Szerző arhívuma: nandor

Az újságokban ( BBC News)

“Egyesült Államokbeli tudósok rájöttek, hogy az elmúlt négy országos járvány a La Nina események után történt, amik hideg vizet hoztak a Csendes-óceán keleti felszínére.”

“Kétségtelenül, az utolsó négy országos járványt – a spanyolnáthát, ami 1918-ban kezdődött, 1957 ázsiai influenzáját, a hong kongi influenzát 1958-ban, és a sertésinfluenzát 2009-ben –  mind a La Nina körülményei előzték meg. Az a közös ezekben a járványokban, hogy mind újfajta vírustörzseket tartalmaznak, amik ellen az emberek még nem fejlesztettek ki immunitást.

“A La Nina eseményekkel való kapcsolat még nem tiszta számunkra. De az elmúlt kutatások megmutatták, hogy némelyik vadmadár repülési mintája és vándorlás során történő pihenőhelye, vagy vedlési ideje különbözik az El Nino és a La Nina évek alatt.”

Most ránézhetünk a vírusos génre, ami számos madárra, sertésre és emberre fertőz – talán képesek leszünk megkapni valami statisztikailag erős tényt, hogy jobban megértsük a mechanizmusokat.”

Válaszom

Egy új fázisába léptünk a világ feltárulásának, a világ mint egységes egész feltárulásába – és ez megköveteli tőlünk, hogy mi is ugyanezt tegyük. Ebből az okból kifolyólag, folyamatosan nagyobb kapcsolatot fedezünk fel a világ összes része között.

He elkezdenénk egységre lépni, megváltoztatnánk önmagunkat, és az új integráltságunk birtokában, felfedeznénk hogy a világ integrált. Egyébként „mindenki a hibáinak megfelelően ítél”, és mi akik nem látjuk egyesültnek a világot, helytelen módon viszonyulunk hozzá, nem úgy mint egy analóg rendszerhez, hanem mint egy diszkréthez és emiatt érezzük az ellentmondást közöttünk úgy mint egy válságot. Ez egy veszélyesebb „járvány”.

CST

Kérdés

Hogyan lehet a Zohár olvasása alatt ugyanolyan egységben lenni, mint amilyen egységben voltunk a decemberi Kongresszus alatt?

Válasz

Ez a kapcsolódási pont egységre, amelyet elértünk már ott, eltűnt, rejtett lett, és törlődött az érzékelésünkből. Nem kell ezt sajnálni, nem kell megpróbálni ezt erővel megtartani. Mi csak a lángoló lelkesedést kell, hogy magunkhoz vegyük, mivel végül is csak ezt kell éreznünk magabiztosan. Mert nem lóghatunk a levegőben.

Eljött az idő, hogy aggódjunk egy új egységért. Összekapcsolódni, nem azt jelenti, hogy ölelkezünk, és egymás kézét fogjuk. Az egység határozza meg annak a mértékét, aminek megfelelően én képes vagyok leválni magamról. A másokkal való kapcsolaton belül, ne legyen semmi, ami az enyém, különben még egy szikrája sem lesz köztünk a valódi kapcsolatnak. Nem tudok valódi kapcsolatot elérni a többiekkel, hogyha megmaradok saját magamban. A kapcsolat csak akkor jöhet létre, amikor magammal szemben egy “anti-személyiség” lettem, amikor én magammal ellentétessé változom, megszabadulok mindentől, ami az értelmemben és az érzelmeimben van, mindentől, amivel korábban rendelkeztem.

Így elsősorban, meg kell, hogy szabaduljak az “én”- től, majd a Reformáló Fény-nek kell működnie rajtam, és ami így maradt belőlem, azt hozzá kell, hogy csatoljam azokhoz az állapotokhoz, amelyeket a barátok hoznak létre számomra. Így együtt felfedezhetjük köztünk az egységet. Ha mi a szívben levő pontokat kiemeljük az egónkból, és a Reformáló Fény segítségével átfordítjuk a Nefes De Kedusa „hátát” a Nefes De Kedusa „arca” felé, és ha összekapcsolódunk egymással, akkor ez a kapcsolat már méltó lehet arra, hogy hozzácsatlakozzunk a Bölcsekhez, a Hatalmas Lelkekhez.

Akkor mi felfedezzük a kapcsolatunkat Velük, és készek leszünk kimenekíteni magunkat, hogy ők felkarolhassanak bennünket. Most már kapcsolatba kerülhetünk velük. Viszont amíg ez meg nem történik, addig nem rendelkezünk semmilyen kapcsolattal, Velük.  Egyszerűen mintha messziről szólnának hozzánk és keresnének minket. Egyszóval majd látni fogjuk, hogy a Zohár szerzője, Rabash, és Baal HaSzulam valójában gondoskodnak rólunk, és felnevelnek minket.

BS

Kérdés

Kezdetben volt a Teremtő gondolata, és azután megvalósította a teremtés gondolatát, létrehozta a világokat felülről lefelé. Mi a különbség a Teremtés terve és a Teremtés gondolata között?

Válasz

A különbség, a Teremtő alapgondolata és köztünk: a hatalmas távolság. Először mi kiemelkedünk a BIA világából az ACILUT világába. A BIA világai az anyag és az anyagba öltözött forma. Azután elérkezünk az absztrakt formához és utána az eszenciához. Mi most még nem értjük és nem fogjuk fel ezeket, de úgy látható, hogy megszerezzük.

A mi világunk példájából mondhatjuk, hogy ha én cselekedeteket végzek, akkor, ahogy írva van „Mi a cselekedet által ismerjük meg Őt” megkaphatjuk a Teremtő elérését. Természetes, hogy mi a Fény segítségével „építkezünk”, mert magunktól nincs erőnk „építkezni”. Mi “téglák” vagyunk. De ahhoz, hogy valamilyen szerkezetet építsünk magunkban, szükségünk van egy közbelső eszközre, amely összeköt minket egyé, és mi elkezdjük megérteni, hogyan építette fel a Teremtő a Mindenséget és miért törte szét azt. Azért hogy mi újra építsük a szerkezetet és felfedezzük benne az Ő gondolatát, az értelmét!

Baal HaSzulam elmagyarázza a “Cselekvő elmében”, miután én megfigyelek egy bármilyen Teremtést, akkor én elérem annak a vágyát, és értelmét, aki ezt végrehajtotta. Fokozatosan elérek egy olyan állapotot, amiben én egy kompozíció része vagyok, és egyre mélyebben belehatolok az érzelmeimmel. Akkor én már érzem annak a karakterét is, a természetét is, és képes vagyok őt magát (az alkotót) is elérni a cselekedetein vagy a teremtésein keresztül!

Ez a mi világunkban is megtörténhet, mivel ez a világ egy magasabb természetből származik. A Teremtő az, aki megteremtette a teremtményeket egy különleges rendszeren belül. Aztán összetörte mindezt, hogy újra építsük ezt a puzzle-t a törött darabkákból.  Az azáltal, hogy mi összeépítjük a puzzle-t, mi Őt érjük el, mivel Ő belehelyezte magát!

Ő nem rejtette el magát ebben a rendszerben, Ő bele adta minden részét, az elméjét, és a hozzánk való viszonyát és az Ő saját érzésvilágát. Ha mi összerakjuk ezt a puzzle-t, mi nem csak megkapjuk ezt a korrigált képet, hanem elkezdünk létezni is ebben a csodálatos világban. Mi megkapjuk az általános törvényt ebben a rendszerben, az egyetlen törvényt: a Szeretet Törvényét!

Mi megkapjuk azt az egységet, amely működik ebben a rendszerben, amely magában foglalja a Felső Erőt, amely építette ezt az egész rendszert. Ebben az Egyetlen Erőben felfedezzük a Teremtő felénk való viszonyát, AHP-nak (Ozen, Hotem, Péh -) az alsó részét amelyet Malchutnak nevezünk.

Bár, még mindig nem tudjuk bizonyossággal, de az természetesen lehetséges, hogy mi megkaphatjuk felső részt is, a Ketert (korona), amely levált tőlünk, mert van egy ilyen vágyunk is.

Ezt lehetetlen állítani teljes bizonyossággal, mert ezek az állapotok a korrekció végén léteznek, a kijelölt mai feladatainkon túl.

A folyamat segítségével, végül is megszerezzük a Felső Értelmet és nem csak a Tervét, hanem magát a Teremtés Gondolatát is, a Felső gondolatát, és belefoglalhatjuk magunkat. Ez a mi célunk: hogy megszerezzük a Teremtés Alapgondolatát, hozzá emelkedjünk, és befogadjunk a Teremtőt, azaz, eggyé váljunk vele.

BS

Kérdés

Lehetséges, Felső Kapcsolat kitöltés nélkül?

Válasz

Nem létezhetne a kapcsolat a vendég és a házigazda között, ha nem lenne kitöltés. Ha én megszorítást végzek, leválasztom magam a megszerzésről, de én nem vagyok képes reagálni a Felső viszonyára. Kapcsolatom csak a kitöltés útja által lehet Vele, amelyet én Tőle kapok.

Még ha csak egy keveset is kapok tőle, mondjuk “egy szelet tésztát” a tele asztalon levő finomságokból – ebben a tésztában érzem az ő viszonyát felém. Pontosan éppen azért fogadom el, amit kapok, mivel én megszorítom magam, azért hogy ebben a tésztában érezzem a felém való viszonyát.

Másképp én nem tudom felfogni hogyan viszonyul hozzám. A Fényen keresztül érezhetem a szeretetet és gondoskodást, amely érkezik hozzám. Én elfogadom ezt a szelet tésztát, azért hogy mindezt érezzem, de nem, csak úgy egyszerűen élvezem ezt önmagam érdekében, mert ez a klipa (héj), az ego, hanem ezen belül építem ki a viszonyomat a Teremtővel. Azért, hogy elérjem a forma egyezést, az egyensúlyt vele. Ez az állapot az úgynevezett homeosztázis természet, vagy harmónia a természettel.

Ha én ilyen állapotban vagyok a Teremtővel, akkor közöttünk egy különleges viszony képződik. Ez azt jelenti, hogy én már egy bizonyos spirituális szinten vagyok:1, 2, 3…

De itt van egy kérdés. Hogyan tovább? Mivel ez a rendszer leblokkol engem, és én nem vagyok képes többet felfedezni, azon kívül, amit felfedeztem. Én kaptam a házigazdától, visszaadtam neki, azonos viszonyt teremtettünk egymás között, mi olyanok vagyunk, mintha jót tennénk egymással és ezen keresztül örömet adunk egymásnak. De hogyan tovább?

Ha nem érezzük a hozzáadott hiányt, akkor nem tudunk kimozdulni innen. Ami fontos az az új hiány.  Mi legyen az én új hiányom?  Az étel, a házigazdával való kapcsolat megerősítése, vagy mélyebb kapcsolat vele?

A felkészülésemnek megfelelően, felfedezek magamban egy új hiányt. Végtére is, érezni akarom a hiányt egy erősebb, mélyebb kapcsolatra a házigazdával. Azért, hogy felfedezzem a helyes hiányt házigazda felé, szükségem lesz nagyobb étvágyra és a kotolókra az ételekből.

De, lehetséges, hogy a hiány a kóstolók által feltárul, mielőtt sóvárognék a házigazdára. Itt attól függ, az én megközelítésem a fejlődéshez, hogy a szentség oldaláról vagy a klipa (héj) oldaláról érkezem

BS.

Hallottam, Sabbat este, 1943, Május 14

“Egy bűn nem érvényteleníti a parancsolatot (mitzvát), és a parancsolat nem érvényteleníti a bűnt”. A munka útja az, hogy a jó úton haladjunk, bár a gonosz, az emberben nem engedi, ezt. De tudnunk kell, hogy az ember nem kell, hogy kiirtsa magából a gonoszt, mert ez lehetetlen. Csak gyűlölnie kell a gonoszt, ahogy írva van: “Aki szereti az Urat, az gyűlöli a gonoszt”. Csak a gyűlöletre van szükség, mert a gyűlölet útja az, ami elválasztja az összeolvadtakat.

Ezért, a gonoszság nem létezik önmagában. Hanem a gonoszság mértéke a gonosz iránti szeretettől, vagy a gonosz iránti gyűlölettől függ. Ez azt jelenti, hogy, ha valakinek van szeretete a gonosz iránt, akkor azt a gonosz a magába foglalta, és ha ő gyűlöli a gonoszt, akkor kilépet a gonosz árnyékából és a gonosz már nem uralkodik felette.

Ebből az következik, hogy a legfontosabb munka nem a gonosszal van, hanem a szeretet mértékével és a gyűlölet mértékével, és ezért vonja a bűn maga után a bűnt. Ebből következik a kérdés: miért érdemli meg az ember a büntetést, hiszen abban az időben, amikor az ember lezuhan a munkájából, akkor segíteni kell őt, hogy felemelkedjen a zuhanásából? Itt úgy látszik, mintha még több akadály gördülne elé, hogy még mélyebbre zuhanjon, mint ahogy korábban.

De azért, hogy az ember érezze a gyűlöletét a gonosz iránt, ő még több gonoszt kap, hogy érezze mennyire eltávolítja ez  őt az Isten munkájától. Ha még bánkódott is az első bűn miatt, de még nem volt meg neki a megbánásnak az a mértéke, amely elhozza neki gyűlöletet a gonosz iránt. Ezért a bűn maga után vonja a bűnt. Így minden alkalommal, amikor bánkódik, minden sajnálkozás egyre nagyobb gyűlöletet vált ki belőle a gonosz iránt, addig, amíg el nem éri a teljes mértékét a gyűlöletnek.  Akkor ő leválik a gonoszról, mivel a gonosz leválasztást okoz.

Ebből az következik, hogyha az ember olyan mértékben tárja fel a gyűlöletet, hogy az leválasztást okoz, akkor már nem kell, hogy korrigálja a bűn által maga után vonzott a bűnt, mert ez által ő letöltötte az idejét, és mivel időt nyert, és beléphet az Isten szeretetébe, ahogy írva van “Aki szereti az Urat, az gyűlöli a gonoszt”. Tehát, csak gyűlölni kell a gonoszt, mert a gonosz nélkülünk megmarad a saját helyén, így csak gyűlölnünk kell, azért, hogy távol maradjon tőlünk.

Ez abból indul ki, hogy “ő (a gonosz) egy kicsit alacsonyabbá tevé az Istent”. Ez a kígyó titka, aki azt mondja, hogy “ismeritek-e a jót és a gonoszt, mint az Isten”, amely azt jelenti, hogy az ember, erőfeszítése által meg akarja érteni a Teremtőt. Meg akarja érteni az összes Felső irányítását; ez azt jelenti, hogy “az ember büszkésége őt (az embert) alacsonyabbá teszi”, mert meg akar érteni mindent a külső értelmével, és ha nem érti ezt meg, ő alacsonyan érzi magát, egy alantas helyen.

Az igazság az, hogy ha az ember felébredt és tudni akar valamit, ez annak a jele, hogy neki meg kell tudnia azt a dolgot. Miközben ő legyőzi az elméjét, és mindent, amit meg akar érteni azt az értelem feletti hittel, veszi számításba, azt alacsonyabbnak  véljük  az emberi tulajdonságban.

Úgy találjuk, hogy abban a mértékben, amelyben az ember többet szeretne tudni , de értelem feletti hittel, ő egy alantasabb helyen van.

Ebből megértjük, mit jelent az a vers, hogy :”és Mózes, a férfi nagyon szerény volt”, szerény és türelmes, amely jelentése, hogy ő elviselte az alantasságot, a lehető legnagyobb mértékben.

Ez a titka annak, hogy az első ember (Ádám Há Rison) a tudás fájáról evett a bűnbe esés előtt és ő teljességben volt, de nem volt képes tovább lépni arról a szintről, mint ahol ő volt, mert nem érzett semmilyen hiányt az állapotában, és úgy sem lett volna képes felfedezni a Szent neveket. Ennek okán, szörnyű, amit megtett az emberek gyermekéivel, hogy a „jó és rossz tudásának fájáról evett”, és a bűn által az összes Fény eltávolodott tőle, és arra lett kényszerítve, hogy munkáját újból kezdje. Erről beszél az írás, hogy ő ki lett taszítva az Éden Kertből, mivel ha ő nem evett volna az Tudás Fájáról, akkor ő mindörökké élt volna benne. Ez a világ belsőségének a titka, hogyha oda valaki belép, akkor ő örökké ott marad. Tehát ő megmaradt volna hiány nélkül. Tehát azért hogy ő képes legyen menni és felfedezni a Szent neveket, amely a jó és a gonosz korrekciója által fedeződnek fel, ezért ennie kellet a Tudás Fájáról.

Ez hasonló, azzal az emberrel, aki a barátjának hatalmas hordó bort akar adni és a barátjának csak egy kis pohara van. Akkor mit tehet? Ő bort önt, abba a kis pohárba, ami van, és a barátja haza viszi és ott kiönti, majd újból visszamegy a pohárral, és még egyszer megtölti borral és megint haza megy, amíg meg nem kapja az egész hordó bort.

Én hallottam egy másik példabeszédet, amely két barátról szól: az egyikből király lett, míg a másikból szegény koldus. A szegény koldus meghallotta, hogy a barátja király lett és elment a hozzá. Elmesélte neki milyen rossz helyzetben van. A király adott neki egy engedélyt a kincstárhoz, hogy két óra leforgása alatt annyi pénzt vehet magához, amennyit csak akar. A szegény koldus elment a kincstárhoz egy pici dobozzal. Belépett majd megtöltötte a kicsi dobozt pénzzel. Amikor ő kifelé indult a titkár meglökte a dobozt és az összes pénz a dobozból a földre zuhant. Így visszakerült a pénz a kincstárba és a szegény ember sírt és megkérdezte, hogy miért tette a titkár ezt vele.  Végül kiderült, hogy az összes pénz, ami nála volt az övé lehetett. Csak azért játszották el vele ezt a „trükköt”, mert nem voltak megfelelő edényei ahhoz, hogy a kincstárból, jól megtömje magát.

BS

Minden csak a szándéktól függ. Bárki kinyithat egy könyvet és tanulhat – egy filozófustól egy olyan emberig, aki a könyvet az első alkalommal látja, és nem ért belőle egy mukkot sem. De mindenki a saját módján fogja azt magyarázni, amilyen módon akarja.

A különbség köztünk és mások között: az okosok és a buták, a tudósok, történészek, filozófusok, és konyhafőnökök között, abban van, hogy ha kinyitjuk a könyvet, olyan módon akarjuk magunkat behangolni, hogy az megengedje nekünk, hogy  belehatoljunk. Azt szeretném, hogy a könyv magamról beszéljen, szeretném a világomat feltárni benne.

És a külső olvasók nem ezt teszik; nem látnak a nyomtatott betűkön túlra, az emberi bölcseletet keresik bennük. És ezért a szövegek mindenféle tanulmányozására folyamodnak: amit a mi világunk kifejezéseivel és fogalmaival beszélnek róla, milyen történelmi események közben, milyen stílusban írták őket – amennyire a hétköznapi anyagi elme képes azt felfogni.

A különbség a belső és külső olvasás között a szándékodban van, hogy belehatolj a szövegbe, és feltárd magad, a belső életed benne. De nem hibáztathatod az embereket azért, mert külsődlegesen közelítik meg a könyveket (A Zohár könyvét, az Ari munkáit, és így tovább). Mivel egy belső szükség, hogy feltárják a belső világot, még nem fejlődött ki bennük.

A szívben található pont még nincs jelen, a kezdőpontja a korrekció vonalának és a spirituális feltárulásnak. Ha nincs meg ez a vágyad, nem vagy képes feltárni azt.

Amikor megvan az első pontod, a körülvevő Fény már hozzá képes ragadni. Még mindig nem képes belehatolni, csak körülveszi azt minden oldalról, de emiatt még már nem vagyunk képesek nyugalmi állapotban lenni. Azt érezzük, hogy Fény erőinek mezőjében létezünk, ami megráz és belök minket.

Ha nincs meg ez a pontom, nem érzek semmilyen mezőt, Fényt vagy folyást, és úgy érzem, hogy minden rendben van. De mihelyst a Fény elkezdi ingerelni ezt a pontot, egy probléma jelenik meg és folytatjuk…

Tehát hogyan tud a Fény valamit belökni, ha az abszolút nyugalmi állapotban van? Ez helyes, de ami lényeges az egy informális gén, ami két részből áll: Resimó de Hitlabsut (információ a jövendőbeli Fényről) és Resimó de Aviut (információ a vágyról). Ez két különböző fokozathoz tartozik, és emiatt egy különbség érezhető közöttük; a különbség a deltában van, ami elkezd feltárulni és ide-oda lökdös minket. Ez elveszi a szellemi békémet és nyugalmamat, és azt követeli tőlem, hogy megvalósítsam ezt a Resimót.

De ha egy embernek még nincs meg ez a deltája, ő kinyit egy könyvet és úgy olvassa azt mint egy regényt, ami a történelemről és a földrajzról beszél. Ilyennek látják az emberek a kabbalista könyveket, különösen a Tórát.

Ha a személynek van szívben található pontja, amire a Fény van hatással, be kell irányítania magát a Fény felé, hogy az erősebb hatással legyen. Ez a munka teljes lényege.

A Fény mindig nyugalomban van, és a hatása csak az én érzékenységemtől függ. Ezért kell keresnem a módjait, hogy felnöveljem az érzékenységemet a Fényre, és semmi másra. A Kabbalisták itt egy tanácsot adnak nekünk: az erőfeszítés növelését mennyiségben és minőségben. A Kabbala egész bölcseletének meg az illető számára egy olyan tényezővé kell válnia, ami egyre inkább érzékeny a körülvevő Fényre.

Ez a munka egészen a korrekció végéig folytatódik, mert a körülvevő Fény a Fény a következő, magasabb szintről, ami mindig közelebb vonz minket hozzá.

CST

Kérdés

Néhány éve tanulom a Kabbalát és világos számomra, hogy az, ami leginkább számít, az a belső munka. Mégis, úgy érzem, nem teljesen világos számomra, mi is az. Elmagyaráznád nekünk részletesen mit az a belső munka?

Válasz

Az én belső munkám megpróbálni minél erősebben kapcsolódni a kollektív belső munkához  a edény létrehozásában amely felfogja a fényt. Az akció kimenetele maga az alapgondolat. Először is én vágyakozom (sóvárgok) az az állapot után, hogy én megismerem a Teremtőt. Mi is az az állapot? Ez az az állapot, amelyben néhány szívben lévő pont egyesül. Ha én megteremtek egy megfelelő egységes rendszert ezekből a pontokból melyben benne van az adományozás hatalma, akkor felfedezem benne az erőt, amit „Teremtő”-nek hívunk. Addig a fokozatig fedezem őt fel, amilyen fokozatig képesek voltunk egységre lépni egymással.

Tehát a mi belső munkánk az egységről szól és a kölcsönös felelősségvállalásról egymásért. „Szeresd a te szomszédodat mint tenmagadat” – a Tóra nagy szabálya. A szabály (klal) az edény (Kli) ami a fényt tartalmazza. Ez az egyetlen dolog, amire szükségem van, ezért én folyamatosan ebben az állapotban tartom magamat.

Én megpróbálkozom különböző dolgokkal amelyek a szívben levő pontjaink belső egységéhez elvezetnek. Keresem az egyesülés és a társaim felébresztésének a lehetőségeit. Aggódom azért, hogy mi mindannyian ugyanabban a szándékban legyünk, átitatva a kapcsolódás gondolatával és ez mint tűz égjen közöttünk. Akkor mi felfedezzük a Teremtőt ott.

Az Ő felfedezése az egyetlen dolog, amire nekünk szükségünk van. A Kabbalah bölcsességének a lényege a Teremtő felfedezése a világban levő teremtményei számára.

RB

Kérdés

Hogyan kell nekünk felkészülni az Arava-i kongresszusra, úgy hogy le tudjuk nullázni magunkat?

Válasz

Először is neked meg kell vizsgálnod, hogy mit jelent “teljesen lenullázni magad”: megszűnni, létezni? Mi marad akkor?

Az “Én”, ez az én értelmem és az érzelmem, az agy és a szív. Ha elveszik tőlem ezeket, csak az állati testem marad, és akkor hogyan tovább? De az értelem és az érzelem nem tőlem függ. Így születtem, ilyen oktatást kaptam, megformáltak engem egy bizonyos módon. De ha ez valóban én vagyok, akkor miről kell, hogy lemondjak itt? Hol van az “Én”, amelyet el kell, hogy töröljek, lenullázzak?

Ha te nem érzed ezt az”Énedet” jelenleg, akkor nincsen, mit eltörölj. De ha te utánamész annak, hogy hozzátapadj a Teremtőhöz a csoporton keresztül, – mint ahogy írva van – : “A teremtés szeretetétől a Teremtő szeretetéhez” akkor felfedezed benne a taszítást és a gyűlöletet, pontosan ebben kell, hogy  nullázd magad.  Akkor az “Én” felfedezi az ő valódi értelmét, amelynek ellenáll és nem akarja ezt az összekötetést.

Ez a törés ereje, amely el van rejtve bennem, a “Resimó”, amely a törésből származik. De ha nem fektetsz erőfeszítéseket, akkor ezt nem fedezed fel. Lehetséges, hogy nem mész be Egyiptomba, vagy te már ott vagy, de egyelőre “a bőség hét éve “, még nem ért véget. Egyelőre te élvezetet kapsz a közös étkezésektől, a barátok gyülekezetétől, a kellemes környezettől. Szeretsz mindenkivel együtt lenni és szereted a barátokat.

De miután véget ér “a bőség hét éve”, elkezdenek felfedeződni a bajok, problémák, viták, súrlódások. De ha az ember nem szalad el ezektől, hanem megérti, hogy mindezeket szándékosan tették elé, azért hogy érezze a taszítást, a gyűlöletet és a zavart a környezete iránt, de ő mégis megpróbál ezek fölé emelkedni, akkor ő egy olyan pillanathoz ér (ha ő addig nem menekült el az útról), ahol elkezdi megérteni a fontosságot és megérti, hogy nincs más választása, és ez így kell, hogy legyen.

Akkor ő már a Fáraó előtt áll. Ez egy belső munka, kívülről úgy tűnik, hogy senki sem lát ebből semmit. Ez az egész időszak az erőfeszítések befektetése, és a beismerése annak, hogy ő nem tud tenni semmit, mivel a Teremtő az, aki feltárta számára a törés erejét, amelyről írva van: “Gyere Fáraóhoz, mert én megkeményítettem a szívét”.

A Teremtő megmutatja az embernek, hogy ő mennyire gyenge és nem képes elviselni azt a kérést, hogy szeresse a barátokat. Ő már nem tudja mit is kellene, hogy tegyen, és mindenre kész, csak hogy, elérje a barátok szeretetét. Ő hajlandó keresztül menni az “Egyiptomi tíz csapáson”, ő képes átkelni a Vörös- tengeren, és képes teljesíteni a feltételeket a kölcsönös garanciára, hogy megkapja a Reformáló Fény erejét, – amelyet a Tórának nevezzünk – csak azért, hogy korrigálja magát és elérjen a barátok szeretetéhez, és rajtuk keresztül a Teremtő szeretetéhez.

Ti eltudjátok képzelni, mennyi támogatást és aggódást kell, hogy kapjon a személy a környezettől és felülről, azért hogy ne meneküljön el az egójával együtt, amely egyre erősebbé válik benne?
Neki látnia kell, hogyan teremtette meg a Teremtő egyiket a másikkal szemben, ahogy, a bot és a kígyó egymással szemben úgy van az adakozás és egoizmus egymással szemben, és nincsen semmi a kettő között. Vagy az egyik létezik, vagy a másik.

BS

Átmenni a vizsgálatokon, az egy hosszú utat jelent. A teremtés kezdetétől a végéig, ez csak a megszerzési vágy vizsgálata, szemben az adakozóval, a forrással, a Teremtővel.

Ezeket a vizsgálatokat részben a tudat alatt tesszük, a mi érzelmünk és a értelmünk alatt,  mint egy felkészülés azokra a vizsgálatokra, amelyek később jönnek a megértésben és az érzésben. Hasonlóan, ahogy látjuk a kis gyermeknél és látjuk magunkkal kapcsolatban is. Mi keresztülmegyünk számtalan cselekedeten és különféle számításokon, és jelen vagyunk ezekben, addig, ameddig hirtelen elkezdjük érezni, hogy megjelenik egy új szintű érzékenység, egy új szintű vizsgálat, és ekképpen emelkedünk a következő szintre.

De később, ez az újdonság eltűnik, hozzászokunk mindehhez, és ez által a szokás elveszti az izét. Mi ismét megpróbálunk előre törni, amennyire csak lehetséges, addig, ameddig az elismerés hiányának az állapotából ismét megszületnek új érzések és következtetések. A legfontosabb vizsgálat az, hogy ki fog uralkodni, a Teremtő vagy a Fáraó, a “bot” vagy a “kígyó”, melyiket válasszuk. Természetesen mindenki egyetért azzal, hogy egy új természetet kapjon, az adakozás természetét, de hogy lehet ezt elfogadni?

És itt jelenik meg a harc a Fáraó és magam között, és Moshe vagy Áron között magunkon belül. A küzdelem lényege az, hogy miért kell, hogy erőfeszítéseket fektessek be? Ha mondják, hogy ez nem az én erőmből fog megváltozni, vagy, hogy semmilyen erőfeszítés nem segít, akkor miért próbáljam egyáltalán?

De, egyrészről, mondva van, hogy “ha én magamért nem teszem meg, akkor ki teszi meg ezt nekem?” vagy, hogy  “erőfeszítéseket tettem és találtam”!  A probléma az, hogy az ember nem képes eljutni arra az érzékelésre, hogy a változásnak belülről kell megtörténnie. És akkor a változás segítségével, ő képes lesz új számításokat végezni.

És ebben a változásban, az ember teljesen függővé válik a Felső Kegyelemtől: hogy a belső változás megtörténik benne, vagy sem. De egyébként is, dolgoznia kell, és ebben a munkában elégedettséget kell, hogy adjon a Teremtőnek, azért hogy Ő engedményt adjon…

De valójában, ez úgy jön ki, mint az “erőfeszítéseket tettem és találtam”! Azaz, a kérésünk nem kérés, hanem vizsgálat: mennyire vagyunk a munkában, amely két részre oszlik “fele a felének.” Felét az embernek kell elvégeznie, és a másik felét a Fény teszi, amely felülről érkezik, és korrigál minket.

A bot, amelyet tilos ledobni a földre, hogy ne változzon kígyóvá, ez jelenti azt, hogy mi nem vagyunk képesek lemondani a tudásunkról. Éppen ellenkezőleg, mi magasra kell helyeznünk a tudásunkat. És az értelem feletti hitet jelenti, a munkát az értelmünk felett, amennyire csak lehet, azért hogy a Fény felfedeződjön és korrigáljon minket.

BS