Dr. Michael Laitman

Szerző arhívuma: nandor

Hasonlóság és önkifejezés

Kérdés

Tudsz példát mondani egy olyan emberek közötti kapcsolatra, amit integráltnak tekinthetünk?

Válasz

Egy integrált kapcsolat akkor van, amikor az ember egy kiegyensúlyozott módon kap meg és adományoz. Ha az emberek közötti kapcsolat ilyen módon működik, ez azt jelenti, hogy integráltan összekapcsolódnak.

Nem akarom ismételni magam, vagy hogy szocialistaként vagy kommunistaként hallatszódjak, mert ez legkevésbé sem vagyok, de az integrált társadalom az, amikor mindenki a saját szükségleteinek megfelelően kap meg, és a társadalomnak annak szükségletei szerint ad. Ez egy integrális és globális összekapcsolódást jelent.

Ilyen feltételek alatt kap élvezetet a személy, és azzal van kitöltve az ő érzékelésében, amit ő felfedez ebben az integrált kapcsolatban. Kiderül, hogy minél többet adományoz másoknak, annál jobban kapcsolódik egy integrált társadalomhoz, és annál több kitöltődést kap általa. Elkezdi felfedezni ezt a rendszert, belehatol, és hozzá tartozik.

Ő egy leválaszthatatlan részévé válik ennek a rendszernek, mint egy elektromos egység, ellenállás vagy kondenzátor, amit az áramkörbe ágyaznak, ahol a rendszer elkezd rajta dolgozni egy általános harmóniában, és érzi hogy átmegy rajta. A személy elkezdi megérteni, hogy ő hasznot kap abból, hogy teljesen a rendszerre van kapcsolva. És nem veszíti el az egyéniségét, amiért hozzáadja magát, az ő tulajdonságait. Ha egy kondenzátor vagy, akkor ez a szereped, ugyanez van egy ellenállással is, és így tovább. Lényegében az maradsz, aki vagy.

A természet készakarva teremtett meg minket egy bizonyos módon, pontosan azért hogy mindenki számára lehetővé tegye hogy integrálisan kapcsolódjon az általános rendszerhez az ő maximális megvalósításán keresztül. A személyes, egyéni és egyedi részvételed nem mond ellent a teljes rendszer integráltságának; éppen ellenkezőleg, megengedi neked az abszolút önkifejezést.

CST

28 dec 2011

A spirituális irányultság alapelvei az ürességben

Kérdés

Ha a spirituális út egy üres terepen halad át, hogyan irányítod be magad, egy bizonyos koordinátának megfelelően, ami az ürességben létezik?

Válasz

Először is, teljesen le kell kapcsolódnod az egoista vágyadról, és bele kell egyezned, hogy nem kapsz semmiféle koordinátát az úton, vagy valamiféle paramétereket, hogy lemérd az előrehaladásodat. A koordináta a te pozíciódat magába foglalja magasságban, szélességben és mélységben, de olyan feltételeket szintén, mint a melegség, nyomás, megvilágítás, és így tovább. Ez az én egoista koordinátám, tehát az első lépés, hogy már nem érzékelem ezeket a dolgokat, mert minden ilyen mérés az élvezetvágyamhoz tartozik.

Én, másfelől, szeretném érezni ezt a koordinátát, csak az adományozásvágyamra való tekintettel, sokkal inkább mint ahogyan a külső feltételekre vagyok tekintettel, amit jelenleg egoista módon érzékelek. Szeretnék megtanulni adományozni, miközben ilyen feltételek alatt létezem.

Sőt mi több, óvatos vagyok, hogy a spirituális feltárulás kitölti az öröm megszerzésére irányuló vágyaimat, és rákényszerít engem, hogy a saját érdekemben élvezzem azt. Ennélfogva nem is akarom tudni, hogy én adományozom. Elegendő nekem, ha egyszerűen megmaradok ennyiben és nem akarok ennél többet. Ez a kezdőpont.

CST

28 dec 2011

A fehér sziget a térképen

A Teremtő megfogja a személy kezét és a jó sorsra helyezi és azt mondja: „Vedd ezt!” Vágyat ad a személynek, felébreszti benne az élet értelméről és ilyen benyomásokról szóló kérdést, és mindent elrendez neki, és olyan helyre viszi őt, hogy meg tudja magát valósítani, hogy választ kaphasson a kérdéseire.

De a kérdés az: Hol van maga a személy mindebben? Végül is minden előre meg van határozva, hogy hogyan épülök fel, milyen nevelést kaptam, és hogyan irányítottak engem egészen eddig a pillanatig. Ha visszanézek az életemre, látni fogom hogy az valahogy mindig megfordult, mint valamiféle megfeszített rugó. És bár nem látom pontosan, hogy Ki forgatta azt, kétségtelen hogy valaki mindent elrendezett nekem: kérdést adott az életem értelméről, megszervezte a csoportot amit találtam és a könyveket.

Mindent Felülről szerveztek meg nekem, és ez olyan, mintha fülön csíptek volna engem  és a megfelelő helyre vittek volna. Hol van itt akkor a szabad döntésem?

Kiderül, hogy a szabad döntés sokkal ezután kezdődik. Miután elhoztak a csoportba, aki tanulja a Kabbala bölcseletét, elkezdesz tanulni, benyomásokat kapsz, és túlfűtött érzékelésben látsz, és aztán úgy tűnik számodra, hogy végül megtaláltad a helyed. De valójában még mindig nem értesz meg semmit, és ez mind nem az, amit el kellene érned.

A szabad döntésed helye ez az üres terület, a fehér pont amit ki kell töltened. Előtted áll, és még nem fedezted fel. Ugyanakkor tanulsz, és állapotból állapotba vagy dobva, mindenféle választás nélkül. Amikor rossz állapot jön, depressziós leszel, és amikor a jó állapot jön, boldog vagy.

Néha megértést kapsz, mert a minden tudásának vágya megjelenik benned; néha az érzelmeid növekednek, amikor az érzés vágya ébred fel benned. És ilyen módon mindenféle állapotokon mész keresztül a csoporttal, a környezettel. De ugyanakkor az áramlat visz téged, mindenféle saját szabad döntésed nélkül.

És ez így folytatódik ameddig el nem éred az üres helyet, amit fel kell ismerned, és amire az összes figyelmedet koncentrálnod kell. Ez azért van így mert különösen ebben valósítod meg magad. És ha nem valósítod meg a szabad döntésedet ott, akkor semmi nem fog történni.

Mindaz, ami a Teremtő kezében van, kétségtelenül meg fog valósulni. De senki sem tehet semmit azzal az üres hellyel a helyes együttműködés nélkül. És a Kabbala bölcselete erről beszél!

CST

28 dec 2011

Közös vagy külön oktatás?

Kérdés

Milyen kell, hogy legyen az osztály összetétele az integrált oktatási kurzusokon? A férfiak és a nők tanulhatnak együtt, vagy jobb külön, mint például a gyermekek oktatásában?

Válasz

Azt hiszem, hogy el kell távolítani a zavaró elemeket, amennyire csak lehet. Amikor a férfiak és nők együtt ültek a kurzuson, ez általában sok zavart okozott. Még mindig emberi lények vagyunk, és normális ösztöneink vannak, de amíg tanulunk jobb eltávolítani a zavarokat.

Mai napig is léteznek a világban különféle oktatási intézmények. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez az oktatás hatékonyabb, mint a közös oktatás. Így kívánatos elkülöníteni a férfiakat a nőktől.

De egy bizonyos előkészítés után, női és férfi csoportokat, lehetséges összekötni, az egységes és kölcsönös témák, és felvilágosítások számára. A tanulmányozott anyag alapján megváltoztatják a világnézetüket egy objektív integrált világnézetre. Akkor lehet majd látni, hogyan fejlesztenek ki beszélgetéseket ahhoz, hogy létre hozzanak egy új kölcsönös viszony rendszert. Amikor megvizsgálják egymást, létre fognak hozni valami közöst, ami nem férfi, sem női, hanem valami közös, a következő teljes társadalomnak a prototípusa.

Ott majd meg kell és lehet beszélni, a gyermekek és a szülők közötti viszonyokat, ahol a beszélgetések átölelnek több generációt, ezeket a problémákat tisztázni lehet, a megoldásokat megbeszélni, és csak akkor kell végrehajtani, amikor mindenki egyetért.

DANA

27 dec 2011

Végtelen: A beteljesedés tetőfoka

A Teremtő az Egység elvével határozható meg, ahogy mondva van: „Egyetlen, Különleges, és Mindent Befoglaló).” Ez az, ahogy Ő feltárul, a számunkra. Amikor a kabbalisták elérik a Végtelen Fényét, a legmagasabb, elérhető pontot, felfedezik az Egy koncepcióját, amely mindet összekapcsol, mindenféle különbség nélkül.

Kezdetekben minden egyetlen elvben egyesült, minden teremtett lény, mint egyetlen teremtésben. Ezek után, annak érdekében, hogy a teremtett lények érezzék a saját létezésüket, megértsék és elérjék azt, hogy kicsodák ők, és Ki a Teremtő, és hogy értékelhessék a teljes és végtelen állapotot, amelyben léteznek, amely egy számtalan, személyes elvre oszlik fel, és amelyek ellentétesek a Teremtővel.

Ez az, ahogy a végtelen világából egészen a mi világunkig leereszkednek a lelkek, a létra fokainak megfelelően, az öt világon keresztül (Adam Kadmon, Atzilut, Beria, Yetzira, és az Assiya). Ezeken belül, óriási mennyiségű változás történik. A világok ezen leereszkedése, egészen a mi világunkig folytatódik, amelyben teljesen le vagyunk választva a tökéletességről, sőt, még a tökéletesség hiányának érzetéről is.

De pontosan ez által kezdjük az egység felépítését, az Egy elérésének útját. Az erőfeszítéseink által, amely erőfeszítéseink az öt érzékszerv által, a világra vonatkozó nézőpontunk korrekciójára irányulnak, a föléjük emelkedésre, amennyire csak el tudjuk ezt képzelni, mindent egyetlen egységbe kapcsolva.

Nincs más munkánk, csak ez, azaz, hogy mindent egyetlen elve kapcsoljunk. Mindenki ebben a világban, az Egynek az érzékelését összekapcsolja, ami által, minden egybe fonódik. Ez a munka elsődlegesen a csoportban végezhető el, a sokak által kifejtett erőfeszítések eredményeképpen, akik meg akarják határozni ennek az Egységnek a koncepcióját, a köztük fennálló minden különbség ellenére.

KN

27 dec 2011

Minden egybe kapcsolódik

A célom folyamatosan feltárni, hogy mennyire képtelen vagyok mindent összekapcsolni egybe, „egy emberként, egy szívvel,” és kérni a Tórát, aminek a Fénye reformál. Ez a Fény az AB –SAG forrásaiból ér el (Hochma és Bina együtt).

Végül képtelenek vagyok elérni a Ketert magát, azonban csak a cselekedeteinken keresztül a Hochma és a Hassadim Fényében. Mindezek a ZON-ban tárulnak fel, a törött és felosztott teremtményben. Így korrigáljuk magunkat minden pillanatban.

Ezért mondva van, hogy mindenekelőtt megtörténik a világ korrekciója, és csak azután a végső korrekció. Végül is a „világ” jelentése „némaság” (Elem), „elrejtés” (Alama), szeparáció. Az Egység Fénye az, amely mindent egybe kapcsol, és mindent egyetlen felső forrásból irányít, valamit mindenekfelett ez hajtja végre a korrekciót és kapcsol egybe mindent, amit a valóságérzékelésem összerak.

Attól függően, mennyire ellentétesek és szétszóródottak ezek a pólusok az érzékelésemben és attól függően, mennyire vonom magamra a Reformáló Fényt, amely minden különbség felett összekapcsol mindent egybe, olyan mértékben, amennyire felfedezem a spirituális edényt és vágyat.

Az edény, amelyben érzem a Fény erejét feltárulni, mint Nefesh, Ruach, Neshma, Haya, és Yechida Fények. A Fény minőségeit, annak a törött és szeparált vágyak Fény általi egybekapcsolásának függvényében érzem, önmaguk felett, egyetlen, általános szándékba kapcsolva, az adakozás érdelében.

Ebből megértjük az „adakozás érdekében” fogalmának jelentését, amely azt jelenti, hogy össze tudok kapcsolódni valakivel egyetlen cselekedetbe, egyetlen cél érdekében. Egoisztikusan nem lehetséges együtt cselekedni, egy céllal. Valójában mindenki önmagáért akar tenni csak, kitölteni a saját, egyéni vágyait. Ezáltal, az egón belül az Egység koncepciója nem létezhet.

Ha az egységről beszélünk, amely az Egyetlen pontba kapcsolás fogalma, a visszatérés Hozzá, a Teremtőhöz, az Ő feltárásához, (mivel valójában nincs Rajta kívül senki, minden más a világok részei, azaz az „elrejtés), akkor ez a koncepció kizárólag az egoisztikus vágyon kívül létezik. Azaz, ez a mások vágyaiban létezik, annak érdekében, hogy mindent összekapcsoljon az adakozás szándéka által, Eggyé.

Ebből a képből világossá válik, hogy csak az adakozáson keresztül vagyunk képesek elérni ezt, kölcsönös cselekedetekben, ahol a számos cselekedet egységes eredményeképpen minden a dolgok egységbe kapcsolására irányul. Ez lehetetlen az egoista megszerzésben, azaz csak akkor érhetjük el, ha kilépünk az egónkból, és kívül cselekszünk azon, a kölcsönös cél irányába, túl, az egoisztikus érdekeinken.

KN

27 dec 2011

A spiritualitás emelkedés pontja önmagam fölött

Ha szükséges felülemelkedni ezen az életen, az adakozási szándékhoz, akkor függetlenül attól, hogy mennyire rossz az élet ezen a síkon, kiépíthetjük a legelőnyösebb viszonyt a Teremtővel, mindenekfelett. Ez a feltétel már megmutatja az emelkedés kezdeti pontját, a fizikai, állati érzékelés szintjéről, a spirituális szándékok szintjére.

Két szint van ebben, az érzékelésnek a szintje, és a szándék szintje, amely szintén az érzékek szintjén van, azonban az Adakozóhoz köthető. Az érzékelésben, a vágyban érezhetek jót és rosszat. Amíg a szándék irányulhat a saját érdekemben, és irányulhat a Teremtő érdekére.

Ha el akarom érni a szabad választást, a szándékok szintjén kell dolgoznom. Lényegtelen mi történik a vágyaim szintjén, csak a szándék irányultságán kell aggódnom. Alul lehet egy nagyon rossz élet, felül, a szándék szintjén elérem a jóságot, és köszönetet adok a Teremtőnek. Ha ezt meg tudom tenni, ez egy jele annak, hogy elértem az adakozás szándékát a “Lishma.” szintjét.

Felemelkedem a vágyaim fölé, leválasztom magam róluk, megszorítom őket, megállítom a függésemet tőlük, legyen az jó, vagy rossz. Akkor megértem, hogy kell ezeknek működniük a valami másnak az érdekében. Azaz, ezáltal lekapcsolódok magamról.

KN

27 dec 2011

Amikor kiderül a Fáraó a hazugsága

A munka Egyiptomban nem fejeződik be addig, amíg nem látod, hogy ott nem tudsz semmit megszerezni. Azt hiszed, hogy szabad vagy és mindent kapsz, de aztán hirtelen rájössz, hogy még a száműzetésben vagy!

Azt hiszed, hogy az Izrael földjén vagy, a “Teremtő földjén” (Jásár – Él), mert a spirituális világban nincsenek földrajzi helyek. Ez a hely a vágyak által jött létre, és a te vágyaiddal meg akartad építeni a spiritualitást, amikor úgy gondoltad, hogy felépíted a Templom épületét, végrehajtod a Kohen, Lévi és Izrael munkáját.

Úgy tűnik, hogy a Szentföldön vagy, és hirtelen kiderül, hogy az összes tevékenységeid önzőek voltak, csaka magad érdeke állt mögötte, a Teremtő helyett – Fáraó, a Templom helyett – Pithom és Ramszesz, a Kohen papok és a Léviták helyett –  vagyis Egyiptom. És akkor kifutsz, menekülsz Egyiptomból…

BS

27 dec 2011

Amikor elkezdjük keresni a csoportot

Senki nem érkezik el a kabbalisták csoportjához, azért mert ő maga keresi és szüksége van barátokra. Hogyha szüksége van társaságra, akkor keres a sörözőben, vagy egy klubban valahol, de nem egy olyan csoportban, amelyben a kabbala tudományát tanulják.

Az ilyen csoporthoz emberek csak a belső kérés által érkeznek el. Felmerül valakinek a szívében egy olyan vágy, amely ösztönös módon olyan érzést okoz a személynek, hogy ő itt megtalálja a választ a belső hívására. Úgy érzi, hogy itt van valami, bár nem tudja pontosan mi, de ez összekötődik a tudatalattijában.

Így érkezik erre a helyre, ahol úgy érzi, hogy ez a hely megfelelő az ő belső vágyának. A személy nem tudja, miért jött a csoporthoz, fentről van vezetve. Ahogy mondva van, hogy a Teremtő vezette rá az ember kezét a szerencsére és azt mondta neki közben: “Vegyél magadnak!”.

De miután sok időt tanul, és átmegy mindenféle helyzeteken

(és betelhetnek hónapok, sőt évek), amikor végre megérti, hogy nincs ereje előrehaladni egyedül és ez csak akkor lehetséges, ha a hasonló vágyakkal kapcsolódik össze, amelyek már léteznek a többiekben.

Innentől kezdve, mondhatni lehet, hogy ő keresi a csoportot. Megérti jobban és jobban, hogy egyedül nem fogja elérni a kívánt célt, tehát szüksége van a többiekre. Úgy érzi, hogy szükség van a csoportra és barátok szeretetére. Ennek megfelelően kezd építeni egy különleges kapcsolatot azokkal, akik vele tanulnak, azért, hogy lehetséges legyen csoportnak nevezni őket.

Addig ez nem egy csoport, hanem csak emberek, akik együtt ülnek … Ha nem érzed a kapcsolatot azokkal, akik veled tanulnak, ha nem érted, hogy nélkülük nem érheted el a célt, akkor nincsen barátod és csoportod sem. Ilyen fajta kapcsolatokat kell építünk, hogyha sikeresek akarunk lenni.

Ez az egész vizsgálat sok időt igényel. Vannak olyanok, akik képesek tanulni és hallgatni ezt 20 évig, és még beszélni is róla, de egyelőre nem jelenik meg bennük a belső vágy, a szívbeli megértés, hogy szüksége van a kapcsolatra másokkal, másképp nem képesek beteljesíteni önmagukat. Hogyha hiányzik a belső döntés, a cél és a csoport nem kapcsolódnak össze.

BS

27 dec 2011

Vissza az iskolába

Kérdés

A mi gyermek integrált oktatási módszerünkben, sok alapelv van, így például elkülönül a fiúk és lányok oktatása; az idősebb gyermekek oktatják a fiatalabb gyermekeket, “oktatási körben” történik az oktatás és beszélgetések. Különös figyelmet szentelünk a gyakorlati résznek, ami az élettel kapcsolatos, és nem fordítunk annyi energiát az oktatási elvont részére.

Ezek az elvek különbözőek a felnőttek oktatásában?

Válasz

Majdnem nem. Mert az oktatásban mi felnőttek, nagyon hasonlóak vagyunk a gyermekekhez, új dolgokat kell tanulnunk. Most kezdünk felfedezni egy új világot, új életet, új viszonyt a világgal szemben. Meg kell, hogy változtassuk magunkat és ilyen módon új világot fedezzünk fel magunknak.

Olyanok vagyunk, mint a gyermekek. Meg kell értenünk az új és az integrált világot, amely közeledik hozzánk.

Ahhoz hogy megérezzük a közeledését, ami a jelenlegi válság formájában mutatkozik meg, minden tevékenységet arra kell irányítani, hogy összhangban jussunk az integrált világgal. Ma a természet úgy kezd bánni velünk, mint egy integrált rendszerrel, ami kölcsönösen függő és kiegyensúlyozott, és amelyben minden rész egyensúlyban, támogatásban, kölcsönös engedményekben létezik.

A legfontosabb dolog ebben a rendszerben – mi vagyunk! Megfelelően kell dolgozni magunkon, és meg kell értenünk, hogy ezek nem szeszélyekből, vagy valaki találmányából, illetve különböző filozófiai gondolatokból, hanem igazán a természet törvényének eredményeként, amely fokozatosan, akaratunk ellenére, valósul meg az emberi társadalomban, és mi nem vagyunk összehangolva vele. Azaz, tegyük fel, hogy minket betesznek egy kör alakú keretbe, miközben szögletesek vagyunk, és nem tudunk dolgozni kör keretekben. Ez a válságnak az összegezése. Úgy, hogy minden felnőttnek, vissza kell ülnie az osztályterembe, és meg kell tanulnia együtt élni az új világban, ennek érdekében kell felkészítenie magát.

Kérdés

Azt mondta a Rav, hogy a gyakorlati tapasztalatok a lényegesek, és hogy a gyermekoktatási központunkban, a feladatokat és a tanulmányokat egy tanulókörben kell végrehajtani, és felvenni egy videokamerával, azért, hogy tovább a gyermekek meg tudják figyelni önmagukat “oldalról”, egy külső megfigyelő szempontjából. Ez egy nagyon hatékony módszer. Van-e lehetőség ennek végrehajtására a felnőtteknél is?

Válasz

Lehetséges a felnőttek esetében is pontosan ugyanazokat a módszereket használni, mivel a kor nem számít. Fontos csak, az állapot, a státusz, a viszony az új világgal, az új társadalmi rendszerrel, amelyben következünk belépni. Ehhez viszonyítva, mindannyian gyermekek vagyunk, és meg kell az új világot tanulnunk és szerinte fokozatosan megváltoznunk, tervezzük magunkat szerinte.

BD

27 dec 2011

62 queries in 0,146 seconds.