más

Kérdés

Miért sokkal fontosabb a spiritualitásban a minőség mint a mennyiség?

Válasz

Mert a Teremtő elérése minőségi és nem mennyiségi. Valójában a mennyiség nem létezik, minden egy. Van egy vágy és egy fény, a kapcsolat közöttük mint  egy. Minden munkánk minőségi jellegű.

Köszönhetően a korrekciónak, a teremtmény megismeri a Teremtő értelmét, és a Felső Fénnyel való viszonyát. Minden, ami a kezdettől volt teremtve a megszerzési vágyban, a Teremtő akaratából, az ő felfedezésére volt tervezve egy bizonyos mértékig. Ő maga (“Atzmuto”) továbbra is elérhetetlen a számunkra, de a Teremtő szentelt  egy részét magából a teremtésnek. Ezáltal megkapta a megszerzési vágyat, amelynek teljesülniük kell teljes egészében, hogy felfedezze azt, aki teremtette őt.

Nem vagyunk képesek többet ennél. A kabbalisták javasolják a további növekedést, de nincs róla semmi tudásunk.

Ezért, az egész megszerzésünk minőségi, nincsen benne semmilyen számítás. Habár mi számokat használunk, de valójában mi jelenéseket fedezünk fel.

Még a mi világunkban is, ha alaposan megvizsgáljuk a dolgokat, látni fogjuk, hogy kizárólag minőségi és nem mennyiségi paramétereket. Ha megértjük, hogy a dolgok nem pontosan hasolóak, akkor a mennyiségi számítások lehetetlenné válik.

De a mi megértésünk és az észlelésünk gyenge: mi még egyelőre nem vesszük észre a minőségi paramétereket, nem tudjuk, hogyan kell érni őket. Csak később, a teljes edényben, én azonnal feltudom fedezni a dolgok minőségét, és adjak nekik helyes és pontos magyarázatot. Mert mindannyian bennem . Egyelőre mi a mennyiségek szerint dolgozunk.

Kérdés

Szóval hogyan lehet lemérni a minőséget?

Válasz

Csak a vágy mélységében derül ki. Azonban a választék hiánya más, hogy mi mennyiségi szempontból képzeljuk el a: “125 fokozatot”, “6000 év”, “600000 lelkek” és így tovább. A mi önző nyelvezetünk teljes mértékben mennyiségi adatok, és a minőség nem fontos számunkra. A múltban ennek jelentősége volt, a középkorban is, és még egy kicsit korábban, mi csak mennyiségileg fejlődtünk, miközben a minőség nem számított…

(BS)

Amikor az ember újra és újra ki van vissza van utasítva az egységből és ő újra sóvárog utána, akkor az események láncolatát amelyen ő keresztülmegy száműzetésnek hívjuk. Ő egyre jobban kezdi érezni, hogy ez egy menekülés. Menekülés (vagy száműzetés) – de mitől?

Itt egy egész sor felvilágosítás: száműzetés a jó helyzetből, száműzetés a megértésből, száműzetés attól, ami beteljesítheti az egómat. De én elkezdek megkapni mindent az előbbiek ellenében. Az nem fontos, hogy mit kell éreznem. Még akkor is ha nem érzek semmit a fő dolog az, hogy én felnövök ez az állapot fölé és a száműzetés azt jelzi számomra, hogy az adakozás minőségének a hiánya van bennem.

Amikor én lenullázom magamat, megszűnik az állapotom érzékelése számomra. Ha én lenullázom az énemet (az én személyiségemet): én nem létezem, csak a Teremtő létezik, és ha én eltűnök őbenne, akkor én nem érzékelem magamat. Az egyetlen dolog amit én akarok, hogy belépjek az adakozás tulajdonságába, ebbe a szeretetbe, amely beteljesít mindent körülöttem. Ha én erre erőfeszítést teszek, én elkezdem valóban megérezni, hogy harmóniában vagyok Ővele. És ez az akcióm már tudatos, és úgy van meghatározva, mint helyes száműzetés.

Én elkezdem megváltoztatni az értékrendemet. Ha előtte én éreztem beteljesülést, megértést, jó érzést, és az összes személyes dolgaimat fennköltnek hittem – ezt nem teszem többé.

Most az elsődleges és legfontosabb dolog számomra a sóvárgás az adakozás minősége után. Még jobb, ha törekszem ezt elérni a nem tökéletes helyzetek felett, mert ez teljes bizonyosságot d számomra, hogy nem az egóm az, ami hajt előre.

Ez legyengít engem, rosszul érzem magamat, nem érzem, hogy jó helyen lennék, de ezeknek a helyzeteknek az ellenére én oda vagyok vonzva az adakozás minőségéhez, a Teremtőhöz, ehez a mezőhöz amely beteljesít ami a környezetemben van. A saját magam lenullázásával én átlátszóvá válok ennek a mezőnek a számára és a Felső fény áthalad rajtam.

És akkor hirtelen felfedezhető, hogy a Teremtő kísér engem – amint mondta Mózesnek (a szívben lévő pontnak) „Gyere a fáraóhoz!” Ez azt jelenti, én elkezdem látni, hogy Ő felébreszti az egót bennem és ugyanakkor Ő segít, hogy kapcsolatban maradjak Ővele. Miért? Mert amikor ő felébreszti az egót, ő nagy szenvedést ébreszt fel. És én most, ha az adakozás minőségéhez tudok kapcsolódni, ami nem jelent beteljesülést mert az egóm ellenében van: ezzel segít nekem megteremtenem az én első megszorításomat (Tzimtzum) és én így haladok tovább ameddig erősebb bennem az adakozás minősége utáni vágy mint az amit az énem érez.

A fő dolog itt lenullázni saját magunkat és vonzódni az adakozás minőségéhez. Ebben az esetben én az edény a vágy felett építem a szűrőt a Visszavert fényt … Ez az első spirituális fokozat.

Miután én beirányoztam magam, én kilépek egy olyan szintre, amely már a „Fáraó” fölé emelkedett. Ez az az állapot, amelyet „Kimenekülés Egyiptomból”-nak nevezünk. Én felemelkedtem a saját egóm fölé, természetesen én nem szöktem meg tőle, ő továbbra is megvan bennem de szűrő alatt, én pedig felette vagyok. Ez a jelentése a „Kivonulás Egyiptomból”-nak, amikor az érzéseimben én már nem vagyok a saját egóm rabja.

RB

Ahhoz, hogy a célt elérjük szükségünk van eszközre, és az eszköz a mi erőfeszitésünkben van. Minél nagyobb erőfeszítést teszünk, több szándékot a cél érdekében, ennek megfelelően vonzzuk erősebben a ” Reformáló Fényt”, amely előre mozgatni minket.

Ezért az ember élet minden pillanatában adatott nekünk, hogy keressük, és vizsgáljuk, hogy mi lesz a leghatékonyabb számomra most, és segít nekem, húzzam a ” Reformáló Fény”. Ahogy mondják: “Én megteremtettem a gonosz hajlamot, és a Tórát mint fűszert, mert a benne levő Fény reformál”, ami azt jelenti, hogy te kijavítod a rossz hajlamot egy jó hajlamra. És a jó hajlam, mint a jó edény, te megkapod a spirituális élet érzését.

Ez a formula a korrekciónak. Így a mi erőfeszitésünk minden pillanatban megpróbálja felfedezni a leghasznosabb eszözt, ami a Fényhez fordit minket.

Általában a személy hozzá van szokva, hogy csak sodrodjon az élet áramlatával, és gondolja, hogy ezzel halad tovább. De ez a passzív áramlás megadja neki az előrehaladást a “kövületi” szinten. Tegyük fel, hogy ő a csoportban van, tanul, részt vesz különféle rendezvényeken, és ez rutin számára. Ő egy területen található, a tevékenység általános erejében, amelyben halad egy általános áramlással, mindazokkal az emberekkel, akik szeretnék elérni a célt. De ez az úgynevezett a “Szent kövületi ” és ebben nincsen személyes fejlődés. A személyes fejlődés attól függ, hogy mekkora  erőfeszitést fektet be önmagából, azért, hogy felébressze magát, és hozzáadva az ízeket, keserű vagy csipős, sós, borsos és egyéb fűszereket.

Az embernek meg kell értenie, hogy nincs választása, és csak ezeken az éles állapotokon keresztül, amelyek irgalom nélkül dobják őt, azáltal, hogy megmutatják neki, milyen forditott és távol van a spiritualitástól. És ha ő nem fél fejleszteni az étvágyat a nem kellemes fűszerekkel, akkor ő felébred és megtehet valamilyen önálló cselekvéseket, és nem csak folyik az általános  folyamban. Ezért mindig szükség van erőfeszitésre, ahogy irva van: “Erőfeszitést tettem és találtam, hidd el”, azaz, akkor megtörténik és a Teremtő  felfedeződik az embernek. De csak azzal a feltétellel, ha az ember egy erőfeszítést tesz túl a rutinon. Ez a probléma, hogy ez nagyon nehéz számunkra, hogy kilépjünk a szokásból. Mi hozzászoktunk egy bizonyos napirendhez, az azonos órákhoz, azonos betöltésekhez, amelyeket kapunk az idő folyamán, az azonos mennyiségű erőfeszitéshez, “a szokás második természetté válik”.

Én erőfeszítést teszek már éven át, és úgy gondolom, hogy állandóan az úton vagyok. És ezért elkezdek panaszkodni: “Mi történt velem, miért nem lépek tovább?” – És nem vette észre, hogy csak folyt a közös áramlatban. És a spiritualitas szint szerint, ez kövületi test, halott, nem mozog. Mert én nem adtam személyes erőfeszítést. És a spiritualitás fel kell fedeződjön az embernek a személyes erőfeszítésében, a vágyban. Persze, én igy is haladok tovább, mivel én részt veszek a többiekkel, bármire amire képes vagyok.

De a legfontosabb, hogy mit teszek a rendszeres rutinon túl, az általános folyamaton túl és hol van az én személyes erőfeszitésem, hogy az ember mennyire váltja ki az étvágyát, a csípős fűszerek és kellemetlen dolgok által.

Neki meg kell vizsgálja, és nyomja saját magát, azzal, hogy megpróbálja lerövidíti az időt, és akkor látja, hogy erőfeszitést kell tennie, mivel amint irva van: “Erőfeszitést tettem és találtam, hidd el”.

(BS)

Egyetlen teremtmény létezik, és ő a megszerzési vágy. Ez a megszerzési vágy, Fényt kap attól aki megteremtette őt a “létezés a semmiből”. Azaz, ebben a vágyban rögzítve vannak mindenféle jelenségek, amelyek feloszlanak öt részre: gyökér, A, B, C, D. Ami történik ezekben a részekben, és a közöttük levő viszonyban, ez amit a vágy érez és ennél nem többet.

Minden változás csak a megszerzési vágyban történik, ahogy érzi ezeket a részeket  -, ahogy ezek jobban vagy kevésbé összekapcsolódnak, ahogy nagyobbak vagy távolabbak, és így tovább. Ennek megfelelően stabilizálódik  a valóság amit vágy megragad, ezt tartalmazza ami történik benne.

A vágy létezhet, de mintha nem érzi magát, mintha benne működik csak a tudatalatt. Lehetséges, ő már érzi magát, minha érzi a valóságot. És lehet az is, hogy érzi magát, érzi a valóságot és a többieket is az ő érzésében.

Ezenkívül, a vágy érezheti magát és másokat, és ők érzik magukat és másokat. Ehhez társulhat valamilyen önérzet és észlelés. A kisgyermekek és az emberek akik nem fejlődtek – nem képesek beszélni ezeket.

De igy vagy úgy, minden a vágyban játszódik le, ugyanabban a régi vágyban, egy többszintű érzésben.

Az “e világ”-ban érzi a létét, valamint a közel másoktól vagy távol tőlük. Ez a kép jön létre az öt érzéki valóságban: látás, hallás, ízlelés, szaglás és tapintás. Ha levágjuk ezeket az öt érzékeket, akkor nem fogunk érezni semmit.

Ezért kell kihangsúlyozni, különösen a tapintási érzékelést – nem arról szól, hogy elérjünk valamit, hanem a magam fizikai érzékelése, amely összetett és létezik egy pontos felosztás amikor érintkezik a levegővel, és stb. Ezért, ha mi eltávolitjuk az öt érzéket, akkor a teremtmény eltűnik. Ez oldalról úgy tűnik, hogy a vágy alszik, de nem érez semmit, nincs érzése, nincs érzékelése, és valójában nem létezik.

Tehát, a mi munkánk egyazon vágyban történik. Mi nem szerezhetünk meg többet az öt résznél, az öt érzéknél, de képesek vagyunk kiterjeszteni és megváltoztatjuk a minőségüket. A legfontosabb, megérteni, amit mi érzünk, azt amit magunkban érzünk, és a jelenségeket, amelyek átmennek bennünk.

(BS)

Ismert, hogy “minden fentről jön”, és” Nincsen más rajta kívül”, ez megadja az ember számára a lehetőséget, hogy dolgozzon, és bár ő látszólag képes mindent erőfeszités nélkül elérni, mégis erőfeszítést tesz. És bár a Teremtőnek nem kell tőle semmit – nem jó, nem adakozas, nem erőfeszités és nem szenvedés, az ember mégis kész ezen keresztül menni, csak azért, mert érzi, hogy ez igaz. És ő akarja, hogy a saját részéről szívvel és a lélekkel a Teremtőhöz tapadjon, mint az általános, és mint az egyéni irányitásban.

Amikor az embernek felfedeződik a valóság a spitituális szinten, akkor látja, hogy “Nincsen más rajta kivül”, és a teremtmények nem szereznek meg semmit a maguk erejéből ebben a tökéletességben, amely kitölti mindent és vezérel mindenek fölött. Bár látja, hogy a Teremtőnek nem kell semmi az ő cselekedeteiből, mégis úgy érzi, hogy neki kell működnie csak azért, mert a Teremtőhöz akar olvadni minden erejével. Akkor az igazság és a hit összekapcsolodnak benne egy teljességben.

Ennek megfelelően elkezdi látni a helyes képet a valóságról, mert közelebb kerül az összeolvadáshoz és a kapcsolathoz az emberiséggel, az emberi lényekhez, akkor rajtuk keresztül érkezik el a Teremtő szeretetéhez, ahogy irva van: “Az emberek szeretete a Teremtő szeretete”. Minden, ami történik, különböző időpontokban és különböző emberekkel akik eggyé kapcsolódnak, mivel a valóság az idő fölött, a mozgás és hely, és összegyűjtve egy helyben, egy hiányban, amelyben minden rész egyforma.

Ezért, ebben a világban vannak emberek, akiknek sok bajt adnak, és mások könyedén jutnak a tulajdonukhoz, végül is látjuk, hogy mindez egy edényben történik, egy vágyban. Nincs a rendnek hiánya vagy igazságtalanság, mert minden felfedezés összekapcsolódik egy helyen, és a “Közvetlen Fényhez  vagy Visszavert Fényhez” tartozik, az általános vagy az egyéni felügyelethez ugyanazon folyamatban.

A fizikai világban az emberek azt hiszik, hogy jutalom vár rájuk a túlvilágon, ahogy meg van írva: “Ma elvégzed és holnap jutalmat kapsz.” De a következő világ a következő fokozat, amelyet az ember felfedez itt és most. A helyes látásmód, hogy a személynek a jutalma az, ahogy kapcsolódik a többiekkel, és akkor nincsen különbség, hogy melyik helyen kapja meg a jutalmat, a személy erőfeszitést tesz, hiszen minden egyetlen vággyá, egyetlen helyé válik. A korrekción keresztül minden egyenlőségbe kerül.

De a rejtettség a felkészülés ideje során történik amikor az ember nem érte el az egyetlen edényt, akkor a rejtettség arra szolgál, hogy megadja neki a helyet az erőfeszitésre. Mert ő még nem cselekszik az adakozás érdekében, bár a Teremtő megmutatta neki, hogy minden korrigálva van, és nincsen többet mit tennie, de ő még mindig erőfeszítést akar. Mindaddig, amíg felfedeződnek a korupciók, azért hogy képes legyen befektetni az erőfeszitését a “Nem az Ő nevében “(lo lisma) érdekében. Mikor eléri az “Ő nevében (Lisma) elkezdi értekelni a saját erőfeszítését, mint jutalmat, és még ha látja is a teljességet, helyet talál magának, hogy erőfeszitést tegyen és dolgozhasson.

(Báál HáSzulám Shámáti cikkéből)

(BS)

Számos példát lehet leirni, amelyek tükrözik a spirituálitás folyamat előrehaladását. Például az óra ingája leng egyik oldalról a másikra. Felét teszi az ember és, a másik felét teszi a Teremtő, mint a pendulum.

A személy akkor köteles elkészíteni a hiányát, és ebben van a szabad választásam, hogy felkészítse a hiányát a környezet által. Akkor a Teremtő a környezetet hatására felfedi magát, mert a fény állandó és nem változik. Ha a személy felkésziti a hiányát az új tíz szfira mértékének megfeleően, amelyben képes felfedezni a felső fényt az új szint  fölött, akkor a fény feltárul.

Tehát, ha a személy, állandóan késziti az új hiányát, akkor felfedezi a felső fényt egy új szinten.

Meg kell emlékezni, hogy a fény teljes nyugalomban van, állandó, létező, és nem változik. Ezért a Teremtő mindig vigyáz rá, és mindig fenntartja a személlyel a szövetséget, és nem változtatja meg a szövetség feltételeit. Az ember állandóan meg kell újítania a szövetséget.

Minden alkalommal egy lépést tesz előre az ő ingájával, hozzáteszi az ő saját részét, és azáltal eléri a Teremtő felfedezését, közelebb kerül hozzá. És akkor már szüksége van arra, hogy a helyes benyomást magához vegye, hogy az ő teljes munkája azon a szinten ahol ő most található, ez a két felemelkedés, vagy zuhanás a király hasznára legyen. Azaz, egy állandó irányban “az értelem fölött”, egy szándékban, hogy jobban értékeli az adományozás tulajdonságát  mint a megszerzés tulajdonságát. Ily módon az ember közelebb kerül a Teremtőhöz.

Erről  irva: “Tegyünk sót összes áldozatunkra”. Az áldozat jelenti a király megközelítését, hogy minden alkalommal felújitjuk ezt a Szövetséget, addig amig el nem érjük a teljes felfedezést.

(Báál HáSzulám:Shámáti cikkből)

BS

Kérdés

Melyik az erőfeszítés eszköze a spirituális előrehaladásra, és ha én tudok segíteni barátnak erőfeszitést adni, vagy ellopom tőle a munkát?

Válasz

Ez az erőfeszítés az én emberi képességem felett van. Nem tudok segíteni másnak az erőfeszitésben, de tudok adni neki egy példát, hogy könnyebben végezze el az egyéni erőfeszitését.

Ily módon nem lopom el az erőfeszitését, hanem az ellenkezője – segítel neki. Minél inkább segítjük egymást a mi példánkban, hogy a könnyebb legyen számára, így annál hatékonyabbá fog válni az egész.

Ily módon helyetesitjük a korporális erőfeszitést spirituális erőfeszitéssel! De a fizikai erőfeszités neheznek tünik, mint a spirituális erőfeszités. Miért? mivel mi hozzáadjuk a csoport erejét. Tehát, ha el kell mozgassál száz tonnát, akkor elmozditod, mert segitségül jön millió ember, akik együtt tolják veled.

Nincsen szükség érezni a súlyát ennek a tehernek, amelynek súlya 100 tonna, a szükségem csak, hogy felhasználjam ezt a nehézséget, hogy elérjem a kapcsolatot az egy millió emberrel.

Ezért nincs szükség a szenvedésre, csak meg kell érteni, miért szenvedünk.

Ha nehézséget érzel, szenvedést, elutasítást, bánatot egy adott helyen, ennek az a jele, hogy az erőfeszités nem a helyes . Ahogy irva van: “Te nem hivtál engem Jákob.” Ha nagy erőfeszítés adsz és izzadsz, hordozód a terhet, amelyet a Teremtő adott neked, ez annak a jele, hogy helytelen erőfeszítés teszel, és ez a teher máshoz tartozik, nem pedig a Teremtőhöz.

Az egész erőfeszités élvezete – hogy mi kinek teszünk erőfeszitést?

(Báál HáSzulám Shámati 117- ik cikkéből)

(BS)

Ha a Teremtő feltárul legalábbis egy kissé a személy közelebb kerül a forma azonossága által, akkor az emelkedés idején a személy nem engedheti meg magának, hogy élvezze a kellemes érzést. Éppen ellenkezőleg, ez a munkahelye, és az emelkedés ideje alatt, amikor pozitiv állapotban van, azt az energiát fel kell használnia, a legnagyobb erőfeszítést adjon, hogy tartsa be még hatékonyabb a tanulást, a csoport, a könyvek, és a terjesztést.

Meg kell próbálnia ebben az időben, hogy maximális hasznot hajtson,amit képes ebből kizsákmányolni, és meg kell értenie, hogy senki sem garantálja, hogy ez az állapot nem fejeződik be akar egy pillanattal később. Hozzá kell kötnie magát a felemelkedés állapotához minden eszközzel, ha maga a kellemes helyzet változni fog, még ha teljesen átfordult, sötét és kellemetlen  helyzetté – köd, zavarodottság, a tehetetlenség, erő hiánya – akkor ő ebben a helyzetben kétségbeesve, az összeolvadásban akar maradni a Teremtővel.

És ez az áldozat nem tartja a kellemes állapotban, hanem inkább mivel most rossz neki a megszerzési vágyban, ő hűséges akar maradni, a királyhoz tapadva. Így, az emelkedések és a zuhanások nem befolyásolják, hogyha ő érez vagy nem érez beteljesülést a megszerzés edényében. Ezzel szemben, ha nincs beteljesülés, akkor biztos lehet benne, hogy nem dolgozik a maga javára, hanem az adakozásban.

És ehhez szüksége van a “szövetségre”. Ha sóvárog az adakozásra akkor, felfedezi a képességet belépni a “szövetségbe” a királyal, ahol aTeremtő fenntartja ezt a “szövetséget “.Tehát, biztos lehet benne, hogy ha elér egy lezuhanás helyzetet, és teljesen üresnek érzi magát, és nem tudja tartani magát az adakozás állapotaban, de hála az előző munkáján keresztül meg lesz a képessége az összeolvadásban maradni.

Minden munka “éjjel” történik, ott található az adakozás és a hit. Ahogy irva van: “mondd reggel az áldásokat és éjjel a hitet”, mert pontosan “éjjel” fedeződik fel az adakozás és a hit.

(Báál HáSzulám, Shámati 76 – ik cikkéből)

(BS)

Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy a Teremtőt úgy lehet elérni, hogy megkeseritik saját magukat a sajnálkozásuk által. De a Teremtőnek nincs szüksége a szenvedésünkre, Ő nem küldi ezeket nekünk. Mi érezzük őket a teremtés természete szerint, mert a Fény és a vágy forditottságba vannak egymással. És ha az ember felfedezi a forditottságot, akkor ő meg kell értse, hogy ezt az érzést csak azért adták, hogy fölé emelkedjék. Ez csak egy jel, hogy lehetővé teszik számára érezni a forditottságot, és az elkülönülést a Teremtőtől.

Először is, köszönetet kell mondjon, hogy megkapta ezt a jelt, és amilyen gyorsan lehet távolódjon el ettől a keserű érzéstől. Végtére is, akár akarja vagy akár nem, akár ismeri, akár nem, ez egy kellemetlen érzés számára, már hibáztatja a Teremtőt – mivel ez a forrása mindennek. És így  távol találja magát, fordított Vele, és ezt nevezzük “gonosznak”.

Csak vágyakozni kell egyértelmű érzés iránt, közeledjen a Teremtőhöz. Ha a személy szenvedéseket keres, ezt a büszkesége miatt van. Mivel ő azt hiszi, hogy a szenvedés által jutalom jár neki, felemelkedés. Ez abból ered, hogy nem érti az egész valóság rendszerét.

A Teremtő jelenti “jó és jóttevő”, és jót akar. A teremtés célja az élvezet, és a Teremtő megteremtette a teremtményeket, azért, hogy jóval halmozza el. Tehát, ha te valamilyen pillanatban érzel valami kellemetlen izt, ezt a haladásra kell felhasználni és igazolni a Teremtőt, az által, hogy egy jó állapotban érezze magát.

Mi nem tudjuk csókolni a botot, amely csapást ad és szeressük őt – ez egy hazugság. Ha a személy helyesen dolgozik, ő felülemelkedik a környezet segitségével, és az új értékek skáláján, így minden alkalommal  egyre többet értékeli az adakozás tulajdonságát.

Ő minden pillanatban, amikor lehetőség van, hogy felemelkedjen, vagyis látja, hogy még nem jutott a teljes adakozás érzéséhez, a Teremtő érzéséhez, a jó és teljes formához. Nem nyugszik meg egy pillanatra sem, mert a célja az, hogy elégedettséggel halmozza el az ő apját, és nem kell aggódnia a kellemes, és a saját kellemetlen érzéseikre. Ő állandóan halad előre, használja a jó és rossz resimokat, azért, hogy letudja tisztázni, mi az amit tud javitani és elérje az adakozást.

Így halad az ember és állandóan a sötétség fölé emelkedik, a kellemetlen érzések fölé, amelyek megjelennek minden egyes alkalommal. Végül is, megállapítja, hogy eltávolodott  a Teremtőtől, az összeolvadás hiánya miatt. Tehát köszönetet mond, az összes ilyen felfedezésekre –  a gonosz fedeződik fel benne, le tudja győzni őket, vagyis föléjük emelkedik az összeolvadáshoz.

Akkor mindez a gonosz ami feltárul, az jó lesz, egy ajándék. Boldogan fogadja el a sötétséget, mivel előre felkésziti magát a helyes környezet révén. Minden pillanatban amikor feltárul a sötétség amit érez, amit megért – ő keresi mi maradt még ami nincs kijavítva.

Nem keresi a szenvedést, hanem a fekete pontokat a felfogásban, annak érdekében, hogy kijavíthassa. Mivel ő már előre felkészítette saját magát a  korrekcióra, és nem gyászolja hiába, mert ez butaság.

Más számitással állunk szemben minden eseményel, ami az emberrel történik ebben a világban. Ő megragad mindent eszközt, hogy a zavagások fölé emelkedjék, és elérje az összeolvadást. Ez azt jelenti, hogy elérkezik az Úr hegyére. Minden útja óvatos, minden kellemetlen érzés nem tart több mint egy pillanat, azonnal fölé emelkedik, és nagyra értékeli a Teremtőt. A személy megragadja mint egy jelt, mint ugródeszka, mint lehetőség, hogy igazolja a Teremtőt, felemelkedjen az érzésen az adakozáshoz.

Ez a cél fontosságán múlik, a Teremtő nagyságán. Tehát ő értékeli az eszközöket, amelyek mindig fordított formán tárulnak fel, negatívan, mivel egy esélyt adnak neki, hogy megépítse magát. Át kell forditsa a mínusz pluszra, és akkor mély lyuk helyett felemelkedik a magas hegyre.

(BS)

Kérdés

Én nem kell érezzek semmit, hogy köszönetet mondjak a Teremtőnek?

Válasz

A köszönet az egy érzés a szivben. Ha én össze vagyok kapcsolódva a csoporttal, ha én érzem, hogy miért csinálom mindezt?, mit csináltam?, hova értem?.  Ez az én érzésem a szivben, vagy köszönet, beismeret vagy átok. A tegnap átkot éreztünk! Ki az aki forgat mindent? – a Teremtő. Akkor miért adta ezt a nehézséget a szivünkben? – nem voltunk képesek igazolni ezt.

Nem azt mondják neked, hogy fennebb kell emelkedjél.Te kell törekedj felemelkedni – ezt hivjuk ima vagy Man felemelése, azért mert mi akarunk felemelkedni az érzések fölé, amelyek a romlott edényeinkben vannak. Mi az érzések fölé akarunk lenni, az adakozásban lenni. Nem foglalkozunk az érzéssel, az érzés maradhat ugyanaz. Én nem várom azt, hogy ezek az edények jól érezzék magukat, én csak magassabb értékekre akarok érni, hogy az adakozás a legfontosabb és magassabb dolog.

És érzésről? – én rosszul fogom érezni magam – de ez pontosan jó dolog. Ha  én rosszul érzem magam, számomra ez egy jó jel, méretarány, amelyel szemben én értékelem az adakozást. Mégha én a megszerzés edényeimben sötétséget érzek, de ez igy kell legyen. És az adakozás edényeimben én érzem magam mint világosság, Fény.

Ne várjátok a jó érzéseket a megszerzési edényekben.

(BS)