Szerző arhívuma: mariotest

Kérdés:

Ha minden feladatunk a törés helyén található, de mi hiányzik annak érdekében, hogy megtegyük ezt?  

Válasz:

Egyszerűen nem akarjuk ezt feltárni! Miért kellene felfedni az irigységet és a gyűlöletet? Sokkal egyszerűbb és biztonságosabb apátiában maradni.

Az ember érzi, hogy a társai, a „többiek,” egyszerűen nem látható módon léteznek. A kabbalában „a többiek” azok, akiket önmagamon kívül érzékelek. Tudom, hogy mindenki bennem kell, hogy létezzen, ha az érzékelésem helyes, még is külső létezőknek érzékelem őket, akik messze vannak tőlem és alapvetően nem szeretem őket. Ez megrémít engem: valóban ennyire gyűlölöm, a saját lelkem részeit? Ez pontosan az, ahogy a törés ereje érezhető. Tudom, hogy ez egy hazugság, és szeretném kiigazítani a látásom eltorzulását.

Próbáljuk megkísérelni azt látni, hogy minden barát valóban kölcsönös kapcsolatban van velünk. Ezt még a világ egyéb részein is látják, hogy mennyire kerek és kölcsönösen összekapcsolt minden, mindennel. Azonban nem érkezhetünk meg ehhez a következményhez külső oldalról, a szabad döntések hiánya miatt. A mi utunk, belső út, és ezen a módon folyamatosan felfedezzük, hogy mindannyian egyetlen egységet képezünk, és egy integrált rendszerhez tartozunk.

Mindezt megismerve, körülnézek, és embereket látok, akik idegenek a számomra. Nem érzem, amit gondolnak, amire vágyaink. Sőt, nem is igazán törődök velük; Képtelen vagyok rájuk fókuszálni, nem is beszélve arról, hogy érezném őket. Egyetlen egyet sem közülük!

Más szavakkal, felismerem, hogy ez a teljes törés, és hogy egy óriási betegségben „szenvedek.” Tény, látom, hogy teljesen elvesztettem az érzékenységemet, a képességemet, hogy érezzem mindene részemet, amelyeket vissza kell integrálnom magamba. Annyira széteső kapcsolataim vannak, mint egy holttestnek. Végül is, a halál nem más, mint amikor az életerő elhagyja a testet, és az porrá kezd szétesni. Úgy érzem, mintha elveszteném a karjaimat, vagy a lábaimat. Ez pánikot okoz bennem.

Ezt láthatom és érezhetem, az érzékszerveimen keresztül (Kelim) amelyek felemelkednek bennem, a kabbala tanulásának köszönhetően, és a jövőben ebből alakul ki a szeretetre és az adakozásra vonatkozó tulajdonságom. De a szeretet a gyűlölet feltárásával kezdődik, a többi ember irányába, és ez a gyűlölet a belső világunk része.  

Most ebben a gyűlöletben élek, a képességeim hiányában, abban hogy nem érezzem a többieket, mivel nem törődöm velük. Még ennél is rosszabb, hogy a saját sikereimet, az ő hibáikkal mérem meg. Így amikor ők rosszul érzik magukat, számomra azt jelenti, hogy én jobban érzem magam. Micsoda egy perverz, és torz érzékelés ez, és mennyire vak vagyok, amikor a többiekre ezen a módon gondolok.

KN

A kabbala nem a mi képzetes világunkról beszél, hanem a lelkek korrekciójáról, és arról, hogyan érjük el az igazi valóságot. Ez az igaz valóság, az edény (Kli) amelyben a Teremtő annak a bizonyos fokozatnak megfelelő mértékben érzékelhető, amennyire összetapadtunk Vele.

Az edény, vagy a lélek két részre oszlik: Izrael, amely a Teremtővel való egység irányába törekszik, a cél irányába, és a világ nemzetei, amelyek nem képesek ezt megtenni. Mi érzünk egy bizonyos sóvárgást a Teremtő feltárására. A kabbala az a tudomány, amely a teremtmény számára, a Teremtő feltárására lehetőséget adó módszer fogalmait leírja. Más szavakkal, ez az adakozás minőségének a feltárásáról, és magáról a teremtmények, illetve minden teremtés szeretetéről beszél.

Annak érdekében, hogy legyen egy lehetőségünk ennek a célnak az elérésére, azoknak az embereknek, akiknek megvan a megfelelő vágyuk erre, egyesülnek a Teremtő egy közös mezejében egymással. Vonzást éreznek egymás iránt, anélkül, hogy értenék miért, összegyűlnek és egyesülnek, pont úgy, ahogy az elektromos töltés és a fémforgácsok egy mágneses mezőben. Ez az, ahogy megszerzik a lehetőséget a korrekció módszerének megvalósítására.

Először nem tudják, hogy korrigálniuk kell önmagukat. Egyszerűen csak egy hívást éreznek, a legfontosabb kérdésről: „Miért létezem?” „Mi az élet értelme?” A végén elkezdik megérteni, hogy mindezek a kérdések a Teremtő, a Felső Erő feltárásához vezetnek, amely kiépítette, támogatja és ellenőrzi az egész valóságot. Semmi nincs ezen az erőn kívül.

Ez az, ahogy az ember elérkezik az élet értelmére vonatkozó kérdéstől, ahhoz, hogyan tárja fel a Teremtőt. Végül is, a Teremtő feltárása mindenre választ ad az embernek. Így annak érdekében, hogy a Teremtő feltárásához közelebb kerüljenek, ezek az emberek egyesülnek.

A Teremtő elrejtésben van, a feltárása érdekében arra van szükség – és sokkal inkább erre, mint bármely másra – hogy a megszerzés természete fölé emelkedjek, az adakozás minőségéhez, és ez elvezet engem, az emberek egy bizonyos fajta összegyűléséhez.

Együtt velük, elkezdem megérteni, hogy az élet értelmére vonatkozó kérdés elvezet a Teremtő feltárásának igényéhez, amely az összes kérdésemre választ nyújt, amelyet már feltettem, és amelyet csak feltehetek egyáltalán. A Teremtő feltárása azt jelenti, hogy az adakozás és a szeretet erejét tárom fel. Ez csak annak a fokozatnak a mértékében érthető meg, amennyire valaki képes ezekhez a minőségekkel forma egyezni, és ez csak akkor érhető el, ha elérjük belül ezt a minőséget Vele.

Meg kell szereznem ezt a minőséget, annak érdekében, hogy biztosítsuk annak a megszerzését is, hogy hozzám hason emberek irányába kapcsolatokat építsek ki. Ez szándékosan lett így felépítve a számomra. A Teremtő el van rejtve, mivel az adakozás minősége ellentétes a minőségeimmel. Emiatt az alapvető különbség miatt, ezeket a minőségeket nem érezzük egymásban, és ezért a Teremtőt sem érezzük. Lehetetlen valakivel összekapcsolódva dolgozni, akit nem érzek. Biztos, hogy hibázok, és becsapom magamat.

Ezért, ahelyett, hogy a Teremtővel dolgoznék, a teremtő ad nekem munkát, a felebarátaimmal. Ez biztosítja nekem, az eredeti visszaellenőrzési lehetőséget, a barátaimtól megszerezhető erő tekintetében, és a hozzájuk való kapcsolatomban: vagyis, hogy mennyire haladtam előre, a gyűlöletből, a szeretet irányába?

KN

Kérdés:

Hogyan érhetjük el az egységet?

Válasz:

Az egység azt jelenti, hogy az Adakozó és a megszerző összes vágyával megfelelően, a kettő egyetlenné egyesül, ahogy azt Baal HaSulam híres példája is elmagyarázza, a házigazda és a vendég esetében.

A vendégnek semmije nincs, amit a Házigazdának adhatna, a hozzáállásán kívül, amit a házigazda hozzáállásával azonos módon fejleszt ki a vendég. Ez azt jelenti, hogy nem vesszük figyelembe, hogy a vendég az étvágyát használja, a Házigazda pedig, az erejét. Ők mindketten az első pillanattól abban a helyzetben vannak, hogy az egyikük a Teremtő, a másik a teremtmény.  

De ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a kezdeti feltételt, vagyis azt a tényt, hogy egyik a Teremtő, a másik a teremtmény, mivel el kell érniük, a teljes formaegyezést, akkor végül is milyen pontok mentén lehetnek ők formaegyezésben? Az egymáshoz való hozzáállásuk tekintetében lehetséges ez amelyet, amely olyan kapcsolat nélkül építenek fel, ahhoz képpest, ami ezt megelőzően működött.

Ehhez, nekünk fel kell emelkednünk egy újfajta kapcsolatba, amelyet ki kell építenünk egymás között, hogy lényegtelen legyen, hogy a partnerünk a Teremtő. Ő az első mozgató, Ő teremtett engem meg a megszerzési vágyban, és mindent meg tud tenni, amit csak akar, mert az összes kezdeti tényező Tőle érkezik meg hozzám, mivel ezek a felső gyökérből származnak. Nem lényeges, hogy én, a teremtmény képtelen vagyok megtenni bármit, ami ezen túlmutatna.

Azonban ha a Teremtő és én elérjük ezt az állapotot, ahol teljesen azonos minőségünk van, az egymás felé mutatott attitűdünkben (hozzáállásunkban), de ezen az azonos minőségű hozzáálláson kívül, már az egységre és az összekapcsolódásra is vágyunk. Mindenekelőtt, a Teremtőnek és a teremtménynek is el kell érnie azt a státuszt, ahol mindkettő teljesen azonos a másikkal, és függetlenek egymástól – a Teremtő a teremtménytől, és a teremtmény a Teremtőtől.

Ha egyszer egyenlők vagyunk, és megvan a lehetőségünk bármely kapcsolat megteremtésére közöttünk, és hogy bármelyikünk szabadon vágyakozhasson, akkor elérjük azt az állapotot, amikor csak szeretetre és egységre, az egymással való összetartozásra vágyunk csak.

Ahogy Baal HaSulam elmagyarázza, a vendég és a Házigazda egyaránt elérkeznek abba az állapotba, amikor azonos mértékben függnek egymástól, tehát a Házigazda a vendégtől és fordítva, pont úgy, ahogy gyermek függ a szüleitől. A vendégben, a teremtményben élvezetekre törekvés van, és az adakozni akarás is, mivel a Teremtő mindkét „gyeplőt” fogja, és az egyik feltételezi a másikat.  Még ha a Teremtő egyfelől képes bármit is megtenni, ez nem jelez előre semmit, mivel Ő szeretetet érez a teremtmény iránt, ez a szeretet korlátozza Őt, és csak azt teszi meg ezáltal, amit ez a szeretet diktál, és nem azt, amit megtehetne.

Ezt azt jelenti, hogy a szeretet ereje, az a megszorítás ereje, azaz a Teremtővel ellenében működő erő, Ez nem enged meg, akármit megtenni. Senki nem képes lerombolni azt, akit szeret. A szeretet, törvény!  

Ezért, az egység feltétele, a formaegyezés – lehetőségekben, erőkben, képességekben, az önkifejezés szabadságában. Ha egyszer az azonosság megjelenik, akkor mindezeken kívül, a szeretet erejét, és az egység elérését aktiváljuk.

KN

Egy nagyon szokatlan periódust tapasztalunk meg az emberiség történelmében. Mostantól az összes generáció életét az próbálkozás fogja meghatározni, hogy kikerüljön a belső valóság érzékelésből egy külső valóságérzékelésbe.  

Ez az, amiért érezzük azt hatalmas  ürességet magunkban, a családi életünkben, a gyerekeinkkel való kapcsolatunkban, és mindenben, amit csinálunk.

Változás történik a környezetünkben és a bolygó klímájában, és ez egyre fenyegetőbb lesz minden évben. De mindez a valóságérzékelés megváltozása érdekében történik, amely nagyon kényelmetlen érzékeléseket is eredményezhet, az egoisztikus világ elhagyására irányuló képesség elérése miatt, és ezzel az is feltárul, hogy ezzel kijövünk a gonosz érzékeléséből a jóság érzékelésébe.

Ha mi elérkeznénk az adakozás vágyához, akkor természetesen, boldogok lennénk, mivel nem rombolnánk le önmagunkat a globális világban, ahol integrált módon össze vagyunk kötve. Ellenkezőleg, eredményesek lehetünk a további előrehaladásunkban, mivel ez az egyetlen módja az életnek, az egymás elpusztítása helyett.  

Ameddig nem változtatjuk meg az egymás, a világ és az általános valóság irányába mutató hozzáállásunkat, a természet fenntartja a nyomást rajtunk, mivel már átléptük a kijelölt határvonalat. Lényegében mit mond a kabbala erről? Azt, hogy ha mi folytatni akarjuk a fejlődésünket, de szenvedés nélkül, el kell jutnunk ahhoz, egyetértünk a felső állapotával a természetnek (nincs más választásunk) és megérteni, hogy a jelenlegi állapotunk nem jó.

Ez a perspektíva ad egy lehetőséget nekünk a csodálatos fejlődésre, és megjutalmaz bennünket egy végtelen és teljes világgal, amely feltárásra kerül, az érzékelésünk megváltoztatásán keresztül. Ezért mindenben, ami velünk történik, egy hatalmas segítséget kell látnunk Felülről, a közös természet egészéből, amely segít és irányít bennünket ezen az úton a helyes fejlődés irányába, még ha néha kényelmetlen események is történnek ezen belül.  

De ha mi érzékenyek vagyunk az összes, kicsiny jelére ennek a dolognak, mint egy kicsiny, szófogadó gyermek, aki megérti, hogyan találja meg a közös nyelvet a felnőttekkel, akkor helyesen haladunk előre. Akkor valóban egy csodálatos kaland áll előttünk, egy kemény élet helyett.

KN

Izrael, azoknak a lelkeknek a csoportja, akik a Teremtő irányába törekszenek, kizárólag a világ korrekciója érdekében létezik, mert a törött Kli nem képes magát független módon korrigálni. Csak a speciális szikrák ébrednek erre rá, beleértve Ádámot, a kabbalisták generációja, akik Ádám után következtek, mint Ábrahám, Izsák, Jákob, és így tovább. Ez a lelkekről szól, akik képesek voltak magukat korrigálni, mindenféle módszer nélkül, kizárólag a tiszta, és kifinomult természetük által.  

Képesek voltak érezni, milyen korrekció érhető el csoport vagy módszer nélkül, mivel egy megfelelő szintű vágyhoz tartoztak. Az összes több lélek követte őket és csatlakoztak hozzájuk.  

Majd elérkezett a következő állapot, ahol a vágy még nagyobbra nőtt, és a lelkeknek kölcsönösen egyesülni kellett a kölcsönös garancia által a Sineai hegy lábánál, a Reformáló Fény módszerének felhasználásával. Ettől kezdve az egység által kellett a Fényt magukra vonniuk, az egyéni erőfeszítéseik helyett.

Közöttük voltak azok, akik egyedül is képesek voltak fejlődni, gyakorlatilag anélkül, hogy az egység, egy szükséges feltétel lett volna a számukra. Őket nevezzük „ősatyáknak.” A többieknek azonban egyesülniük kellett, mint egy ember és egy szív, és dolgozniuk a közös egoizmuson, a megszerzett felébredés által, majd mindegyiküknek fel kell emelkedniük. Eljutnak a közös korrekcióra irányuló vágyhoz, és akkor érkezik el hozzájuk a Reformáló Fény ereje.  

Ugyanez a Fény előzőleg egyéneket korrigált, azonban ez, egy „személyes megvilágítás” volt.  Most, a Fény nem válaszként érkezik valaki személyes kérésére, hanem egy közös, egyesített vágy emelkedik fel, amely a „közösség imájává” válik, a tíz Sefirotá. Az egységünk megidézi a Fény csomagtervét, amely megteszi, amit meg kell tennie. Majd a csoport ez által képes lesz önmaga korrekciójára.  

Azonban most ez csak egy csoport számára érhető el. Emellett vannak lelkek, akik nem képesek saját maguk által felébredni. Ők szenvednek és minden segítség nélkül maradtak. Ezért azoknak a lelkeknek, akik már keresztülmentek a korrekció és a helytelen működés teljes fázisain, egyesíteni kell őket, ahogy a Bina egyesül a Malchuttal. Ez lehetővé teszi a tehetetlen vágyaknak, az AHAP lelkeinek, hogy képessé váljanak a korrekcióra.

Ők képtelenek egyedül megtenni bármit. Semmi nem várható el tőlük. Nincs számukra semmilyen módszer, feltétel, vagy tanítás. Ők mindent a Galgalta ve Einaimtól, kapnak, amely eltört és leereszkedett hozzájuk. Ez azért történt, mert ez képes őket felébreszteni, helyreállítani a helyes rendszerét a lelkeknek, amelyek önmaguk az AHAP részei, és létrehoz keveredést a két rész között. Ez Izrael nemzetének missziója, a kivonulás előtt.

KN

Minden az erőfeszítésről szól, az embernek hinnie kell, az elvben, hogy „Dolgozom és megtalálom.” Ezért írta Baal HaSulam a „Tíz szfíra tanulmányának bemutatása” 17. pontjában, hogy „a tanuló felajánlja a tanulás előtt, a hitben való megerősítését,” ahogy az mondva van, az „Atyák Etikájában:””A hűség az ember alkalmazottja, aki fizetni fog a munkájáért.”  Ez a fizetség az egoisztikus szándék elhagyása lesz, Lo Lishma (nem az Ő nevéért), és az adakozó szándék megjelenése Lishma (az Ő nevéért).

A tanulás előtt és alatt, az embernek úgy kell magára tekintenie, hogy előre látja ezt a változást önmagában. Ebben rejlik az összes erőfeszítés. Ugyanebben a cikkében Baal HaSulam elmagyarázza, hogy az embernek nem kell nemtörődömséget mutatnia, sem az erőfeszítések mennyiségében, sem azok minőségében.

Ahogy elkezdünk tanulni, valószínűleg változni akarunk a tanulás módszere, és a belefoglalt Fény által, majd elfeledkezünk erről, zavarodottak leszünk, azaz nem fejtünk ki megfelelő minőséget az erőfeszítésekben. A mennyiség talán elegendő, de a minőség a legfontosabb a fájdalom érzékelésének aktuális fokozatán, így nem vesztek el a célt, mint egy beteg ember, aki folyamatosan az egészségén gondolkozik. Bármit csinál, minden abban segíti, hogy jobban legyen.

Az ember ezt a vágyat nem érheti el egyedül. Ez csak a környezet segítségével tehető meg. Ez kötelezi az embert a cél fontosságán keresztül, és csak ezen a módon tud előre haladni.  

Összegezve az összes eszközt, ami a rendelkezésünkre áll, láthatjuk, hogy minden, tehát a csoport a szabályaival, csak úgy mint a Teremtő, a tanár, a leckék, és a terjesztés, szóval mindezek szükségesek annak érdekében, hogy az emberben egy erős vágyat ébresszenek a változásra, ami majd a tanulás útján jelenik meg.  Az embernek pontosan ehhez a ponthoz kell elérkeznie, ezt eredményezi az összes erőfeszítése.  

Akkor, a tanulás során, a Fényre irányuló igaz vágy felébred bennünk, és semmi más. Ez nem a bölcsességre, vagy a tudásra, vagy bárminek a megkülönböztetésére irányul, csak kizárólag a belső változásra. Az ereje ennek a vágynak annyira erős lesz, hogy az már valóban elvisz az átváltozáshoz. Ez biztosítja az embernek, hogy a Tórához, mint fűszerhez kapcsolódjon, később pedig, mint az élet Tórájához, a halálos méreg helyett, amelyet előtte használt.

Felfedezzük a gonosz hajlamunkat, a Fény segítségével. Ezt a Fényt nevezzük, a halál angyalának. Egyfelől ez megmutatja az embernek, hogy ő spirituálisan halott, másfelől segít megölni az egoisztikus vágyait. Ez az, ahogy haladunk előre.  

KN

Kérdés:

Ha minden, ami ezen a világon létezik, egy lenyomata a spirituális világnak, ami a szereteten alapszik, hogyan lehetséges gyilkosság a mi világunkban?

Válasz:

Minden a Végtelen Világból érkezik hozzánk, egy változtathatatlan és tökéletes állapotból, a Teremtővel való összetartozásból. Azonban a teremtményben, az összes, tökéletes gyökér, a teremtmény tökéletlenségének szintjével összhangban nyilvánul meg, és a felső teljesség illetve, a teremtmény formaeltérésének mértékével arányosan bomlik ki.

A felső világban egy program cselekszik, amely segít az embernek felfedeznie önmagát, és megérteni, mire van szüksége a gyökerekhez való felemelkedéshez. Ott, minden a legtisztább, tökéletesebb, és korrigáltabb formájában jelenik meg. Azonban a mi világunkban, a fokozatok, világok közötti eltérés miatt, minden az ellentétes formájában nyilvánul meg.

Mi feltárjuk a spirituális történést, azonban azzal megegyező mértékben látjuk, nem spirituálisnak, amennyire mi magunk eltérünk a felső fokozat minőségétől. Ezt nevezzük úgy, hogy “Mindenki a maga hibáinak megfelelően ítélkezik.” Én bizonyos rosszul megítélt cselekedeteket hajtok végre, vagy rosszul látok cselekedeteket, mert én magam vagyok hibás. Amikor magamat korrigálom, látni fogom, hogy ezek a cselekedetek, mégis helyesek. 

Azonban nem azt láttam tegnap, hogy emberek megölték egymást?  Ma azt látom, hogy egymásnak ajándékot adnak egymásnak! A gyökerekben a történések mindig azonosak, változatlanok lesznek, de én mindig a gyökerekhez egészítem ki magam, és ezért lecserélem a látomásomat. Láthattam, hogy az egoisztikus szándékot milyen módon öli meg a spirituális világ, ehelyett most azt látom, hogy a mi világunkban, hogy történik valódi gyilkosság.

A felső és az alsó világok ugyanazokat az elemeket tartalmazzák, de a felső világban szeretet van közöttük, az alsóban azonban gyűlölet. Az alsó világban minden fordított! Csak a részletek állandóak, mivel az összes kapcsolat teljesen törött, elválaszt bennünket a gyűlölet, a visszautasítás, és a semmibevétel egymástól. Eközben a spirituális világban mindannyian össze vagyunk kapcsolódba, és teljesen odaadóak vagyunk egymás iránt.  

Ahogy a másik és én létezünk ebben a világban, és mivel spirituális cselekedeteket hajtunk végre, mindketten a spirituális világban is létezünk, és csak ott, össze vagyunk kapcsolódva és szeretjük egymást, itt azonban el vagyunk választva és gyűlöljük egymást. A különbség a világok között átfordul abba a különbségbe, ahogy egymást kezeljük.

A felső gyökerek alapoznak meg mindent, aminek közöttünk történnie kell. Azonban a korrekciónk, vagy annak a hiánya által, mi magunk határozzuk, meg mi jelenik meg és hogyan: gyűlöljük és megöljük, vagy szeretjük és öleljük egymást.  

 KN

Mint minden más tudomány, a kabbala is kizárólag kísérleteken alapul.  Nézzük meg a kisembereket, hogyan növekszik fel – ez az, ahogy a múltban fejlődtünk.  

Az évezredek alatt folyamatosan összeadódott az összes megfigyelésünket és fokozatosan tudományba fordítottuk. Azonban mindezek kizárólag megfigyeléseken alapulnak és semmi máson. Ezek a kísérleti megfigyelések jelentik minden tudomány alapját.

Ha valami nem ellenőrzött kísérletileg az nem tudományos. Ez lehet a képzelet szüleménye, és egy másik embernek lehet róla teljesen más benyomása. Csak a szigorúan megismétlődő adatok eredményeznek kísérleteket, és fordulhatnak tudományba.

Mondjuk, most egy laboratóriumban vagyok, és egy jelenséget, vagy egy bizonyos minőséget tanulmányozok. Ennek következményeként megjelentetek egy cikket a jelenségek természetéről egy tudományos újságban. Később a cikkben bemutatott eredményeket egy másik laboratórium ellenőrzi, és a tudósok megírják a visszajelzéseiket.

Így ment ez évezredeken keresztül. Azonban ma már nem fejlesszük a kabbala tudományát, hanem sokkal inkább alkalmazzuk.  

Mára a kabbala bölcsessége kifejtésre került, és papírra vetették. Semmit nem kell hozzátennünk, kivéve azokat az anyagokat, amelyeket saját magunknak és az olyan embereknek írtunk, mint mi. Ez olyan, mintha lenne egy felsőbb fizika, és lenne egy írott formája a tanulóknak, iskolásoknak, egyszerű embereknek és más, különböző variációkban megtalálható lenn. Ugyanezt alkalmazzuk a kabbalára.  

Ma mi olvassuk a Zohár Könyvét, ARI munkáit, amelyeket meghatározott és kommentált számunkra Baal HaSulam a könyveiben. Lényegében semmit nem tudunk ehhez hozzáadni. Vannak cikkek, levelek, és egyéb anyagok, amelyeket Baal HaSulam adott nekünk. Gyakorlatilag ez minden.

Emellett csak azt írhatjuk le, amit vizsgálunk, látunk, magunkban, amikkel a többi embert szolgáljuk,Ezzel mi nem fejlesztjük a tudományt, hanem adoptáljuk azok számára, akik elérkeztek hozzá.

KN

Valaki megérkezik a kabbalához a ráébredés után, hogy tanulnia kell a elrejtett Felső Erőről, a létezése céljáról és okáról, és az élete értelméről. Ahogy keresztülmegy a spirituális fejlődésen, a személy elérkezik kritikus ponthoz, és elkezd a spirituális világ elérésnek módján gondolkodni. Előzőleg, azt a meggondolást alkalmazta, hogy  a spiritualitás elérhető mindazzal, amije van, az öt érzékszervével, az elméjével, és a hétköznapi valóság érzékelésével.  

Azonban egy bizonyos állapotban, a személy elkezdi érezni, hogy a spiritualitás nem tárható fel ezen a módon, és hogy ehhez valójában magát kell megváltoztatnia. Ekkor emlékszik a híres mondásra: „Én teremtettem a gonosz hajlamot, és a Tórát ennek a korrekciójára, mivel a Fény tartalmazza az ember visszatérésének módját, a Forráshoz.”

Minden személy a saját maga vizionálja a spirituális világot, saját maga módján. A kabbala bölcsessége úgy határozza meg a spirituális világot, mint az adakozás és a szeretet minőségét, ahol az ember elhagyja az egoisztikus minőségeit és elkezdi feltárni, a magasabb valóságot az adakozás minőségeiben, amelyek ellentétesek vele.

A kabbalisták elmagyarázzák, hogy számunkra szükséges az adakozás kifejlesztése, amely a szív korrekciójának végrehajtása (vágy). Ez azt jelenti, hogy ha most a vágyunk a kapni akarásra irányul, meg kell ezt változtatnunk, hogy úgy érzékeljük mások vágyait, mint a sajátunkat. A teljes módszer tartalmazza az egónk korrekcióját, amely mindennek a fogyasztására vágyik, hogy ez által érzékeket fejlesszen felettük ki, amely által kikerülhet a vágy alól.  

Megfelelő időben elérkeztem a kabbala tanulásához, és ekkor már húszévnyi tanuláson voltam túl.  Tudós és vállalkozó voltam, mint minden más kabbalista, akivel én találkoztam a a tanulmányaim során, hétköznapi emberek voltak. Emlékszem, volt egy beszélgetésem Rabashal, aki elmondta, hogy kovács inasként kezdte. aztán cipész lett, majd a karrierje végén adó begyűjtési irodában dolgozott.  Még is meg voltam győződve, hogy bármit tettem addig, képes lennék még nem nagyobb beteljesedésre az elmém által. Eltartott egy ideig, ameddig megértettem, hogy a kabbala az érzések tudománya, és nekünk a szívünket kell korrigálni.

A kabbala bölcsessége elmagyarázza, hogy a tudatosság csak annak a mértékében ébred fel bennünk, amennyire kiterjesztettük a szívünk alkalmazását. A szív tudni, érteni akarja, mi az, amit érez, és miért, honnan érkezik az érzés, és az érzések hogyan változtathatók meg. Akkor  a szív alkalmazza a tudatot és az elmét.

Ismert tény, hogy az elménk jobban dolgozik, amikor problémával és nyomorúsággal szembesül. A szükség ébreszti fel az elme fejlődését. Így, azt a rendszer funkciót nevezzük elmének, amely segít a vágyunk beteljesedésében.  

A kabbala bölcsessége a szeretet érzése kifejlesztésének tudománya. Más szavakkal, el kell érnem a mások vágyaihoz való kapcsolódás képességét, és azt, hogy azokat a sajátomként fogadjam el. Azt, hogy mások szükségletét, a sajátomként fogom fel, nevezzük szeretetnek. Ez nem azzal kapcsolatos, hogy élvezeteket szerezzünk meg másoktól, éppen ellenkezőleg, az én élvezetem abból származik, hogy, másokat juttatok kielégüléshez.

Az emberek, akik elkezdenek kabbalát tanulni, új érzéseket szereznek meg a szívükben, amely képessé teszi őket annak a fokozatos megértésére, hogy valójában egy végtelen kitöltés és beteljesedés áramlik ki valakiből, aki csak másokat akar ezzel beteljesíteni. Ez ad az embernek, egy szakadatlan és határtalan lehetőséget, amely egy hirtelen feltár egy új valóság érzékelést, és egy új horizontot emel.

Mindennek az oka az, hogy az ember kilép önmagából, és elkezdi a másokra irányulás szükségét érezni, ahelyett, hogy csak önmagát érzékelje. Amikor mi megtaláljuk az adakozás minőségét,  megkapjuk a beteljesedést ebben, és megszerezzük a Felső Világot ezen keresztül, hogy olyanok lehessün, mint a Teremtő.

KN

Rabash, Dargot HaSulam (A létra fokai), “A Tu Bishvat lényege” írásából: A teremtő számára kívánatos az a személy, aki megtartja a parancsolatot, amely a gyümölcs, a fának és a gyümölcsnek ugyanolyan az íze, más szavakkal, a szándéka mindkettőnek szintén “Lishma,” az adakozás érdekében. .

Különböző állapotokon kell keresztülmennünk a munkánk során. Mindenekelőtt, le kell ereszkednünk a szintre, amelyet úgy írnak le, hogy „én teremtettem a gonosz szándékot.” Itt a személy megismeri a saját természetét, látja, mennyire rossz, mennyire szemben áll a jósággal.  

A jóság, a Fény, az adakozás tulajdonsága. Ahol láthatom az adakozás tulajdonságait, tehát hozzámérhetem magam, és ez által meghatározhatom a bennem lévő gonoszságot. Hol van ez a gonosz és a Teremtő, aki teremtette a gonosz hajlamot? El kell érnem a Teremtőt, aki ezt a gonosz hajlamot teremtette bennem, és ennek ellentéteként meg kell kapnom a Tórát, mint fűszert.

Végül is, nincs sötétség Fény nélkül, és nincs Fény, sötétség nélkül. Semmit nem érünk el önmagában, csak a saját ellentétével való viszonylatában. Ezért az ember, a saját rossz természetét csak a jó cselekedeteinek mértékében képes feltárni. Ez az egyetlen útja, a gonosz megértésének.

Tehát a bűnösök, akikről a Tóra beszél, rendkívüli és nagyszerű emberek. A bűn szintje, nagyon magas szint. Valaki a a jóságra irányulva dolgozik, megpróbál túllépni a benne lévő gonoszságon, és elérni a jóságot. Akkor elérkezik a gonosz megértéséhez, Adam bűnének a feltárásához, és a korrekció folyamatának megkezdéséhez.  

Csak a gonosz megértése után kezdi el valaki megkóstolni vagy a „fát,” vagy a „gyümölcsöt,” amelyek ugyanolyanok, hogy vajon ezek, egy irányba mutatnak-e, az adakozás irányába. Végül is a „gyümölcs,” az adakozás, és nem ön-beteljesedés.   

A személy megpróbál túllépni az egoizmusán. Ő maga határozta ezt meg, mint gonoszság, amin felül kell kerekednie. Egyre feljebb felfedezi, hogy akarja, és képes élvezni is ezt, és úgy határozza ezt meg, mint az „egyiptomi csapásokat.” Kész mindenre, de ez még ön-beteljesedés.

Akkor, felülemelkedik a kapni akarásra irányuló összes lehetőségen, és elérkezik a valódi gyümölcshöz, az adakozáshoz. Az adakozás élvezete, a Tudás Fájának gyümölcse. Ez az értelem feletti hit, ahol a hit, a Tudás Fáján növekszik. Az egyetlen módja annak, ahogy valaki a gonoszság fölé emelkedve növekedjen, a kapni akarás fölé, hogy a gonoszt feltárja magában, és visszautasítja. Akkor a gyümölcs benne kezd el növekedni. Ez szimbolizálja a Tu Bishvat, a “Fa Új Éve.” Miért fa ez a gyümölcs helyett? Azért, mert valaki folyamatosan megszerzi az adakozás minőségét, és és folyamatosan megszerez, az adakozás érdekében.  

A spirituális úton, folyamatosan fedezzük fel az inkorrekt formákat magunkban. Ahogy Baal HaSulam írja a “ Talmud Eser Sefirot bemutatásában” csak azok, akikben a türelem szintje elegendően kitartó, érdemlik ki ki a belépést a király palotájába, a minek kertje közepén van a Tudás Fája.

KN