Dr. Michael Laitman

világ

Az élet magasabb dimenziókba hajt minket

Olyasmi történik velünk, ami még nem történt azelőtt: teljesen új módon fejlődünk tovább. A múltban minden személy egyénileg fejlődött, de ma a fejlődés általános, mely az egymás irányában való kölcsönhatásunk következménye. Ezért van az, hogy semmilyen formában nem vagyunk mindezt képesek irányítani! Önzőségünk, mely, mint fal létezik közöttünk, nem rendelkezik semmilyen eszközzel, hogy magát fenntartsa egy tökéletesen integrált rendszerben.

Mindez olyan, mintha egy állatot arra erőszakolnánk, hogy részt vegyen egy intelligens rendszerben. Az állat képtelen a magasabb szintű fejlődés felfogására, mely hirtelen ily módon megjelenik előtte.

Mi hasonlóan elképedve nézünk az előttünk levő emberek közötti kapcsolatok hálozatára, és még mindig nem értjük meg, hogy felettünk egy magasabb dimenzióju rendszer létezik. Ez a rendszer az Istenséghez tartozik, és ebben a rendszerben minden és mindenki tökéletesen összekapcsolódik mindenki mással. Ugyanakkor képtelenek vagyunk ezt megérteni, ebben részt venni, és ennek törvényeihez igazodva viselkedni. Ebből kifolyólag csak sodródunk, mint egy fadarab a viharos tengeren, úgy érezve , hogy egyik irányból a másikba dobódunk, egyik helyzetből a másikba, és nem rendelkezünk azzal erővel, hogy akár elkezdjük megérteni mi is történik. Nem vagyunk képesek a rendszer folyamával együtt haladni, mely rendszer erők, és az univerzális, és kölcsönös kapcsolatok rendszere.

Néhány hónapon, vagy egy fél éven belül, az egész világ egy viharos tengerre emlékeztető gondolatok és vágyak halmazára tekint majd, melyek egyik helyről a másikra terjedve robbanak majd ki. Azonban a valóságban semmi sem robban. Mindez olyan, mint amikor valaki vendéget visz egy üzembe, ahol csak azt látszik, hogy különböző gépek pörögnek, zakatolnak, mindeféle roncsokat, alakzatokat képezve. De amennyiben egy hozzáértő lép ugyanabba az üzembe, az pontosasn megérti, hogy minden tökéletesen működik, egy megfelelő programot végrehajtva. Ez azért van, mert a hozzáértő megérti a rendszert és annak törvényeit.

Ugyanígy van velünk is. Azonban manapság még a legegyszerűbb ember is rendelkezik a módszerrel, ami lehetővé teszi számára, hogy a rendszer részévé válhasson. Ez a módszer a Kabbala tudománya, mely felfedi a Teremtőt teremtményeinek.

Az erők hálózata, mely közöttünk működik, jelenleg negatív formában jelentkezik, az ellenkező oldalról. De amennyiben megfelelő hozzáállással közelítünk felé, megfordíthatjuk és megfelelő formájában láthatjuk. Mindez tőlünk függ. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell próbáljuk a teremtőt megfordítani. Ehelyett magunkat kell megfordítsuk, a megszerzés helyett, adakozásra vágyva. Akkor majd csodálatos módon az áramlatnak megfelelően fogunk suhanni.

(Egy a Báal HaSzulam “A Legnagyobb nemzet tettei” című cikk alapján adott leckéből 2009. március 17.-én)

31 Már 2009

Lehet, hogy a folyók átirányításával csökkenthetjük a globális felmelegedés hatását?

 Híradás: (az External Economic and INternational Relations Department of Moscow által):

“Víz és a Világ”. Eljött az idő, véli Moszkva polgármestere, hogy ismét megvizsgálják annak a tervnek a lehetőségét, hogy néhány északi folyót átirányítsanak a déli régiókba, és a szomszédos államokba. “1986 óta, amióta a programot leállították, az Ob folyó hozama 25 köb kilóméterrel növekedett. Mindezt felhasználhattuk volna a folyóból, ezzel helyrehozva az Észak Atlanti Óceán felmelegedésének következményeit” mondta Y. Luzhkov.

Kommetárom:

Az embernek nincs joga, hogy beleavatkozzon a Természetbe. Mi csak annyit vehetünk el, és fogyaszthatunk a természetből, ami a túlélésünkhöz szükséges, anélkül, hogy bármit is megváltoztatnánk. Ez az egyetlen módja annak, megőrizzük a természetes környezetünket, és harmóniában maradjunk vele.

Azonban az ember önzősége állandóan növekszik, és időnként kitör, minket nagyobb és nagyobb ellentétbe helyezve a Természettel, mivel a Természet az altruista. Ennek következtében az emberi társadalomban is konfliktusok következnek be, és még saját magunkkal is ellentétbe kerülünk. Mivel az ember az egyetlen önző teremtés, ő az egyetlen mely ellenkezik a Természet általános harmóniájával.

Ennek a a hozzáálásnak egy másik nevezetes jellemzője azok az ambíciózus aktivisták, akik állandóan megpróbálják “megjavítani” a világot. Ehelyett azon kellene elgondolkodniuk, hogyan kell kijavítani az emeberiséget. (olvassuk el Báál HaSzulam “Béke a Világban” című cikkét).

Az emberiség elhanyagoló és felsőbbrendű hozzáállása a Természethez, mely együtt jár azzal, hogy nem érti meg saját szerepét, és életének célját, az emberek azon törekvése, hogy uralja, és irányítsa a Természetet, elkerülhetetlenül a kihalás felé vezeti az emberiséget!

04 Már 2009

A globális válság megoldása nem található meg a kabbala nélkül

 Kérdés:

Ön annak idején részt vett sok nemzetközi konferencián, de aztán abbahagyta azok látogatását. Miért? Ez nem lenne megfelelő lehetőség a kabbala terjesztésére? Hogyan adhatta ezt fel?

Válaszom:

Globális problémákkal nézünk szembe: a klíma változása, tömeges éhezés, járványok kitörése, nukleáris háborúk veszélye, a harc az olaj és víz iránt, vallásos háborúk és terrorizmus, a környezet szennyezése, és így tovább. Más szóval a válság olyan mértéket ölt, hogy többé nem hagyhatjuk azt figyelmen kívül. Kötelességünk, hogy megváltoztassuk a helyzetet, mielőtt azt drasztikus katonai erőkkel kell, hogy “helyre állítsuk”.

A válságból kivezető út sokkal egyszerűbb annál, mint azt gondolnánk. Eleinte azt hittem, hogy lehetséges lenne összegyűjteni néhány tudóst, szociológust, politikust, üzletembert, gazdasági szakértőket, és más ismert embereket, akik felelősnek érzik magukat mindazért ami történik a világban. Azt hittem mindezek az emberek egy nagy fórumot alkothatnának, mely megoldhatná a jelenlegi problémákat, és általában egy ilyen fórum folymatosan üzemelhetne.

Azonban a probléma az, hogy minden résztvevőnek előbb utóbb el kéne jutnia ahhoz a felismeréshez, hogy a tudomány nem igazán érti meg a megoldást, és nincs is módja azt a gyakorlatban véghez vinni! És ezen keresztül saját fontosságukat el kellet volna, hogy vessék. De az emberek személyes egoizmusa még nem engedi azt, hogy ez megtörténhessen. A szenvedés még mindig nem elégséges ehhez, és az emberek hírnév, és dicsőség iránti éhsége még mindig túl erős.

Ezért hagytam abba a különböző nemzetközi találkozók (mint Arosa, Tókió, Düsszeldorf, Monterrey) látogatását. Azt is láthattam, hogy nem beszélhetek, mint a kabbala képviselője ezeken a fórumokon, mivel amint, mint kabbalista beszélek, rögtön elijesztem a tudósokat, még mielőtt ők még megértenék annak alapgondolatát. Az emberek kabbalával kapcsolatos begyepesedett előitéletei, és hibás eszméi még mindig túl erősek.

Remélem, hogy a a kabbala alapgondolatának minél szélesebb körű terjesztése, különösen a tömegek számára, az embereket körülvevő környezeten keresztül, lassan képes lesz megváltoztatni az emberek kabbaláról alkotott elképzeléseit. Megértik majd, hogy a kabbala a tudományok, és filozófiák ősi, eredeti forrása. Anélkül a tény nélkül, hogy a megoldás a kabbalától származhat csak, nem leszünk képesek a válság megoldását megfelelően elmagyarázni.

27 jan 2009

Hogyan határozzuk meg a globalizációt?

M.Hazin, egy orosz közgazdász az Echo Rádióval folytatott interjújában a következőket mondta: Mi a globalizáció? A globalizáció az egy politikai, ideológiai és kulturális szerkezet, mely egy teljesen materiális folyamat – a munka globális megosztása – fölé épült ki. A 18. századtól kezdve az emberiség elkezdett tudományosan és technológiailag fejlődni, és ez a piacok növekedésével járt együtt, mely piacokon az emberek eladhatták termékeiket. Sok különböző “globalizáció” indult meg a 18. században, igazából minden nagyobb ország beindította saját munkaelosztó rendszerét.

Kommentárom:

Sokan úgy határozzák meg a globalizációt, mint a munka, termelés és piacok elosztását. Azonban a kabbala a globalizációt másképpen érti: mindez azt jelenti, hogy a világ globális és összefüggő, és összes alkotóeleme teljesen össze van kapcsolva, mint egy kis falu. Ebben a kis faluban minden egyes rész meghatározza az összes többi rész sorsát, a “pillangó effektusnak” megfelelően.

A világ a fejlődésnek köszönhetően vált ilyenné. Ettől a pillanattól kezdve nem lehetséges, hogy konfliktus alakuljon ki a világ különböző részei között, mivel bárki, aki az integráció ellen van, az a fejlődés, evolúció, és a természet törvényei ellen van. Fel kell ismerjük, hogy a világ különböző részeinek teljes összekapcsoltsága az egy tény. Azt is fel kell ismerjük, hogy amennyiben késve, vagy egyáltalán nem azonosulunk a természet egységre vonatkozó törvényeivel, akkor egy negatív reakciót váltunk ki abból, és egyre súlyosabb válságoknak nézünk elébe. És mi magunk leszünk azok, akik ezt a negatív reakciót okoztuk.

Itt van még egy néhány a globalizációra vonatkozó definíció:

Globalizáció: egy a globális gazdaságra, politikára, és kulturális integrációra és egyesülésre vonatkozó fogalom. Ennek legfontosabb következményei a munka globális elosztása, az anyagi emberi és ipari anyagok globális méretekben történő vándorlása, a legális, gazdasági és technológiai folyamatok standardizációja, és a különböző kultúrák közötti szélesebb körű kapcsolat. Ez egy objektív, természetes, történelmi folyamat mely szisztematikus. Más szóval magába foglalja a társadalmi élet minden szintjét.

Globalizáció: az a folyamat, melynek kapcsán a különböző nemzetközi tényezők (mint szoros gazdasági és politikai kapcsolatok, kultúrák és információ cserélődése) egyre nagyobb hatást gyakorolnak a különböző országok társadalmi valóságára.

Globalizáció a politikában: a világ alakításához, szervezéséhez, működéséhez és fejlődéséhez kapcsolódó megközelítés, amely a világot, mint egy egybefüggő gazdasági, szocio-kulturális és politika szuper rendszert tekinti.

A globalizáció elképzelése: egy olyan elmélet, mely azt állítja, hogy a pénzügyi piacok, és intézetek evolúciója olyan állapothoz vezet, ahol a földrajzi határok képtelenek a szerződéseket és más hasonló tranzakciókat korlátozni. Általában a “globalizáció” kifejezés a nemzetközi banki és hasonló egyéb intézmények növekvő működésére vonatkozik.

KA

30 dec 2008

Az igazi gondoskodás az, amikor segítjük mások fejlődését, ahelyett, hogy adományokat osztogatunk nekik

 Híradás (a rpmonitor.ru által):

Ellentmondásos módon, a legtöbb olyan ország, ahol az emberek éheznek, a nyugati világ hosszútávú mezőgazdasági beszállítói közé tartoznak. Azáltal, hogy nem rendelkeznek saját ételfinomító iparágazattal, arra kényszerülnek, hogy mezőgazdasági nyersanyagaikat adják el szinte semmiért. Ezen beszállítók listáján a nyugati nagyhatalmak korábbi gyarmatai illetve alattvalóik állnak, akiket manapság kétséges módon fejlődő országoknak nevezünk. Az ENSZ FAO-ja és az ENSZ Afrikában, Nyugat Ázsiában, latin Amerikában és a Karib tengeri vidéken állomásozó gazdasági egységek, és a Sahel Tanács szerint az ezekben az országokban található tartalékok elégségesek lennének a világ több, mint felének élelemmel való ellátására. Amennyiben ezek az országok képesek lennének modern agrokémiai és étel előállítási módszerekhez hozzájutni, soha többé nem kellene éhség miatt aggódniuk.

Kommentárom:

A másokkal való törődés azt jelenti, hogy segítjük őket a fejlődésükben. ahelyett, hogy “lerágott csontokat dobunk nekik”, amitől függővé válnak tőlünk. A Tóra arra kötelezi a szülőket, hogy gyermekeiknek megfelelő foglalkozást adjanak és hagyják abba etetésüket! Egyébként a gyermekek kifejletlenek maradnak.

Végre egy egészként kell szemléljük a világot, ahelyett, hogy elkülönült országonként, kontinensenként, fajonként, vagy nemzetenként kezeljük azt. Így létezünk belül amúgy is, ez a valódi szerkezete a világnak. Pontosan ez a világnézet illetve szemlélet, vagy annak hiánya, mely meghatározza helyzetünket.

Kérdés:

Amennyiben a fejlett országok megfelelő életminőséget biztosítanak a fejlődő országoknak, elveszik képességüket a fejlődéshez. Ez az a fajta “gondoskodás” melyet jelenleg Afrikában nyújtunk? Akkor mi lenne a helyes megoldás?

Válaszom:

Viselkedjünk pontosan úgy, mint otthon saját családunkban tennénk – akkor nem tehetünk rosszat!

KA

24 dec 2008

Minden ember békéje mindenki máson múlik

A társadalom egysége a forrása a társadalom jólétének.

Baal Haszulam, “A Szabadság”:

A társadalom egysége a forrása a társadalom boldogságának és jólétének, míg az emberek közötti elszigeteltség minden gonosz forrása. Minden siker és jólét csakis az emberek közelségén és a globális közösség egységén múlik.

Az egész világot, mint egy nagy társadalmat kell kezelnünk.

Baal Haszulam, “Béke a Világban”: 

A mi generációnkban, amikor minden személy a világtól függ szükségleteinek kielégítése érdekében, minden egyén az egész világtól függ, mint egy kis kerék a gépezetben.

Ebből kifolyólag nem beszélhetünk tovább egy ország vagy egy nemzet jólétéről, illetve biztonságáról, hanem csakis az egész világról, mivel minden egyes ember előnye vagy károsodása a világ összes emberének előnyétől és károsodásától függ, és az által mérhető.

Ez azért van, mert a mi időnkben minden egyes ember jóléte a világ összes emberének jólététől függ és az által mérendő. Ez azért történik, mivel elérkeztünk egy olyan állapothoz, amikor az egész világ egyetlen társadalomnak számít. Ma minden egyes személy az egész világ által van ellátva, és így minden egyes ember felelőssége, hogy az egész világ jólétével törődjön.

Minden egyes ember békéje mindenki máson múlik

Baal Haszulam, “Béke a Világban”:

Jó és gonosz az által van mérlegelve, hogy egy személy tettei milyen előnnyel járnak a népesség számára. Ez megmutatja azt a helyet ahol a korrekciót kell végezzük, és ezért minden egyes személynek meg kell értenie, hogy a saját személyes java és a társadalom java megegyezik. Ily módon lesz képes az egész világ elérni a teljes korrekciót.

KA

06 dec 2008

Nem kerülhetjük meg a Természet törvényeit

 Kérdés:

A nagy kabbalista Báál Haszulam arra kéri az embereket, hogy ne sértsék meg a Természet törvényeit, mintha ezek a törvények közlekedési szabályok lennének, ahol az ember nem mehet keresztül az utcán a tiltott helyen, vagy nem vezethet a közlekedés irányával szemben. Például az emberiség a Wright testvérek óta megszegi a gravitáció törvényét. Ennek ellenére ez a törvény továbbra is életben van, csak mi megkerüljük. És akkor mi van?

Lehetséges egy listát készíteni a Természet törvényeiről, vagy csak a kabbalisták ismerik őket?

Válaszom:

Minden esetben amikor megszegjük a Természet törvényeit, ezek a tettek egy negatív reakciót váltanak ki, egészen a halálig bezárólag. A globális társadalmon belüli viselkedés szabálya nem jelentkezett mint a Természet egyik törvénye a mi időnkig, de most elkezdett jelentkezni, mivel beléptünk fejlődésünk utolsó fázisába, elértük az “emberi szintet”, míg azelőtt csak alacsonyabb szinteken, a kövületi, vegetatív, és állati szinteken léteztünk.

A Természet törvényei szigorúbbak, mint a közlekedési szabályok, mivel a Természet nem sajnál, és nem bocsát meg, és “a legpontosabb fizetséget” követeli. Nem kerülhetjük meg ezeket a törvényeket, de tanulmányozhatjuk őket, és megtanulhatjuk, hogyan kell őket pontosan használni. A globalizáció azt követeli tőlünk, hogy egyesüljünk annak érdekében, hogy megfeleljünk a Természet irányító erőjének. Amennyiben megtesszük ezt, akkor ezeket a törvényeket előnyünkre tudjuk hasznosítani. De ha nem tanuljuk meg, hogyan éljünk mint egy globális társadalom, akkor lezuhanunk, mint egy gyengén épített repülőgép, amíg meg nem tanuljuk a Természet törvényeinek helyes használatát.

KA

16 nov 2008

69 queries in 0,154 seconds.