Szerző arhívuma: nandor

A kabbalisták olyan tanácsokkal láttak el, amivel sötétben tapogatózom, és a végén olyan vagyok, mint egy kisgyermek, aki egy még feltáratlan valósággal szembesül.

Mi ehhez hasonlóan látjuk el tanácsokkal a kisgyermekeket, és ők engedelmesen követik a tanácsokat, mivel az adott pillanatban semmilyen információjuk nincs az adott dologról, hisznek a felnőtteknek feltétel nélkül. A gyermek ösztönösen hisz nekünk, a természete ösztönzi erre, vakon követ minket.

Nekünk ugyanígy kell követnünk a kabbalistákat. Természetesen ez kényelmetlenségeket okoz, felnőtt emberek vagyunk, érezni és megérteni akarjuk a dolgokat. „Várjunk csak, mit is csinálok pontosan? Miért teszem ezt, mi a célja mindennek? Honnan jön mindez?” Mindenkiben ezer kérdés bukkan fel, és kifogás is.

Ez nem jelent problémát. Ha gyerekek lennénk, a Felső Világ úgy tárulna fel a számunkra, egyetlen pillantás alatt. Azonban akkor, mi olyanok lennénk, mint az angyalok, vagyis nem lennénk a spiritualitásban magasabb szinten, mint az állatok itt. Azonban ha el akarjuk érni a Teremtő szintjét, akkor nem tehetünk meg bármit, és minden lépcsőjén végig kell mennünk a természetes törekvéseinknek, és mindezt úgy kell megtennünk, hogy az értelmünk fölé emelkedünk a hit segítségével – más szavakkal az egoizmusunk fölé kerülünk ez által.

Ebben rejlik az összes nehézség. Kaptam egy bizonyos tanácsot, azonban nem dolgozhatom fel logikailag, mivel az elmém és az érzéseim, ehhez a világhoz tartoznak. Nem tudom érezni vagy érteni, hogy pontosan ez a mód, ahogy cselekednem kell.

Meg lett számomra mondva: „Még ha nem is érted pontosan ezt, tudnod kell, hogy ez a módja annak, ahogy a dolgok történnek a Felső Világban, mivel ott minden az adakozásra irányul, ezzel szemben itt, minden a megszerzésre.” Ott minden egységben van, itt minden a szeparációban, leválasztottságban. Itt minden végtelen, tökéletes és törekszik az egyensúly felé, miközben itt az ellentéte az mindennek, ahogy minden működik.” De a szavak nem segítenek nekem, én még mindig ennek a világnak az alapjain állok, és innen kell elérnem a Felső Világba.

Igen, ez egyfelől nehéz, azonban másfelől elkerülhetetlen. Nincs szükségem „átmenetre” az egyik világból a másikba, ehelyett inkább mindkét világban akarok élni, annak érdekében, hogy függetlenné váljak a Teremtőtől. Ez hasonló ahhoz, amit a vendég mond a házigazdának:” Olyan akarok lenni, mint Te. Te adakozó vagy, és én is adni akarok. Te adsz nekem, és pedig neked szeretnék adni. Én függök Tőled, és szeretném, ha Te is függnél tőlem.” Tehát szükségem van egy független pontra a Teremtővel szemben.

Még csak elképzelni sem tudjuk ezt: Egyfelől nincs senki Rajta kívül, másfelől arról beszélünk, hogy lehet valami független Tőle. Ez az állapot csak úgy lehetséges, hogy mi mindkét világban érvényesíteni akarjuk a létezésünket, folyamatosan építem egyfelől a Felső Világot, ami ennek a világnak a tetején épül ki. Ezért annyira nehéz ez az utazás. Végül is minden cselekedetem, az összes lépésem, ellentétes kell, hogy legyen a vágyaimmal és a megértésemmel, felfogásommal, azaz mindazzal, amit tudok, mindazzal, amit összegyűjtök, az életem során.

Minden másképpen van elrendezve körülöttem. Még amikor csak említést teszünk a szeretetről és az egységről, ez messze nem az a szeretet és egység, amit el kell érnünk. El kell jutnom ahhoz az állapothoz, ahol nem is tűnök létezőnek. Ez valamennyire hasonlítható ahhoz, ahogy egy anya feladja önmagát a gyermeke érdekében.

Azonban itt teljes gőzzel kell haladnom, a végső, határtalan egység felé, az egész világ tekintetében. Ezáltal, az összes akadály ellenére, felfedezem, hogy az összes vágy, melyet önmagam kielégítésre irányítok, ellentétes velem, gyűlöletes, és elutasító. Ahogy az Aviut (a vágy keménysége) növekszik, megmutatkozik számomra a távolság a megszerzés és az adakozás között, és akkor feltárul a teljes, lángoló, elrejtésben lévő egység is.

Mindez szükséges a Teremtő magasságában elérendő függetlenség megszerzéséhez.

Ezért kell mindent elfogadnunk, amivel szembesülünk. Még ha a természetünk, ami ennek a világnak a természete, vissza is utasít mindent, ami a spirituális világban formálódott meg, azt is el kell fogadnunk. A spirituális forma ellentétes velem, gyűlöletes és nem elfogadható az eredeti természetem szerint, azonban szükség van erre az elutasításra. El kell fogadnom ezt, sőt szeretnem kell ezt az utat, fel kell készítenem magam erre, a csoport, a környezet segítségével. Pontosan ez az, ahol most vagyunk, ennek az ellentmondásnak a közepén, de ezt vágyni kell, akarni, hogy ez tényként szolgálhasson abba az irányba, ami majd a teljes igazság megismerése felé vezet bennünket.

KN

Kérdés

Mi egy kollektív vágyat formáltunk meg, mielőtt kimentünk az Aravai sivatagba. Hogyan rövidíthetjük le az utat ehhez a vágyhoz, hogy ez által a fizikai erőfeszítések spirituális eléréssé alakuljanak?

Válasz

Valójában nincs két világ, anyagi és spirituális. Amikor a cselekedeteinket szándék hiányában végezzük, úgy tűnik nekünk, mintha csak az anyagban mozognánk. A világ körülöttünk „látható,” a szándékok hiánya miatt, ezért vagyunk az „erőltetett valóságba” munkára kötelezve, hogy a problémákon átmenve, kialakuljon bennünk a megfelelő kérés. Ezek az anyagi problémák nem egyebek, mint a szándékainkban megnyilvánuló hibák materializálódásai. Ez az, ami valójában a mi anyagi világunk. Eddig nem volt más lehetőségünk, mint dolgozni a „sárral és téglákkal,” ahogy Israel Gyermekei tették azt, miközben száműzetésben voltak Egyiptomban.

A kabbalisták számos ajánlást megfogalmaztak, melyek biztosítják számunkra, a Felső Erő magunkra vonását, annak érdekében, hogy megváltozzunk. Nem tudom, ki vagyok, jelenleg ezer különböző paraméternek felelek meg, és fogalmam sincs, hogy változtassam meg ezeket. Emellett semmilyen önszabályzó képességgel nem rendelkezem. A valód transzformáció a minőségek természetének a megváltozása, erre még nem vagyok alkalmas jelen pillanatban, és elképzelni sem tudom a következő állapotot, nem hogy kialakítani.

Ez az oka annak, hogy ez a mi világunk, valamint a csoportunk és olyan, amilyen, ez egy játékszer, amivel okosan kell játszanunk. Rendben van, ha materialista módon cselekszem, és egoistán, és ez által magamra vonom a Felső Fényt. Ez egy nem szokványos gyógyszer. Egy olyan dologhoz kapcsolódhatom, amelyet úgy nevezhetek „MI,” és együtt aktiválhatjuk a csoport mechanizmusát, a szándék, a közös tanulás és a terjesztés segítségével. Így egy még magasabb rendű mechanizmussal kezdünk el foglalkozni, a Atzilut világának GAR részével, ahonnan megszerezzük a Körülölelő Fényt (Ohr Makif) amely megváltoztat minket. Meg kell próbálnunk összekapcsolódni, részt venni különböző eseményeken, csatlakozni közös étkezésekhez, tanuláshoz és terjesztéshez. A legfontosabb dolog a terjesztés.

Részt veszünk a legkülönfélébb tevékenységekben, de egoisztikus szándékkal (Lo Lishma) a legjobb képességeinkkel, mint egy kisgyermek, aki nem érti pontosan a válaszokat még a kérdéseire. De így cselekedve, beindítjuk a rendszert, amely kiterjeszti a cselekedeteinket, mint az anya, aki érzékeli a gyermekét még akkor is, ha az nem képes még kifejezni pontosan mire is vágyik. Tudja, mit akar, mielőtt még a gyerek sírni kezdene.

Az anyaság rendszere készen áll ara, hogy megjelenjen bennünk. Ez maga az, aki életet ad nekünk életet ad nekünk, aki vissza akar minket vezetni egy zárt körbe. Lényegtelen, hogy az anyagi természet az, amiben erőfeszítéseket tettünk, mert ezek mindenképpen spirituális feltáruláshoz vezetnek.

A kabbalisták pontosan megszabták a helyét az emberi erőfeszítéseknek: a csoportmunka az, amiben annyira egységben kell lenni, amennyire csak lehetséges. Ugyanakkor nekünk el kell vinni a világba az üzenetet, hogy a Teremtő össze akar minket a tudatosságban kapcsolni, ha mi ezzel megbirkózunk, akkor a „felfedezés” minden módon elér bennünket.

KN

Kérdés

Egyszer láttam egy filmet, ahol egy mikrocsipet installáltak a majmok agyába, és ennek eredményeképpen el tudták érni a banánokat egy mesterséges kar használatával. Ekkor értettem meg, hogy a testem nem létezik, mert ez szintén éppen olyan mesterséges lehet. Ebben az esetben, hol található a vágy arra, hogy a Teremtőt feltárjam, amit most bennem érezhető?

Válasz

A vágy a spiritualitásra nincs az anyagi testen belül. A vágyak egyáltalán nincsenek a testben. Összekeverjük a biológiai, állati testet, ami a természetes ösztönök alapján működik, a személyiséget, és azokat a hajlamokat, amelyek annak természetes vágyait és szükségleteit meghatározzák, azzal a vággyal, ami le van választva erről a testről és a spiritualitás elérésével kapcsolatos.

A testünk egy állat, mint a majom azzal a banánnal. De amikor egy új vágy ébred fel bennünk, az állati szükségleteink felett, egy teljesen más szinten jelenik meg, és nincs a testen belül. A testünk élhet és meghalhat, de semmi sem történik a spirituális vággyal.

Az állati test él és meghal, és minden állati vágya, sóvárgása, és célja vele együtt meghal. De szintén létezik egy vágy, amit úgy hívnak, hogy szívben található pont, amit fejlesztenünk kell. Ha összekapcsoljuk ezt a vele kapcsolatos hasonló vágyakkal, amik másokban vannak jelen, akkor fel tudunk építeni egy közös vágyat, amelyekben lehetséges feltárni a spirituális életet.

Van egy cseppnyi spirituális spermám, amit úgy hívnak „szívben található pont”. Ez csak attól növekedhet, ha több és több „húst” adunk hozzá, ahogyan egy kisbaba és egy spermacseppből növekedik az édesanyja méhében.

Tehát hogyan tudjuk hozzákapcsolni a spirituális húst az én pontomhoz, a spirituális spermacsepphez? Ehhez másokkal kell egységre lépnem. Így fogom megépíteni a lelkem edényét és elkezdek benne élni, ezen az új vágyon belül, amit összegyűjtöttem.

Ha nem építem meg ezt, akkor megmarad kezdeti spermacseppként, az információs génnel (Resimóval), és ismét vissza fog térni és életciklusokon megy keresztül, egymás után megkapva a lehetőséget hogy kifejlessze azt a cseppet.

Az állati testem csak társként járul hozzá ehhez a csepphez, a szívben található ponthoz. Ennélfogva ne fókuszálj a testedre, és add meg neki, ami kell ahhoz, hogy normálisan létezzen. Irányítsd minden figyelmedet a szívben található pontra, és arra hogy hogyan kapcsold ezt össze más pontokkal, hogy egy általános edényt építs belőlük a spirituális világ felfedezéséhez.

Ami a mikrocsipeket illeti, hagyd meg azokat a majmoknak.

CST

Az adományozás az általános népesség szemében egyet jelent azzal, hogy segítünk másoknak, és ez a személynek kielégülést okoz, kicsinosítja valaki életét és „hajtja” őt. Egy illető arra a következtetésre juthat, hogy ennek köszönhetően a világunk, egy jobb hellyé válik. Ennek megfelelően el tudjuk magyarázni az embereknek, hogy mit jelent a helyes kapcsolódás, és hogyan tudjuk ennek a hasznát élvezni.

Például Izraelben lesz valami társadalmi bojkottálás bizonyos élelmiszeripari vállalatok felé, amik a termékeik árát megnövelték a helyi piacon, miközben külföldön sokkal olcsóbban árusítják ugyanazt az ételt. Akkor miért nem a munkások szakszervezete szervezi ezeket az ellenállásokat? Miért nem szervezünk meg egy követelést a zsarnokok felé a társadalom részéről? Ez az árak jelentős csökkenéséhez vezetne és a gyártóknak még mindig maradna elég „zsíros” haszna.

De nyilvánvaló, hogy a szakszervezet nem érdekelt ebben.

Hozzászólás

A szakszervezetet 1927-ben alapították, míg Izrael állama 1948-ban alapult.

Válasz

A szakszervezet részvétele az államalapításban a mai napig érezhető. Természetesen nem hagyjuk figyelmen kívül, ami történt. A mozgalomnak először ideáljai voltak, de lehetetlen ilyen sokáig csak „ülni a babérjainkon”.

Kérdés

A zsarnokok ma megpróbálják eltörölni az adósságuk 40-60%-át, a mi számlánkra természetesen. Még a Knesszetben is (az izraeli képviselőházban) olyan törvényt hoznak, ami lehetővé teszi ezt. Ez azt jelenti, hogy ez az első alkalom, hogy az emberek nem értenek egyet és nem hajlandók benyelni a kását, amivel etetik őket. Valami történik ezekben a napokban. De mi történik?

Válasz

Ez nem a zsarnokokról vagy a szegényekről szól, a munkanélküliekről vagy a gazdagokról. Magát a trendet kell látnunk, ami azt jelenti, hogy a Reformáló Fény elrendezi az edényeket és minden társadalmi osztályt bizonyos kapcsolathoz köt. A teljes cél az, hogy a személyt eljusson a gonosz felismeréséig a jelenlegi állapotban. Egy személyt meg kell „rázni”, hogy meglássa, hogy nem létezhet a régi életstílus körülményei között már, és hogy meg kell változtatnia az élete kinézetét.

Reggelente dolgozni megyek, pénzt csinálok, szükségtelen dolgokat termelek, elpazarolom a természetes erőforrásokat, és az energiát a folyamatban és teljesen értéktelen termékeket termelek. A szupermarketben a sajtok végtelen választékából mazsolázom. És mindez azért van, mert a főnököm, a jó reklám segítségével tudja, hogyan tolja ezeket a termékeket az emberek hűtőjébe, hogy így pár nullát hozzá tudjon adni a bankszámlájához, amit még csak fel sem használ, csak a bankjában senyved.

Minél több pénzt csinálnak a zsarnokok, annál inkább jelenti azt, hogy „növekedünk” és a  gazdaságunk „virágzik”. Nem tiszta, hogy micsoda is virágzik. Nem vagyok benne, hogy az üzlet tulajdonosainak helyzete virágzik; végül is nem tudják, hogy mit kezdjenek a gazdagságukkal. Végül is, ez egy belső érzésről szól: egy belső benyomásról és érzésről, hogy mások felett irányítói hatalommal bírok; egy bizonyos biztonságérzetet ad a pénz. Végül is, minden egy érzésről szól. És mindent megteszünk, hogy nagyobb biztonságban tudjuk magunkat; hogy irányítsunk, elismerjük önmagunkat és értékeljük magunkat.

Ennek az időszaknak vége, és az emberiségnek fel kell ismernie, hogy a jelenlegi paradigma véget ért. Ennél fogva keresztül megyünk a gonosz felismerésének szakaszain, de a folyamat késik; a kormányok elrejtik a válságot és azt ígérik, hogy visszafordítják a dolgokat. Ugyanakkor a robbanóanyag keveréke kész felrobbanni; a közgazdászok felismerik ezt. Az elkövetkezendő évben meglátjuk, hogy a dolgok hova fejlődnek.

Másfelől, ennek a fejlődésnek fokozatosnak kell lennie, mert a Fény mindent elrendez, nem más teszi ezt. Ezért a Fény úgy rendezte, hogy az általános népesség fölé fog emelkedni az az élethelyzetének. Nincs más választása.

Lehetetlen figyelmen kívül hagyni a hétmilliárd ember felét, „mintha” azok nem lennének eléggé fejlettek. Ez teljességgel nem igaz! Mindenkinek, akinek emberi formája van, részt kell vennie az általános edény életében, és együtt kell elérnünk a korrekció végét, a Gmar Tikkunt.

Akármit is mondasz, és mindegy hogy úgy tűnik-e hogy a személy nem tud már fejlődni, megérteni, vagy érezni, a spiritualitáshoz közelebbi állapotban lehet, mint te. Ő bizonyára közelebb is jár, mert kevesebb akadályt kell leküzdenie, mint neked. Neked rengeteg számításod van, neki pedig nincs. Az ő számításai sokkal egyszerűbbek, és sokkal közelebb jár a korrekcióhoz.

Mindenkinek előre kell haladnia, és az új valóságot fel kell fognia, meg kell értenie, hogy a világ kerek és nekünk is „kereknek” kell lennünk.

Ez nem könnyű, nehéz elmagyarázni, hogy mi az „adományozás” még azoknak is, akik készen állnak meghallgatni téged és egyetértenek veled. Azt gondolják: „Okos srác, de nem jár túlságosan a földön.” „Jókat mond, de…” Ez azt jelenti, hogy figyelnek rád, egyet is értenek, de végül maximum megtapsolnak, és úgy mennek haza, mintha semmit sem hallottak volna. Az emberek belsőleg még nem állnak készen; a Fény nem volt még rájuk kellő hatással. Sok cselekedeten kell túlhaladniuk ahhoz. Láthatjuk ezt önmagunkon is: Minden nap halljuk ezeket és még mindig nem könnyű számunkra.

CST

Nem szabad szégyenkeznünk a gyengeség miatt, azt gondolva, hogy a gyengeség lehűtheti a vágyunkat az előrelépés felé. A „könnyek kapuja”, minden lépcsőfokon létezik, ami csak valaki kétségbeesésének felismerése után történik meg. És hogyan lehetne meg akár a képességünk erre? Végül is, az előrelépés a hozzáadott adományozó erőn keresztül történik meg. Nekünk ez nincs meg: ezt meg kell szereznünk.

Ezért helyes az a felfedezésem, hogy nincs képességem előrejutni. És szintén helyesen fedezem fel, hogy nincs vágyam az előrelépésre. Mi történik ezután? Csak egy dolog: a helyes hozzáállás a Teremtőhöz a csoporton keresztül Őhozzá, hogy javítsa ki a megjelenő kapcsolatot közöttünk. És ekkor, minden alkalommal mikor ez megtörténik, egy új állapota tárul fel az egységünknek.

Egy személy képtelen bármit is egyedül elérni. Mindegy hogy néha mennyire erősnek gondolja magát, mindegy hogy mennyire bizonyos benne, hogy el fog érni mindent; mindenben el fog bukni. Írva van: „Ne higgy magadban egészen a halálod napjáig!”

Ezért a csoport, ami folytonosan felébreszti a személyt, egy szükséges feltételt jelent. És emiatt, amikor egy személy nem tudja, hogy hogyan haladjon előre, és kétségbeesik, általában a személy büszkeségét kell hibáztatnunk, így képtelen támogatást kapni a csoporttól.

Nem szabad semmit sem szégyelleni itt; a személynek csupán dolgoznia kell ezzel. De lényegében, ez az egyetlen akadály. Hatalmas erő van a csoportban. Éppen úgy, mint a mesében Rabbi Joszi Ben Kiszmáról. Ő nagy kabbalistája volt a generációjának, és a tanítványai nagyon egyszerű emberek voltak. De sok erőt kapott tőlük, mivel tudta, hogy hogyan dolgozzon velük. És egy nagyszerű ember volt! És a meséje a kisemberekről szól!

Ezért amikor a személy azt mondja, hogy a Teremtő nem segíti őt, a büszkesége beszél. De hogyan ölt ez testet? A képtelenségében rá, hogy lenullázza magát a környezete előtt, hogy megkapja a nagyszerűségét és értékét a spiritualitásnak tőle, és aztán hogy megfigyelje a Teremtő hatalmát, aki segíti őt és a nagyság felismerését a spiritualitásban.

Ezért nincs oka sírnunk az akadályokon. Írva van: ’A lelkemnek titokban kell sírnia”, rejtettségben, sötétségben. A sírás jó, de minden attól függ, mivel kapcsolatban sírsz: Ne sírj amiatt, mert nem kapsz segítséget; van segítség. Neked azon tény miatt kell sírnod, hogy a büszkeséged nem engedi neked, hogy lealacsonyítsd magad a barátaid, a Teremtő előtt, és megkapd a segítséget tőlük.

CST

Kérdés

A világ felé fordulás során azt mondjuk, hogy a kapcsolódás jelenti a megoldást minden problémánkra. Képesek leszünk valaha elmagyarázni az embereknek, hogy miért van ez így, hogy tiszta legyen az illető számára, hogy hogyan kapcsolódjon másokkal?

Válasz

Azt kérded: Mikor fogják felfedezni az edények a helyes hozzáállást a Reformáló Fény felé? Hogyan magyarázzuk el az embereknek, hogy az egység a megoldás?

Spirituális fejlődésen megyünk keresztül. A Fény a különböző állapotaira ragyog a fejlődésnek, és az állapotok alatt vagyunk.

Az első állomáson, az edény ásványi formájában érzi magát, ezután a növényiben, állatiban, és végül a beszélő szinten.

A személy érzi, hogy a vágyott öröm csak a csoporton keresztül érkezhet, a kapcsolódáson keresztül. Az előző szinteken egoista módon szereztem meg, itt amikor másokkal kapcsolódom (∑), egy globális világhoz tartozom, az igazi kitöltődés edényéhez. Az életem végtelen; a test állati valósága fölé emelkedik. Azt tehetsz, amit csak akarsz a testtel, különösen az új technológiák tekintetében, de bennem van valami, ami „önmagamat” alkotja.

Így egy személy elkezdi érezni a „beszélő” különleges szintjét. Felfedezi, hogy egy társadalomban van, egy kölcsönös globális kapcsolatban, egy „kerek” világban. Belül készen áll erre, és a külső hatások elhozzák őt egy integrált világ érzéséhez (∫) a nulla és a végtelen korlátai között. Ez a kép mindenkit magába foglal, kivétel nélkül.

Ekkor a személy felfedezi, hogy nincs más választása, és kapcsolódnia kell másokkal. Ami ennél is többet jelent, hogy megéri neki, hogy kapcsolódjon, mert az élete biztonságosabbá és sikeresebbé válik egy ilyen módon és a környezetét is segíti.

Így a személy elkezdi értékelni az egységet. Sokan a világból egység nélkül fognak meghalni. Például a nagyvárosok bennszülöttei nem fogják túlélni, ha nem adnak különböző szolgáltatást egymásnak. Valójában minden ember ilyen módon kapcsolódik a világban. Ez az emberi szint; feltárul ez, mint egy egyetlen és egységes rendszer (1).

Te azt kérdezed, “Mikor leszünk képesek elmagyarázni az embereknek a kapcsolódás és az egység előnyeit?” Ez nem könnyű, mert ez egy fokozatos folyamat. Az előző szinteken, az emberiség úgy 50,000 évig fejlődött; azelőtt csak a természet vett részt a folyamatban.

A Fény fentről dolgozik rajtunk. Ha szeretnénk megnövelni a hatását, fel kell készítenünk az edényt erre lentről, ekkor a változásokra sor kerül.

A mai magyarázataink ma nem érik el a vágyott hatást. Az embereknek egy bizonyos szintjét kell elhoznunk a Fénnyel való egyenlőségnek. Például amikor az elképzeléseinket elhozzuk a tüntető mozgalmakhoz, ez jó. Egészében az általános népességből annyi csoportot kell formálnunk, ami hasonlít a Fényhez, amennyit csak tudunk – ez azt jelenti, hogy az elképzeléseinket egy bizonyos mértékig képviselni fogják. Azért hogy ez megtörténjen, pamfleteket nyomtatunk, jelképeket, újságokat, stb.

Egészében véve, sose latolgasd a cselekedeteidet. Ha azt a kérdést teszed fel: „Mit kellene tennem, hogy a Fény működjön?” akkor nem fogsz tévedni. Nem teszünk meg semmit önmagunk által; mi csak a Fény hatása alatt tudjuk megszervezni és helyünkre tenni magunkat.

BS

Mi most egy különleges kongresszus után vagyunk, aminek hatása nagyon-nagyon erősen működik mindannyiunkban, egy új érzés adott, egy új edényt és most nagyon fontos számunkra, hogy ezzel az edénnyel elkezdjünk dolgozni. Minden pillanatban, minden nap a szemünk előtt kell tartani az egyre növekvő eredményét ennek az edénynek. Nem szabad hagyni, hogy elfelejtsük, és az emléke is elhalványuljon, mint bármi másnak az életünkben, nem szabad hagyni, hogy egyszerűen csak eltűnjön a jelen hatása alatt. Éppen ellenkezőleg, el kell érnünk, hogy mindaz, amit ott megszereztünk növekedjen a  jelenben és a jövőben is. Fontos, hogy a jelent csakis a prizma fókuszán át lássuk, amit a kongresszuson megkaptunk, az egységen és a szereteten keresztül.

De a gyakorlatban hogyan tudjuk ezt megvalósítani? – Úgy, hogy mi újra nézzük az összes kongresszusi anyagot. Legalább 10 ember legyen ilyenkor együtt, úgy hallgassák vissza a kongresszusi anyagot. Mi ezzel újra és újra a felébresztjük a resimo-kat, mint a jelenlegi állapotunkból való vizsgálatokat, úgy hogy mikor mi a kongresszusi felvételeket nézzük, az ne olyan legyen, mint egy hollywoodi film, vagy nosztalgiázás.

Mi nem merülünk bele abba, ami ott volt, hanem azt akarjuk, hogy most a múltból behúzzuk a jelenbe, – azaz a jelenlegi edénybe húzzuk bele-  a múltbeli eseményeket, hogy ugyanolyan sóvárgás legyen bennünk most is, mint akkor volt. De közben én nem térek vissza ugyanarra a régi képre ami, ott volt. Nem érdekel, hogy mi volt ott azon a helyen, azon a kongresszuson, én nem így tekintek erre most. Bár ez a kellemes volt számomra, még mindig szép része az életemnek, de most fel akarom dolgozni ezt a jelenlegi helyzetben. Mivel már néhány óra eltelt a kongresszus óta, így én már megváltoztam, már eltávoztam abból a helyből, és visszatértem a mindennapi rutinba. De én azt akarom, hogy ez a mindennapos rutin egy újabb szintre emelkedjen. Szóval úgy kell tenni, mintha én most visszakapnám ugyanazokat a benyomásokat, amelyeket a kongresszus alatt kaptam, de ezt azért teszem, hogy felemeljem a mai „keménységemet” a kongresszus szintjére.

(BS)

A többség imája, a szándék, az ima másokért. Ki fogsz menni a sötétségből, de csak úgy, hogyha aggódsz másokért.

Ez az egyetlen munkánk. De látnotok kell, hogy mi mindenen kellett átmennünk a történelem során, az evolúció, mindenféle csapások és felkészülések által, addig, amíg mi fel nem tárjuk, hogy minek ez az egész.  Éspedig mi végett? A tudomány, a technológia, a gazdaság minden válságban van, csak mi nem. Minden csak akörül forog, hogy elérkezzünk a negatív felismerés által, arra a megértésre, hogy nincs más lehetőség, csak a kapcsolódás.

Nem lehet közvetlenül elérni a kapcsolódásra. Csak amikor az ember megvizsgálja az összes próbálkozásait, és látja, hogy semmi haszna bennük, ekkor készen áll arra, hogy munkát fektessen be a spiritualitásba. De ez még nem elég.  Ha már a csoportba is eljön, ott kaphat megerősítést. A megerősítést a gonosz felöl, és megerősítést a jó oldalról is, és akkor ő már készen áll kapcsolódásra.

Persze ez történt az Egyiptomi csapások által is. Az Egyiptomi csapások mind csak a kapcsolódás minősége és hiánya miatt voltak. Mi áthaladunk mindenféle csalódásokon, a csoportokban is, mindenki egyéni formán és így haladunk tovább. Mindez csak azért van, hogy meglássuk a tehetetlenséget, hogy nincsen más kiút a haladás felé, kivéve a kapcsolat. Ha ezt feltárjuk magunkban, akkor készen állunk kimenni Egyiptomból. Minden szenvedés és minden Egyiptomi csapás, amelyre a „mese” emlékeztet, az a spirituális munka. Amikor szép városokat akartak építeni az egy nehéz fizikai kényszermunka volt. De hirtelen rájöttek, hogy nem kapnak belőle semmit. Az összes ínséges év, amelyen átmentek, a fáraó kegyetlenkedése, a csapások, mind az egójukra volt irányítva, amely nem engedte meg nekik az összekapcsolódást.

Hány csapáson kell, keresztülmenjenek, azért hogy megértsék, hogy nincs más választás, csak rohanni ki Egyiptomból? A sötétség, nem számít, hogy hova és miért, csak szaladni. Ezt a munkát könnyen el lehet végezni. Mi a fejlettség egy másik szintjén vagyunk, mint amelyről a Tóra beszél. Nem kell, fizikailag átmennünk ezeken a dolgokon. Mert, már átmentünk. Minden spirituális cselekedet le kell, hogy legyen másolva a fizikai létbe, és ezek már megtörténtek a történelemben, úgyhogy most a cselekmény csak spirituálisban kell, hogy legyen.

Tehát a mi munkánk valóban nagyon rövid. Mi több csak a lelki erőfeszítés maradt nekünk, a rabszolgaság nélkül a sivatag nélkül, és anélkül, hogy végig mennénk ezeken a folyamatokon. De ami mégis megmaradt az a spirituális erőfeszítés, az összekapcsolódás.

(BS)

Aravai kongresszus 3-ik lecke

Kérdés

Mindenki, aki összegyűlt a konferenciára és az egész világi edény, valójában belülről észlelhető. Mindenki csak egy dolgot akar, hogy én a Teremtőhöz érjek. Akkor miért van ennyi ellenállás?! Elképzelem, hogy én magamban lefestem a machsom-ot (határvonal), de ez nem létezik?

Válasz

Ez a machsom létezik az én szívemben, ez egy pszichológiai machsom. Milyen machsomról beszélünk? – Én meg kell, hogy változtassam a látásmódomat, amikor magamba nézzek, és másként kell látnom, amikor a barátokra nézzek. Ez egy inverzió, ezt kell tennem, amikor az úgynevezett “machsom”-ot használom.

De ha csinálunk egy közös erőfeszítést, azért, hogy így kapcsolódhassunk a csoporthoz, ha mindig azt gondolom, hogy a másik sokkal fontosabb, mint én és hagyom, hogy ez behatoljon a szívembe, akkor ez a kölcsönös gondoltat segít majd nekünk. Ezt úgy nevezzük, hogy “kölcsönösen segítjük egymást”, és ez a közös gondolat megadja mindenkinek az erőt. Ahogy Rabbash írja, egyénenként mindenki nagyon kevés erővel rendelkezik a spiritualitáshoz, az erőviszonyokat úgy változtathatjuk meg, hogy. mi együtt vagyunk és mindenki kap erőt mindenkitől, így képesek leszünk a spiritualitásban lenni.

Mi közös erőfeszítéseket teszünk, mindenki külön-külön, a Világ Kli-ben, annak minden egyes részében, de még is mindannyian együtt. Ha így csináljuk, akkor biztosan minden sikerülni fog. Ez az egyetlen, ami a szabadsághoz vezet. A Teremtő elvárja tőlünk, a Világ is ezt várja tőlünk, bár még ezt fel sem fogja.

Nincs más esélyünk, csak az, hogy mindenki befogadj a másikat önmagába, és hagyja, hogy mindenki belehatoljon a szívébe.

Ha mindnyájan együtt gondolunk erre, meglátod, mi fog történni. El kell érnünk annak a cselekedetnek a végrehajtását, hogy áttörjünk a machsomon. Akkor gyertek! Próbáljuk meg!  Ez már itt van a majdnem, tegyük meg itt és most!

(BS)

Az Aravai kongresszus 3-ik leckéjéből

Kérdés

Amikor te belefoglalod magad a közös cselekedetbe, akkor néha érzed a Tényleges Egységet a barátokkal, még gondolatban is, de van, hogy az utolsó pillanatban, valami még hiányzik ehhez, egy erőfeszítés az erőfeszítésben, az utolsó csepp. Hogyan érezzem az utolsó cseppet, hogyan nyissam ki a szívemet egyszer és mindenkorra, hogy ehhez elérjek?

Válasz

Az utolsó csepp pontosan a születés pontja, kivonulás Egyiptomból, és ez a pont a legnehezebb. Az ember hajlandó elmenni majdnem a végéig, és akkor maga előtt látja a falat, valamit, amire nem képes, és hirtelen ezer kifogása van. A gonosz hajlama azt mondja neki: “Neked még el kell rendezni ezt és ezt, még nem tanultad meg az egész TES-t, (Tíz Szvíra Tanulmánya), te még nem tudod az egész Shamati-t kívülről, és tenned kell még mindenfajta más dolgokat is”, és így tovább. Ugyanez a mechanizmus a barátokkal szemben is.

Ez az a hely, az a fejezet ahol igazán ahhoz a ponthoz kell, hogy érjel, amikor neked szét kell törnöd az egódat, hogy összekapcsolódj a többiekkel, mert arra, hogy összeforraszd a szívpontot közted és barátok között– erre itt enélkül nem vagy képes.

Összeforrasztani, ez azt jelenti, mintha egy ragasztó csepp, cseppenne most a közted és a barátok között levő kapcsolatra és ti összeragadnátok azért, hogy eggyé váljatok. Erre nem vagytok még képesek, ha te az utolsó pillanatban hirtelen visszafordulsz.  .

Itt csak az általános erőfeszítés segít. Ezért egyetlen ima már nem segít. Az imádság a közös ima kell, hogy legyen. Neked a barátokért, kell imádkoznod és nem magadért, és fontos, hogy az egész csoport vagy a csoport többsége közösen imádkozzon. Te az egyéni erőfeszítésről beszélsz. Az egyéni erőfeszítésről beszélhetsz ezer évig is, mégsem fog történni veled semmi. Ez az irány önmagában ismerős, de ez nem helyes. Mert végül is te nem aggódsz a barátok közötti kapcsolatért.

(BS)