Szerző arhívuma: geocosmos

Kérdés

Mi legyen a viszonyunk azzal a társunkkal, akinek van lehetősége és mégsem jöün el a gyűlésre (az országosra)?

Válasz

Ha valakinek van lehetősége és nem használja ki, az nagy kár tényleg. Nyilván fogalma sincs, mit veszít ezzel. Meg kell értenünk, hogy az a dolgunk, hogy mindenkinek sajátos körülmények teremtődnek a teremtő által. És ezeket a körülményeket kell kihasználni a lehetőségeink javítására.

De világos, hogy mérlegelni kell mindent, nem veszíthetjük el emiatt a munkahelyünket, nem tekinthetünk el a jegyekkel való spórolási módoktól, s emiatt nem kerülhetünk ellentétbe a családtagjainkkal. De ha a racionális mérlegelés után kiderül, hogy van módunk elutazni, de nem használjuk ki ezt, ez annak a jele. hogy még nem fektettünk be elegendő erőfeszítést abba, hogy követeljük magunknak a szellem világába belépést. Akkor nem panaszkodhatunk senkinek, se nekünk, se a teremtőnek, senkinek. Az ilyen emberek egy idő után teljesen elhagynak minket. Igyekeznek ezt igazolni maguk előtt, befeketítenek minket, a módszert és eltávoznak. (geo)

Miért különbözünk annyira egymástól?

/ 18-i sivatagi beszédből/

Mind gondoljunk arra, hogyan kéne lenullázni az egós követeléseket s csak a társakkal törődni. Ez a módja, hogy elérjük az jóhév-adó teremtőt. De nem kell a fizikai testekkel foglalkozni, ahogy sokan mások magyarázzák ezt.Az evilág sokféle szellemi irányzata ezzel törődik.De az Elfogadás Bölcselete – a kabbala – a társ szeretetét úgy érti, hogy miként segítünk egymásnak a testi egós kapni-akarás fölé vonzódni /moseh/, a csoport odaadó szolgálata, a közös felépülési vágy által.
Nem kell ezt összekeverni az ‘altruista’ szervezetekkel, amelyek a betegeket, szegényeket stb. segítik, s azt képzelik, ezzel a “romlott” világot javítgatják az isten parancsára. Hisz mind látuk, hogy az ilyen beavatkozások csak rontanak a világunkon. Ezek olyan dolgok, amik el vannak rejtve az emberi ész elől. Lassan tárul fel nekünk, hogy az ész szintjén mennyire nincs hatalmunk semmiben.
Vagyis nem kell azon filózni, hogy hogy segíthetnénk az egoista követelései beteljesítésében a társamnak, hanem csak a felépülés közös vágya érdekében elérendő társ-szolgálatban kell támogatni egymást.
Csak ennek mértékében tudjuk érezni a hiányát,vágyát annak a késztésnek, ami józásra /hasspáá-ra/ odaadásra vezet, ami azonos ezzel a jóhevű társ-szeretettel, amely elvezet a teremtő szeretetéhez, a saját elképzelés megteremtéséhez a nálunk magasabb erőről.

Ebből lehet megérteni, hogy miért kell magunkat ennyire eltérő emberekkel körülvenni, akiben mindben az önközpontúság, az ego uralkodik.Ez az önszeretet s az adódó ellenségesség, ez teszi lehetővé, hogy erőfeszítést tegyünk a teremtő feltárására e helyzet közben, felette.Mert a köztem és a teremtő közti szakadék az azonos a köztem és a társam közti szakadékkal, ami behozza a sziná-t, a gyűlöletet, haragot, a meg-nem-felelést.
Nincs távolság köztem és a teremtő között. Csak a társam és köztem van távolság. És amint kompromisszumra törekszem és közeledem szándékban a társamhoz, máris a teremtő szintjére ugrottam át. Amikor először megérintem a társam, egyben először megérintettem a teremtőt.
És minél többször törekszem mostantól a másikkal való ellentét helyett a közeledésre, de sosem a fizikai szinten, hanem a felépülési vágyban, a szívben lévő “közös pont” által, az egó fölött – annál erősebben tárul fel bennem a kapcsolatom a teremtővel, túl a szavakon, a belső megtapasztalásomban megélve, hogy beleolvadok a téridőn túl./geo/

11.12.01.

Kérdés: Amikor igyekszünk bevonzani azt az erőt, ami az adó-fokozatra átvisz, azt találjuk, hogy ez lehetetlen.

Válasz: Igen, így van. A lehetetlent keressük, azt, ami túlvezet a tehetetlenségünkön. Vajon elvárható az öszvértől, hogy egyenesen

haladjon, mint egy paripa? Dehát nem képes erre, sem a fejlődése, sem a fizikai adottságai nem teszik lehetővé ezt.

A szamár azért képes hangot adni és hallani is, de enkünk nincs semmilyen

érzékelésünk a szellemi világról. Mi teljesen el vagyunk vágva tőle.

Hiszen a szellem nem-fizikai lényege az odaadó szolgálat (hass-páá). Hogy lehet ezt

megérezni az egoizmus érzékeivel? Talán beleöltözhet az adás a kapásba (a Hass-páá a kabbalába?)

A tűz avízbe?

Ezért a mi nagy vágyunk nem képes ilyen elvont irányba (kavana) elindulni, csak akkor, hogyha a nálunk magasabb megvilágítás felépíti, kijavítja. (tikun)

Ebben a közös vágyban három szintet kell egybekötni: az íz-ráél, a tan – tóra és a teremtő e három szint.

Más szóval : én – a csoport és a felépítő teremtő erő.

Mert csak ő építhet fel, javíthat ki, én magamtól tehetetlen vagyok. Ezért rendezzük az roszágos

találkozókat (az Arvut, a Közös felelősség jegylében), hogy ez a vágy, kérés, M-A-N (női vizek, májin nukbvin) felemelkedjenek.

Ez a minősége ez a célja minden gyűlésnek.

(geo)

Flavia Farnaconi a La Stampá-ban azt írja: ” A nemiség hat az egészségre. Ami hasznos a férfi testének, nem hasznos a női testnek. Vannak olyan készségek, amik csak az egyik vagy a másik nemre jellemzőek. A gyógyítás idején meg kell különböztetnünk a férfi és a nő szívét, agyát, veséjét, tüdejét, máját. Ezeket a nemi különbözőségeket számításba kell vennünk, amikor meghatározzuk, mi legyen a gyógyítási taktikánk.
Reagálásom: Az Elfogadás (kabala) Tana szerint semmi azonosság nincs a férfi és a női test között, tehát össze sem lehet hasonlítani őket és nem lehet átültetni az egyik nemből a másikba testrészeket.
(geo)

A fejlődésünk végén fel kell tárnunk a vég-nélküliség elfogadását: a vég-nélküli Jót, ami örök, teljes, óriási, abszolút teljesség. Ez áll előttünk, ha az odaadó szolgálatért akarunk csak megkapni bármit, azaz ezt megteremtve elérjük a teremtőt, amely attól kezdve kapcsolatban lesz velünk. Ez minden munkánk summája.

Ennek érdekében lett megteremtve a mi világunk, vagyis ezért rejtette el magát a teremtő , hogy erőfeszítést tehessünk érte, a fenti feltételek szerint, az adott környezettel, létrehozni olyan gyakorlatokat, amelyben megteremtjük a kölcsönös odaadást, a csoportban, ami lehetővé teszi nekünk, hogy átmenjünk a kapásból azaz a lopásból, a rossz szándékokból, a versengésből, az irigységből, a gyűlöletből, s az önközpontúság fölé emelkedjünk az odaadás, a szeretet érzéséhez.

Ha tényleg fölé tudunk emelkedni az önközpontú kapni-akarásnak, elkezdjük érezni, hogy ez a megvilágítás betölti a világot körülöttünk s a teremtő mindenben megjelenik, mint általános, közös vágy az adásra. Ekkor elválunk a testi állattól, csak lebegünk az élet vég-nélküliségében, a jóban, a csoport-szolgálatban, az odaadó szeretetben.

Ez a jövőnk, erre haladunk. Ez nem oltja ki az evilágot, az önző kapni-akarást semmiben. Fokozatosan jutunk el ebbe, s párhuzamosan érezzük a megszokott világgal, de a fontossága fokozatosan a következő fokozat érzésének (az egységben,a csoportban) egyre nő.
/geo/

Kérdés

Meg tudunk szabadulni a hitektől, vagy szükség van olyan hitekre, amik tartalmát nem értjük?
Válasz

Ábrahám akkor jutott előre, amikor szétrombolta apja bálványait. A továbblépéskor az ember elbúcsúzik a fantáziáktól, az állati valóságtól, amik az öt érzékhez kötik és elválasztják a szellem világától. Ez nagyon nehéz. Nem lehet teljesen elengedni a mítoszokat, legendákat, a korábbi vallási gyakorlatokat, amíg el nem érünk a szellem szintjére. Nincs mese, az ember kénytelen elképzelni valahogy a szellemet, fizikai értelemben is, ami az ébredés előtt uralkodik a vágyakban, s a tulajdonságainkban, érzéseinkben. Csak a megvilágító adó-Fény elérése segít az embernek leválni a misztikus fantáziákról, amiket megszoktunk nagyon. De még akkor is az ‘angyalok’, ‘démonok’ , ‘szellemek’ a Teremtő és a teremtmények, a paloták, a fundamentumok – mindez még úgy jelenik meg előttünk, mint valami külső létezők. Akkor is, amikor már értjük, hogy csakis lelki erőkről beszélhetünk, még mindig úgy tűnik, hogy kintről hatnak ránk, s nem belülről. Hiszen nem tártuk fel a leltárban mindezt odabent még.

Igyekezni kell belsővé tenni e képeket, interiorizálni, mint a “közös felépülési végy, a lélek” erőit. Ezeken kívül nincs semmi, minden, amit érzek, az a csoport közös valósága, ahol a teremtő megjelenik – amikor saját belső elképzelést alakítok ki róla. Mindent a vágyaimon belül kell majd éreznem. Nem tudok semmit felfogni a vágyaimon túlról. De csak akkor élhetek ebben a belső képben, ha már feltártam, leltároztam. Akkor fog megváltozni a viszonyunk a filozófiákhoz hitekhez, s a legendák, mitoszok szokásos értelmezéseihez. Előbb ez nem lehetséges. Közben egyetlen vezérfonalunk marad, ismételjük a meditációinkat sokféle képpel, s jó érzést is kapunk közben, de csak csak földi, testi, egós szinten, kicsiben…Megnyugtat ez pszichológiai szinten s biztonságot is ad. De mi igazi felfogásra hajtunk, minőségi belső változásra.Amikor felépülünk, megjavulunk és fölé emelkedünk az önközpontú egónak s újszerűen viszonyulunk a bajainkhoz. Amikor beazonosítom ezt a szintet másodlagosként, akkor átjutok a folytonos kani-akarásból az odaadásba. Ez olyasmi, ami után nem kell több szentelt vizet vásárolni, nem kell több alamizsnát adnom. Más szóval nem a rossz okát javítom ki a külvilágban, hiszen most már ezt is mind csak mint az egyik vágyamat érzékelem, hanem eljutok egy lélektani kárpótlásig, amihez nem kell pénz.
Az Elfogadás – kabala – bölcsessége ellen van a külvilágbeli akcióknak, jelképeknek,ártalmasnak látja őket, mert elválasztják az embert a valódi belső felépülés megvilágító fényétől, a teremtőtől. /geo/

Kérdés

Ha erős ellenségességet érzek a társak felé, hogyan tudom átfordítani építő érzéssé?
Válasz

Az ember szinte meg sem hallja azokat a szavakat, amik szerint a szellemi hordozó az a közös vágy a felépülésre. Újra meg újra azt gondoljuk: “Most teszek valamit, amivel előrejutok.” Az egoizmusunk folyton arra hajt, hogy azt gondoljuk, elérhető a cél (az elfogadó érzés semmiből teremtése) ugyanúgy, mint valami evilági testi cél, egyedül, egyénként. Ez azért történik így, mert ezzel erősíthető az ellenállásunk, amelyik önmagunk körül forgat minket. Ahogy erősödik a testiség, annál erősebben érezzük ezt, hogy valami egyéni tettre van szükség. Erre mondják: “A katona amit lenyel, kihányja”.

De nekünk siettetni kéne az időket, s ennek egyetlen lehetősége, ha ellenállunk ennek az önközpontúságnak. Másképp semmi nem megy.

“Nem a bölcs tanul”. A lélek útja nem az okosoknak és a bölcseknek adatik, hanem azoknak, akik erőfeszítést tesznek érte, befektetnek. Ez egyszerű tettekből álló út. Olyan egyszerűen, ahogy hatalmas eredményt lehet elérni egy kompjúter egyszerű gombjaival.
Tehát csak egyet kell tanácsolni az embereknek: Szakadj el az eszedtől és hajts végre közös tetteket. Apró lépések bekapcsolnak majd az ösvénybe, ami az odatartozás érzését fogja eredményezni. Ahogy az apa is úgy szerzi meg a szeretet érzését a csecsemő irányába, ahogyan elkezdi gondozni. A napi befektetés e munkába felébreszti az érzést. Ez mindennel így van: ha belefektetünk valamibe, akkor a szívünk kötődni kezd. Ezért teljes erővel a csoport építésén kell dolgozni. Csak akkor fogjuk érezni, hogy közel vagyunk hozzá, résztvevők vagyunk és akkor tudjuk együtt a társakkal kifejleszteni a felépülés közös vágy-hordóját.
Mert ez az egoizmusból a közösségiség felé elfordulásba való befektetés maga azonos a szellemi hordozóval. /geo/

A felkészülésben segít, ha megnézzük a blogban a sivatagi beszédeket. Láthatjuk, hogy mindig arról van szó, hogy mennyire tudunk a csoportra, a társakra gondolni a napközbeni zavarok során, a közös felépülési vágyra a csoportban, ami az odaadásban, adakozásban, szolgálatban jelenik meg, a kölcsönös segítségben. Ezt fontosabbnak kell látnunk a sok-sok másodlagos mindennapi vágyunknál. Miközben a gyűlés anyagát hallgatjuk, vagy nézzük a dalokat, vagy a külföldi tagok nyelvét hallgatjuk, mindig erre, a közös vágyra, a csoportbeli szolgálatra kell gondolunk.Ez minden felkészülés lényege.
Ha egy egész csoport dönt úgy, hogy részt vesz az országos találkozón, akkor mindenkinek máris lehetősége van további szolgálatokra a csoport összetartozásának erősítése érdekében.

(11.11.20-as virtuális csoport-lecke) /geo/

Kérdés

Beszéltél a gyűlés előtti idő fontosságáról. Hogyan lehet jól felkészülni a gyűlésre?

Válasz

Van egy elképzelés, hogy három nap kell egy helyzetből a másikba való átmenethez – a következő fokozathoz.

Ezért a gyűlés résztvevőinek azt tanácsoljuk, hogy – mivel a gyűlés azonos a társulással, a közös felépülés vágyával – próbáljanak minél jobban benne maradni ebben a gondolatban, érzésben, várakozásban, a megelőző időben. Ettől élesebben látják majd az egyesülés fontosságát és jobban feltárul az egónál magasabb felső erő. Pontosan ez az, amit várunk, mint a közös erőfeszítés eredményét.

A gyűlés nem egyszerűen egy esemény, ahol dalolunk, táncolunk, előadást hallgatunk meg, s együtt üldögélünk a társakkal. Nem a gyűlés az az odaadás, a kölcsönösség legfőbb helye. Ezt a vágyat megszilárdítani meg kell éreznünk benne a fejlődés jövőbeli fokát a mi fizikai világunk fölött. És erre kell vágynunk.
(geo).

Az egység nem a sokféleségre, a sokféle vallás ilyen fogalmára utal, hanem az egyesülés, a csoport erejére, ami egy egyedi erő, az egyetlen igazi tudás.

Ha valaki kiugrik a csoport-egységből, a közös felépülési vágy megvilágító fényének teremtéséből, az elvekből és átmegy az egyéniség szigetére (mondjuk a családi, vagy munkahelyi bajok feletti töprengésbe) , akkor is az egység elve, a felépülés vágya újra visszatérhet hozzá.

Az emberek mind érezhetik a közös felépülés vágyát, ami egységben tart.
Ez vonz minket, befon, betakar, átfog, olyan módon, hogy ezáltal elkezdjük más szemüvegen át látni az életünket.

Azt kell megértenünk, hogy az egység ereje az egész természetet átfogja, benne az egoizmus függő kapni-vágyását is, hiszen azt is az adás vágya táplálja. Máshogy nem tudna létezni.

Amikor betársulunk a csoportban az egységbe, akkor tulajdonképpen önmagunkat újjá teremtjük.Rengeteg esetet ismerek, amikor világossá vált, hogy olyasmik történtek valakivel, ami világosan mutatta, hogy teljesen új jövője teremtődött, megerősödött, felépült.(geo)