korrekció

Kérdés:

Mióta elkezdődött a spirituális fejlődésem, különböző vágyakat éltem meg, amelyek az anyagi világra vonatkoznak. Folyamatosan próbálok egy védőpajzsot tartani magam elé ellenük, erőből és tudásból, de hiába. Akadályozza ez az előre menetelemet?

Válasz:

Ne tegyen senki semmit, a természetes impulzusai és vágyai ellenében. Semmilyen kényszer nincs a spiritualitásban. Nem kell lenulláznunk a vágyainkat, erőszakosan elnyomni vagy megállítani magunkban. Éljünk úgy, ahogy mindig, ahogy általában viselkedünk, de tegyünk meg mindent a Reformáló Fény magunkra húzása érdekében.

Eddig a személy a természeti ösztönei által volt vezetve a fejlődés útján, amelyeket a születésénél megkapott, és amelyeket a felnőtté válás során szerzett meg, és a környezete befolyásaként, és amely elültette az összes értékeket számítási eljárásokat benne. Mindez az anyagi természetből származik.

Azonban most a személy kapott egy lehetőséget, egy második természet megszerzésére, tehát ezt kell hagynia, kifejlődnie. Semmit nem próbáljon meg erőltetni; ez tilos. Ne zavarjuk a Teremtő munkáját! Csak tegyünk erőfeszítéseket a saját spirituális fejlődésünk elősegítésére, és egyik anyagi vágyat, vagy minőséget sem kell megérintenünk. Ne próbáljuk meg legyőzni őket. Az ellenállás ereje a Fényből származik, amely a megszorításokat teszi mindenkiben, és amely a kezünkbe adja a szűrőt.

Hősnek lenni nem azt jelenti, hogy a bennem lévő vágyakat külső módon megsemmisítem, mintha érdektelen lenne, mi történik bennem, és hogyan tekintek kívülre. Ezt nevezzük Musar megközelítésének (vallási etika) amely elfogadhatatlan a kabbala nézőpontjából.

Hagynunk kell a Reformáló Fényt dolgozni, és minden kabbalista eljárásunk erre irányul. Nekünk csak a feltételeket kell megteremteni a szívben lévő pont növekedésére, egy eljesen új világ irányába. Ez az, amit tehetünk, semmi más.

Mindeközben, ne aggódjunk amiatt, hogy mi történik az elsődleges természetünkkel a fizikai világban. Éljünk, tegyünk meg bármit, amit szükségesnek érzünk, a normál létezéshez, és ne harcoljunk a vágyaink ellen. Azonban minden figyelmünket fókuszáljuk a valóság msáodik részére.

Ami majd kialakul, mint ennek a második természetnek az eredménye, és a mód, ahogyan változik az első természet nem tudható előre. Talán, a spirituális fejlődés egy pontján nagy kegyetlenséget érzünk, vagy anyagi nyomást még több evésre, szexre, családi életre, hatalomra, vagy egészségre.

Ne próbáljuk meg ezeket korrigálni; csak tartsuk fenn, a Fény magunkra vezetését. Lülönben csak kárt okozunk magunknak. Ez egy fontos figyelmeztetés. Fájdalmas látni mennyi ember okoz önmagának fájdalmat, amikor harcol a vágyaival.

kn

A Teremtő elrejti magát. De ahelyett, hogy le akarnánk szakítani a takarót, és fel akarnánk Őt közvetlenül fedezni, inkább felépítjük a képmását. A szűrő mely közénk lett helyezve megmarad, de én változásokat hozok létre magamon, mely megteremti bennem a Teremtő tulajdonságait, az Ő képmását. Csak ilyen módon, az Ő képmásának magamon belüli felépítésével vagyok képes látni Őt, mivel Ő maga, minden képmáson túl létezik.

Az én önzőségem sötétségében én az adakozás és szeretet tulajdonságának ragyogó képét építem fel, azaz a Fénynek a képét. A Teremtő ugyanolyan rejtett marad a szűrő által, de a szűrő alatt én megalkotom az Ő képmását, mintha Ő előttem állna. Én megformázom az adakozás Fényét (hit, Hassadim) és azon belül létezem, és nem fedezem fel a Teremtőt közvetlenül a szűrő túloldalán.

Én azt kérem a Teremtőtől, hogy ne távolítsa el az elrejtő szűrőt, hanem hogy engedje meg nekem ehelyett, hogy én az árnyékban létezhessek, sötétségben, hogy aztán ez a sötétség válljon Fénnyé számomra és én képes legyek annak fontosságát értékelni. Valójában pontosan amiatt vagyok képes magamat a Teremtőhöz hasonlóvá tenni, függetlenné válni. És ezen hasonlóság mértékében a közöttünk levő elválasztő szűrő áttetszővé válik, és képmásaink egybe mosódnak.

A sötétség segít nekem, mivel egyébként a Fény kitöltene engem, csírájában elfojtva összes aspirációinkat. Nem érezném szükségét semminek, és nem lennék képes semmilyen személyes moszdulatot tenni. Ezzel szemben a sötétség a keresés szükségességét hozza létre számomra.

Ha a sötétség egyszerűen eloszlana, akkor én visszatérnék megszokott, materialisztikus életemhez. Emiatt én kérem, hogy a sötétség megmaradjon. Ez nagyban segíti önzőségemet: semmi nem tölti ki, nyugtatja meg azt, hogy én továbbra is vágyjak a Fényre a sötétségből. Én meg akarom szerezni a Fény tulajdonságait, nem egyszerűen csak a Teremtőt akarom felfedezni, hanem meg akarom építeni az Ő képmását magamon belül.

Én magam támogatom a szűrőt, mely elválaszt minket a Teremtőtől: a Teremtő fokozatosan eltávolítja azt, de én azonnal kiegészítem a rejtettséget 1OO%-ra. Ezáltal egy sátortetőt építek, a “sátor tetejét”, nem akarván a Fényt közvetlenül elfogadni. Azáltal, hogy elutasítom azt, megszerzem az adakozás tulajdonságát, és a sötétségben úgy létezem, mintha az Fény lenne. Mivel önzőségem a sötétségben van, de adakozás iránti szándékom azt Fényként érzékeli.

hzs