Dr. Michael Laitman

edény

A vágy titka

A vágy titika

Baal HaSulam cíkkéből, 3 -as “Shamati”, “A spirituális elérés lényege”: “Annak érdekében, hogy elérjük azt, amit Ő akart, hogy elérjük és megértsük a Teremtőt, az az “Az Ő vágya, hogy jót cselekedjen a teremtményeinek” Megteremtette és elültette bennünk ezeket az érzékeket, és ezekkel az érzékekkel elérjük, a Felső Fény benyomásait. Ennek megfelelően számos érzéki különbözetet kapunk…”.

 A végül is, mi elérjük azt, amit adtak nekünk, hogy elérjük. Miért van minden elrendezve pontosan ilyen módon? Ez ismeretlen a számunkra.

 A Teremtő megteremtett valamit, amelyet úgy hívunk, hogy:”vágy az élvezetre”, ez kap valamiféle “kitöltést”, ami érzelmileg stimulálja őt, ami által “örömet érez”. Mi annak vágynak a reakciójáról beszélünk, amelyet a Teremtő teremtett. Ez az egész életünk. Ezek vagyunk mi.

 A vágy valódi lényege ismeretlen számunkra. Pontosan mit teremtett a Teremtő, ami”létezés a semmiből”? Mi ennek a lényege? Miért ébred fel valami fajta reakció, érzelem, stimuláció, bármikor, amikor kitöltésre van szüksége? Nincs rá válaszunk. Mi csupán a megfigyelésekről beszélünk, amelyeket már az észlelésünkben léteznek, de mi nem állunk készen arra, hogy összehasonlítsuk őket a “semmiből” fogalmával.

 Ki tudja, mi fog történni a jövőben? Mert ott, a felfoghatatlan mélységben található a dolgok lényege, amelyek úgy jelennek meg, mint “Létezés a létezésből” és “Létezés a semmiből”. A “Létezés a létezésből” az a kitöltés, és a “Létezés a semmiből” az a hiány.

 Mindenféle jelenségeket észlelünk a megszerzési vágyunkban. Itt a Kabbala Bölcselete a segítségünkre siet, amely tanulmányozza és kutatja a megszerzési vágyat, a “teremtés anyagát”, és a megszerzési vágy stimulációját, amely “kitöltést” jelent.

 A kitöltés lehet pozitív vagy negatív. A pozitív kitöltésből a vágy „élvezetet” kap, a negatív kitöltés, vagy a kitöltés hiánya, a vágynak szenvedést okoz. Ilyen formán jönnek létre a vágy reakciói.

 Ezek a dolgok egyéniek, egy azon vágyhoz tartoznak, miközben más vágyak másképpen érzik, és más módon határozzák meg őket. Minden mérték és definíció, azon a módon van meghatározva, ahogy az adott jelenség feltárul.

 Ily módon, mi nem tudjuk, hogy mi alkotja önmagát a megszerzési vágyat. Mi csak az érzelmeinket ismerjük, amelyek kitöltenek bennünket. Ezeket az érzelmeket hívjuk „életnek”, vagy „életerőnek”. A vágy maga megmarad titoknak. Amit a vágy akar, az egy dolog, és ami a vágy valójában, az egy másik dolog.

 

ford: B S

forrás: The Secret Of Desire, 2013.11.16

 הסוד של הרצון,  2013.11.14

ford: BS

lekt: PS;KN

 

23 nov 2013

Aki elrontott mindent, meg is fogja javítani

Kérdés:

Megértettem, hogy tilos sajnálni a múltat. De mit tehetek, hogyha a múlt “hibái” miatt, ma súlyos helyzetben találom magam? Nekem valóban nem kell, kijavítanom semmit? Hanem csak remélnem kell, a Teremtő segítségét?

Válasz:

Hát persze! A Teremtő rontott el mindent, így Ő is lesz az aki ki is javít mindent. Neked csak kérned kell, és meg is köszönnöd azt, hogy feltárul az ami eltört,  köszönd meg azt hogy ma már olyan szinten vagy, hogy kérheted a kijavításodat. Elmondatott, hogy “minden  Isten kezében van, kivéve az Isten félelmet”, tehát az Istenfélésen kívül, mindent a Teremtőre kell bíznunk.

S ha a helyzet még mindig nem javult meg, az azt jelenti, hogy nem kérted Tőle, vagy a kéréseid nem voltak helyesek. Vizsgáld meg őket újra!

Nem a tulajdonod a múltad vagy a jövőd! Te  csak  a jelennek, és a jelenpillanatnak vagy tulajdonosa, de annak is csak olyan mértékben, amennyire te képes vagy szétválasztani a “Tóra útját” és a  “szenvedés útját”. Erre azért van szükség, hogy  helyesen tudd kérni a Teremtőtől a korrekciót!

Azt a korrekciót kell, hogy kérd, ami összetapaszt a Felső Erővel az elméd és szíved, s a lelked összes részével, a tudatoddal, a csontjaiddal. Azért, hogy ne tűnj el az élet folyamatában, hanem minden érzéssel és az értelmeddel, minden erőddel, azonosítsd magad fejet hajtva annak, ami történik.

De ez nem jelenti, hogy hátradőlve  várd, hogy a Fény elvégezze az egész munkát. Ahhoz, hogy  ilyen komoly gondolatokhoz, érj el,  sok szükséges cselekedetet kell elvégezned, felhasználva minden eszközt, amit kaptál ebben a világban. Fel kell építened ezt a világot, meg kell változtatnod a társadalmat, forradalmian újat kell létrehoznod az életedben, azaz el kell rendezned el az életedet, gyermekeket kell nevelned, ahhoz hogy fejlődj, dolgoznod kell, gondoskodnod kell a környezetedben lévő az idegenekről is, ez által fogsz közelíteni a Teremtő felé.

Ezen kívül, fel kell ébresztened a csoportod tagjait, gondoskodnod kell arról, hogy megfelelő körülményeket teremts – ahogy tőled telik – nekik a tanulásra, az összekapcsolódásra, a fejlődésükre, a közeledésükre. Sok mindent meg kell tenned értük fizikailag és spirituálisan is. Azért kell ezeket megtenned, hogy a jövő, és a múlt és a jelenlegi pillanatok, is egy és egyetlen Erőhöz, legyenek kötve. Ezeket a munkákat  a “Teremtő munkája”-nak nevezünk. A Teremtő meg tesz mindent, és neked csak vissza kell igazolni Őt, minden cselekedeteddel, amit a  lélek edényében teszel, és minden belső érzésben…

2013.10.07, Lecke a Zohár könyvéről, “Bevezető a Zohár könyvébe”

ford: B S

KA

23 okt 2013

Hogyan járult hozzá Baal HáSzulám a spirituális rendszerhez

“A korai Bölcseink egy magán utat választottak maguknak, én pedig egy általános utat, mert az én nézetem szerint sokkal megfelelőbb az Isteni anyagot beöltöztetni egy végtelen betű kombinációjába, amelyek nem változnak meg soha. Azt akarom mondani, hogy a fizikai siker által, nem fognak megváltozni semmilyen helyen és semmilyen időben. Ezért az én szavaim korlátozottak.

A fent említett ok miatt, én teljes egészében általánosan fejezem ki a spiritualitásnak az anyagát, mégis én azt választottam, hogy elmagyarázzam a spiritualitás kombinációját, minden egyes részletig, amelyeknek nincs más forrása, mint a kollektív forrás, azaz, a tisztasága a Kabbalának. Ilyen módon tisztázom a spiritualitás részleteket, anélkül hogy beöltöztetném a korporeális kombinációba, sokkal jobb fejlődést lehet megszerezni. És ez a tudás van nevezve “az igazság bölcsessége”-nek.”

A személy aki halad előre az igazság útján, miután  sok változáson és felfedezéseken  ment át az út során, elkezdi megismerni és megérteni, hogy milyen változásokat okozott benne Baál HáSzulám. Úgy tűnik nekünk, hogy ő csak  új szövegeket írt, de valójában változásokról van szó magában a rendszerben.

Általában, minden kabbalista változásokat tett a rendszerben az ő korrekciója által, a kiegészítése által. Ez azt jelenti, hogy “tisztázza ” a rendszert általánosan és egyénileg,  ilyen vagy vagy olyan formában. A lényeg nem az, hogy leírja a spirituális világot bizonyos szavakkal, ebben vagy más a stílusban. Nem, Baál HáSzulám elrendezte a rendszert és hozzátett olyan összetevőket, hogy a  személy, amely halad a rendszerben képes legyen felhasználni és folyamatosan támogatást kapjon, segítséget, felgyorsítást és így haladjon tovább.

Ezzel együtt vizsgálatok lesznek egyéni módon és általános módon is, kiemelkedőbb és világosabb formákat kapnak, szükségesek a gyorsabb haladásra a teremtés célja felé, összehasonlítva a ritmussal, amelyet a rendszer korábban nyújtott, mielőtt a Baál HáSzulám hozzáadta a saját  erőfeszítéseit, a nehéz munkáját és a változásait.

Minden kabbalista hozzáadott valamit, mindegyik változtatott a rendszerben, és ez nem áll kapcsolatban az írott könyvekkel. A “Bevezetés a Tíz Szfira a tanulmányába”, Baál HáSzulám írt a Talmud Bölcseiről, akik olyan  korrekciót végeztek a rendszerben, hogy a bűnhödés helyett, mi előre tudjunk haladni a tanulás erőfeszítése által. Baál HáSzulám is ilyen korrekciót végzett a rendszerben, amely által a tanulás helyeben, jobban és jobban részt tudjunk venni a köztünk való cselekedetekben: a terjesztésben és az egységben.

A Reformáló Fénynek jobb hatása van a cselekedetekben, amely az úgynevezett “Tóra tanulmánya”. A “Tóra tanulmánya” jelenti: az adakozási cselekedeteknek a tanulását, tanuljuk meg teljesíteni oly módon, hogy a Reformáló Fény, a Hochma Fénye beöltözhessen a Hasszadim Fényébe, és ők  lesznek az élet “betűi”. Így írja az ember a Tóra könyvet a szíve táblájára és így halad előre az úton.

Mi tanulunk  az ” Élet könyve”-ből,  átéljük, letisztázunk minden betűt az állapotok formájában, amelyek áthaladnak az “edény”-einken. És Baál HáSzulám mindent elrendezett olyan módon, hogy mi keresztül tudjunk menni az állapotok útján és az egyéni cselekedeteinken, és ebből ismerjük meg az általános rendszert. Úgy mintha néznénk a “képernyő”-n (Maszach) egy nagy képet, ezzel együtt a “képernyő” sarkában van egy kis kép, amelyben látható egy rész a képből. Hasonlóképpen, ahogy a sebész látja a betegnek az általános adatait az állapota szerint, és ezzel egy időben látja egy kis “képernyőn” a speciális helyet, amelyet műti.

Ily módon, az előrehaladásunk által egyéni módon, mi megkapjuk a benyomást az általános rendszertől.

2013.09.29, Baál HáSzulám cikkje, “Egyetlen parancsolat”

ford: B S

szerk: Sz I

05 okt 2013

Az összegyűjtött törött lelkek

Kérdés:

 Hogyan készítsünk fel magunkat, mielőtt kimegyünk az integrált oktatás terjesztésére?

 Válasz:

Ti kapcsolatban vagytok a barátokkal és felkészítitek magatokat arra, hogy most menjetek és korrigáljátok a lelkeitek részeit, amelyen belül fordított erő található a Teremtővel szemben, azaz, a “törött” Felső Fény, a Fény törte össze az “edény”-eket.

Te korrigálni fogod a viszonyt az “edény”- ek között, ez ugyanaz a Fény az “edény”-ben, amely korábban bennük volt. Először bele helyeződött a gyűlölet ereje, azután elutasította az egység erejét, majd elhagyta őket. Most már kint található, mint ” Körbevevő Fény”. Most fogsz gondoskodni ezekről az “edények”-ről, rávonzod a ” Körbevevő Fényt”, hogy közelebb hozzad őket egymáshoz, hogy csatlakozzanak a “Körbevevő Fény” által.

Akkor a kapcsolatokban minden lélek között beáramlik a NáRáNHáJ Fénye. És a Teremtő megtartja az egész NáRáNHáJ-t, mivel a NáRáNHáJ belsejében található.

Nem kell, figyelni az arcokat, és a külső formákat, nem azt, amiről ők beszélnek, hanem látni kell az emberekben a “törött edényeket”, az összetört lelkeket. Először el kell, hogy lásd magad ezzel a képpel, és akkor kimehetsz a terjesztés cselekedetére, bár a terjesztés alatt folyamatosan meg kell tartanod ezt a képet magadban. Akkor biztosan sikered lesz, és átmeneti csatorna leszel, amelyben átáramlik a Fény.

2013.08.26, Felkészülés a reggeli leckére

ford: B S

szerk: Sz I

10 Sze 2013

A fél shekel

A fél shekel

Kérdés:

Mit jelent az, hogy az embernek csak  “fél shekel”-t  kell hogy hozzátegyen a munkájával, és a másik felét pedig hozzáteszi a Teremtő?

Válasz:

Az én “fél shekel”-em azt jelenti, hogy az  edényemet kell hozzátennem, azaz a vágyamat, hiányomat, a betöltése pedig felülről érkezik. A vágyamat az adakozás erejének megszerzése felé kell irányoznom.  Ha a vágyam valódi, őszinte akkor megkapom a shekel másik felét is azaz a kitöltését.

De általában, mi úgy készítjük fel a megszerzési “edény”-ünket a kérésre, hogy folyton azt kiabáljuk hogy: “Adj! Nekünk, adj!!”. S az olyan mintha azt mondanánk: “Isten ne adj nekünk semmit!” S még azt hisszük, hogy Ő nem tisztességes velünk, vagy ez a módszer nem is működik.

Nem vagyunk tudatában annak, hogy a befogadó edényünk nem arra szolgál, hogy a megszerzési vágyaink beteljesedésére kérjünk bele valamit a Teremtőtől, és ha kérünk, majd ő ad. Mert amit Ő adhat az csak az adakozás edénye, és a Reformáló Fény az egyetlen dolog, amit kérhetünk bele. Ha valóban ezt kérjük, akkor meg is kapjuk.

Kérdés:

Mi az az illat, amit a rózsa áraszt?

Válasz:

Az illat azt jelenti, hogy a “Visszavert Fény”, amely felemelkedik a Teremtő felé adni akar a Teremtőnek, ez jelképezi, hogy a teremtett lény mekkora mértékben sóvárog arra, hogy ő is forma egyezésbe legyen Vele,  és adakozóvá váljon. És ezzel a “Visszavert Fény” –el azaz az illattal a Teremtő képes megadni nekünk a “Közvetlen Fény” “Hochma Fényét”, amely beleöltözik a “Visszavert Fény” –be.

2013.05.03, Rabash cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS
KA

11 máj 2013

A tanár mindenkire figyel

A tanár mindenkire figyel

A diákok rendszerint úgy érzik, hogy nem kapnak elég figyelmet a tanáruktól, pedig ők úgy érzik, hogy azt jogosan megérdemelnék. Ez azért van, mert a diákok egy részének nincs elég nagy edénye ahhoz, hogy képesek legyenek ekkora mennyiséget befogadni, ennek eredményeképpen nem képesek a többletet feldolgozni. Így ők a többlet megszerzést már nem érzékelik, arra pedig nagy szükségük lenne, ugyanis anélkül önmaguk felébresztésére nem képesek.

A tanárnak nem szabad felébreszteni a diákjait. Azzal úgysem képes segíteni, hiszen a felébresztésnek Felülről kell érkeznie. Olyan helyeken szoktam járni, ahol az emberek már felébredtek és készen állnak arra, hogy megszervezzék magunk közösségét és nagyon szorosan összekapcsolódjanak egymással. Azonban nekik saját erőfeszítésükből kell odáig eljutni.

A tanuló nem érti, hogy neki nincs meg az az edénye, amivel megszerezheti azt, amit a tanár próbál átadni számára. Nektek nem kell megvárnotok engem, gyertek és ébresszétek fel magatokat. Azonban lehetetlen a felébresztés akkor, amikor még nincs előre előkészítve a hiány bennük. Abban a pillanatban, mikor készen álltok, én ott leszek!

2013.01.27, Reggeli lecke, Báál HáSzulám irásai

DH

05 feb 2013

A kölcsönös törődés nélkül nem vagyunk képesek elérni a Felsőbb Világot

A kölcsönös törődést nélkül nem vagyunk képesek eléri a Felsőbb Világot

Kérdés: Hogyan tudom a helyes szándékomat megtartani, ha nem vagyok megfelelő környezetben, például, ha én az utcán vagyok?

Válasz: Ez nagyon bonyolult, hogy megtartsd a szándékot a környezeteden kívül. Ekkor valóban szükséges a barátaid segítsége. Amikor kimész az utcára vagy valamilyen külső munkába kezdesz, különböző problémák merülhetnek fel. Ha elkezdesz összezavarodni, amikor autót vezetsz és mások dudálnak, sípolnak stb, és minden eltűnik, mert nem tudsz két világban lenni egyszerre. Szóval, folyamatosan érezned kell a barátaid támogatását, mintha a saját vagy valamely a világ más részén lévő csoport hatása alatt lennél.

Egymás iránti közös törődés, Arvut (kölcsönös garancia), kell, hogy megnyilvánuljon ebben; máskülönben, nem leszünk képesek a felsőbb világot elérni. Ha nem törődünk egymással, nem vagyunk az általános Kli (edény), ahogy írva van: “minden embernek segítenie kell a szomszédját.”

2012.12.23, Virtuális lecke

ford: SzL

szerk: Sz I

07 jan 2013

A szív megértő

A szív megért

Kérdés:

Amikor a Zohár könyvét olvassuk vannak olyan részek, amiket értünk és vannak olyanok, amiket egyszerűen nem tudunk felfogni. Hogyan kellene nekünk ezekkel dolgoznunk? Meg kellene próbálnunk megérteni ezeket, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül kellene hagynia az elménknek ezen részeket?

Válasz:

Az valóban igaz, hogy a Zohár könyvének vannak olyan részei amiket könnyen megértünk és vannak olyanok, amiket nem. Meg kell találnunk az érzéseket ezekben, így lehet az edényt érzékelni. Ha az elme egy efféle érzelmi befolyásolás alá kerül, akkor ez úgy működik, ahogy kell.

De ha az elme egy hideg (realista) elmeként működik, akkor az rossz irányba halad. Ez azért van, mert nem respektálunk a tudományra vagy racionálisan közeledünk hozzá. Az elme feltárva van az edény érzékelésében, az edény van először; az az alap, a bázis. Az elme pedig csak ellenőrzi, hogy mi is van benne.

Szóval először is, meg kell győznöm magam, hogy én érzek és aztán az érzésen keresztül megérthetem, mit is érzek valójában. Ezt úgy van nevezve: “a szív megértő”. Először a szív, majd az edény van. Az edényben érzünk és nem értünk.

Ezután vannak a vágyak; azok fedezik fel a Fényt. De mit is fedeznek fel, mit is kalkulálnak? Kiszámolják a korrekciókat, amik annak érdekében lettek elvégezve, hogy felfedezzék a jelenlegi érzést.

A korrekciók pedig azok, amiket elvégeztem, cselekedtem annak érdekében, hogy felfedjem a jelenlegi érzést, ezek úgy vannak nevezve, hogy az elmém, azok, pedig amiket elértem azok az érzéseim. Végül kiderül, hogy a szív megért. A korrekció, amiket elvégeztem a szívben az elmében vannak, miután azokon keresztül mentem, elvégeztem azokat, és össze tudom hasonlítani, adni, kapcsolni és kivonni azokat egymásból, mint a matematikában. Mindezt a szívben teszem, edényem érzékelésében.

Most ezekbe a korrekciókba nézünk bele az elmével, annak érdekében, hogy felfedezzük egy mélyebb érzést. Így többszörözöm meg az edényem érzését 620 szorosára az elmémmel, az által, hogy megértem, hogy milyen korrekciókon kell keresztül mennem annak érdekben, hogy felfedezzem a jelenlegi állapotomat.

Mindez az jelenti, hogy az elme nélkül az érzés a mozdulatlan természet szintjén marad, amennyiben az érzésben megjelenik az elme, fel tudom emelni az érzést a Nefesh szintjéről a Ruach– on keresztül a Neshama, Haya és Yechida szinjeire. A Fényben magában nincs változás, az állandó; csupán csak abba az új edényem érzékelésén keresztül. Megnyitom a NRNHY abban. A Fény maga a Nefesh.

2012.12.26, Napi Kabbala lecke, A Zohár könyvéből

lekt: kn-

31 dec 2012

A világ el fog tűnni, és a csoport továbbra is megmarad

A világ el fog tűnni, és a csoport továbbra is megmarad

Kérdés:

Az erőfeszités, ugyanabban az edényben van, mint amelyben feltárul a Teremtő. De mi a kapcsolat az én erőfeszitésem és a barátok erőfeszitése között? Az én erőfeszitésem elég, hogy felfedezödjön az edényünkben a Teremtő, vagy ez a mi közös erőfeszitésünk által történik meg?

Válasz:

Nem lehet egyértelmű választ adni.Én a barátokat a saját szemszögemből, mindig egy bizonyos módon látom. Ha én ugyanolyannak látom őket ma, mint tegnap, akkor ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem változtam. Ha ma magasabban találom őket, mélyebben, okosabbnak, sikeresebbnek – ez azt jelenti, hogy voltak változások.

De mi még nem tudjuk összekapcsolni ezeket az állapotokat egymással: Vajon ők haladnak előre, vagy én haladok előre, vagy ők nem haladnak, vagy hogy már a Gmar a Tikunkba vannak, vagy a végtelen magasságba vannak, vagy alulról nézem őket?

A csoport növekedését és fejlődését csodálom, de ők azok akik nővekednek vagy én változtattam magamon, mivel láttam hogy ők növekszenek.

Nem tudjuk elmagyarázni szavakkal, mivel a szavak teljesen önzőek. Ez hasonló ahhoz, hogy nem tudod az új gazdasági rendszert elmagyarázni a régi edényekkel, hiszen a gazdaság az emberi kapcsolatokat jelképezi egy integrált módon. És ugyanez van itt is, nem vagyunk képesek elmagyarázni a viszonyokat a barátok között.

Azt kell látnunk, hogy ha mi az egoista vágyaink szerint cselekszünk, akkor nincsen szabad választásunk. A kiindulási állapotomat, mint 1 paramétert kell rögzítenem, és meg kell vizsgálnom, hogy a változásom, miként befolyásolja ezt a korábban rögzített paramétert..

Majd a két eredményt ellenőrzöm, és azután egyesítem őket egy egyenletben, hogy együttesen oldjam meg.

Az egyenletet csak akkor tudom megoldani, ha egy változó van. Ha két változó van az egyenletben, akkor a megoldáshoz egy újabb matematikai formula szükséges, a kétismeretlenes egyenlet megoldó képlete.

Az agyunk nem képes egyként felfogni a két változót. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mikor egy nő megismeri, megtanulja, milyen fájdalommal jár a szülés, de az még nem ugyanaz, mintha valójában szült volna már, azaz nem biztos, hogy képes a szülésre. Ezért ezt nem lehet megmagyarázni szavakkal – csak amikor mindenki elkezdi érezni a saját edényén keresztül.

Ahhoz hogy átadhassuk az információt a világnak, olyan kabbalisztikus magyarázatra van szükség, amelyben minden egységben van. A mi világunkat ugyanis az egymástól való totális szétválasztás uralja.

Például a különböző szoftverek, különböző tulajdonságok, különböző megközelítések.

Szeretnénk magyarázatot kapni a mi szavainkkal, a mi elménkkel, a mi világunkban meg akarjuk érteni hogy mi történik a Felső világban. A fizikusok is már kezdik megérteni, hogy ez lehetetlen. Szembesülnek bizonyos jelenségekkel, bizonyos határokkal, melyeken túl az anyag eltűnik, és amit a tudomány nyelvén már nem lehet kifejezni.

A modern fizika halad oly módon, hogy minden egyes következő lépésnél, minden egyes kísérletnél, több és több mutatószám tűnik el. Ezzel a tudomány nyelvezete is eltűnik. Reméljük, hogy sikerül elérkezni ahhoz a különös határhoz, ahol minden, ami azelőtt volt, eltűnik. Tudomány csak azt képes felfedezni, hogy egyszer csak minden tulajdonság eltűnik, de semmi többet ennél.

A mi feladatunk – folytatni az erőfeszítéseket a csoporton belül, és a végén, minden világos lesz.

2o12.12.25, A napi Kabbala lecke 1. részéből, “Bevezető a Tíz Szfira Tanulmányába”

BS

30 dec 2012

Építsünk házat téglából a mi erőfeszítésünk által

Építsünk házat téglából a mi erőfeszítésünk által

A megszerzés iránti vágy amiben most benne vagyunk, az rossz. Ő nagyon jó, ha akarjuk élvezni az életet, és segít minden erejével. De ez rossz lesz és kegyetlen, ha felébred bennünk az adakozási vágy, mivel nem hagyja, hogy összeolvadjunk a Bo-Ré- hoz, a Felső szinthez. A megszerzési vágy áll a Machszom – on (határvonal) köztünk és a Felső szint között, amely nem engedi, hogy átmenjünk.

Építsünk házat téglából a mi erőfeszítésünk által

És a pont, az adakozási szikra, erősen sóvárog, hogy összeolvadjon a Teremtővel. Minél többet uralkodik, az adakozási vágy, annál inkább vágyik a Teremtőhöz. Minél jobban feltárul az egó uralma, úgy a szívben lévő pontnak erősebben kell küzdenie vele. És így jobban növekedik a szándék a Teremtő felé, és ezzel együtt a bánat és a fájdalom is növekednek, a tehetetlenség miatt, hogy nem képes összeolvadni a Teremtővel. A száműzetés érzése nagyobbá és keserűbbé válik.

A feszültség és nyomás nővekednek, és a sóvárgás is, és így kialakulnak az edények. Az edények elérése a felsőbb szinten, nem a megszerzési vágy az adakozási vágy szándékával, hanem csak önmagában a vágy. Ez az eredménye az erőfeszítésnek és a szenvedésnek, a harc adakozási szikra között, amely a személyben és a megszerzési vágya között.

A szikra harcol annak érdekében, hogy összeolvadjon a Teremtővel, de nem képes rá, mivel a megszerzési vágya tartja a lábainál, és nem hagyja, hogy megszabaduljon tőle. És akkor az erőfeszítés eredménye (mivel a hiba az egoista vágya, amely a kezében tartja a “szívbeli pontot “) lesz az edénye, amelyben felfedezi az egységet és a következő szintet.

Ez azt jelenti, hogy nem a megszerzési vágy maga válik edényé, ő mindig a “cimcum”- ba marad, hanem mi dolgozunk rajta, megépítve fölötte a mi edényünket téglából az erőfeszitésünk által.

2o12.12.25, A napi Kabbala lecke első részéből, “Bevezető a Tíz Szfira Tanulmányába”

BS

29 dec 2012

72 queries in 0,159 seconds.