Baal HaSulam (továbbiakban Baal HaSulam írásaiból)

Baal HaSulam, “Béke a világban”: “Az igazság az, hogy a gyökere az egész rendetlenségnek, amely bennünk létezik, nem több mint az önálló  individuum mértéke, ami  megtalálható mindegyikünkben többé vagy kevésbé.

Még akkor is a részünk, ha magunkévá tettük a Teremtő szép és hatalmas ízét, amely magasságos és tökéletes, mert a Teremtőtől és a világegységtől érkezett, amely az összes teremtménynek a gyökere. Mindemellett, azzal, hogy az “individuum” érzése bele ült a mi nyomorúságos egoizmusunkba, azzal létrejött a megsemmisítés és pusztítás. Amíg, az individuum érzése jelen van, az lesz a forrása minden pusztításnak, ami volt és ami lesz ebben a világban”.

Addig, amíg mindenki nem ismeri fel, hogy az individuumnak mint a saját természete szerint hozzáadott erőfeszítésnek van csak  jelentősége, addig nem haladunk előre. Mindenkinek látnia kell önnön egójának, teljes mértékét, a valódi formájában. A jelenlegi fizikai szinten, azaz ebben a világban, először is fel kell ismernünk az ehhez szükséges alapokat, azt, hogy vajon milyen mértékben akarjuk kihasználni a másikat a magunk javára.

Végül is, fel kell tárnunk, hogy csak, magunkkal törődünk, és hajlandóak vagyunk mindent feladni ezért, készen állunk mindent megtenni csak azért, hogy magunknak egy kis élvezet szerezünk meg. Ha számításokat és vizsgálatokat végzünk, megláthatjuk, hogy nem érdekel semmi bennünket magunkon kívül, és a legkisebb morzsa saját élvezet többet ér nekünk, mint hogy az egész világ szenvedését figyelembe vegyük, még akkor is, ha ezzel elősegítjük a világ folyamatos szenvedését és teljes megsemmisülését. Amíg az ember nem fedezi fel ezt saját magában valamilyen mértékben, addig nem ismeri meg önmagát. Ez az önálló individuum mértékének felismerése, az egó, a “gonosz hajlam” felismerése.

Nagyon nehéz feltárni ezt. Még ha fel is ismerem a gonosz hajlamot, nem értek egyet azzal, hogy ez bennem tárult fel. A gonosz hajlam nem engedi, hogy felismerjem önmagamban, nem engedi, hogy lássam és érezzem a természetemben, az individuum egót, mert általa érzékelem a világot, anélkül hogy másnak teret hagynék benne. Az mások egyszerűen nem léteznek a számomra, nem veszem figyelembe őket, azaz a világérzékelésemen kívül vannak. Ennek a megértésének a szükségessége elengedhetetlen  a korrekcióhoz.

Kérdés:

Miért rejti el tőlünk az egó az igazságot?

Válasz:

Ez az egó természetes védekező reakciója, a szenvedéssel szemben, azaz ezzel kerüli el hogy szenvedjek. Mert, hogyha én meglátnám a gonoszságom egészének mértékét egyszerre, akkor azonnal meg akarnék szabadulni az egómtól, akár olyan áron is hogy kárt teszek önmagamban. Ezért, az egó elhomályosítja az igazságot, kissé feltárja, majd és ismét elfedi. Így van ez felépítve, azért, hogy egyre jobban és mélyére hatolhassak, amíg teljesen el nem érem a legalját, a maximális felismerést. Ezen a ponton leszek csak képes, maximális erőfeszítést tenni a Fény befogadására.

Ameddig nem vagyok felkészülve arra, hogy a Fény útját járjam, addig nem érkezik el ez a feltárulás, addig nem fogok szívesen erőfeszítést tenni. Folyton elfutok majd, s visszafordulok az utolsó pillanatban is. Ha az egó nem rejtené el időnként a kellemetlen érzést, amely a gonoszhajlamom pillanatnyi felismerésével jár, nem tudnám folytatni az utat. Ezért érkezik hullámokban a felismerés. Alig múlt egy perce, hogy meg voltam rémülve a bennem rejlő gonosztól, de már is elmozdult egy kissé, s rejtettségbe került, és szívből spirituális erőfeszítést teszek, megölelem a barátot, ős is engem boldogok vagyunk, majd  ismét rosszindulatú gondolaton kapom magam vele, vagy valaki mással kapcsolatban: ”..Ő csak zavar engem! Miért nem tűnik el! Akár meg is hallhatna!  Miért lenne nekem szükségem rá?… ” majd ismét feltárul hogy gonoszkodom, és újra meg vagyok rémülve az aljasságomtól, majd ismét elfelejtem.

Általában, minden tulajdonság az ellentétel együtt van jelen, egyébként nem lennék képes behatolni a mélységeibe, azaz a negyedik szintjébe. Bármi történjék is, én nem ismerhetem meg, a gonoszomat, ha nem vonzódom a jó felé. Ez egy univerzális szabály minden helyzetben. Haladok előre a jó irányába, az adakozás felé, a barátokkal való kapcsolat felé, a legmagasabb cél felé, csak előre tekintek, nem nézek sem hátra, de még oldalra sem, s akkor, a jó helyett, felfedezem az úton, a rombolást és a pusztítást.

Mondva van: “Minden, ami a kezedben és az erődben van, tedd meg”. Szóval, legyél jó gyerek, sóvárogj a célra makacsul és kitartóan az úton, s te majd bölcsebb és megértőbb leszel, és ami a legfontosabb számodra az mozgat és az irányít majd cselekedetekre.

Kérdés:

Van-e lehetőség arra, hogy előre felkészüljünk a gonosz felismerésre, azért, hogy “azonnal” elérjünk a korrekcióhoz?

Válasz:

Nem, mi nem készülünk fel a “gonosz hajlam”- ra!
Egyszer, valaki aki a cirkuszban dolgozott, azt mondta nekem, hogy az akrobatikában van egy nagyon egyszerű szabály: mielőtt elkezdünk dolgozni megvizsgáljuk hogy hova esünk. Ugyan előre tudjuk, hogy ha leesünk ,akkor egy bizonyos helyre esünk, egy bizonyos pozícióba, de nem ugrunk le csak azért, hogy felkészüljünk.

Ezért a spirituálisban is van egyfajta felkészülés a gonosz megjelenésére, de mivel nem azért dolgozunk, hogy leessünk, így folyamatosan csak az előrehaladásra sóvárgunk és törekszünk. Igaz, hogy tisztában kell lennünk azzal, hogy nem jó ha a bot a tarkónkat üti de a szemünket a cél felé kell irányítanunk nem a bot felé, mert nem áll szándékunkban a visszavonulás, nem akarunk többé visszafordulni.

2013.07.28, Baal HaSulam, a “Béke a Világban” című cikkéből

Ford: B S
KA