Szerző arhívuma: geocosmos

Kérdés

Hogyan segíthetünk a gyűlésen egymásnak, hogy mindenkinek sikerüljön önmaga fölé emelkedni?

Válasz

Ha csak gondolok arra, hogy magam fölé emelkedjek, máris segítek ezzel másoknak: elég, ha betömöm a lukat a közös hajó fenekén.

És a másik, elég, ha gondolok a társaimra és törődöm velük, ezzel is segítem őket, ez is a teremtés szolgálata. Abban fejeződik a törődés, hogy látom és

nagyra értékelem a befektetésüket, pénzben, időben a csoportba és azzal, hogy fáradozunk a szellemi szintre jutással,

ezáltal több jut nekik belőlem.

Törődöm azzal, hogy ne szakadjanak el a helyes szándéktól (a csoport szolgálat általi felépülés közös vágy teremtésétől) , a csoporttól

és törődöm azzal, hogy vissza ne essenek, csak erre gondolok (a napi világi minimummal törődés szüneteiben).

Ez annak őrzése, a mi világi szintünkön, hogy senki ne essen ki a kölcsönösségből, az odaadásból, a szolgálatból, hogy

mindig az egós énközpontúság fölött maradjunk együtt.

Mindenkinek érdemes minden időben a társakra gondolni, úgy, ahogy egy anya is mindig a kisgyerekeire gondol. (geo)

Kérdés

Mire kellenek nekünk az állati fokozat vágyai, ha nem javítjuk ki őket? Mi a céljuk?

Válasz

Ezek a vágyak azért adatnak, hogy létezzünk a szellemi világon kívül. Ezek teszik lehetővé, hogy felemelkedjünk a szellem szintjére, anélkül, hogy függenénk tőlük. Ennek köszönhetjük az életet, amit úgy hívnak, hogy “jó nélkül”. Minden percben eldönthetjük magunkban, hogy megéri-e nekünk most a csoporttal egyesülni, a társra odaadóan figyelni. Néha kedvünk van az egészet eldobni, s ilyenkor az állati szinten mehetünk tovább.

Másrészt ha kizárólag csak a csoporthoz kötődő vágyaink lennének, akkor olyanok lennénk, mint a hangyák. Nem lenne más választásunk, csak a csoport életét élnénk, de akkor is lezuhannánk az állati, testi szintre.

De én a testi szinten élek és vágynom kell a szellemi szintre. Ez teszi lehetővé a szellem szintjét. Mert így függetlenül dönthetek az odaadó szolgálatról, szembe mehetek a kedvemmel, a kezdeti természetes vágyaimmal. A teremtő ezért teremtett minket gonosz önző kedvvel, ösztönökkel, hogy legyőzzük, hisz ettől vagyunk szabad emberek.
És én magam a saját választásom szerint döntök, hogy akarom ezt vagy sem. Különben állati szinten élnék a szellem szintjén. Akkor angyal lennék, szellemi lény, állat, amelyik mindig körbe-körbe halad és mindent szeret.(geo)

Biztos ismeritek a történetet az Arival, Luria rabbival, aki azt mondta: “Ha most felmegyünk egy óra múlva Jeruzsálembe, eljutunk a teljes felépülésig, a gmar tikunig. Gyűljünk össze egy óra múlva és haladjunk ezen az úton.” De az egyik tanítvány azt mondta egy óra múlva, valamiért nem ér rá, egyikük valami más ok miatt, a másik a gyereke miatt, a felesége miatt, a harmadik megbetegedett, s más okok miatt. És így nem jutottak elé a teljes felépüléshez.

Nem értjük, hogy fordulhat elő a szent Ári tanítványai közt, hogy lefékezik a teljes felépülést, amit elérhettek volna?
Akkor nem értjük, a csapdákat, amik az embernek adódnak, amikor igyekszik a felépülés felé.

Mi nem tudjuk jobban felfogni ezt, nem vagyunk különlegesebbek azoknál. Sőt, lehet, hogy mi vagyunk a leggyengébbek az előző nemzedékekhez képest. De a mi korunk különleges, nagy felépülést követelő kor, megvalósulhat a teljes felépülés. Ha ezt nem is látjuk, nem teszünk bele elég erőfeszítést, nem is tudjuk, mit teszünk – amíg a nálunk Nagyobb megvilágító Fény lehetővé nem teszi, hogy összefogjunk és csoportot alkossunk.

Tehát tilos elfeledkezni, arról, ami előttünk áll, hanem kicsit erőltetni kell. És a teremtő majd befejezi helyettünk ezt a munkát. (geo)

A szellemi munka a minuszból (hiányból) a plusz felé (a felé, ami segít) nem könnyű. Kívülről logikusnak tűnik: nem tudunk haladni, sőt elfelejtjük az egészet, mert az érzés és az ész egoista és nem erre van programozva.

Mert itt minden máshogy van elrendezve. Ha befektetek ebbe, ha fáradozom, ha ráhajtok, látom, hogy egész máshová kerülök. Csalódom folyton, kétségbeesem végül, de a rákövetkező percben, ha nem menekülök el, akkor megtalálom mégis. És amit találok, az teljesen más, mint amiben reménykedtem, vagy gondoltam, hogy kapnom kéne.

Mert a szellemi kapás teljesen eltér a fizikaitól.Csak egy kis nyílás jelentkezik, mint a tű hegye, vagy mint a pupilla. És azon át törünk be a másik világba.

Ezt a nyílást a teremtő nyitja,a bölcsesség megvilágítása, fénye, és mi kiszélesíthetjük. Ez a nyílás úgy készül, hogy mindannyian lecsökkentjük, besűrítjük, megszűrjük az egoizmusunkat egész nulláira, és a szívekben lévő pontok (a közös felépülési vágy pontjai egyesekben) csoportot alkotnak. és ha csoportba tömörültek a pontok, akkor együtt elégetik a falat, ami elválaszt minket a szellem világától. Ahogy csoportot alkotunk, elfordul ez a pont, ami minket átvezet a szellem világába.

Ezért csinálunk gyűléseket, hogy eljussunk ehhez a szinthez, amikor az élet íze ráél mindenre, amit “Íz-ráél-nek” hívunk, amikor a Tan megvilágítása és a teremtő együtt vannak. Azonos hullámhosszra jtunk, együtt mozdulunk, egyetlen közös vágy és gondolat vezet a felépülésre, a szívpontok egyesítésére, az egyéni egók, önzések fölé, és a fizikai élet szintje fölé. (geo)

/Az aravai sivatagban, a Szináj hegy alatti előadásból)

A Felső Erő nem létezik. A felső Erő azonos a csoporttal. Ha érezzük a kötelékeket, amelyek összekötnek, megérezzük benne a nálunk nagyobb erőt, a felső megvilágításokat. Ez sehol nem található mirajtunk kívül. A szellemi, spirituális világ nem létezik önmagában. Mi magunk a saját elképzelésünkkel teremtjük meg.

Elképzeljük és akkor van: a felső megvilágítás vagy fény, s ennek közepében egy pont, ami sok-sok részben közöttünk oszlik el. Ha ezeket a pontjainkat (a közös vágyat a felépülésre) kötjük egybe, ezeket a részeket, akkor ez ad egy megvilágítást, egy fényt és ez egyfajta érzelmi hordozóvá válik az alaki azonosság alapján fénnyé válik.

Tehát a fekete, vagy sötét pontok közössége a vég-nélküli fény megvilágításában hatalmas hordozó eszközzé válik, s elhordja ezt a nagy megvilágító fényt. De ha ezek a rész-pontok (vágyak) nem társulnak csoporttá, akkor nincs ami hordja ezt a megvilágítást, fényt, akkor csak egy sötét pont van a szívünkben.Ez a megvilágítás “van a van-ból” /szemben a “van a nincs-ből” kategóriával, ami maga az a vágy a felépülésre, ami megteremtünk. /
(geo)ן

11.11.18.

Az elfogadás (kabala) tanából tudjuk, hogy egyetlenegy eszköz van, ami megváltoztathat valakit s ez a megvilágítás (fény) visszhangja. Megragadja életünket s feléleszt és kivitelez minden változást. A megvilágítás természete vágyat, érzést rejt magában a teremtmény egészét hordozzák ezek kezdettől a végéig: a kulcs, hogyan változik az anyag, a kapni-akarás és hogyan jön létre az alaki azonosság ezzel a megvilágító fénnyel.

És mi, akik képezzük ezt az anyagot alkotója kezében,képesek vagyunk magunkra vonzani odaadását még erősebben, s felgyorsítani ezzel a fejlődésünket, úgy, hogy akarjuk ezt és a saját felépülési vágyunkat feltárjuk (társakkal együtt). Ettől az empátia evolúciója felgyorsul, hiszen ugyanazt akarjuk, amit a megvilágító fény is akar.

Honnan tudjuk, hogy ez így van? Attól, hogy igyekszünk másokkal egy csoportba betársulva látni magunkat, mint “egy ember egy szívvel”, hogy a vágyaink összeolvadjanak. Amikor többen ráébredünk, hogy a felépülés az közös vágyunk, s mindenféle közös tevékenységeket, gyűléseket szervezünk, hogy a kötelékek köztünk erősödjenek, s ne legyen különbség köztünk, ezzel felébresztjük ezt a megvilágítást a társuló szívben, a közös vágyban, a közösség a közös felelősség, az odaadás kölcsönössége jelennek meg, és lassan az egyéni személyiség kevésbé lesz fontos,- szinte elhagyjuk előző énünk, – mint ezek az összekötő elvek: a közösség, a közös felépülési vágy az maga a szellem, a lélek, a Felső Erő, mely az egyéni vágyakból, szívekből tevődik össze. És ez teszi lehetővé, hogy a dolgokat más megvilágításban lássuk. Ezért van szükségünk csoportra, ahol ez megvalósul. /geo/

11-11-16.

Kérdés: Lehetne röviden vázolni egy-egy gyűlés célját?

Válasz: Mindig ugyanaz: erősíteni a csoport kötődést, s ebben feltárni a teremtő erőt. Fel kell tárnunk a közös vágyban a kapcsolatot, a közösséget, a függést egymástól a felépülés érdekében, hogy elérjük ezt a célt, a testi vágyak fölé való emelkedést, azaz az evilági dologk mellékessé válását. Ész és érzés szintjén a minket a jelenben körülvevő valóság fölé emelkedünk, egyesülnek a szívek és a gondolatok , s átjutunk az “énből” a “mink”-be s eggyé válunk egy magas szinten, mint mikor a vízcseppek összefutnak és kis tavat alkotnak, határaik összeolvadnak.

Ennek elérése egyben azonos a Felső megvilágító Fény hatásával, mely segít nekünk ebben.m Ezt nem tudjuk most elképzelni. De e fény el tud vinni minket oda. Ez a felemelkedés az egység, a közös vágy fokára elvezet a gátlás, a torlasz (az egó) fölé. Ekkor eljutunk a szellem szintjére és a teljes felépülésbe.

A szellem szintjén az első vágyunk az lesz, hogy a még szenvedő ego-függőnek eljuttassuk az üzenetet a teremtő feltárásának e technikájáról, aminek érdekében csoportba társulunk, hogy feltáruljon a teremtő köztünk Azt akarjuk, hogy az egész világ inkább ezt a jó-adó utat járja és nem a csapások útját, s a többiek is efelé induljanak.

Tehát az a szolgálatunk, hogy elérjük ezt a szellemi szintet s a teremtőhöz, mint programhoz való állandó ragaszkodást. És segteni akarok a többieknek, hogy elérjék ezt a jó utat,a melyben a teljesség elérhető, hogy mind a teremtő nyugalmát fokozzuk.

Kérdés: Mire kell hát gondolnia a társaknak a gyűlésen?
Válasz: El akarom veszíteni az egyéni érzéseimet. fel akarok emelkedni érzésben és észben a test fölé, hogy a közös vágy eszével és érzésével létezzem egységben, hogy megsziárduljon ez a közös egységes szív és fej. Erről van írva: “Egy ember, egy szívvel”. Ezt kell elképzelnünk a gyűléseken, amikor éppen erre igyekszünk, ezt a szándékot rögzítjük magunkban. Már nem házigazda vagyok önmagamban, hanem “társfüggő” lettem , csoportfüggő, és a kkor a csoport törődik velem, ahogy a felső Arc törődik a lentiekkel, ahogy a közösség törődik az egyénnel, az ész törődik a testtel. Mostantól a csoport vezet engem.
/geo/
.

11.11.16.

Tudjuk, hogy a mester, Bál HáSzulám nagyon tisztelte a materialista pszichológiát, mert ez adja az elfogadás (=kabbala) bölcsességének kulcsát. A pszichológia az élőlények lelki erőiről beszél, melyek az evilágban az állati szinten találhatóak. A kabbala pedig ezen erők kifejlődését tárgyalja az emberben, aki elkezd fejlődni a “felépülési vágy” szellemi szikrájának megjelenésével, ami egy megvilágító fény, mely felébred benne. Ez a fény mintha kívülről kezdene hatni az emberre, pedig valójában belülről jön a kérésünknek megfelelően.
Akkor az ember elkezd fejlődni és meglátja a teremtő isteni lélek (a közös vágy) erőit, az odaadó szolgálat erőit, melyek kifejlődnek benne majd többféle irányban és formában. Ezek kifejlődése közben alakjuk rímekben és név-azonosságokban jelenik meg, s észleljük magunkban a bal és a jobb oldalt. Ezek nem a külvilág térbeli oldalai, hanem a szellemi gyökérszint jobb és bal oldala. Ez azonnal összeköti az embert az “ágak nyelvével”. de mindezek a (közös) lélek erői. Ezt hívjuk szellemi lélektannak, pszichológiának, azaz az elfogadás (kabbala) bölcsességének. /geo/

A Báál HaSzulám Árvut-cikkében írja: “Ha az Ízráél megtartja a közösséget, akkor ezzel megnyugtatják a nevet”

A közösség (árvut, részvét, felelősség) a hordozója az odaadó szolgálatnak (háspáá), a közös vágynak, ami összeköt minket. Mi építjük ezt a hordozót (kli) és erősítjük. Ez nem az egyénben jelenik meg s ez készít fel arra, hogy közösen tartalmazzuk. Vagyis a közös vágyunk a felépülésre és a társak szolgálatára alkotja meg ezt a hordozót, amit közösségnek (árvutnak) nevezünk. csak e közös szolgálat-adásból jutunk el a Teremtő-adó szolgálatára.

A mi világunkban feltárul nekünk, hogy képtelenek vagyunk tovább létezni a kani-akarásban, a kéj-követelésekben és ezért fel kell emelkednünk az odaadás, a szolgálat vágyába. És az árvut kli-jében, a közös vágy hordozójában nem vagyunk képesek élni a Felső Erő, a Teremtő szolgálata nélkül. A közös szolgálat először a megvalósulás hiányaként jelentkezik. Mi is a célja a hordozóedények összetörésének? Miért mentünk végig ezen az úton? Miért is társultunk csoporttá? Mintha hiába szolgálnánk, hiába vagyunk odaadóak egymással, mégsem jött létre ténylegesen az odaadás.

Mert az igazi odaadó szolgálatot csak ls kizárólag a felső Erőnek, a Teremtőnek valósíthatjuk meg. A közösségünk, amit elérünk (az árvut) az csak egy magasabb cél érdekében valósulhat meg: az odaadó csoport-szolgálat keresése ez a cél.

Miért? Az a dolog lényege, hogy a Teremtő az egész létezés forrása. Amikor mi csoportba egyesülünk, akkor feltárjuk a kölcsönös elköteleződésben, a közösségben ezt a felső forrást,a mit “köz-nek” nevezünk, “plusz egynek”. Ez számunkra teremtő Felső Erőnek mutatkozik s akkor elkezdjük megérteni, felfogni a teremtés gondolatát: azért teremtett minket ilyen megtörtnek, megalázottnak, lezuhantnak, hogy bajaink, a csapásaink miatt összekapcsolódjunk.

És csak ezen törés után jelenik meg az élet értelmére vonatkozó kérdés, ahonnan a lépések, a felemelkedés elindulnak s a megfelelő módon elvisznek minket a megvilágításhoz, a fényhez. És akkor feltárul nekünk hogy nem vagyunk képesek a társakt szolgálni, ha nincs meg bennük a vágy. Nem kétséges, a szolgálatunkat, odaadásunkat /háspáá/ a Felső forrásra kell irányítanunk, csak akkor tud megvalósulni ez.

Ez a cselekvés feltárja a a legmagasabbhoz való ragaszkodás mértékét . És akkor megkapjuk a választ az élet értelmének kérdésére. /geo/