érzékelés

Egy személynek választania kell igazság és hamisság között, de amikor az „édes és keserű” ellentétéhez érünk, nincs választása, és kétségtelen hogy mindig azt fogja választani, ami jó és édes, ahelyett ami gonosz és keserű. Képtelen vagyok egy rossz állapotot a jó előtt előnyben részesíteni. Mégis, hogyha „igazat és hamisat” látok az „édes és keserű” ellenében, akkor valószínűleg a keserű igazságot fogom választani a rossz érzés helyett, mert az igazság fontosabb a számomra.

Két különféle dimenzió létezik: az állati szint megteszi az analízist az „édes és keserű” között, míg az emberi szint megteszi az analízist „igazság és hamisság” között, mert az ember a hit az értelem felett érzésével működik. Ha az „igazság” egyetlen megállapítására jutunk, ami minden erőt és lehetőséget magába foglal, az azt jelenti, hogy elértük az egységet a Teremtővel.

Viszont ha csak az „édeset és keserűt” vesszük figyelembe, akkor állati analízist hajtunk végre és állatian döntünk. Egy állat nem vét hibát a saját szintjén. Csak azt választja, ami jó a számára. Viszont nem jut előre az „emberi szinten”. A Természet nem fogja megengedni nekünk, hogy állati szinten maradjunk, és arra fog bennünket sarkallni, hogy fejlődjünk.

A Természet ásványi, növényi és állati szintjén az állati magatartás analízise csak az „édes és keserű” analizálására terjed ki, ahol az illető az édeset részesíti előnyben. Másfelől, egy emberi lény két szinten tesz különbséget: az állat benne megteszi az „édes és keserű” analízisét, és az emberi lény benne megteszi az „igazság és hamisság” analízisét. Ennélfogva egy ember mindig zavarban van, az állat és az ember között döntve magában, és arra nézve, hogy „miként döntsön”. Egy kompromisszumot keres, mert azt akarja, ami édes, viszont meglátja, hogy a leghasznosabb dolog az igazság.

A kabbala célja, egy speciális segítség nyújtása a Reformáló Fény bevonzásához, és annak az érzésnek az elérésére,, hogy a világ jó. Csak erre van szükségünk, hogy hasonlóak lehessünk a fényhez.

Én, és a körülöttem lévő többi ember, jelenleg egy mozgó film által meghatározott bizonyos keretben létezik, amit életnek nevezünk. Amikor magamra húztam a Fényt, akkor átalakítom ezt a mozgó képsorozatot, egy jóba, fénnyel, jósággal, biztonsággal és végtelenséggel feltöltöttbe.  Ennek megfelelően egy kellemes módon fejlődhetek.

Valaki mondhatja természetesen, hogy akarni a sorsunk jobbra fordulását, valójában még nagyobb egoizmus, mint a hétköznapi életben megnyilvánuló. Ez így is van: egy jó életre törekszünk, mivel a Teremtés célja az volt, hogy a teremtmények élvezetet kapjanak. Azonban a jelentése annak, hogy ezt elérjük, nem más, mint hogy felülemelkedünk az egoizmusunkon.

Ezért az első és legfontosabb feladatunk annak a tisztázása, milyen módon definiálja a Kabbala a szabad akaratunkat. Had magyarázzam el, mi az, ami bizonyos módon tőlünk függ. Minden mást figyelmen kívül hagyhatunk a vizsgálataink során, mint lényegtelent, azonban lényeges tisztázni, mit tudunk valóban befolyásolni, és megváltoztatni. Különben, amikor visszapillantunk, az életünkre, azt látjuk, képtelenek voltunk a dolgok megváltoztatására. Ezen az úton valósítottuk meg az életünket, vagy valami mást tettünk?

Mi semmit teszünk, a magunkra húzott Fény, ami mindent megváltoztat. Semmilyen, a személy által végrehajtott cselekedet nincs a személy ellenőrzése alatt. Az egyetlen képesség, ami birtokolható, hogy milyen módon látja ezeket, milyen szemszögből: egoisztikusan, vagy az adakozás érdekében. Ez megváltoztatja a teljes képet a személy számára.

Kizárólag ebben áll a szabadságunk! Van egy erő a világban, amely ránk vár, hogy vágyjuk a befolyását, a természetünk, a minőségeink megváltoztatása érdekében. Ez van kizárólag a hatalmunkban, ezt magunkra vonni, és ez változtat meg minket. Akkor, majd látni fogjuk, a világ jó, mert ebben a pillanatban minden megváltozik a számunkra. Minden a talpáról a fejetetejére fordul.!

Itt és most a spirituális világot fogjuk látni, az anyagi helyett. Ahogy az átlátható valóságon át vizsgálunk mindent, látni fogjuk a spirituális világot, az összes vágy megnyilvánulást, az összes embert, és mindent, ami körülöttünk van. Meg fogjuk érteni, mi történik valójában, miért forog minden körülöttünk ezen a módon. Akkor képesek leszünk megítélni ezt az állapotot, és felismerni, hogy ez jó. Látni fogjuk, hogy a mindennek a kapcsolata, ami itt és most történik, egy magasztos és csodálatos célból.

Az elzárás és a feltárulás bennünk vannak. Ezek az egyetlen dolgok, amit befolyásolni tudunk. Végül is egy konstans és örök univerzumban létezünk, aminek nincs kezdete és sohasem lesz vége. Bár mi az idő korlátain belül beszélünk és képzeljük el, amiben a Teremtés is történt és a korrekció eléréséről, és a teremtés tervéről beszélünk, hogy teljesen a Teremtőben jelenjünk meg, ez helytelen.

Egy egyedi rendszeren belül létezünk, amit „Természetnek” vagy „Teremtőnek” nevezünk, ahol nem történik változás. Csak mi változtatjuk meg az érzékelésünket! Tehát hogyan is tudnánk önmagunkat tudatosan és a saját döntéseinknek megfelelően egy ellenőrzött módon megváltoztatni, hogy ne tapasztaljunk semmi nemkívánatos és nem vágyott változást?

Bizonyos változások vannak a belső vágyainkban, amik megváltoztatják a valóságképünket, olyan módon, hogy problémáknak látjuk őket, háborúknak és szenvedésnek. Másfelől vannak olyan változások, amik kedvezőek, de ki tudja, hogyan irányítsuk őket?

Ezt a Kabbala tudománya tanítja meg nekünk. Világos, hogy ha a valóság megváltoztathatatlan, akkor csak a saját tulajdonságaink megváltoztatásával tudunk hatással lenni a világképünkre, és eldönteni, hogy milyen „szappanoperát” szeretnénk végignézni az „én életem” alatt. Viszont ez nem jelenti, hogy bármiféle filmet, bármilyen műfajból megnézhetünk.

A program már össze van téve, és afelé segít minket, hogy az igazi képet tárjuk fel, ahol az összes elzártság eltűnik és fel fogjuk tárni a végtelen és tökéletes állapotot az igazi formájában. Ekkor meg fogjuk látni, hogy a valóság konstans és megváltoztathatatlan. Ha mindezt megértjük, a kedves úton jutunk előre. Ha nem értjük ezt meg, akkor a szenvedés útján vagyunk kénytelenek előrelépni.

Viszont mi csak arról beszélünk, hogy milyen változás jöhet létre egy személyben, ami még mindig ismeretlen számára. Ezt a környezetet a Teremtőnek vagy Végtelennek hívjuk. Nincs módunkban a saját fokozataink rendjét megváltoztatni: ez a rend már belénk van ültetve. Kik vagyunk mi, hogy tudjuk, milyen rendnek kellene lennie?

Viszont fel tudjuk gyorsítani a folyamatot, ha a saját vágyainknak megfelelően hangolódunk rá és azzal, hogy erőfeszítést teszünk. Az előrelépés sebessége egy különböző érzetet ad nekünk. Végül is, egy dolog előrelépni egy végzetes esemény felé, anélkül, hogy egyetértenénk vele, de képtelenek lennénk elkerülni azt. Egy másik dolog az, hogy vágyjunk egy várt cél felé! Ekkor meg fogom szeretni az utat és örömmel fogok előrejutni rajta.

Más szavakkal, minden a következő állapotokra való felkészülésünktől függ, amik kétségtelen, hogy el fognak jönni. Viszont a készen állásunk előrevetíti a felfogásunkat és az előrelépésünk sebességét. Ezért van annyira szükségünk a Kabbala tudományára. A Kabbala tanulásával képesek leszünk rá, hogy a fejlődésünk során egy pozitív, kedvező, rövid úton menjünk keresztül, ahelyett, hogy egy hosszú, szenvedésekkel teli utat járnánk.

cst

Kérdés:

Csak a reakciómat érzem a Fényhez, és soha a Fényt magát?

Válaszom:

Igy van. „A Fény az az én reakcióm az adakozásra, és én nem tudom, hogy honnan és kitől jön. A Fény az, amit magamban érzek, az én adakozási vágyam. A bennem lévő benyomás élvezni akar.

Ugyanaz a dolog igaz a világunkban: Nem tudom mi okozza az élvezetemet. Veszek egy darab marhahúst, csinálok egy sültet belőle, a számba veszem, és élvezem. Meg tud ezt magyarázni?  A marha meglepődik, azt gondolja: „Nekem fél tonna húsom van, mégsem élvezem”.

Más szóval, minden a vágytól függ, nem a beteljesedéstől. A spirituális edény  az HaVaYaH (Yod, Hey, Vav, Hey)  vagy vágy, és a Fény benne további betűkkel van kijelölve, más vágyakat jelentve.  Mégis mi arra használjuk őket, hogy kijelöljék a Fényt, a vágyat, És soha nem érzem a „húst”, csak a benyomásomat, amit úgy hívok, hogy „hús”.

ft

Kérdés:

A tökéletesség mindig a Felső Egytől árad ki; az alacsonyabb szerepe az, hogy kitalálja a magatartását a tökéletesség felé. A Zohár azt mondja: „Minden ami Fent történik, tökéletes. Minden, akár egy csoda, akár egy bíráskodás, egyetlen egységben van, és egy helyen történik. Nem oszlik kétfelé, ahol az egyik fél egy csoda, és másik egy bíráskodás.” Miért van ez így?

Válaszom:

Amikor egy gyerekkel játszunk, többféle képet használunk, hogy ő meg tudjon különböző állapotokat és kapcsolatokat különböztetni magán belül, és erre reagálni tudjon és ezáltal növekedni.

Mindig változásokon megyünk ár. Az előrelépésünk a Felső tulajdonságok felfogására alapul, amik ne mindig élvezettel telik. Valójában azzal, hogy kellemetlen érzéseket ad nekünk, a Felső Egy arra sarkall minket, hogy növekedjünk. Ahogyan Baál HaSzulám írja a szolgáról való történetében, a Teremtő egy felkelő, rabló, vagy gyilkos formáját ölti.

Mi a célja a világok rendszerének? Úgy működik, mint egy mindenkori tanító. Ez egy olyan rendszer, ami megszűri, és elrejti a végtelen, jóindulatú és tökéletes Fényt előlünk. Ahogyan a világokon (szűrőkön) keresztül leérkezik hozzánk, a Fény tanít minket.

Mi mindig szembe nézünk (vele ellentétesen) ezzel a rendszerrel, mégis mindenkor, a legjobb módon  van ránk hatással. Pontosan azt adja meg nekünk, amire szükségünk van  minden adott pillanatban. A mi munkánk az, hogy megtaláljuk magunkban a helyes reakciót erre. Ha a reakciónk helyes, a rendszer bátorít minket: „Jó neked Megkapod a következő hatást!” Ha a következő reakciónk is megfelelő, a rendszer ismét bátorít minket: „Csodálatos! Most megkapod a következőt!” Így lépünk előre.

Számunkra úgy tűnik, hogy a Teremtő folyamatosan megváltoztatja a magatartását, és azt akarja, hogy különféle szemszögekből lássuk őt: néha a jószándékú oldalát mutatja felénk és néha a „gonosz” oldalát látjuk. Ugyanolyan ez, mint a színházi álarcok, amik nevető és síró arcból állnak.

Így viszonyul a Felső Egy folyamatosan az alsókhoz, hogy megemelje őket; így kezel minket a világok rendszere.

Ameddig csak ennek a világnak a felfogásában létezünk, nem tudjuk megérteni, hogy ez elképzelt. Most az anyag az egyetlen valóság amit ismerünk, és nem érzünk semmi mást. Mégis az a célunk, hogy elkezdjük tisztán megfigyelni a világot két szinten: az anyagin és a spirituálison. Ekkor meg fogjuk érteni, hogy egyikük elképzelt. Ez azt jelenti, hogy nem létezik; azaz ez egy tükörképe a valódi formának, ahol a második, spirituális forma a valódi dolog.

Van valami, ami autentikus, és van a tükörképe, mint egy tükörben. Nem mondhatod, hogy a tükörkép nem létezik. Sőt mi több ez pontosan olyan tükörkép, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a valódi, spirituális formát felfogjuk.

Senki sem fogja fel a spirituális formát önmagában. A korrekció útján, egy ember folyamatosan nagyobb spirituális felfogását fejleszti ki a Teremtő formáinak, de ennek a világnak a képzeletbeli formáin keresztül tárja őket fel. Ennélfogva, nem tudunk róla lecsatlakozni, ameddig fel nem emelkedünk a spirituális létra 125 fokán.

A korrekció teljes útján, az elérés összes szintjén keresztül, a személy spirituális felfogása folyamatosan erősebbé né, miközben két formán alapul: az elképzelten és a valódin. Az elképzeltet csak elképzeltnek hívjuk. De tényleg elképzeljük a világunkat? Végül is mi ebben élünk – ez a jelenlegi valóságunk.

Az igazi valóság a birodalom, amiből erők, döntések és tények jönnek el nekünk, míg a tükörkép csak azért létezik ebben a világban, hogy segítsen elérnünk az igazi valóságot. Amikor elkezdjük elérni, ezt a világot „elképzeltnek” hívjuk. Mégsem valami nem létező fantázia ez, de szükséges számunkra, hogy megkülönböztessük a spiritualitást.

A közös lélek összetörése valójában egy hatalmas jelentőségű dolog volt. A törésen keresztül a Teremtő megadta nekünk a lehetőséget, hogy létezzünk, és kifejezzük magunkat. Végül is amennyiben a közös lélek részei nem távolodtak volna el egymástól nem lennénk képesek megépíteni a Teremtő képmását, és nem lennénk képesek érzékelni magunkat a többiekhez viszonyítva. Egyszerűen csak beleolvadnánk a Fénybe mivel lehetetlen bármit is megkülönböztetni az egy, egyesült testen belül.

A teremtés nem képes az egy egységen belül létezni, csak akkor vagyunk képesek létezni, ha létezik magunk és valami más. Az érzékelésünk a közöttünk lévő távolság eredménye. Nem vagyunk képesek bérmit is érzékelni abszolút Fényben, vagy abszolút sötétségben.

Ennek okán a törés megadja nekünk a lehetőséget hogy megszerezzük, és átéljük létezésünket. Másképpen amennyiben magunkat abszolút Fényben vagy sötétségben találnánk, nem lennénk képesek bármit is érezni, és lennénk képesek érezni, hogy létezünk. Mindez azért van, mert minden érzékszervünk két ellentétes dolog közötti érzékelésen alapul, mint hand a csönd ellen, illat a szagtalannal szemben, és így tovább. Amennyiben csönd létezne minden érzékünkben nem lennénk képesek magunkat érzékelni.

Szóval a törés pontosan azért történt, hogy megadja a teremtésnek a lehetőséget a létezésre, és maga érzékelésére. Mindez valójában egy isteni minta, terv. Mi megtöltjük azt a helyet, ahol a törés jött létre. Mi megtöltjük az üres teret a részek között, mely látszólag megjelenik, mint egynástól eltávolodott részek a Fény hatására. A valóságban azonban a Teremtő az, aki eltűnt az egyszerű egységből annak érdekében, hogy megadja nekünk a lehetőséget ugyanannak az egységnek az elérésére független módon.

hzs.

Az edények összetörése egy elképzelt valóságot, teret és távolságot teremt. A Malchut részei eltávolodtak egymástól a közös lélek törése eredményeképpen. Ebben a térben, annak részei között vagyok képes megkülönböztetni magam és mások között, azok között akik közel vannak hozzám, és azok között akik távol vannak. Ezen a szférán belül én elképzelem az elválasztott részek közötti távolságot, mely részek nem állnak össze egy egységgé.

Ezáltal a törés eredményeképpen érzem ezt a valóságot. Ha egy ilyen valóság nem létezne, nem lennék képes azon munkálkodni, hogy közelebb vonjam és magamhoz kapcsoljam a többieket. Nem lenne meg a lehetőségem, hogy valamit is megértsek megszerezzek. Végül is a teljes megértésem abból az aspirációmból származik, hogy megtanuljam: “Mi ez?”. És akkor közelebb vonom magam ahhoz a tárgyhoz, jelenséghez, mely érdekel engem, mint ahogy a kisgyermek aki mindent szájába tesz, legfejlettebb érzékéhez, annak érdekében hogy azt megízlelje.

Mivel a törés létezik, én először is önző módon vágyok arra, hogy a különálló részeket magamhoz csatoljam, és utána már az adakozásban próbálom őket összekapcsolni. Hogyha önző módon akarok velük összekapcsolódni, akkor csak belső érzéseimet akarom megszerezni. Azonban amennyiben adakozásban akarok a többiekkel egységre lépni, azáltal megszerzem azt a Fényt, mely a törés alatt illant el. Én a köztünk levő teret akarom kitölteni a Fénnyel.

Én a Teremtő képmását építem fel azokon a vágyakon (Kelim) belül, melyek távol állnak egymástól. Én ezt az üres teret töltöm meg Visszavert Fényemmel. Ez azt jelenti, hogy én építem fel a Teremtő képmását. Ennél fogva a Teremtő (Bore) az “Jöjj és Láss” (Bo-Re), mivel én teremtem meg Őt.

hzs