Dr. Michael Laitman

nők

A nők sikerrel járnak!

A nők sikerrel járnak!

Kérdés:

A nők gyakran találják nehéznek, hogy együtt cselekedjenek. Hogyan vehetjük rá magunkat, hogy támogassuk barátnőinket, gondoskodjunk a női csoportról, és részt vegyünk minden általános női eseményen, mikor az egymással való kapcsolódás puszta gondolata is elviselhetetlen?

Válasz:

Ez csak kezdetekben van, különösen a nőknél, akik nincsenek hozzászokva, hogy összekapcsolódjanak egymással. Minden nő egyedül áll;  míg kapcsolódik egy férfihoz, addig nem érzi szükségét annak, hogy kapcsolódjon másokhoz.

De a spirituális felemelkedéshez feltétlenül szükséges a nők közötti kapcsolódás, és életbevágóan fontos a közös hatásuk a férfiakra. Ezért az a végső cél, hogy rávegyük őket, hogy kezdjenek el eggyé forrni. Majd ezek után elkezdik majd megérezni, hogy képesek felülemelkedni állati előítéletükön, és képesek együtt dolgozni. Megtudják tenni! Ez már most is zajlik; érzem.

A mi női szervezetünk talán az egyetlen a világon, amely megmutathatja, hogy hogyan kellene egyesülnie az egész világon a nőknek, felülemelkedve egyéni természetükön, irigységükön, versengéseinken.

2o12.12.3o, Virtuális lecke

FG

KA

08 jan 2013

A legmegbízhatóbb dolog a világon

A legmegbízhatóbb dolog a világon

Kérdés:

Milyen hatással van a női csoport a férfiak csoportjára? Hogyan képes a nő olyan vágyra szert tenni, hogy hatással legyen egy férfira?

Válasz:

Néhány évvel ez előtt Chilében voltam, ahol sokkal több nő van, mint férfi. Emlékszem megkérdeztem néhány ottani barátomat: “Ki a parancsol az otthonodban?” A férj pedig azt válaszolta: “Természetesen ha a nyilvánosság előtt vagyunk, lent az utcán, egy rendezvényen, akkor a nő. De azonban otthon …!” A feleség ekkor úgy nézett rá, mint egy kis gyermekre, bólintott párszor és nekem minden világossá vált.

A természet által úgy van rendezve, hogy mindenhol a nők parancsolnak. Ez így helyes. Ez így jó.

Ezért a csoport női része a legmegbízhatóbb dolog, ami az életben és a világon létezik. Ez a stabilitás, az egyensúly, nagyon erős támogatás. És ezért szükséges mindenekelőtt arról gondoskodni, hogy a női csoport erős legyen. Meg kell adni a lehetőséget, hogy a női csoport feléledjen, dolgozzon és részt vegyen mindenben. A nők véleményét figyelembe kell venni, amikor döntéseket hozunk. Egy átlagos csoport jó jövő képe ebben rejlik.

Mindannyian felnőttek vagyunk és megértjük, hogy lehetetlen egyedül maradnunk, hogy támogatásra van szükségünk. És csak azért, mert különbözőek vagyunk, meghozhatjuk a helyes döntéseket és elérhetjük a korrekt életet.

Szóval, feltétlenül szükséges, hogy úgy oldjuk meg a komoly problémáinkat, mint a felnőttek. A csoport női részének nincs kevesebb joga, mint a férfi résznek.

2012.11.05, A Grúziai Kongresszusból

SzL

03 jan 2013

Női munka

Női munka

Kérdés:

Képesek vagyunk megvitatni a csoport férfi és női része között felmerülő problémákat egy vegyes, workshop során?

Válasz:

Nem értem, milyen probléma lehet a nők és a férfiak között? Nem világos számotokra, hogy nekünk egymást kell segítenünk?

Kérdés:

A férfiak a támogatásunkat követelik, és azt állítják, hogy ezt most nem érzik.

Válasz:

Ó! Nekik igazuk van ebben! Egy nagyon fontos szabálya a női csoportnak a gondoskodás, és e nélkül a férfiak nem képesek előre haladni, mert csakis a nők képesek a lelkük egy speciális belső részével mindezt megtenni.

A támogatás nem minden irányba hat, de megnyugtatja, irányítja és támogatja a férfiakat, csak úgy mint ahogy egy anya nyugtatja a gyermekét. Mindez azt jelenti, hogy a női csoportnak kell az anya szerepet betölteni. A férfi csoportnak szüksége van egy anyára, ami kiegyensúlyozza és megpuhítja őket, vagyis zökkenőmentessé teszi a dolgokat. Ez a női munka.

2012.12.07, Novosibirsk Kongresszus első leckéjéből

SzL

KA

03 jan 2013

A legmegbízhatóbb dolog a világon

A legmegbízhatóbb dolog a világon

Kérdés:

Milyen hatással van a női csoport a férfi csoportra? Honnan meríthetik a nők a vágyat, hogy hassanak a férfiakra?

Válasz:

Néhány éve Chilében jártam, ahol sokkal több nő van, mint férfi. Emlékszem megkérdeztem egy párt, barátainkat a chilei csoportból: “Ki parancsol nálatok otthon?” A férj válaszolt: “Természetesen amikor nyilvánosság előtt vagyunk, az utcán, egy bulin, akkor természetesen a nő. De otthon…!” A feleség ránézett, mint egy kisgyermekre, bólintott párat, és minden világossá vált.

A természet úgy rendelte, hogy mindenhol a nő parancsol. És ez helyes. Ez jó.

Ezért van az, hogy a csoport női része a legmegbízhatóbb dolog, ami létezik az életben és a világon. Ez stabilitás, egyensúly, nagyon erős támogatás. És ezért szükséges mindenek előtt arról gondoskodni, hogy a női csoport erős legyen. Meg kell adni a nőknek a lehetőséget, hogy éljenek, dolgozhassanak és részt vehessenek mindenben. A női hangokat figyelembe kell venni a döntéshozás során. Az egész csoport jövője ettől függ.

Mindannyian felnőttek vagyunk és értjük, hogy mennyire lehetetlen egyedül lennünk, mennyire szükségünk van a támogatásra. És csak azért mert különbözőek vagyunk, elérjük a helyes döntést és életet.

Tehát, komolyan meg kell oldanunk a problémát, felnőttek módjára. A csoport női részének nem lehet kevésbé igaza, mint a férfi résznek.

2012 November 5, A Grúz konferencián

FG

16 nov 2012

A Kabbala terjesztése olyan mint élet adása a spirituális világban

Kérdés:

Nem érzem úgy hogy spirituális előrehaladásom a férfiakon múlna. Hogyan tudnám ezt az érzést megjeleníteni magamban?

Válaszom:

Nagyon sok olyan nő van aki önellátónak érzi magát. Ők részt vesznek a terjesztésben, nézik a leckéket, és együtt vannak velünk szívvel lélekkel. Ők nem érzik úgy, hogy függenének a férfiaktól. Mindez nem számít. Ők ettől függetlenül benne vannak foglaltatva a kollektív vágyunkban, Kli-ben. Mindennek ellenére ők együtt vannak velünk.

Még akkor is, ha egy nő teljesen el van foglalva egy bozonyos munkában, mint például fordításban, anyagok feldolgozásában, vagy valami másban, résztvétele lefed mindent, mivel a terjesztés gyakorlatilag a legfontosabb felhasználása a női vágynak. Mindaz hasonló az élet adásához a mi világunkban.

Ennél fogva a nő a Kabbala terjesztésében való résztvétele a lehető legjobb korrekciós cselekedet. Nagyon sok olyan nő van, akik valahol távol egyedül léteznek, többiekkel való kapcsolat nélkül. Lehet hogy több virtuális kapcsolatra van szükségünk. Én nagyon pártolom a jó virtuális kapcsolatot. De még akkor is ha egy nő egyedül van, és részt vesz a terjesztésben, továbbra is a tovább lépés iránti kollektív aspirációnkba tartozik. Ő minden bizonnyal érzi azt, és együtt halad előre velünk.

Nagyon sok hasonló példával rendekezünk. nagyon sok nővel dolgozom együtt a blogon, az anyagok feldolgozásában, fordításban, könyvkiadásban, és más hasonló elfoglaltságban. Én nagyon nagyra értékelem ezt a munkát. Ezek a nők lojálisak, megbízhatóak és látom ahogy haladnak előre. Még akkor is ha a női csoport nincs jól megszervezve, ők haladnak előre, és jól együtt haladnak mindenki mással együtt, legalább olyan jók mint a férfi csoport.

16 jún 2011

“Egy nő spirituális haladása” (Részlet Rav egy korábbi beszédéből)

Kérdés :

Mi kell legyen az én vágyam és hogyan kell az kifejeződjön ?

Válasz :

Úgy kell érezned, hogy nem hiányzik semmid, egy erős vágyon kivül, mely a Teremtő feltárására irányul, aki a szeretet ereje és az adakozó és közöttünk lakózik.A valóságban Ő itt van, de el van rejtve előlem.Az egyetlen mód, hogy érezhessem hogyha van egy erős vágyam iránta, vágy hogy pontosan olyan legyek mint Ő. Saját számlámra azonban képtelen vagyok elérni, kivéve ha van egy nagy vágyam, egy nagy szükségem, hogy olyan legyek mint Ő és kapcsolódjak a világon az összes férfihez és nőhöz. Aztán látom, hogy nem vagyok még a helyes irányba és kérem a korrekciót, ami megváltoztat engem ,úgy hogy a vágyam teljes egészében elér egy spititualitás iránti hiány állapotába.

Ha a nőről mint spirituális hiányról (Hissarion) beszélünk, akkor a spiritualitás iránti érdeklődés csökkenésről beszélünk. Ne felejtsük el a Templom megsemmisítését a nők okozták. Nem azért mondom, hogy a nőket hibáztassam, azért mondom, mert a ők nagy vágyakkal rendelkznek, ami nagy edényeket jelent.Ha nem vagyunk képesek, hogy felfedjük a női vágyakat, akkor nem fogjuk tudni elérni a korrekciót. Ezért amikor megkérdezed “Mi kell legyen az én vágyam és hogyan kell azt kifejezzem”, a vágy , pontosan ami le van írva minden cikkünkben vágy a spiritualitás irányába, vágy a szeretet , adakozás irányába, vágy, hogy felülemelkedjek az egoista vágyaimon.

Részlet -Dr.Michael Laitman-Egy nő spirituális haladása-beszédéből, 2008.07.03

16 máj 2011

Minden személynek saját magát kell korrigálnia

Kérdés egy nőtől: Hatalmas vágyam van, hogy tökéletessé váljak. Mit tegyek: irányítsam ezt a vágyat a férfiak felé, vagy egyenesen a Teremtőhöz?

Válaszom: Egyik sem. Neked magadat kell korrigálnod. Nem kell a vágyadat “irányítanod” senki felé. Minden egyes személynek magának kell, a vágyát korrigálnia. Mindössze arról van szó, hogy a korrekció eszköze a kölcsönös segítség melyet egymásnak nyújtunk, illetve  a kapcsolatunk is az egymással.

Senki nem képes a te vágyadat korrigálni. Ez elvenné tőled szabad választásodat, függetlenségedet, és azt a képességet hogy elérd azt a szintet melyet el kell, hogy érj, az az  lelked gyökerét.

Csak a a megfelelő formában, csoportban végzett munka, ahol mindenki elvégezi a spirituális munkáját, segíthet minden egyes embert abban, hogy bele foglaltathassa magát a többiekbe lelkiekben, mind a férfiak és nők esetében. Ebben estben érezhetik azt, hogy mindannyian együtt egyetlen edényhez (Kli) tartoznak, egyetlen közös lélekhez,  ahogy az a törés előtt létezett.

kn-

08 ápr 2011

Egyesüljünk, hogy életet adjunk a Teremtőnek

A teremtmény leereszkedik a Végtelen Világ tökéletességéből a mi világunkba, és mielőtt elérné azt, elkezd két részre osztódni: a férfi és női részekre. Ez a két rész, mely korábban teljes harmóniában létezett, megpróbálja megőrizni kölcsönös kapcsolatukat. De az utolsó pillanatban, amikor kapcsolatuk megszakad ők ketté válnak. Mindez a tisztátlan világok rendszerének teremtését eredményezi, mely eltávolította a férfi részt a nőitől.

Ahogy ők végtelen egységben voltak a Végtelen Világban, most ők végtelen távolságba kerültek egymástól a tisztátlan világokban. Ez az ahonnan ők a mi világunkba zuhantak, abba a világba, ahol a férfi és női részek telesen el vannak választva egymástól, és egy minimális kapcsolat szintjén léteznek annak érdekében hogy fenntartsák a kövületi, növényi és állati formáit az anyagnak, és hasonló módon a beszélő szinten.

A kapcsolat ereje bennük nem együttműködésként, és kölcsönösségként jelenik meg, hanem ahogy felemésztik egymást. Ezáltal állapotuk totális ellentéte a spirituális világban létezett helyzetüknek.

A Kabbala tudománya azt állítja, hogy a mi világunk a tökéletes teremtmény, Adam HaRishon megteremtésével jött létre, mely utána két részre oszlott. Azok leváltak egymástól, és megszüntették a kapcsolatot egymással, mégis megőriztek valamilyen formájú kapcsolatot és kölcsönös függőséget. Ez nemzette az életet a mi világunkban, a szenvedéssel teli életet.

Azáltal hogy leszakadtunk a spirituális világból, el kell jutnunk ahhoz a felismeréshez, hogy csakis belső, spirituális egyesülésünk képes egy olyan helyet teremteni, ahol felfedhetjük a Teremtőt. És akkor ez úgy lesz nevezve: “Férj és Feleség, és a Shechina (Istenség) közöttük.”

A számtalan férfi és női rész egyesülése és kölcsönös egymásba foglaltatása, egymást kiegészítve a Teremtő felfedezését eredményezi majd bennük, mely Teremtő az ő kölcsönös, tökéletes részük, ahol a Felső Fény kibomlik.

28 Már 2011

Egyesüljünk, hogy életet adjunk a Teremtőnek

A teremtmény leereszkedik a Végtelen Világ tökéletességéből a mi világunkba, és mielőtt elérné azt, elkezd két részre osztódni: a férfi és női részekre. Ez a két rész, mely korábban teljes harmóniában létezett, megpróbálja megőrizni kölcsönös kapcsolatukat. De az utolsó pillanatban, amikor kapcsolatuk megszakad ők ketté válnak. Mindez a tisztátlan világok rendszerének teremtését eredményezi, mely eltávolította a férfi részt a nőitől.

Ahogy ők végtelen egységben voltak a Végtelen Világban, most ők végtelen távolságba kerültek egymástól a tisztátlan világokban. Ez az ahonnan ők a mi világunkba zuhantak, abba a világba, ahol a férfi és női részek telesen el vannak választva egymástól, és egy minimális kapcsolat szintjén léteznek annak érdekében hogy fenntartsák a kövületi, növényi és állati formáit az anyagnak, és hasonló módon a beszélő szinten.

A kapcsolat ereje bennük nem együttműködésként, és kölcsönösségként jelenik meg, hanem ahogy felemésztik egymást. Ezáltal állapotuk totális ellentéte a spirituális világban létezett helyzetüknek.

A Kabbala tudománya azt állítja, hogy a mi világunk a tökéletes teremtmény, Adam HaRishon megteremtésével jött létre, mely utána két részre oszlott. Azok leváltak egymástól, és megszüntették a kapcsolatot egymással, mégis megőriztek valamilyen formájú kapcsolatot és kölcsönös függőséget. Ez nemzette az életet a mi világunkban, a szenvedéssel teli életet.

Azáltal hogy leszakadtunk a spirituális világból, el kell jutnunk ahhoz a felismeréshez, hogy csakis belső, spirituális egyesülésünk képes egy olyan helyet teremteni, ahol felfedhetjük a Teremtőt. És akkor ez úgy lesz nevezve: “Férj és Feleség, és a Shechina (Istenség) közöttük.”

A számtalan férfi és női rész egyesülése és kölcsönös egymásba foglaltatása, egymást kiegészítve a Teremtő felfedezését eredményezi majd bennük, mely Teremtő az ő kölcsönös, tökéletes részük, ahol a Felső Fény kibomlik.

25 Már 2011

Női erő és férfi gyengeség

Kérdés:

Mit tehetünk azzal kapcsolatban, hogy a férfiak félnek az erős nőktől, és elmenekülnek a felelősségtől és kezdeményezéstől?

Válaszom:

Mindezt mi okoztuk magunknak. Egyetlen nő sem akar erős lenni. Egyetlen nő sem akar szakértővé válni annak érdekében hogy jól keressen, és egyedül nevelje gyermekét. A természete által a nő otthonra vágyik. Gyerekeket akar, és hogy minden természetének megfelelően létezzen. De ha a férfiak nem teljesítik kötelezettségüket, amely rájuk tartozik, akkor abból kifolyólag, hogy nincs más választásuk, a jelenkori nők arra vannak kényszerítve, hogy saját maguk által cselekedjenek. És én megemelem kalapomat előttük.

Ennek eredményeképpen mi azt látjuk, hogy a nők függetlenebbek, és jobban alkalmazkodnak világunkhoz. Emellett ők rendelkeznek egy olyan természetes kitartással, teherbírással, mely erősebb a férfiakánal. Ők erővel és a szellem erejével rendelkeznek, mivel lényegében közelebb állnak a természethez.

Másrészről a férfi egyszerűen a felhőkben lebeg. A férfi olyan mint egy gyermek, aki foglalkozást talált a számítógépekben vagy technológiában, és játszadozik játékaival, mint ahogy gyerekkorában tette. Élvezetet talál mindebben. Végül is a modern társadalom tiszteli ezeket a játékokat, mint a tőzsdét, a munkát, vagy azt hogy a barátokkal lóg munka után, és ez az ahogy az élet eltelik. És ha a férfinek támogatásra van szüksége, hazamegy édesanyjához.

Sajnos minnél tovább haladunk, annál széleskörűbbé, és társadalmilag elfgadottá válik ez a jelenség, valójában ez válik a normává és a divatos viselkedéssé.

08 Már 2011

69 queries in 0,162 seconds.