Szerző arhívuma: nandor

Rabash cikke,”A barátok szeretetének a szükségessége”:

“Van egy különleges erő a barátok összeolvadásában. Mivel a vélemények és gondolatok egy láthatatlan fonalon átmennek egyik embertől a másikra az összeolvadás során. Ennél fogva mindegyikünk ereje összevegyül a másik erejével. Ez által mindenki megszerzi a teljes erejét a csoportnak”.

Az ember kicsiny erővel lett megteremtve. Ez a törésből származik, és nincsen semmi lehetősége, hogy hasonlítson a Fényhez, a Teremtőhöz, a jelenlegi állapotában. Problémák és bajok várják őt, mivel az erőfeszítésével együtt és Fény felfedezésével, az ember előtt egyre inkább feltárul, hogy ellentétes a Fénnyel, és érzi is ezt az ellentétet, a törést, és ezt a halálnál is rosszabb állapotát. Nincs esélye, hogy elkerülje ezt a felismerést, mert ez az a valóság, amelyben az ember él.

Ebből a helyzetből nem maradt más kiút, csak a kapcsolódás, hogy az ember dolgozzon abban csoportban, amelyet “Jásár – Kel”-nek Izraelnek nevezünk , amelyben  a korrekció irányába forduló szív-szikrák összekapcsolódnak, és akkor az ember elkezd sóvárogni a Teremtő felé. Ennek a résznek megvan az eszköze, hogy elérje a korrekciót, és azután átadja a módszert az egész világnak. Ha nincs ez a kapcsolata, és ha nincs ez a korrekció, amely azoktól az emberektől érkezik, akiknek megvan a szívbeli pontjuk, az úgynevezett “Izrael”, akkor a világnak nem lesz semmi esélye még megérteni sem, hogy mi történik, nem beszélve a helyzet javításáról, és a saját maga megmentéséről sem.

A korrekció a következő: Izrael korrigálja magát, mivel megvan a szívben levő a szikrája, amelynek a hatására az ember elkezd keresni. Ez tudattalan, az ember elérkezik a könyvekhez, a csoporthoz, a tanárhoz, a módszerhez, megtalálja a magyarázatokat, és így halad előre. Végül is, amikor megszerzi ezeket az eszközöket, onnantól minden az ő módszerétől függ, hogyan használja ezeket fel, hogy milyen mértékben éri el a megértést. Ez tanítja majd őt.

Az a része az embernek, amely vonzza az egyént a cél irányában a feltárásra és a megértésre. Ő még nem birtokolja a Fényt, csak egy nagyon kis része a Fénynek. Még ha lángol is, a szíve, megszerzési vágyában ég. Egyelőre, azért hogy a cél irányában haladjon, el kell sajátítania az adakozási vágyat, és pontosan ez az ami nem “lobbantja lángra”  őt.

Itt van egy világos határvonal: kész vagyok futni előre, mert a szikra azt mondja: “Én csak egy szikra vagyok, és az igazi Fény – ott van…”. Természetesen ebben az esetben szaladni fogok a Fény felé. De aztán rájövök, hogy a futás a Fény felé, az az adakozásra való igyekezet, a mások szeretete, és az is hogy magam fölé emelkedem… És itt véget ér a fonal, erre nincsen erőm, és én itt megtorpanok.

Hogy le tudjuk küzdeni az akadályokat, szükség van egy Felső Erőre, amit szándékosan nem adtak meg. Mivel ez az erő egy integrált rendszerben található. Kezdjünk csatlakozni a többiekhez, és tőllük megkapjuk ezt az erőt.

De a rendszer kezdete az Ein Sof világának az elkülönítésben történt, sőt akkor mindenki erő nélkül maradt. Mert a kezdeti erő a Fénytől érkezik, amely már kezdetben a vágyakat és a tulajdonságokat összekapcsolta, és megadta a képességet arra, hogy együttműködjünk egy szándékkal az adakozásban. De ha a Fény távozik, annak távollétében az ember vágyakozik, mert távol egymástól, vagyis a “törésben”, mindenki magányban van  tehát, valami nagyobb erőre és kitöltésre van szükség mint a saját magunk kitöltése. Mert a Fény, amely eltávozott, Ő volt a “ragasztó” közöttük, és Ő adott nekünk erőt.

Akkor hogyan lehet korrigálni ezt? – Mi ismét magunkra kell húzzuk a Fényt, azért, hogy megmaradjon és kitöltsön minden részt köztünk. Ekkor úgy létezünk, mint a “krutonok” (leves kockák) a levesben: a Fény kitölt minden elutasítást köztünk, a kapcsolatban rejlő különbségeket, a forma különbséget, hogy elvigyen a korrekció állapotához.

Ennél fogva a vágy nem változik. Nekünk nem kell tennünk semmit vele, és nem is tudunk semmit tenni.  A Teremtő teremtette, és nincsen semmi ellenőrzésünk felette.  Mi csak magunkra tudjuk vonni  a Fényt, hogy töltse ki a hézagokat köztünk.

De itt van egy probléma: nem akarom magamra vonni. Nekem nincs szükségem az adakozásra, nem akarok semmit adakozni másoknak. Egyáltalán, hogyan lehet akarni adakozni? Ha te a megszerzés tulajdonságban vagy, akkor sehogy. Könyöröghetek és elképzelhetem, hogy ez jó. De Tulajdonképpen csak elképzelem ezt az önmagam számára, De ha sikerül adakoznom, de profitálok belőle, akkor így is jó.

A jelenlegi fázist nevezzük “lo lisma”-nak, és ezen is át kell menni. De ha te tovább akarsz haladni, akkor nincs más választás, csak az, hogy meg kell, hogy  kapd az erőt másoktól.

Még ha csak egy emberhez is kapcsolódsz, abban a pillanatban, amikor együtt kérjük a Fényt, hogy az reformáljon bennünket, akkor sem felejtkezhetünk meg a munkánk értelméről. Mi erőfeszítéseket fektetünk be testileg és lelkileg, valamint az e világ kereteiben közeledünk: egymást segítve, együtt akarunk lenni, hogy magunkra vonjuk a Fényt. Akkor ez tényleg megtörténik, mint egy mágnes, amely egy pillanat alatt elmozdul a helyéről, és megváltoztatja a pólusokat a két rész között. Így feltárul köztünk a Fény intenzitása, ha cselekedeteket végzünk annak érdekében, hogy közeledjünk egymáshoz. Aztán megérkezik a Fény, és változásokat hoz létre rajtunk.

De én nem akarok közelebb kerülni másokhoz. Mit kell akkor tenni?

Erre az a válasz, hogy te már kaptál egy “áldást felülről “: a környezet hatását. Ha belépsz a környezetbe, látod, hogy annak van egy bizonyos eszméje, akarva- akaratlanul is felszívod ezt, és hamarosa ennek megfelelően cselekszel majd. Ez megkövetel, egy bizonyos fizikai tevékenységet, amelyet képes vagy megtenni, mert ezek nem függnek a te adakozási vagy a megszerzési vágytól. Bevegyülve a csoportba, meglátod, hogy a barátok gondolata átadódott neked. Így sikerül megkapni tőlük a cél fontosságának a felismerését, amelyért érdemes kapcsolódni, és az adakozásban lenni Azt is megérted, hogy azonos vagy velük, és egyszóval közelebb kerülve hozzájuk, magadra hívod a Reformáló Fényt. Ő megadja nekünk a szándékot az adakozásra, ha kérjük. Tehát a probléma megoldódik.

Persze, azért hogy belépj a csoportba, egyrészt, felette kell, hogy legyél, azért hogy megadjad a barátoknak a sóvárgást a cél nagyságára, és másrészt, pedig alacsonyabban is kell lenni, mert csak az alacsonyabb fokozat kaphat valamit magasabbtól. Mi több minden társnak egyenlőnek kell lennie.

Létezik nagyon sok belső gyakorlat, amelyek segítségével közelebb kerülsz a barátokhoz. A közeledés mértéke szerint, a Fény egyre jobban és jobban befolyásol. Van egy közvetlen kapcsolat a külső cselekedetek s történések és a Fény belső befolyása között. Gyakorlatilag így van felépítve a rendszer: még ha az ember az “állati” szinten működik is, a Fény minden esetben befolyásolja. Ezt nevezzük a “Körbevevő Fény”-nek és a tudatos hatását pedig “Belső Fény”-nek. Tehát ez változtatja meg az embert.

(BS)

Fejlődés vagy összeolvadás

“A szokás a második természetté válik”

– A teljes valóság, az csakis a személyen belül jelenik meg, a személy saját érzésének megfeleőlen

–  Az által, hogy hozzászokunk valamihez, a személy eléri annak a valós  érzékelését

– Minden a személy szempontjából  van lemérve, hogyan érzékeli azt

– A Felső Fény az adakozás ereje, kitölti az egész valóságot, egyenlő módon

– Az összes változások, csakis az egyén szempontjából mérhetőek

– Ha a személy szenvedést érez, akkor ő gonosznak van nevezve, mivel a Teremtő csak jóságot adakozik a világ számára

– Ha a személy jóságot érez a világban, akkor ezzel igazolja a Teremtőt, az adakozót, a jóságost és igaznak van nevezve

– Mi benne vagyunk az adakozás erejében, az abszolut, az állandó, és az összes változások bennünk vannak, és ezek a változások a kérésünkben történnek meg

– Ez a szokás, hogy hozzászokunk, hogy érezzük az adakozó erőt, az csak a csoporton belül érhető el

– Amikor a személy a többiek között van, akkor a többiek segitik őt abban, hogy lenulláza magát és ezáltal közelebb kerül az adakozás erejéhez, és képes jobban hozzászokni.

(Nem kell semmire emlékeznünk csak menjük keresztül ezeken a mondatokon,  izleljük őket. Amekkora mértékben képesek vagyunk integrálodni egymás között, az egész világcsoporttal, az egész valósággal, az egész emberiséggel, akkor mi lenullázzuk magunkat, egyre közelebb kerülünk a Fényhez és elkezdjuk ezt érzékelni. Egy ilyen módon mi elkezdünk hozzászokni a Fényhez, egészen addig amig az egy állandó módon nem ragyog ránk).

(BS)

“Az Úr a magasztos és aki alázatos, az majd ezt meglátja”

–     Az általános törvény a természetben, az a forma azonosságának a törvénye

–     Az adakozás erejének a felfedezése, a Teremtőnek a felfedezése, az csakis a forma egyenlőségével érhető el

–     A személy a megszerző, amely ellentétes az adakozó erővel, ennélfogva nem képes érzékelni Őt

–     De ha a személy lenulláza magát, a megszerzés iránti vágyát, akkor semmi nem létezik, ami elválasztja őt a Teremtőtől, kiérdemli, hogy felfedezhesse az adakozót

–     De ha megmarad a büszkesége, ha azt hiszi, hogy megvan önmaga felett a saját fennhatosága, akkor ő eltávolódik az adakozótól, a forma azonosságának hiánya miatt

–     Az alantasság nem a maga megalazása által történik, hogy gúnyolódnak vele, mivel ezáltal nem képes tökéletességet érezni

–     Hogy az emberek mit gondolnak róla, az befolyásolja a személyt

–     De ha a többiek tiszteletel viselkednek vele, akkor magát tökéletesnek érzi

–     De ha lenézik őt, akkor alázatosnak érzi magát

–     Az Úr magasztos és aki alázatos, az majd meglátja.

BS

A Babilóniai Talmud, Értekezés Taanit 7: “Aki tanulmányozza a Tórát a lismában, annak a Tóra az élet italá válik, és aki tanulmányozza a Tórát a lo lismában, annak a halál italá válik”.

Egy nagy veszély rejtőzik a Tórában, talán még jobb, ha meg sem közelitik? Elvégre, ha helyesen tanulja Torát “a mennybe emelkedik “, és ha nem “akkor a földbe süllyed,” a szakadékba.

A probléma itt a következő: ha valaki nem tanulja helyesen, akkor a Fény, amely rejtve van a Tórában, az igazi állapotnak a forditottját hozza meg, és nem is veszi észre. A Tóra nem visz a halálba, hanem a “halál mérge”, azaz nem érzi, hogy halott. Lehet tanulni a Tórat éjjel-nappal, lehet memorizálni oldalról oldalra, és ezzel együtt mégis a halálba jut, azaz nem érti, nem ismeri fel, hogy teljesen ellentétes azzal a célal, amelyért a Tórát megkapta az emberiség.

És a Tórát azért adták nekünk, hogy elérjünk a mások szeretére. Irva van: “Megteremtettem a gonosz hajlamot, és megteremtettem a Tórát, mint fűszert, mert a benne levő Fény, reformál téged.” Mi az reformál téged? Ez ugyanaz a ” Tóra nagy elve “, a “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Más szóval, az általános célja annak, amit teszünk a Tóra szerint. Minden parancsolat amit csinálunk, minden részlet, a mások szeretete felé kell haladnunk. Csak a mások szeretete által érjuk el a végső célt, a Teremtő szeretetét és az összeolvadást, amely a formák azonossága az ember oldaláról és a Teremtő oldaláról.

Tehát, a tanulás előtt fel kell készitjük magunkat, hogy megfeleljunk az összes feltételeknek, azért, hogy a Tórával való foglalkozás  meghozza nekünk a kívánt eredményt, amely az összeolvadás. Más szóval, a szándékaink korrekciója a megszerzési vágyból az adakozás vágyhoz. Ez a munka letisztázodik csak a csoportban, ahol le tudjuk vizsgálni  magunkat egy gyakorlati módon.

Minden alkalommal, amikor felfedezzük a gyülőletet, és megkapjuk a lehetőséget,  hogy kilépjünk a szeretet felé. És úgy kell megszervezni magunkat, hogy egy helyes módon történjen meg: mi együtt akarjunk az összekapcsolódást, hogy elérjük az összeolvadást, és felfedezzük a Teremtőt, és így  kielégülést hozzunk számára. És a Teremtőt felfedezhessük csak a egyutt az adakozás edényben. Szükségünk van ilyen felkészülésre a leckék olvasása által, ​​így közelitsük meg helyes módon a tanulást.

Kérdés

Ha a halál mérge nem ad nekem érzetet, hogy halott vagyok, akkor az élet itala teszi lehetővé számomra, hogy érezzem a halált?

Válasz

Az élet itala, hogy amikor én érzem, hogy élek  a “méreg”-ből (az italból). Ez már nem hétköznapi létezés. A szándék az adakozásra, a természetem felett, én megszerzem az életet. Az ital akciója úgy van kifejezve, hogy én hazudok magamnak, az én egoista vágyamnak. Ezzel szemben, a halál mérge befullaszt engem a hazugságba, még nem is figyelek rá, és úgy vázolom fel magamnak mint “igaz”, mivel még nem léptem be a “gonosz” szintjére.

Kérdés

Hogyan menti meg az embert a Kabbala bölcselete halál italától?

Válasz

A Fény, amely reformál. Ha megszervezed magad helyesen a megfelelő feltételekel, ha belépsz a csoportba, és részt veszel a terjesztésben, szerves része válsz az előkészitésben, ha érzed mindent amit a csoport benne él, azért hogy felfedezzék a kapcsolatot, akkor te felkészülsz egy helyes módon tanulni, és a szándékod a tanulás alatt nem azért, hogy tudást szerezzél, hanem megkapjad a Reformáló Fényt.

Minden megoldható az előkészülettel. A helyes tanulás, hogy felkészítsed magad helyesen. Akkor te helyesen olvasod el a szöveget, a megfelelő szándékkal, a megfelelő csoportban, és az összes szükséges feltételekkel.

Mit kapsz a tanulástól? – Kapsz egy lehetőséget dolgozzál és felemelkedjél. Te megkapod a gyűlölet érzéset és a barátok eltávolódását…

(BS)

Kérdés

Egy ember tényleg képes meggyilkolni valakit egy csepp gyönyörért?

Válasz

Ez lehetséges, hogy túlzásnak tűnik, de valójában igaz. Ha belehelyezünk egy személyt egy olyan különleges környezetbe, ahol büntetlenséget élvezne ezért, és biztos lehetne benne, hogy megkapná az egy csepp gyönyört bármilyen következmény nélkül, ő feltétlenül megcselekedné ezt.

Az ember egy olyan szintjére érkezett az önzésnek, hogy képtelen másokat figyelembe venni – ilyen formán van az ember megcsinálva. Ez semmit nem mond arról, hogy ő egy jó vagy rossz ember lenne; ez csupán a természetes következménye az egoista fejlődésünknek.

Ez igazságot jelent minden emberre nézve, de mi nem várhatjuk meg, hogy elérjük ezt a pontot. Ha már látjuk a fejlődési tendenciát és azt a folyamatot, ahogy a „bölcs ember” vagy „a bölcs, aki látja az új állapotot, amint éppen gyökeret ver” ez azt jelenti, hogy megsejthetjük ennek a folyamatnak a végét.

Miért kell elhoznunk az emberiséget egy pontra, ahogy mi elkezdjük felemészteni és könyörtelenül elpusztítani egymást? Még most, egy kisebb csapás után is, megérthetjük, hogy nem mehetünk tovább ezen az úton, és változtathatunk a viselkedésünkön, mint egy okos kisgyermek.

D

Kérdés

Azt mondtad, hogy mindannyiunk fejlődése arról szól, hogy felismerjük, hogy kik vagyunk mi. Nos, kik vagyunk mi?

Válasz

Mindenekelőtt, mi nem állatokként létezünk a testünkben, akik csak annak szükségleteinek kitöltésével törődnek. Másodszor, mi nem egyszerűen olyan egoista teremtmények vagyunk, akiknek kötelező az egóját jóllakatnia, ami játszik velünk és különféle rossz célok felé ösztökél, miközben csak szenvedést ad nekünk egész életünkben. Ahogy írva van: „Egy ember anélkül hal meg, hogy megvalósítaná a vágyai felét”, ami azt jelenti, hogy nincs senki, aki elégedett lehet az életével amikor haldoklik, és nem is visz még magával semmit. Most egy olyan állapothoz érkeztünk, amikor semmink sem maradt, és még a halálunk előtt értük el ezt.

Azonban mi olyan teremtmények vagyunk, akikben egy teljesen egyedi lehetőség rejlik, és mi a legfelső csúcsán foglalunk helyet a természetben, ami megteremtette az egész univerzumot, ennek a csodálatos folyamatnak az eredményeképpen, ami az élet velünk együtt fejlesztette ki a Földön. Ez jelenti az emberiség fejlesztésének célját.

Ez a fejlődés, a jó vagy erőteljes út során, azzal kell hogy végződjön, hogy mindenki eléri az egész magába foglaló természetet, a magukkal történő azonosulást, és az egyensúly elérését és a tökéletes kapcsolatot vele, amit a Kabbalában „összetapadásnak” nevezünk. Minden emberi tulajdonságot az adakozás szolgálatába kell állítani, és úgy szolgálni az adakozás erejét, mint az egész természet.

Aztán látni fogjuk, a fejlődésünk hová vezetett minket, abban a formában, amely létezett mielőtt a Föld bolygó kialakult volna,  és ezután  a mozdulatlan, a növényi és az állati természet megformálásának szakaszaiban, végül az emberi fejlődésben. Mindez a mai napig formálódik, amikor elkezdünk behatolni az új világba, az adományozás világába, minden múltbéli fejlődés a mi önzésünkben, a fogyasztás világában, ahol azt keressük, hogyan kaphatnánk többet, mindez csak előkészület az emberi szintre, amit nekünk most kell kifejlesztenünk önmagunkban.

D

Kérdés

Hogyan lehetséges lemondani a fizikai élvezetekről akkor, ha még nincs meg az emberben adakozás vágya?

Válasz

Látjuk, hogy az emberiség átmegy minden féle állapotokon tudattalanul, kényszerített formában. Az emberek vándorolnak életről életre, amíg el nem jutnak arra a pontra, hogy tehetetlennek érzik magukat ez a depresszióhoz, a droghoz, az alkoholfogyasztáshoz és az öngyilkossághoz vezethet. Mi gördülékenyen haladunk át ezen a kritikus ponton, mert a bennünk rejlő életerő szorít rá minket arra, hogy továbbra is életben maradjunk. Valójában a legtöbb ember a világon jobban szeretné a fájdalom mentes halált, mint az életet.  Ha alaposan megvizsgáljuk, akkor az emberiség veszített az ösztönös halálfélelemből, a félelem inkább érzelmi, és a halálhoz vezető úttól való félelem inkább, úgy tűnik, hogy a haláltól való félelem az “állatunkban” van de el van nyomva. Pedig a fizikai és a spirituális haláltól való félelem tart életben minket, ellenőriz minket, és ha nem lenne ez által az Ő ellenőrzése akkor más számításokkal jutnánk el a halálfélelemig.

Szándékosan okozták nekünk, hogy a halál „rabszolgái” legyünk, azért hogy szükségünk legyen arra, hogy folytassuk az életet minden helyzetben, és készen álljunk arra, hogy megtegyünk mindent az életben maradásért. Bár kétségtelen, hogy az élet maga önmagában nem éri meg az erőfeszítést. De mindez bennünk gyökerezik, akaratunk ellenére, mivel a szenvedések útján és az összes nehéz számítások által, mi mégiscsak a cél felé haladhatunk. Bár keresztülmegyünk nehéz helyzeteken, amikor nincs semmi visszaigazolás arra, hogy élvezhetjük az életet, vagy arra hogy egyáltalán létezünk és élünk. A Teremtés feladata így követeli azt meg tőlünk, hogy a teremtmény a Teremtőhöz váljon hasonlatossá. Ezért, a Teremtő a teremtménybe beleillesztette a megszerzési vágyban az állati félelmet, hogy kötelezzen bennünket arra, hogy harcoljunk az életért. Az “élet” koncepciója nálunk sokkal magasabb, mint a “szenvedés “koncepciója, addig amíg az ember kitapinthatóan  arra a következtetésre nem jut, hogy jobb meghalni, mint élni.  Hogy mindezt a következtetést képes legyen túlélni, ahhoz egoista számítások kellenek és az, hogy ezek által eljusson arra a döntésre, hogy nem kell, hogy meghaljon ahhoz, hogy megszabadítsa magát a szenvedésektől. Ezen a ponton rájön az ember arra, hogy azok a szenvedések, amelyeket az egoista vágyban érez, lehetséges felcserélni egy másik vágyra, az Adakozás Vágyára.

Akkor a vágy súlya az adakozás vágya, a másokkal való kapcsolódási szándék, nem lesz rosszabb érzés, illetve ennek a vágynak a teljesülése nem lesz irreálisabb a halálnál. Pontosan ezért, mert sokat szenvedtünk az egoista vágyaink miatt, most meg tudjuk azt csinálni azt, hogy elérjük az Adakozás Tiszta Vágyát. Így előre haladunk.

Ez egy harc a különböző erők között, amelyek háborúznak az emberben. Így az embernek csak az marad, hogy küzdjön ezekkel az erőkkel, és ez által az élet bölcsességét szerezheti meg.

(BS)