egó

Miután a személy felébredt a spiritualitás felé, további felemelkedése a hiányosság érzetén, sóvárgásán múlik. Ez az egyetlen dolog ami elvárható tőle – hogy megszerezze a hiányosság érzetet, mely imának, MAN-nak van nevezve.

Ez csak akkor lehetséges amikor a személy hálás azért hogy magkapott egy ilyen sóvárgást. Ezek után már saját maga növeli a cél, és a következő szint fontosságát. Mindemellett lehetséges hogy minezen hiányérzet felett kifejleszt egy újabb hiányérzetet magában, hogy ne saját érdekében emelkedjen fel, hanem azért hogy ezáltal a Teremtőnek adjon elégedettséget. Mindez hasonló a híres példához a vendégről aki házigazdájának akar elégedettséget adni.

Ezáltal a személy felkészíti magát arra hogy megkapja a segítséget Felülről, mely vágyát a helyes vággyá teszi. Még akkor is ha a személy nem érti még meg hogy valójában minden számításunk mennyire egoisztikus, nem jelent különbséget és egyenlőre mindez bőven elég. Később majd meglátja hogy valójában számításai nem tiszták. Ezért van az hogy a felkészülés időszaka a Lo Lishma (nem az ő nevében) állapotának van nevezve.

Mindez egyenlőre természetesen egoisztikus számítás, és lehetetlen egyszerre az egó fölé ugrani. Mindaz csak fokozatosan nyílik meg amekkora mértékben mi képesek vagyunk erőfeszítést tenni, hogy az egó ellenében dolgozzunk – olyan dolgok ellenében melyeket mi kellemesnek érzünk, megszokott cselekedeteink, szokásaink ellenében, hogy képesek legyünk büszkeségünkre taposni.

Mindez nem egyszerű, de amennyiben a személy folyamatosan erre odafigyel, akkor képes előre haladni. A problémánk az, hogy inkább mindenki megpróbál elmenekülni, egy sarokba rejtőzködni, hogy a tanulás mögé rejtőzzön, azon vágy mögé, hogy megismerje mi van a könyvekben leírva, melyeknek semmi köze nincsen a spirituális fejlődéshez vagy önkorrekcióhoz. A személy egyszerűen megtölti elméjét száraz tényekkel, adatokkal és elhanyagolja a szív munkáját.

A szív munkája valójában a szív elleni munka, annak érdekében, hogy a “kőszív” át legyen változtatva egy “hús szív”-vé. De mi állandóan elfelejtjük hol kell a legfontosabb erőfeszítésünket megtennünk. Mindenki talál magának valamilyen kényelmes pontot és azt hiszi megtalálta saját útját. Ezáltal még a Lo Lishma szintjéről is lezuhan, mivel Lo Lishma-nak azt nevezzük amikor annak ellenére hogy még mindig egómon belül lakozom, minden erőfeszítést megteszek annak érdekében hogy abból kiemelkedhessek.

Hol van a mindennapos munka, hogy másokkal összekapcsolódjak, hogy megadjam magamat, hogy magamra tapossak, hogy lenullázzam “én”-emet, hogy elfogadjam a csoport véleményének fontosságát, hogy a küldetés rabszolgájává váljak? Képes vagyok valójában megvizsgálni magamat, az állapotot melyben vagyok? Ez az állapot a Lo Lishma állapota.

Mózes teljes munkája Egyiptomban a Lo Lishma munkája volt. El akar menekülni a rabszolgaságból, de fél mivel megérti hogy a Fáraó, saját egója uralma alatt van, és nem tudja hogyan beszéljen ezzel az uralkodóval. Eléri azt az állapotot amikor a Teremtő maga veszi Mózes magához “kézen fogva”, és elvezeti őt a Fáraóhoz, és segíti őt mindenben amit megtesz.

A Teremtő maga küzd meg a Fáraóval. Ő azt mondja: “Gyere velem a Fáraóhoz!” De ugyanakkor a személy retteg. Tudja hogy egója uralkodik felette, és, hogy ő maga milyen gyenge amikor egója elé kell állnia. Állandó dilemmában van: Egyrészt készen áll, másrészt viszont meg nem érzi magát késznek. Ha legalább képes lenne a Teremtő megkérni arra hogy előtte haladjon, hogy ő a Teremtő mögé rejtőzhessen, és így a Fáraó elé kerülhessen, de valójában nem akar menni, és nem csak arra nincs meg a bátorsága hogy egójához forduljon, hanem még saját tulajdonságaihoz, “Izarel nemzete”-hez sem mer fordulni.

De azáltal, hogy egy olyan rendszerben találja magát mely összeköti őt a Fáraóval, a Teremtővel és a nemzettel, neki tisztáznia kell ezeket a kapcsolatokat. Nem rejtőzhet valamilyen elmélet, vagy valami munka mögé melyek csak eszközök. Nagyon fontos azt tisztázni mit is jelent az, hogy Lo Lishma.

Amikor a személy belép a Lishma (az ő nevében) állapotába, a dolgok tisztábbá, és határozottabbá válnak. Nem mondhatjuk azt hogy a dolgok könnyebbé válnak, de a személy már képes tapasztalatát hasznosítani.

Ugyanakkor azonban a felkészülés időszakában a személy elrejtőzik egy sarokban és ott marad ülve élete végéig. Az egy nagyon nagy probléma, ha a csoport nem nógatja őt tovább és segíti őt. Éreznie kell, hogy ő alacsonyabb állapotban van mint a csoport annak érdekében hogy meghallja azok mit is mondanak.

A tehetetlenség érzete egyrészről, és az előrehaladás szükségszerűsége más részről van a Yomim Norai’im-nak (A rettenetes napoknak) nevezve. A személy az izgalom, félelem állapotában van, mivel tudja, érzi hogy nem fél attól hogy nem képes beteljesíteni a Teremtő vágyát, nem fél attól hogy nem képes lehetővé tenni a Teremtőnek azt hogy felfedje magát a teremtett lények felé, nem fél attól, hogy nem képes feláldozni önmagát annak érdekében hogy a Teremtő és a teremtett lények összekapcsolódhassanak, egyszerűen közömbös marad.

Mindez az, ami a félelmet kiváltja belőle. Ő már valóban teljesíteni akarja ezt az állapotot a gyakorlatban, hogy az valóban az új év kezdetévé válhasson számára.

2012 szeptember 14., Reggeli lecke felkészülése

(HZS)