más

Mindenekelőtt, egységközpontú oktatásra van szükségünk, ahol több tényre, a tudósok, kutatók, és politológusok véleményére alapozva leírjuk és tisztán megmutatjuk az embereknek, hogy hol tartunk.

Egy személy nem tud semmit az életről a munkáján, a focin, és a sörön kívül, és mindezek a dolgok persze fontosnak tűnnek. El sem tudja képzelni, hogyha egy napon, hirtelen, a köztünk lévő kapcsolat megszűnne, akkor mindez nem létezne: sem mindaz, ami körülvesz minket, sem pedig ami otthon vár minket! A nemzetközi kereskedelem, politikai, kulturális, és hadügyi cserekereskedelem nélkül, mindegy hogy milyen szinten is van, de semmi sem létezne.

Először arról az útról beszél az egységközpontú oktatás, amin az evolúcióval keresztülmentünk és amibe belezáródtunk. És ma nem vagyunk képesek felnyílni. Éppen ellenkezőleg, az evolúció folytatódik; minden nap nemzetek és országok, mindenféle civilizációk szorosabban és szorosabban vannak egymáshoz kötve, és az egyetlen dolog, amit megtehetünk, hogy megtanulunk egységben létezni.

De nyilvánvalóvá válik, hogy az országok nem tudják, hogyan csinálják ezt. Láthatjuk a közös piac példáin, a nemzetközi bankokon, stb. Tehát mit lehet mondani az egyszerű női és gyerekszervezetekről és az olyan oktatási intézményekről is, ahol mindenki csak „maga felé húzza a dunyhát”? Kiderül, hogy ezekben az oktatási és kulturális szervezetekben lehetetlen valamilyen közös álláspontra jutni. Mindenki maga felé húz, és mindenki azt gondolja, hogy ő nagyobb, jobb és hogy a többieknek figyelniük kellene rá.

És az a legfontosabb, hogy a rendszer továbbhalad és lezárul, összecsatlakozik és megszorítja mindegyik fogaskerekét, még a legkisebbet is. Így mindenki a másiktól függ.

Ha ma odamész egy egyszerű gazdához Kínából, Oroszországból, Európából vagy Amerikából, aki rizst vagy burgonyát termeszt, vagy tejet és húst termel stb., azt mondaná neked, hogy azért kell ezt tennie, mert a világban bizonyos dolgok történnek: Argentína húst termel, Kína valami mást, és így tovább.

Gyakran találkozom ezzel. Nemrég Dél- és Észak-Amerikában voltam, és beszéltem azokkal az emberekkel, akik mezőgazdasággal foglalkoznak. Nagyon tudatosak abban, hogy mi történik a világban ezen a téren, és nem csak a saját szakterületükön, hanem az ahhoz kapcsolódóakon is.

Ma egy gazda aki mondjuk pirospaprikát termel, ismer minden tudományos hírt, ami a pirospaprika termesztése oldaláról fontos, és teljesen tudatában van, hogy mi történik a világon ezen a területen. Kiderül, hogy egy ember folyamatosan be van zárva, és teljesen függésben van a többiektől. Tudja, hogy ha valami történik, vagy ha a termése elvész mert senkinek sem kell, akkor ez számára a véget jelenti, ő maga szegénnyé válik.

Ez azt jelenti, hogy az általános függőség érzése még a legkisebb gazdálkodót is eléri, és az elkövetkezendő években a hétköznapi emberekhez is el fog jutni.

CST

A Teremtő egy fokozatos fejlődési folyamaton visz át minket, azért hogy az igazi valóság elérését adja nekünk, ami a felfogásunk, megértésünk és hétköznapi érzéseink határain kívül áll.

Így megvan a lehetőségünk rá, miközben ebben a világban élünk, hogy felkészítsük önmagunkat az igazi valóság felfogására. Ha felkészítjük önmagunkat, akkor a teremtés tervének köszönhetően, ami működik rajtunk, közelebb és közelebb kerülünk az igazi valósághoz, és végül is, fel fogjuk azt fedezni, ami azt jelenti, hogy elérjük a Teremtő feltárulását a teremtett lényei számára.

De ha nem készítjük fel magunkat egy helyes módon és nem használjuk fel az életünket arra, hogy kijavítsuk a felfogásunkat, hanem közvetlenül az egónkban próbáljuk meg azt élvezni, akkor fájdalmat érzünk ahogyan a Teremtő közelebb kerül hozzánk. Ahol az egónk használatával működünk, általános globális válságot érzünk és különféle problémákat az élet minden területén.

Amikor az egónkat használjuk, és az nincs kész a korrekcióra és a változásra, válságot érzünk: az oktatásban, a kultúrában, a gazdaságban, a pénzügyekben, az ökológiában, a családok felbomlásában, a terrorizmusban, és a drogvisszaéléseknél. Ha a fájdalmas pontjait megvizsgáljuk a világunk elképzelt képének, és megpróbáljuk odakint megtalálni azt, hogy a válság érzése és a fájdalom miből fakad, azaz a Király asztala frissítő italainak keserű íze, láthatjuk hogy minden keserűség a növekvő egónkból fakad.

Ahol csak az egónk (aminek korrigáltnak kellett volna lennie, de nem készült fel erre) szerepet kap, egy válságot tapasztalunk és mindenféle problémákat amelyek a világban most feltárulnak. Így a végkövetkeztetés az, hogy fel kell készítenünk magunkat az összes erre adódó alkalmunk során.

Ha a csoportban dolgozunk, komolyan  véve a tanulást és a terjesztést, az összes eszközt felhasználva, amit a Teremtő nekünk adott, egy jó és édes ízt érzünk abban, hogy közelebb jutunk a Teremtő feltárulásához, és nem keserűséget. Mindez kizárólag a felkészültségünktől függ, vagy a munkától, ami látszólag a mi szabad akaratunk.

Elhozott téged a tanuláshoz, a csoporthoz, és megkaptad az összes magyarázatot arról, hogy mit kellene tenned; most dönts! Szabadon tehetsz bármit, amit alkalmasnak találsz arra, hogy helyet kapj a Király palotájában, de ha elfelejted, hogy azért jöttél ide hogy felkészítsd magad a hatalmas lakomára, akkor szörnyű ízt érzel mindenben, amikor az megérkezik, mivel nem vagy rá felkészülve. Tehát minden a te kezedben van, és minden a felkészüléstől függ.

CST

A workshopon mindenkinek folyamatosan le kell magát ellenőriznie, és a barátainak egymást támogatnia kell, és emlékeztetni erre a pontra, hogy a workshopon keresztül mindenki érezze a félelmét annak, hogy elfogja hagyni a kapcsolatot. Egész életünk során a csoport közepe felé kell fordulnunk, nem csak a lecke vagy a műhelymunka során.

Viszont a lecke vagy egy workshop a legfőbb idejét jelenti annak, hogy a közös gondolaton dolgozzunk, ami mindent meghatároz. Itt egymás támogatására szavak nélkül van szükségünk, és ugyanakkor éreznünk kell a belső lángolást. Fel kell fedeznünk valamiféle közös mezőt, ami folyamatosan ösztönöz és a “levegőben” tart bennünket. Ez mind tőlünk függ.

Ez olyan, mintha aláírnál egy szerződést a barátokkal, hogy folyamatosan törődjenek veled és megbizonyosodjanak róla, hogy nem hagyják ott ezt a mezőt a gondolataiddal. Fizess nekik, hogy gondoskodjanak rólad. Ezt hívják úgy, hogy “vásárolj magadnak egy barátot”. Adnod kell a barátodnak valamit, hogy motviált legyen rá, hogy folyamatosan ösztönözzön téged.

Viszont hogyan tud ösztönözni, hogy ha mi mind ugyanazon a szinten vagyunk, és ő magának is szüksége van valakire, hogy őt ösztönözze? Itt a felső gondoskodás működik, amiről azt írják, “a Teremtő az emberei között van”.

Ha úgy döntünk, hogy ösztönözzük egymást, akkor a Teremtő ösztönöz minket. Megadja ezt az erőt nekünk, hogy legalább valaki a csoportből folyamatosan kapcsolatban legyen a spiritualitással és tudatos legyen. Ez azt jelenti, hogy “a Teremtő az emberei között lakozik”.

Ha van kapcsolat, ezt úgy hívják, hogy az ima gyülekezetének háza (Beit-Knesset), amiben a Teremtő jelen van. Ahogyan írva van, “Eljöttem az ima házába, és nem találtam ott egyetlen embert?” Viszont ha van kapcsolat közöttünk, akkor a teremtő jönni fog és “embert” talál abban!

CST

Kérdés:

Van egy bizonyos felhang minden könyvben, mint például antropológiai vagy fejlődési felhang, vagy bizonyos szakmai vagy pszichológiai vonatkozások alapján alkotott hangvétel. Figyelembe véve, hogy az anyagnak pontosnak és relevánsnak kell lennie, mi a legjobb módja, hogy könyvet készítsünk az egységközpontú módszerről?

Válasz:

Véleményem szerint ezt a könyv vagy akár a könyvek egy sorozata is, egy gyakorlati útmutató kell, hogy legyen az egységközpontú közösség megalkotásának elemeihez. Később ezek az elemek egy egységes integrális egésszé állnak össze. Ezért a gyakorlati vonatkozásokat kell hangsúlyoznunk, azt a módszert, ahogyan a lakosság különféle csoportjai különböző helyzetekben cselekednek, amelyeket iparos városokban, iskolákban, családi egységben figyelhetünk meg, mindegyikük a saját módján oldja meg a problémákat ahogyan egy egységes egész felé emelkedik.

Most egy szétválasztott társadalomban élünk, családban vagy osztályteremben, városban vagy részében, társaságban, és így tovább. Nyomás van az emberek között, amely külső és belső tényezőket is magában foglal. Meg kell mutatnunk, hogy hogyan vagyunk képesek mindezeket a belső egység felé vezetni, a közös erő felfogása felé, a közös gondolatba, a közösség felfogásába, amelyik megjelenik közöttük.

Végül is, egy család nem csupán egy férj és feleség, gyerekek és nagyszülők. Egy család valami olyasmi, ami összekapcsolja őket és a tulajdonságok és kapcsolatok gyűjteményét ami összeköti őket, mindent amit fontosnak tartanak és meg akarnak őrizni.

Hogyan is kellene megoldani az összes problémánkat és megválaszolni az összes kérdést az egységre alapozva, erre a szövetségre, ami őrzi, fejleszti és cselekszik a nevében? Először is, felemelkedünk az egységes közösség megteremtésének szintjére, és erre alapozva elkezdjük megválaszolni ezeket a kérdéseket, és úgy tesszük ezt, hogy a válaszok megerősítsék a közösségünket, szövetségünket és egységünket. Ekkor egyre magasabbra emelkedünk az egységben azáltal hogy megoldjuk ezeket a problémákat.

Egy nagyon érdekes tendenciát fogunk látni. Nyilvánvaló, hogy ezek a problémák csak azért jelennek meg, hogy egyre erősebben kapcsolódjunk általuk. Ez a legfőbb értelem mögöttük, és nem pedig azért mert én én vagyok és te pedig te vagy.

A valóságban a dolgok teljesen máshogyan vannak. A belső és külső természetünk kéréséből jönnek, ami arra kényszerít minket, hogy magunk fölé emelkedjünk, egységre lépjünk, és így valami olyasmit hozzunk létre, amire már egyetlen emberként lehet nézni, egy egységes egészként.

Ezt a megoldási módszert el kell betűznünk, meg kell mutatnunk és le kell írnunk. Azt gondolom most, hogy ez a legfontosabb és az első szükséges lépés az egységközpontú közösség felé, beleértve az egységközpontú oktatást és nevelést. A munkát amit előkészítünk, sok szakértőnek el kell küldenünk, akik már beszélnek erről és felismerik, hogy ez az emberi fejlődés következő lépése az összes problémánk megoldásának tekintetében, különösen a gazdasági és pénzügyi válság, a munkanélküliség és a többi vonatkozásában.

Nyilvánvaló, hogy ezzel párhuzamosan meg kell mutatnunk a következő lépést: egységközpontú közösséggé kell válnunk ami megoldja az összes globális problémát. Más szavakkal, a civilizáció egész társadalmi rendszerét kell újjáalakítanunk, ahol a kereskedelem, a tudomány, a kultúra, a pénzügy, a közgazdaság, család, felnőtt és gyermekoktatás összetalálkoznak, és semmilyen döntést nem lehet meghozni a közösség nélkül ami felé törekszünk és amit bármi megoldására felhasználhatunk.

Ha képesek vagyunk mindezt egy általános módon bemutatni, azaz hogy válaszokat gyűjtünk politikai és társadalomtudósoktól, pszichológusoktól, fizikusoktól, biológusoktól, környezettudósoktól, és más szakértőktől, akkor emellett a munka mellett, azokat az anyagokat is meg tudjuk jelentetni, amiket a támogatásukkal megkapunk, azáltal hogy a véleményükkel dolgozunk. Ha egyszer egyesülünk a tudósokkal, akkor egy internetes közösséget hozunk létre ezen könyv körül, egy fórumot ahol képesek leszünk vélemények cseréjére és számos probléma megoldására.

Ma ők nagyon dinamikussá válnak. Szó szerint egymáshoz csordogálnak, és a társadalom minden szegmensét és annak problémáit tartalmazzák, és ilyen módon képesek leszünk a következő lépésre a munkánkban, ahol már egy gyakorlatiasabb módon láthatjuk majd hogy ezt az elképzelést hogyan alkalmazhatjuk a jelenlegi és jövőbeli problémáink megoldására. Ilyen módon látom mindezt.

Két lépés következik. Az első lépés az, hogy összegyűljünk és előkészítsünk minden anyagot, a beszélgetéseinket is beleértve. Aztán, sok véleményt összegyűjtve, talán társíróként részt vehetünk cikkekben, véleményekben és így tovább, és egyesítjük az egészet, hogy aztán az egyesítsen minket.

CST

Arra a szeretetre kell eljutnom, hogy mindent úgy szeressek ami a társamban van, mint egy anya aki számítások nélkül szereti a gyermekét, és szentül szereti őt, akármit is tesz. Számára ő a legszebb, legsikeresebb, legjobb mindenki közül; szeretettel fedi le minden hiányosságát, minden hibáját.

Először is, meg kell tanulnom, hogy a páromra ilyen szemekkel nézzek, és aztán az ő szépségét fogom látni, és nem az egoizmusom tükröződését. Végül is, én általában olyan negatív tulajdonságokat látok a társamon, amik valóságban nem is hozzá tartoznak, hanem az én hozzáállásom váltja ki őfelé. Az egoizmus festi számomra ezeket a negatív képeket, amit a társamra vetítek.

Megtanulok objektív lenni, és az egómtól független. Ha az összes bűnt szeretettel fedem le, akkor ennek köszönhetően, kijövök magamból, az önző érdekeim határain kívülre, a testemen kívülre, és elkezdek az egoizmusom fölé emelkedni. És akkor egy új valóságot látok, ami egyáltalán nem rossz.

A szeretet minden bűnt lefedett, és így azok eltűntek! De nem azért van ez, mert becsuktam a szemeimet, mint egy olyan anya, aki a gyerekét vak és ösztönös szeretettel szereti. Az a tény, hogy az egómat semlegesítettem, lehetővé tette nekem, hogy a jó világot lássam. Valóban, a jó erő mögöttem van, és a gonosz erő bennem van.

Kiderül, hogy a valóság két részre oszlik. Az egyik rész bennem van, ahol a természetes gonosz, egoista hajlam a születésemtől kezdve él. És rajtam kívül, egy olyan világot látok, ami jóval van kitöltekezve. Így egy csodálatos laboratóriumban találom magam. És olyan mértékben, amennyire megpróbálok magasabbra emelkedni és lenullázni magam a párommal való viszonyban, az egóm képes lesz új belső jelenségeket mutatni nekem, amelyek feltárulnak bennem.

Számos hibát fogok látni a társamban, olyan hiányosságokat, amelyek ismét lehetővé teszik a számomra, hogy mindezeket a bűnöket szeretettel fedjem le. Tehát magamat nagyobb erőfeszítésekkel korrigálom, és a világ jószándékúbbnak és korrigáltabbnak fog nekem mutatkozni.

Ez addig folytatódik, ameddig az egész egoizmusom fel nem tárul számomra ezeken a belső motívumokon keresztül. Tíz, száz vagy akár ezer ilyen helyzet után, amikor a düh és a partnerem vádlásának vágya felébred bennem, kiderül, hogy az egész ilyen magatartást korrigáltam. Ennek eredményeképpen egy technikát is kifejlesztettem rá, hogy mindenhez hogyan viszonyuljak, ami rajtam túl létezik.

Ha egyszer megcsináltam egy ilyen korrekciót a társamra való tekintettel, látom hogy nem kell semmi különleges dolgot hozzátenni ehhez a másokkal történő viszonyban. Végül is, nem másokon dolgoztam, mindenkin akivel különbözünk egymástól, hanem a saját egoizmusomon!

Valójában önmagamon dolgoztam. És mindaz, amit láttam magam előtt úgy szolgált, mint egy tükör, ami visszaverte az egoizmusomat, és lehetővé tette számomra, hogy felismerjem azt. Végül is, nem látok semmit magamban csak a tükörben. Kiderül, hogy egy ilyen természetes helyzet, mint amilyen a családi környezet is, azért lett teremtve számunkra a természet által, hogy lehetővé tegye számunkra elérni a korrekciót.

CST

Baál HaSzulám, a “Bevezetés a Panim Meirot uMasbirot könyvéhez,” 8. részében írja: Nincs elég szavunk, hogy lemérjük a szent munkáját az érdekünkben. Az elérés ajtajai be voltak zárva és el voltak reteszelve számunkra, és ő jött és kinyitotta azokat nekünk. Így mindenkinek aki be akar lépni a Király palotájába, csak tisztasága és szentsége kell hogy legyen, és mennie kell megfürödni és le kell borotválnia a szőrzetét és tiszta ruhát kell, hogy viseljen, hogy megfelelő módon álljon a magasztos Királyság előtt.

Emitt láthattok egy olyan harmincnyolc éves embert, aki meghaladta az összes őt megelőző bölcsességét, a Zsenik között minden kort beleértve. Minden öregje a földnek, a pompás pásztorok, az Isteni bölcs, a RAMAK barátai és tanítványai előtte álltak és tanítványai voltak a Ravnak.

A generációk összes bölcse követte őket eddig a napig, senki sem hiányzott, minden könyvet hátrahagytak és fogalmazványt, ami őt előzte meg, a RAMAK Kabbaláját, az Elsők Kabbaláját és a Géniuszok Kabbaláját, áldott legyen mindük emléke. A spirituális életüket teljesen és csakis az Ő Szent Bölcsességének szentelték.

Hálásnak kell lennünk a Felső Erőnek, hogy ezeket a tanárokat elküldte nekünk. Felfogva, megértve és egynek érezve magukat a felső erővel, mesélnek erről nekünk és kikövezik az utat, amivel szintén követhetjük a nyomukat legalább valamilyen módon alkalmazva a tanításukat és felkészítve az utat mások számára.

Az Ari azt a pillanatot jelképezi, amikor az emberiség elkezdett felemelkedni a korrekció felé. Ezért annyira fontos a szerepe neki. Egészen addig az összes út blokkolva volt, és a Kabbalisták elérései nagyon korlátozottak maradtak. Néha azok érzése meghatározóbb volt, mint a megértéseik.

Nem tudjuk pontosan, hogy hogyan volt, és nem értjük, hogy az Ari pontosan mit tett. Igen, hagyott hátra könyveket, megalapozta a nyelvezetet; viszont nem vagyunk még tudatában annak nagyszerűségének amit ő tett. A spirituális munkájával egy kabbalista korrekciókat hajt végre az egész rendszeren, és így előrevisz minket a Teremtő feltárulásának állomásain, amire sóvárgunk. Nem is a könyvek vezetnek minket a spirituális úton amiket olvasni tudunk, hanem annak tényszerűsége teszi ezt, hogy az Ari előkészítette és hozzáférést adott a spirtuális világhoz számunkra, a Fényekhez. Ez a kabbalisták munkája. A könyvek amelyekben kifejezte ezt a hozzáférést csak egy kis összetevőjét jelenti annak, ami a szemünket felnyitja.

Az összes őt követő Kabbalista az Ari tantíványa. Mindegyikük, minket is beleértve, az ő örökségén alapozza a tanításait. Az „Élet fája” című vers és számos ennél több dolog is az Ő nagyszerű feltárásaiból fakad. Baál HaSzulám csak titokban és korlátozott módon ír az ő nagyszerű elődeiről, Rabbi Akiváról, Rásbiról, és másokról, akik a spirituális világot feltárták.

Nem volt nyelvezet azelőtt, hogy az edények/vágyak nem voltak készen erre. Természetesen ez attól függ, hogy melyik generációban cselekszik a Kabbalista, mégis az Ari nagysága volt az, ami korrekciót kezdett, és megnyitotta az utat számunkra. Ő különleges és hálásnak kell lennünk érte, hogy ilyen mentorunk van. Reméljük, hogy képesek leszünk az ő útján járni, magunk mögött hagyva azokat az utakat, amelyeken ezrek szaladnak örömöt adni a Teremtőnek, aki mindegyikünket a palotájában vár.

CST

Kérdés

Napjainkban senki sem hisz a másiknak. Még a magas kormányzati tisztviselők is szégyen nélkül lopnak. Akkor én, hogy higyek a barátomnak, amikor ő a Teremtő nagyságáról beszél?

Válasz

Először is, nem kérünk téged arra, hogy higgyél. És másodszor, pontosan ezért volt a generációk leesése, hogy lássa a saját szemével, hogy nincs ennél több mit keresni ebben a világban. A helyzet valóban segít látni a dolgokat egy reálisabb módon.

Te nem kell elhidd a barátod meghatottságát – ez befolyásol téged hit nélkül is. Ő nem kell mondjon neked semmit. Nem tudod, mi motiválja őt: hite vagy az megszerzése – egyszerűen “megfertőz” téged a meghatottságával, mint a vírus. Ez egyáltalán nem rajtad múlik. Ha hiszel neki, vagy gyanítod őt – nincs különbség. A fontos, hogy te meg vagy “fertőzve”.

Ezért, szükségünk van “utazni” közöttünk mint a “vírusok” a Teremtő nagyságához. Ki szerzi meg azt? – senki. Azonban, mindenki feszültégben van, és ez határozza meg a többit: minek és miért cselekszek, mit kell kiderítenem, mi hasznom van benne, hol van a Reformáló Fény, amely elfogja hozni nekem ezt, és így tovább. Ellenkező esetben nem valósíthatunk meg semmit.

Azért van szükségünk a törésre, hogy ne értjük egymást, és tudjunk valóban meglepődni a barátunk hazug sóvárgásán. Elég, hogy lássam a barátom arcát, hogy a Teremtő nagy az ő szemében – és én is felgyúlok. Az órromtól fogva vonz engem, dolgozik rajtam – nem számít, mindenesetre én csodálom őt. Erre van szükségem.

(BS)

Semmi  problémától nem szabadulunk meg, ha nem kezdjük el az összekapcsolódási ponttól. Ez az alapja, meg kell kezdenünk mindent. Ennek tulajdonítunk minden szót, minden funkciót, mindent amit akarunk. Pontosan erre a kapcsolódási pontra.

És ezért, tilos működtetni valamilyen gondolatot, mielőtt nem határozod meg ezt a pontot. Először te stabilizáljad magad, azután kezdjél gondolkozni, hogy megerősödjél, hogy terjesszed a módszert egyéb tulajdonságokkal, hogy csinálj belőle kört.

Ezt a környezet által tehetjük meg. Ha létrehozod ezt az pontot a barátokkal, akkor kibővül helyesen, és nem felejted el a legfőbb dolgot.

Kérdés

Akkor miért a helyzet egyre távolódik? Miért érezzük a nehézséget?

Válasz

Te érzed a nehézséget a fizikai edényedben, az egódban. Ha jobb neked, könnyebb neked, akkor boldog vagy. Másrészt, ha te haladsz előre a kölcsönösségben és kapcsolatban állsz a többiekkell, akkor boldog vagy, mert nincs nehézség.

A kérdés, hogy miért távolódnak az állapotok? ez egoista kérdés. Az ember amikor halad előre nem kérdez ilyeneket. Ő maga csak egy dolgot kérdez: “hol tudok lenni biztos a jelenlegi helyzetemben, hogy adakozzak, és semmi hasznom a magam számára?” Csak valamilyen jelre van szükségem, hogy én valóban élvezetet okozok másoknak, és teljesen leszakadjak magamtól. Nincsen szükségem érzésre, csak tudjam, hogy helyesen cselekszem. Ezt nevezzük adakozásnak.

Kérdés

Mi a jele ennek a cselekedetnek, hogy sikerültem e ?

Válasz

Az által, hogy megkapod a “kegyelem ragyogását “. Ő nem ad nekem semmit, kivéve ami az adakozáshoz tartozik. Akkor én értem és érzem, hogy a Teremtő nem tud semmit az én erőfeszítésemről és a megszerzésemről, senki sem tud róla, és ebből még nagyobb örömet érzek. Ez annak a jele, hogy én tényleg leszakadtam az egómtól.

Kérdés

Hogyan lehet stabilizálni az ilyen megközelítést a szívünkben?

Válasz

Csak a társaság általános ismerete által. Szükségünk van a tudásra, amely “a levegőben”. Az adakozás jelenti, hogy nem kérek semmit ellenében, csak a helyes irányt, a helyes erőt, és maga az út, mint egy egyirányú útca.

Miután, korrigálom az összes edényeimet, én egy új szintre emelkedünk, és elkezdünk élvezni az adakozás érdekében. Ez valami olyasmi, amit nem lehet szavakba foglalni, mert az élvezetet nem érezzük az egyszerű vágyban, bár ők mind ott vannak …

Kérdés

Mi az “a csoport általános ismerete”?

Válasz

Ez egy általános tendencia, amely meghatározza az adakozást mindenek felett.  Mindenki kell tudja, hogy így kell beszélni erről, még hogyha mesterséges módon is  emeljük fel a Teremtő fontosságára.

(BS)

Kérdés

A workshopok folyamán, az egységközpontú nevelés gyakorlati munkáját alkalmazzuk. Ilyen a workshopok nem csak a népesség 1%-ának számára vannak, akik önmaguk és a világ korrekcióján dolgoznak, hanem a 99%-nak is. Mindkét ilyesféle csoport tíz tagból áll. Mi a különbség ezen két csoport működése között?

Válasz

A különbség az, hogy a kabbalisták körében a szándék az egymás közötti egység elérése felé irányul. Arra sóvárognak, hogy megteremtsék a közös vágyat ebben az egységben, ami megidézi a Természet irányító erejének megjelenését, ami rejtve van előttünk.

Viszont amikor a hátköznapi emberek gyűlnek körbe, ők egy olyan közös vágy megjelenésére fókuszálnak, amelyben a földi problémáikra látnák a megoldást.

Nincs olyan irányultságuk, hogy a felső erővel, a Természet belső erejével kapcsolatba lépjenek, amelyik mindent mozgat, irányít, és előre vezet, és az ilyen kapcsolatban, megértésben és sóvárgásban is hiányt szenvednek. Ezért ők a természetet egyszerűen természetnek tekintik, és mivel olyan állapotra jutottunk a fejlődésünkben, így most egyszerűen rájönnek, hogyan rendezzék a soraikat a továbbiakban, hogy minden normális legyen, ennyiről van szó.

Ezek az emberek az anyagi problémáikat beszélik meg egymás között: a gyerekeik nevelését, a családot, a munkát, a bevételkülönbségeket, a társadalmi biztonságot, az egészségbiztosítást, és hogy mindezeket hogyan tudjuk rendben tartani. Kormányzati, nemzetközi, vagy akár világméretű kerekasztalokat szerveznek, ahol mindezt megbeszélik és tisztázzák: hogyan látunk megoldásokat ezekre a problémákra az egységünkre alapozva. Ezt kellene nekik csinálni a továbbiakban.

Ahogyan az egységtevékenységeken részt vesznek, elkezdenek megváltozni. Azáltal, hogy az egységről szóló benyomásaikat megosztják egymással, és jobban és jobban beleolvadnak az egységbe, továbbmennek, és az egység erején keresztül, fokozatosan megváltoztatják minden múltbéli egoista szerveződésünket.

De a kabbalisták a felső erő bevonzásán fáradoznak, és az egységük testet öltésén. Meg fogják mutatni, és fel fogják tárni a világ rejtett szintjeit, és ennek eredményeképpen látni fogják, hogy mit tegyenek és hogyan oldjanak meg mindent ebben a világban. Viszont a legfontosabb pont számukra, hogy a felső erő végül is kitöltse őket, odaadja nekik az adományozás új állapotait, olyan szeretetet és elmét, amilyet ő is birtokol.

CST