barát-barátok

Nagyon hosszú időbe telik ameddig a személy minden vágya és taszítása ellenére képes meggyőzni saját magát arról, hogy spirituális, az hogy egy kölcsönös viszonyt kiépítsen barátaival. Nagyon hosszú időbe telik ameddig mindezt tisztázza, és képes magát meggyőzni, számtalan emelkedés és zuhanás után.

Fokozatosan tanulva azokból az állapotokból és cselekedetekből, melyeken keresztül ment, azáltal hogy állandóan magát megvizsgálja, a személy elkezdi megérteni mi az, ami jó és mi az, ami rossz számára. Először azt gondolta, hogy az a jó, amikor új érzésekhez jut, amikor többet értett meg, amikor többet érzett, és azt gondolta hogy ő milyen tiszteletre méltó, és erőteljes. Most fokozatosan elkezdi megérteni, hogy mindezek a kellemes érzések egyáltalán nem jelzik az ő spirituális előrehaladását. Épp ellenkezőleg, ezek csak azt jelzik, hogy a személy egyre mélyebbre süllyed és belefullad egójába, megszerzés iránti vágyába, a teremtés alapanyagába.

Először a személy azt hiszi hogy előrehaladása a teória tanulásán múlik, hogy a tanult anyagot megismerje. Végig  megy a könyveken megpróbálva azokat megérteni, abban bízva,hogy ezáltal képes lesz a célt elérni. Utána rohan, hogy elkezdje a  tudását terjeszteni, abban reménykedve, hogy jutalmat kap erőfeszítéseiért. Megpróbál különböző irányból betörni a spirituális világba, a lényeg, a közbülső pont körött kőrözve: azaz a mások szeretete körül . Mindezt csak akkor éri el, amikor már nincs más választása, és teljesen kétségbeesik attól, hogy egyedül nem képes semmit sem elérni.

Mindezen cselekedetek eredményeképpen a Fény elkezd ráragyogni, és a személy elkezdi megérteni és érezni, hogy a spirituális világba vezető bejárat csak ott nyílik meg, ahol szíve összekapcsolódik a barátok szívével.

A kapcsolatnak ezen pontján keresztül, ahol a szívek kapcsolatba lépnek egymással, én kilépek saját szívemből és behatolok barátom szívébe, hogy barátom szívében felfedezzem saját spirituális világomat. Ez az amit mindegyikőnk megtesz barátai viszonylatában.

Ennek megcselekvése hosszú időbe telik, mivel ennek a szívben és nem az értelemben kell megtörténnie. Az értelem egy egyszerű külső eszközzé válik. Ezáltal a személy elkezd a helyes irányba haladni és felfedezi a világ összes állapotai közül a legtávolabbi és leggyűlöltebb állapotot.

Előzőleg el sem tudta képzelni hogy ez lenne az élet értelme. De pontosan ez az, amit el kell érnie, hogy az élet célja az legyen, hogy a világ összes embereinek szívei egyetlen szívvé kapcsolódjanak össze.Türelmesnek kell lennünk magunkkal szemben, és a barátokkal szemben akik különböző külső állapotokon mennek keresztül. Mindenkinek időre van szüksége a  maga számára, és saját fejlődési formájára, ameddig végre felfedezi azt, hogy nem létezik más munka, kizárólag a barátok szeretete.

Minél inkább erre a folyamatra szánjuk időnket és türelmesek vagyunk annál sikeresebbé válunk. Azok az emberek akik azt hiszik, hogy azonnal elkezdhetik ezt a munkát hamar kiégnek. Ez a felismerés adaptációs időszakot kíván meg, egy olyan időszakot amely során az összes másfajta munka “kiszárad”, hogy a személy összes korábbi tapasztalata és erőfeszítése eredményeképpen elkezdjen kétségbeesést érezni. És akkor a Reformáló Fény segítségével a személy megérti majd, hogy semmi más nem segíthet rajta csak a kapcsolat. Ez az amikor munkáját a megfelelő helyen kezdi el végezni.

Miután mi egyetlen általános hálózatban vagyunk összekapcsolódva a világ összes emberével, mi ezeket az érzéseket és megértéseket átadjuk mindenkinek. Ezáltal maga a világ is elkezd az emberek közötti erősebb kapcsolat szükségességéről beszélni, mely képes az emberiséget megmenteni. Minél inkább mi dolgozunk saját magunkon, és minél nagyobb erőfeszítést teszünk, annál több Fényt vonzunk magunkra a formaazonosság törvényének megfelelően, mely a külső edényekbe is beleömlik, az egész emberiség felé, hogy ez az ideál, ötlet mindenkihez elérjen.

2o12 október 11., Reggeli lecke 1.rész, Rabash írásaiból

(HZS)