Dr. Michael Laitman

Zohár

Bárki a “Fény Emberévé” tud válni

Bárki a fény amberévé tud válni

A Zohár Könyvéből:  “Beha’alotcha” 88-as pontA bölcs ragyogni fog, mint az „égbolt” fényessége, ami a Kabbalah szerzőinek összessége. Ők azok, akik létre hozták ezt a fényességet, amit úgy neveznek, hogy a Zohár Könyve (Ragyogás könyve).

Ez azokról szól, akik arra törekednek, hogy belépjenek a Zohár Könyvébe, és ez a Könyv egyaránt értékes minden generáció számára, mivel összehasonlítva a Kabbalah minden más könyvével, a Zohár a teljes korrekció magasságából, lett megírva. Baal HaSulam szintén elérte a teljes korrekciót és ezért volt képes megírni a teljes kommentárokat (létra kommentárok) a Zohár Könyvéhez.

 

Ezért, a Zohár Könyve valamennyi generáció, minden embere számára fontos, akik foglalkoznak vele és tanulmányozzák, mert ez által a „Fény Embereivé” válnak, ami azt jelenti, hogy elkezdenek ragyogni az égbolt fényességéhez hasonlóan. Más szóval, a Zohárt tanulmányozó emberek minőségei megváltoznak olyan módon, hogy a Felső Fény elkezd sugározni rajtuk keresztül.

Zohár Kongresszus első leckéje 2014.02.5

forrás:   http://laitman.com/2014/02/anyone-can-become-a-man-of-light/

Ford: KN

14 feb 2014

Amikor a könyv olvas téged

Amikor a könyv olvas téged

Kérdés: Mit kell várnunk és elvárnunk a Zohár Könyvétől a lecke során?

Válasz: Nem ismerek egy jobb képekkel telibb könyvet, csodálatosabbat és romantikusabbat, a Zohár Könyvénél. Ez a Könyv megragadja az ember összes minőségeit, és érzékeléseit, mintha a belső húrjain játszana.

Az irodalomnak különböző típusai vannak, versek, regények, történelmi és tudományos könyvek. De a szerzőik képtelenek a teljesen korlátozott fizikai szintnél többet kifejezni ezekben. A szavaink nem elég felkészültek, valami más átadására.

De amikor valaki a Zohár Könyvét olvassa, a belső világát annak megfelelően rendezi el amiről az a könyv szól, ez a Könyv kinyit az ember számára egy belső ajtót. Ott, mélyen belül, életet ad az embernek, megfest egy képet, példát ad arról, a mit a szavai és a betűi jelentenek.

Semmi nincs a valóságban, ami egy szinten lenne a Zohár Könyvével, semmi sem emelkedik egy olyan művészi magassághoz, mint amellyel ezt a Könyvet megírták. A Shamati könyv megérint valamit benned, a Tíz Szfíra tanulmánya, a Gemara is, bizonyos cselekedeteket indít el az emberben. Olvashatja valaki a Shulchan Aruch a (Törvények Kódja című könyvet) és közben érezhet az ember a belső mozgásokat a Fény és az edény kölcsönös együttműködésének megfelelően. De mindezek túl prózaiak összehasonlítva azzal a líraisággal, amit a Zohár hordoz,a legkülönbözőbb érzelmek egyvelegével.

Baal HaSulam, a kommentárjaival, belépett a Zohár áramlásába, összekapcsolódott a lelkekkel, akik megírták a könyvet. Amikor olvastam a Sulam (létra) kommentárt, egyre világosabban éreztem, hogy ez a tíz szerző munkájának az eredménye, akik megírták a Zohárt, és napjainkban, Baal HaSulamon keresztül ez csak kifejezést nyert. A szerzők, mintha egy kórusban énekelnének, egy kápolnában, kiegészítik és folytatják egymást, mindegyik folytatja a zenét, és beilleszti a hangjegyeit pontosan oda ahol szükséges.

A spirituális feltárulás az emberen belül az, ami a Könyv valójában. A könyv előkészíti az embert, irányítja, megszervezi, és kitölti. Megtesz mindent, és az ember csak az eredményeket érzi, amit a könyv elvégez benne.A könyv aktiválja az embert, és átviszi egy állapotsorozaton. Az embernek nincs szüksége semmi másra ezen kívül. Ez a Könyv az emberben továbbfejlődik, megváltoztatja őt és előre felé vezeti. A minden részlete a látványnak, amit az ember önmagán belül érzékel, azt nevezzük a Könyvnek. Ezek nem lapok összességei, amiket nyomdában nyomtattak ki.

2014.01.06, A Zohár könyvéből

ford:BS

lekt: KN

forrás: When The Book Reads Yo

Posted on January 15th, 2014 at 9:31 am

כאשר הספר קורא אותך

פורסם: 7.01.14, 14:12

19 jan 2014

A Zohár Mindenkinek

Zohár Mindenkinek

Kérdés: Hamarosan egy nemzetközi Kongresszust tartunk, ahol megünnepeljük a Zohár könyvének –az új generációk számára adoptált – kiadását. Mit jelent ez?

Válasz: Azáltal, hogy ezzel a könyvvel dolgozunk, ráébredünk, megértjük, és érezzük, hogy az erőknek egy olyan forrásával rendelkezünk, mely a Felső természethez tartozik, az Erőhöz, amely mindent ellenőriz a legapróbb részletekig, a legkisebb sejtig, az utolsó atomig. A Zohár könyvének van egy különleges minősége, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ehhez az erőhöz csatlakozzunk, és benyomásokat szerezzünk ez által. Így képesek leszünk megérteni, érezni, ezt az erőt és megfelelően dolgozni vele.

Nincs egyéb “kulcsunk”, vagy összekötő csatornánk a Zohár könyvén kívül. Az összes további Kabbala könyv, valójában azért lett megírva, hogy meg tudjuk közelíteni a legfontosabb Kabbala könyvet, és helyesen tudjuk használni. Tehát a Zohár Mindenkinek  című könyv kiadását ünnepeljük.
Meg kell értenünk, hogy egy új korszak határán vagyunk, és egy új fejlődési szakasz felé haladunk. Terjesztenünk kell ezt a Könyvet a világ minden táján, és sok egyéb kiegészítő anyaggal kell azt a célt szolgálni, hogy az emberek közelebb kerüljenek hozzá.

2013.12.17, ” Baal HaSulam írásaiból, Reggeli Lecke 4-ik rész”

ford: B.S

lekt: KN

forrás: Zohar For All

Posted on December 20th, 2013 at 10:13 am

זוהר לכולם

פורסם: 18.12.13, 11:44

15 jan 2014

Szabadulás a sors kiszámíthatatlanságaiból

Kérdés:

Létezik kapcsolat a szabad akarat és a sors között?

Válasz:

Az ember sorsa már a születésénél meg van határozva. Mindenki különböző feltételekkel és tulajdonságokkal születik meg, vagyis a saját sorsával. Ha egy bizonyos tulajdonságokkal születtem meg, akkor ezzel már el van határozva az irányom és az utam a Végső Korrekcióhoz. Ez függ a születési helyemtől és még más különböző okoktól, amelyek nem függenek tőlem.

De tegyük félre ezeket a feltételeket, amelyek emberenként különböznek egymástól. Mint ahogy a sejteknek a testben, mindegyikünknek megvan a célja és a saját sorsa. Ha azt nézzük ami, maradt, akkor feltesszük azt a kérdést, hogy mi képesek vagyunk e ezt valahogy ezt befolyásolni. Hogy ezzel a szabad választással, amit kaptam, azaz, a lehetőséggel, hogy korrigáljam magam, vajon tudok e azonosulni teljes mértékben másokkal?

Az egyik okosnak született és másik butának, az egyik  gazdag családba született, és a másik művelt családba, egy másik a cipész fia, aki továbbra is kell, hogy kövesse az apja szakmáját, és így tovább. Mindenki teljesen más. De ha az ember kap egy felébresztést fentről, vagyis megkapja a szívben lévő pontot, akkor ezzel, ki teszi az egyenlőségjelet a csoport társak és önmaga között.

Azok, akik nem kapták meg a szívben lévő pontot mindannyian különböznek: mint a macska az oroszlántól, vagy, mint az egér a macskától. A kövületi, növényi és élő szinten mindegyik különböző. De az emberi szint egyenlőség jelent az emberek között, és magába foglalja a kövületi, növényi és állati szinteket, amelyek az emberben vannak, és ilyen módon önmagukon belül elérik az egyenlőséget.

Mindezt az ember teszi meg, a megadatott szabad akarata által, és semlegesíti a sorsát, amelyet a természet készített elő. A szabad akarat szemszögéből, mindenkinek ugyanaz az “egyedi” munkája van, amely mindenki számára azonos. Ebben az értelemben, senkinek sincs előnye a másikkal szemben.

Úgy tűnik, hogy bizonyos embereknek nagyon kevés erőfeszítést kell befektetnie, azért, hogy elérjék a spirituális világot, és vannak olyanok, akiknek ez a mennyiségű befektetett erőfeszítés nem elég. De mindez olyan feltételektől függ, melyek ismeretlenek számunkra. Ezért mi nem tudjuk számításba venni a korábbi inkarnációinkat, azt ami már megtörtént velünk,illetve azt ami majd még történni fog. De mindez együtt, egyben van jelen a korrigált állapotunkban, az Ein Sof világában, csak nem tárult fel előttünk. Ezért nehéz lemérni kinek mennyi munkát kell végeznie.

Ennélfogva, írva van: “Mindent ami erődből és tehetségedből tellik, tedd meg!”

2013.10.13, Lecke a Zohár könyvéből, “Bevezető a Zohár könyvébe”

ford: B S

f: חופש מתהפוכות הגורל , 15.10.13

KA

27 okt 2013

Könnyebb együtt dolgozni, mert egyedül nehezebben telik az idő

Kérdés:

Hogyan lehet leküzdeni azt a vágyat, amikor azt érezzük, hogy mindent holnapra akarunk halasztani: a következő leckére, a következő kongresszusra? Ez az az  érzés, hogy ráérünk még,  van még idő , és megvár a dolog.

Válasz:

Ez az egó illúziója, amelyet az ember egymaga nem képes legyőzni. Ha te otthon ülsz  egyedül, akkor biztos, hogy mindenféle haszontalan dologgal való foglalatosság felé fordulsz, és haszontalanul csinálod a dolgokat egyiket a másik után, és ebből semmi jó nem fog kisülni. Ez csak időpocsékolás, ma és holnap is , és eljön a másnap, és még egy év, aztán két év. Így nem fogod tudni  hatékonyan használni az időt, mert egyedül vagy. “Vagy a barátság, vagy a halál”.

Mindenki valamilyen felelősséget kell, hogy vállaljon, amelyet nem lehet halogatni vagy elmenekülni tőle. Fontos, hogy ezek a kötelezettségek összekössenek a barátokkal és fontos, hogy  együtt dolgozzatok közösen.

Neked állandóan kötelezettségeket kell vállalnod, különböző módokon az előrehaladásért:

1.Elkötelezettség a munka iránt

2. A barátok iránt

3. Fontos a  szégyen érzet, hogy nem fejezted be a munkádat, és ezt mindenki fogja tudni és látni.

A szégyen olyan erős kell hogy legyen, mint a halálfélelem. Ha a barátok között vagy, csak ez fog megmenteni, akkor megfelelően hasznosítod az időt. Ha egyedül vagy és korlátlan az idő ami rendelkezésre áll, akkor biztos lehetsz benne, hogy megtéveszt. Az idő a “héj” (klipa), ez egy nagyon erős egoista erő. Az idő húz bele téged, különböző komolytalan elfoglaltságokba.

De amikor együtt dolgozunk, hirtelen azt érezzük, hogy könnyedén, dolgozunk,  boldogan és kellemesen!

2013.10.10. Bevezető a Zohár könyvébe

ford: B S

lekt: KN

23 okt 2013

Aki elrontott mindent, meg is fogja javítani

Kérdés:

Megértettem, hogy tilos sajnálni a múltat. De mit tehetek, hogyha a múlt “hibái” miatt, ma súlyos helyzetben találom magam? Nekem valóban nem kell, kijavítanom semmit? Hanem csak remélnem kell, a Teremtő segítségét?

Válasz:

Hát persze! A Teremtő rontott el mindent, így Ő is lesz az aki ki is javít mindent. Neked csak kérned kell, és meg is köszönnöd azt, hogy feltárul az ami eltört,  köszönd meg azt hogy ma már olyan szinten vagy, hogy kérheted a kijavításodat. Elmondatott, hogy “minden  Isten kezében van, kivéve az Isten félelmet”, tehát az Istenfélésen kívül, mindent a Teremtőre kell bíznunk.

S ha a helyzet még mindig nem javult meg, az azt jelenti, hogy nem kérted Tőle, vagy a kéréseid nem voltak helyesek. Vizsgáld meg őket újra!

Nem a tulajdonod a múltad vagy a jövőd! Te  csak  a jelennek, és a jelenpillanatnak vagy tulajdonosa, de annak is csak olyan mértékben, amennyire te képes vagy szétválasztani a “Tóra útját” és a  “szenvedés útját”. Erre azért van szükség, hogy  helyesen tudd kérni a Teremtőtől a korrekciót!

Azt a korrekciót kell, hogy kérd, ami összetapaszt a Felső Erővel az elméd és szíved, s a lelked összes részével, a tudatoddal, a csontjaiddal. Azért, hogy ne tűnj el az élet folyamatában, hanem minden érzéssel és az értelmeddel, minden erőddel, azonosítsd magad fejet hajtva annak, ami történik.

De ez nem jelenti, hogy hátradőlve  várd, hogy a Fény elvégezze az egész munkát. Ahhoz, hogy  ilyen komoly gondolatokhoz, érj el,  sok szükséges cselekedetet kell elvégezned, felhasználva minden eszközt, amit kaptál ebben a világban. Fel kell építened ezt a világot, meg kell változtatnod a társadalmat, forradalmian újat kell létrehoznod az életedben, azaz el kell rendezned el az életedet, gyermekeket kell nevelned, ahhoz hogy fejlődj, dolgoznod kell, gondoskodnod kell a környezetedben lévő az idegenekről is, ez által fogsz közelíteni a Teremtő felé.

Ezen kívül, fel kell ébresztened a csoportod tagjait, gondoskodnod kell arról, hogy megfelelő körülményeket teremts – ahogy tőled telik – nekik a tanulásra, az összekapcsolódásra, a fejlődésükre, a közeledésükre. Sok mindent meg kell tenned értük fizikailag és spirituálisan is. Azért kell ezeket megtenned, hogy a jövő, és a múlt és a jelenlegi pillanatok, is egy és egyetlen Erőhöz, legyenek kötve. Ezeket a munkákat  a “Teremtő munkája”-nak nevezünk. A Teremtő meg tesz mindent, és neked csak vissza kell igazolni Őt, minden cselekedeteddel, amit a  lélek edényében teszel, és minden belső érzésben…

2013.10.07, Lecke a Zohár könyvéről, “Bevezető a Zohár könyvébe”

ford: B S

KA

23 okt 2013

Értelmetlen megbánni, amit elnyelt az Eyn Szof (a Végtelen)

Kérdés:

Mit lehet tenni, hogyha a bánat kíséri az embert, a múlt sikeretlenségeivel és nem enged semmi másra gondolni?

Válasz:

Mikor egy dolog már megtörtént, akkor nincs miért bánkódni – ami volt az volt. Nincs más Rajta kívül. Ön mindent megtett, amit lehetett, “Ha én nem teszem meg magamért, akkor ki teszi meg értem?”,  és a többi a Teremtő ellenőrzése alatt van, “Nincs más Rajta kívül”. Tilos bánnod a múltat! A múltat már elnyelte a végtelen Nem vagy felelős érte, a Teremtő cselekedett rajtad keresztül.

Én megtettem mindent ami rajtam múlt, hogy mennyire sikeresen vagy nem, az a Teremtőtől függ. Ilyen módon rendezte el a Teremtő a cselekedeteimet. Megakarta mutatni nekem, hogy mennyire távol vagyok Tőle, és a következő cselekedet által összetapadhassak Vele..

Tilos úgy gondolni az előző állapotra, mintha önmagunk terveztük volna és vittük volna véghez őket. Ez a “héj” (Klipa), ez egy hiba, ez egy hazugság, ha azt hiszük, hogy mi valamit tettünk és nem pedig a Teremtő tette rajtunk keresztül. Ugyan ezt nem mondhatjuk ezt el a jövőről, csak a múltról,  kétség nélkül, így kell ehhez viszonyulnunk.

Ez a hiba üldöz egész életünkön keresztül. Az ember őrli magát a hibákért, amit elkövetett az iskolában, az egyetemen, sajnálja egész életét, beleértve a tegnapi napot is és még a jelenlegi pillanatokat is. De tilos ezt tenni!

A haldokló ember azt kell, hogy mondja, hogy az egész élete, amelyen átment, valójában nem az övé, nem ő tett mindent. A Felső gondolata teremtette meg és  szülte meg őt valamikor, átvezette valamilyen úton, különböző cselekedet útján, és most ő bizonyos állapotban folytatja ezt az utat  és tovább lép a következő állapotba.

Mi nem változtatunk meg semmit a múlton, és nem is tervezünk meg semmit előre, a jövőre nézve, még egy pár pillanatig sem. Mi csak most tárjuk fel egyre mélyebben és mélyebben az igazságot ebben a világban, úgy, hogy a hosszú távú terveink egyáltalán nem működnek.

Csak a jelenlegi állapotodban vagy képes cselekedni, és a te feladatod az, hogy összetapadj a Teremtővel! De a gondolkodás a múlt pillanatairól, amely elhaladt már az életed filmjén, vagy a pillanatról, amelyen át fogsz haladni, az a hit hiánya, az összetapadás hiánya, az adakozás hiánya.

A jelenlegi helyzeted olyan kell, hogy legyen, hogy folyamatos összetapadásban legyél a Teremtővel. A te akaratod legyen az Ő akarata, a te cselekedeted az Ő cselekedete, és nem szükséges semmi ennél több. Ilyen egyszerű.

A bánkódás a múltért, az egy hatalmas és rettenetesen vaskos “Kipa”(héj), amely folyamatosan elénk rajzol egy képeket a múltból, és arra kötelez minket, hogy bánatosan sajnálkozzunk: miért tettem ezt, miért bántottam, hogyan tévedtem, mennyire nem voltam jó, és így tovább. Ez egy ismert tévedés, a mechanizmus része, ezen mindenki átmegy.

2013.10.07, “Bevezető  a Zohár könyvébe” leckéjéből

ford: B S

szerk: SZ I

KA

16 okt 2013

Ez nem én voltam!

Kérdés:

Hogyan lehetséges nem gondolni a múltra, amikor felmerülnek az emlékek és a víz tetején úsznak?

Válasz:

Megértem és tudom, hogy ez nagyon nehéz. De meg kell értened, hogy ez egy játék, ahol ellenőriznek téged, hogy mennyire társítod az egész életedet a Teremtőhöz vagy nem.

Ha te elfogadod legalább egy kicsit azt, hogy “Nincsen más Rajta kívül”, akkor ennek megfelelően el kell döntened: vajon te tettél  meg mindent azért ami történt Veled, vagy a Teremtő tette ezt veled?

És ugyanúgy kell viszonyulni a jövőhöz: minden a feltárult “Resimók”-on (információs gének)  múlik, és a “Fények”-en, amelyek megjelentek a “Resimók”- ra. És te egyelőre a közepén vagy, mint egy közvetítő, meg kell határozd, hogy milyen erősen és milyen módon fognak hatni  a “Fények” a “Resimók”-ra. Nincs semmi a “Fény” és a “Resimó” kívül, és te összepárosíthatod, összekapcsolhatod őket.

De ez csak a jövő esetében lehetséges, mert a múltban  már minden  megtörtént az Isten keze által.  Így kellett történjen, a kezdettől így volt tervezve. Egyáltalán nem arról van szó, hogy képes lettél volna-e másként tenni, vagy nem.

Egyelőre, te mondhatod ezt a jövőről, mert még nem létezel a két világban, és nem vagy képes összekapcsolni a két ellentétet egy helyben. De a múltról köteles vagy mondani, hogy nem te voltál, nem te cselekedtél, és nem te tettél semmit, hanem az Isten működött helyetted mindenben. Ehhez a gondolathoz kell ragaszkodnod, hogy teljes legyél a múlttal.

És egy pillanattal később, miután eldöntöd, hogy teljességben vagy a múlttal, újra jönnek a nehéz gondolatok, és a lelkifurdalások, hogy miért nem csináltál valamit így vagy úgy, miért viselkedtél rosszul valaki iránt, miért itt vesztettél és ott jó lehetőségek voltak az életben, mindenféle dolgok amiért sajnálkozni lehet. Szándékosan nyitják fel nekünk ezt a sebet, és természetes, hogy nem azért, hogy kavarjad a múltadat, hanem azért, hogy teljesítsed a viszonyodat a felső erőhöz, az egyetlen erőhöz, amely működik a valóságban.

2013.10.07, “Bevezető a Zohár könyvébe” leckéből

ford: B S

szerk: Sz I

14 okt 2013

Tanácsok arra, hogyan kell reggel a helyes lábbal felkelni

Kérdés:

Mit tehetek, ha az óra alatt az idegen gondolatok és szomorúságok, eltérítenek a leckétől?

Válasz:

Az ember  különböző állapotokon megy át. Néha ül a leckén, teljesen le van választva a leckétől és néha még alszik is. Velem  ez nagyon ritkán történt meg, de ha hirtelen elaludtam Rábásh meglökte a lábamat óvatosan az asztal alatt, vagy meghúzta az öltönyömnek az úját, anélkül, hogy valaki észrevette volna. Bár nem voltam fáradt, de valójában ez egy ilyen lelkiállapot. Néha aludhatsz két órát és teljesen ébernek érzed magad, és néha hét-nyolc órai alvás után, is aludnál még ennek semmi köze a fizikai állapothoz.

Mit tehetünk, ha elalszunk? – Erőfeszítéseket kell tennünk és harcolnunk kell minden erőnkkel, amennyire csak lehetséges, de ezzel együtt, egyetértünk azzal, hogy vannak olyan helyzetek, amelyek felülről vannak elintézve és nem tehetünk semmit. Akkor jövök a leckére és elalszom…. Soha nem nevetettem, vagy kiabáltam valakire, aki alszik a lecke során. Vagyis, nem képes akkor másképp, de mindenesetre itt van a leckén.

Ha az órák során idegen gondolatok mennek át rajtad, ez az előkészítéstől függ. Nagyon fontos “melyik lábbal keltél fel reggel” az ágyból: a “jobb láb”- bal, a bal láb”-bal vagy akár “négy láb”-on, azaz mi volt az első gondolatod. És ez attól függ, hogy milyen gondolattal mentél aludni, mit olvastál lefekvés előtt. Láthatunk este focit, de öt perccel a lefekvés előtt, kell olvasni valamit, amely felráz belülről, és a helyes irányba helyez. Ezzel a gondolattal kell elaludni. Ez olyan, mint a “Kriát “Shmá” ál hámitá” imádság, (“Halljad” olvasása az alvás előtt).

Akkor, felébredsz és fel kelsz a jó gondolatokkal, és azzal jössz a leckére. És ha később elalszol az osztályban, akkor jól készítetted elő magad. És ha hallod a leckét, akkor jobb gondolatok és szándékok érkeznek hozzád. Még ha hirtelen idegen gondolatok és szándékok jönnek hozzád, akkor is csak egy rövid időre. Te felfedezheted, megtalálhatod, eltávolíthatod, vagy elkergetheted őket.

Ez a mi feladatunk. De a legfontosabb a cselekedet: gyere, ülj le, készülj a leckére, rajzolj vázlatokat, írjál mindent, azaz, tegyél mechanikus cselekedeteket, amelyek segítenek belemerülni a leckébe. Ezen kívül, neked szükséges rajzolnod egy kört, azaz, fesd le magad a csoportban. De lehet valóban is rajzolni egy kört a lap oldalán, azért hogy legyen előtted és emlékeztessen téged, hogy egy körben vagy a többiekkel.

Ezt a kör forma be kell, hogy legyen vésve a fejedbe, hogy csak rajta keresztül akard nézni a világot. Mintha az  agyadban lenne egy szemüveg (“hal szem”), és most lekerekítve látnád a világot. Mert valójában ez az igazi formája, és te mindent a csoport központján keresztül akarsz látni.

2013.10.07, “Bevezető a Zohár könyyvébe”

ford: B S

szerk: SZ I

14 okt 2013

Az úton felbukkanó jelekről

A korrekció végéig tilos az embernek hinniük és bízniuk önmagukban. Az embernek állandóan  a Felső “edény”- ek hatása alatt kell lennie,  és csak kutatni az edényeket szintről – szintre, és összeolvadni velük egyre magasabban,  és közben nem  szabad megbízniuk önmaguk értelmében.”

Csak az “értelem felett hit” szintjére felemelkedve haladhatunk, amely összeolvad  a magasabb szinttel. Innen lehet válaszokat kapni az alsóbb szinten felette kérdésekre megtudni a helyes válaszokat azonban helyes jeleket be lehet vonzani a jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban.  Az alapelv, hogy  “a bíró csak azt hiheti el amit a saját szemével lát”a törött vágyakra ez vonatkozik azért, hogy meg tudjuk tartani a helyes irányultságot és össze tudjunk olvadni a Felső Szinttel az értelem feletti hitben.

Bárki kaphat önmagának szóló “jeleket”, amelyek igazolják a saját igazságát. Azonban ez tiltott. Itt nem működhet az elme és én nem is működtetem. Még a Kabbalista magyarázatokat is csak azzal a céllal hozták létre, hogy közelebb vigyenek bennünket a spirituális fogalmakhoz, hozzáadjanak bizonyos mennyiségű tudást, de az igazi támogatást, az igazi bizonyítékot mindenre, csak a Felső erőben lehet megtalálni, amikor lenullázom az elmémet Vele szemben és az Ő értelme nyilvánul meg felettem

2013.09.16, Baal HaSulam, “Bevezető a Zohár könyvébe”

ford: B S

KA

28 Sze 2013

72 queries in 0,171 seconds.