Szerző arhívuma: geocosmos

Kérdés

Hogyan jutunk el a szolidaritáson – kölcsönös felelősségen – alapuló gazdasági rendszerhez?

Válasz

Baál HaSzulám erről szimplán így ír : “Mindenki megtesz ezért a társadalomért mindent, és kap annyit, amennyi a minimális létszükséglete, a létminimum standard. Ebből precíz formulák következnek: az, amit az izraeli tiltakozók is kérnek: igazságos elosztás.”

Ugyanis mostanáig annyit kaptunk, amennyit elloptunk, kihazudtunk, elragadtunk mások elől. Egoisztikusan cselekedve a családi kapcsolatokat kihasznáéva, nyomást gyakorolva itt-ott, hogy maximumot sajtoljuk ki magunknak. Mostantól viszont nincs többé a “több”. Vagyis törekednünk kell a tisztességre, a fair-ségre.

Más szóval, miért érdemlek én többet, mint te? Oké, te okosabb vagy. Na és? Tehetek én arról, hogy hülyének születtem? Tegyük fel, én 2 és fél máteres vagyok és 150 kiló és bokszolok. Te csak 1 m 50 vagy és 50 kiló, de eszes. Én nehezen kaparom össze a havi minimális kétezer dolcsit, te meg milliókat keresel. Legszívesebben odamennék és egy jó belegyenest behúznék, s elvenném a milliódat,de csupa jó szívből hagynék neked 5000 dolcsit.

Szóval, mi e két lehetőség közül a tisztességes, a fair? Nekem erőt adtak, s arra használom, hogy mások fölé kerekedjek. Neked agyad lett és ugyanerre használod. Ez a mai világunk.

Ez a rendszer most épp összeomlásban van. Nincs műás hátra, egy kiegyensúlyozottabb formát kell kialakítani, hogy egyensúlyban lehessünk mi ketten. S ebben sem az én erő, se a te agyad nem juthat közös nevezőre. Máshogy kell számítani.

Báal HaSzulám egyszerűen a maga kora “szocialisztikus” stílusában csomagolja ezt. Amíg ez a régi számítgatás megy, addig valakik mindig elégedetlenek lesznek a maguk torta-részével.

Másrészt értenünk kell, hogy miért is venné el tőlem valaki azt a pénzt, amit magamnak megteremtek. A valóságban senki nem lop tőlem. Hanem gondoskodjunk egymásról, mint egy nagy családban, mint mikor a legjobbat meg akarjuk adni a gyerekeinknek, rokonainknak, hisz ez nagyobb öröm, mint a keresményünk.

Persze az ilyen interakciók felé sok javítás, felépülés kell még.Nem akarunk olyan fajta erőszakot, mint a szovjeteknél.Egy újfajta nevelés kell ehhez. Nincs más esély, magától ez nem fog menni. Fokozatosan tájékoztatnunk kell az embereket, hogy ez a helyzet s ez kell a társadalmaknak, az országoknak,a világnak ma. Enélkül az első lépést sem tesszük meg.

De amint megtesszük ezt a lépést, megdöbbenünk, hogy milyen símán megy majd minden, s mindenki szemmel láthatóan jól jár majd.Csak el kell kezdeni.A végső formula elsőre keménynek tűnik most. Külső nyomás nélkül saját magunkat kötelezzük arra, hogy mindet, ami neked nem létszükséglet, azt másnak adunk, mintha a gyermekeink volnának, akinek minden igényét ki akarjuk elégíteni. Először mindenkinek a amag jóakarata szerint meg kellene érezni ezt a világszemléletet, ugyanis a nem-fizikai /=spirituális/ világban nem lehet erőszaknak helye.

Igen, egy nehéz és mély tudati váltásról beszélünk. Muszáj lesz elkezdeni. Másként a természet fog rá kényszeríteni gyorsan. Mi már rég le vagyunk maradva. A magunk erejéből kell elindulni s ez csak a társadalom nevelésével indulhat el. Tehát ez az új nevelési folyamat a kulcsa annak, hogy a világot átalakítsuk.

A világ globális lett. Igen, az univerzum alaptörvénye kör alakú: a globális gömbölyűt jelent, mint a földgömb is.

Egybekötve és egymástól függve létezünk. Ezért a konfrontáció, az ellenségesség nem működik, olyan rend kell, ahol az emberek meleg, szívélyes kapcsolatokat építenek s mindenki tapintatos a másikkal. Mi is az a szolidaritás a közös felépülés felelőssége? Én teérted, te énértem vállalsz kezességet s mindenki mindenki másért. És így lesz ez az egész földön.
Gyorsan efelé haladunk. Ezt mutatja a változás gyorsasága, s ez egyre nő. Nemsokára észleljük, hogy nem a mienk az egyetlen ország, ahol a szolidaritás, a kölcsönös felelősség tud csak megoldani bajokat. Ha elhatározzuk, hogy egy kerekasztal körül leülve beszéljük meg a dolgokat, még külön érzelmi elégedettséget is érzünk majd eközben.

Mindenki tisztelettel nézi a többieket, hiszen kis kompromisszumokat kell mindenkinek hozni : figyelembe kell mostantól vennünk mások érdekeit is. Ettől melegség fog el belül, biztonságban kezdjük érezni magunkat: együtt vagyunk másokkal ebben. És ettől feltárul majd az egység belső ereje, ami hasonló az egónál nagyobb erőhöz.

Nemsokára az egész világ látja ezt, mert a sokfelé tiltakozó tömegeknek csak ez az egy hiányzik: a szeretet. csak még nem tudják ezt kifejezni.

A Zohar, “Shlah Lecha (Küldd magad)” 17. rész mondja: És a Mózes által küldött kémek panaszra gerjesztették a jövendő nemzedékeket, mert ugyanazon a napon rombolták le az Első és a Második templomot és sok tízezer ember lelte halálát azok miatt. És ez lett az oka a Jelenlét /Sehina/ országból és a népből való távozásának.És a Józsué által küldött kémekről írva van: “Visszatéríti lelkét az Úrhoz”.

Tehát minden nemzedékben a pusztulásnak, a romlásnak az a fő oka, hogy egyesek nem követik a belső lelki – nem-fizikai, spirituális- ösvényt, mert félnek, lusták, közönyösek és nincs bennük meg a vágya felépülésre, javulásra. “Jó ez, de nem nekem való” ahogy a kémek mondták, mikor elsőként hazatértek Ízráél földjéről. Ez minden bajunk forrása.

A kérdés felmerül: előbb is történtek bajok, mielőtt Mózes a kémeket kiküldte, pl. Egyiptomban. Ez igaz, de a végső harc előtt mondták a kémek, hogy “igen, ott nagyon jó, de nem minekünk.”

Ez fontos pont. A személy valójában minden időben létezik. Ezért ezt a gyökeret kell kijavítani, s el kell dönteni, hogy nemcsak hogy jó, hanem nekünk jó. Nekem. Mi a jó benne? Az adás szándéka. Attól féltek a kémek: “Képes vagyok én igazán adni akarni? Hiszen ellenzem. Csak messziről tudok rábólintani, hogy az adás az jó dolog. De közelebról elérhetem? Nincs erre energiám és nincs erre szükségem…” Sokféle szinten elutasítjuk mindezt.

Ezért ez az a pont, amit ki kell javítani a felépülésben. Tehát életünk minden percében ezen a válaszúton vagyunk, s mindig a “kémek bűnét” javítjuk.

Összetört lelkeink a BYA (Beria, Yecira,Assziya), világaiban vannak, s ha egyesülünk, felszállunk az Acilutba, ami azt jelenti “Nála” . Igen, felemelkedünk lentről az önzésből és eljutunk a teljes felépüléshez. Vagyis kijavítjuk azt a törést, ami a Foltosak, a Nekudim világában megesett velünk.
Ha nem tudunk egyetlen lélekké társulni a csoportban akkor más világban /megvilágításban/ vagyunk, ahogy az Acilut Zeir Anpin /Fiú/ világában a Teremtő mondja: “Nem lehetek egy helyen a gőgös emberrel” . Mi vagyunk “gőgös emberek” s ezért lejjebb vagyunk, mint az Acilut hatása /a Parsza / , a f BYA világaiban, ami a “szétesés világa.”
De azért a BYA spirituális, nem-fizikai szint, csak ott a személy el van vágva a Teremtőtől. Van némi megértése, érzése és tudása erről a még fel nem épült szellemi szintről. De aki csak épp elindul ezen az úton, ahz lejjebb van, azokról nem beszélve, akik csak élik a maguk normális életét az evilágban s el sem kezdtek az öönzetlen adás felé elmozdulni, vagyis nem kapcsolódnak a nem-fizikai – spirituális – létrához még.

De amennyire a közös munkában bevonzzuk a megvilágító Fényt,mely kijavít és felépít, annyira kapcsolódunk be lentről az Acilut Malkut-jába. És amennyi erőfeszítést teszünk e közös munkáért, annyira sikerül újra egyberagasztani szétesett testrészeit.

A Malkut az Acilut pontja lesz s mindne lélek még a Parsza alatt maard. De va vágyunk az adásra, az egységre,a közös felépülési vágy miatti szolidaritásra , a társak szeretetével, akkor felemeljük az Acilut malkutját – a lelkek közösségét.

És akkor elkezdünk dolgozni, hogy hasonlatosak legyünk a felépülő fiúra, a Zeir Anpinra az Acilutban, aki maga teremtő. És a MAlkut és a Zeir Anpin egysége még feljebb emel, a teljes felépülés javított állapotáig.

Kérdés

Torontóban lesz Kongressszus, “MI vagyunk a világ” címmel egy hónap múlva. Fontos rajta résztvenni személyesen, vagy elég virtuálisan?

Válasz

Igen, aki Észak-Amerikában él, annak van értelme átjönni Torontóba. Nagy kongresszus lesz ebben a különleges időpontban, miközben a világ gyorsan változik.

Egyesülnünk kell, amennyire lehet, tehát minél többen kell összegyűljünk. Ez nagy erőt ad a belső és külső változáshoz.

Hívok tehát mindenkit, s a részvétel a kijavítás felé ad új erőt majd.

Tegnap csodálatos előadásunk volt Netanya városában s most hetente más városba utazunk. Mindenkit hívok, hogy hozzon ismerősöket, rokonokat. Ez jó alkalom az általános rendszerhez kapcsolódi, felébreszti, összekapcsolja a lelket. Kár kihagyni a lehetőséget.

Mindenkinek mondom: hetente egyszer-kétszer menjetek el olyan helyekre, ahol a tüntetéseket rendezik és beszéljetek az emberekkel. Ezt hívják gyakorlati kabbalának.

Csak belső változást vár a világ tőlünk. Helyes, ha nem odakint, hanem idebent akarunk változni. Tény, hogy az egoizmus vezeti az eddig rendszereinket: gazdaságot, társadalmat, nevelést. de ezzel most le kell állnunk, mert a belső fejlődésünk már nem az egoizmust követi, hanem javítani akarja, a kölcsönös felelősség, az adás irányába.

Tehát feltárul a világ nem-fizikai /spirituális/ alakja. Csoda, ahogy az emberiség láthatóan megszerzi az adás készségét- a totális interkonnektivitást.

Kezdetben elkülönültünk egymástól. Az univerzumban tört össze valami, szétestünk.De most kezd összezárulni a közeg, egyre szorosabban fog egybe. Ezt hívjuk “integrált világnak”.

Mi bemutatjuk a kijavítva felépülő világot. De kivülről mutatva, miközben belül kell változnunk. A lényeg, ez maga a Teremtő, az adó megvilágító Fény bennünk. Ha ezzel az univerzális globális világgal harmóniába kerülünk, akkor kijavítódnak, felépülnek önző vágyaink s megjelenik bennük az adó-Fény.

Szóval a régi módszerek elavultak. Ezt el kell fogadni tényként. Ha nem kapcsolat építésen dolgozunk, semmi nem segít. Csak ez épít új világot.

A gazdasági rendszert nem lehet megjavítani. A katonaságban sem önerőből válik hőssé valaki. Mindig a kapcsolat segít mindenkit. Minél jobban az egységre törekszünk, annál sikeresebbek lehetünk mindenben. Minden belül kezdődik, s akkor lesz sikeres. Nem menekülhetünk a kijavítás,a felépülés fényétől. Erre kötelez a kor.

Talán minden emberi kapcsolatnak van a két félen túl egy harmadik eleme: a kapcsolat ereje közös, mindkettejükhöz tartozik. A kapcsolat mindig két fél közt kötődik, mindig két különböző ember közt. De ha eltérnek, hogyan egyesülnek?
Ha nem különbözünk, hogy lehet kapcsolatról beszélni? A kapcsolat szó jelzi, hogy távolság volt köztünk. A harmadik elem az, ami a két fél között, közös hidat épít ki.
Ez a harmadik rész, ami tartalmazza mindkettőjük egy részét, és azt a részét is amiben nem forma-egyeznek.
TEz látható a Bina, szrkezetén, ahol egyesül a felső 3, a GAR és az alsó 9, azaz a ZAT s más részek együtt a felső képét hozzák el a lentibe. ez a kép, a Celem. Egy egész rendszer kell ahhoz, hogy a felső lejöjjön az alsó rendszerbe s kapcsolatba kerüljenek.
A felsőnek kell egy hely is, ahol az alsó elfér benne, ez a Méh (Rechem). Ez a felső testének része, de az alsó számára áll készen.
Mindeme szerkezetek a felső s az alsó közti kapcsolatra a második megszorítás (Cimcum Bet),szabályai szerint működnek, s mi e komplex szerkezet szerint élünk. Vannak arcok, Parcufok, amit száárot-nak, hajnak hívnak, s másokat “öltözéknek (Levushim). A belső parcuf a külsőbe öltözik s így csatlakozik a lenti parcufhoz.
Mivel ez egy komplex szisztéma, az evilágban képtelenek vagyunk helyes kapcsolatra egymás közt. Csak ha egymás belső felépülési vágyát tekintjük, ami közös, akkor leszünk egymás részei. Ez a szolidaritás, a kölcsönös felelősség, az árvut. Amíg ezt el nem érjük, nem tudjuk, mi aza közös vágy szerkezete.

Odáig kell eljutnom, hogy mindenki vágya azonos legyen az enyémmel, akkor tudunk csak kapcsolódni. Akkor közös részeken át társulunk, noha közben mind megmaradunk különállónak is. Megőrzi mindenki a saját vágyait is külön az egoista alakját. Csak abban lesznek közösek, ami összeköti őket: a felépülés vágya. Ilyenek a társulás szabályszerűségei.

A szolidaritás /közös felelősség, árvut/ olyan társulás, amelyben a többi ember családtagnak számít. Itt és most nehéz ennek elképzelni a lehetőségét, de el kell érnünk belső fejlődésünkben erre a szintre, hogy a többi embert – előbb a tanulótársakat – szinte részünknek érezzük belül.

Hogyan érzékelem a családomat? Egy belső család képzet részének érzem magam. Ővelük együtt vagyok egy egységben. Tudom, mit kell adnom a családtagoknak, kiről kell gondoskodnom, kit kell támogatnom. Vannak idős szüleim, gyerekeim, unokáim, háztartási kiadások, felelősségek, adósságok, valaki tán beteg, segíteni kell, stb.

Amikor családi megbeszélés van, eszerint tekintünk egymásra, mindenkinek az igényeit figyelembe vesszük, a prioritásokat listába rendezzük, hogy milyen fontos igények merülnek fel. Eldöntjük, mit sorolunk az élre, s mi jön azután s azután.

Ha az egész világra így tekintenénk, mintha egyetlen család lennénk, akkor mindenki harmonikusan betagozódna e világba.Erre rákényszerít majd a természet, vagy csapásokkal, vagy megértéssel.

Kérdés

A Kabbalának mi a gyakorlati része?

Válasz

“Praktikus Kabbala” azaz gyakorlati elfogadás az, amikor gyakorlatozunk s nemcsak belül. de a belső munka is gyakorlati elfogadás, kabbala, amikor megteremtem a szándékot, az egyesülést /zivug, párzás/ gakorlatban a társakkal, nemcsak belül, hisz ez az adás-fény céljával való elfogadás. Vagyis nemcsak olvasunk egy könyvet róla, hanem megteremtjük az adás eszközét, az “ernyőt” és gyakorlati tetteket viszünk véghez.

Van min dolgoznunk. Csak egó-szűrő ernyővel lehetséges ez. Az ernyőt a kijavító, felépítő megvilágító Fény hozza létre. Ezt hívják gyakorlati elfogadásnak, kabbalának. Az élvezet-vágy adás-szándékot kap. Ez a világban egyedül fontos akció. A Kabbala tudománya az egyetlen, ami ennek létrehozásában segít, mert elmagyarázza, hogy működik ez az általános szerkezet s mi hogy működünk benne. Amikor fogom ezt a tudományt és megvalósítom, akkor “gyakorlom” az elfogadást, a kabbalát.

Olyan mint a fizika és annak alkalmazása. Elvben elgondolunk dolgokat, s mindegy, hogy értjük-e, a gyakorlati kísérletek számítanak, a mérések, az ellenőrzések. Vagy ahogy a gyerekek játszanak a felnövés előtt, hogy nagyként helyesen tudják elvégezni a dolgukat. Ez a célja a tudományban a kísérletnek.

A gyakorlat maga az tudományos állítások alkalmazása. A kabbalában is. Amikor azért tanulunk, hogy aztán gyakorlatba átemeljük a tanultakat, akkor a gyakorlat küszöbére értünk, bár még jó ideig eltarthat a szűrő ernyő tartós felépítése. De a célunk szerint már az elfogadás kabbaláját gyakoroljuk. Tehát az egyetlen gyakorlat a fontos: a Fényhez ragaszkodni /zivug de hakaá – ütős párzás/ : hogy elérjük az azonos-alakúság fokozatát az Adó-Fénnyel.

Kérdés

Itt hogyan veszem majd észre, hogy adok és nem kapok?

Válasz

Látod, hogy adsz, amikor érzed, hogy mindent az az új elfogadó megvilágító Fény csináltat általad, s te csak mint egy eszköz vagy ennek a mozgatóerőnek a kezében. Akkor tényleg adsz majd.

Adsz, amikor érzed, hogy boldog vagy , noha magadon kívül vagy, benne a társakban és a felső adó-teremtés tetteit hajtod végre. A megvilágító Fény rajtad át működik. EZ olyan, mint egy belső szellemiség, ami lök és vezet. Ezt nem lehet semmivel összetéveszteni. De ez csak akkor jön létre, ha korábban sokszor gyakoroltad, hogy a saját kényed-kedved ellenére cselekszel. A legfontosabb az, hogy vágyjunk adni. Olyan ez, mint mikor el akarunk indítani egy autót és többször kell elindítani, amíg aztán tényleg elindul végre!