendszert. A különbség kettejük között, hogy egyikük a Teremtőtől származik, és felülről lefelé építkezik világunk minden világán keresztül. A másik a mi világunkban kezdődik és az első rendszer által kiépített törvények szerint emelkedik, és másodsorban működik.

A Kabbala az első rendszert a „Világok teremtésének és a Szfirák rendjének”, és a másodikat a „Prófécia és a lélek elérése szintjeinek” hívja. A második rendszer azt, hogy akik a végső fokra szeretnének jutni, azoknak az első rendszer törvényeit kell követni, ezek a Kabbala által tanított törvények.  Ha valaki ezeken a fokokon emelkedni kezd, egy második tényező is megjelenik. Ez a spiritualitás.

A testi világ tele van olyan erőkkel és jelenségekkel, amit nem közvetlenül érzünk, mint például elektromosság, vagy magnetizmus, de még a legkiseb gyermek is tisztában van a saját nevével és a cselekedetei következményével. Például, habár az elektromosságról alkotott fogalmunk korlátozott, megtanultunk, hogyan használjuk fel a jelenséget saját céljainkra és olyan természetesnek vesszük, mint ahogyan nevet adunk olyan dolgoknak, amilyen például a kenyér, vagy a cukor.

Ennek megfelelően, az összes név, amit a Kabbala feltár előttünk, valóságos és objektív fogalmat alkot a szellemi dolgokról. Másrészt, ahogyan nincs fogalmunk a szellemi dolgoktól, vagy akáról Magáról a Teremtőről, ugyanúgy nincs fogalunk azokról a dolgokról, amit akár a kezünkkel is megfoghatunk. Ez azért van így, mert nem a dolgot magát érzékeljük, hanem az, hogy milyen hatást gyakorol az érzékeinkre.

Ezek a reakciók a tudás látszatát keltik, habár a tárgy lényegisége teljesen rejtve marad számunkra. Sőt mi több, teljes mértékben nem értjük meg saját magunkat sem. Bármi, amit önmagunkról tudunk, csak cselekedeteinkre és reakcióinkra korlátozódik.

Mint a világ kutatásának egyik eszköze, a tudomány két részre oszlik: az angyagi tulajdonságok, és a formák tanulmányozására. Más szavakkal, nem létezik semmi az univerzumunkban, ami ne állna anyagból és formából.  Például, egy asztal anyag és forma kombinációja, ahol az anyag, mint például a fa, alapul szolgál a forma – az asztal – hordozására. Vagy vegyük a „hazug” szót, ahol az anyag (valaki teste) hordozza a hamisság formáját.

A tudomány, ami az anyagokat teszteken-kísérleteken keresztül tanulmányozza, tudományos konklúzióhoz vezet. Ennek megfelelően egy tudomány, ami a formát az anyag figyelembe vétele nélkül kutatja, és elvontan értelmezi azt, nem alapulhat kísérletekre. Ez még igazabb olyan formák esetén, amik sosincsenek összeköttetésben anyagi dolgokkal, mert egy forma anyag nélkül nem létezik a világunkban.

Egy forma, ami anyagtól független, csak valaki képzeletében létezhet. Ennek megfelelően, minden következtetés pusztán elméleti feltevésen alapul. Minden filozófia ilyesféle tudománynak minősül, és az emberiség gyakran szenvedett filozófusok alulértékelő következtetéseitől. A legtöbb modern tudós elvetette az effajta kutatást, mert feltevései teljes mértékben megbízhatatlanok.

A szellemi világok kutatása kapcsán az érzékelésünk teljes mértékben a Felső Erő formálja, ami azt szeretné, úgy érezzük, hogy különálló entitások vagyunk, és nem a Teremtő részei. A teljes minket körülvevő világ valójában a szellemi erők ránkgyakorolt hatásának eredménye. Ezért tartják a minket körülölelő világot az illúziók világának.

Hadd magyarázzam el egy allegóriával, hogy mire gondolok:

“Egyszer régen élt egy kocsis. Volt két lova, egy háza és családja. Hirtelen balszerencsesorozat üldözte: a lovai meghaltak, úgys mint a felesége és a gyerekei, és a háza összeomlott. Nem sokkal később a kocsis belehalt fájdalmába. A mennyei ítélőszéken aztán azt tárgyalták, mit is lehetne adni ilyen meggyötört léleknek. Végül úgy döntöttek, hogy hagyják őt úgy érezni, mintha élne, a családjával, a házukban, mintha jó lovai lennének, és elégedett volna a munkájával és az életével.”

Ezek az érzetek néha ugyanúgy érkeznek, mint ahogyan az álomok valóságosnak tűnnek. Valóban, az érzeteink teremtik meg számunkra a minket körülölelő világ képét. Tehát hogyan tudjuk megkülönböztetni az illúziót a valóságtól?

Mint minden tudomány, a Kabbala is különválasztja az anyag és a formák tanulmányozását. Mindazonáltal van egy figyelemre méltó jellegzetessége, ami a tudományok peremére helyezi: Még az a rész, ami a formákról az anyagi részektől való elvonatkoztatással tanít, teljesen kísérleti irányítás alatt van; ez nem más, mint a tapasztalat próbája.

Amikor a kabbalista a tanulmányozott dolog szellemi szintjére lép, akkor szerzi meg azokat a minőségeket, amik teljes betekintést nyújtanak a számára. Ez a személy a gyakorlatban képes az anyag számos formáját befolyásolni, még mielőtt az anyagi formát öltene, az illúzióink másik oldali megfigyelése által.

Mint minden egyéb tanítás, a Kabbala is bizonyos kifejezéseket és szimbólumokat ad, hogy leírják a dolgokat és a történéseket: egy szellemi erő, egy világ, vagy egy Szfira, azt nevet viseli, amit a dolog irányít.

Mint minden anyagi dolog vagy erő, összhangban van az őt irányító szellemi szándékkal vagy erővel, egy teljesen pontos összhangban működik, amilyen összhangot a testi világból vett név és annak szellemi gyökere, forrása teremt meg.

Ennek megfelelően, csak egy Kabbalista, aki tisztán ismeri az összefüggést szellemi és anyagi dolgok között tud nevet kapcsolni szellemi dolgokhoz. Csak valaki, aki egy dolog spirituális szintjét is elérte, tudja meglátni annak következményét és világunkra gyakorolt hatását.

A kabbalisták könyveket írnak és tudásukat az „ágak nyelvének” használatával adják át. Ez a nyelvezet kivételesen pontos, mert a szellemi gyökér és a testi ág kapcsolatán alapul. Nem lehet változtatni rajta, mivel a dolgok és azok szellemi gyökerének kapcsolata megváltoztathatalan. Ugyanakkor, a mi földi nyelvünk fokozatosan elveszíti pontosságát, mert csak az ággal van kapcsolatban, és nem a dolgok gyökerével.

Mindamellett, a nyelvezet puszta név szerinti ismerete nem kielégítő, mert pusztán egy anyagi dolog nevének ismerete nem nyújt betekintést annak szellemi formájának megismerésébe. Csak a szellemi forma tudása nyújtja annak lehetőségét, hogy meglássuk annak anyagi következményét, ágát.

Tehát összegezhetjük, hogy előbb a szellemi gyökeret kell megismerni, annak természetét és tulajdonságait. Csak azután tud valaki nevet adni az ágnak ebben a világban és tanulmányozni a kapcsolatot a szellemi gyökér és az anyagi ág közt. Csak azután tudja valaki megérteni az „ágak nyelvét”, miután pontos ismeretekre tett szert a pontos szellemi információcsere következtében.

Megkérdezhetjük, „Ha valaki a szellemi gyökeret éri el először, hogyan tudja egy kezdő elsajátítani a tudományt a tanár pontos megértése nélkül?” A válasz az, hogy a spiritualitás felé gyakorolt óriási vágyán keresztül a diák megtalálja a helyes utat, és megtanulja érzékelni a Felső Világot. Ez csak hiteles forrásból való tanulás során, és minden anyagi jellegű formaságtól való megszabadulás folytán érhető el.

Írói jegyzet

Habár ez a könyv nagyon egyszerűnek tűnik, nem szándékozik a Kabbala alapvető tudását elhozni számunkra. Ez inkább egy olyan könyv, ami segít az olvasónak kiművelni egyfajta hozzáállást a Kabbala alapfogalmaihoz: spirituális tárgyak, és spirituális kifejezések felé.

A könyv elolvasásával és újraolvasásával, az olvasó belső megfigyeléseket fejleszthet, olyan érzékeket és megközelítéseket, amik azelőtt nem léteztek őbenne. Ezek az újonnan megszerzett nézőpontok olyanok, akár a szenzorok amik “érzik” a körülöttünk levő teret, ami a hétköznapi érzékszerveink elől rejtve marad.

Ezen túlmenően, ez a könyv a spirituális kifejezéseken való elmélkedést is elősegteni szándékozik. Abban a mértékben amennyire azonosulni tudunk ezekkel a kifejezésekkel, elkezdhetjük belső képzeletünkkel leleplezni a körülöttünk felépülő szellemi struktúrákat, ahhoz hasonlóan, ahogyan a köd lassan szertefoszlik.

Ismét csak, ez a könyv nem a tényeket szeretné feltárni. Ez a könyv inkább kezdőknek szól, akik szeretnének ráébredni a számukra megszerezhető legmélyebb és legfinomabb érzékelésre.

Bevezetés

Nyisd ki enyhén szívedet felém, és feltárom előtted a világot.

— Zohár könyve

·        Ki vagyok én?

·        Miért létezem?

·        Honnan jöttünk? Hová tartunk? Mi a célunk az itt töltött időben?

·        Léteztünk már ezelőtt ebben a világban?

·        Miért van szenvedés a világban, el tudjuk kerülni?

·        Hogyan tudunk békére, kiteljesedésre és boldogságra szert tenni?

Generációról generációra próbálnak az emberek válaszokat találni ezekre a fájóan múlni nem akaró kérdésekre. A tény, hogy generációról generációra szállnak, megmutatja, hogy eleddig nem kaptunk rájuk kielégítő válaszokat.

A természet és az univerzum tanulmányozása közben felfedeztük, hogy minden, ami körülvesz minket pontos és céloknak megfelelően működő törvények szerint működik. Mégis, ha megvizsgáljuk magunkat – a Teremtés zsenitjét – úgy találhatjuk, hogy az emberiség látszólag a racionális törvényeken kívülállóként létezik.

Például amikor megfigyeljük, hogy milyen bölcsen alkotta meg a természet a szervezetünket és testünk minden egyes sejtje milyen precízen és céljának megfelelően működik, képtelenek vagyunk megválaszolni a kérdést: “Mi végre létezik a teljes szervezet?”

Minden, ami körülvesz minket, ok-okozati összefüggésekkel van átitatva. Semmi sem teremtetett cél nélkül; a fizikai világot pontos indítékok, átalakulások, körforgások törvények irányítják. Ám a fő kérdés —“Ez mind miért létezik (nem csak minket beleértve, de az egész univerzumot)?”— megválaszolatlan marad. Él valaki a világon, akit élete során legalább egyszer ne foglalkoztatott volna ez a kérdés?

A létező tudományos teóriák megállapítják, hogy a világot megváltoztathatatlan fizikai törvények irányítják, amire képtelenek vagyunk hatással lenni. Egyedüli feladatunk, hogy jól éljünk, bölcsen felhasználva azokat, előkészítve a terepet az elkövetkezendő generációk számára. De a jó minőségű élet nem válaszolja meg a kérdést, hogy miért fognak létezni, miért szükséges létezniük ezeknek az elkövetkezendő generációknak.

Az emberiség eredetével foglalkozó kérdés — akár az egyszerű fajokból evolúció útján történő fejlődést, vagy földönkívüli látogatást és letelepedést vesszük szemügyre — a lényegi kérdéseket nem változtatja meg. Két elsődleges időpont létezik bármelyik ember életében: születés és halál. Ami közöttük történik akár egyedi lehet és felbecsülhetetlen értékű, ugyanígy lehet értelmetlen és torkollhat szakadékba és sötétségbe.

Hol van a bölcs, mindentudó, következetes természetünk, ami semmit sem csinál cél nélkül? Minden atom, minden sejt az emberi szervezetben meghatározott okkal és céllal bír; mégis, mi a célja az egész szervezetnek? Talán léteznek törvények és célok, amiket eleddig nem fedeztünk fel.

Könnyedén tudunk tanulmányozni olyasvalamit, ami a mienktől alacsonyabb evolúciós szinten áll. Felfogjuk és megértjük az élettelen, vegetatív és élő létformákat. De nem tudjuk megérteni az ember létezését. Nyilvánvalóan, a megértéséhez annak magasabb létezési szintről kell érkeznie.

A világkutatásunk arra koncentrálódik, hogy tanulmányozzuk, hogy milyen hatással vagyunk rá. Csak a saját szintünkön kutathatunk, felette azonban nem. Még amikor a saját szintünkön is kutatunk, azt kutatjuk, hogy hogyan lehetünk némi hatással a világra és a reakció hatásait mérjük. Az öt érzékszervünkkel fogjuk fel a világot: látás, hallás, szaglás, ízlelés, és érintés. Egyébiránt használhatunk különféle eszközöket, amelyek a korlátolt érzékeink érzékenységi határait bővítik.

Sajnos, nem tudunk felfogni semmit azon túl, amit az öt érzékszervünk felfogni és tanulmányozni képes. Ez mind olyan keményen belénk ivódott, hogy azt állítjuk, semmi sem létezik azon túl, amit felfogni képesek vagyunk. Akármi is látszik létezni, csak azon keretek között létezik, amit érzékelünk, és egy különféle érzékekkel megáldott teremtmény ugyanazon dolgokat tapasztalja, csak teljesen különböző módon.

Ugyanakkor, nem érezzük hiányát újabb érzékszerveknek, mint ahogyan egy hatodik ujj sem hiányzik a kezünkről. Ahogyan lehetetlen a látkép fogalmát elmagyarázni egy születése óta vak embernek, ugyanúgy nem sikerül a természet rejtett megnyilvánulási formáit kutatni a ma rendelkezésre álló eszközökkel.

A Kabbala tana szerint létezik egy szellemi világ, ami felfoghatatlan az érzékszerveink számára. Mint apró középpontja – a mi univerzumunk, és a mi bolygónk – ennek a világnak a szíve. Ez az információval, gondolatokkal, és érzelmekkel teli terület van hatással ránk a fizikai természetén és annak jelenségein keresztül. Szintúgy bizonyos körülményekkel szembesít minket, amiknek hatására cselekednünk kell.

Nem választjuk meg hol, mikor, kivel, és milyen jellemzőkkel fogunk megszületni. Nem mi döntjük el, hogy kivel fogunk találkozni, és milyen környezetben fogunk felnőni. Ezek a dolgok minden egyes cselekedetünket és reakciónkat eleve elrendelik, ugyanígy a következményeiket.Hol van hát a szabad akaratunk?

A Kabbala szerint négy kötelező érvényű tudást szükséges megszereznünk:

Teremtés: A Teremtés tana és a világok evolúciójáé, név szerint:

·        A mód, ahogyan a Teremtő teremtette a világokat a teremtményekkel együtt, amik benépesítik azokat az egymást követő megszorításokat követően;

·        A kölcsönhatási törvényeket a szellemi és anyagi világok között, és azoknak következményeit;

·        Az ember megteremtésének célja a szabad akarat illúziójának megteremtése a test és a lélek kombinációi által, és azáltal, hogy a természet szabályozza azokat a látszólagos véletlenszerűségekkel és a világosság és a sötétség kölcsönösen kiegyensúlyozott erőit segítségül hívva.

Működés: Az ember lényegiségének tanulmánya — annak kapcsolata és kölcsönhatása a szellemi világgal. A működés leírása foglalkozik az egyén megérkezésével és eltávozásával ebből a világból. A Felső Világok mi világunkra és egyéb emberi lényekre gyakorolt hatását is vizsgálja, amit az egyes emberek cselekedetei okoznak. Mindenki egyéni útját kutatja, a világok teremtésétől a végső cél eléréséig megtett utat.

A lélek inkarnációi: Minden lélek lényegiségének és annak testet öltésének tanulmánya, úgy, s mint ebben az életünkben történő cselekedeteink és azoknak következményei és azok következményei az elkövetkezendő életeinket tekintve. Az inkarnációk kutatása vizsgálja, hogy hogyan és miért száll alá a lélek a testbe, és mi határozza meg bizonyos test bizonyos lélek által történő elfogadását.

A Lélek Inkarnációi a véletlen misztériumával is foglalkozik, és az emberi történelmet bizonyosság rendje és lelkek körforgása kapcsán tanulmányozza. Ezt az utat követi több, mint 6000 éve, és a lélek különféle világkormányzási rendszerekkel való kapcsolatát tanulmányozza  azoknak keletkezésükön és múlásukon keresztül. Ugyanakkor azt is vizsgálja, hogy milyen tényezőktől függ az ezen világon bejárt utunk.

Irányítás: A mi világunknak tanulmányozása: a természet élettelen, vegetatív, és élő szintjei, az ő feladatuk, szerepük, és hogyan irányítja őket a szellemi világ. A Felső Irányítást tanítja, és a természet, idő és tér felfogását. Kutatja a Felső Erőket, amik az anyagi testeket mozgatják, és az utat, ahogyan valaki belső ereje megmozgat mindent, élőt és élettelent hogy elérje előre elrendelt célját.

Meg tudja valaki oldani ezt az alapvető kirakós játékot anélkül, hogy annak eredetét megkérdőjelezné? Minden emberi lény számba veszi ezt a kérdést. A cél és az élet értelmének keresése kulcskérdés az ember szellemi életében. Ennek folytán a 20. század második felétől kezdődően az emberiség szellemi törekvéseinek újjászületését figyelhetjük meg.

A technikai fejlődés és a globális katasztrófák, amik számos filozófiai iskola felemelkedését hozták, nem hoztak szellemi beteljesedést az emberiség számára. Ahogy a Kabbala magyarázza, minden létező élvezetnek a mi világunk egy apró szikráját kapta – az öröm jelenlétét a testtel rendelkező dolgokban, ami a világunk összes örömét nyújtja.

Más szavakkal, az összes életvidám érzetünk akármilyen forrásból is származzék, csak egy szikra az egészhez képest. Életeinken keresztül erőltetett hajszán veszünk részt, ami újabb és újabb örömforrások felkutatásáról szól, azt remélve, hogy nagyobb és nagyobb élvezethez jutunk; nem is gyanítjuk, hogy ezek mind üres vágyak.

Hogy abszolút beteljesedéshez jussunk muszáj megállapítanunk a szellemi előrejutás elsőbbségét a fizikaihoz képest. Két út van a mi világunkban, hogy elérjük ezt a célt: a szellemi emelkedés útja (Kabbala), és a szenvedés útja.

A Kabbala útja az egoizmus fokozatos leépítésének független és önkéntes belátáshoz vezet, amikor a Felső Fény az egoizmust már gonosznak láttatja velünk.

Az emberek néha elég váratlanul jutnak ennek belátására.  Egy világi, jól ellátott, nyugodt ember hirtelen folytonos elégedetlenséget érez; az izgalom, öröm, az élet íze és boldogság eltűnik ennek az embernek a mindennapi életéből..

Ez a helyzet a mi generációnkkal, ahogyan az anyagi bőség növekvő éhségérzetet kelt bennünk a spiritualitás felé. Más kiteljesedési forrásokat kezdünk keresni, gyakran hosszú és tövisekkel tarkított útra lépve. A szabad akarat a szellemi emelkedés és a szenvedés közti választásban létezik. Az ember csak remélheti, hogy az emberek az „életet választják” ahelyett, hogy a szenvedés hajójára szálljanak, az útra, amit megannyiszor tapostunk már a múlt során.

(-folyt köv-)

Az Élet Fája

Abban a pillanatban mielőtt a kiáradások kiáradtak volna és a teremtmények megteremtődtek volna,
Az egyszerű felső fény kitöltötte a teljes létezést.
Nem létezett üresség, sem üres atmoszféra, lyuk, vagy üreg, 
De a mindenség határtalan fénnyel volt betöltekezve.
Nem létezett fej, vagy farok,
De minden egyszerű volt, finom fény, egyenletesen és egyenlően kiegyensúlyozva
És Végtelen Fénynek hívták.

És az Ő egyszerű akaratára, vágy született rá, hogy világ teremtődjön és a kiáradások kiáradjanak,
Hogy az Ő valóságai, Ő nevei, Ő megjelölései a fényben mutassák meg tökéletességüket,
Ami a világ keletkezésének eredője volt,
Majd Önmagát a Középrészre korlátozta, 
Pontosan középre,
Lekorlátozta a Fényt.
És a fény azon középső pont széleire vonzódott ki.
És üres tér maradt, vákuum 
A középső pont körül körözve,
És a megkötés állandóvá vált,
Az üres pont körül, 
Így hát az űr
Egyenletesen körözött körülötte.

Ott, a megkötés után,
A vákuumból és az űrből formálódva
Pontosan a középső pont közepén,
Egy hely keletkezett,
Ahol a kiáradott és teremtett lakhatott.
Aztán a Végtelen Fényből egyetlen vonal indult ki,
Abba az űrbe aláereszkedve.
És azon a vonalon keresztül, Ő teljesedett ki, teremtett, formát, éd
Elkészítette az összes Világokat.
Mielőtt ez a négy világ létrejött
Egy végtelen volt, egy név, csodálatos, rejtett egységben,
És még a hozzá közeli szegletekben
Sem volt erő és megszerzés a végtelenben
Nem volt elme, ki felfoghatta volna Őt,
Az ő számára nem volt hely, nem volt határ, nem volt név.

Ari, 16. századi kabbalista írása

Tamás fordításában

 Kérdés:

Lehetséges, hogy a Fény akkor is befolyásol minket, hogyha még nem ismerjük a Kabbalát csak vonzódunk irányában? Talán tudatalatt, előző életciklusok befolyásolnak minket, amelyek során intenzíven tanultuk a Kabbalát és ezek a rejtett emlékek ébresztik fel érdeklődésünket ismét a Kabbala iránt?

Válaszom:

A személy érdeklődése a Kabbala tanulása iránt a benne megjelenő resimó (spirituális emlékpont) eredménye. Lehet, hogy ez az első alkalom számára, vagy talán egy folytatás egy előző életből, ahol már elkezdett tanulni. A resimók sorozata egyenként jelenik meg, mely a Kabbalához vezet bennünket, még akkor is, ha semmit sem tudunk róla.

Kérdés:

Lehet, hogy azok a nehézségek, melyeket a Kabbala tanulása közben érzünk, melyek összesűritett rövid szenvedések, akkor is elérnének minket, ha nem tanulnánk Kabbalát?

Válaszom:

Nyilvánvalóan. Azonban amennyiben Kabbalát tanunlunk nem a valóságban szenvedünk, hanem mentálisan, megértéssel és szeretettel.

Kérdés:

Az erőt, mely befolyásol minket, mely a spiritualitás fejlődéséhez adja az erőt Fénynek hívjuk mivel felvillanyozza sötétségünket, azaz tudatalattinkat. És ezzel tudatossá válik?

Válaszom:

Igen azzá válik, akkora mértékben melyben hasonlóvá válunk vele.

Kutatások kimutatták, hogy az olyan vágyak elérése, mint gazdagság, szépség és hírnév igazából az embereket még boldogtalanabbá teszi. Ezek a tényezők nem növelik az életben elért elégedettséget. A boldogságot csak úgy érhetjük el, ha személyiségünk fejlődik, szoros kapcsolatot tartunk fenn szeretteinkkel, és hasznára válunk társadalmunknak.

A kutatók azt is felfedezték, hogy a vágyak felmagasztosítása nem mindig hasznos sz egyén pszichológiai egészségére, és érzelmi jólétére. Azok akik anyagi jóléthez jutnak, könnyebben tapasztalhatnak negatív érzelmeket, mint szégyen, düh, és olyan betegségeket, mint fejfájás, gyomorfájdalom és letargia.

Ugyanakkor azok az emberek, akik spirituális célokat tűznek ki, fizikailag is erősebbek, pozitívabban érzik magukat, erősebb kapcsolatokat tartanak fenn szeretteikkel, és kevésbé hajlamosak a stresszre.

Kommentárom:

Még az önzőség is nyer abból, ha spirituális spirációink vannak!