Dr. Michael Laitman

Szerző arhívuma: mariotest

Hogyan okozhatunk örömet a Teremtőnek?

Kérdés

Hogyan okozhatunk örömet a Teremtőnek? Hogyan érthetnénk meg, mi okoz a számára örömet?

Válasz

A Teremtő akkor éri el az élvezetet, amikor mi élvezzük a létezésünket. Ezért el kell érnünk a vágyunk fejlődését. Nem elegendő megmaradni az „adakozás az adakozás érdekében” szintjét. (Bina) és végképpen nem elegendő megmaradni, ennek a világnak a nyomorult szintjén, azaz a kövületi spirituális szinten (Domem de Kedusha). Senki nem lehet ezzel elégedett.

A spiritualitás kövületi szintjén lenni, valakinek a saját kezdetihez való zuhanást jelenti, azaz hibás fejlődést. Azonban a teremtés célja az, hogy a teremtmény mindent megszerezzen, amit Teremtő adni kíván neki. Írva van: „a tehén jobban akarja etetni a borjút, mint amennyire az szopni akar,” tehát ha a Teremtő jó, és jóságot akar nekem adni, akkor nekem a végtelem nagyságú vágyat kell fejlesztenem az irányába.

Azonban csak azokkal a feltételekkel érhetek el egy megszorítatlan spirituális edényt, ha az adakozás érdekében szerzek meg. Majd teljesen kinyitom magam a Fénynek. Azonban amikor egoisztikusan szerzek meg élvezetet, képtelen vagyok többet megszerezni, mint egy szikráját a Fénynek, amit „kicsiny gyertyának” neveznek (Ner Dakik), amely a mi életünk ebben a világban. Ez az a valóság, amely az egoisztikus vágyban tárul fel.

A magasabb, spirituális valóság, még a zéró, azaz a kövületi szinten is létezik, amikor a személy magát szorítja meg, abbahagyja a megszerzést, és kicsiny dolgokat tartalmaz mindössze. Ezt nevezzük, a kövületi szint szentségének, azaz a fejlődés korai kezdetének.

Azonban a növényi, állati és emberi spirituális szintek elérése a félelem szintjétől függ, azaz az adakozás vágyának fejlődésétől. Ez a fejlődés fokozatos, fejlesztjük a félelmet magunkban, azaz az adakozás fokozatát, a megszerzést, az adakozás érdekében. Majd az élvezet megszerzésére irányuló vágyunk, elkezd növekedni. Láthatjuk, hogy hiányunk van, az izgalomban, azaz az adakozás fokozatában és a megszerzésből, az adakozás érdekében. Ilyen a fejlődés folyamata.

A legelső parancsolat (Mitzva) , amely része a korrekciónknak, amelyet a Zohár úgy ír le, mint „félelem és az izgatottság” parancsolata.

KN

11 Júl 2011

Adakozok, mindennek a megszerzése által

Kérdés

Ha én az élvezetre irányuló vágy vagyok, és mindörökre az is maradok, hogy leszek képes valaha adakozni?

Válasz

Adakozok az összes dolog megszerzése által, amit a Mestertől kapok meg. Ez által megelégedettséget hozok a Számára. Annak érdekében, hogy Őt, egy végtelen élvezethez juttassam, hasonlóhoz, amit Ő ad nekem, nem maradhatok egy kicsiny, egoisztikus megszerző, nekem az adakozás érdekében kell megszereznem.

A kapni akarási vágy behatárolt, pont úgy, ahogy lehetetlen többet megkapni általa, mint ez a anyagi világ. Mi most is a Végtelen Világban vagyunk, körbeölelve a Teremtő szeretetet által. Azonban csak a legkisebbik fokozaton vagyunk képesek érezni azt, pontosan annak megfelelően, ahogy érzékeljük ezt a világot, vagyis ez a maximum, ami lehetséges.

Ha az emberiség összes generációja, az időben megkapná az összes élvezetét ennek a világnak, ezt is csak egy „kicsiny gyertyának,” (Ner Dakik) nevezhetnénk, vagyis a Fény egy kicsiny szikrájának. Az összes többi Fény kizárólag az adakozási vágyban tárható fel.

Miért van ez a szigorú feltétel? Tény, hogy egy kicsiny szikra van mindössze szemben, azzal a hatalmas élvezetre irányuló vággyal, amelyet azonban ez a kicsiny szikra teremtett.

A vágy azt követő fejlődése annak köszönhetően tűnik fel, hogy érzékelhetővé válik az Adó. Azaz, minden, ami túl van a mi világunkon, a teljes, hatalmas, spirituális Fény, amelyet később feltárulni érzünk, az adakozó kiérdemelt megérzése által.

Azonban nem tudom az Adakozót érezni, ha nincs meg bennem a hozzá hasonló minőség, vagyis az adakozás. Kiderül, hogy meg kell szereznem az altruista vágyakat, és az adakozásomnak megfelelő mértékben, érezni fogom a Teremtő adakozását. Ezt nevezzük Felső Fénynek.

A Teremtő, adakozó. a szeretetét adja nekem, de csak annak a mértékében fogom ezt érezni, amennyire én magam is adakozom Felé – vagyis ha a vágyaink hasonlóak. A Teremtő teljes egészében feltárul a számomra akár most is, de én még sem érzem? Nem, mert nem tudom érezni. Nincsenek eszközeim, hogy érezhessem.

Ennek a kiterjesztéséhez, fejlesztenem kell a vágyam, és akkor érezni fogom Őt. Ez lesz az én NRNHY Fényem, a Teremtő rám irányuló hozzáállásának, szeretetének feltárulása. Először az adakozás tárul fel, aztán a szeretet.

KN

11 Júl 2011

Befordítani magunkat, az égben lévő pont felé

Kérdés

Mit jelent korrekcióra való készen állás?

Válasz

Valaki készen áll a korrekcióra, amikor elérte ezt az állapotot, és a minőségeinek, valamit a formaegyezés törvényének megfelelő módon képes, valamilyen új, speciális jelenség érzékelésére. Azaz, amikor már látja, hogy ez nem természetes módon jön el, hanem a felső és az alsó kapcsolatrendszerének eredményeképpen.

Meg kell értenünk, hogy van a Teremtő és a teremtmény, és egy üresség választja el őket egymástól. Nincs közöttük kapcsolat. Csak annak a mértékében, amennyire a teremtmény készen áll a Teremtővel való hasonlóságra, fogja érzékelni önmagában a Teremtőt magát.

Ez a készenlét, egyrészt, mint jószerencse, jó sors jelenik meg, annak a mértéknek megfelelően, mennyire akarja valaki önmagát eltörölni, és meghajolni, ha szándékozik folytatni az útját, függetlenül attól, mi történik. Képes kontrollálni, hogy vajon még a helyes úton van, vajon beleillik-e a csoportba (habár hogy a csoport mennyire illik hozzá, az is a személytől függ) és ha nem adja fel az erőfeszítéseket és folytatja azt, el fogja érni a spirituális feltárást.

Azonban a személy nem tudja hol fog ez feltárulni. Földi elmével és szívvel soha nem tudhatóak a következő fázisok. Ezek mindig hirtelen tárulnak fel, és egy olyan megjósolhatatlan formában, amit képtelenség előre elképzelni. Végül is egy új természetet szerzünk meg. Ezért ha valaki hittel, és a kegyelmi megigazulás állapotában maradással folytatja a munkát, megy, leszegett fejjel, állandóan szem előtt tartva a spirituális nagyságot, akkor eléri a célt.

Most valaki vagy nem érzi, vagy nem érti, ami mondva lett erről, azonban meg fogja szerezni az érzését és a megértését a kitartással folyatott előrehaladás által, „mint az ökör az iga alatt, vagy a szamár a terhekkel.” Semmi más nem szükséges a mi részünkről! Minden mást megkapunk, a teljes edényt felülről.

A munkánk minden nehézsége az, hogy úgy kell dolgoznunk, mintha egy helyen lennénk, de a feltárulást egy másik helyen kapnánk meg. Nem fogom megkapni a következő állapotot a mai egoisztikus vágyaimban, vagy a földi érzéseimben, vagy elmémben, de még abban a spirituális beteljesedésemben sem, amellyel már léptem egyet a spirituális létrán.

Csak azért érem el, mivel hozzátapadtam, lenulláztam magam mivel olyan nagy és erős, mint én egy kicsiny spermacseppé válok, és belefoglaltatok a Felső szintbe. Ezért ha valaki kérdezi, hogy érhető el a spirituális feltárás, a válasz, így szól: „az egyetlen ponttá válás által…”

“Jó szerencse” nem azt jelenti, hogy megnyeri valaki, mint a lottót, hanem valami, amit úgy nevezünk: „dolgoztam és rátaláltam” Ez történik minden pillanatban, erőfeszítést teszek és találok valamit, egy teljesen különböző helyen. Ez valóban rám zuhan, mint valami ajándék, Felülről. Ezt nevezzük „jó szerencsének,” amelyet azonban senki nem vár el előzetesen. Talán van, aki elvár valamit, de semmiképpen nem abban a formában, amelyben megkapja.

KN

11 Júl 2011

“Spirituális” gyakorlatok: a végső felülvizsgálat

Kérdés

Az egoizmus okosan és találékonyan ábrázol különböző képeket előttem. Hogyan különböztethetem meg a hazugságot bennünk, amelyek mások szeretetének álcázva bukkannak fel bennük? Végül is annyiféle vallás, és módszer beszél ugyanerről a szeretetről.

Válasz

A világunkban, a „felebarátok szeretet,” egy primitív játéka, a kicsiny egoista embereknek. Megtalálható valóban bárhol, a valódi, magasztos szeretete a felebarátoknak, olyan módon, úgy, hogy az gyakorlatban működik, folyamatosan?

Valóban, az emberek különböző megállapodásokat kötnek annak érdekében, hogy egymás „szeretetében” élhessenek, egész települések vannak ilyen módon berendezkedve Olaszországban, Indiában, Ázsiában. Azonban ha kicsit közelebbről vizsgáljuk ezeket meg, láthatjuk, hogy ugyanolyan egoisták itt az emberek, mint máshol, csak ebben az esetben elhatározták a mindenki számára kényelmesebb szociális viselkedési normák bevezetését.

Volt idő, amikor a kibutzok virágoztak Izraelben – mezőgazdasági szövetkezetek, melyek kollektív tulajdonban voltak, hasonlóan, egy kollektív farmhoz. Az emberek azért döntöttek így, mert meg voltak győződve, hogy ez több előnyt jelent a számukra, „adjunk fel részben az egónkat, és majd jól fogjuk magunkat ettől érezni.” Minden teljesen érthető ezzel kapcsolatban, azonban ez tényleg valódi altruizmus?

Az emberiség azt hiszi, ha bármit feladunk a felebarátaink irányába, az már is adakozás, altruizmus. Azonban emberek, akik csak egy kicsit is jobban informáltak az emberi természetről, vagy akik a kabbala tudományát tanulmányozzák, azok tudják, hogy bármilyen lemondás, nyereséget érdekében történik. Lényegtelen, miről mond le valaki, mindig megtalálható, mit kap érte cserébe. Még ha a nyereség rejtett módon is, de mindenképpen jelen van.

Például azért szeretné egy kibutzban élni, mivel ez megszünteti az aggodalmamat, hogy milyen módon rendezzem be az életemet. Egyszerűen azt teszem, amit mondtam. Azonban a fejlődés meghaladta ezt a megoldást, és a kibutz ideje lejárt. Ennek a fajta közösségnek, mint egésznek, nincs jövője.

Már láthatjuk, hogy az emberek közötti kölcsönkapcsolatok összességének változnia kell, a bennünk óriásivá duzzadt egoizmus miatt.

A változás folyamatosan történik, és ennek a belső dinamikának fog valamilyen módon megvalósulnia, különben robbanásszerűen fog kitörni.

Ez megtörtént a történelem során több vallással, hitrendszerrel, és módszerrel. Ma ezek egy világméretű kirobbanáson mennek keresztül, mivel az ember újra valaminek a keresésébe kezdett. Ez a végső felülvizsgálathoz vezet, hogy vajon ezek a módszerek kínálnak bármilyen valóságosat?

Ezt az analízist követően, ezek a praktikák a saját végükbe zuhannak. Végül is, ma az alapján az integrált mechanizmus alapján elemezzük őket, amilyen maga a természet. Még soha nem alkalmaztuk ezt a feltétel rendszert. Az emberek még egyszer végig pörgetik a mindenféle praktikákra, gyónásokra, misztikus tanításokra vonatkozó oldalakat, megpróbálva megérteni, hogy képesek ezek bármiben is segíteni, az új, integrált világban való eligazodásban?

Ez a folyamat egy rövid ideig eltart, hamar elér a végéhez, miközben minden velük szemben felépített elvárást lerombolva. Mindenki látni fogja, hogy értelmetlen, bármilyen segítséget várni ezektől. Minden ilyen értelemben elemzett tárgy kitart néhány évig, miközben feltárul a tarthatatlansága.

Végül is ha valaki nem változtatja meg az emberi természetét, hogy az olyan módon integrálódjon a lélekbe, mint a természet maga, akkor semmilyen más recept nem fog segíteni neki. Az egyetlen módszer, amely az embert globális, integrált lénnyé teszi és egyesíti másokkal, a Reformáló Fény bevonzásának módszere, azaz a kabbala tudománya. Csak mindenkinek meg kell kapnia a lehetőséget, a saját gonoszságának felismerésére. Akkor minden említett eszközről, praktikáról és azok kombinációjáról kiderül, hogy erőtlenek, és ezeknek a „spirituális trükköknek,” a teljes kiárusítása be fog fejeződni, a nem létbe zuhanással.

Az ember képtelen lesz lenyugtatni magát, mivel a világ rettenetesen gyorsan változik, és a probléma már nem az, hogy nyugtassuk el magunkat, hanem az „érdekek harca” hogyan érvényesüljön. Senki nem lesz képes túlélni az integrált rendszerben anélkül, hogy ehhez alkalmazkodna.

KN

10 Júl 2011

Mint az agyag a Mester kezében

Ne úgy képzelje el senki a Teremtőt, mint aki valahol messze van, egy távoli világban, elválasztva mindenkitől. Minden a mi vágyunkban létezik, és önmagunkon belül tárul fel.

Úgy tűnik a számunkra, hogy a teljes valóság rajtunk kívül létezik, valahol messze, és hogy az szintekre oszlik, kövületi, növényi, állati, és a beszélő rétegekre, amelyek közelebb, illetve távolabb esnek tőlünk.

Úgy tűnik az embernek, mintha ez nem ő, mintha ez egy külső, idegen dolog lenne, de ez a zavarodottság az első pillanattól adott a számára, mint a törés következménye. Azonban ahogy elkezd dolgozni, az adakozás elérésén, fokozatosan, az adakozásra való készenlétének és az egoizmusa feláldozásának megfelelő mértékben, elkezdi érzékelni az univerzumnak ezeket a részei a lelkében, amelyek ma külsőnek és idegennek tűnnek a számára

Magától értetődően minden hozzá tartozik, csak külsőnek tűnik, az érzékelési problémák miatt.

Ezen az úton a Teremtő felébreszti a személyt a meghívásával, és minden lehetőség megragadásával, amivel az ember egyre érzékenyebb lesz az adakozásra adott megfelelő válaszra. Neki csak végre kell hajtania az utasításokat, növekvő precizitással. Ezért nevezik a Tórát „instrukcióknak (Oraa) hogy használhassunk minden megkapott eszközt ebben a világban (a tanítót, és a csoportot, the) és meghaladják azt..

Lényegtelen, hogy valaki nem érti mit is csinál, csak, mint egy kisgyerek játszik egy játékot. Ha valóban vágyik a spiritualitás elérésére, és kész eltörölni magát a tanítóval, a csoporttal és a tanulással szemben, annak érdekében, hogy megváltozhasson az ő segítségükkel, és egy formálható agyaggá váljék a kezükben, és elkezdje érezni a benne zajló változásokat.

Az ember nem tudja, honnan érkezik mindez. A kabbalisták azt mondják, hogy ezek a Körülölelő Fényből érkeznek. Azonban mi nem érzékeljük a Körülölelő Fényt, mivel ez nem lesz belső fénnyé, ezért csak a hatását tapasztaljuk meg, mint eredményt. Hirtelen elkezdünk egyre többet megérteni és érezni, és egyre készebbek leszünk az adakozás, a tanító és a csoport befogadására.

A Körülölelő Fény ezen a módon működik, minden a mi, változásra irányuló érzékenységünktől függ, amit meg kell szereznünk. Kívánnom kell ezek megtörténtét, közvetlenül bennem, a vágyaimon belül, akarnom kell, hogy a Teremtő képe, azaz az adakozó képe beöltözzön a lelkemben, azaz a kapni akarásra irányuló vágyaimban megjelenjen a adakozás formájának megszerzése.

Ezáltal elérem az összetapadást, érzékelni fogom, hogy fonódok össze a Teremtővel, önmagamon belül. Azonban azzal, hogy kapcsolódom a Teremtőhöz, benne létezem, és Ő pedig bennem. Ezért nevezik Őt úgy, hogy Teremtő (héberül Bo-Reh) azaz “gyere és láss.”

KN

10 Júl 2011

A jelzések nélküli út

A probléma abban a tényben rejlik, hogy nem értjük, mennyire messze vagyunk, az adakozás minőségétől.. Minden kicsiny cselekedet, közelebb visz minket a célhoz. Ez az, ahogy haladunk az úton, milliméterről milliméterre, és és egyetlen milliméter sem ugorható át.

Ma, az út el van rejtve előlünk. Például, ez alatt az étkezés alatt, ahol mi most vagyunk, 20 vagy 30 milliméter haladunk, ennyi emlékeztető Reshimoton (emlékeztető spirituális gén) kerülünk át. Ez nem kevés, de senki nem így fogja érezni. Ez nem kevés, de senki nem így fogja érezni. Ez az, ahogy ez működni fog, ameddig el nem érjük, a spirituális világ bejáratát. Csak akkor fogjuk érezni is.

Most ez olyan, mintha Madridba, autópályán mennénk, ahol nincs semmilyen jelzés, merre is kell a továbbiakban mennünk. Így működik ez az első és az utolsó méter tekintetében is, mielőtt Madridba érnénk, és ezért számomra az első métertől az utolsóig, minden teljesen egyforma, ugyanaz az autópálya, fák, és mezők…

Nem is ismerjük fel, mennyi, kicsiny cselekedetet hajtottunk végre minden pillanatban, amelyek együtt adják ki az előre haladásunkat. Nem véletlen, hogy nincsenek útjelzők, kilométerkövek az út mentén. Azért van ez így, hogy az ember magából az utazásból tanuljon meg élvezetet szerezni. Ha valaki az adakozás felé halad, akkor még a sötétségből is élvezetet kell, hogy megtapasztaljon. Különben kizárólag a jutalom megszerzése miatt tesz mindent.

Ezért nem kell várni az út végéig, mert nincs vége. Az út akkor fejeződik be, amikor valaki azt eldönti: „nincs már célom, annyim van, amennyim. Az egyetlen dolog, amit akarok, az élvezni az adakozást.” Vagyis akkor szerzi meg az igazi jutalmat, amikor már nem vágyik rá, azaz pontosan ezt jelenti, hogy valaki elérte a célt.

KN

08 Júl 2011

A spirituális szégyenérzet jutalma

Az „Előszó a Kabbala Bölcsességéhez’ című munkájában Baal HaSulam bemutatja híres példáját, a vendég és a Házigazda történetéről, ami az ember és a Teremtő viszonyát írja le. A Házigazda úgy üdvözli és fogadja a vendégét, mint legközelebbi barátját, és a szeretete erejével vezeti, és akar neki adni mindent, anélkül, hogy ezért bármit szeretne visszakapni cserébe.

A Teremtő a vendég kiszolgálásában leli örömét, azaz a vendég boldogságában, és semmilyen kompenzációt nem vár el cserébe, mivel a szeretet törvénye arra kötelezi Őt, hogy kizárólag ezen a módon cselekedjen. Ezért éppen ellenkezőleg érez, ha a vendég nem fogadja el, visszautasítja, a számára elkészített dolgokat, akkor a házi gazda elszomorodik és rosszul érzi magát, mivel Neki egy hatalmas vágya irányul a vendég, a barátja beteljesítésére, és annak minden hiánya kitöltésére.

Ha a vendég kényelmetlenül érzi magát, ez az érzés nem közvetlenül a Házigazdától jön, hanem a felszínre kerül, amikor valami hiányérzetét a vendégnek, egy más valaki ki akarja tölteni. Ezen a kielégítésen, kitöltésen belül van valamiféle szégyenérzet, a ki nem érdemeltség érzése, mivel a saját rész, saját erőfeszítés hozzáadása nélkül kapott valamit, valakitől és ez okozza a szégyen érzését a vendégben.

A szégyen érzése nem más, mint hogy a vendég felismeri, miben van valódi hiánya. Azt gondolja: „ A Házigazda ad, én elfogadok. Mint megszerző, szégyenkezek, azonban semmilyen szégyenérzet nincs az adakozóban. Nem szégyelli magát, mivel Ő ad, azonban én magam képtelen vagyok az adakozásnak erre a cselekedetére. Ha tudnék úgy adni, ahogyan Ő, akkor nem éreznék szégyent én sem, sőt, tisztelnének érte!

A Házigazda nem érez semmilyen tiszteletet a saját adakozását tekintve, mivel az adakozás a természete. Ő a természetének megfelelően szeret engem. Ezáltal nem büszke arra, hogy ad, éppen ellenkezőleg, így elégíti ki a saját vágyát, vagyis hogy örömet okozzon nekem.

Ha adakozom, akkor ez tiszteletet ad nekem, nem szégyent. Ezért a szégyen, amit érzek most, nagyon is hasznos, mert segít nekem érezni az ellentétes fázist, azaz a tiszteletet, és az önbecsülést, amely az adakozó magas helyzetével jár.

A megszerzéssel együtt jár a szégyen érzése, ami mindennek a megértése tulajdonképpen. Hogyan és miért kell végrehajtanom a következő lépést, annak érdekében, hogy megszabaduljak a szégyen érzésétől, és elérjem az adakozó szintjét is közben. Itt nem kizárólag az adakozás eléréséről van szó, hanem el kell érni a szeretetet is! Ennek a szégyennek meg kell jelennie, el kell kezdeni gyűlölni azt az érzést, amely valójában megváltoztat engem a szeretet irányába, és akkor elérem a Teremtő állapotát.

Az összes szeretet, amely a Teremtő maga, egy hatalmas, új minőség megszerzésévé válik a számomra, amelyet elérek és kiérdemlek. Ezért most elkezdhetek szeretni, és értékelni ezt a szégyenérzést. Ezen keresztül, a szégyenérzet mélységén át, amit lassan elkezdek gyűlölni, majd ez a gyűlölet lesz az, ami szeretetté transzformálódik.

A teremtmény, egy sorozat belső értékelésen, tisztázáson át érkezik el ehhez a következményhez.

KN

08 Júl 2011

Kétszintű kabbalista közvetítés, műsorszórás

A világ fokozatosan elsüllyed a globális válságba, azonban az egyén, az úgynevezett törvénytisztelő állampolgár, ezt nem érzi. Nem lát ebből többet, mint amit egy adot időben mutatni akarnak neki. Tehát akkor, hogyan érjük el őket?

A kabbala bölcsessége két szinten adhat eredményt:

Először is, a Teremtő elérésével, azon a folyamaton keresztül, ahol felismerhetjük a végtelen és tökéletes erőt. Magunkba olvasztjuk, ahogy megismerjük, és közben megmenekülünk a halál angyalától, mivel ugyanolyanok leszünk, mint a Teremtő.

Ahogy megszerzem a hasonlóságot, többé a végességnek és a tökéletlenségnek az érzése nem gyötör. Most már, hozzá tartozom, még ha ez csak olyanfajta összetartozás, ahogy a petesejt a méhhez tapad. Most már bele vagyok foglalva, egy magasabb szinten vagyok, mint ez a világ, elértem a teljességet, a végtelent, a harmóniát és a szabadságot.

Másodszor, ebben a fizikai életemben, megszerzem a módszert, amely segít a szerencsétlenségek elkerülésében, amelyek egyre sűrűbben megnyilvánulnak a Földön. Valójában rendkívül függök másoktól, a világnak ezen a szintjén. Ezért nem garantált, hogy csak a kabbala tanulása jobb érzéket ad nekem. Mindez azért van, mert egy kölcsönös hálózatban létezünk, amely mindenhez, és mindenkihez kapcsolódik.

Előnyt szerezhetek a fizikai életemben olyan dolgokból, mint a gyermekoktatás, és a személyes hozzáállásom megváltozása, az élet irányába. A kabbala valóban segít nekem azokon a területeken, ahol személyes befolyást kell szereznem az életem felett, minél függetlenebbül másoktól.

Ezen a módon olyan előnyöket élvezhetek, melyeket már a tanulás első évében érezhetek. Sokkal eredményesebb oktatásban részesíthetem a gyermekimet, sokkal jobban megérthetem az életemet, mint mások. Azonban a kulcs elem mindig a Teremtő elérése marad. Ez jelenti ugyanis, a halál angyalától való megszabadulást.

Persze egyszerűbb megmaradni a „piaci árus Simonnak,” aki dinnyét árul, labdarugó meccset néz, miközben sört iszik, és vak marad minden másra. Milyen tervei, álmai vannak egy ilyen embernek? Számára a mennyország végtelen mennyiségű hamburgerben nyilvánul meg, egy plazma TV előtt, ami a csapata mindig nyer a fociban… a szemei állandóan a TV-re vannak szegezve, a kezei pedig maguktól mozognak. Nekünk semmit nem kell elmagyarázni egy ilyen embernek. Más hullámhosszra van állítva.

A kabbala műsorszórás, kétszintű:

Az egyik azoknak, akik az élet értelme megértése irányába törekszenek, és képesek új dolgok megértésére ebből. A második is értékes, mivel aki elkezdi a világot mélyebben vizsgálni, felfedezheti az azt működtető mechanizmusokat, és hogy az, milyen kapcsolatokat nyújthat a számára. Az emberi szokásokat, viselkedéseket a mindenség természete alapján láthatja, a fejlődés folyamatába illesztve, egy fontossági skálán. A személynek meg kell ezeket ismernie a mi világunkban, a teljes, globális rendszer működését, és akkor elkezdheti megérteni az elveket annak megfelelően, amit lát a gyakorlatban működni.

Ez egy nagyon értékes ajándék. Valaki csak álldogál az utcán, és képtelen megérteni, hogy mi történik, azonban velünk hirtelen elkezdi a dolgokat összekapcsolni, és a szétválasztott darabok, egy élvezetes képpé alakulnak a szeme előtt. Feltárul a világ, amelyben él, és az utazás, amely elrepíttette az emberiséget a jelen állapotába.

Nem értette ezeket a dolgokat ideáig. Egy függöny mögött élt, „ez az én házam, munkám, hálószobám, és ez az én ételem.” Most felnyílt a szeme, még mielőtt elkezdett volna a Teremtőn és annak célján gondolkozni. Ez az, ahogy emberré válik valaki ebben a világban.

KN

08 Júl 2011

Amikor a nap soha nem megy le a zenitpontról

Kérdés

Kutatások bizonyítják, hogy az emberiség 80% hisz, egy magasabb erőben, amely mindent felügyelet alatt tart. Miért nem magyarázzuk el az embereknek, miféle erő is ez, és hogy mit akar? Ez sokkal érdekesebb lehetne, mint a szeretet hívása.

Válasz

Semmi nincs, amit elmagyarázhatnánk. A Felső Erő a természet, a törvény, egy erő, amely ugyannyira megváltoztathatatlan, mint a gravitáció. Ez abszolút erő, aki jó, és jót cselekszik, és soha nem változik.

HA ez az erő változatlan, olyan, mintha nem is létezne. A változás képtelensége, mintha eltörölné ezt az erőt a mi szempontunkból. Ez ugyanolyan, mint ha a nap állandóan delelő ponton lenne, és mi ez alatt a feltétel alatt élnénk. Nincs semmi oka annak, hogy figyelembe vegyük ezt az erőt, ha mindig ott volt, és ott is lesz. Csak van, és kész.

A mi életünkben, mindig azon az alapon végzünk számításokat, minek kell megváltoznia, amitől függhet az előrehaladásunk. Az egy másik dolog, hogy olyasmiről beszélünk, ami állandó, és megváltoztathatatlan, és mégis folyamatosan olyan mértékben függünk tőle, de csak olyan mértékben, amit nem nevezhetünk függésnek.

Ez az, ami a Teremtő. Ezért annyira nehéz elmagyarázni ezt az embereknek. Valójában mi nem is Hozzá, hanem magunkhoz imádkozunk. Azt keressük, hogy lehetne megváltoztatni, azonban Ő megváltoztathatatlan. Természetesen én fogok változni, de ehhez akarnom kell ezt, vágynom kell erre, és ehhez nem kell számításba vennem Őt. Ő jó, aki jót cselekszik, és mellette én olyan vagyok, mint egy elrontott gyerek, akiknek a szülei megadták a feltétel nélküli szeretet, miközben azt teheti, ami örömet okoz neki, ki tud kerülni az ellenőrzés alól, tudva, hogy semmi rossz nem történhet vele.

Ez a mi problémánk tehát, hogyan magyarázzuk el az embereknek, hogy a Teremtő olyan, mint egy szilárd fal, és egyszerűen csak van. Ugrálhat valaki előtte, lengetheti a karját, ez a személy problémája, azonban a fal továbbra is ott tornyosul.

Az ember alig tudja ezt elképzelni, hiszen akkor kivel kell megállapodnia a dolgokban? Azt jelenti ez, hogy nincs senki, akitől kérhetne? Hogy magyarázhatnánk el azoknak, akik hisznek egy magasabb hatalomban, hogy értelmetlen, egy megváltoztathatatlan erőhöz imádkozni, hogy legyen hozzám jobb ma, mint tegnap volt? Hiszen ez azt jelenti, tegnap nekem kárt okozott…

Valójában mi az Egyetlen létezővel akarunk egyezkedni, aki jó és jót cselekszik a bűnössel és az igaz emberrel egyaránt. Azonban az ember számára ez azt jelenti, hogy jó, vagy rossz, az eredmény mindig ugyanaz lesz.

Egy hétköznapi ember állandóan változik. Minden pillanatban a világhoz hasonlítja magát, számítgatva a belső és a külső változásokat. Nem érti, hogy mit jelent az univerzális, általános, nagyszerű, változatlan Erő fogalma. Ez elillan az érzékszerveink elől, mivel azok a változásra vannak behangolva, és nem a statikus feltételekre. Egyszerűen nem látom, ami nem változik, nem jelenik meg a látókörömben.

Ezért képtelenek vagyunk elmagyarázni az embereknek, mi a Teremtő valójában. Néha azt mondom, a Teremtő, az a természet, ami nem változik, senki nem imádkozhat hozzá, az ima, egy önmegítélésen alapuló cselekedet. Válaszként az én szétszakadt részeim összekötésbe kerülnek. Ez a valódi probléma: önmagunkat ítéljük meg, miközben a Teremtőt kérjük meg a változásra az irányunkban. Azt mondjuk: „egy kicsit teszek Uram, a Te malac perselyedbe most, és ezért kérlek, ments meg engem a bajból.”

Azzal, hogy a Teremtő megszólítását így értékeljük, azaz, hogy Ő eközben egy hajítatlan erő, elutasítjuk annak a lehetőségét, hogy valaki ilyen módon forduljon hozzá. Aki ezt teszi, nem látja, hogy neki kell megváltoznia. Egy új, nagy fejlődésadag szükséges ahhoz, hogy másképpen kezdjen el viselkedni.

Bármiről is beszélünk, beleértve a válságot is, lényegében a szenvedés útját magyarázzuk az embereknek. „Máskülönben bajok lesznek, és ez nem jó senkinek. Változzunk meg.” EZ ugyan nem hazugság, de nem is igaz.

Mondanunk kell valami mást azoknak, akik eljönnek a kabbala bölcsességéhez, hogy elérjék a teremtés célját: „nektek fölé kell kerülni mindennek.” Lényegtelen, hogy ez jó, vagy rossz, az értelem fölötti hit szintjére kell emelkednetek. A cselekedeteket nem a szenvedés vagy az élvezet támogatására kell megtenni. Ez ugyanis nem adakozás. Az értelem feletti hit eszköze, ami felemel, és ami maga a nyereség. Vagy a munkánk, a gonosz elől való menekülés lenne, hogy a jót, majd a jövőben érjük el? Valamiféle kompenzációt várunk? Önmagunk beteljesítése miatt szeretnénk elérni a teremtés célját, ahelyett, hogy örömet okozzunk a teremtőnek ezzel?

Másfelől ki feltételezi az öröm nyújtását a Teremtő felé, ha az egy törvény? Ez a legizgalmasabb pillanata a magyarázatunknak.

KN

07 Júl 2011

Az értelemre vonatkozó kérdés elő való menekülésben élni

Egy olyan valóságban vagyunk, ahol évezredeken át kell fejlődnünk. A kezdetekben barbárok voltunk, fogalmunk sem volt hogyan és miért – de valódi állatok voltunk. Majd elkezdtünk emberi viszonyokat építeni egymás között, társadalmat formálni, és technológiát fejleszteni.

Így, fokozatosan, mindezeken az eseményeken keresztül, felfedeztünk egy folyamatot, amely célirányos volt az első pillanattól. A vágyak új arculata tárult fel az emberiség számára, folyamatosan előre nyomva a fejlődésünk új menete irányába minket, hogy beteljesíthessük magunkat. Azonban ha egyszer elértünk egy bizonyos állapotot a fejlődésben, elkezdtünk megtapasztalni olyan vágyakat, amelyek nem elégíthetők ki ebben a világban.

Az ember hirtelen elkezd dolgokon gondolkozni, amelyeket nem talál meg maga körül. Étel, szex, család, pénz és tudás különböző kombinációkban – ez a teljes választék. Látszólag mi egyéb lehetséges itt ezek kívül? Mégis egy nap, az ember új kérdésekkel szembesül, a gyökereiről, a létezés okáról és értelméről. Hirtelen észreveszi, hogy minden dolognak van oka, folyamata és eredménye – azaz kezdete, fejlődése és vége. Úgy látszik, én sem vagyok kivétel…

Ez a kérdés már nem az állati szinthez tartozik, hanem a bennünk rejtőző emberhez. Ameddig ez nem bukkan fel, a teremtmény olyan emberi formát birtokol, amely nem tesz fel az élet értelmére vonatkozó kérdést, vagy nem is kérdezi meg más ezt tőle, elégedett az önbeteljesítés rendelkezésére álló formáival és módszereivel. De amikor arról beszélünk, hogy valaki tudni akarja, hogy „Miért létezem? Miért vagyok itt? Honnan jövök és hová tartok?” Hogyan kaphat mindezen kérdésekre választ valaki?

Először fel kell tárnia az esedékes kérdést, mivel az nem is olyan egyszerű. Mindenki felteszi ezt a kérdést, de az egész probléma nem a kérdés mélységében rejlik, hanem az irányában. Végül is a kérdés maga az edény, azaz a Kli.

A végén az ember teljesen összezavarodik. Emellett a természetünk által törekszünk az önbeteljesítésre, amely miatt cselekedetek sorozatát hajtjuk végre, szokásokat és viselkedés mintákat veszünk fel. Teszek valamit, hogy jól érezzem magam. Tehát felveszek egy szokást, amely segít a pszichológiai kompenzációban és a vélt öröm megszerzésében. Ez az, ahogy megnyugtatjuk, álltatjuk magunkat, elkerülve a nyugtalanító kérdések, azok teljes mélységében, kikerülve az igazsággal való szembesülést. Nem érdekel minket az igazság, kizárólag a belső kényelem és nyugalom.

Másképpen megközelítve, nem vagyok elégedett, az új edény, vagy vágy birtoklása miatt érzett veszélyek miatt, amely állandó kutatásra, keresésre sarkal, elemzésekre kényszerít, és belső szenvedést okoz. Elméletileg élveznem kéne ezt, mivel ez az, ahogy fejlődök, és a fejlődés sokkal fontosabb, mint egy múlékony érzékelés. Azonban mit tegyek, ha enélkül is képes vagyok kielégíteni magamat és ennek a belső tűznek a visszafogása mellett is jól elvagyok? Amim van, az elegendő a számomra.

Hamarosan túllépek az életemet csak fárasztó és bosszantó nehézségein. Az öregség eléri az embert, aki megelégszik ezért a kevesebbel is a nagyszerű helyett.

Így, a problémánk, és a nagy ellenségünk a hétköznapokban rejlik, amikor a mindennapokba elkezd megjelenni a spirituális szint – azaz az emberi szint bennünk.

KN

07 Júl 2011

60 queries in 0,613 seconds.