Rabash (továbbiakban Rabash írásaiból)

Rábásh irásainak könyvéből, 2. kötet: “Mi a jelentése annak, hogy egy létra van a földre állítva és annak teteje az égig ér? Jelentése: Az embernek tudnia kell, hogy a Teremtő meghallgatja az imáját”.

Azaz, egy olyan helyzetbe érkeztünk, ahol minden kérésünk és vágyunk, minden pillanat, bele van foglalva egy univerzális rendszerbe, és a mi összes érzésünk, gondolatunk ennek az egyetemes rendszernek az eredménye. Ha bármilyen erőfeszítést teszünk, az befolyásolja az egész rendszert, mert minden kapcsolatba van mindennel. Ez a kapcsolat azonban el van rejtve előlünk. Ezért kell tudomást szereznünk erről, és azután megtapasztalnunk magát az érzést, mert a mi valóságunk össze van kötve egy Felső rendszerrel, amely az úgynevezett “Boré”, vagy “Nincsen senki más Rajta kívül “.

Ez a rendszer megkapja az összes jelet, ami tőlünk származik: a mi fejlődésünkből, amely ösztönös és természetes, és az összes egyéb hatásokat azoktól a társainktól, akik a természetes fejlődés fölött állnak. Minden benne van a rendszerben, és feltétel nélkül reagál a kérésünkre: “a Teremtő meghallja az imát”.

“Mi azt látjuk, hogy a felső válasz az imánkra az, hogy sokkal rosszabb állapotba kerülünk, mint mielőtt imádkoztunk volna azért, hogy legyen erőnk legyőzni a kapni akarásunkat.”

Mi nem vagyunk képesek meghatározni helyesen, hogy mikor fordulunk valóban a kéréssel a Felső Erőhöz, és mikor kapunk a kérésünkre (imánkra) választ. Megtörténhet, hogy nekünk úgy tűnik: mi imádkozzunk és kérünk. Azonban ez nem a mi imánk és kérésünk, egyszerűen csak adtak nekünk egy vágyat felülről, és mi érezzük, ahogyan az rajtunk keresztül halad. Ez az ima nem tőlünk jön.

“Nem mondhatjuk azt, hogy nem hallják meg az imáinkat. Hanem azt kell mondanunk, hogy a válasz, – amit mi nem értünk, – a Felsőtől jön, amit Ő ért, és amiről Ő tudja, hogy a mi érdekünket szolgálja.”

Fentről jobban tudják, mikor válaszoljanak az embernek és mit adjanak neki: milyen gondolatokat és vágyakat. Nincs ebben szabad választás.

“Tisztában kell lennünk azzal, hogy mennyire távol áll tőlünk az adakozás, és a szervezetünk minden része tiltakozik ellene. Kérünk tehát a Teremtőtől egy olyan dolgot, amivel fizikailag nem értünk egyet.”

Hogyan tudjuk kérni ezt?

“Úgy, hogy meglátunk valami újat, amit nem láttunk még mielőtt elkezdtünk volna kérni. Kérjük arra a Teremtőt, adjon erőt nekünk, hogy a testünk fölé emelkedhessünk, és így megkapjuk a lehetőséget, hogy csak a Teremtő érdekében cselekedjünk, és nem a saját magunk javára!”

Az ember úgy látja, hogy ezeknek a kérelmeknek nincs semmi értelme.

“A megszerzett, új tudás birtokában képessé válunk meglátni, hogy a testünk nem ért egyet egy olyan fohásszal, ami azért szól, hogy le tudjuk nullázni magunkban a saját javukra történő kapni akarás vágyát”.

“Felmerülhet a kérdés bennünk: miért akarnánk lenullázni magunkban a kapni akarás vágyát? Vagyis az ember gyakran látja, hogy miközben könyörög a Teremtőhöz, az adakozás edényéért, az egész teste ellenáll ennek, és imája csak az ajak beszéde, ami üres szavakat jelent.

Azonban vannak olyan esetek, amikor már képes imádkozni a szíve mélyéből. Ennek képessége már a valódi válasz az imájára, ami azt jelenti, hogy a Teremtőtől megkapta az erőt, hogy a szíve mélyéből imádkozhasson. Ezért nekünk csak annyi a feladatunk: reménykedjünk abban, hogy a Teremtő Magához közelít bennünket.”

Mi egyelőre nem tudjuk megérteni, hogy mikor kapunk fentről vágyat a szívből jövő imára, és mikor imádkozzunk a saját kezdeményezésünkből, aluról. Mindez csak később fedeződik fel. Szándékosan van ez így elrendezve, hogy megzavarja az embert, és olyan érzésünk legyen, hogy nem engedünk az önző vágyainknak. Azért hogy kezdjük el erősen kérni az adakozás képességét, a vágyat az adakozás érdekében. Csak a valódi adakozás ereje által, a saját természetünk ellenében vagyunk képesek megvizsgálni önmagunkat, és látni az igazságot.

Az embernek (beszélőnek) csak egyfajta erőt kell megkapnia,- mint egy angyalnak,- ami csak az adakozási erő lehet. Ellenkező esetben ő egy egyszerű állat marad, a kövületi, a növényi vagy az állati szinthez tartozó, és csak megszerzési vágya van.

Amikor az embert a kétség és a zavarodottság szaggatja, és amikor nem képes megtalálni magát ezekben a zavart helyzetekben, akkor ő “darabokra szakad”, és ott, akkor lehetőséget kap, hogy megélje az összeköttetést a teremtés két része: a Teremtő és a teremtmény között, amely a korlátozott elme és érzelmek fölött áll. Az ő kérése az ima és az arra várt válasz fölé emelkedik, mint a “Malchut”, amely felemelkedik a “Keter” – hez. Ez jelenti az igazi imát. A VÁLASZ az imára, mikor a Teremtő és az ember összekapcsolódik egy teljes összeolvadásban.

“Ezért kell azzal a reménnyel élnünk, hogy a Teremtő közel visz bennünket Magához.”

Mivel mi állandóan a Felső erőből táplálkozunk, csak figyelnünk kell az adakozásra, amely a Felsőtől érkezik, rajtunk folyik keresztül és visszatér Hozzá. Hálásnak kell lennünk érte, és el kell fogadnunk a cél nagyságát, mely nem más, mint hogy “Nincsen senki más Rajta kívül”, hogy Ő jó és jót tévő, és minden állapotban sóvárogjunk a Vele való kapcsolatra.

Ha mi az imádkozást minden alkalommal a fent leírt, helyes módon közelítjük meg, és nem a rejtettség és száműzetés állapotából próbálkozunk, akkor ez már a valódi IMA lesz…

2013.01.28, Felkészülés a reggeli leckére

BS