Szerző arhívuma: nandor

Meg kell értenünk, mit jelent az adakozás élvezete. A teremtés célja az, hogy örömet okozzon a teremtményeknek, és hogy azok azt valóban élvezzék. A kérdés az, hogyan?

Nem értjük még, hogy a vágy, amit érzünk ma, idegem és egy távolságra van tőlünk. Az adakozás élvezete nem olyan öröm, mint bármely élvezet. Ez csak egy olyan elrendezésben lehetséges, amely mindannyiunknak előnyös.

Ha én élvezetet kapok, valójában még akkor is jól tudom magam érezni, amikor éppen rossz történik velem, azonban túlteszem magam rajta, ahogy a szülők feláldozzák magukat, a gyermekeikért, de ez még nem adakozás. Alig tudjuk elképzelni a vágyat, amely a spirituális világban képes felemelkedni. Ez csak valamilyen megközelítő példával lehet bemutatni, mint a fizikai ágak és a spirituális gyökerek viszonya.

Ezért nekünk el kell képzelnünk amennyire csak lehetséges mennyire különleges ez a koncepció, függetlenítve minden számunkra ismerős dologtól, és ez egyfajta pszichológiai forradalmat igényel. Az egész világunk fordítottját kell látni a tudatunkban, és akkor felfedezhetünk valami teljesen újat.

Ez egy hatalmas belső erőfeszítést igényel, és az előző környezetről való leválást, és a szándékot a pillanatnyi állapotunkból való megszabadulásra, a Vörös Tengerbe való fejesugrást, (Yam Sof – a Vég Tengere), fejvesztve, feladva mindent, amije van valakinek, teljesen lemeztelenedve, és minden ellenállás nélkül, elfogadva minden változást, lényegtelenül mi legyen az, ha az Felülről érkezik.

Ezen a módon kell felkészíteni magunkat az Aravai kongresszusra, és ha képesek vagyunk megtartani magunkat ezen a módon, ebben az állapotban, elérjük az áttörést – a sötétségen keresztül, a Vörös Tenger vizán át, és túljutva mindezen, lényegtelen mi tárul fel.

KN

Írva van, hogy „ezrek lépnek be a terembe, de csak egy léphet ki a Fénybe.” Tehát mit tehetünk azért, hogy legalább néhány embernek elérje ezt, vagy legalább néhány száz? Valójában, az ideális eredmény a számunkra nem lehet kevesebb, mint az egy százalék.

Vegyünk egy átlagembert az utcáról. Aki egy hétköznapi életet él, de hirtelen mindenféle problémák, és szerencsétlenségek kezdik bombázni őt, a feleségével való konfliktusba keveredik, a gyerekei kicsúsznak az irányítása alól, egészségügyi problémái támadnak, amit az orvosok nem tudnak gyógyítani… Bármerre fordul is, csak a gonoszt fedezi fel. A dolgok folyamatosan romlanak, és nem található megoldás ezekre.

Kétségkívül mindenki más úgy tűnik csak fel a képben, mint egy szörnyű kényszer, ami mindent csak még nehezebbé tesz. Végül is az ember mindig a többiekkel való viszonyát, az öröm és a szomorúság alapján osztályozza, amelyet érez velük kapcsolatban. Amikor a mindenféle szerencsétlen kimenetelű dolog mindenkit utolér, akkor könnyebb a szenvedéseket elviselni. Mindannyian ugyanabból a lélekből származunk, senki nem ítélheti meg önmagát, a saját helyzetét, a vakumból, a többiektől elszeparálva.

Mindannyian az általános virágzáshoz, vagy romláshoz hasonlítjuk a saját állapotunkat. Képtelen vagyok kizárólag önmagamat érzékelni, az emberi környezetem kizárásával. Akkor visszazuhanok az állati szintre. Mivel aztán körülöttem nincsenek állatok, visszacsúszok a növényi fokozatra. Ha valaki elhagyja az ember létet, az erdőben, állatok nélkül, akkor minden különbség nélkül olyanná lesz, mint a környezete, azaz növénnyé.

Tehát akkor ma egy olyan állapotban vagyunk, ahol a válság az egész világot elborítja. Biztos, hogy a média kicsit mérsékeli a helyzetet, az által, hogy megmutatja nekünk azt, ahogy az emberek mindenütt szenvednek ebben. Ez kielégít minket egy ideig, és ezért a következő csapás még keményebb lesz, és még mélyebbre hatoló, egészen addig, ameddig elviselhetetlen nem lesz. Addig, ha ránézek a többiekre, mindig nagyon elégedett leszek magammal, az összes problémáim ellenére. Más emberek szenvedése enyhíti a saját éberségemet, aminek az eredménye az, hogy csak miután a gonoszság betör a tudatosságomba, lesz ez az egész elviselhetetlen.

Hogyan maradhatunk a tehetetlenség állapotában, amikor az egész élet-halál kérdésévé válik? Ez az, amikor a szenvedés ráébreszt valakit arra, hogy ami rázúdult, nem véletlenül, hanem okkal történik. A Reshimók láncolata elvezeti az embert ehhez a gondolathoz.

Azonban mi nem akarjuk az emberiséget levezetni erről az útról, amelyen járványok, természeti katasztrófák, világháborúk, és ilyen dolgok vannak. Mi el akarjuk vezetni az emberiséget a gonosz felismeréséhez ma, miközben az emberek még megtalálják a kényelmüket a többiek nyomorában, és az üres reménykedésben.

Hogy tesszük ezt meg? Ez, elvezet minket a felső kormányzás kérdésének megértéséhez: látható, hogy ez megédesíti az életet, de ugyanakkor látható annak a furkósbotnak a faragása is, amely az események során majd lecsap ránk, és az ember szem elől téveszti ennek a felső kormányzásnak a valós formáját, a szenvedések mérséklését okozó „prizma” torzító hatása alatt.

Ilyen tehát a Tóra útja, és ilyen a szenvedés útja a teljes emberiség számára. Minden a mi kezünkben van.

KN

Kérdés

Miért áll a “Tíz Szfira Tanulmányának bevezetőjében” a tiltott Kabbaláról szóló részben ,Baal HaSulam által leírva, hogy a kabbalistáknak fel szabad fedezni mindazt, ami a “Tóra ízeihez”, de nem szabad nyilvánosságra hozni azt a részt, amely a első három Szfírához, azaz “Partzuf fejéhez” tartozik?

Válasz

Még ha el is fogja tudni mesélni valaki azt, ami “tiltott”, minden esetre nem érthetünk meg abból semmit. Ez olyan, mint ha egy csecsemő mellett beszélnénk akár miről, és nem kell, hogy vigyázunk arra, hogy miről, mert ő semmi esetre sem tudja hallani, vagy érteni azt, ő nem köti össze ezeket a szavakat semmilyen jelentéssel. Ez hasonló a mi olvasásunkhoz, amikor a Zohár könyvét olvassuk, úgy tűnik számunkra, hogy minden szó külön-külön megérthető, de amikor együtt összetesszük a szavakat egy mondatban, akkor az egész értelmetlen a számunkra.

“A Tóra titkai” nem információk, amelyek el vannak rejtve tőlünk egy szigorú módon. Egyszerűen a mi agyunk, ami egyelőre a normális állati szinten van, képtelen felfogni és érzékelni azt. Tehát nekünk titok marad, mint az egész valóság képe. Tessék, minden fel van tárulva előtted, nézd! Senki nem hibás, hogy nincsen edénye és érzékelései ennek a felfogására. Fejlessze ki, és látni fogja a valóságot. Ugyanez történik a “Tóra titka” esetében.

Mi, azt tanulmányozzuk a “Tíz Szfira Tanulmányában” ami az Acilut világ tetejéhez, az Arich Anpin fejéhez tartozik, és tudjuk, hogy ott vannak a RÁDLÁ (Réish délo Étjádá), az Partzuf “agyának” a részei (Mochá dé Ávirá, Krumá dé Ávirá), amelyek elrejtik előlünk a Felső Fényt. De amit tanulunk ebben a rendszerben, az minden a “Tóra ízeihez” tartozik, és nem a “Tóra titkához”. A különbség az, hogy az “ízek” a teremtmény gondolataira, míg a “Tóra titkai” a Teremtő gondolataira vonatkoznak.

Általában, nem lett volna értelme megemlíteni ezt, hogyha nem lettek volna emberek, akik azt állították, hogy tilos tanulni Kabbalát, azért mert ez egy örök titok. Nincs benne semmi titok. Éppen ellenkezőleg, a Kabbala feltárja nekünk a valóságot! Nem fedez fel nekünk valamiféle “tiltott titkokat”. Azért, hogy felfedezze valaki ezt a titkot, önmagának kell elérnie a titokig, előkészítenie az edényeit, a vágyait, az érzékelés eszközeit. Ha előkészíti az összes vágyát, amelyek a hét alsó szfírához (ZAT) tartoznak, a spirituális létra teljes magasságában, azután pedig elkezdi felfedezni a felső részt (GAR). Készen lesz a felfedezésre, és kideríti magának ezt a titkot.

Minden lépés, a 125 fokból, ami két részre oszlik: a felsőre és az alsóra (GAR-és ZAT). Az alsó rész minden fokozatból elérhető, és ez nagy privilégium az embernek, ha megszerzi, mert megtalálja, hogy a Teremtő cselekvései jók és jóindulatúak. Ez a fény, amely beleöltözik a fejből a spirituális “Partzuf” testébe, adja az úgynevezett “ízeket”, ahogy mondják: “Ízeld meg és lásd, hogy a Teremtő jó “.

De a felső részt, a lépcsőfok fejét, nem tudjuk felfedezni egyelőre. Lehetséges lesz felfedezni, de csak miután az alsó “testet” kikorrigáljuk. Még a legalsóbb lépcsőfok feje is, a Malchut dé Assia, meg ez is egyelőre titok marad. Beszélhetünk mindenről, ami tartozik a “testekhez”, azaz ami a teremtményhez tartozik, a munkájához és a korrigálásához, de “tiltott” beszélni a “titokról”, azaz lépcsőfok fejeiről, mert nem tudjuk ezeket most még megszerezni, és csak összezavarodunk. Ez azért van, mert egy olyan területről kezdünk beszélni, amelyben nem tudunk érzékelni. Nincsenek az agyunkban sem olyan sejtek, sem csatornák, amelyek képesek érzékelni ezt a felső dimenziót. De fokozatosan fejlődünk, és közelebb fogunk jutni ennek a felfogásához..

“Ne fedez fel a titkot”, azt jelenti, hogy: “ne vessünk akadályt a vak elé”, hanem hagyjuk, hogy előre haladjon fokozatosan, és tanuljon meg látni. Így tanítjuk mi a gyermekeket is, fokozatosan. Nekünk is így kell, hogy neveljük, fejlesszük magunkat.

BD

Baal  HaSulam: “Bevezetés a Tíz Szfira Tanulmányába”: “És tudnunk kell, hogy az oka annak a távolságnak, hogy mi távol vagyunk az Istentől…  Azért van így, mert ez lét a forrása az összes fájdalmaknak és szenvedéseknek, és az összes hibának és rosszindulatnak, amelyben mi sikertelenül beleestünk, és azt várjuk, hogy mentsen meg az Isten. Ezzel együtt természetesen azáltal, hogy megszüntetjük ezt az okot, azonnal megszabadulunk minden bánattól és fájdalomtól. És megmondom, hogy az eredeti oka nem más, hanem az, hogy “nagyon kevéssé értjük, az Úr felügyeletét a teremtményei felett”, azaz, hogy nem értjük Őt helyesen”.

Ezért, az egész problémánk az, hogy nem értjük meg az Ő vezetését és felügyeletét. Akkor gyerünk értsük meg!

De nem, mi valójában nem akarjuk ezt. Ezért, a legfontosabb dolog számunkra az Ő felügyeletének a felfedezése, az Ő viselkedésének velünk szemben, és a kapcsolat Vele. Mivel ennek a kapcsolatnak olyan formája van, olyan képlete, egy olyan formátuma, amit lehetetlen számunkra egyszerűen megtalálni.

Egy olyan vonalról beszélünk, amely köztünk és az Ain Sof között van. Az “Ain Sof Fénye” valójában Teremtő viszonya felénk, amely az összes kör felett található. Más szavakkal, ez a vonal átmegy az összes körön egészen a középső pontig.

Mi magunktól nem vagyunk képesek „megszerezni” a Teremtőt, de ez a vonal útján mi képesek vagyunk megépíteni, és felfedezni az Ő viszonyát felénk. Így emelkedünk fel a spirituális létra fokozatán. A végén, amikor átmegyünk minden fokozaton, akkor elérjük a végső korrekciót. Mi behozzuk a Fényt a vágyunkba, minden körben.

És ez lesz a jele, hogy miután megjavítottuk a vágyainkat, érezzük a Teremtőt és a megértjük Őt. Végül is, mi csak Őt fedezzük fel, mert „nincsen más Rajta kívül.”.

BS

A mi problémánk az, hogy hogyan érjük el a célt? Mi ugyanis nem képzeljük el magunknak a célt, nincsen semmilyen vágyunk erre valójában. Akarunk valamit, ami még nem is az ellentéte ennek, mivel nincsen mivel összehasonlítanunk.  A kabbalista könyvek beszélnek valami különösről, de mi másképpen gondolkozunk, ami egyáltalán nem tartozik a kabbalához.

Egyszerűen megjelenik nálunk valami különleges kényszer, nem vagyunk megelégedve az élettel, és megpróbáljuk megtalálni a kitöltést. Sőt mi több, mi egy zavarodottságban vagyunk, és hazudunk magunknak, hogy mi vonzódunk valami magasztos és csodálatos felsőbb cél felé. Ez csak a büszkeségünk ápolása, semmi több.

Tény, hogy az egyetlen dolog, amit szeretnék az, hogy betöltsük és kielégítsük az egónkat. És itt is nem igazán tudjuk, mi ez, nem látjuk a határait, nem vagyunk képesek lemérni a mi sóvárgásunkat, és nem lájuk, hogy mennyire az egoizmus forgat minket, és mennyire rabjai vagyunk. Az egész életünket átvisszük, mint a vakok a ködben, és tudatlanul.

Ezért felmerül a kérdés: hogyha mégis megfogtuk a fonal végét és lehetőségünk van, a használatára, akkor hogyan használhassuk ezt? Persze mi távol maradunk mindenféle hazug módszerektől, mivel a vizsgálatunk után megállapítottuk, hogy nincsen bennük valódi kitöltés. Ezek a módszerek azok számára léteznek, akik nem képesek egy mélyebb vizsgálatra, és megelégednek az általuk elért részigazságnak a kitöltésével.

De lehet, hogy mi is foglyai vagyunk ennek a módszernek, egy illúzióiban, és felülnézeti szempontból, majd kiderül, hogy ez hamis, hasonlóan a többi misztikus módszerhez, amelyek “igaznak” mutatkoznak, a hívői számára.

De ki tudja ezt megvizsgálni? Kiben lehet meg bízni, ebben a kérdésben? Vajon én, a jelenlegi fejlődésem szintjéről, meg tudnék vizsgálni valamit, ami nem az én szintemen történik?

Hiszen mindenki a saját jelenlegi “énje” szerint hoz ítéletet, és persze általában pozitív következtetésekre jut, hogy “Minden remek, megtaláltam a megfelelő környezet és a megfelelő módszert”. Mindenki a helyzetét a saját szintje magassága szerint képes elbírálni és megvizsgálni, a kritika mélységét pedig az egója szerint, és így igazolja önmagát.

Vajon elég nekem is amit el értem és ússzak ugyanúgy az árral, mint tegnap?

Tehát, hogyan lehet mégis a helyzetet, nem a megszokás szempontjából értékelni? Hogyan lehet felemelkedni egy minőségibb megközelítéshez? Egyelőre meg állunk ennél a kérdésnél, amelyet fel kell tennünk magunknak a spirituális úton.

BS

A farkast etetni kell…

Kérdés

Mit jelent az, hogy az adakozás útján járni?

Válasz

Ha a teremtés célja az, hogy örömet okozzon a teremtménynek, és a Teremtő egy pozitív erő, amely jót cselekszik és csak ez a lényege annak, ahogy kezel bennünket, akkor miért kell imádkoznunk felé, hogy jó legyen hozzánk?

Mindenki a Teremtőhöz sikolt fel, „Tégy valami jót velünk!” Azonban ez nevetséges! Miért koldul egy kedves ember kedvességet Tőle? Ő már jót tett, nem tehet semmi egyebet. Végül is írva van, hogy a Teremtő jóindulatú a jókkal és a rosszakkal is. Soha nem változtatja meg a hozzáállását, ahogy az írva van, „Én nem változtatom meg az én Fényemet (HaVaYaH) és a Fény teljes nyugalomban van állandóan.

Ez világosan mutatja nekünk, hogy nem érdemes ilyesmit kérni. Valójában minden imát, kérést, és himnuszt, kabbalisták komponáltak, akik a spirituális elérésben voltak már. Akkor miért imádkozik mindenki úgy, hogy „Segíts rajtam, ments meg, tedd meg ezt nekem?”

Ezek a felső erőhöz intézet felszólítások, a vágy formái, „Segíts nekem korrigálni az érzékelésemet!” Ezt nevezzük a Teremtő munkájának, miközben a Teremtő adakozik felénk, ami valójában nem munka, hanem öröm.

Az én feladatom, hogy a helyes vágyat, vagy edényt kérjem, és az Ő munkája, hogy megteremtse ezt. Más szavakkal, ez egy olyan kérés, amely sokkal inkább arra vonatkozik, hogy tegyen késszé a beteljesedésre, amely által elérhetem a Teremtővel való összetapadást, mint arra, hogy örömet okozzon nekem.

Az ima szó az „ön-ítélet”fogalmát takarja, amely a teremtménynek a kérésére változik meg. Amikor azt kérdezem, hogy „miért hagytál el engemet?”, akkor mit gondolok, tényleg elhagyott engem a Teremtő? Vagy mondhatom azt, hogy csak a saját érzékelésemben belül rejlik az érzés, hogy elhagyott engem? Lényegében azt kell, hogy kérjem tőle, hogy korrigálja az érzékelésemet, hogy érezhessem azt, hogy sosem hagyott magamra, vagy sosem távolodott el tőlem.

KN

Megkértek, hogy fejtsem ki a véleményemet George Friedman könyvéről, amelynek a címe: A következő 100 év: Előrejelzés a XXI. évszázadra.

Véleményem:

A könyv könnyed stílusú, általános olvasóközönséget céloz meg. Az egész könyv azon a feltételezésen alapul, hogy a világ nem változik, és hogy a természetnek nincs célja vagy programja, az emberiség egységére vonatkozólag, amely erők, vagy tudatra ébredés által érvényesül. Ezért mindez egy „mechanikus”gondolatrendszerbe torkollott arról, hogy milyen módon lehet az USA felsőbbrendűségét fenntartani, ebben a ragadozó világban.

Lehetetlen ezzel vitatkozni, mivel a szerző azon feltételezésén alapul, hogy a világot az ember uralja. Azonban ha a világunk az emberi és az egész univerzum hasonlóságán alapuló törvénnyel összhangban fejlődik, minden szinten, akkor a szociális fejlődés törvénye elvisz minket a kölcsönös garancia társadalmához.

Ez a két forgatókönyv egyike alapján fog megvalósulni:

• Az ember korrekciójára való igény tekintetében való egyetértés nélkül – ami világháborút is jelenthet
• Annak a felismerése által, hogy nincs más alternatíva, a háborúk nem oldanak meg semmit, hogy tudatosan kell egységre lépni, hogy be kell teljesíteni a természet törvényeit egy helyes módon és mindezt a saját jólétünk miatt kell így csinálni, gyorsan és vértelenül.

Ezt a második módszert javasolja a kabbala.

KN

Vélemény (forrás:The Financial Times)

Kijelenthető, hogy Európa válsága elég nagyméretű, a nélkül is, hogy aggódni kelljen a magyar disszidensek miatt, akik mágnásokká váltak. Nézve Orbán útját, látható egy politikus változása, a harcos anti-kommunista pozíciójából, a populista idegen gyűlölőig, aki megismételte a görögök által elkövetett hibát. Európa kicsiny országainak a bajai, előfutárai lehetnek, egy sokkal nagyobb veszélynek a „sarkokat” alkotó pontok körül.

A magyar miniszterelnök egy emlékeztetőt jelenít meg – bárkinek a kontinensen, akinek erre szüksége van – hogy mennyire egyforma pályán futnak a gazdasági káosz és a politikai egyeduralmi törekvések… Orbán úr erőteljes üzenetet küldött a veszéllyel szembesülő demokráciáknak.

Ezen a héten láthattuk Orbán Viktor új alkotmányát. Ezt áthatja az etnikai alapú nacionalizmus, és bűzlik az egy párti irányításra törekvéstől. A személyes szabadság elnyomását hordozza magában, és a magyar kisebbségek állampolgárságának széleskörű kiterjesztésével instabilitást visz az etnikailag megosztott szomszéd országokba.

Hozzászólásom

A kabbala figyelmeztet, hogy a II. világháború megismétlődhet, egy harmadik, nukleáris háborúban, mert ha az emberiség nem követi az integráció útját, megkérdőjelezhetetlenül a nácizmus és az általános gyűlölet útjára kerül.

KN

A hírekből (forrás: Activist Post)

Egy napjainkban a Környezeti Rádióaktivitási Hírlevélben publikált tanulmány igazolta, hogy a rádió aktív eső, a Fukusimai nukleáris szerencsétlenségből kiszabadult szennyezéssel, elérte Európát, Litvániát, és az ebben lévő plutónium, a leghalálosabb ember készítette elem.

A tanulmány szerzőivel összhangban, a radioaktív sugárzás koncentrációjának mérése jelzi, hogy a magasnyomású, nagytávolságú légtömegmozgás Japánból, a Csendes óceánon át, Észak Amerikába, az Atlanti térségbe, Közép Európába, gyakorlatilag mindenhova eljuttatta a szennyezést.

Mit jelent az, hogy minden régióban a légáramlás – amely átöleli az északi féltekét – mindenhová elsodorhatja a plutóniummal szennyezett esőt?

Ebben a tényben az a legzavaróbb, hogy amikor megértjük, hogy nincs olyan, hogy biztonsági szint, és hogy a kár (emberi időskálán mérve) nem kerülhető el: a plutónium felezési ideje 24 200 év, az uránium – 238 izotópé pedig 4m5 millió év, amely több mint a bolygó kora.

Hozzászólásom

Természetesen, a jövő attól a képességünktől függ, hogy képesek vagyunk vagy sem egy megfelelő kapcsolatot építeni az egoizmusunk felett. Különben nincs esélyünk túlélni a világban, melyet önmagunknak alkottunk.

KN