Dr. Michael Laitman

adakozás

Óvakodj, egy további mínusztól a számládon

óvakodj

Az egyéni zuhanások és emelkedések nem befolyásolhatják a külső terjesztést. Mint szervezőknek, instruktoroknak, oktatóknak és tanároknak mindig következetes kell a külső közönséggel szemben. Az emberek nem érezhetik meg rajtunk, hogy éppen hullámvölgyeken megyünk keresztül. Fenn kell tartani a mindennapi kapcsolatot az emberekkel, biztosítva mindent, amire szükségük van, és a belső állapota, mindenkinek kizárólag a személyes ügye és nem több.

Célszerű ilyen kapcsolatot fenntartani a barátokkal is. A barátok mindig emelkedett hangulatban lássanak, a cél által inspiráltan, boldognak lássanak és érezzék a támogatást. Ezt néha, tényleg el kell játszani.

Legfeljebb arra lehet panaszkodni, hogy valaki egy kicsit fáradtabb ma, és találjunk néhány fizikai okot, de na hagyjuk, hogy azt érezze a másik, hogy a rossz hangulatnak belső oka van. Kívül jókedvet kell mutatni, csak előre törekedni, így példát mutatni mindenki számára.

Attól a pillanattól kezdve, hogy lehetőség lett volna jó példát mutatni másoknak, azonban ezt nem tettük meg, akkor a többiek negatív állapotai felkerülnek annak a számlájára, aki elmulasztotta a példamutatás lehetőségét. Olyan ez, mintha az edények (Kli) kommunikálnának egymással. Ha nem töltjük ki az edényeket, akkor ez történik – vége!! A vágyaik, amelyeket én nem akartam kitölteni átszállva, további teherként zuhannak rám. Nagyon fontos ennek tudatában lenni.

2013.11.18, Rabash írásaiból

ford: B.S

lekt: BT;KN

forrás: Beware Of An Additional Minus In The Account

Posted on November 21st, 2013 at 10:47 am

תפחד ממינוס נוסף בחשבון

20.11.13, 14:51

30 nov 2013

Nincs kiút – A (Fénynek) nincs belépés

Nincs kiút

Már sokszor elmondtuk, hogy az előrehaladás a cél fontosságának a megértésétől függ. A probléma az, hogy a mi önzésünk vagy a megszerzési vágyunk, állandóan lecsökkenti a cél fontosságát, mivel irányultsága ellentétes a céllal, de nem csak, hogy magával a céllal, hanem a cél fontosságának az elérésével is ellentétes, mivel a teremtés célja az, hogy örömet okozzon a teremtett lények számára. Az egónk, a megszerzési vágyunk élvezetet, örömet akar, és a célja az, hogy, maximális élvezetet kapjon, mind mennyiségileg és minőségileg is.

Szóval, akkor mi akadályoz meg bennünket, hogy elérjük ezt a célt? Ami megakadályoz minket, az pontosan azoknak az eszközöknek a hiánya, amelyek által a maximális öröm elérhető. Ezen mértékű öröm elérése, kizárólag egy korlátlan edényben lehetséges. Azonban egy ilyen tulajdonságú edény nem képes megszerezni. A megszerzés edényei limitáltak, a definíciójukból következően és kizárólag a kapacitásuk mértékében képesek kapni.

Csak ha az edény átadja a saját kitöltését, azaz, amikor önmagán keresztül megszerez a mások, vagy a Teremtő felé való adakozás érdekében, amely lényegében ugyan az, és ezzel a feltétellel kinyílik a lehetősége az edénynek, a végtelen öröm megszerzésére és arra, hogy elérje a teremtés célját, a Teremtő végtelen jóságának érzékelését

A Fény a kezdeti feltételek által nem tud a megszerző edényekbe belépni, mert az valamennyi elutasít. Ebből nincs kiút, a Fény nem tud belépni. Ezért a feladat nem az öröm keresésének megállítása. Ami szükséges az csak a kitöltés jellegének a megváltoztatása: miből szerzek örömet? Vagy még pontosabban „ Ki az, akinek örömet tudok okozni” A mi  örömünk a másoknak okozott örömből származik, azaz az adakozásból, ebben az esetben az én edényeim korlátlanná válnak és elérem a célt

Fontos megérteni, ezt a kifinomult különbséget, amely elválasztja a vágyat a szándéktól. A vágyak nőhetnek, amennyit csak akarnak! Nem kell őket elnyomni, diétázni, vagy megkínozni magunkat. Éppen ellenkezőleg, élveznünk kell az életet!  Egyébként úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt, amit a Teremtő előkészített számunkra. Az egyetlen kérdés az, hogy mindaz, amire vágyunk az örömet kell, hogy okozzon a Teremtőnek. Ehhez fel kell fedeznünk az  új vágyakat.

2013.11.20, Rabash írásaiból

ford: B.S

lekt:FB;KN

forrás: There Is No Way Out – No Entrance

Posted on November 22nd, 2013 at 11:29 am

אין יציאה, אין כניסה

פורסם: 22.11.13, 10:58

30 nov 2013

A mi horgonyunk

a mi horgonyunk

 

 

 

 

A Teremtő az abszolút jó, ezt Baal HaSulam írja “A vallás lényege és célja” című cikkében. Valóban, a Teremtő az “elsődleges”, mivel nincs senki, kitől kapjon, így Ő a teljes adakozás, és ha adakozik, akkor jóságot ad.  Hogy Ő az elsődleges, ez azt jelenti, hogy nincs benne semmi, ami rossz. Ez egyaránt ered tényleges elérésekből és mentális következtetésekből.

Azonban ez esetben, akkor miért látunk olyan sok szörnyű dolgot a világunkban? Természetesen, “Nincs más Rajta kívül”, ez az egyetlen működő erő. Ennél fogva minden a Teremtőtől származik. Akkor hogyan lehet, hogy bizonyos állapotokat rossznak érzünk?

Ahogy Baal HaSulam elmagyarázza, hogy a Teremtő irányítása célorientált. Annak érdekében, hogy elvezessen bennünket a legfelső felismeréséhez és megértéshez, a Teremtő mindenféle kellemetlen állapotokon visz minket keresztül. Ennek megfelelően elkezdjük megkülönböztetni, hogy mi a jó, és mi a rossz, nem az önző vágyunk szerint, mint ahogy ez kezdetben volt, hanem az adakozási vágyunk szerint.

Ez a mérleg olyan szinten ellentétes azzal, ami születésünktől kezdve belénk épült, hogy mi még csak nem is értjük az ellentétesség lényegét. Amint elkezdjük felfedezni az ellentéteket, minden alkalommal másként fogjuk látni, és ez egy másfajta megközelítés megszületését fogja elősegíteni bennünk. Végül is, mindegyik szint ellentétes a következő szinttel, az alacsonyabb is és a magasabb szint is.

Ezért a személy, soha nem lehet biztos semmiben, amit tapasztal. Neki csak egy „horgony ” a világban az, amit érzékel. Itt, mi le vagyunk választva a spiritualitásról és ehhez az elválasztáshoz minden állapotban visszatérünk, mert, minden lépésnél le kell, hogy zuhanjunk a legalacsonyabb szintre, legalább egyetlen pillanatra.  Valahányszor úgy érezzük, hogy minden spiritualitás eltűnt, akkor emelkedünk fel egy új szintre.

Az “evilági” állapot abban különleges, hogy itt valahogy szándék nélkül létezhetünk, leválasztva a spiritualitástól. Annak ellenére, hogy ez egy képzeletbeli világ – hogy úgy mondjam – mi mégis benne élünk. Később látni fogjuk, és megértjük, hogy ez nem létezik, ez nem az élet, hanem egyfajta „ingadozás” (rezgés, hullámzás). Ennek ellenére felemelkedhetünk a korrekció létráján, de csak akkor, ha ebben a világban megtapasztaljuk az ellentétes jelenségeket, megerősítjük a csoportot, és mind ezeken belül megpróbáljuk végrehajtani a szükséges cselekedeteket.

Itt veszünk részt a terjesztésben, és itt akarjuk látni a korrekciót. Mivel mi még nem vagyunk a spirituális világban, ez a képzeletbeli, anyagi világ lesz az alap, számunkra, szilárd és megingathatatlan. Ezért, a csoport karaktere is ebből a világból származik.

Így, a Teremtő cél-orientált irányítása szörnyű állapotokon, sajátos növekedési folyamaton keresztül, elvisz minket a magasztos, édes gyümölcshöz.  Mondva van: “A Fény előnye a sötétségben ismerszik meg”. Ha a folyamat elhúzódik, akkor ez az adott teremtmény lelkének nagyságát és egyediségét mutatja. Egy összetettebb léleknek a növekedése, több fejődési szakaszt igényel.

Azonban ez nem függ össze a fejlődés ütemével.  Mi felgyorsíthatjuk az időt, hogyha minden pillanatban változást akarunk. Ezért, ha már húsz éve  foglalkozunk ezzel, és nem jutottunk még semmire, akkor nem nyugtathatjuk meg magunkat azzal,  hogy nagy lelkünk van, amelynek hosszú időre van szüksége, hogy lendületet kapjon.  Nem. A fejlődést nem az eredmények alapján kell megítélni, hanem a belső változások mértéke szerint. Ezt sokkal inkább az határozza, meg hogy a Fény  vagy a sötétség útján, azaz a Tóra vagy a szenvedés útján haladok.

Minden attól függ, hogy hogyan készítem fel magam. Ha felkészítem magam a változásra, akkor felgyorsítom az időt, és átfordul a nem kívánatos út, a vágyott útra. Valójában nem létezik a “nem kívánt” út. Az ember nem tudja elismerni, “sírva”, hogy a Teremtő a teremtés célja felé vezeti őt. Nem vagyunk mi egy hordányi rabszolga, akik korbács által kényszerítve, az abszolút jóhoz vánszorognak. Ez egyszerűen képtelenség lenne. Minden szinten, és minden pillanatban lehetőségünk van választani a Tóra és a szenvedés útja között. A felkészülésünk határozza meg a kettő közötti különbséget, még pedig úgy, ha előre fel akarom tárni az állapotomat, és látni is akarom, hogy mennyire messze vagyok a teremtés a céljától.

A cél, az a Teremtővel való összetapadás, azaz a teljes formaegyezés Vele. Hogyan lehetséges ez? Ő az adakozási vágy, és én a megszerzési vágy. Mi teljesen ellentétesek vagyunk.

A tény az, hogy a Teremtő küld Fényt nekem, amely korrigál, és általa a vágyamba „beleöltözik” az adakozás. Ezt nevezik “Szürő”-nek, és “Visszavert Fény”-nek. Így olyanná válok, mint Ő.

De biztos lehetek abban, hogy a helyes irányba haladok? Ezért van a csoport, amelyben dolgoznom kell. Ha tényleg megfelelően törekszem, és várom, hogy a Teremtő elvégezze rajtam a szükséges korrekciót, akkor elrendezi számomra az utamat.  Készen állok erre, ha akarom ezeket, és szívesen elfogadok mindent, örömmel és hálával, fogadom az összes jót és rosszat egyaránt.

De hogyan tudom leellenőrizni magam? A kritérium a következő: Amikor közeleg a “szív elnehezülése”, akkor örülni tudok annak, hogy megkaptam azt, amivel dolgozhatok, és hogy a Teremtő nem felejtett el, és megmutatja nekem a következő szintnek a magasságát. Ebben az esetben, csak a Fény hiányzik, azért hogy felemelkedhessek az adakozás szándékához.

Így a “szív elnehezülése” megmutatja, hogy most már felemelkedhetek az adakozás tulajdonságához. Ez a különbség a Tóra útja és a szenvedés útja között.

2013.11.07, Baal HaSulam, “A vallás lényege és célja” című cikkéből

ford: B S

lekt: BT;FB;KN

forrás: 2013.11. 09, Our Anchor

10.11.13, העוגן שלנו

13 nov 2013

Hinni a Teremtő nagyságában

Hinni a Teremtő nagyságában

Kérdés:

Mit jelent az, hogy hinni a Teremtő nagyságában? A hit, ez egy olyan eszköz, mint egy tudós, aki képes tudomásul venni egy másik tudós kísérletét?

Válaszom:

A mi világunkban a “hit” fogalma sok helyen van használva: “Én hiszem”, Én hiszékeny ember vagyok “, és így tovább. A Kabbala Bölcseletében, a “hit”-nek más a jelentése. A hit egy érzés.

Mert minden, amiről a Kabbala Bölcseletében beszélünk, az két erő: a megszerzés és az adakozás, azaz a vágy és a Fény (a kitöltése). Sőt, a vágynak az ereje az “Egyenes Fény” négy állomásán keresztül érvényesül az edény felé.

Miért nevezzük az egyiket a létező erőből, Fénynek és nem örömnek? Mivel a Fény befolyásolja a vágy fejlődési szakaszait, amelyet még nem érzékelünk, mint öröm, mint kitöltés. De mind ezt a Fényt teszi. Tehát nincs olyan fogalom, mint “hit”.

Mit jelent az, hogy én hiszek valamiben “? Valamiben, amit nem értek, absztrakt, érzékelhetetlen? Nem. Mi mindig az edény szempontjából beszélünk (vágy), abból a szempontból, amit a vágy érez.

A legfontosabb a hatalmas erőnek az érzése, amely megteremtett és kontrollál engem, ennek az érzékelése, mint jó, mint adakozó. És ezt az érzékelést nevezzük “a hit”-nek.

Ezen kívül, a hit az adakozás és a szeretetnek a tulajdonsága, mert érzem az erőt, amely megteremtett engem, érzem önmagamban ugyanazt a tulajdonságát az adakozásnak és a szeretetnek. Egyébként, nem is érezném ezt az erőt, mert minden csak akkor érzékelhető, ha formaazonosság van: abban a mértékben, ha van valamilyen tulajdonságom, én érzem ugyanazt a tulajdonságot, mintha rajtam kívül lenne. Bár nincsen olyan, hogy “rajtam kívül”, minden mindig bennem létezik.

Már kezdettől fogva meg kell értenünk, hogy ha valamit érzünk, csak azért van, mert van bennünk egyfajta azonosság, egyezési mérték. Lényegében, mi érezzük magunkat! Ez a kérdés összességében azért van, hogy megváltoztassuk saját magunkat, és akkor másnak kezdjük el érezni magunkat, spirituálisabbnak.
Hinnem kell, a Teremtő nagyságában, éreznem kell, a Felső nagyságának az erejét, amely megteremtett mindent, ural és kitölt mindent.

2013.08.25, Az orosz nyelvű stúdió leckéjéből, “Kérdések és válaszok”

Ford: B S
Szerk: Sz I

13 Sze 2013

Áttörni a cseppfolyós világból a valódi világba

Áttörni a cseppfolyós világból a valódi világba

Kérdés:

Hogyan érezhetem a többieket, ha egyelőre nincsenek közel a szívemhez?

Válasz:

Arra kell gondolnunk, hogy a többiek a lelkem részei és csak a velük való összekapcsolódáson keresztül építhetem meg az edényeimet, hogy megkaphassam a Fényt, a Teremtő felfedezését, a valós állapot feltárását, azaz, az adakozást.

A valós világ az adakozás világa. És mi a hazugság ellenőrzése alatt létezünk, valami olyan elképzelésben, illúzióban, hogy minden a megszerzési erő által történik. Erre kell gondolnunk minél többet, amíg nyilvánvalóvá nem válik számunkra, hogy minden az adakozás erejében létezik.

A hamis látás és annak torz képe kényszerít bennünket, hogy másképp gondolkozzunk és érezzünk, pedig mindez csak bennünk létezik. Ezért nem látjuk a valós világot, olyanok vagyunk, mint a vakok, tapogatózunk a sötétben. Nem tudjuk, hogy hol vagyunk!

Így vándorol az egész emberiség bekötött szemmel a sötétben. Meg kell próbálnunk minden erőfeszítésünket és erőnket arra fordítani, hogy eltávolítsuk ezt a rejtettséget, és akkor látni fogjuk a teljes valóságot, amely az adakozás és a szeretet egyetlen erején belül létezik. Látni fogjuk a valóságot, mint valami mágikus világot, ahol minden a teljes adakozás törvénye szerint történik. És ott fogunk forgolódni ebben a varázslatos városban, ahol állandóan lehetőségünk lesz arra, hogy korrigáljuk és fejlesszük magunkat, hogy állandóan nagyobb adakozási erőt szerezzünk.

Így egyre inkább belefoglaljuk magunkat ebbe a városba, felhasználhatunk mindent, egyre többet érthetünk meg. Ez jelenti a felemelkedést a spirituális létra fokozatán.

De már az első pillanatban, ahogy felfedeződik a létra fokozata, világossá válik számunkra, hogy minden valóság csak adakozás és szeretet. Különben is, ebben a valóságban van egy kis buborék, amelyben alszunk, mintha kómában lennénk, anélkül hogy eszméletre térnénk. Csak bennünk létezik ez a beteg képzelet, olyan, mint egy rossz álom egy ember elméjében, aki elvesztette az eszméletét és mint folyadékáramok folynak keresztül rajta a rendezetlen gondolatok. Ez az, ami történik most velünk …

Nincs ilyen valóság, hogy a mi világunk! Ez csak egy elképzelt valóság, de nagyon fontos, mert csak innen vagyunk képesek felemelkedni az igazi létezésbe.

2013.06.04, Reggeli leckéből, “Bevezető a Zohár könyvébe”

Ford: BS
Szerk: SzI

12 jún 2013

Egy teljes tíz

Egy teljes tíz

Mindent elfogtok érni a “tízesség” -ben, amely egy csoport tíz tagjából áll, ahol működik a kapcsolat közöttünk (ez egy gyakorlat, amelyet már jelenleg végzünk), és nem csak a Zohár tanulása vagy a “Tíz Szfira tanulmánya”-n keresztül. Nem tudhatjuk, hogy milyen formában fog felfedeződni, de fel fog tárulni.

Kérdés:

Hogyan kell tartanunk magunkat a “tízes” csoportban?

Válasz:

Néha le kell ellenőriznem magam a “tíz” szerint. Néha úgy kell látnom magam, hogy a “tíz” fölött vagyok, adakozzak a többieknek, látnom kell magam alacsonyabban is mint ők, és így ők befolyásolnak engem. Néha úgy érezzük magunkat, mint egy erőtérben, egymásba integrálódva egyenlőnek, és mindegyikünk olyan, mint a “tíz” összességében.

Amikor mindenkinek megvan az ereje megkapja a tízes erejét, és akkor 10 ×10, azaz 100 –á válik. A százban ismét befoglalva a tízesség, így ezerré válik, és így tovább. Végül is mi kitöltjük ezt a teret egy olyan kölcsönös integrációval, hogy az valóban egy erőtérré válik, és ezen belül kezdjük el felfedezni a Teremtőt. Képzeld el magadnak, hogy mi elhozzuk nekik a hiányosságot, mint a “Zat de Bina”. Én benne vagyok, mint az anya méhében és kényszerítem őket hogy elhozzák nekem a Reformáló Fényt, azért hogy erősebben csatlakozhassak hozzájuk, hogy adakozhassak és segíthessem őket.

Kölcsönös viszonyt tudunk felfedezni a tízességben, amikor mindannyian teljes egésszé kapcsolódunk össze. Miután adakoztam nekik és kaptam tőlük, együtt velük egy olyan egységet érünk el, ahol érezzük, hogy minden partneség, és ebben a partnerségben – az egységben fel akarjuk fedezni a Teremtőt. Abban a pillanatban, amikor a “tízes” csoport eléri a “minian”-t (tíz személy egysége), akkor feltárul benne a Teremtő.

Mondva van: “Jöttem és nem volt senki”, ami azt jelenti, hogy nem volt olyan teljesség, amelyben a Teremtő feltárult volna. Ezért mondja a Teremtő: “Jöttem, és nem volt ember”. Az “Ember” az a kép, amelybe beleöltözik a Teremtő.

2013.05.15, “A tíz Szfira tanulmánya”

Ford.:BS
Lektorálta:PI

15 máj 2013

Gyorsabb az előrehaladás a tövissel!

Gyorsabb az előrehaladás a tövissel!

Kérdés:

Miért írja a Zohár, hogy az egyik rózsa tövissel kifinomultabb, mint az összes többi rózsa tövis nélkül?

Válasz:

Vannak lelkek, akik nem érzik a szükségét, hogy a cél felé haladjanak, ezek egyszerű rózsák. És vannak lelkek, akik a teremtés célja felé haladnak, azaz, meg akarják változtatni a szándékot a “megszerzés érdekében”, a szándékra az “adakozás érdekében”. Ehhez szükség van a tövisre, mint a rózsa, azaz szenvednek a jelenlegi állapotban. Úgy döntenek, hogy az önző állapot gonosz és az adakozás és a szeretet állapota jó.

Ezt a motivációt az előrehaladásra vagy elfogadják vagy a természet által fejlődnek, amely mint a fejlődés gőzhengere, amely hátulról hajtja az egész emberiséget előre és kötelezi a fejlődésre. Vagy egy olyan környezetet hoznunk létre, amely megmutatja nekünk, hogy az állapot a “megszerzés érdekében” rossz és mennyivel jobb számunkra “adakozás érdekében” levő állapot.

Ezek az erők kényszerítik a személyt hogy átváltoztatja a természetét. Enélkül nem lesz változás. Így a tövis nélkül sem lehet változás, de az a kérdés, hogy ki építi meg a töviseket? Vagy a Teremtő, a természet fejlődésének a terve szerint, az úgynevezett “beito” (az ő idejében), vagy az ember aki felakarja gyorsítani a fejlődését és előrehaladását, lerövidítve az időt, és így létrehozza a környezetet, amely megmutatja neki hogy mennyire retardált a fejlődésében a környezetéhez képest. Majd a féltékenység eredményeként elkezd szaladni a többiek után.

Ez is “tüske”, de más fajta, ez hatékonyabb és irányítottabb. Van benne egy bizonyos édesség, mert a személy megkapja a támogatást a környezettől. A fejlődés a tüskék hatása alatt jó és gyors, a környezet a készítette.

Akinek nincsen ilyen környezete, annak nincsen tűskéi, amelyek segítsenek a fejlődésére. Az ember evolúciója csak a környezet által lehetséges, azzal a feltétellel, hogy maga is részt vesz a fejlődésben, mivel elkezdi megérteni a Teremtő tervét, a teremtés a tervét. Ez amit el kell érnünk, mert Izrael az úgynevezett “Li – Ros” (fejjel rendelkezem), hogy meg kell értenem az egész rendszert, tervet, hogy hasonlóvá válhassak a Teremtőhöz.

A különbség az első és a harmadik állapot között az, hogy megépítjük a tudatosságot. A Teremtő azt akarja, hogy mi megértsük az Ő cselekedeteit, ahogy írva van:” A cselekedeteid által ismerlek meg Téged”.

Ennélfogva mi nem fejlődhetünk azon tüskék által, amely a természetes gőzhenger prése által történik, hanem csak ha mi magunk már megtervezzük azt a környezetet, amely megcsíp minket minden egyes alkalommal, de ezáltal már saját magunkat fejlesztjük, de a környezeten keresztül. Ezt nevezzük a felgyorsított idő, amikor “Én ébresztem fel a hajnalt”.

2013.05.03, Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS

13 máj 2013

A fél shekel

A fél shekel

Kérdés:

Mit jelent az, hogy az embernek csak  “fél shekel”-t  kell hogy hozzátegyen a munkájával, és a másik felét pedig hozzáteszi a Teremtő?

Válasz:

Az én “fél shekel”-em azt jelenti, hogy az  edényemet kell hozzátennem, azaz a vágyamat, hiányomat, a betöltése pedig felülről érkezik. A vágyamat az adakozás erejének megszerzése felé kell irányoznom.  Ha a vágyam valódi, őszinte akkor megkapom a shekel másik felét is azaz a kitöltését.

De általában, mi úgy készítjük fel a megszerzési “edény”-ünket a kérésre, hogy folyton azt kiabáljuk hogy: “Adj! Nekünk, adj!!”. S az olyan mintha azt mondanánk: “Isten ne adj nekünk semmit!” S még azt hisszük, hogy Ő nem tisztességes velünk, vagy ez a módszer nem is működik.

Nem vagyunk tudatában annak, hogy a befogadó edényünk nem arra szolgál, hogy a megszerzési vágyaink beteljesedésére kérjünk bele valamit a Teremtőtől, és ha kérünk, majd ő ad. Mert amit Ő adhat az csak az adakozás edénye, és a Reformáló Fény az egyetlen dolog, amit kérhetünk bele. Ha valóban ezt kérjük, akkor meg is kapjuk.

Kérdés:

Mi az az illat, amit a rózsa áraszt?

Válasz:

Az illat azt jelenti, hogy a “Visszavert Fény”, amely felemelkedik a Teremtő felé adni akar a Teremtőnek, ez jelképezi, hogy a teremtett lény mekkora mértékben sóvárog arra, hogy ő is forma egyezésbe legyen Vele,  és adakozóvá váljon. És ezzel a “Visszavert Fény” –el azaz az illattal a Teremtő képes megadni nekünk a “Közvetlen Fény” “Hochma Fényét”, amely beleöltözik a “Visszavert Fény” –be.

2013.05.03, Rabash cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS
KA

11 máj 2013

Lezárásra ítélve?

Lezárásra ítélve?

Ma a megszerzési vágyban fogjuk fel a valóság képét, és ennek következtében állandóan fáradtnak érezzük magunkat, és nem akarjuk kinyitni a vágyunk ablakait, és vannak akik inkább bezárják teljesen. Minden alkalommal korlátozzuk magunkat, mert a megszerzési vágy nagyon kicsi, nagyon keskeny.

Építünk mindenféle eszközöket, hogy kibővítsük a világra a perspektívánkat: távcsöveket, mikroszkópokat, rádióvevőket, hogy felfedezzünk egy sokkal gazdagabb és változatosabb valóságot, mint amelyet magunkban érzünk. De mégis próbáljuk összeszorítani és korlátozni ezt a kis, magunkban érzett valóságot.

A végén fáradt, zárkózott leszek, míg meg nem halok. Meghalok, mert egyetértek a halállal, és össze akarom szorítani a felfogó edényemet. A kép visszataszít engem, fokozatosan elhalványul, és lassan lassan az életem felbomlik. Ez az, ami történik a megszerzési vágyban.

Másrészt, abban hogy elkezded építeni az adakozási vágyat, a megszerzési vágy fölött, megnyílsz, és felfedezed a valóságot, amely megszerzési vágyon kívül található. Ez az örök valóság elkezdi felkínálni neked az élet erejét. Nos, bár a tested meghal természetes módon, te már élsz egy másik “Zoná” -ban, amely időn és a téren túl található. És ott megkapod a Fényt, amely mindenhonnan áramlik rád.

A mi világunkban mozgunk egyik helyről a másikra, ahol látunk egyfajta valóságot. De ha gyorsabban közelednénk a Fényhez, akkor ennek eredményeként megváltoznának a térben távolságok, látnád a valóságot ami körülvesz minden oldalról. A probléma itt nem a látásoddal van, hanem a Fény maga jut el hozzád olyan formában. Ennek megfelelően, kilépsz a “lineáris” megértésből és belépsz a “kör”- be, a Körbevevő Fénybe (OM).

Lezárásra ítélve?

Úgy szorítjuk össze az időt, hogy a távolság és az idő “lenullázódik”, és én nem csak úgy kapom a Fényt minden oldalról, hanem kezdem észrevenni az egész valóságot, amely körökben létezik, és az idő fölé emelkedek. Most, ez nem létezik számomra, mert egyszerűen nem tud létezni. Akkor már nem lesz több távolság a “ma” és a “holnap” között, ahogy két pillanat között sem. Mindent egyformán kapok minden irányból, minden kiegyensúlyozott, egymást kölcsönösen megsemmisítve, és én mindig megtalálható vagyok mindenben, egy egységes EGY, a teremtési egységes valóságában.

2013.03.19, A napi Kabbala lecke, “Bevezetés a Zohár könyvébe”

BS

30 Már 2013

Megszabni a határokat az adakozás és a megszerzés között

Megszabni a határokat az adakozás és a megszerzés között

Abban a pillanatban ha a személy panasszal jön a Teremtőhöz, ő nem irányul a Teremtő felé, hanem más célt szolgál. A Teremtő az egyetlen erő, “Nincs Rajta kivül senki más”, aki jó és jót tevő. Ha te egyenesen Ő felé fordulsz, akkor nem lehet semmilyen panaszod, és ha kissé eltérsz a helyes iránytól, akkor azonnal megjelennek benned az elégedetlenségek és a panaszok.

Térj vissza a helyes irányba, és folytasd, amennyi csak tőled kitelik, addig amíg ismét letérsz az útról és elkezdesz panaszkodni. Így a panaszok és annak lenullázása által, minden egyes alkalommal, te haladsz a Teremtő felé. Mert te nem tudsz haladni közvetlenül a Teremtőhöz, nincs benned az adakozás tulajdonsága, a jó és jót tevő tulajdonsága. Te meg kell építsd ezt a tulajdonságot belül a megszerzés fölött. Te megépíted a másolatát a tulajdonságnak, és nem magát a tulajdonságot.

Mi építhetünk egy formát a hiányból vagy a fölöslegből. Vehetünk egy nagy kővet és faragjunk mindenféle dolgot, de a formája megmarad. Vagy vehetünk gipszet és abból önthetünk egy szobort. De a lényeg a határ, a külső forma. A külső formát a megszerzési vágy fölött épitsük meg, oly módon, hogy minden egyes alkalommal megvizsgáljuk, hol van a határa a megszerzési vágynak.

Tehát, a mi összes munkánk abból áll, hogy hasonlóvá váljunk Teremntőhöz. Ezt hívjuk “Ádám” – nak, azaz “Domé” – nak (hasonló). A teljes munkánk abból áll, hogy igazoljuk a Teremtőt. Én nem tudom irányítani magam egyenesen Hozzá, aki jó és jóttevő, hogy Nincs más Rajta kivül. Azáltal hogy igazolom Őt, én kiegyenlítem a saját formámat, hogy hasonlóvá váljék mint az Ővéhez, társítom magam az Ő formájához.

2012.02.17, Báál HáSzulám írásaiból, 27-es Levél

BS

02 Már 2013

72 queries in 0,184 seconds.