Szerző arhívuma: mariotest

Nekünk helyes módon kell kiértékelnünk a jelenlegi helyzetünket a Földön. A problémák szándékokat ébresztenek bennünk arra, hogy korrigáljuk őket, és a Felső Világokba emelkedés során eszközként használjuk őket. Különben miért élek? Miért tapasztalom meg mindezeket a problémákat, és próbálunk ellenállni nekik? Túl akarok lépni rajtuk. Ráébredtem a helyzetre és látom, hogy válság mennyire nagyszerű, mivel korrigálva azt belépek a Felső Világba. Ha nem a válság miatt, akkor miért kezdenék dolgozni, hol változtatnám meg magamat annak érdekében, hogy egy magasabb szintre emelkedjek?

Egy eszközről beszélünk, amely biztosítja nekünk, a fejlődést, és hogy korrigáljuk önmagunkat. Megértjük a betegséget, és most az által, hogy a kezelést végezzük, elérjük a természetünket és megértsük, miben van hiányunk, ahhoz, hogy elérjük a Teremtőt természetét.  

Természetesen a válság oka nem a lelkesedés, hanem a gonosz felfedezése. Azonban kell, hogy legyen egy gyakorlati hozzáállásunk ehhez. Hirtelen rájövök, hogy kegyetlen vagyok és kapzsi, és hogy szeretek másokon uralkodni, hogy nem érdekel a földön senki más, és hogy én értékeltem ki ezt a felismerést, mint eszközt az úton. Boldog vagyok a hibák miatt, mert feltárulnak, és rajtuk át felismerem, mire figyelmeztetnek engem.  

Ezért nem szabad a világ problémáit elnyomni magunktól, magunkban. Éppen ellenkezőleg meg kell mutatnunk az embereknek, nem azért, hogy megijesszük őket, hanem, hogy gyógyítsuk a betegséget. Mindenkinek meg kell mutatnunk, hogy csak egy út van, a krízis gyakorlati kezelésére, és hogy minőségi változást érjünk el.

Akkor hirtelen érezni fogjuk, hogy csodálatos munkát végzünk a korrekción, aminek az eredménye egy végtelen, teles élet. Mi tehetünk jobban? Nem maradhatunk az állati szinten, állandóan újraszületve majd ismét meghalva. Emellett ez lehetetlen, mert a fejlődésünkön keresztül már elértük a következő szintre, egy magasabb dimenzióba való emelkedés szükségességét.

Mi nem csak elmagyarázzuk a válság természetét, hanem rámutatunk annak felső céljára is. A lényeg itt nem az, hogy tanít bennünket, hanem, hogy egyre közelebb visz minket egymáshoz, egyesít minket. Mindez csak eszköz, egy létra, amelyen felemelkedünk a létezés egy új szintjére.

KN

Kérdés

Még ha a szándékom egoista is, ha elkezdek a többiek előnyeire gondolni és a világ jólétére, akkor ez már figyelembe vehető cselekedet?  

Válasz

Természetesen. Valóban azt gondolja valaki, hogy kenyeret adni valakinek, aki szegény, az egy megfelelő cselekedet? Ez csak még több szegény ember létezését okozza a világban.  

A személy cselekedete, a Fény magára vonása. Ez, és semmi más nem viszi vissza a Forráshoz. Akkor mi másról kell még gondolkozni? Pont most, amikor az egész világ bajban van és veszélyben. Csak a Fényre van szükségünk. A Fény hiánya az oka minden háborúnak, válságnak, katasztrófának és más problémáknak.

Pontosan a Fény által végrehajtott kevés jócselekedet miatt jelennek meg a problémák a fejlődés négy fázisánál – a kövületi, növényi, állati, és emberi szinteken. A gonosz, amivel számolnunk kell, a Fény hiányának vetülete.

A büntetés nem Fentről érkezik. El kell érnem egy kitűzött jutalmat, a Teremtő felfedezését, hasonlóságot és összetapadást Vele, és ha nem teszem ezt meg, akkor úgy tapasztalom meg a szakadékot, amelyet a nem végrehajtott cselekedet generált, mint büntetést, vagy a jóság hiányát. Vagy másik oldalról, ennek az elérésével érezni fogom a jutalmat.  .

Így ugyanabban a vágyban érzem a büntetést és a jutalmat. Ha korrigálom és beteljesítem a vágyamat, akkor ez a jutalom, ha nem, akkor a büntetés. Nincs büntetés Fentről. Nem kapok rosszpontot azon túl, amit magamnak okoztam. Én teremtem a saját büntetésemet.

Ezért egyetlen feladatom van csak – magamra vonni a Fényt. Pontosan ma, figyelembe véve ami történik, és halmozódik a világban. Nincs más eszköz.

Folyamatosan kapcsolatban vagyok olyan emberekkel, akik a „tudásban” vannak, elolvasok mindenféle cikket, megnézem a weboldalakat, követem az újságokat, de sehol nem találok megfelelő megoldást. Nem tudnak kínálni semmit, még csak elgondolkozni sem akarnak ezen, mivel a legkisebb kapcsolatuk sincs a korrekcióval.  

Tegnap sétálni voltam egy híres íróval, és nem mondott igazán semmit – elkerülte a választ. Ez jól mutatja az érzékenység hiányát, a korrekció megértésének hiányát.  

“A világ kerek, és nekünk egyesülni kell,” én mindig ezt mondom az embereknek. „Ez igaz, mi ugyanebben az irányban cselekszünk.” válaszolják ők. Az emberek még csak fel sem ismerték, hogy valójában éppen az ellenkezőjét teszik. Azonban a végén minden ember csak a saját részét és mozgását erősíti. Senki sincs, akivel erről lehet beszélni.

Ezért meg kell teremtenünk a feltételeit annak, hogy a középpontunkban egy pozitív erő emelkedhessen fel. Csak akkor fog ennek a hulláma végig söpörni az egész világon. Semmi más nem fog segíteni. Nem függünk a többiektől, hanem segítenünk kell őket, hogy tehát később ezek az emberek képesek legyenek könnyebben elkapni ezeket a hullámokat, megértsék az üzeneteiket, és érezzék, hogy ezek a hullámok tőlünk származnak.

Az anyagokat ki kell bocsájtani megfelelő időben, de lényegében ezeknek a hullámoknak a forrásai mi magunk vagyunk. Ezért a legfontosabb dolog az egység, a mindenkivel való összekapcsolódás egyre erőteljesebb módon.

Hatalmas reményeket fűzök, a közeledő konvenciókhoz. Olyan eszközök ezek, amelyek által eljuthatunk az egységhez, konszolidációhoz, és a világgal való kölcsönös törődéshez, mely segít a világ számára.

Eljött az ideje annak, hogy a Teremtő feltáruljon a teremtmény számára. Az eszköze ennek egyszerű, és itt van a kezünkben. Csak használnunk kell. Kérjük a világ felébredését, de mi magunkat ébresztjük fel.  

KN

A Felső Fény állandó nyugalomban van, és semmi nem tartja távol a teremtett lényt annak az érzésétől, hogy egy egyedülálló, és egységes erő által, amely kitölti a teljes teremtést. Az egyetlen minősége a teremtménynek magának az, amely nem engedi megtapasztalni, ezt az erőt, a teremtett lénynek, a Teremtővel, a Fénnyel való ellentétes minősége miatt.  

Tény, az Első Megszorítás (Tzimtzum Aleph) feltételeinek megfelelően, a teremtmény minőségeinek meg kell felelnie a Fény minőségének, vagyis az adakozásnak, annak a befogadásához. Ez a feltétel a Teremtő által lett lefektetve, aki el kívánja juttatni a teremtett lényt a legmegfelelőbb állapotba, amely egyszerűen megegyezik az Ő, saját maga állapotával.

Így a teremtett lény vágya az, amely nem tartalmazza az adakozás szándékát, az egyetlen, amely falként áll közte és a Teremtő között, és nem engedi érezni Őt, a Fényt, a beteljesedést. A korrekciót, amelyen át kell mennünk, annak érdekében, hogy önmagunkat a Felső Fényen belül létezőnek érzékeljük, tekintjük „szűrőernyőnek,” (Masach) vagy az adakozás szándékának.  

Ezért van az elrejtési rendszer, a világok elrejtése, amely elrejti a Fényt, kiárnyékolja, és távol tartja a teremtménytől, (a “világ” héberül Olam és az “elrejtés” pedig Alama), amely ez által gondozza az egoisztikus vágyát.  Majd a szűrőernyő szikrája és a Visszavert Fény felébred a teremtményben és ez a „szívben lévő pont.”

Ha a teremtmény kinevelődik, amely egy folyamat, amelyben folyamatosan megmutatkozik az új vágy mélysége, a világok rendszere által, egy nagyobb és nagyobb fokozaton, amely a kezdetben nulla. Az előző válasz megmutatja az akaratot az adakozási szándék megszerzésére, ennek a nagy vágynak a számára. 

Ebben az esetben, az elrejtési rendszer fogja biztosítani a korrekcióját a teremtménynek, ami egy anti-egoista szűrő, vagyis az adakozás szándéka. A teremtett lény abban a vágyban él, hogy a vágyának a teljes keménysége (Aviut) amely a világok rendszere, feltáruljon a számára, baloldalról korrigálódjon, a szűrő által, azaz az adakozás szándéka által, a jobb oldalról.

Ahogy ez növekszik, a teremtmény megtapasztal különböző érzéseket, a Felső Fény hatására. Azt gondolhatja, szabadon cselekedhet, ahogy azt éppen szeretné. Valóban, talán lehet ezt mérlegelni. Lehet kisebb, vagy nagyobb mértékben törekedni a szabadság felé, vagy lehet, hogy ez teljesen értelmetlen, azaz ez lehet közelebb vagy távolabb, az állati, vagy az emberi szintektől.

Amikor a szívben lévő pont, a szikrája, a törött szűrőernyőnek és a Visszavert Fény elkezd kibomlani a személyben, kap egy lehetőséget kiterjeszteni ezt, és igényelni azt ezt Reformáló Fényt. Előzőleg ez a szikra, a törött ernyő arra kényszeríti a személyt, hogy a spiritualitást egoisztikusan akarja, és élvezze a Teremtőt, és a spirituális világot önző módon. Végül is most azonban az egészet, az adakozásba akarja fordítani.

Így az ember belép a kabbalista csoportba, és elkezd a gyakorlatban adakozni feléjük. Akár sikeres ez, akár nem, mindezek szükséges elemek az ima, a könyörgés elérésének. Ha a helyes szükségesség ébred fel valakiben, a Felső Fény, amely ma azt az érzést adja, hogy távol van tőle, azt az érzést fogja adni, hogy egyre közelebb kerül hozzá.

KN

A munkánkban ott van a HaVaYaH négy állomása, csak úgy, mint minden másban.  Először valaki előnyt akar szerezni a Teremtőtől, habár elképzelése sincs arról, mi is az, önző módon használja a csoportot, mindenféle módon.

Később elkezd legalább egy minimális adakozásra törekedni. Ez a fajta vágy megadja neki a Felső Fényt, amely folyamatosan befolyásolja a személyt és keresztülvezeti a fejlődés négy állomásán, érzékelési és megértési állapotok sorozatán át. Még ha nem is érti pontosan melyik állapotban is van a Fényhez képest relatív módon most éppen, az érzékelés, amit érez állandóan változik.

Így elérkezik egy ponthoz, ahol elkezdi igényelni a korrekciót. Természetesen ez még mindig egy egoisztikus fogalom, mivel ő az egyetlen, aki jól akarja érezni magát, észt gondolja, hogy ő fogja megszerezni az összes előnyt az adakozás képességéből. Más szóval ez még mindig arról szól, hogy mindent „nekem,” de ez az árnyék elrejti a Teremtőt a személy elől, átváltoztatva a mélységben, és minőségében.

Előzőleg a személy azt gondolta, hogy ez az árnyák, egyszerűen csak elfedi a Teremtőt. Most azonban felismeri, hogy ez fajta játék, mint a felnőtt játékok a gyerekek esetében, ahol az előző az őt követőnek megengedi, hogy önmaga tegyen valamit, a saját fejlődése érdekében. Akkor a személy elkezdi kedvelni az elrejtést.

Ez nem azt jelenti, hogy az ember ebben akar maradni, sokkal inkább helyes módon akarja ezt felhasználni. Ezt a szeretet kifejeződésének látja, amit a Teremtő, a Fény, a természet érez iránta. Ezáltal növeli a tudatos részvételt a csoportban, és elkezd odafigyelni minden pillanatra.  

Elkezdi látni, hogy az egész rendszer, minden pillanatban „lélegzik.” Egyik pillanatban közelebb húzódik, egy másikban távolabb kerül, függően a Felső Fénytől, a nagyobb vagy kisebb fokozatú elrejtéstől. A személy részt vehet mindenféle kölcsönhatásokban ezzel, az által, hogy dolgozik ezzel az elrejtéssel, a Felső Fénnyel, a vággyal, mindenféle „véletlenszerű” eseménnyel, magyarul mondva ő maga válik tárgyává mindezeknek. Elkezd mindent egy gyökérhez kötni: „Nincs senki Rajta kívül.”

A Fény elrejtésére használt árnyék, és amely egy tisztátalan erő árnyékának érezhető, szent árnyékba transzformálható. Most fel akarja használni ezt az árnyékot, tehát hogy ez ne tűnjön el, hanem továbbra is kitakarásra szolgáljon, de most a kapni akarását szeretné vele elrejteni. Önmagával viszonylatban, a kapni akarása felett szeretne dolgozni.

Ez az árnyék létfontosságúvá válik a számára., és egy anti-egoista szűrővé válik, amely visszatartja az egoisztikus vágyait. Most, a személy önállóan kontrollálja ezt az árnyékot, és kizárólag adakozás érdekében használja.

Ebben rejlik egy újabb négy lépcsős fejlődés, a teljes HaVaYaH: adakozás az adakozás érdekében, amelyet aztán a megszerzés az adakozás érdekében követ. Minden előző állapotban, amelyen keresztül ment, a Felső Fénytől tanult, amely feltárta a számára, ki is ő maga valójában, a Fényhez való viszonyát megértette vele, amely a kilenc Sefirotja az Egyenes Fénynek, amely a teremtőtől ereszkedik alá, és ezen keresztül megértheti a kilenc Sefirotját a Visszavert Fénynek (tőle, a Teremtő irányába).

Ezzel szemben ebből az elrejtésből tanulja meg, hogyan rejtse el magát, a keménységét, egoisztikus vágyát, és fordítsa mindezt egyetlen adakozó vágyba, és azt töltse ki Fénnyel! Ezáltal, a személy fokozatosan elfogadja az elrejtést önmagán, annak transzformációján keresztül, az egoisztikus vágyait elfedő árnyékből, egy valódi szűrőernyővé, azaz Visszavert Fényé, adakozó szándékká. A személy átváltoztatja a teljes mélységét ennek a vágynak – amely ezt megelőzően el volt rejtve – az adakozássá, a másokra irányuló szeretet erejévé.

Ezáltal elkezdi érezni, hogy nincsenek többiek. Varázsütésszerűen azáltal, hogy elkezd látni, a benne kiterjedő Visszavert Fényben, felismeri, hogy az eddig idegeneknek érzékelt többiek, éppen ellenkezőleg ezzel, a saját szeretett és kedves részei. 

AZ ember összegyűjti mindezen transzformációkat és az által, hogy átment az elrejtés (világok) fokozatain, és újjáépíti ezeket, mint új kapcsolatai a szeretetnek és az adakozásnak. Így a tisztátalan árnyéka az egoista vágyaknak, egyetlen szentségbe fordulnak, és a teljes elrejtés a szeretet feltárásává válik.

KN

Kérdés

Milyen imára van szükségünk annak érdekében, hogy az egoizmus árnyékából a szent árnyékolás {oltalom} felé mozdítsuk el a szűrőt, a vágyainkon?  

Válasz

 Helyesebb lenne azt kérdezni, hogy mitől kellene tartanunk?  Valóban, még nem tudjuk, valójában mi is az ima. Eddig egyszerűbb volt a számunkra megérteni a félelmet, a veszélyt, aggodalmat, vagyis mindent, amit el kellene kerülnünk.

Az ima, egy érzékelés a szívben. A szív képes vagy félelmet érezni, amelyet úgy nevezünk, hogy első parancsolat, vagy szeretet, amelyen belül érezhetjük ennek a félelemnek a megtapasztalását.

Két alapvető parancsolat van, a félelem és a szeretet. A félelem elvezet az imához, a könyörgéshez, a szeretet pedig a hála megszületéséhez. Ezért az embernek meg kell értenie, melyik állapotban van. Ha azt érzi, hogy beteljesedésben hiánya van, akkor a félelem állapotában van. Amitől félnie kell, az a veszteség, vagy valamely helyzet elkerülése? Kérdezze meg mindenki önmagát.

Ha valaki aggódik azért, hogy valami rossz történhet vele, tisztáznia kell magában, hogy „nincs más Rajta kívül.” Ha fél valaminek az elvesztésétől, amivel ma rendelkezik, vizsgálja meg, azt az elvet, hogy „ha én nem teszem meg magamért, akkor ki fogja megtenni értem?” Ez a vizsgálat a tényszerű, valós ima.

Az ember soha nem hagyja abba ennek a vizsgálatát, éppen ellenkezőleg, állandóan ezzel kell foglalkozni, amennyit csak képes valaki erre a vizsgálatra szánni. A kulcs, az összes állapot feltárása, teljesen normális, ha ha valaki a következő pillanatban teljesen zavart lesz, és képtelen lesz megkülönböztetni magát és az összes ráható faktort , vagyis az énjét, a környezetét, és a tanulást.

Ebben a vizsgálati folyamatban, az ember folyamatosan fejlődik a HaVaYaH négy állapota által, egy új állapotra. Csak nem jelenik meg kívül ez a belső megkülönböztető képesség:

• Ki vagyok én, és ki irányít engem,  
• Hogy kell látnom, az engem hajtó erőt,
• Hogy kell önmagamhoz kötődnöm, és hogy kell másokat látnom
• Hogy lehetek társ, és mit tegyek, hogy ne hagyjuk el egymást, minden elrejtés és probléma ellenére sem,
• Hogy emelkedjek minden fölé, hogyan igazodhatok el a dolgok között, és hogyan kell használnom azokat, hogy elérjem a szeretetet és a megértést  

KN

Baal HaSulam, „Béke a világban:” Ezáltal az ember úgy találja, hogy az igazság jellemzőiben nincs gyakorlati képesség sem az egyén útjának, sem az abszolút és kielégítő irányába mutató kollektív út megszervezéséhez. Tehát ez teljes mértékben alkalmatlan az élet megszervezésére, a világ korrekciójának a végén.

A Teremtő úgy tűnik, mintha játszana velünk. Egyfelől azt mondja, hogy  mindent az igazság jellemzőinek alapján kell tennünk, azaz mindenkinek oda kell adni, amennyi csak lehetséges és szükséges az élete fenntartásához, a természetének megfelelő módon, amelyet nem ő választott. Ugyanakkor az adakozás, még őszintébben, szintén a belső minőségektől, és különbségektől függ.

Ez azt jelenti, hogy mindenki egyedi a megszerzésben és az adakozásban egyaránt. Hogy oldhatjuk meg a problémát, és maradhatunk az igazság keretein belül? Milyen feltételeket szabad alkalmaznunk? A munkával töltött idő és a teljesítmény nem alkalmas erre mivel mindenki különböző. A Teremtő teremtett bennünket, tehát egyszerűen képtelenek vagyunk összehasonlítást teremteni egymás tekintetében. Hogyan alapozhatunk meg egy kölcsönös kapcsolatot egymás közölt?  

Például órákat töltök azzal, hogy kicsikarjak mosolyt valakiből, miközben valaki más, azonnal rám mosolyog. Mindenkinek megvan a saját karaktere, viselkedése, hangulati fordulatai és ezer más paramétere. Hogyan tudunk együttműködni akkor?

Vezet bennünket a Teremtő? „Nektek egyenlővé kell válnotok,” ezt mondja. De mi különbözőek vagyunk! Hogy lehetséges kiértékelni egy embert, valamiféle összehasonlíthatóság alapján? Hol találhatunk használható kritériumokat erre? 

Itt az ideje, hogy kiépítsünk egy emberi társadalmat, amely mindannyiunknak megadja az összekapcsolódást lehetőségét, akár a fogaskerekek. Senki nem tudja, hogy kellene a másik felé fordulni. Milyen példákat használhatunk? Hogyan valósíthatjuk azt meg? A feladat egyszerűen nem reális, és ez a hatalmas probléma.  

Az egész emberiségnek meg kell értenie, az ebben rejlő nehézséget, és annak az okait. Ma mindannyian megértjük, hogy beléptünk egy új történetbe, és össze kell kapcsolódnunk, egyesülnünk, egy békés úton. Nincs más választás, le kell csökkentenünk a fogyasztást, limitálnunk a gonosz hajlamunkat, az önzésünket, el kell kezdeni az élet normáit csökkenteni egy-egy régióban, és megosztani a felszabaduló forrásokat egy másik régióval. De hogyan?  

Mindazok, akik sikeresek a gazdaságban, iparban, tudományban, kultúrában, stb. fel kell állniuk, és kijelenteniük, hogy „Elértem mindent a saját két kezemmel, dolgoztam a sikerérét, tehát engedjünk másokat is így tenni.” Ez jól hangzik.

Más szavakkal ez a személy azt mondja:” Menjük a Mester elé, aki teremtett engem. Ő adta ezeket a feltételeket, és én, elértem mindent. „ Azaz, a teljes kérést, a különbözőségre irányítja, a Teremtőhöz viszonyítva. Ő az, aki különbözőnek teremtette az embereket, és elvárja tőlük, hogy egyesüljenek, amely nélkül nem lehetséges a létezés folytatása.

Ez az a probléma, amelyet meg kell most oldanunk.  

KN

Kérdés

Az anyagi világban nincs hatalmunk a vágyaink felet. Az adakozásban, a vágyak sokkal hatalmasabbak, tehát hogyan leszünk képesek uralni őket?

Válasz

Az adakozásban én egy társnak látszom. Az ezzel való összekapcsolódás által, én vagyok, aki meghatározza a fokozatot, az erőt, és a vágy formáját, amellyel kialakítom a lélek edényét. Én vagyok, aki az összes döntést meghozza.

Második gondolatként egy újabb kérdés merül fel, hogy ki az az „én”?  Végül is vannak bizonyos hajlamok és tulajdonságok, amelyek meghatározzák, ki vagyok. Igaz, bizonyos paraméterek nem tőlem függenek, mivel a végén én csak egy fogaskerék vagyok, egy összekapcsolt rendszerben, és kizárólag ennek a lehetőségein belül működök. Ezzel nem lehet vitatkozni, de még ebben az esetben is a személy az, aki eldönti, hogyan épít ki kapcsolatot a többiekkel, hogyan cselekszik a közös mechanizmusban, és hogyan alakítja azt a saját látásmódján belül. 

Így, a másokkal való összekapcsolódással, az ember átveszi a teljes gép erejét. Ha a személy megáll, az egész rendszer megáll. Szeretné valaki lekapcsolni a motort? Akkor rajta! Tehát kiderül, hogy amikor a személy megmozdul, a teljes valóságot érzi, és felismeri, melyik rész, és milyen oldalával kapcsolódik össze.

A tény ellenére, hogy az ember csak egy kicsiny fogaskerék, a hatalmas gépezet függ tőle, és megszerzi rajta keresztül a kollektív vágyat, a teljes rendszerét, amely belül rejlik. A személy csupán egy továbbító fogaskerék, azonos identitásúvá válik a Teremtőhöz, mivel a teljes rendszer rajta múlik.  

Az összekapcsolt rendszer egy olyan figyelemreméltó tulajdonsággal rendelkezik, amit fel sem foghatunk, minden része olyan fontos, mint amennyire fontos a teljes rendszer. Ez azokra is vonatkozik, akikben még nem ébredt fel a szívben lévő pont. Az ilyen ember talán csak az utolsó pillanatban foglalja el a helyét, és zár el egy kicsiny lukat a közös hajóban, de nélküle a rendszer egyszerűen nem működik helyesen. A végén ők is elnyerik a kollektív jutalmat.

Akkor miért érkeznek ők meg, csak az utolsó pillanatban? Azért, mert ők voltak a legsérültebbek. Csak miután mindenki más átment a reformáción, érkeznek meg ők is, hogy kivegyék a részüket a kollektívból.

Talán van egy olyan tendenciánk, hogy lenézzük, „az utca emberét.” Még is, ők lesznek azok, akik a legnagyszerűbb munkát elvégzik. Baal HaSulam elmagyarázza ezt nekünk, a Zohár bevezetőjében, hogy az ősapáink, hatalmas munkát elvégeztek, azonban mi vagyunk azok, a legalsó részei az integrált rendszernek, akik átviszik a Fényt az ő általuk feltárt edényekbe.   

KN

Kérdés

Mit kell várnunk a közelgő konvencióktól? Milyen szándékot kellene felépítenünk?

Válasz

Nagyon erőteljes változások felé közeledünk az egységünk miatt és remélem, hogy a közelgő láncolatai a konvencióknak segítenek megtartani a szándékot az egész hónap során. Ott van a munka, a család, meg a személyes problémák, azonban mindezek ellenére  tudattalanul, az elmém valamelyik sarkában, mindig hagyok egy helyet a legfontosabb dolognak és folyamatosan törődök az egységgel, azzal, hogy milyen módon haladok egyik konvencióról, a másikra, egyik napról a másikra, hogyan alakulnak a szándékaink, a belső összetartozásunk – mindaddig, amíg nem tárul fel a Teremtő. 

Erről tanulunk, már nagyon hosszú ideje. Tehát akarjuk azt, hogy valóban feltáruljon a Teremtő. Hallottuk ezt már ezerszer – tehát tegyük meg az erőfeszítéseket.  

Nem zuhanhatunk bele a problémákba. „Megint?” Hányszor mentünk keresztül ezen? Az áttörés küszöbén vagyunk. A világ is ezt követeli. Végül is a legkisebb esély sincs bármilyen megoldás megtalálására. Az Interneten láthatjuk, milyen megoldásokat kínálnak a modern válságra, hogyan próbálják az emberek elrejteni és elcsendesíteni azt, mivel nem látnak semmilyen kiutat.

Egy kényelmes, tiszta és az emberekhez közel álló formában kell nekünk a világ tudomására hozni, hogy van megoldás, és minél gyorsabban megvalósítjuk ezt, annál kisebb szenvedéssel fizetünk ezért.  

Ezért, a szándékunk a konvención, hogy elkezdjünk állandóan a csoportban létezni, amely majd elhozza az egész világ számára a válságból való kivezetést. Semmi nincs, ami fontosabb lenne ennél, hogy fel tudjunk erre készülni és megtegyük ezt a világért.

Most egy nagyon fontos ponthoz értünk el, van egy beteg paciens, előttünk fekszik, a betegsége majdnem végzetes, de tudunk előállítani egy orvosságot és beadni neki. Csak akkor lesz egészséges, ha fel fog emelkedni a Teremtő szintjére, egy új, végtelen dimenzióba.  

Tehát a legnagyobb fontosságot kell tulajdonítanunk az erőfeszítéseinknek és az állapotunknak – annak a felemelkedésnek, amelyet megkezdünk ezekben a napokban. Állandóan szem előtt kell tartanunk, milyen feladatokat muszáj végrehajtanunk. Kik vagyunk mi, hogy megkaptuk ezt a hatalmas küldetést – ami nem csak a világ, hanem a teljes valóság korrekciója?

Egy kicsit legyünk büszkék, ez segyt nekünk érezni a felelősségünket. 

KN

Kérdés

 A közösségért való ima mindig azt jelenti, hogy az ő teljessé válásukért imádkozom?  

Válasz

Igen, azonban csak a személy szemében való teljessé válásról beszélhetünk. A közösségnek nincs hiánya semmiből. A személyen kívül, minden más korrigált. Mindenki a saját foltjai alapján van elbírálva. Mindenki a saját hibáin át látja a világot. Ha már most teljes volna, akkor az egész világot teljesnek látná.

Ezért a közösségért való ima, egy ima azért a közösségért, ami a személyen belül létezik. Ez a Shechina helye, a hely, ahol a személy felfedezi a Teremtőt. Ez az, ami a személy valódi közössége. Végül is az ember semmit nem lát, ami külső, hanem mindent a vágyain belül lát, azaz a saját, törött vágyát látja.

“A közösségért imádkozom!” Önmagán kívül senkinek nincs szüksége imára, vagy mindenféle szép szavakra, amelyek kizuhannak a száján: „Én a közösség érdekében tevékenykedem!” Azonban mindez csak úgy tűnik, mintha egy tevékenység volna.

Az embernek fogalma sincs, mennyire be van zárva önmagába. Mindenkinek kizárólag a saját vágyait kell korrigálnia. Ezt nevezzük „közösségnek” vagy világnak. Mindez az emberen belül van, ahogy az mondva van: „Az ember egy kis világ.”  

KN

Az egység nem egyenlőség, hanem kölcsönös egymásba foglaltság. Az oktatási módszer is ezen az elven alapul, mindenki egyedi ezért a gyerekek olyan párbeszédben fejlődnek, amely megadja a lehetőséget arra, hogy meg tanulják más gyermekek véleményét tiszteletben tartani, függetlenül attól, mennyi különböző vélemény bukkan fel.  

A módszernek köszönhetően, minden gyerek magába itat valamit a többiekből, magába olvaszt valamit a többiek létezéséből, és még egyedibb módon tud felnőni. Egy gyermek megkapja a többieket, és ebben nő fel, és fejleszti ki a saját minőségeit.  

Ez az, amit el akarunk érni az oktatási módszerünkkel. Az emberek egyesüljenek helyes módon,  így építsenek kapcsolatokat, kommunikáljanak egymással, és építsenek emberi társadalmat, amely a kölcsönös integráción alapul, mindenki egyért és egy mindenkiért. Ennek eredményeképpen, mindenki egyedisége még jobban kidomborodik.

Ezt úgy tesszük meg, hogy a gyerekek megbeszéléseit ez alapján mi irányítjuk és vezetjük de csak korlátozott módon, miközben mindenkinek van egy lehetősége kibeszélni ami benne van, megtapasztalni az ítélet és a védekezés,azaz az ügyész és a védő szerepét. Minden gyermekben egy emberi lény kifejlesztését támogatjuk, kizárólag a kölcsönös integráción keresztül.

Majd évről évre, a gyerekek közötti különbség elkezd megnőni. A különbség köztük szembe tűnő lesz minden pillanatban, de mit jelent ez? Névlegesen ez erőt ad a következő egység irányába. Ez a teljes lényeg, az egyénre gyakorolt nyomás nélkül építünk egy közösséget, amely nagyszerű személyiségeket tömörít. 

Ezáltal a kabbala módszere biztosítja a számunkra a teljes teremtés alkalmazását. Különben egyszerűen leromboljuk az egyént, egy gépalkatrésszé degradáljuk, amely egyébként igaz, de valójában tudatában van annak a nélkülözhetetlenségnek, amely a gép mozgásba hozatalában való szerepében rejlik.

KN