reggeli lecke

Nem vagyunk képesek önző vágyaink a kérgek (Klipot) nélkül előre haladni. Ezekkel az önző vágyakkal születtünk, és ezek a vágyak jelentik a teljes teremtést. De amikor belépünk a spirituális világba, ahelyett, hogy a mi apró primitív megszerzés iránti vágyunkat érzékelnénk, a vágyak egész rendszerét fedezzük fel. A Klipa (önzőség) és szentség-(Kedusa) adakozás között mindössze annyi a különbség, hogy a személy hogyan használja a vágyakat: saját maga számára, vagy az adakozás érdekében. Ahogy egyre feljebb jut a spirituális világ szintjein, ő maga határozza meg, hogy vágyai Klipa-nak, vagy Kedusa-nak minősülnek.

Általában azzal a hibás elmélettel rendelkezünk, hogy két világ vesz minket körül, melyek “idegenek” hozzánk viszonyítva, és mi közöttük “sétálunk”. Ilyesmi nem létezik. Ehelyett, minden magunkon belül történik, a vágyainkon belül. Semmi más nem létezik emellett.

Ahogy előre haladunk, újabb vágyakat fedezünk fel magunkon belül, és attól függően, hogyan viszonyulunk környezetünkhöz, mi határozzuk meg, hogy ezek a vágyak a megszerzés, vagy adakozás érdekében irányulnak-e. Így mi magunk építjük a spirituális világ szintjeit.

Ez különbözik attól, ahogy azt ma elképzeljük – hogy a Felső Világok már készen állnak, és mi egyszerűen beléjük lépünk, mint egy mesebeli erdőbe, és a gonosz lélek (Klipa) az egyik oldalon, míg a jóság, Kedusa, adakozás a másik oldalon lakik. Ehelyett minden csakis a személyen belül létezik, az összes világ, a Teremtő és a személy saját maga is.

Ha a személy követi a szükséges feltételeket: eredeti hiteles Kabbala könyvekből tanul, megfelelő tanárral rendelkezik a megfelelő környezetben, és kellő erőfeszítéseket fektet be, akkor a lelke hozzákapcsolódik a spirituális világhoz. Ezt a kapcsolatot a Körbevevő Fény hozza létre, és mindez oly módon befolyásolja a személyt, hogy egyre újabb benyomásokat kap. Ezek a benyomások idővel egyre erősebbek lesznek, amíg a megfoghatatlan Körbevevő Fény érzékelése a teljesen nyilvánvaló Belső Fény érzékelésévé változik.

Bár a személy egy olyan vággyal indul, mely csak egy apró pontként jelentkezett a Teremtő felé aspirálva, most egy teljesen új valóságot kezd el érzékelni ezen a vágyon keresztül. Ebben az új érzékelésben fogja fel azt a Fényt, ami mostmár teljesen nyilvánvalóvá vált számára. De ez ugyanaz a Körbevevő Fény, mely előzőleg egy felfoghatatlan, rejtett módon ragyogott rá.

A személy így elkezdi látni a Fény cselekedeteit, és úgy dolgozik vele, mint egy partnerral. A rejtettség és felkészülés periódusa végéhez ér, és a személy elkezd a spirituális világ tiszta érzékelésével cselekedni.

Kérdés:

Van egy probléma a Kabbala tanulásával: nem teljesen nyilvánvaló mit is kell tennünk. Más módszerek különböző gyakorlatokat, feladatokat adnak a testnek és léleknek, de a Kabbalában egyátalán nem világos mit tegyünk gyakorlati szempontból. Szóval csak tanuljunk, és ennyi?

Válaszom:

Igaza van. Ebben a módszerben a tanuló nem képes tisztán látni, mit is kell tennie. Ennek az oka az, hogy az adakozás művészetét tanuljuk, mely egy szándék, mely a szem számára láthatatlan. A fizikai testünk egyátalán nem vesz ebben részt, csak a szívünk.

De mi is a szív? Mindaz a vágyaink összessége. A Kabbalában be kell hatolnunk a szívünkbe, és meg kell tanuljuk annak tulajdonságait. Látnunk kell, hogy milyen szívünk hozzánk való hozzáállása, milyen a hozzáállása a többi emberhez és a Teremtőhöz. Ki kell tágítsuk szívünket, és benne kell dolgoznunk, mintha az egy általam irányított laboratórium volna, ahol különböző erőket, vágyakat és gondolatokat kapcsolok és keverek össze mindeféle módokon. Ez olyasmi, amit a személy fokozatosan tanul meg, és így tágul lassan szíve ki a Felső Fény segítségével.

Más módszerekben minden nyilvánvaló. Mindenféle fizikai seígtségeket kapunk, amiket tisztán láthatunk. De amikor a Kabbalában kezdünk nem látunk semmit! Ezért hívják azt a “Rejtett bölcsesség”-nek, és a tanulás kezdeti szakaszát a “rejtettség időszaka”-nak, mivel nem látjuk hogyan haladunk előre, mi által haladunk előre, és képtelenek vagyunk megmondani, hogy egy helyben állunk-e.

De van egy módja annak, hogy megállapítsuk megfelelően haladunk-e. Meg kell kérdezzük magunktól, hogy bármi mást követelek-e magamtól, mint hogy a többi lélekkel egységre lépjek. A személy teljes spirituális munkája teljességében független fizikai cselekedeteitől, hanem inkább a dolgok belsőségében rejlik. Más szóval olyan erőkkel dolgozunk, melyek az anyagot belülről irányítják, és ezért nem érezzük még őket. Valójában befolyásoljuk anyagunkat, de olyan erőkön keresztül, melyek egyenlőre rejtve maradnak előttünk.

Ezért van igazuk az embereknek, amikor azt követelik: “Mondja már meg mit tegyek! Adjon nekem olyan munkát amit láthatok, és ahol megfelelő jutalmat kapok erőfeszítéseimért! Szükségem van valamilyen mérföldkövekre az út mentén, hol találom őket?” Mégis az embernek új jeleket kell keresnie haladásával kapcsolatban, olyanokat, melyek nem fizikai, hanem spirituális alapokon nyugszanak. Valamilyen adakozást jelképező jeleket kell találnia.

Például annak ellenére, hogy nem kapok semmit, mégis járok a leckékre, és részt veszek a munkában. Elfogadom a Kabbalisták tanácsait oly módon, melyet “értelem feletti”-nek nevezünk, és tanácsaik alapján tanulok. Kinyitom a könyvet, amiről azt hallottam, hogy tartalmazza a Korrekció Fényét. Még azt sem tudom mi is ez a Fény, de azt akarom, hogy az befolyásoljon engem! A Fény vízesése alá akarom magam helyezni! Hadd változtasson meg engem ez a Fény, és hadd tisztítson meg ettől a külső héltól, vagy buroktól (Klipa).

Amennyiben spirituális változásokat keresünk magunkon belül, akkor ennek a vágynak a jelenléte a módja annak, hogy megtudjuk: haladunk-e vagy sem.

(a reggeli leckére való felkészülésből)

A személy, aki a spirituális előrejutást keresi, úgy érzi, mintha egy pincében ülne, teljes sötétségben, és ki akar onnan menekülni. Azonban nincs hova mennie. Be kell hoznia a Fényt abba a sötét pincébe ahol most van.

Az egész emberiség ebben a pincben van, és minden menekülésre irányuló kísérletünk büntetést von maga után. Azonban a büntetések nem azonnal érkeznek. Úgy tűnik, hogy lehetőséget kapunk a menekülésre, hogy kijöhessünk, de utána egy fájdalmas csapás ér minket. És mindez folytatódik tovább, amíg meg nem látjuk a kapcsolatot menekülési kísérleteink és a csapások között.

Ez nem egyszerű dolog. Mi egy globális, integrált, zárt rendszeren belül létezünk, ahol a bűneinkért járó büntetés nem azonnal jelenik meg. Valójában a büntetés látszólag teljesen más irányból érkezik. Ez azért történik, hogy fokozatosan felfedezzük, hogy a teljes Univerzum egy összefüggő rendszer, melyben mi örökkévalóan létezünk.

(a reggeli lecke alapján)

Kérdés:

Mi a kérgek (Klipot) rendszere?

Válaszom:

Az összes korrigálatlan vágyainkat hívjuk kérgeknek (klipa, klipot többesszámban), és összes korrigált vágyainkat hívjuk szentségnek (kedusa).

Semmi más nem létezik rajtunk kívül. Minden amit kívül látunk, csak úgy tűnik, mint ha külsőséges lenne. A valóságban mindezek belső érzések, amiket ebben a pillanatban külsőleg érzékelünk. Amikor magunkévá tesszük az Acilut világát, valamint Adam Kadmon és a Végtelen világát, felfedezzük majd, hogy igazából a világok sem léteznek, minden csak magunkon belül létezik.

Azonban amennyiben a személy nem tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy kapcsolatba lépjen a Fénnyel, akkor nem léteznek világok közte és a Fény között. A személy saját maga göngyölíti ki a világokat maga előtt. Ez azt jelenti, hogy a Fénnyel való kapcsolata alapján, ő maga képez egy rejtettségi fokot maga és a Fény között. Ezeket a rejtettségi fokokat hívjuk “világok”-nak. És ha a rejtettség már nem létezik, mivel a személy magát teljesen hasonlóvá tette a Fényhez, akkor a rejtettség eltűnik, és a világok is eltűnnek.

A világok egy bizonyos rögzített állapotban léteznek. Magunkon belül léteznek egy olyan rejtettségi formában, mely nem tőlünk függ, ilyenkor őket felülről lefelé érkező szinteknek hívjuk. Ugyanakkor mi is képezhetjük őket, ebben az esetben alulról felfelé emelkedő szinteknek nevezzük őket. Így vagy úgy, mindez bennünk történik, és rajtunk kívül semmi sem található. Egyszerűen az történik, hogy a belső struktúránk az “én” és a “körülöttem levő világ” érzékelésére oszlik.

Most is a Végtelen Világban létezünk, de érezzük mindezt? Nem, csak ezt a világot érezzük. De amikor elkezdünk előre haladni, akkor a Végtelenség helyett az Asszija, majd Jecira, aztán a Beria, Acilut és Adam Kadmon világait érezzük, és legvégül a Végtelen Világot magát.

Ugyanazt a változatlan valóságot fedezzük fel, amiben most is létezünk. De pontosan hogyan is fedezzük fel ezt a rejtett világot? Annak alapján a tíz Szfirának az alapján, melyből elkezdtünk felemelkedni, csak egyre mélyebbre jutunk saját magunkban.

A felemelkedés kezdetén a valóság ugyanolyan részeiben vagyunk, a “világ-lélek-év” és “létező valóság” részletekben. Ezek alkotják tíz Szfiránkat. Ezután elkezdjük mindezeket mélyebben és mélyebben kifejleszteni, azáltal egyre közelebb hozva azokat az adakozás tulajdonságához.

A spiritualitásban minőségileg haladunk előre, nem mennyiségileg. Folyamatosan finomítjuk a részleteket, és megnöveljük érzékenységünket a világgal kapcsolatban. Ezáltal vagyunk képesek a valóság újabb rétegeit megismerni. Érzékenységünk növelésével új részecskéket fedezünk fel a világban, és ezáltal haladunk előre. Minél magasabb spirituális szinten vagyunk, annál inkább felfedezzük a teremtés részei között létező kapcsolatokat.

Kérdés:

A “Szulam kommentár előszava” egy olyan rendszert ír le, mely külsődlegesnek tűnik hozzám képes. Szóval hogyan képzeljem el ezt a rendszert hozzám viszonyítva, és magamon belül?

Válaszom:

Nincsen lélek állati testemen belül. Testem nem tartalmazza a tíz Szfirát, vagy a lelket. Csak egy kezdeti ponttal rendelkezem, és a tíz Szfirát ebből a pontból kell felépítsem. Ez a pont önző vágyaimon belül keletkezett. Amikor kapcsolatot létesítek a többi szívben található ponttal önzőségem felhasználásával, akkor az önzőség adja meg nekem az alapanyagot, a vágyakat, és a többi emberrel való kapcsolatot, és ez képzi majd a tíz Szfira struktúráját bennem.

És akkor én a Malchut pontjává válok, a tízedik Szfira, és az én első 9 Szfirám a többi emberekkel kapcsolatos hozzállásomból adódik. Az összes többi lélek, minden ami magam előtt látok, az egész világ és minden körülöttem az én kilenc Szfirámba (Tet Risonot) tartozik. Amikor mindezeket szerettel magamhoz kapcsolom, azzal a megértéssel, hogy mindannyian egy egészet alkotunk, akkor önzőségem fölé emelkedek, és képes leszek Malchutom fölé emelkedni annak érdekében, hogy adakozzak, és akkor ezeket a külső adakozó tulajdonságokat magahoz csatolom.

Ez az a pillanat, amikor a lelkem, a teljes tíz Szfirából álló Parcuf megjelenik bennem. És pontosan ekkor fedezem fel a Teremtőt: azokon a vágyakon belül, melyeket a mások iránti adakozás segítségével kaptam.

Minden körülöttem a lelkem struktúráját adja. De miután a lélek széttört, és önzőségbe zuhant, elkezdtem ezekre a részekre önzően vágyni, hogy mindent amijük van megszerezzek magamnak. Most vissza kell térjek, hogy adakozzak számukra. Vissza kell csatolnom őket magamhoz a szereteten keresztül, és így leszek képes lelkemben a Fényt felfedezni – a többi részen belül.

Soha nem leszek képes a Fényt magamon, a Malchuton belül felfedezni, mivel az Első Megszorítás (Cimcum Alef) mindig érvényben marad. Ezért van az, hogyminden azon múlik, hogy kilépjek magamból, és a többi lélekhez csatlakozzak, azáltal, hogy vágyaikat magamévá teszem. És ebben az általános vágyban felfedezem a Teremtőt.

(a reggeli lecke 2. részéből)

Szükséges, hogy megértsük, hogy ugyanaz a rendszer, melyben most létezünk, fokozatosan felefelé szállít minket a spirituális rendszer felé, és onnan a Teremtőhöz. Az összes világok rendszere egységes. Bár tudjuk, hogy jelenlegi világunk el van választva a spirituális világtól, de ugyanolyan alapvető részekkel rendelkezik: “világ-év-lélek”. Ezen a világon keresztül vagyok képes belépni a spirituális világba. És amint ez megtörtént, akkor a Kabbala könyvekben olvasott szavakon keresztül képes vagyok mélységében felfedezni ezt a rendszert.

Így vagyok képes hozzájutni a Teremtővel való kapcsolathoz, aki ezeken a cselekedeteken belül létezik. Ezekből a cselekedetekből képesek vagyunk megérteni Elméjét és felém való Szándékait. Így tanulmányozom fokozatosan magamat, a Teremtő és az egész rendszert.

Mindez aztán úgy jelenik meg számomra mint egy tudomány. Emellet hirtelen felfedezem, mekkora mértékben befolyásolja minden cselekedetem az egész rendszert, mivel az integrált. Felfedezem, hogy képes vagyok az egész rendszerbe beépülni, hogy szimultán képes vagyok az összes alkotórészben jelen lenni, és azok változásait érzékelni. Ez a jelentése a spirituális edény, Kli megszerzésének.

Ezek után fejlődésünk már csak befelé történik. Ez hasonló ahhoz, ahogy fokozatosan megismerünk egy másik személyt.

Amennyiben a személy a Kabbala könyveiből tanul, anélkül hogy megértené mi is van bennük leírva, belső változásokon megy keresztül, és fokozatosan elkezdi érezni azt, ami ezekben a könyvekben van leírva. Ezt hívjuk úgy, hogy ő a Kabbala tudományát tanulja. Elkezdi látni a kapcsolatot a beteljesülés és a lélek vágya (a Fény és az edény) között, “világ-év-lélek” és a “létező teremtés” között.

Amennyiben elkezd ezekből a könyvekből tanulni, annak érdekében, hogy azokat belső látásával érzékelje, akkor a Kabbala bölcsességét tanulja – a tudományt arról, hogyan teljesítsük be lelkünket, hogyan fedezzük fel a spirituális világot és a Teremtőt, azáltal hogy tulajdonságainkban hasonlóvá válunk Vele. Azonban ha a személy csak olvassa ezeket a könyveket, még akkor is, ha próbálkozik és erőfeszítést fektet bele, de ennek ellenére még nem érzi a Teremtő cselekedeteit magában, az azt jelenti, hogy nem tanulmányozza a Kabbala tudományát. Csak felkészül rá.

Azonban ha semmi szándéka nincs arra, hogy spirituális érzékelést érjen el, akkor nincs kapcsolata a spiritualitással, vagy a Tórával. Csak tudáshoz kapcsolódik, mivel nem vágyik a Tórára. A Tóra az a Fény, mely képes minket a forráshoz visszatéríteni, és az befolyásolja az egyént, amikor az arra vágyik, hogy a Fény jöjjön el hozzá, és korrigálja őt, mivel érzi, hogy szüksége van a korrekcióra.

Szóval, ha a személy egyszerűen olvassa a Kabbala könyveket, az nem jelenti azt, hogy Kabbalát tanul. Lehet, hogy csak egy bölcsességet tanul. Ennél fogva mindent a személlyel kapcsolatban elemzünk, beszélünk meg. Amennyiben én magamhoz veszek egy könyvet melynek címe az, hogy “Tóra” vagy “Kabbala”, az nem feltétlenül jelenti, hogy én azt tanulom. Minden rajtam múlik, és azon, hogy mire vágyom ezeknek a könyveknek a segítségével.

A társadalom ellátja a személyt mindenfajta művi viselkedési modellekkel, az egóját kihasználva. És soha nem kérdezi meg a személyt, hogy ennek megfelelően akar-e élni vagy sem. Egy bizonyos helyen megszületik bolygónkon, és ez meghatározza általános kultúrális értékeit, melyeket gyermekkorától kezdve megkap. Ez meghatározza nevelését, és azt, hogy milyen fajta személlyé kell válnia. Akár akarja, akár nem magába szívja ezeket az értékeket és utána egész élete során folytatja azok követését. Mind emellett a társadalom jutalmakat igér neki a túlvilágon is, de ez annak érdekében történik, hogy képes legyen az egyént még inkább kihasználni. Ebben a tekintetben a személynek semmi szabad választása nincsen, semmi szabadsága nem létezik.

De egy nap, a személy “szívben található pontja” hirtelen felébred és elkezdi elveszteni illúzióját mindennel kapcsolatban előzetes életében. Ez olyan, mintha életét újra, tiszta lappal kezdené. Minden előzetes értékrendje összeomlik és eltűnik a horizontról, elvesztve fontosságát. Előző viselkedési modelljei eltörlődnek, mivel nem kecsegtetnek semmilyen jutalommal vagy büntetéssel a személy számára. Csak azok a dolgok maradnak meg, melyek szükségesek viselkedése számára, olyan dolgok, melyek nélkül nem képes létezni.

Amennyiben a személy vallásos, akkor a túlvilággal kapcsolatban is elkezd kételkedni. Lassan körülményei eljuttatják egy Kabbala csoporthoz, a könyvekhez, és akkor döntést kell hoznia: mekkora mértékben akar ebbe a társadalomba beépülni, és annak útját követni? Nincs szabadsága abban, hogy ezt az útat kiválassza, de szabad abban, hogy milyen sebességgel halad előre az úton, mennyi energiát fektet bele, és milyen gyorsan szívja magába a környezetéből a megfelelő példákat, annak érdekében hogy új viselkedési normákat és új értékeket vegyen magához.

Szóval választásunk abból áll, mekkora mértékben leszünk részeseivé az általános folyamatnak: hogy gyorsabban vagy lassabban haladunk. Ebben a tekintetben a személynek megvan a szabad választása: az a választás, hogy milyen gyorsan magunkba szívjuk a példákat és normákat melyet az új tásadalom nyújt számunkra.

Mág akkor is, ha csak abban vagyunk szabadok, hogy azt a sebességet válasszuk meg, mellyel az új példákat magunkévá tesszük, ettől függetlenül ez valódi szabadság. Ez azért van, mert ez az önző élvezet iránti vágy felett van. És ily módon már elkezdjük építeni az “emberi lényt” magunkon belül.

(a reggeli leckére való felkészülésből)