A Zohár: A Gehenom-ban (pokolban) rész rész tetején található: a második, a harmadik, és így tovább egészen a hetedikig (7 Szfira-Klipa). Boldogok az Igazak (akik adakoznak) akik megóvják magukat a bűnözők (akik saját érdekükben cselekszenek) cselekedeteitől, akik távol maradtak a bűnös utaktól (az olyan utaktól, melyek távoliak a Teremtőtől, azaz a szeretettől és adakozástól) és nem piszkították be magukat a bűnnel (megszerzés).

De ez nem így van azokkal, akik bepiszkították magukat. Amikor ők meghalnak (amikor elszakadnak az Élet Fényétől) és elérnek az igazság világába ( amikor megértik az igazságot), akkor a Gehenom legalsó részébe süllyednek (annak érdekében, hogy teljesen megértsék az adakozás és megszerzés természetét).

A pokolban két egymás melletti rész található (az ember önző tulajdonságai), és ezeket Sheol-nak és Avadon-nak hívjuk. Azok akik Sheol-ba süllyednek, azokat ott bírálják el (a bírák maguk), és megkapják büntetésüket (mely segít nekik korrekciójukban). És ezután egy résszel magasabbra emelkedhetnek. És így ők emelkednek szintről szintre, ameddig ki nem jutnak onnan. Azonban azok, akik az Avadonba sülleydnek, soha nem emelkedhetnek onnan fel (mivel ezt a tulajdonságot nem lehet korrigálni). Ezért hívjuk ezt a részt Avalon-nak, mivel aki ott találja magát az elveszett (“Avud” héberül) mindörökre. Ez a tulajdonság csak akkor lesz korrigálva, amikor az összes lélek eléri a végső korrekciót. Minden egyes léleknek korrekción kell átmennie, és senkiből nem hiányzik ez a két önző tulajdonság.

Mindez belső részletekről szól, amiket a személynek magán belül kell létrehoznia. Egyetlen szó sem beszél a mi mostani világunkról, hanem csakis a személy belső világáról. Végül is a személy az egy kis világ maga.

Nekem magamba kell mélyednem, és ott fel kell fedeznem azokat a belső tulajdonságokat, melyekre minden egyes szó utal. Igazából csak két tulajdonság van bennem: a megszerzés és adakozás, semmi más nem létezik. Szóval kezdjünk mélyre ásni magunkon belül, és kezdjük el megkeresni azokat a tulajdonságokat, melyeket a Zohár megnevez, mintha mi a sötétben lennénk egyetlen gyertyával. Fokozatosan új dimenziók kezdenek megnyílni magunkon belül, és mindenfajta megszerzési, és adakozási tulajdonságokat kezdünk el majd látni. A Zohár összes szava akkor megtalálja majd helyét bennünk. Mint ahogy egy kisgyerek fokozatosan elkezdi érzékelni környezetét, ugyanígy ez a belső világ elkezd fokozatosan formálódni bennünk. És akkor elkezdjük megérteni, hogy a mi eddig ismert, érzékelt világunk is csak belül érződik.

Ez az ahogy a Zohár megváltoztat minket, amikor azt amit ír magunkon belül keressük, ahelyett, hogy azt elménkkel akarnánk megítélni, mintha az valahol kívül lenne.

hzs

Zohár: És a Teremtő azt mondta: “Most az egész világ egy közös nyelvet beszél” És ők keletről jöttek, a világ ősi napjaiból.

És kitalálták hogyan használják az első emberek titkos bölcsességét, az önzönvíz generációjét, hogy ne kelljen magukat alávetniük a Teremtőnek. És felépítettek egy várost és egy tornyot.

“Gyerünk, építsünk magunknak egy várost, egy olyan toronnyal, mely a menyországig ér”. Ők úgy döntöttek, hogy az önzőségüknek megfelelően fognak cselekedni, és maguk fognak uralkodni egészen a menyországig. Ez teljesen ellentétes azzal, hogy valaki felül emelje magát az önzősége fölé annak érdekében, hogy felfedezze a Teremtőt és a Felső Világban való életet.

Most az egész világnak egy közös nyelve van. Ez volt a helyzet Babilonban: Annak ellenére, hogy önzőek voltak, az egójuk olyan kicsi volt, és olyan fejletlen, hogy egy nemzetként éltek, teljes megértésben, mintha egy nyelvet beszéltek volna.

És mivel egy szívvel és egy vággyal rendelkeztek, és a szent nyelvet beszélték (az adakozás és szeretet nyelvét), képesek voltak minden véghez vinni, bármibe is belekezdtek. És senki sem létezett, aki megállíthatta volna őket.

Ezek az emberek ellentétesek a Teremtővel, és semmit nem akarnak Vele kezdeni, de mivel a szeretet kötelékeivel voltak egymáshoz láncolva, legyőzhetetlenek voltak. Olyanok voltak, mint a bűnözők egy csoportja, akik szoros barátok egymással, és vigyáznak egymásra a végsőkig. A kapcsolatuk lojális és igaz, de céljaik önzőek – egy várost és egy tornyot akarnak építeni.

Nem arra használják kapcsolatukat, hogy hasonlóak legyenek a Teremtőhöz, de kapcsolataikat mégis az adakozás tulajdonságára építették, mely elpusztíthatatlanná tette őket! Ez az amiért a Teremtő panaszkodik.

Ez a kapcsolat egyenlő és ellentétes Ővele, és pontosan ezért kellett az embereknek azt elérni. Ez annak érdekében történt, hogy az aztán összetörjön, és újra meg legyen alkotva, de ezen alkalommal a Teremtőhöz hasonló módon.

Ez nagyon hasonló a világ mai helyzetéhez. Ugyanúgy ha most úgy döntenénk, hogy likvidáljuk a válságot, és elutasítunk minden önző érdeket azáltal, hogy kapcsolatokat létesítünk minden nemzet között, de mindezt olyan módon tennénk, hogy nem gondolunk a Teremtőre, vagy a teremtés céljára. Akkor visszatérnénk az ősi Babilon állapotába. Ma mi is felfedezzük, hogy a világ az globális, hogy mindenki össze van kapcsolódva, és hogy mindenkit jó módon kell kezeljünk, mivel egyébként elpusztítjuk egymást. Azonban ha mi elkezdünk jó viszonyokat teremteni egymással anélkül, hogy arra gondolnánk, hogyan kapcsolódjunk a Felső Erőhöz, és anélkül a cél nélkül, hogy elérjük a teremtés célját (hogy felfedezzük a Teremtőt), mindez önpusztításhoz vezetne, mint ahogy az Babilonban is történt.

A Teremtő összetörne minket, mint ahogy azt tette Babilonban, amikor Ő összekeverte a nyelveket (ami azt jelenti, hogy az önzőség megnövekedett az emberek között) és az emberek nem értették meg egymást továbbá. Ez történne ismét annak érdekében, hogy megérthessük, hogy a kapcsolatainknak szüksége van egy extra hozzátevőre – a Teremtőre. Csakis Ő képes összekötni minket valódi kapcsolattal, és csak ez képes megengedni, hogy érezhessük a Felső Szintet – azt az életet mely tökéletes, és örökkévaló.

(A Zohar lecke alapján a Noé fejezetéből)

hzs

Az köztudott dolog, hogy a Zohár könyve az különleges. Az oka mindennek az, hogy ez az egyetlen könyv melynek meg van az ereje arra, hogy az emberi lényeket bejuttassa a spirituális világba. Ez a máshoz nem hasonlítható misszió az, mely a hírnevet meghozta a könyv számára, és kialakította az emberiség különleges viszonyát vele.

A Természet egy nagyon különleges belépést készítette elő számunkra az életbe való belépéshez: minden tudás nélkül születünk meg, és előzetesen semmi sincsen elmagyarázva számunkra. A gyerek semmilyen intellektust nem örököl, semmilyen érzékelést vagy memóriákat nem kap szüleitől vagy az előző generációktól. A személy úgy születik meg, mint egy üres burok, és azután kezdi csak el érzékelni a világot, mint meleget, hideget, fényeset, sötétet, hangosat vagy csendeset.

Kezdetben a kisbaba nem érez egyátalán semmit. De fokozatosan elkezd reagálni a hangra és a Fényre, és később elkezdi felismerni anyukáját, és felfedez különböző cselekményeket, amiket vele végeznek. Erre válaszul a baba elkezd nevetni vagy sírni, és fokozatosan elkezdi felfedezni a világot, és ki akarja találni, mi is történik körülötte. Elkezdi érzékelni saját testét, és így lassan felnő.

Ehhez hasonlítva meglepő, hogy a kisállatok mindent megtanulnak és képesek önállóan túlélni egy két napon belül, míg az emberi kisgyerek az teljesen tehetetlen marad, és hosszú ideig a felnőttek gonsokodására szorul. Amennyiben az emberi kisgyereket az erdőben hagyjuk, akkor csak úgy nőne fel, mint az őt körülvevő állatok.

Az emberi kisgyermek növekedése kizárólag a benyomásokra épül, a példákra és viselkedési modellekre, melyeket a világból, a felnőttektől kap. Az emberek zenét, játékokat teremtettek a gyerekek számára, mely arra hivatott, hogy a gyerekek törjék össze azokat és újból felépítsék őket, és képesek legyenek általuk a színek és hangok között különbséget tenni. Ezeknek a játékoknak az a célja, hogy felkészítse a gyerekeket a világban való életre.

A gyerek szülei és a körülötte levő emberek készen állnak arra, hogy mindent megadjanak annak érdekében, hogy a kisgyerek felnőhessen annak a generációnak a szabályai által, melyben a a jelenlegi világban él. Ösztöneink arra irányítanak minket, hogy tudásunkat átadjuk gyermekeinknek, mivel másképpen nem állna készen a világban való életünkre.

Ez a fajta nevelés természetes és megváltoztathatatlan. Nem vagyunk képesek az embert információval megtölteni azáltal, hogy egy komputerhez kapcsoljuk, mely a tudás enciklopédiáját áttölti belé. Nem vagyunk képesek egyszerűen beültetni a személybe a megfelelő neveltetést annak érdekében, hogy a gyerek érzéseit és reakcióit kifejlesszük. Mindezt csak fokozatosan vagyunk képesek megtenni ahogy ő formázza saját személyiségét azáltal hogy megszerzi és összegyűjti benyomásait.

Ez a folyamat legalább 2O évet vesz igénybe életünkből. És amikor felnőtté válunk, tovább folytatjuk fejlődésünket és tanulásunkat, és sokszor azzal végezzük, hogy bánjuk, miért nem szedtünk össze több tudást korábbi életünk során.

A születésünk és fejlődésünk a spirituális világban hasonló módon zajlik, de a különbség az, hogy közben tovább létezünk a fizikai világban, mely bizonyos mértékben egy zavaró tényező. Csakúgy mint a fizikai világban, a spirituális világban történő növekedésre is szükség van szülőkre, környezetre, játékokra, oktatásra, a megfelelő nevelésre és magyarázatokra. Amennyiben nem kapjuk meg a megfelelő példákat, akkor nem leszünk készen arra, hogy a spirituális világban éljünk, és ezáltal az nem jelenik meg számunkra. Még ha az meg is jelenne, nem lennénk képesek azt meglátni.

Báál HaSzulam ezt írja a “Test és Lélek” című cikkében: “Az emberi lény nem képes a világban létezni anélkül, hogy ismerné azt, és hasonlóan lelke sem képes létezni a Felső Világban anélkül, hogy megismerné azt. Sőt mi több a Felső Világ ismerete igazából úgy szolgálja őt, mint az a mód ahogy az életet érezzük azon belül.”

Amennyiben egy újszülöttet a bölcsőjében hagynánk mindenféle odafigyelés nélkül, és csak abszolút fizikai szükségleteit elégítenénk ki, akkor semmi más nem lenne belőle, csak egy élő, lélegző test. Nem vagyunk képesek fejlődni anélkül, hogy új, és különböző benyomásokat kapnánk folyamatosan. Nem érdekes, hogy nem értjük az értelmét a legtöbb ilyen benyomásnak, mint a kisgyerek aki nem nagyon érti még meg mi is történik körülötte. Ettől függetlenül ezek a benyomások feltöltenek minket, és ahogy növekszünk elkezdjük őket használni. Ugyanez a dolog történik a spirituális világban is: Megtöltjük magunkat ezekkel a sokszínű benyomásokkal, melyek a spirituális világból származnak, melyek nem léteznek jelenlegi világunkban.

És pontosan ez a módja annak, ahogy A Zohár könyve befolyásol minket, elkezdünk megkapni, és összegyűjteni különböző benyomásokat a spirituális világból. Amikor ezek a benyomások belépnek lényünkbe azok elősegítik fejlődésünket a spirituális világban, még akkor is ha nem vagyunk tudatában annak, hogy ez megtörténik.

Amikor mi a Zohár könyvét olvassuk leckéink alatt, én nyújtok majd magyarázatokat a szöveggel kapcsolatban annak érdekében hogy segítsem a személyt, hogy a szöveg tartalmához kapcsolódhasson. Azonban a személy képes a Zohár könyvét mindenfajta magyarázat nélkül is olvasni. Mindössze arra van szükségünk, hogy vágyat érezzünk arra, hogy megértsük a szöveget, és hozzákapcsolódjunk a szöveghez, ugyanolyan módon, ahogy a nyílt szemű kisgyerek felfedezi a világot maga körül, és nem képes akár egy pillanatra sem nyugodtan ülni, mivel természetes késztetése az, hogy megtanuljon, és minden magába szívjon környezetéből. Amennyiben megnyitjuk érzéseinket, a szívünket és elménket annak érdekében, hogy magunkba szívjuk ami ebből a könyvből kifolyik, mint a kisgyerek aki mindent magába szív ebből a világból, akkor képesek leszünk előre haladni a spirituális világban.

Annak szinte semmi jelentősége nincsen, hogy a személy brilliáns elmével rendelkezik, vagy bármilyen nehézsége van a tanulásban, akár lusta, vagy keményen dolgozik, racionális, vagy emócionális, mindenki a maga módján fejlődik, azon a módon, ami a legjobb számára.

hzs