Dr. Michael Laitman

Rabash (továbbiakban Rabash írásaiból)

A Teremtő, mint a közös nevező

Kérdés

Nekünk egy belső formában kell összekapcsolódnunk, a vágyainkon belül. Azonban hogyan közelítsem meg a barátaim vágyait?

Válasz

A személy számára a Teremtő felé irányuló szándék elegendő. Csak ezzel a szándékkal, anélkül, hogy nagyon mélyre próbálnánk ásni, kapcsolódni kell. Egyikünk sem képes megérteni azt a vágyat, amit a Teremtő ültetett el mindannyiunkban. De pontosan ez a vágy a barátokban és csak ez, ami igazán fontos a számunkra. Ez egy kicsiny szándék a lélek kifinomultságából származóan. Mindenki a barátja spirituális szikráját szereti, ami a barátja szándéka a Teremtő irányába. A barát személyisége és szokása lényegtelenek a számunkra, csak a Teremtő fontos, aki összekapcsol bennünket, mivel Benn fognak a szíveink újra egyesülni. A Teremtőben kell találkoznunk.

Más vágyak különböző utakon kapcsolódnak össze, azonban megmaradnak az emberben, és egyszerűen csak kielégülést keresnek együtt. Gyakorlatilag azonban ez nem igazi egység a többiekkel, hanem előnyszerzés a többieken át.

Másfelől csak magunk között egyesülhetünk. A Fény ránk ereszkedik, hogy adakozzon a vágyainknak, összekapcsoljon bennünket, bennünk lakozzon, a kapcsolatunkban. Akkor pedig mindannyian boldogok leszünk, hogy megkapjuk a Teremtőtől a lehetőséget és a képességet a feltárásra.

Ezért elegendő ha az embernek megvan az igazságra, a Teremtőre, a célra irányuló szándéka. Önmaga még nem tudhatja, hova is tart pontosan, de a sóvárgás állandó, és mindig emelkedésben kell lenni, és törődni kell ezzel. Hogyan?  A barátok összekapcsolódása által. Ennek eredményeképpen. az elégséges sóvárgás megjelenik az emberben, hogy a Fény korrigálja az embert, összekapcsolva mindent egyetlen hatalmas vágyba, amiben a Teremtő feltárul, és újraegyesít bennünket.

Napról napra világosabbá válik, hogy hogyan kell használni az összes eszközt annak érdekében, hogy felkészüljünk az új állapotra. Senki nem értheti meg eredményesen ezt előzetesen, és nincs szükség arra, hogy vágyunk legyen az új állapot megértésére, csak az adakozás erejére, az értelem felett.  Pontosan ennek az értelem feletti hittel az adakozásra irányuló sóvárgás által tárul fel a tudása és a megértése a következő szintnek.

A Napi Kabbala Lecke 1. részéből 2012/12/12 Rabash írásaiból

KN

23 dec 2012

Barát haladása sokkal fontosabb, mint a saját haladásom

Barát haladása sokkal fontosabb, mint a saját haladásom

Kérdés:

Ha szeretet a barát iránt, azt jelenti, hogy az ő vágya előnyősebb mint az enyém, ezekről a vágyakről beszélünk?

Válasz:

Báál HáSzulám írja az “Utolsó nemzedék” című cikkében, hogy nekünk gondoskodnunk kell minden emberről a világon, hogy rendelkezzen a fizikai szükségletekkel. És ha a barát így viszonyul a dolgokhoz, akkor nincs szüksége a fényűzésre. És a többit irányítania kell a barátja támogatására a spirituális úton.

Szóval mit jelent, hogy szeretem a barátot? Hogyan vagyok képes betölteni az ő vágyait? Ha aggódtam élelemért, és minden szükségest a meglétért. Támogassam őt lelkileg – hogy bemutassam neki a felébresztést, a Teremtő nagyságának az érzetét, a spirituális út fontosságát, amely felébreszt engem, és megtölt engem erővel.

Ez amit meg kell mutatnom a gyermekemnek, és ugyanúgy a barátomnak is. Ez azt jelenti, hogy én spirituális táplálékot nyújtok számára, a korporeális táplálékon túl. Ez jelenti, hogy én szeretem őt.

Ez az amiről Rábásh ír, hogy mit kell kifejleszteni a csoportban. Átadni a barátnak a cél fontosságát, egy személyes példát a cél fontosságáról – ez jelenti, hogy szeretem őt. Ezzel én előnybe helyezem az ő vágyát az enyémnél. Én azt nézem amire szüksége van, azaz, hogy meglegyen a szükséglete a korporealitásra, és a többit az ő spirituális fejlődésére. Mindezt nekem kell megadni.

Nekem kell gondoskodjak, hogy elrendezze az életét, segítek neki munkát találni, és így tovább. És spirituális szempontból, hogy felébresszem a cél növelését számára. És így én inkább választom az ő vágyát, nem az enyémet. Ha aggódom a barátért, ez a legjobb az én fejlődésemre. De mindezt miért csinálom?- hogy elérjem a Teremtő szeretetét! Izrael, a Fény és a Teremtő, együtt kell létezzen. Másképp csak szeretem természetes, egoista módon, mint a gyermekemet.

Pontosan ez a munka, az “Úr munkája”. Ha ilyen módon viszonyulunk a baráthoz, akkor a baráton keresztül elérjük a Teremtőt. A mások szeretete szükséges, hogy elérjük a Teremtő szeretetét. Ezen keresztül az ember felfedezi a rejtettséget, amelyet a Teremtő készített, azért hogy gyakoroljuk a teremtmények iránti szeretet, hogy elérjük a Teremtő szeretetét.

13.12.2012, Reggeli lecke, “Bevezetés a Tíz Szfira Tanulmányába”

BS

18 dec 2012

A Faraó Parcufjai

A Faraó Parcufjai

Az adakozás edényei, amelyek egykor eltértek, bezuhantak a megszerzés edényei közé, és most a hatalmuk alatt vannak. Ez az állapotot jelenti a “száműzetést”. Ennek az a kifejeződése, hogy a megszerzési vágy használja az adakozási tulajdonságot, mint adakozás a megszerzés érdekében.

Tehát, a “száműzetés” egy spirituális fogalom, nem egyszerű. Akkor érek el hozzá, hogyha adakozok a Teremtőnek, hogy örömet kapjak Tőle. Teljes egészében “klipa” vagyok, ami azt jelenti, hogy én száműzetésben vagyok, egy nagyon magas spirituális szinten egy korrupt kapcsolatban a Teremtővel. Végtére is, csak két erő van: a megszerzés és az adakozás. A megszerző erő vagyok, megragadom az adakozási erőt, felhasználom, annak érdekében, hogy megszerezzek.

De van olyan nap, amikor nem érzem, hogy száműzetésben lennék, hanem ellenkezőleg, együtt érzek a megszerzési vággyal. Ha érezném az adakozási vágyat, akkor azt mondanám, hogy száműzetésben vagyok, s a Faráró uralkodik felettem, azaz az egó. Állandóan adakozni szeretnék, de mindent a megszerzés szándékával teszek.

Ez amikor megtudjuk különböztetni az egyiptomi időszakot, amikor száműzetésben voltam, és amikor nem voltam száműzetésben. Baal HaSulam írja a 41. “Levelében” (1925): “Amikor Izrael népe úgy gondolta, hogy Egyiptom rabszolgaságba vette őket, és elveszi őket a Teremtő munkájától, ugyanabban a mértékben valóban Egyiptomi száműzetésben voltak” .Mindez csak a “megszerzőn” múlik, aki megszerez, és érzékel. Például, amikor Mózes megölte az egyiptomit, a zsidók leleplezték őt. Nem érezték, hogy száműzetésben vannak, éppen ellenkezőleg, Mózes, és nem a Fáraó nehezítette meg az életüket.

Nos, amikor az edények összetörtek, az adakozási edények vagy Izrael lelkei, amely – Jasar – el (egyenesen a Teremtőhöz), az adakozási szándék – lezuhant a megszerzési edénybe, amelynek célja, hogy megszerezzen.

De ez önmagában nem jelent semmit. Szükséges, hogy megvizsgáljuk, mik a megszerzés edényei, mik az adakozás edényei. Ha én azonosítom magam a megszerzési edényeivel, akkor ez az én világom olyan, mint a Fáraó aki megépítette Pithom és Rámszesz nagy városait. Másrészt, aki adakozni szeretne az Ő számára ezek a szegénység városai, veszélyesek: “Lehet, hogy soha nem lesznek képesek kimenekülni az egó ellenőrzése alól, a Fáraó ellenőrzése alól?”.

Ezért meg kell értenünk, hogy mi hol vagyunk. Akinek van “a szívbeli pontja”, aki a Kabbala Bölcseletére sóvárog, a Teremtő felfedezésére, a korrekcióra, annak folyamatosan le kell, hogy  tesztelje magát: “Most mi van nálam, az adakozási vágy, vagy a megszerzési vágy?

Ha a megszerzési vágy, akkor a Fáraónak dolgozom ; ha az adakozási vágy , akkor én Izrael vagyok az egyiptomi száműzetésben”.

Ennélfogva, ez az első megértés, ha kifejlesztjük ezt a vizsgálatot akkor kimegyünk a száműzetésből. Ahogy Rabash írja a “Létra fokozatai” (1985/1986, 6. cikkében): “Mi lesz, a száműzetés az edények megvizsgálása, és a megváltás, a Fény és az adakozás között”? Pontosan a vágyakból ered ez. Amikor érezzük, hogy ennek az ellenőrzése alatt vagyunk, ebben megjelenik egy új edény, amellyel kivonulunk a száműzetéséből. Ezek nem új edények mivel az “edények” azok már új vizsgálatok, amelyek megszületnek az egyiptomi munkában, a száműzetésben, a négy szintjén a teljes edénynek, és akkor érezzük a megváltás eljött számunkra.

Tehát, mit jelent az Egyiptomból való kimenekülés? Kitől menekülünk? A megszerzési vágytól? Nem. Akkor mivé válik a Fáraó amikor kijövünk Egyiptomból?

Az első szakaszban Ábrahám csoportja kijön Babilonból, azaz a vágy, hogy felhasználja a Teremtőt a maga számára. Más szóval, az adakozási edények “tzimtzum” (megszorítást) végeztek a megszerzési vágyon, és akkor nem lehet korrigálni, és eltértek attól. Aztán ez a vágy növekedett – megjelent Ichák, aki képviseli a “bal vonal” -at, és ezt is le kell vágni. Állandóan megszerzési vágyat adnak hozzá, és mi vizsgálatokat végzünk, leválunk tőle, és a jövőre hagyjuk, amíg dolgozni tudunk vele. Csak csatlakozunk az adakozási vágyhoz, azokhoz az edényekhez amelyekkel képesek vagyunk dolgozni.

Tehát a “Fáraó” nagyon nagy megszerzési vágy, amely elérkezett, miután Izrael fiai felkészítették magukat egy új szakaszra. Először is, befejeztük az adakozási vágynak a következő szakaszát, az úgynevezett “Jacob.” És akkor megjelent a szükség a növekedésre, az úgynevezett “éhség az országban”, és akkor leereszkednek Egyiptomba, hogy újabb megszerzési vágyakat szerezzenek.

Kezdetben a Fáraó jó volt, és az élet az új helyen is jó volt. Ők érezték, hogy a hozzáadott megszerzési vágy nem zavarja az adakozási vágyat. Tehát először ők vezettek Egyiptomban – ők irányították a megszerzési vágyukat. Ami azt jelenti, hogy még nem volt száműzetésben, hanem “a bőség hét éve”.

Aztán, Izrael fiai csatlakoztak az új edényhez “az éhség hét éve” – hez. Majd a megszerzési vágy továbbra is folytatódott növekedni, és eljött az a pillanat amikor én nem vagyok képes semmit tenni vele. Lassan – lassan “felfal” engem, és betesz az adakozási vágyba a megszerzés érdekében. Fáraó többet és többet vesz Izrael fiaitól, és ők tehetetlenek az ellenőrzéssel szemben. Ez a vágy lenyelte őket, mint egy krokodil, és nem maradt semmi az adakozásból, és a Fáraó jobban növekedett. Végül is, a teljes sötétségből felébred bennünk a “szívben levő pont “- Mózes aki kivisz minket Egyiptomból.

Ez a megszerzés vágy útja, és ezek a különböző típusok. Minden történet a vágyban fejlődik ki. Miután kijövünk az Egyiptomi rabszolgaságból, elérünk a” Sinai hegy” – re, a gyűlölet hegyéhez. Ez ugyanaz a zavar, csak más formában. Aztán újra és újra növekedik az egó, minden alkalommal más-más formában, és ez lehetővé teszi számunkra, hogy folytassuk és elvégezzük a korrekciókat.

2o12 November 29, Reggeli lecke, a “Száműzetés és megváltás” c. cikkből

BS

12 dec 2012

“A Hold megszentelése”

“A Hold megszentelése”

A Hold megszentelésének nevezzük, mikor a Malchuton átemelkedünk a Bináig. Ez azt jelenti, hogy a hit megszerzése által, ahol a személynek meg kell szentelni a munkáját ezen okok felett. Ő megérti, hogy őneki nem szabad dolgozni megszerzés vágyaival, de minden munkája az adományozás edényében kell hogy legyen.

De addig, míg nincs vágya a adományozásra, nem is igazán érti, hogy mit is jelent az. Ezért a Teremtő pontok segítségével olyan, mint “egy ujj”. “Nézd, ez az adományozás formája!” Ez azt jelenti, hogy a személy fokozatosan felfedezi az adományozás formáját és megérti, hogy ez a kívánatos forma.

Ezt megelőzően, ő nem képes felfedezni ezeket, értékelni vagy elképzelni azt. Végtére is, mit is nevezünk adományozásnak ezen a világon? Az nem is adományozás, hanem látens megszerzés, hamis önzetlenség. Kétségtelen, amíg a személyt az egoista vágyai vezérlik valamiféle örömet kell éreznie tetteiben, máskülönben nem akarna semmit sem tenni. Még ha meg is tesz valamit másokkal, neki valamiféle profitot kell éreznie, vagy a többieknek kedveskedniük kell számára. Aztán ő egyfajta természetes szeretet érez, mint egy anya, aki készen áll, hogy mindent megadjon gyermekének. Egy másik lehetőség az, hogy mi szorosan kapcsoltban vagyunk egymással, amikor is a másik jóléte nincs elszeparálva az én hasznosság érzetemtől, amikor én aggódást érzek irántuk.

A motiváció hasznos is lehet, egyfajta hozzáadott profit, vagy egy vágy, ami lecsökkenti a szenvedéseimet. Ezt lehet érezni egy egoista haszonként, és egy nagyobb haszonnak, örömnek.

Profitot érezhetek a megkapásból, és abból is amit nem veszítek el. Ebben az esetben az örömöm még nagyobb. Egy személy, aki talál 100 dollárt az utcán, boldogságot érez, amit gyorsan el is felejt. De ha ő 100 dollárt veszít, sokkal tovább fogja azt sajnálni, mintha 100 dollárt talált volna, mintha valamit kivágtak volna belőle.

Ezért, meg kell értenünk, hogy a hit erejének a megszerzés vágyán felül kell emelkednie, és ez két szakaszból áll: először azok az edények, amik a profitért dolgoznak és aztán az edények, melyekben mi érzékeljük a veszteséget. Az összes vágyunk két részben van: 0-1-2 szintek (a gyökér szintjeinek vastagsága, első fázis és második fázis), amit úgy hívunk, hogy GE, és 3-4 szint (3. és 4. fázisa a vastagságnak) AHP. Első adományozás az adományozó edényekben jelentkezik, majd a megszerzés edényeiben.

Nyilvánvaló, hogy sokkal nehezebb az adományozó edényen dolgozni, amíg a személy úgy érzi, hogy őt akkor mikor ad azonnali veszteség éri. Ő képes egy közvetlen örömet érezni azokban az edényekben, és most pont az ellentéte van, ő szándékosan ad azokkal az edényekkel, és így kiderül, hogy ez kettős veszteség az egó számára. De ő “megszenteli magát”, ami azt jelenti, hogy az adományozás tulajdonságát szerzi meg, az egy előleg lesz, amíg őt meg nem jutalmazzák “a hold megszentelésével”, amikor az adományozó tulajdonság válik szent neki.

Ő maga nem tud úgy ragyogni, mint a Hold, de ő olyan mértékben van megvilágítva, amelyen mértékben ő csatlakozott a felsőbb erőhöz, a Fény forrásához, a Naphoz, a hit erejének segítségével. Ennek köszönhetően, a Hold megszenteltetett.

Csak úgy, mint a Föld, a Hold nem képes semmiféle fényt generálni, de az hűségesen tapad a Naphoz a Föld felett, és így tud ragyogni. Az nem a saját fénye, a ragyogása annak köszönhetően, hogy nem szerez meg magának semmit sem, csak annyit és annak érdekében, hogy megvilágítsa a többieket.

2012 November 30, Napi Kabbala lecke, Rábásh írásai

SzL

08 dec 2012

Három oszlop, amelyen a világ áll

Három oszlop, amelyen a világ áll

Rábásh írásaiból: “Ábrahám nemzette Izsákot”:
“Misnában írva van:” A világ három oszlopon áll, a Tórán, a spirituális munkán, és a jó cselekedeteken”. Ábrahám van nevezve a “Kegyelem emberének”, aki erőt adott, hogy a kegyelem megjelenjen az emberekben. Izsák van nevezve a “Munka oszlopának”, aki feláldozta életét az oltárra. És Jákob van  nevezve a “Tóra oszlopának”, ahogy írva van:”Adjad az igazságot Jákobnak”, és a Tóra van nevezve az “Igazság Tórája”. És minden embernek el kell érnie ezt a három oszlopot. Korábban ez a három oszlop másképp fedeződött fel a mi Szent őseinknek, mindegyik közülük egy oszlopot fedezett fel. Mert ők fedezték fel a három oszlopot, és már meg van az erőnk ugyanazon az úton haladni, amelyet az ősapáink kiköveztek számunkra. És ezért vagyunk mi nevezve a “Kiválasztott nemzet”, mivel mi az atyáinktól örököltük a három oszlopot, amelyen áll a világ, azért, hogy a világ létezhessen és elérje a célt, mert érte volt megteremtve a világ”.

A Fény építette meg a vágyat. A Fény teljesen adakozás és a vágy teljes egészében megszerzés, de a Fény által a vágy át kell forduljon a “kapjon azért, hogy adakozzon”- szintre. Azaz, a Fény és a vágy össze kell kapcsolódjon egy különleges módon, amely így van nevezve “az értelem fölött” vagy a “középső vonal”.

Ez a kombináció az ember saját választása által történik. Ennek köszönhetően az ember állandóan a helyes kombinációt kell válassza, és ez benne történik meg. Az “Ember” van nevezve annak a rendszernek, amely magába foglalja a két részt: a Fényt és az edényt, az adakozó vágyat és a megszerzési vágyat, és ezek közül választhat; meghatározni a helyes viszonyt közöttük, így egy helyes kombinációba helyezi magát, a Fény és az edény között.
Ez az ember munkája, hogy letesztelje magát, hogy megtanulja a Fény oldalát. Ehhez már a három vonalba kell lennie: a Fényből, edényből és az közöttük levő helyes viszonyból. Csak ezután képes megismerni, mit hoz a Fény neki. Ez az úgynevezett “Ábrahám munkája”, ez az első spirituális felfedezés a munkánkban.

Aztán elkezdünk dolgozni az edényen, a “bal vonalon”, hogy megértsük a mi anyagunkat. Csak akkor látjuk az anyagban a különbséget, ha a rendelkezünk a Fénnyel, és már tudjuk hogyan dolgozzunk helyesen az edénnyel. Azaz, a “bal vonal” is bele van foglaltatva a “három vonal” – ból, azért, hogy helyesen ismerjük meg a vágyat. Ez a munka “Izsák munkája”.

A “középső vonal”- on való munka már arról szól, hogy kombináljuk a bal és jobb oldali vonalakat egy vonalban, annak érdekében, hogy pontosan megtudjuk, mit kell tennünk e két erővel. Ezt úgy  nevezzük a “Jakov munkája”, amely a katnut (kicsiny) a gyökér, alef, bet szintek. És miután elértük a Gimel, Vav, Dalet gadlut (növekvő) állapotát, akkor ezt a munkát nevezzük “Izrael”. Ezeket a szakaszokat nevezzük a személy spirituális növekedésének.

Aki ezen az úton halad előre, az úgynevezett “Zchut Avot “, (elsőszülöttségi), ami azt jelenti, hogy megkapja ezt a módszert, és végrehajtja, és ezt tartozik az “Ám zgulá” – hoz (gyógymód nemzete). Eszerint ő dolgozik a “három vonal” – on, ő maga megérti a “középső vonal” -at, amely összeköti a két volalat.A
“Középső vonal” az úgynevezett “Ember”, és őt a “Boré” – nak is nevezik, “Zeir Anpin”, a “középső vonal”. Alapvetően, a “középső vonal” ez az ember összeolvadása a Teremtővel.

Nem lehet dolgozni a Szentségben, mert a Szentséget hívják adakozásnak. És a lehetséges hatás csak a helyes kombinációval jön létre a két vonal között, “jobb vonal”, “bal vonal”, a középső vonalon”.

Ezért mondják, hogy a világ három dolgon áll: a Tórán, a munkán és a kegyelem adásán. Ha  a világnak a korrekciós folyamatát a mi részünkről, alulról felfelé nézzük . Tóra, a “középső vonal”, Jákov a munka, a “bal vonal “Izsák”, és kegyelem munkája “Ábrahám” a “jobb vonal”.

2o12 November 28, Felkészület a reggeli leckére

BS

30 nov 2012

A köztünk lévő kapcsolat története

Kérdés

Hogy hangolhatjuk rá magunkat az egyetlen erőre, egyetlen Fényre, és hogy kerülhetjük el, hogy letérjünk az útról?

Válasz

Ez csak a kölcsönös összetapadás által lesz lehetséges a barátok között, akik mindenhez a közöttük lévő kapcsolat alapján viszonyulnak. A teljes Tóra nem más, mint ennek a kapcsolatnak a története, semmi más.

Fokozatosan megismerjük a megszerzési vágyat, amely első pillanatban jónak tűnik, ezt nevezzük úgy, hogy “a jóllakottság hét éve” Egyiptomban. Majd felfedezzük, hogy a vágyunk rossz. Ezt bizonyítja Pithom és Ramszesz városa. Az egó pozíciója nem változik, és ha valaki ezzel a pozícióval azonosul, akkor egy kényelmes életet él.  Ha valaki azonban Izraellel azonosul, akkor ez rossz,  mivel az a pont, ami nem hagyja az embert  lazsálni, megmutatkozik, és arra ösztönzi az embert, hogy leváljon az előző hozzáállásáról. Így az ember nem változtatja meg a valóságot, hanem csak felosztja, és meghosszabbítja azt, vagy az egójának, vagy a Fénynek megfelelően.

Először el kell határozni, hogy a vágyakat és a gondolatokat leválasztja az ember a negatív minőségeiről. Ezt a megközelítést nevezzük úgy, hogy leválasztjuk azokat a háziúr véleményéről. Akkor a gonosz valami olyanná válik az ember számára, ami elválasztja a Teremtőtől, azaz a Tóra véleményétől. Ez a kétféle vélemény ellentétes egymással, és a Tóra elmondja nekünk, hogyan mozdulhat el valaki az egyik világból egy másikba. Ha az ember felismeri, hogy minden a megszerzési vágyain belül létezik, ezt az állapotot nevezzük úgy, hogy “ez a világ,” amely a jelenlegi szintet reprezentálja. Az ember ettől a ponttól lép el a “következő világ” felé, ami a következő állapot, amely a Teremtőben feltárul.

Az Egyiptomi kivonulás története, egy általános mese, amelyet időről időre ismétlünk, minden alkalommal más és más minőségeket átélve az érzékelésünkben, amelyek mélyebb rétegeket tárnak fel, és élesebb részleteket bontanak ki, és pontosabb képet adnak a képességekről. A történetben elhagyjuk Egyiptomot, azonban még nagyon messze vagyunk a megérkezési ponttól. Egyiptom visszavezet minket a sivatagban való bolyongáshoz. Más szavakkal, visszavezet minket egy magasabb szintre, annál, ahol az ember ebben a nagy mozifilmben, az életében él, és ezért ezt a filmet állandóan egy nagyobb felbontással láthatja. Ez egy hozzáadás a különböző háborúkhoz és problémákhoz. Minden visszatér és újra felfedeződik a mi tisztázó képességünk elé.

Minden mindig egy háromszögben forog: “Én, a csoport, a Teremtő. Letisztázzuk az egység pontját, az összetapadást a csoport és köztem. Én vagyok az edény, a Teremtő a kitöltés. Majd megvizsgáljuk, mi zavar minket, és mi segít minket. Folyamatosan letisztázzuk ezt, azaz a szükséges minőségeket, minden pillanatban, annak érdekében, hogy korrigáljuk azokat és hozzájuk kapcsolódjunk. Ezáltal felemelkedünk a spirituális létrán. Tehát ha valaki a leghatékonyabb utat keresi, akkor egyetlen helyre kell összpontosítania.

A Napi Kabbala Lecke első részéből, 2012/10/26. “Rabash írásaiból”

KN

11 nov 2012

Játék a gumikötélel

Játék a gumikötélel

Én azt gondolom, hogy már egy új szakaszba tudunk lépni, egy új érzésbe. Az érzés az, hogy én a csoportba vagyok, az Egységbe, a barátok tömegében.  Érzem, hogy eltávolodok vagy leesek onnét, akkor ez a gonosz hajlam.

Így a Teremtő játszik velem: Ő mintha egy gumikötéllel húzna el engem a csoporttól, azért, hogy térjek vissza Hozzá és kiáltsak Neki: “Mit csinálsz?”. Minden alkalommal, ez az eltávolódás, az egységtől erősebben érződik bennem, és én kiáltok Neki: “Ne csináld ezt! Téríts vissza”. Ezek a helyzetek furcsának tűnnek, megkötik a személyt a Teremtőhöz.

Pontosan, az ellenkező cselekedet teszi lehetővé, hogy a személy lássa, hogyan játszik vele a gonosz hajlam. Mivel a Teremtő kezdetben azt mondja Mózesnek: “Gyere a Fáraóhoz”. Most úgy érzem, hogy én a csoport közepén vagyok és Ő “visszafelé húzza a gumikötelet”, elhúz engem onnan. Ő megadja nekem a megfelelő érzést, én rögtön reagálok és visszafelé húz. Ő ismét elhúz engem és én ismét reagálok. Itt a kérdés az, hogy mennyire vagyok érzékeny és mennyire ellenkezem minden konkrét esetben amikor ez történik?

Mi elkezdünk játszani és a gonosz hajlam mint egy “segítség ellenében”. Én megtanulom az ő cselekedetét oly módon, hogy ő feltárja nekem a rosszat, és kihúz engem a baráti körből. Végül, a Teremtő feltárja nekem a kerületet a központ körül, az egész “Malchut”- ot különböző szögben és értésben.  Én újra meg újra játszom Vele, másképp viselkedem és másképp ellenkezem. De ami a legfontosabb, hogy felismerjem mindazt ami a játékban történik. A gonosz hajlam az az erő, melynek meg kell szerezni az alapját, amely fölött felfedezzük a Teremtőt. Hol tudnánk még feltárni Őt?

Tehát, minden egyes alkalommal, amikor kihúz engem a csoport központjából, ahol összekapcsolódtam, ez a kijárat adja meg nekem az új “teret” a munkába, ahol én és a Teremtő megtudjuk érteni és érezni egymást, mint játéktársak. Ebben a játékban mi egyszer riválisok, ellenségek és barátok vagyunk. Az állapotok, viszonyok és a kapcsolatok állandóan változnak. Mi játszunk és ez nem csak egy játék, hanem ez az élet játéka.

Kérdés:

Ahhoz, hogy kezeljük a játékot, a személynek szükséges valami jutalom …

Válasz:

Először is, használja az irigységet. Ha abbahagyja a játékot, akkor lemarad a többiektől. Ez az ösztönzés nagyon világos és egyszerű. Nem véletlenül mondják, hogy az irigység, bujaság és tisztelet húzza ki a személyt ebből a világból. Nekem hasonlítanom kell a barátokhoz. Ők előre visznek, ők már az “adakozásban” vannak és én még nem. Ezek az egyszerű impulzusok vannak mindegyikünkben.

2o12 október 26, Rábásh irásai

BS

08 nov 2012

Előszó a Szibériai Kongresszusról

Előszó a Szibériai Kongresszusról

Kérdés:

Mi most egy felfokozott belső munkában vagyunk a csoporton belül, és néhány barátunknak az volt a benyomása, hogy ebben a kapcsolódásban jelentősen lecsökkenhet a terjesztési tevékenységünk, ami által nagyobb szerep jut a belső munkának.

Válasz:

Minden tevékenységünk két ellentétes részből áll. Rábásh írása szerint a probléma az, hogy látszólag ketté vagyunk vágva, külsőre és belsőre. És a körülöttünk lévő világ is látszólag meg van osztva külsőre és belsőre. Ezért szükséges megértenünk, hogyan lehetünk kapcsolatba velük.

Ebben a tekintetben, mi gyakran több időt szánunk a belső egységünkre, aztán egy kicsit hagyjuk azt és elkötelezettekké válunk a külső terjesztésben. Mindez a környezetünk állapotától függ.

Most mi egy nagy kongresszusra készülünk elő Oroszországban. Reméljük, hogy több száz barátunk fog ebben részt venni, azok is, akikkel nem találkozunk nap mint nap.

Úgy látom, hogy ez a kongresszus nagyon fontos, és ezért, nekünk egységre kell érnünk, és minden figyelmünket rá kell összpontosítanunk. Bár a külső terjesztés nagyon fontos számunkra, a belső munka még sokkal fontosabb.

Így haladunk előre. Mint egy lüktető szív, minden munkánk, a ki- és belégzésen keresztül halad, és az egész világ ebben a mozgásban van. A sűrűsödés és tágulás váltogatják egymást, így haladunk: úgy mint a jobb és bal vonal. Minden egyfajta szabályzott váltakozás.

Szóval, nem zárja ki egyik sem a másikat. Néha, az egyikről át kell tennünk a fókuszunkat a másikra, a belsőről a külsőre, és fordítva. Így ezekből a okokból kifolyólag nem kell pánikba esnünk, ha leállunk a külső terjesztésben, mivel a legfontosabb a belső terjesztés.

De, a kongresszus előestéjén meg kell próbálnunk még többet tenni, hogy egyesítse, és megpróbálja hozzáadni az kongresszushoz mindazokat, akik velünk tanulnak különböző helyeken, különösen a Szibéria régióban, a Távol-Keleten, Oroszország déli részén, és a szomszédos országokban.

Ez egy lehetőség, amiről beszélek, aminek én szeretném még egyszer hangsúlyozni a fontosságát, és meghívni minden egyént, az összes kételkedőt, és azokat akik a virtuális térben kommunikálnak a végtelen kiterjedésű Szibéria, és annak a régiónak a különböző részein. Remélem, hogy mindenki megtalálja az erőt, eszközöket, és időt, hogy találkozzon velünk.

Még mindig van egy hatalmas embertömeg, akik valahol egyedül vannak, távol egymástól, és az a célszerű, hogy ők csatlakozzanak a kongresszushoz, legalább egyszer.

Remélem, hogy nekik lehetőségük lesz erre. Hadd találkozzanak végül az kongresszus szervezőivel, és ha ők még nem is csatlakoznak, ők írhatnak nekünk, hogy ők hol vannak. És amint ők elhatározzák, hogy jönnek, tudunk nekik segíteni.

2o12 október 28, Virtuális Lecke

SzL

08 nov 2012

Szabadulás az ego minden feltételétől

Szabadulás az ego minden feltételétől

Meglehetősen sokat beszélünk a cél fontosságáról és a Teremtő nagyságáról, ami nélkül nem tudnánk dolgozni, mivel szükségünk van erőre. De a kérdés az, hogy miért van szükségem a Teremtő nagyságára? Ez egy olyan feltétel, aminek birtokában egyetértek az adományozással, vagy el akarom érni az adományozást és ehhez van szükségem a Teremtő nagyságára? Ez nagy különbség: az ésszerűség határain belül, illetve alatta dolgozom, vagy hittel dolgozom, amely meghaladja az ésszerűséget?

Ha az a feltételem, hogy érezni akarom a Teremtő nagyságát, különben nem tudok dolgozni, akkor ez a cselekedet az ésszerűség határain belül van. De ha azt mondom, hogy el kell érjem az adományozást, mivel számomra ez a legfontosabb a világon, és ehhez erőt kérek, amellyel jelenleg nem rendelkezem, ami képessé tesz engem az adakozásra, ez azt jelenti, hogy csak azért van szükségem a nagyságra, hogy az ésszerűséget meghaladó hittel dolgozzak.

Ez egy nagyon finom különbség, amit magamon belül kell tisztáznom. Lehetetlen szavakkal kifejezni, mivel a szavak csak összezavarnak minket.

Rábásh mondja: “Ha a személy nem érzi a Teremtő nagyságát, a test nem tudja magát teljesen lenullázni Ő előtte szívében és lelkében.” Ez egy törvény: a kapni akarás vágya csak a Teremtő nagysága előtt adja meg magát.

“De ha a személy csak akkor hajlandó a Teremtőnek dolgozni, ha látja a Teremtő fontosságát és nagyságát, már úgy tűnik, hogy kapni akar valamit a Teremtőtől.” Ez azt jelenti, hogy a személy egy olyan teher súlya alatt akar szenvedni, ami könnyű. Ha tudod, hogy egy táska egy nagyon fontos emberé, akkor azt nem nehéz cipelned. “Egyébként az ember nem akarna teljes szívvel dolgozni, mivel korlátozott és a leplezés által uralt, és nem mondhatja szabadon, hogy nem akar semmi mást csak adakozni”.

Ha egy személy a Teremtő nagyságát a munkája előfeltételeként állítja, akkor ez az állapot nem a Bina állapota, és nem szolgálhatja őt, mint egy “bárka“, melyen elmenekülhetne az összes kétség és gond elől, melyeket a bal vonal küld felé.

Így a Bina jellemzője a Hafetz Hesed, aminek semmit sem kell kapnia: ezáltal szabad. Csak azok, akik kapni akarnak valamit, korlátozottak a téma, és mások véleménye által. Ha valaki lehunyt szemmel dolgozik, nincs szüksége nagyságra vagy bármi másra, ezt hívják szabadságnak.

31 október 2o12, Napi Kabbala Lecke 1. rész, Rábásh írásai

FG

06 nov 2012

Az árvíz mely segít kilépni saját magamból

Az árvíz mely segít kilépni saját magamból

Nagyon sok munkára van szükség ahhoz hogy a személy elérje a Bina tulajdonságát, mely a szabadság elérését jelenti. Ezért a személynek nagy és erős támogatásra van szüksége a környezetétől annak érdekében, hogy állandóan érezhesse a cél nagyságát és fontosságát.

A Teremtő képes a Fáraó szívét megkeményíteni a bal oldalon, és olyan kérdéseket küldeni, hogy “Ki ez az Úr, hogy én meghallgassam Őt?” és “Mi ez a munka amit te végezni akarsz?” annak megfelelően hogy milyen mértékben erősíti fel ezt a támogatást. Mindezek a kérdések, kétségek és problémák egyre erősebben hatalmukba veszik a személyt, ameddig az “árvíz vizei”-vé válnak, melyek majdnem megfullasztják őt.

És akkor neki menedéket kell keresnie, és félelmétől vezérelve és a környezet segítségével végre eléri azt a következtetést, hogy csak a bárka mentheti őt meg. A bárka a feltétel nélküli adakozást jelenti, mely az egyetlen hely ahol képes az árvíztől elrejtőzni.

“A személy képes állandó teljességet érezni mivel elégedett sorsával”. De nem azért rejtőzik el a bárkán belül mivel elégedettséget, békét akar érezni vagy mivel megelégszik kevesebbel is. Számításai saját egója felett történnek most, megszerzés iránti vágya felett. Nem veszi már figyelembe mi történik egójával, mi történik saját vágyaival, életével. Összes számítása már e fölött történik, csakis arról szólnak hogyan képes kapcsolódni, egyesülni, mely azt jelenti hogy minden számítása saját bőrén kívül történik, önző érdekén kívül.

De mindez akkor történik amennyiben a személy kitartóan halad előre és előbb utóbb eléri azt a következtetést hogy szüksége van a bárkára, hogy neki önző számításai fölé kell emelkednie. Az árvíz vízei, a “Kicsoda?” és “Micsoda?” kérdései mind annak érdekében jönnek hogy segítsék őt saját egóján belül történő számításairól leválasztani, és hogy képes legyen a csoport belső pontjával egy kapcsolatot létrehozni.

Annak érdekében, hogy erre képes legyen szüksége van a Teremtő segítségére, akihez egy imával fordul azért hogy tovább léphessen, és képes legyen még erősebben a csoporthoz kötődni. “Sok-sok fillér egy nagy summává gyűlik össze” minden cselekedetével, az “éhínség hét éve” során. De mindez csak akkor történik amennyiben a személy összegyűjti azokat oly módon hogy az összes akadályt és teljes erőfeszítését mind a célhoz kapcsolja, állandóan megpróbálva megfelelően teljesíteni a feltételeket melyek megjelennek számára. Akkor lehetséges csak azt mondani hogy ő halad előre.

Pont úgy mint Noé történetében, aki nem éri el az üdvözülést azonnal, egy alkalommal. Története egy hosszú történet arról hogyan építi meg a bárkát, hogy jut el ahhoz a döntéshez hogy meg kell építse a bárkát ahová be kell gyűjtse az összes tulajdonságokat, vágyának összes szintjeit, és csak amikor összes vágya és a bárka el van rendezve, akkor képes a személy abban elrejtőzni.

2o12 október 31., Reggeli lecke, 1.rész Rábásh írásai

HZS

06 nov 2012

67 queries in 0,662 seconds.