Dr. Michael Laitman

Egység – a megmenekülés ereje

Elértünk egy olyan szintet, ahol abszolút szükséges az, hogy egyesüljünk. Azonban nem azért kell egységre lépnünk egymással, hogy minden egyes személy jobban érezze magát, hanem azért, mert ezáltal mindannyian együtt jobban érezzük magunkat.

A múltban azért közeledtünk egymáshoz, mert közreműködésünk által valamilyen előnyhöz jutottunk. Ezért hoztuk létre a globális, emberek közötti kapcsolatokat világszerte. A világ egyik részén készítünk valamit, azt a világ másik részén eladjuk, valamit kapunk érte a világ harmadik részén, és mindez befolyásol valamit a világ egyik további részén. Így elégítik ki az emberek önzőségüket, egyéni élvezetek iránti vágyaikat.

Most azonban itt az idő, hogy az önző kapcsolatok valóságából átváltsunk az altruisztikus kapcsolatokra. Ezt nem szabad valamilyen profit érdekében tennünk, hanem azért, hogy mindenki profitáljon ebből. A megszerzés érdekében létrehozott kapcsolatok helyett az adakozás érdekében létrehozott kapcsolatokra kell átváltanunk. Az adakozás iránti lehetőség céljából kell egységre lépnünk.

Természetesen ez teljesen lehetetlennek tűnik, de a Természet rákényszerít majd minket arra, hogy az ilyen egységet létrehozzuk. Ennél fogva jobban tesszük, ha mi kezdeményezzük mindezt, és megtanuljuk a Természet univerzális szeretetről és adakozásról szóló törvényeit. Ezek a törvények annak következményei, hogy a Természet az egyetlen test. Amennyiben legalább elkezdünk minderről beszélgetni, akkor gondolataink elvégzik a teljes munkát.

A Kabbala tudománya elmagyarázza, hogy egyikünknek sincs meg az ereje arra, hogy a spiritualitást egyedül magában elérje. Egyedül nem vagyunk képesek megszerezni, és feltöltődni az adakozás tulajdonságával, és hogy ezzel békét érjünk el. Ellenkezőleg, mindezt csakis a közöttünk levő megfelelő kapcsolatok létrehozásával vagyunk képesek elérni. És ahhoz, hogy ezt megtegyük meg kell értsük, hogy azáltal, hogy elérjük a megfelelő egységet mindannyian megkapjuk a teljes, általános erőt. És ez olyasmi, amit csakis szereteten keresztül vagyunk képesek elérni.

01 máj 2009

Szóval azt hiszed “jó ember” voltál? Nézzük csak…

 Kérdés:

Én egy átlagos ember vagyok, mint sokan mások. Fizetem az adómat, dolgozom a gyárban, és közszolgálatot is végzek. Mindig figyelembe veszem a többieket, mindent megteszek, hogy óvjam a természetet, és megvédjem országomat. Mi mást kell tennem a Kabbala szerint?

Válaszom:

Ahogy ön leírja a “jó embert”, az nem más, mint egy jó korrigált állat. Azonban most már azt várják el tőlünk, hogy emberré váljunk. Az emberi teremtmény (Ádám) azt jelenti, hogy hasonló a Felső Erőhöz, a Teremtőhöz. A Teremtő maga a Természet: integrált, mindent magába foglaló és minden alkotóelem összefügg egymással. Tehát ahhoz, hogy hasonlóvá váljunk vele, mindenkivel össze kell kapcsolódjunk, beleértve a kövületi, növényi, állati és emberi szinteket a Természeten belül.

Mindezt a szenvedésen keresztül fogjuk megérteni. Egész nap hajtogathatjuk, hogy becsületesen fizetjük az adónkat, és milyen közszolgálati munkákat végzünk. Mindez nem fog segíteni – ettől még fájdalmas csapásokat kapunk majd a Természettől. Csak azért, mert követjük azokat a törvényeket, melyeket az emberiség kitalált nem jelenti azt, hogy közben követjük a Természet törvényeit is.

Az emberiség létrehozott egy önző társadalmat, hogy mindenkinek a saját maga iránti kielégülését elősegítse, és mindenki ezeket a felállított alapcsabályokat követi annak érdekében, hogy eme társadalmon belül kényelmesen érezze magát. Azonban mindez nem tesz minket korrigált, jó emberekké. Mindössze annyi történt, hogy kényelmesebbé tettük életünket annál, mintha a vad dzsungelban laknánk, azáltal, hogy különböző törvényeket, és viselkedési szabályokat hoztunk létre, hogy gond nélküli életet biztosítsunk mindenki számára. És erre még büszkék is vagyunk.

Amennyiben egy másik bolygó élőlénye idejönne, és mindezt meglátná azt mondaná: “barátaim, maguk nem lépnek egységre – maguk egymást kihasználják! Önök nem úgy néznek ki, mint jó, kedves polgárok, hanem, mint minden hájjal megkent bűnözők. Nem folytathatják ezt tovább. Elég volt!”

01 máj 2009

Mi történik majd, amikor az emberek megértik az Egység gondolatát

Amikor a Kabbala alapgondolata életbe lép, a folyamat önmagától beindul, és az emberek mindent egyszerűen megértenek majd, és megfelelően kezdenek majd cselekedni. Minden előre halad majd, mintha az emberiség egy “spirituális örvénybe” sodródna bele. Az egyetlen, egyesült emberi testnek, Ádámnak az újra-felépítése, összerakása valósággá válik majd.

Fontos emberek kezdenek majd erről beszélni világszerte, és tovább fejlesztik majd az alapgondolatot. Különböző fórumokat és bizottságokat hoznak majd létre, és a média is minden szinten erről fog majd beszélni. Mindenki látni fogja, hogy a világ globálisan összekapcsolódott. Ez a gondolat egyszerűnek fog látszani, és mindenki tudni fogja mit is kezdjen vele.

Mindez nagyon gyorsan megtörténhet: akár egyetlen nap alatt az emberek ráébredhetnek minderre a világ minden pontján. Olyan nagy szervezetek, mint az ENSZ, az UNESCO és a Világ Bank elfogadják majd az alapelvet, és átrendezik majd kapcsolataikat ennek megfelelően. A befektetők, politikusok és a G20 vezetői is tisztán látják majd ezt, és azárt találkoznak majd, hogy ezt megvitassák.

Azok a módszerek, melyekről mi a Kabbala tanulása során beszélünk megjelennek majd bennük. Mindez azért történik majd meg, mivel mi ezen dolgoztunk. És akkor a világ majd elkezdi használni az alapelvet és a módszert – az emberek elkezdenek majd a Teremtő felé a megfelelő módon vágyakozni. Tudni fogják majd, hogyan is haladjanak, és felismerik majd, hogy az út az emberek egyesítésén keresztül vezet. És az emberek tudni fogják mit tegyenek, mivel már ismerni fogják egységük útját, módját.

Abban a pillanatban, hogy a világ elkezdi megérteni ezt a gondolatot, és az emberek elkezdenek minderre vágyni, a világban minden egy pillanat alatt megváltozik. Nincs szükség bármilyen gyakorlati lépésre, mivel az emberek szándékaival, vágyaival van dolgunk, melyek pillanatok alatt valóra kifejeződhetnek, megvalósulhatnak. Amennyiben a személyek közötti kapcsolatok elkezdik ezt a módszert követni, hirtelen minden működni kezd majd. A Természet ismét barátunkká válik, és mindenki egy jó, békés és megfelelő fejlődési útra lép majd.

29 ápr 2009

A világ megváltoztatása a saját magunk megváltoztatásával kezdődik

 Kérdés:

Amennyiben minden személy pozitívan, vagy negatívan befolyásolja a világot, akkor mi határozza meg az általános képet?

Válaszom:

Minél magasabbra emelkedik valaki, és fejlődik spirituális útján, annál nagyobb erőre tesz szert. A világ legerősebb ereje a gondolat. Az egyszerű emberek is befolyásolják a világot gondolataikkal, vágyaikkal, és tetteikkel, azonban az általuk kiváltott hatás nagyon kicsi, még akkor is, ha több mint 6 milliárd ember él ma.

A világ nem mozdulatlan. A személy mindig másképp látja azt saját változó tulajdonságain keresztül. Amikor rájövünk, hogy a világ nem más, mint saját személyes benyomásunk, megértjük, hogy szükség van saját magunk megváltoztatására, ahelyett, hogy a világot akarnánk megváltoztatni. Meg kell változtassuk megunkat annak érdekében, hogy képesek legyünk a világot megváltoztatni.

Amennyiben ezt megtesszük, megértjük hogyan befolyásol a Felső Fény mindent, ami csak történik, és mindez megváltoztatja majd a felfogásunk teljes modelljét, és annak értékelését, hogyan is érzékelünk. Az emberek jobban érzik majd magukat? Megszűnik az éhség és munkanélküliség? A vállalatok tényleg visszaveszik majd elbocsátott munkásaikat? Igen! Mindezt meglátjuk majd saját szemünkkel.

Báál HaSzulam írja “A Teremtő elrejtőzése és felfedezése” című cikkében, hogy semmi más nem változik a világban, kivéve a Teremtő elrejtőzése és felfedezése. Ennél fogva nagyban segítségünkre válna, ha a világot nem, mint egy mozdulatlan képet néznénk magunk előtt. Inkább meg kellene értenünk, hogy a világ teljesen érzékelésünkön múlik, a saját tulajdonságainkon, és belső megértésünkön. Elkezdjük majd kijavítani hibáinkat, és ennek eredményeképpen mindenben ami csak történik, elkezdjük meglátni a Teremtő akaratát.

A Kabbala tudománya segítségünkre van abban, hogy ezt megérthessük és elvégezzük. Meghatározása alapján a Kabbala a Teremtő felfedésének a módszere, a teremtett lények számára világunkban. Ugyanakkor ez az a világ, melyet ma mi érzünk.

29 ápr 2009

Hogyan változtassuk meg a válság irányát?

Ma az emberek között egy új fajta kapcsolat jelenik meg – az univerzális kapcsolat. Mindeddig kapcsolataink a Darwini szabályoknak megfelelően működtek: a legerősebb volt sikeres, az győzött, és valakinek a sikere mindig valakinek a kárán történt. Azonban ma ez a szabály megszűnt működni.

Ma az válik nyilvánvalóvá, hogy csak az lehet sikeres, aki képes másokkal együttműködni. Ez nem csak egy partneri kapcsolatot jelent, hanem egy a jószándékra épülő kapcsolatot, ahol mindenki egyenlő, és senki sem hagy le senki mást. De kinek van meg ahhoz az ereje, hogy így viselkedjen?

Ma mindenki sokat beszél arról, hogy szükséges, hogy egymáshoz kapcsolódjunk, és hogy a világban tapasztalható helyzet ezt kívánja meg tőlünk, mivel az egész világ egy globális faluvá vált, és a pillangó effektus elvének megfelelően működik. De hogyan tehetjük mindezt működőképessé?

Obama elnök, és összes tanácsadói, és a többi kormányvezetők szintén érzik, látják azt azt, hogy a világ globálissá vált, és nagyon okos emberek ezrei próbálják ezt a problémát megoldani. Azonban egyikőjük sem rendelkezik a Fénnyel, amely pontosan megmutathatja, hol is van a hiba. Ebből kifolyólag az oktatás az egyetlen módja annak, hogy az emberek megértsék a megoldást.

Azt a sok milliárd dollárt, melyet a bankok, és üzleti vállalkozások segítségére költenek, inkább egy világméretű oktatási rendszerre kellene, hogy költsék, amely egy új típúsu emberi lényt képes felnevelni – a globálisat. Erre kellene a pénzt költeni, ahelyett, hogy azt bankokra és a kereskedelem fellendítésére költik. Semmi más nem képes minket megmenteni.

Ezzel a ténnyel állunk szemben, a természet eme törvényével, ami azt követeli tőlünk, hogy eggyé álljunk össze. Még nem tudjuk mit is jelent ez az egység, és hogyan hozzuk azt létre, de ki kell alakítsuk a kijavított világnak a képét magunkon belül. Abban a pillanatban, hogy az emberek elkezdik ezt megtenni, a világ helyzete azonnal változni kezdene, és még arra sem kell várnunk, hogy mindenki korrigálódjon, mivel ahogy az emberek csak elkezdenek a helyes irányba mozdulni, a természet maga elkezd minket támogatni.

28 ápr 2009

Egy új erő működik a világban – a teljes öszzekapcsoltság törvénye

Azt mondjuk, hogy a világ globálissá és integrálttá vált, és, hogy a világon minden ember egymáshoz kapcsolódik. Mindez egy könyvben leírt tény, egy egyezmény, vagy megállapodás? Vagy mindez egy a világban kétség nélkül jelenlevő tény? Honnan jön ez a jelenség?

Mint, ahogy a gravitáció törvénye mindent befolyásol a világban, úgyanígy az összekapcsoltság törvénye is felfedezésre kerül napjainkban. A közelmúltig ez az erő – a közöttünk levő kapcsolatok – nem voltak nyilvánvalóak, és mindenki szabadon azt tehette, amit csak akart. Ma azonban függővé váltunk ettől az erőtől, és ez irányít minket.

Ez az erő összekapcsolja mindenkinek a gondolatait, vágyait és a tetteit mindenki máséval. Ez olyan, mintha egy olyan hálóban léteznénk, melyet felülről erőltetnek ránk, és mely összetart minket. Ebben minden egyes személy akaratlanul is befolyásolja a többieket, és mindenki minden egyes másik személyt befolyásol – gondolatokon, vágyakon és tetteken keresztül.

Ez az erő, ez a teljes egymásra utaltság azért kerül számunkra felfedezésre, hogy mindannyian egyként egységre akarjunk lépni, és elérjük a “Kölcsönös Garanciát (Arvut)”. Amikor elérjük ezt az állapotot, akkor felfedezzük majd a Felső Intelligens Erőt – a Teremtőt.

28 ápr 2009

A siker titka: fedezzük szükségleteinket, és javítsuk ki kapcsolatunkat az egész világgal

Ma a világbam egy új törvény került előtérbe – a mindenki összeköttetéséről szóló törvény. Azonban mi egyenlőre ezt a törvényt azzal való szemben ellenállásunkon keresztül fedezzük fel, az által, hogy ellenkezünk egységünk ellen. Azért lettünk eredetileg elválasztva egymástól, hogy tanulhassunk az egységről, felhasználva az izoláltság példáját, és az egység elvetését. Ellenkező esetben nem értenénk meg semmit. A Fény csakis a sötétséggel összehasonlítva fedezhető fel.

Ezért van az, hogy manapság gyűlöljük azt a tényt, hogy integrációnk, és összekapcsoltságunk felfedeződik. Nem akarjuk mindezt, és minden egyes személy legszívesebben elkerítené magát a többiektől. Ezen túl ez a vágy időről időre növekszik. A veszély fennáll, hogy egyre önzőbbé válunk, akár a nácizmus szintjére jutva. Az egyetlen dolog, ami ettől megmenthet minket az a magyarázat, ami képes nekünk megmutatni, hogy a teljes összekapcsoltság az törvényszerű.

Mindenki szét akar széledni. Mindenki azt gondolja: “Olyan sok problémám van. Mit fogok enni? Talán jobb, ha elraktározok némi tartalékot rosszabb napokra.” És bár az embereknek fedezniuük kell szükségleteiket, ugyanakkor azt is fel kell fogják, hogy ki kell javítsák kapcsulatukat az egész világgal. Lehetőség van arra, hogy mindkét dolgot egyszerre megtegyük.

Hozzá kell szokjunk a teljes, kölcsönös kapcsolat törvényéhez – a “Kölcsönös Garancia” (arvut) törvényéhez. Ma azt fedezzük fel, hogy ez a törvény felettünk lebeg. Át kell jussunk az “Egyiptomi éhség 7 évén” hogy felfedezzük, önzőségünk gonosz, és utána képesek leszünk “Egyiptomot elhagyni” – önzőségünk fölé emelkedve harmóniában létezni.

28 ápr 2009

Mit viseljen egy Kabbalista?

 Kérdés:

Amennyiben a személyek aki Kabbalát tanulnak nem vallásosak, vagy nem zsidók, ennek ellenére követniük kell az Ön és korábbi nagy Kabbalisták által folytatott szokásokat, és szakállt és az Ön által hordott ruhákat kell viseljenek?

Válaszom:

Egyátalán nem. Nekem szükséges eme viseletek hordása, annak érdekében, hogy elfogadják, hogy olyan személy vagyok, aki a nagy Kabbalisták vonalán haladok, tőlük kaptam tudásomat, mivel azok ugyanígy néztek ki (és mellesleg ők jóval ortodoxabbak voltak nálam). Azonban amikor elválunk a külső világtól, külső megjelenésünk és ruházatunk egyátalán nem számít. Mellesleg a korábbi Kabbalisták igencsak különbözően néztek ki három ezer évvel ezelőtt!

Kérdés:

Ön azt mondja, hogy a Kabbala tanulása által áthaladunk a kettős eltakarás, az egyszintű eltakarás fázisán, majd áthaladunk a határvonalon, és megszerezzük a felismerést. Akkor az is igaz, hogy nem szükséges a parancsolatok fizikai betartása?

Válaszom:

A parancsolatok fizikai betartása a mai világunkban élésnek szolgáltat keretet, de ez nem kötelező a lelkek korrekciójához.

26 ápr 2009

Keresztül mentünk több ezer év szenvedésén, hogy elérkezzünk egy végkövetkeztetéshez

Az emberiség már több ezer éve létezik ezen a Földön, és az össze reinkarnáció amelyen keresztül mentünk szükséges volt ahhoz, hogy végre megértsünk egy dolgot – hogy az az önző vágy, melyet állandóan megpróbálunk kielégíteni, melyre rááldozzuk életünk minden pillanatát, újabb és újabb reinkarnációk során, soha sem elégíthető ki.

Az emberek egyre és egyre közelebb kerültek ehhez a felfedezéshez életük során, egyik generáció a másik után, csakhogy ismét csalódottak legyenek felimerve, hogy: “Minden egyes alkalommal amikor valamit akarok, és azt megszerzem, élvezhetem talán egy pár másodpercre, de utána az élvezet eloszlik”.  Ez at élmény egyre jobban felgyülemlik az emberben, és a mostani generációnk során elérkeztünk ahhoz a végkövetkeztetéshez, hogy nem maradt már semmi, amire tovább vágyhatnánk! Ezért van az, hogy az emberek depressziósak, és terrorizmussal, válásokal, és általános kiábrándultsággal találjuk magunkat szemben. Mindez az emberek képtelenségéből adódik, hogy kielégítsék magukat.

És ma mindemellett még valamit felfedezünk – hogy nem vagyok képesek kielégülni az egymással való kapcsolataink által. A közöttünk levő alkalmatlan kapcsolatok nem engedik, hogy kereskedelembe vagy üzletekbe bocsátkozhassunk. Igazából még azt is lehetetlenné teszik, hogy alapvető szükségleteinket kielégítsük. Manapság a probléma nem csak a kielégületlenség, hanem a túlélésünkhöz, életünkhöz szükséges kellékek hiánya. Ide jutattott minket fejlődésünk.

Mindez arra kényszerít minket, hogy nincs továbbá értelme önzőségünk érdekében dolgoznunk. Mindaz csak csalódáshoz vezeti az embert, annak érdekében, hogy az megkérdezze: “Mi életem értelme?” és amennyiben ez nem elég felébredésünkhöz, akkor nagyobb szenvedések, mint például éhezés majd rávesz minket arra, hogy elérkezzünk a megfelelő következtetéshez.

Bárhogy is, az az üresség, amit az ember az élvezetek iránt való vágyában érez, adja a kezdőpontot, ahonnan spirituális feklődésünket elindíthatjuk.

26 ápr 2009

Miért van itt az ideje, hogy alkalmazzuk a “Szeresd Felebarátodat” alapelvét?

 Álljon itt egy levél, melyet egyik tanítványomtól kaptam az emberiség jelenlegi helyzetével kapcsolatban:

Végre megértettem a Kabbala alapvető gondolatmenetét:

1. Az állat és ember közötti különbség az embernek ama képességében rejlik, hogy az ember képes a körülötte levő társadalomból vágyakhoz jutni. Ezeket a vágyakat magáévá teszi, és cserében saját vágyait a társadalomnak adja.

2. Ez egy pozitív visszacsatoláson működő rendszert hoz létre, amely eredendően nem stabil. Alacsonyabb szintü rendszerekben, mint például a biológiai rendszerek, az ilyen fajta kölcsönös behatás nem létezik, és ennél fogva az ilyen rendszerek stabilak.

3. Mind a mai napig az emberi társadalom “nyitott” volt. Ebből kifolyólag a rendszerben születő zavarok kijutottak a rendszerből, és eltűntek.

4. Eljutottunk egy olyan állapothoz, ahol társadalmunk zárttá vált. A pozitív visszacsatolással rendelkező zárt rendszerek kaotikussá válhatnak. Pontosan ezt látjuk manapság társadalmunkban.

5. Azonban ezzel a “betegséggel” együtt a Természet megadta nekünk a gyógyszert is. Amennyiben képesek vagyunk szeretetet és adakozást nyújtani egymás iránt a korlátlan fogyasztás helyett, akkor ugyanez a pozitív visszacsatolásos szerkezet képes a renszert stabilizálni, mindazt a káoszból a harmóniába vezetni. Igazából ez az egyetlen megoldás, mivel külső szabályzók hasztalanok, hiszen vágyaink kölcsönösan növekednek.

6. A “Szeresd Felebarátodat” alapelv nem új. Időről időre az emberiség megpróbált erre az alapelvre építve társadalmakat létrehozni. De a társadalom “nyitottsága” folytán mindig volt lehetőség a pozitív példa elől való elmenekülésre. Azonban manapság elértük azt a pontot, ahol nincs többé hová elmenekülnünk. Ezért itt az ideje, hogy elkezdjük a “Szeresd Felebarátodat” alapelv alkalmazását.

25 ápr 2009

62 queries in 0,148 seconds.