Szerző arhívuma: yanive

Kérdés

Teremtőnek valóban szüksége van a teremtett lényekre? Sokkal ésszerűbb lenne azt mondani, hogy csak nekünk van Rá szükségünk, nem?

Válasz

Ha a Teremtőnek nem lett volna szüksége a teremtett lényekre, miért teremtette volna meg őket az első pillanatban? Az is tény, hogy a Teremtő jó, és jót cselekszik. Annak érdekében hozta létre a teremtményeket, hogy örömet okozzon neki, mivel ez az, ami Neki okoz örömet! Azaz, a Felsőnek is van egy „hiánya,” de ez nem egoisztikus, hanem adakozni kíván.

Írva van: „Amennyire a borjú szopni akar, annyira akarja a tehén etetni őt.”  Különben kinek adakozhatnék én, ha a Teremtőnek nincs szüksége semmire? De neki, egy óriási vágya van, arra vágyik, hogy örömet okozzon nekem! EZ valóban, egy hiány, de ez jó, és helyes hiány.

A teremtmény vágya, önmagának való örömszerzés, nem létezet a kezdetektől, és ez a „hiányból” lett teremtve. Azonban a vágy és az adakozás szüksége mindig létezett. Ez az igény sokkal inkább a Teremtőre vonatkozik, mint a teremtményre. Ez egy fajta hiány, amelyet Tőle örököltünk, tehát hogy törekednünk kell az adakozásra, és annak az érzésnek az elkerülhetetlen kompenzációjára, hogy kiegyenlítsük ezt a hiányt, mert ha nem adakozunk, akkor szenvedünk.

A Felső tehát szenved, ha az alsó nem emelkedik hozzá, és nem akar megszerezni Tőle. Ezt nevezhetjük úgy, hogy a Shechina szenvedése, mert nem tud adakozni, és ezzel közelebb hozni a lelkeket magához. Mindig azt gondoljuk, a hiány valami nagyon negatív, miközben tény, az, hogy ha abban van hiányom, hogy másnak adakozzak, akkor az lehet valóban rossz?

Ha azonban a Felsőnek hiánya van, nem jelenti ez azt is, hogy ő maga nem hibátlan? Igen, ez így van. Ő nem teljes abban az összefüggésben nézve, amennyiben összefügg az alsóval, de kizárólag azért lehetséges ez, mert szereti az alsót. A korrekció legvégéig ez a hiány meg is marad, mind a Felsőben, mind az alsóban.

A saját szempontunkból mi a saját vakfoltjainknak megfelelően bíráljuk el a dolgokat, és ezért azt hisszük, mivel szüksége van ránk a Teremtőnek, ő maga sem teljes és hibátlan. Azonban amivel a Teremtő megragadható, az adakozási szándéka, amely egy kiterjedni akaró, öröklődő teljességből származik-.

A Teremtő vágya, és a teremtmény vágya nem tűnik el, sőt, inkább növekszik, és a korrekció végén hatalmas lesz! Ez nem olyan, mint a mi világunkban, ahol valakinek van egy eltúlzott vágya a szeretetre, majd az eltűnik. Annyira éhesek vagyunk, arra, hogy együtt legyünk, ott, ahol most vagyunk, hogy ez a vágy egyszerűen elillan. Egyszerűen telítődtem, nem akarok semmi mást, nincs több helyem több ételnek.

Így egy edényt építünk ezen belül, egyfajta vágyat, amely soha nem tűnik el! Ellenkezőleg, egyre nagyobb hiányt érzek, és ezért egyre nagyobb beteljesedést. Azonban a hiányt kompenzálja az adakozás mások felé, és ez nem egy hiba. Ez nagyon értékes, magasztos és dicsőséges. Hasonló ahhoz, amikor egy anya, aki vágyik arra, hogy mindent, amit tud odaadjon a gyermekének. Neki feltétlenül van egy hiánya, ezért hajnaltól szürkületig, kizárólag a gyermekére gondol, az első pillanattól, amikor megérezte őt onmagán belül. De ez nem azt jelenti, hogy neki van egy hibája? Ellenkezőleg, mindketten élvezik ezt a játékot egymással, és ez egy lehetőség arra, hogy kielégüljenek mindketten, emelkedjenek, és szeressék egymást.

A Teremtő hasonló az édesanyához, aki szenved, ha nem tud a gyermekének adni, annyit, amennyit szeretne. Ez egy hatalmas hiányérzet, amely magában foglalja a Fényt, és ez különös módon az így létrejött vágyat belénk csepegteti. Amikor ez a vágy teljesen kibomlik bennünk, ugyanannyira magasztos lesz, mint a Teremtő, felénk való adakozásra irányuló vágya. Ez még nem egy fajta kialakult, tanult viselkedés, hanem egy magasztos állapot, amely a szeretetből származik.

KN