Dr. Michael Laitman

Teremtő

A közös lélek darabjainak összegyűjtése

117

Kérdés: A Zohár a következőket írja: „Milyen jó és milyen kellemes, amikor a testvérek együtt lakoznak.” Ez a barátságról szól. Amikor egy körben ülnek, nincs köztük elkülönülés.

Először, háborúzó feleknek tűnnek, akik meg akarják ölni egymást, aztán ismét visszatérnek a testvéri szeretethez. Így beszél róluk a Teremtő: „Milyen jó és milyen kellemes, amikor a testvérek együtt lakoznak.” De ennél többről is van szó: a barátok megszólalásait maga a Teremtő is figyelemmel kíséri, jókedvre derül, és örömét leli a közösségben.

Hogyan fordulhat elő, hogy emberek, akik készek kioltani egymás életét, mégis összejönnek és felbukkan a körükben a testvéri szeretet?

Válasz: Ez valóban elképesztő, és az az oka, hogy egyetlen lélekből származunk. A rendszer egyetlen közös vágyként, egy organizmusként lett megteremtve. S szándékosan tört szét apró darabokra. 

Hasonló a jelenség ahhoz, mint amikor összerakunk egy Lego-építményt. Először elkészül a teljes kép, azután egy speciális vágómasina darabokra hasítja, így a gyerekek megtanulhatják, hogyan építsék meg az eredeti egészet az összetevőkből.

Közös lelkünket is valahogy így teremtették meg. Mivel igen parányi részekre tört össze, ezért meg kell, hogy találjuk a kapcsolódást egymás között, és ennek az összeillesztésnek a segítségével juthatunk el oda, hogy az összes egyedi lélekből megalkotjuk a nagy képet, az egyetlen lelket.

Ennek az egy léleknek Ádám a neve, ami a héber ’Adome’ (hasonló) szóból származik, mivel ez a lélek hasonlít a Teremtőhöz. Amilyen mértékben közelítünk egymáshoz, hogy megépítsük a nagy képet, annyira válunk Ádámmá, emberré.

Az emberi részünk nem az állati szinten lévő testünk, nem is az eredeti állati természetű hajlamaink, hanem az a mérték, amennyire hasonlóak vagyunk a Teremtőhöz.

[276815]

KabTV “A Zohár Könyvének ereje” #3

Forrás: Collecting The Pieces Of The Common Soul | Laitman.com

27 Sze 2021

Hogyan válhatunk az integrál rendszer részévé?

117

Kérdés: Mi a helyes cselekvés, amelyet meg kell tennem, hogy az integrál rendszer részévé váljak? Vagy esetleg nincs is helyem ebben a rendszerben?

Válasz: Már hogyne volna! Ez mindennek a lényege! Most, hogy érzem az összeköttetést a teljes integrál rendszerrel, hogyan járjak el úgy, hogy hasznára váljak? 

Ez annyit jelent, hogy nem individuális entitás vagyok, hanem vagy előnyök forrása vagyok, vagy ártok az egész mechanizmusnak. Mint minden egyes sejt a testben. Ezek nem önmagukban léteznek, hanem kizárólag azért, hogy fenntartsák a teljes szervezet multifunkcionalitását.

Kérdés: Hogyan integrálódjak helyes módon a rendszerbe?

Válasz: Minden sejtet éreznünk kell magunk körül, hogy képesek legyünk erre. Továbbá éreznünk kell a Teremtőt, amely megtölti a sejteket az Ő életerejével. Ahogy létezik a testet éltető szellemiség, éreznünk kell a test összes sejtjét, és az őket kitöltő szellemiségét, és ennek megfelelően tudok a test és a fizikaiság jólétéért dolgozni. Ez az értelme annak a mondásnak, hogy „a többiek szeretetétől a Teremtő szeretetéig.”

Kérdés: Hogyan tudunk kölcsönösen együttműködni ezekkel a sejtekkel? Mire építek, ha jelenleg nem rendelkezem a kívánt jellemzőkkel?

Válasz: Azok majd megjelennek benned. Fokozatosan kezded érezni, ahogy kölcsönös együttműködésben vagy a többiekkel, és így, a köztetek lévő együttműködés révén, az egész testet eljuttathatjátok oda, hogy az felveszi a teremtés alakját.

Kérdés: Tehát éreznem kell őket és a minket összekötő minőséget, hogy felfedezzem ezt a vágyat?

Válasz: Ez nem probléma. Csak kezdj el ennek mentén gondolkodni, és megérted, hogy mindez lehetséges.
[252391]

KabTV “Kabbala Alapjai” 2019.07.21

Forrás: How Can We Become Part Of The Integral System | Laitman.com

Kép linkje: Laitman_117.jpg (100×100)

26 Sze 2021

Tovatűnő távolságok

546.02

Kérdés: Tudják mérni a Kabbalisták a távolságot?

Válasz: Igen, de ez egy igen nehéz technika, mivel a távolságot em csak két egoista mérték között, hanem két adakozó mérték között is méri kell, azaz két lélek közötti távolságot is mérik.

Kérdés: Mégis hogya törtéik a távolság mérése?

Válasz: Kabbalista mértékegységben.

Kérdés: Fizikai értelemben, mennyi személyestérre van szüksége valakiek fizikailag?

Válasz: Azt gondolom erről, hogy ha korrigálódunk, elérjük azt az állapotot, ahol nincs többé szükség a két embert elválasztó térre. Úgy kezdünk el élni egymással, mintha egy ember volnánk, egy szívvel.

Kérdés: Amikor egység kialakítására törekszünk, fontos figyelembe venni a személyes teret? A lenullázódás a megoldás, vagy olvadjunk be egymásba, esetleg emelkedjünk fölé, és minden egyes ember maradjon meg a személyes terében?

Válasz: Nem. Minket a Teremtő közös ereje egyesít, ami mindannyiunkat átölel és kitölt. 

[276132]
KabTV “Kommuikációs Készségek” 20/10/30
Forrás: Disappearing Distances | Laitman.com
Kép linkje: laitman_546_02.jpg (100×100)

11 máj 2021

Választhatjuk a bűn elkerülését

592.02

Kérdés: A Kabbalában bűnnek tekintik, ha az emberek nem hajtanak végre olyan tetteket, amelyek az egységesülést célozzák? Ugyanakkor a Kabbala azt is állítja, hogy nem létezik szabad akarat. Honnan ered akkor a bűn?

Válasz: Csak arra van szabadságunk, hogy helyes módon haladjunk a cél felé, jóval gyorsabban, mint ahogy a természet lehetővé tenné ezt.

Kérdés: A Kabbala szerint önmagamért imádkozni is bűn. Ugyanakkor van bármi más választásom?

Válasz: Választhatod az imát, hogy a Teremtő segítsen neked pozitívan viszonyulni a többiekhez. Így gyorsíthatod fel mozgásodat és fejlődésedet.

Kérdés: Rendelkezem a választás szabadságával, hogy segítséget kérjek a Teremtőtől?

Válasz: Igen. Minden attól függ, mennyire vagy részese annak a csoportnak, ami segít téged, haladásra késztet, és inspirál. Kölcsönös támogatásuk felhasználásával, a csoportból felvett, adott számú benyomás segítségével kell a Teremtőhöz fordulnod.

Kérdés: A Kabbala hogyan határozza meg a bűn fogalmát?

Válasz: A bűn azoknak a feltételeknek a helytelen felhasználása, amiket azért kaptunk, hogy helyes módon haladjunk a cél felé, és gyorsan, fájdalommentesen elérjük azt még életünk során.

[274774]
KabTV “Spirituális Állapotok” 20/01/14
Forrás: The Choice Is Not To Sin | Laitman.com
Kép linkje: laitman_592_02.jpg (100×100)

11 máj 2021

Az irigység, mint a fejlődés katalizátora

565.01

Kérdés: Honnan származik az irigység érzése? Mi hívja életre?

Válasz: Rendszerint az emberek közötti irigység egoista természetű: irigylem azt, amit a másik birtokol. Még az sem számít, hogy én is rendelkezem vele, vagy hogy egyáltalán elégedettséget és jó érzést ad-e nekem. A lényeg, hogy mikor látom az örömöt, amit a másiknak okoz, irigy vagyok erre az örömérzésre. Vagyis az irigység irracionális, megalapozatlan, bármi is a tárgya. 

Kérdés: Ez a jelenség egoista természetünk következménye?

Válasz: Természetesen.

Kérdés: Hogy működik pontosan az irigység, ha úgy tekintek rá, mint egyfajta katalizátorra, ami segít betölteni a vágyaimat?

Az ilyenfajta irigységet annak az embernek kell kifejlesztenie, aki gyakorolja a Kabbalát, hogy irigyeljen más Kabbalistákat, mivel azok képesek, élvezni a Teremtővel való kapocsolatot és ezért többcselekedetetet tudnak végrehajtani amik adakozóak és szeretet teljesek.  

Rájuk tekintve az ember izgatottá válik, és ő is olyan módon akar előrehaladni, az adakozás és a mások szeretetének az útján, mint ők és ezeken keresztül akarja elérni a Teremtőt. 

[276236]
KabTV “Spirituális Állapotok” 19/04/03Forrás: Envy As An Advancement Accelerator | Laitman.com

20 Már 2021

Min alapul a helyes MAN (ima)?

Kérdés: Min alapul a helyes MAN (ima)? Hogyan érezhetjük a lényegét?

Válasz: Nagyon egyszerű, MAN-t nem emelhetsz önmagad számára. Emelhetsz egy barátért, és még jobb ha az egész csoportért. “A vágyam helyett elfogadom a vágyadat, és elkezdek érted kérni.” Ez minden.

Jó dolog, ha az egész csoport ezt teszi. Azt mondják, hogy az ember nem szabadíthatja ki magát a börtönből, hanem csak a barátai szabadíthatják ki. Ez mindannyiunk számára egyformán igaz, mivel mindegyikünk mindenki mást szabadít ki a börtönből. Csak akkor szabadulhatunk meg az egoista börtöntől, ha a barátok értünk imádkoznak.

Az imádkozás azt jelenti, hogy kérem a Teremtőt, hogy korrigálja a barátomat, és ezt mindenkinek meg kell tennie. Ha kilenc barátért kérek a tízesben, akkor szükségszerűen én leszek a tizedik. Nem kell magamért kérnem, mert a kilenc Szfíra mindent meghatároz, a Malchut (én) pedig belőlük származik.

Mindaz, ami meg lett adva az embernek, nem azért lett megadva, mert kérte azt, hanem azért hogy ne kelljen kérnie. Ezt nevezzük „önmagunk fölé emelkedésnek”, önmagunk megszorításnak (Tzimtzum). Ehelyett el kell fogadnom az első kilenc Szfírát, vagyis társaim minden vágyát. Ha így építem újjá magam, létrehozok egy részt magamból, amely a Teremtőhöz fordulhat. Ezt hívják Partzuf-nak..

[242493]
TV „Kabbala alapjai” című cikkéből, 19.02.06
forrás: https://laitman.com/2021/01/what-is-correct-the-man-prayer-based-on/

20 Már 2021

Miért nem jutunk megegyezésre a Teremtővel?

560

Kérdés: Mi az oka, hogy nem tudunk egyezségre jutni a Teremtővel?

Válasz: Attól függ, milyen témában törekszel a megegyezésre. Arra ne számíts, hogy szívességeket és engedményeket tesz neked. Mindannyian a kölcsönkapcsolatok igen merev rendszerében foglaltatunk benne. Ebben a rendszerben nem hangozhat el bármilyen odafordulás, mint például: „Miért járatod a bolondját velem? Miért bánsz velem ilyen mostohán ennyi ideje? Nézd, mennyit szenvedek!” Mindez nem segít. Látható, hogy az emberiség mennyi ideje próbálkozik könyörgésekkel, és áldozatok felajánlásával. Mintha bármilyen áldozatot várna el tőlünk a Teremtő. Ezek nem fognak eredményt hozni. 

Az összes egoista vágy kölcsönkapcsolata olyan teljes és tökéletes rendszert alkot, amely végül altruista kapcsolati hálózatot hív életre. Amennyire csak képesek vagyunk rá, meg kell ismerkednünk ezzel a rendszerrel, hogy megértsük, és képesek legyünk benne létezni és feltárni, még a földi életünk során.

[242304]
KabTV “Kabbala Alapjai” 18/11/25
Forrás: Why Can’t We Reach An Agreement With The Creator? | Laitman.com

18 Már 2021

Csak kérni tudunk

Az embernek meg kell győződnie teljes tehetetlenségéről, minden reményét el kell veszítenie, hogy saját ereje által elérje a spiritualitást. Ez egy nagyon fontos következtetés, és hosszú időbe telik, amíg az ember megérti, hogy nincs is benne egyetlen tulajdonság, amellyel sikerrel járhatna, kivéve a Teremtő által hagyott egyetlen esélyt – a Vele való kapcsolatot.

Az ember csak annyit tehet, hogy kér, és semmi mást! Minden másban csak állat vagyok, és csak egy apró szál köt össze a Teremtővel. E vékony szál megragadásával mászhatok fel az állat szintjéről az ember szintjéig.

Ez a felfedezés évekbe telhet, mire az ember megérti és elkezd kérni. Csak egyet kér: az adakozás erejét. Adakozni akarok a barátaimnak, a Teremtőnek; Nem állat akarok maradni, hanem emberré akarok válni.

És itt felmerül egy kérdés. Miért van szükségem az ember szintjére? Mi a szándékom? Kellemetlen számomra az állati szint, vagy adakozni akarok? Talán remélem, hogy spirituális szinten jobb lesz nekem, az én egoizmusomnak? Ezt még tisztázni kell annak érdekében, hogy átlépjük a határt a testi és a spirituális világ között.

[279302]
Reggeli Kabbala lecke 20/03/05  “Mindet az IMA ereje által lehet megkapni”
forrás: https://laitman.com/2021/03/we-can-only-ask/

17 Már 2021

Az összes világ egy kis csoportban

557

Kérdés: Igyekszem közelíteni a Fény, a Teremtő felé. Amikor próbálom meghatározni, hogyan is érezzek szeretetet minden iránt, önkéntelenül felvetődik a kérdés: „Magunk vagyunk a világegyetemben?” Csak azokat kell szeretnem, akik szemmel láthatók, vagy létezik másvalaki is a többi dimenzióban? 

Válasz: Ne aggódj, senki mást nem kell szeretned! Elég azokat, akik a Földön élnek.

Kérdés: Ha választanom kell köztük, kivel kezdjem a sort?

Válasz: Létezik egy kis csoport, amiben munkálkodunk, ezen keresztül kapunk és sajátítunk el mindent. Épp ezért úgy érzékeljük ezt a csoportot, mintha itt találkozna és koncentrálódna az összes, több milliárdnyi teremtmény.

Más szavakkal, ha van egy kis Kabbalista csoportunk, elég, ha az ő irányukban gyakoroljuk a szeretetet. És a végén majd bebizonyosodik, hogy az összes világok ebbe a csoportba vannak belefoglaltatva.

[276388]
KabTV “Kérdezd a Kabbalalistát” 18/12/31
Forrás: All Universes Are In The Small Group | Laitman.com

17 Már 2021

Mi ad örömet egy Kabbalistának?

Kérdés: Ha egy Kabbalista látja, hogy teljesen különböző emberek egyesülnek, és ebben az egyesülésben felfedik a „Teremtő” nevű erőt, ez örömet okoz nekik. Mi van akkor, ha az emberek csak úgy egyesülnek, hogy nem fedik fel a Teremtőt?

Válasz: Amikor az emberek nem a jó részvétel, egy jó cél érdekében egyesülnek, az negatív hozzáállásként nyilvánul meg a Teremtővel szemben.

Megjegyzés: Tegyük fel, hogy egyesülnek, hogy egy szimfóniát hallgassanak meg, vagy focit nézzenek.

Válaszom: Ha ugyanakkor nem arra törekszenek, hogy kárt okozzanak valakinek, akkor ez is jó.

Amikor a tanárommal elhaladtunk a stadion mellett, ahol focimeccs zajlott, és ahonnan a zaj hallatszott, mindig azt mondta: “Ezt a helyet tiszteletben kell tartani, mert a játék örömet okoz az embereknek.”

Kérdés: Vagyis mindenfajta egyesülést, amely betölti az embereket, örömnek hívják, és maga a Kabbalista örül ennek a pozitív érzelemnek, amikor rájuk tekint?

Válasz: Igen. És ha ő maga is ilyen érzelmeket okoz másokban a részvétele révén, akkor természetesen örül a pozitív eredményeinek.

Kérdés: Rabash azt írja, hogy mindig hozzá lehet adni az örömöt. Nincs olyan állapot, amikor az ember azt mondja: “Ennyi, elég.” Létezik olyan, hogy ez egy folyamatos hiány?

Válasz: Igen, mert nincs abszolút kiteljesedésünk, teljes örömünk. Elvileg szeretnénk elérni egy ilyen állapotot, de ez pusztán utópisztikus.

[275861]
KabTV “Spiritualis Állapotok” 19/04/03
forrás: https://laitman.com/2021/01/what-brings-joy-to-a-kabbalst/

15 Már 2021

66 queries in 0,916 seconds.