Mi annyi Fényt kapunk meg amekkora edénnyel (Kelim), vágyakkal rendelkezünk. Ezért van az hogy ebben a világban mi nagyon messze vagyunk a valós állapottól. Az el van rejtve tőlünk számtalan lepellel és szinttel, és anélkül hogy elég edénnyel, azaz megfelelő komponenssel rendelkeznénk, nem lehetünk képesek a Fényt felfedni.
A teremtés az “létezés a semmiből”. Más szóval a egyetlen létező, a Teremtő meg akart teremteni valamit Magán kívül. Ez a megkülönböztető tulajdonság, a valami Ő rajta kívül van “teremtés”-nek nevezve.
A Teremtő azt kívánja a teremtés számára, hogy az megértse azt a tényt, hogy a Teremtőn kívül létezik, hogy felül emelkedjen a közöttük levő hasadékon, és hogy elérje azt az állapotot, mely lenullázza a teremtést, és a teremtés és Teremtő közötti hasadékot. Ennél fogva a személynek ebben a világban úgy kell látnia magát, hogy ő kizárólag a Teremtő előtt, Vele szemben áll. Nincsen Más Rajta kívül. Semmi más nem létezik a Teremtőn kívül, még a személy saját maga sem.
Csak az én saját érzékelésemben, és érzéseimben lett az illúzió megteremtve, hogy létezik egy létezés az egyetlen Erőn túl, a Teremtőn túl. Minden amit én el tudok képzelni, szándékosan lett megteremtve, hogy legyen valamit megragadnom, képessé téve engem arra, hogy elérjem az Egyetlent a számtalan Kelim-en keresztül.
Ezen az Egyetlen Erőn belül nincsen “én”. Írva van: “A Teremtő a mi Istenünk, a Teremtő az Egy”. Minden benne van foglaltatva a Teremtőben. Ez az amit az embernek el kell érnie, meg kell értenie. És ez az ahogy mi átugrunk a szakadékon, mely a “létezés a létezésből” és a “létezés a semmiből” között fekszik. Ez az amit el kell érnünk.
Minden amivel rendelkezünk, beleértve a hatalmas világot, a spirituális világokat, a törést, az edényeket (Kelim), a barátokat, az összes eszközök, s a teljes módszer arra szolgál, hogy mi korrigáljuk valóság érzékelésünket, és hogy mi felismerjük hogy ezen az Egyetlen Erőn kívül semmi más nem létezik, még én magam sem.
Az én környezetem ilyen módon van megformálva annak érdekében hogy én elérhessem ezt az egységet. Én mindig a Teremtő előtt állok, és semmi nincsen közöttünk. Ez az ahogy a személynek a valóságot érzékelnie kell. Báál HaSzulam ír erről a Shamati 67.-ben:
Az aki azt gondolja, hogy barátját csapja be, valójában a Teremtőt csapja be, mivel a személy testén kívül csak a Teremtő létezik. Mindez azért van, mert ez a teremtés esszenciája, hogy az ember csakis magával kapcsolatban van “teremtés”-nek nevezve. A Teremtő azt akarja hogy az ember úgy érezze, hogy ő egy leválasztott valóság a Teremtőtől, de ezen kívül “a teljes föld tele van az Ő dicsőségével”.
Ezáltal amikor a személy barátjának hazudik, ő a Teremtőnek hazudik, és amikor szomorúvá teszi a barátját, akkor a Teremtőt szomorítja. Ennek okán amennyiben a személy hozzászokik ahhoz hogy az igazságot beszélje, az segíti őt a Teremtővel kapcsolatban.
Amennyiben a személy a valóság felfedezése irányában halad, akkor ő mindent olyan lehetőségként lát, mely segíti őt az Egyetlen Teremtő felfedezésében. Írva van: Áll fel, a Teremtő, és az Ő ellenségei szétszélednek.” Más szóval a személy meglátja, hogy az összes zavarok igazából nem zavarják őt, hanem azok Kelim (edények), eszközök. Azáltal hogy azokat egy egységgé egyesíti, azoko belül ő felfedezi a Fényeket, ameddig azok egyetlen egyszerű Fénnyé állnak össze.
