reggeli lecke

Amennyiben a Teremtő, az Ő teremtő alapgondolatával egyetemben, nem lett volna arra kötelezve, hogy minket az evolúció megmagasabb fokára emeljen, akkor nem kellett volna Neki megteremtenie bennünk azt az érzést, hogy mi különbözőek vagyunk Tőle. Nem az a lényeg, hogy különbség van az Adakozó és a megszerző között. nyilvánvaló, hogy a Teremtő irányít. Ő a Jó aki Jót cselekszik. Ő abszolút, és azáltal hogy Ő az adakozó, ő “értelemszerűen” megszerzőként teremtett meg minket. Mi nyilvánvalóan nem érzünk szégyent azáltal hogy elfogadunk Tőle. Miért lenne az probléma hogy elfogadjunk Attól, aki Adakozik? Végül is ez az ahogy Ő megteremtett minket.

A szégyen azonban kizárólag a különbség azon érzetéből adódik, mely a Teremtő által lett teremtve, azaz azon magunk és Ő közötte érzett szétválasztásból, mely által mi úgy kezdjük érezni, hogy megszerzésünk hibás. Ez a szabály kivetül a mi világunkba ugyancsak, ahol mi kényelmetlenül érezzük magunkat amikor valami élvezetet kapunk egy olyan személytől, akivel különleges kapcsolatban vagyunk, mely kapcsolatban a másik rendelkezik a magasabb státusszal.

Itt létezik még egy probléma. A spiritualitáshoz hasonlítva, ez a mi szempontunkból egy ellentétes formát vesz fel, és azt a kérdést teszi fel: Képes vagyok-e megszabadulni a szégyen érzetétől? A spiritualitásban azonban a kérdés az, hogyan tudom felerősíteni a szégyen érzetét, mivel az egy eszközzé válik önvizsgálatom számára, egy olyan eszközzé mely képes saját gonoszságomat tudatosabban felfedezni.

Mint tudjuk, a gonosz felismerésén kívül, semmi másra nincsen szükségünk. Minden mást a felső Fény végez el. Végül is mi is ez a gonosz? Nem arról szól, hogy én megszerző vagyok természetemnél fogva. Akkor fedezem fel mennyire gonosz vagyok, amikor rájövök hogy valójában milyen hatalmas a különbség saját és a Teremtő tulajdonságai között.

Én arra vágyok hogy nagy mértékben megnagyobbíthassam ezt az érzékelést, mivel ez vezet engem arra, hogy korrekciót kérjek. Mi ezt a könyörgést úgy tekintjük, mint a “Könnyek kapuja”-t. Az érzékelés szükséges részletei összegyűlnek bennem ameddig gonoszságom tudata végre egy sikoltásra késztet engem, mivel nem vagyok többé képes elviselni a Teremtő és magam közötti egyenlőtlenséget.

Ezáltal a gonosz nem egyszerűen egy különbség a megszerző és az Adakozó között. Nyilvánvalóan a Teremtő ad, és én elfogadom azt. Ez az elrendezés megmarad az összes spirituális szinten, a végső korrekciókor és még azután is. A probléma abban rejlik, hogy tudatára ébredjünk a belső minőségi különbségnek a saját és a Teremtő tulajdonságai között. Ez okozza bennem a szégyen érzetét.

Báál HaSzulam, A Tíz Szfira Tanulmánya, 1. Rész, “Kérdések és Válaszok táblázata, a szavak jelentésének magyarázatára”: 18. Kérdés. Mi a Hochma? Ez a Fény az élet alapja a kibocsátott lény számára.

A kibocsátott lény szempontjából a felső Fény, mely megteremtette az élvezet iránti vágyat, két formára oszlik, mivel két fajta attitűd emelkedik elő a kibocsátott lényben: 1. A beteljesülés iránti attitűd, és 2. a beteljesülés Adója iránti attitűd. Ennél fogva amikor arról a Fényről beszélünk mely megteremtette az élvezet iránti vágyat, amely megtölti a vágyat, és gondoskodik arról, ezt a Fényt Hochma-nak (bölcsességnek) hívjuk. és amikor mi a korrekció Fényéről beszélünk, mely megtölti a kibocsátott lényt az adakozás tulajdonságával, ezt a Hasszadim (Kegyelem) Fényének nevezzük.

Valójában a Fény a kibocsátott lényen kívül egységes, egyszerű. A Felső Fény mindig abszolút nyugalomban marad. És az összes tulajdonság és jelenség azon belül, mint “kerek Fény”, vagy “vonal”, vagy “Belső” és “Körbevevő” Fények, nem mások, mint a teremtmény benyomásai ugyanazon egységes Fény által.

Amikor mi a kibocsátott lény életére utalunk. ezt a Fényt a Hochma Fényének nevezzük, és amikor mi a Teremtő iránti adakozásról beszélünk azt a Hasszadim Fényének nevezzük. Ez a két alapvető típusú Fény, melyek aztán további altípúsokra osztódnak.

Összefoglalva az a Fény, mely a teremtmény élvezet iránti vágyán keresztül cselekszik van a Hochma Fényének nevezve.

Attól függően, hogy mi vajon a “Király palotájában” tettük-e dolgunkat, és amekkora mértékben korrigáltuk edényeinket, meghatározza majd a “lakomát” amihez eljutunk majd, és hogy abban milyen ízeket érzünk majd, édeset vagy keserűt. Mi élvezzük hasonlóságunkat a Teremtővel, és élvezzük annak ízeit, és mindeközben korrigálatlan edényeinken belül keserűséget érzünk.

Azonban nem a finomságok keserűek, hanem a szándékunk, a saját gonoszságunk felfedezése, a megfelelő adakozás iránti szándék hiánya, amely miatt mi képtelen vagyunk elérni a Királyt. Más szóval a gonosz felismeréséhez való elérkezésről szól a teljes folyamat.

Munkámban miközben én egy királyi lakomára várok, el kell érjek egy olyan állapotot, amikor a munka maga válik lakomává számomra, egy olyan jutalommá mely olyan boldoggá tesz engem, hogy semmi másra nincs szükségem. Amennyiben én örömet okozok a Királynak, én hajlandó vagyok abban az állapotban megmaradni, melyet “ez a világ”-nak nevezünk. Én nem kérek Tőle semmi mást, kivéve egy dolgot: annak lehetőségét, hogy hálás lehessek Neki. Még arra sincsen szükségem, hogy tudjam azt, hogy örömet okozok Neki, mivel ez az érzékelés a lehető legnagyobb élvezetet okozná. Így én még ezt sem akarom érezni.

Én csak ugyanazon a helyen akarok maradni ahol most vagyok, anélkül hogy bármekkora plusz megértést, elérést, kapcsolatot vagy ízt kapnék hozzá. Ha egyátalán szükségem is van valamire, az csak az hogy köszönetet mondhassak a Teremtőnek, semmi többre. Ez az ami a teljes munkámat és teljes jutalmamat jelenti.

Rendben van amennyiben azt sem tudom kinek adakozom, és hogy adakozom-e egyátalán, és hogy mi történik ezután – még akkor is ha semmit sem tudok. Én leválasztom magamat bármilyen önző megértésről, elérésről és érzékelésről. Ennél fogva miután az összes korrekció megtörtént, elkezdem érzékelni a Tóra valódi ízét.

Én felemelem a Shechina-t (Istenséget) a porból, bár mindez csak az én nézőpontomból történik így, miközben a Shechina maga nem változik. Írva van, “És te régi, raktáron tartott étket eszel majd”. Én becsapom magamat, hogy látszólag ebben a világban élek. Semmi nem változik, kivéve azt az értéket amit én magam adok. Amennyiben én hálásan elfogadom a Teremtőtől jelenlegi, lehető legrosszabb állapotomat, akkor nincs annál jobb állapot.

A probléma abból áll, hogy keresztül kell mennünk a gonosz felismerésén, zavarodottságon, melyeket csalódások és korrekciók követnek. A személy mindig készen áll arra hogy igazolja magát, és döntéshelyzetben érezze magát, mintha megértené mit is kell tennie.

Könnyedén talál több száznyi idézetet, és egy teljes teóriát képes építeni saját maga támogatására. Állandóan nyavalyog és panaszkodik. Ezért olyan nehéz számunkra az igazság megtalálása.

Csakis akkor amikor a személy az igazságra aspirál, visszautasítja az álszentséget, és valóban az igazságot keresi, akkor fogja megérteni egyre nagyobb tisztánlátással, hogy mindeddig becsapta magát minden egyes állapotban. Ezáltal megbánja azt, és reformálja magát.

Valójában nagyon nagy kihívás, hogy a munkát élvezzük annak ellenére, hogy az keserű ízű és értelmetlen az értelmünk szempontjából. Legfontosabb az, hogy semmilyen önző támogatást nem vagyunk képesek találni munkánk számára, és azt mindig úgy kezeljük, mintha bolondság lenne, mintha bohóckodnánk. Bármit hajlandóak vagyunk követni, kivéve a Teremtő követését, azaz az adakozás színtiszta tulajdonságát, mely túl van az önmagunk érdekében történt gondoskodáson.

A Tóra két részre osztható: “szolgálat a teremtmények számára”, és “szolgálat a Teremtő számára”. Ez egy újabb akadály útunkon, mivel megzavarodunk azzal kapcsolatban melyik az elsődleges, és melyik a másodlagos. Általában a személy hibát követ el, és a teremtmények szolgájává válik, azaz nem azért szolgálja őket hogy azon keresztül elérkezhessen a Teremtő szolgálatához, ennél fogva egyszerűen önző beteljesülést nyer mindabból.

Mindezek valóban egyszerű kérdések, de mégis lehetetlen azokat elmagyarázni. A személynek magának kell éreznie hány csapda vár ránk az úton. Lehet hogy találunk egy bizonyos pihenőhelyet magunknak, egy biztonságos kikötőt, és megfagyunk azon belül életünk hátralévő részére.

Kérdés:

Testem olyan sejtek összességéből áll, melyek úgy vannak programozva, hogy állandóan a teljes szervezetre “gondoljanak” saját maguk helyett. Minden egyes sejt úgy működik, hogy bizonyos benne, a szervezet nyújtja számára mindazt amire szüksége van, mint egy kölcsönös garanciában. Akkor ezen sejtek “masszája” hogy hoz létre végül egy olyan “én”-t, mely teljesen ellentétes velük, és csak saját hasznára, érdekében akar megszerezni? Mikor jön létre ez a váltás?

Válaszom:

Más szóval, létezik egy rendszer, amely magában foglalja a kövületi, növényi és állati szinteket, melyek Felülről vannak irányítva a természet által, és azok harmóniában és kölcsönös garanciában maradnak. Mi történik a beszélő szinttel? Úgy tűnik mintha azt tehetnénk amit csak akarunk bűntetés nélkül, anélkül hogy bárki előtt felelőséggel tartoznánk, mintha minden csak tőlünk függne.

Manapság a mi világunkban elkezdjük megérteni, és tudatára ébredünk annak a ténynek, hogy a beszélő szint ugyancsak korrekcióra szorul, mint az összes azt megelőző szint, melyek a természet által egy helyes módon vannak működtetve. A kövületi, növényi és állati szintek magunkon belül, és a minket körbevévő természetben valóban kölcsönös garanciában léteznek. Semmi más nem szorul korrekcióra csakis a beszélő szinten található szándék.

Kérdés:

Akkor mindez azt jelenti, hogy a testem spirituális, míg az “énem” korporeális?

Válaszom:

Tested spirituális és nem is kell azt korrigálnod. Ezen a szinten, az spirituálisan működik. A Közvetlen Fény kiterjedésének első, második és harmadik fázisában még nem található edény. Nincsen ott vágy, ennél fogva ott nem történt leválás a spiritualitásról.

Mindezt hasonlíthatjuk testünk különböző szintjeihez, melyeknek nincs szüksége korrekcióra. Azok olyan hibákkal rendelkeznek, melyeket mi vetítünk beléjük a negyedik, beszélő szintről, és ennél fogva mi károsítjuk őket. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy azok nem lennének helyesek.

Mi károsítjuk a természetet, és utána úgy nézünk arra mintha az lenne hibás. Azonban mi magunk vagyunk azok, akik ezért felelősek vagyunk! A természet maga mindig egyensúlyban van, harmónikusan. Mi azt nézzük, hogy az egyik vadállat hogyan falja fel a másikat, és mi úgy gondoljuk hogy az valamilyen gonosztettet követ el. Azonban egy egyátalán nem így van. Amennyiben vennénk az időt hogy mindazt részletesen megvizsgáljuk, látnánk hogy ez a módja annak hogy gondoskodnak egymásról, tisztítva a természetet, és végeredményben békében élve, mivel minden az erők egyensúlyából származik.

Ezáltal csak a negyedik fázis, az ember az emberen belül szorul korrekcióra. Az első három szint korrigálva van Benne, és amennyiben a negyedik fázis korrigálódik, akkor a világot tökéletesnek látjuk majd, beleértve az ember testét, és mindent ami létezik.

Kérdés:

A szívben található pont kétségeket kelt a személyben: “Ki vagyok én, mi vagyok én? Miért élek?” Létezik egy olyan pont a spirituális úton amikor a személy többé nem kételkedik a Teremtőben és a teremtés alaptervében, vagy ez a kétség elkísér minket a legvégsőkig?

Válaszom:

A kétségek nyilvánvalóan folytatódnak, mivel nélkülük lehetetlen előre haladni, és magunkat megvizsgálni. A kétség egy olyan állapot, amikor bármi lehetséges, bármilyen irányban, amikor nem tudjuk megkülönböztetni a halál angyalát az élet angyalától, a jót a rossztól, és a Teremtőt ellentététől.

Minden egyes új szinten, minden egyes állapotban át kell haladjunk azokon az állapotokon melyek az egész útat tükrözik, beleértve a legjobb és legrosszabb állapotokat mind az értelemben és a szívben. A közbülső állapotot jelentő kétség nélkül nem lehetünk sikeresek.

Ahogy az írva van: “És letezett az este, és létezett a reggel, egyetlen nap”. Minden egyes új szint az estével kezdődik, azaz a dolgok összemosódásával, amikor nem vagyok képes különbséget tenni: “Ez úgy tűnik, mintha fény lenne, de mégsem az…úgy tűnik mintha a sötétben lennék, de mégsem olyan sötét”. Minden ködössé válik szemeim előtt.

Ezáltal amikor mi zavarodottságba és kétségek közé zuhanunk, tudnunk kell, hogy egy új színt közelít felénk: “Minden újra ködössé vált, még a legegyszerűbb tanult dolgokat is elfelejtettem, és semmi sincs amit megragadhatnék”. Ez az ahogy az egyik szintről a másikra lépünk. Legyen élvezetes útatok!