Dr. Michael Laitman

barát-barátok

Születésénél fogva különböző, azonban céljában azonos

Születésénél fogva különböző, azonban céljában azonos

Kérdés:

Mire kell aspirálnom, a barátok nagyságára vagy a velük való egyenlőségre? Mi a valódi kapcsolat?

Válasz:

A barátokkal való egységre kell aspiráljál, mint egy ember egy szívvel. Te feléjük emelkedsz annak érdekében hogy benyomást tegyél rájuk a cél fontosságának üzenetével, és ugyanakkor meghajtod fejedet előttük annak érdekében hogy megkaphassad tőlük a cél fontosságának üzenetét.

Egyébként olyan lenne mintha egyenlőek lennétek, mintha semlegesítenétek egymást, azaz ez azt jelentené hogy semmilyen benyomást nem tesztek egymásra. Könnyebb “egyenlő”-nek lenni egymáshoz, egymásnak hátunkat mutatva, “Ez a tiéd, ez meg az enyém”, és akkor nem hasonlítom össze azt amivel én rendelkezem azzal amivel te rendelkezel. Még akkor is ha csak úgy teszünk mintha egyenlőek lennénk, már nyugodtan élek, és nincs panaszom.

De a valódi egyenlőség azt jelenti hogy mi össze akarunk kapcsolódni, benyomást adva egymásnak a Teremtő hatalmasságával amennyire ez csak lehetséges. Annak érdekében hogy ez megtörténjen lenullázzuk magunkat, és a közösséget pedig olyan magasra értékeljük amennyire ez csak lehetséges. Tehát mindannyian, akik ilyen egymástól különbözően lettünk megteremtve, valóban egyenlővé válhatunk, egyenlőek a cél vonatkozásában.

Amennyiben mi arra sóvárgunk hogy adakozhassunk egymásnak, amennyiben sóvárgunk hogy megadhassuk magunkat egymás előtt, amennyiben arra sóvárgunk hogy felemelkedhessünk és a Teremtőt nagyobbnak láthassuk, amennyiben csak az Ő irányában sóvárgunk, amennyiben össze akarunk kapcsolódni, magunkat megszorítani, magunkat lenullázni és a Teremtőhöz olvasztani, akkor ezáltal egyenlővé válunk. Végül is a célunk kapcsol minket Ő hozzá. Azáltal, hogy beépülünk a Teremtőbe, mi mindannyian egyenlővé válunk még akkor is ha születésünktől kapott tulajdonságainkban különbözünk egymástól. A Teremtő az. aki különbözőnek teremtett meg minket, hogy azáltal hogy Ő belé mindannyian beépülünk, a különbségeink eltűnjenek.

2o12 október 18., Reggeli lecke, 1.rész, Rabash írásai

(HZS)

22 okt 2012

Az alázatosság mint szokás

Az alázatosság szokása

Kérdés:

Hogyan tudom a barátok előtt külsőleg kifejezésre juttatni saját magam lenullázását?

Válasz:

Én szándékosan is lenullázhatom magam a barátok előtt, egy el túlzott módon, hogy másoknak ezzel példát mutassak. vannak olyanok akik túl szégyenlősek ahhoz, hogy így viselkedjenek, ami azt jelenti hogy valójában egójuk nem engedi ezt meg nekik, egyébként hogyan jöhetne létre szégyenlősség?

Szóval ők nem képesek magukat barátaik előtt lenullázni, de ezáltal, hogy mások  példát mutatnak nekik azáltal ez nekik is könnyebbé válhat. Nekem is könnyebbé válik a dolog ha megértem, hogy eltúlzott alázatosságommal példát mutathatok másoknak.
Az egónak szüksége van valamilyen kompenzációra, valami igazolásra. Most én eljátszom az alacsonyabb rendűt, mint egy színész a színpadon, de közben megnyugtatom magam, hogy ez nem igazán van így. Azonban még ilyen helyzetben is működik rajtam a Fény és korrigál engem.

Szóval fokozatosan bennem ez a szokás a második természetemmé válik.  A szokás, a Fény benyomása cselekedeteim hatására, mely egy második természetet hoz létre bennem.

2o12 október 15., Reggeli lecke 1.rész, Rabash írásai

HZS

KA

19 okt 2012

A pont ahol a szívek összekapcsolódnak

A pont ahol a szívek összekapcsolódnak

Nagyon hosszú időbe telik ameddig a személy minden vágya és taszítása ellenére képes meggyőzni saját magát arról, hogy spirituális, az hogy egy kölcsönös viszonyt kiépítsen barátaival. Nagyon hosszú időbe telik ameddig mindezt tisztázza, és képes magát meggyőzni, számtalan emelkedés és zuhanás után.

Fokozatosan tanulva azokból az állapotokból és cselekedetekből, melyeken keresztül ment, azáltal hogy állandóan magát megvizsgálja, a személy elkezdi megérteni mi az, ami jó és mi az, ami rossz számára. Először azt gondolta, hogy az a jó, amikor új érzésekhez jut, amikor többet értett meg, amikor többet érzett, és azt gondolta hogy ő milyen tiszteletre méltó, és erőteljes. Most fokozatosan elkezdi megérteni, hogy mindezek a kellemes érzések egyáltalán nem jelzik az ő spirituális előrehaladását. Épp ellenkezőleg, ezek csak azt jelzik, hogy a személy egyre mélyebbre süllyed és belefullad egójába, megszerzés iránti vágyába, a teremtés alapanyagába.

Először a személy azt hiszi hogy előrehaladása a teória tanulásán múlik, hogy a tanult anyagot megismerje. Végig  megy a könyveken megpróbálva azokat megérteni, abban bízva,hogy ezáltal képes lesz a célt elérni. Utána rohan, hogy elkezdje a  tudását terjeszteni, abban reménykedve, hogy jutalmat kap erőfeszítéseiért. Megpróbál különböző irányból betörni a spirituális világba, a lényeg, a közbülső pont körött kőrözve: azaz a mások szeretete körül . Mindezt csak akkor éri el, amikor már nincs más választása, és teljesen kétségbeesik attól, hogy egyedül nem képes semmit sem elérni.

Mindezen cselekedetek eredményeképpen a Fény elkezd ráragyogni, és a személy elkezdi megérteni és érezni, hogy a spirituális világba vezető bejárat csak ott nyílik meg, ahol szíve összekapcsolódik a barátok szívével.

A kapcsolatnak ezen pontján keresztül, ahol a szívek kapcsolatba lépnek egymással, én kilépek saját szívemből és behatolok barátom szívébe, hogy barátom szívében felfedezzem saját spirituális világomat. Ez az amit mindegyikőnk megtesz barátai viszonylatában.

Ennek megcselekvése hosszú időbe telik, mivel ennek a szívben és nem az értelemben kell megtörténnie. Az értelem egy egyszerű külső eszközzé válik. Ezáltal a személy elkezd a helyes irányba haladni és felfedezi a világ összes állapotai közül a legtávolabbi és leggyűlöltebb állapotot.

Előzőleg el sem tudta képzelni hogy ez lenne az élet értelme. De pontosan ez az, amit el kell érnie, hogy az élet célja az legyen, hogy a világ összes embereinek szívei egyetlen szívvé kapcsolódjanak össze.Türelmesnek kell lennünk magunkkal szemben, és a barátokkal szemben akik különböző külső állapotokon mennek keresztül. Mindenkinek időre van szüksége a  maga számára, és saját fejlődési formájára, ameddig végre felfedezi azt, hogy nem létezik más munka, kizárólag a barátok szeretete.

Minél inkább erre a folyamatra szánjuk időnket és türelmesek vagyunk annál sikeresebbé válunk. Azok az emberek akik azt hiszik, hogy azonnal elkezdhetik ezt a munkát hamar kiégnek. Ez a felismerés adaptációs időszakot kíván meg, egy olyan időszakot amely során az összes másfajta munka “kiszárad”, hogy a személy összes korábbi tapasztalata és erőfeszítése eredményeképpen elkezdjen kétségbeesést érezni. És akkor a Reformáló Fény segítségével a személy megérti majd, hogy semmi más nem segíthet rajta csak a kapcsolat. Ez az amikor munkáját a megfelelő helyen kezdi el végezni.

Miután mi egyetlen általános hálózatban vagyunk összekapcsolódva a világ összes emberével, mi ezeket az érzéseket és megértéseket átadjuk mindenkinek. Ezáltal maga a világ is elkezd az emberek közötti erősebb kapcsolat szükségességéről beszélni, mely képes az emberiséget megmenteni. Minél inkább mi dolgozunk saját magunkon, és minél nagyobb erőfeszítést teszünk, annál több Fényt vonzunk magunkra a formaazonosság törvényének megfelelően, mely a külső edényekbe is beleömlik, az egész emberiség felé, hogy ez az ideál, ötlet mindenkihez elérjen.

2o12 október 11., Reggeli lecke 1.rész, Rabash írásaiból

(HZS)

14 okt 2012

A cél, amiért mi összegyűlünk

A cél, amiért mi összegyűlünk

A társaság célja, hogy felemelkedjen az “emberi” (Ádám) szintre. Ez csak a Teremtő nagysága által lehetséges, amelyet nem láthatunk a mi sötétségünk által. De pontosan ebből a sötétségből építhetjük meg köztünk az új értékeket, ahol  az egónak nincsen semmi alapja.

Mi tudjuk, hogy ezeknek az értékeknek nincsen alapjuk, mert különben ők a mi egónkból erednek. De a spiritualitás alapja az egó fölött van, mivel a Jeszod Szfirája az a “Malchut” fölött van. Tehát, minden attól függ, milyen alapra építjük magunkat: a földi porra, ami nem képes semmire az életbe, vagy a föld fölötti -re, ami már megkapta a felső hasonlóságát, mint ember aki hasonló a Teremtőhöz.

Minden attól függ, hogy hova helyezzük a fontosságot. Mi elkezdünk játszani a Teremtő, a tanár, a csoport, a tanulás a cél fontosságát, és ez  fontos kell, hogy legyen, és komoly játék a mi csoportunkban. Mert a mi egónkból, a mi vágyunkból látjuk a sötétséget. És a mi egónk folyamatosan növekszik, e mellett a sötétség is jobban növekszik. De ha mi pontosan a sötétség tetején, kifejlesztjük a közös cél fontosságát, akkor mindenki kap a csoportban hajtóerőt és energiát az előrehaladásra, pontosan ebben a sötétségben.

Ezt hívjuk úgy, hogy ahelyett hogy mi a hátulról való csapások által haladnánk, mi választjuk, hogy vonzódjunk a Teremtő fontossága után, az adakozás tulajdonságának a fontossága után, külcsönös segitség, a kapcsolat és a szeretet irányába, minden felső értékéhez után, az azaz a Teremtő természetének a tulajdonságához tartozik.

Ezzel a céllal lett létrehozva a kabbalista csoport, és ily módon fenn kell tartania magát, és állandóan meg kell vizsgálnia pontosabban a küldetését, az alapját. Kabbalista csoport egy hős, nem mennyiségbe hanem minőségbe. És erre csak azok az emberek lépjenek, akik valóban képesek haladni ezen a módon. Ebben van a mi erőnk, mivel nekünk azonosulnunk kell a lehető legnagyobb mértékben a Fényhez, magasságban kell növekedjünk és nem szélességben.

Rábásh “A közösség célja” című cikkében írva van, hogy:

“Tehát mi itt összegyűltünk, hogy létrehozzunk egy közösséget azok számára, akik az “adakozás” szellemét akarják követni. Annak érdekében hogy a Teremtőnek adakozhassunk, először is az embernek kell adakozzunk, amely jelentése a “mások szeretete”, a “barátok szeretete”.

2012 október 9, Reggeli lecke, “A közösség célja”

(BS)

12 okt 2012

Hajónknak szüksége van hajtóerőre

Hajónknak szüksége van hajtóerőre

Kérdés:

Mit tehetek amennyiben nem csak, hogy nincs arra erőm, hogy a barátokkal való kapcsolatért könyörögjek, hanem ennek épp az ellenkezője igaz?

Válasz:

Ez annak a jele hogy nem készítetted fel magadat. Először is le kell csökkentsd büszkeségedet, alá kell vesd magadat a környezetnek, és el kell kezdened úgy érezni, hogy a barátok hatalmas emberek akik már előre nyomultak. Míg te magad valahol hátul maradtál, teljesen egyedül, mint egy alvó kisgyerek akit otthon felejtettek bölcsőjében.

Mindenki már messzire előre haladt, és te, a  büszkeséged miatt azt hiszed, hogy te olyan különleges vagy hogy te képes vagy egyedül előre jutni. Azonban ez nem így van. Ők azok akik már előre mentek, és te maradtál vissza hátul. Először is ez az amit el kell ismerjél. A környezettel való kapcsolatról való leszakadás az elsődleges oka a kudarcoknak.

A probléma az, hogy nem rendelkezel a hiányossággal, nem érzed a nyomást. Mindez azért van mert nem tisztázod mi is az, ami fontos. Állandóan ilyen erőfeszítéseket kellene tennünk. Amennyiben állandóan valamire gondolok, akkor az válik számomra a legfontosabbá, és nem feledkezem el arról tanulás közben.

Emellett a csoportoknak ezen kellene dolgozniuk annak érdekében, hogy felébresszék mindenkiben a spirituális cél fontosságát. Ezt nevezzük “kölcsönös garancia”-nak – amikor egymást arra inspiráljuk, hogy mindenki úgy érezze az adakozásnál nincsen semmi fontosabb. Azonban ha mindenki bizonyos általános érzéstelenítés hatása alatt van, a személy nem képes a teljes csoport ereje ellenében haladni, és így ő maga is elalszik.

A probléma az, hogy hozzá vagytok szokva ahhoz, hogy valaki másnak a hajtóereje által haladtok előre, ahelyett hogy ti nógatnátok, löknétek egymást előre, és utána egymástól még sokkal nagyobb hajtóerőt kapjatok mint amit ti befektettetek. A csoportnak egy erősítő módján kellene dolgoznia, minden egyéni vágy egyéni szenvedélyének felerősítésére.

Azonban én úgy látom, hogy mindenki rám vár, hogy én kötelezzem a hajót a haladásra kiabálásom, és nyomásom által. Enélkül a hajó csak a hullámokon ringatózik, arra várva, hogy valaki meglökje. Abban a pillanatban ahogy abbahagyom a nyomást, mindenki rám néz, hogy azt nézze miért mentem el. Lehetetlen ilyen módon előre haladni.

2o12 szeptember 11., Reggeli lecke, 2.rész, Zohár

(HZS)

19 Sze 2012

Hagyjuk a Zohárt behatolni a szívünkbe

Ez a környezet, a csoport  lehetővé teszi számunkra, hogy lelkesedést kapjunk a barátoktól,  akkor is ha a csoport tagok  olyan szinten vannak csak mint én, vagy még ha talán gonoszabbak is.  Még akkor is, ha ők olyanok is, mint a gyermekek, akik ösztönösen vonzódnak valami magasabbhoz, habár még mindig nem értenek semmit. Fentről kapják a nyomást, és ők ezáltal elérkeznek a csoporthoz, lelkesedéssel és kezdeti csodálattal. Egyértelmű, hogy még nem rendelkezünk a saját erőnkkel, de már segítséget kaptunk a korrekció felé vezető úton.

De nekem hozzá kell járulnom az ő külső cselekedeteikhez az én szándékommal, azzal, hogy  én belefoglaltatva akarjak lenni az ő sóvárgásukba. Csodálnom kell a tetteiket, fel kell vennem tőlük az energiáikat és a benyomásokat, eggyé kell hogy forrjak velük, és ehhez kell, hogy hozzá adjam a szándékomat. Magamévá kell tennem a lángolásukat, éreznek kell, azt, hogy úgy szeretnék lángolni, mint ők. Meg akarom majd ezáltal kapni az adakozás fontosságának érzését, még akkor is, ha nem is kapok visszajelzést, és nincs lehetőségem ebben a helyzetben a saját hasznomra tenni.

Ilyenformán, ha én irányítom a szándékomat, a barátok külső cselekedetei felé, akkor én felemelkedhetek, tanulhatok, és adakozást kaphatok a csoporttól. Nem számít, hogy milyen szinten van a csoport, én mindig csatolhatom hozzá az állapotomat, a szándékomat, és így emelkedhetek fel.

A legegyszerűbb és legbiztonságosabb, hogy ha a Zohár tanulása alatt, meg kérdezzem magamtól, hogy én azért foglalkozom ezzel, és azért aggódok, hogy ez segítsen engem. Hogy én valóban nem akarok semmit ezen kívül? Valóban olyan nagy az én aggodalmam?

Mi már sok éve együtt vagyunk, és együtt töltöttünk el éveket. Vajon mi a helyes irányba haladunk?

Nagyon fontos az ember fejlődésében az, hogy amikor ülünk a könyv előtt, meglássuk benne, az adakozásban, a megmentésünket. Elhagytam az összes többi befolyásoló forrást, kipróbáltam őket és bebizonyosodott, hogy üresek és szárazok. Amikor kinyitom a Zohár Könyvét, megérzem benne a hatalmas Erőnek a lélegzetét. De azt is érzem, hogy mintha le lennék vágva erről az erőről egy szeparáció által. Ezen a ponton elkövetek mindent, hogy megtörhessem  a jeget a szívem körül, azért hogy e Könyv befolyásolni tudjon engem.

ford: BS

lekt: KN

 

20 jan 2012

Dolgozunk a zavarokkal

Kérdés

Hogyan dolgozzunk a zavarokkal?

Válasz

A zavarok valóban segítenek rávilágítani a helyzetünkre és, abban is segítsenek, hogy kialakuljon bennünk egy küzdeni vágyás, amiben mindenek felett ki akarjuk javítani a kapcsolatainkban lévő töréseket. A zavar ami a köztünk lévő kapcsolatokban jelenik meg megmutatja, hogy hol kell dolgoznunk magunkon. A zavarok segítenek! Zavarnak hívjuk bár ezeket a helyzeteket, de valójában a tökéletlenségünk feltárása, csak ezen a módon lehetséges, amit épp ezért tudunk bekapcsolni, beleszőni a munkánkba.

Minden fokozatosan tárul fel, lépésről lépésre. Egyre több akadály jelentkezik az út során. Ezek az akadályok a belső törések feltárására kényszerítenek bennünket.  De ezeket ne olyan zavarnak tekintsük, ami miatt el kell menekülni, hanem olyannak amit korrekt módon el kell fogadni, mert éppen most ez adatott a korrekciós úton, most éppen ez az amit fel kell tárni bennünk. Nem kell elmerülni a zavarokban, hanem felülemelkedve rajtuk tartani kell a célt. Mert ezek a zavarok nem azért jönnek, hogy feltartsanak, visszatartsanak az úton, hanem azért, hogy előre mozdítsanak.

De nem szabad figyelmen kívül hagyni a problémát s nem tehetünk úgy, mintha nem létezne. Nem keresünk elkerülő  trükköket, nem felejtjük el, egyszerűen elfogadjuk, és fölé emelkedve a társakkal való kapcsolat erősítését fokozzuk, vagyis a Teremtőt teremtjük.

Mondjuk feltárul valami kínos tulajdonsága egy barátnak. Rögtön megszólal az egó:  “Mostanáig barátok voltunk, de valami miatt nem tudlak szeretni annyira mostantól”. De mind efölé  kell mégis emelkednünk és el kell fogadjuk, értelem feletti hittel hogy ez jó, s így megérteni, átélni hogy ami most megjelent az az én hibám, az én törésem amit érzékelek a másikban, mert amik zavarnak a másikban azok az én sérült lelkem kivetülései. Egy döntést kell hozni, és meg kell keresnünk magunkban azt a vágyat, hogy “mindennek ellenére társulni akarok veled”, mintha a feltárult nehézségek egy angyallá emelnék  a barátot, aki azért jött hogy segítsen a belső munkában. Hiszen a hibák, amiket másokban látok, azok engem mutatnak meg, egy tükörben

Mindez belső munka, semmi köze az elmélethez, vagy a  terjesztéshez.

kn

KA

 

05 aug 2011

65 queries in 0,460 seconds.