reggeli lecke

Kérdés:

Mit tegyek, ha minden erőfeszítésemet beleadtam, hogy belépjek a spirituális világba, de a Teremtő nem akarja, hogy ez sikerüljön? Hogyan kérjem Őt meg minderre, ha nem vagyok képes Őt látni, vagy érezni?

Válaszom:

Ez egy olyan érzés, melyen minden kezdő átmegy. Ön azt érzi, hogy valamilyen cselekedeteket hajt végre, de semmit nem tud felmutatni ennek fejében. A Teremtő nem hallja meg, olyan érzése van, mintha a falhoz beszélne. Minden erőnket kiszívja belőlünk, és mi kétségbeesésbe esünk. Miért teszi ezt velünk?

Ez azért van, mert azt akarja, hogy mi pontosan kielemezzük minden részleteiben, hogy “Ő kicsoda?”, főleg azalatt, amíg még a rejtettség fázisában vagyunk. Ez az egyetlen módja, hogy megtaláljuk kihez is szólunk.

A Teremtő mindig a mi oldalunkon áll. Azonban mi olyanok vagyunk, mint egy rádiókészülék, mely nincs jól hangolva. Addig kell magunkat állítgatnunk, amíg a megfelelő hullámhosszra találunk, hogy meghalljuk a Teremtő adását. A rádió kapcsolója a mi kezünkben van, szóval hanguljuk azt megfelelő módon! Állandan hangulnunk kell magunkat.

Ne csak üljünk a kezeinkkel az ölünkben, hasztalanul arra várva, hogy valami történjen és mind eközben Őrá panaszkodva. Kapcsoljuk be a rádiót, és hangoljuk addig, amíg el nem kezdjük Őt meghallani. Ez az jelentése annak a versnek: “Mi teszünk, és mi hallunk”. Mi képesek vagyunk minderre! És már rendelkezünk a szükséges kellékekkel: a csoporttal, a könyvekkel és a tanárral. Szóval nincs kire panaszkodnunk, és nincs kit hibáztatnunk, kivéve magunkat amiatt hogy túl lusták vagyunk ahhoz, hogy mindezt véghez vigyük.

(a reggeli lecke első részéből a 18.-as Samati cikk alapján)

A ma a Kabbalához elérkező fiatalok alapján megítélve, nem hiszem, hogy ugyanazon a hosszú és nehéz úton kell áthaladnunk, mint a múltbéli Kabbalistáknak. Azoknak, akik ma kezdik spirituális korrekciójukat könnyebb útjuk van. Már készen állnak minderre, és mi előkészítettük a világot számukra!

Olyanok, mint egy újszülött: mire is képesek az újszülöttek? Nem sokra. De a szülők minden megadnak nekik, amire szükségük van, mint ételt és játékokat. De mije van egy olyan gyermeknek, aki a dzsungelban született? Nehéz körülmények között nő fel. Ma már egy 10, 15 éves gyerek pontosan tudja, hogyan kell a mobil telefonokat, és a számítógépet használni, sokkal inkább, mint a felnőttek. A mai gyerekek egyszerűen kiismerik magukat világunkban.

Azonban én, a felnőtt, aki mindezeket az eszközöket alkottam számukra, nem tudom őket olyan jól használni, mint gyermekeink. Ez azért van így, mert ők már ebbe születtek bele, annak ellenére, hogy semmit sem ők készítettek! Akkor hogyan lehetséges, hogy ilyen jól kiismerik magukat? Nem nekem kéne mindezt jobban tudnom, hiszen én készítettem őket? Nem! És mindennek az oka az, hogy a gyerekek már belsőleg fel vannak készülve, a lelkek közötti kapcsolatok jóvoltából. Ezért van az, hogy tudatalatt megértenek, és éreznek mindent. Minden egyszerű és világos számukra, és ezért van az, hogy igazából nincs mit tanítanunk nekik.

Ezért van az, hogy a fiatal generációnak nem lesz hosszú felkészülési időszakra szüksége ahhoz, hogy belépjenek a spirituális világba.

Kérdés:

Hogyan érződik a lelkek valódi egysége?

Válaszom:

A lelkek egységét úgy érzékeljük, mint az összes felfelé, a spirituális valóság felé irányuló aspiráció egységét, mivel ezt a célt a közöttünk levő kapcsolat révén érhetjük el, soha sem egyedül. Egyedül örökké a különálló szívben található ponton belül maradnánk, mely pontot az út elején kaptunk. Mint egy csepp sperma, az mindörökké megmarad alapzatunknak, míg minden ezen felül, a “húsunk” olyan, amit nekünk kell hozzáadnunk. Azonban abban a cseppben minden velem kapcsolatos információ benne található.

A szívben található pont az önzőségünk felett létezik, mely pontot nem vagyunk képesek ebben a világban beteljesíteni többé. És bár ez a pont felfelé húz minket, amennyiben azt egyedül hagyjuk, örökké egy pont marad. Nem képes önmagában növekedni. De amikor azt összekapcsoljuk a többi hasonló ponttal – barátaink pontjaival, akkor azok saját pontunkkal a lélek teljes edényét alkotják, és azon belül elkezdjük érzékelni a Felső Fényt.

A Fény soha sem magunkon belül érződik, hanem csakis a közöttünk levő kapcsolaton belül, az egymáshoz való hozzálláson belül, az egységünkön belül. Mindegyikünk egy vágynak felel meg. Amennyiben és adakozom egy másik számára, és ő is adakozik irányomban, akkor ezen a kapcsolaton belül vagyunk képesek a Fényt érzékelni.

Mindez igazából hasonlatos a szubatom szinten jelentkező kapcsolatokhoz. Két vágy létezik. Egy részről a két egyén eltaszítja egymást az egoizmus által, és ennek következtében az emberek nem akarnak egymással kapcsolatra lépni. Másrészről az önzőségünk felett vonzódunk egymáshoz, mivel össze akarjuk kapcsolni a szíveinkben található pontokat.

Az önzőség taszító ereje negatív, míg a szívben található pont által jelentkező vonzódás pozitív.

Amennyiben a pozitív erő hatalmasabb a negatívnál, akkor létrejön az egység. Azonban az egység erejét az emberek kölcsönös önzőségéből eredő hatalmas önző “mínusz” erő határozza meg. De végül azáltal, hogy egységre lépünk önzőségünk felett, mindazt “pozitívvá” változtatjuk, és mindazt egy ellenállásként (rezisztor) kezdjük el hasznosítani – egy olyan térként, ahol az adakozás ereje, a Teremtő megjelenhet.

Akkor Ő megjelenik a közöttünk levő kapcsolatokon belül, a korábbi önzőségen belül, melyet most az egység itánti szándék vezérel. Ez olyan, mint egy erőtér, mely a feltöltött részecskéket körbeveszi. Ily módon jelenhet meg a Teremtő a teremtmény számára: a lelkek közötti kapcsolatokon belül, ahelyett, hogy az egyéni lelkeken belül jelenne meg.

(a reggeli lecke első részéből a 18.-as Samati cikk alapján)

Kérdés:

Amikor a személy a spirituális fejlődés útján van, és a rejtettség fázisán megy keresztül, elveszettnek és zavartnak érzi magát. Megérti, hogy az önzőség az rossz, de nem képes attól megválni. Honnan szerezheti meg ehhez az erőt?

Válaszom:

Életünk során nagyon sok különböző állapoton megyünk keresztül, és minden korcsoport számára mások ezek az állapotok. Minden egyes pillanatban mindenféle belső változások történnek bennünk a pörgő atomok sebességével, gyorsabban, és gyorsabban. Mindezek a változások vágyainkon belül történnek, a tudatalatti szinten.

Minden több milliárd hasonló akció után vagy egy “pillanat”, amikor egy “szám továbblép” bennünk, mint egy mérősezköz melyben sok-sok fogaskerék pörög szüntelenül, és a mérőtábla a 0-ról az 1-re lép. Ezután megint minden csak pörög, pörög, amíg a mérőtábla az 1-ről a 2-re lép. Bennünk is ilyen folyamatok zajlanak.

Ezért van az, hogy időt kell hagyjunk arra, hogy ezek a változások érezhetővé váljanak. Ugyanaz történik sok alkalommal normális életünkben is: sokszor találjuk magunkat olyan helyzetekben, amikor az idő szinte megáll, és alig múlnak a másodpercek, amíg végre az egész “magától” végetér. És amikor ebben a helyzetben vagyunk, tudjuk hogy változnunk kellene, de nem vagyunk rá képesek.

Időbe telik, míg a dolgok megváltoznak. Ugyanakkor továbbra is úgy kell tennünk, mint az ökör a szántáskor, csak húzva, vonva tovább, mivel képtelenek vagyunk megmondani mi is történik velünk, nem értjük az eseményeket, melyek velünk történnek.

Később, amikor belépünk a spirituális világba, elkezdünk mindent megérteni. Egy új, az adakozás iránti vágyat szerzünk, és azon keresztül képesek leszünk egy pillanat alatt milliónyi akciót megkülönböztetni. Ez olyan egyszerűvé válik, mint ami most testünkben játszódik le.

Azonban ma ugyanezek az akciók zajlanak le bennünk, végtelen gyorsasággal. Türelmesnek kell lennünk és várnunk, ami azt jelenti, hogy folytatnunk kell megkezdett útunkat. Egy bizonyos ponton a jelenlegi állapot megszűnik, a “számok átbillennek” és beleegyezünk az adakozásba.

(a reggeli lecke első részéből a 18.-as Samati cikkel kapcsolatban)

Kérdés:

Ha a Kabbala valóban tudomány, akkor miért van az írva, hogy a Körbevevő Fény csak azokat befolyásolja, akik hisznek benne?

Válaszom:

A Kabbalában a “hit” az adakozás erejét jelenti. A Kabbala nem mondja azt, hogy valami olyasmiben kell hinnünk, amit mások mondanak nekünk. Ebben a tudományban a hit az adakozás ereje – Bina, nem pedig valami szavak, amit valaki mond és ténynek fogad el.

Amikor tudományt tanulunk, nem hiszünk el semmit. Ugyanígy a Kabbala tudományában sem használjuk a hit fogalmát. Mindez nem vallás!

Amikor én Kabbalát tanulok, elfogadom a Kabbalisták tanácsait annak érdekében, hogy magamra vonjam a Körbevevő Fény erejét. A Kabbalisták elmondják nekem, hogy mit kell tennem, és elmagyarázzák, hogy miért. Az ő segítségükkel a spirituális rendszert tanulmányozom, bizalmamat beléjük helyezve, mint egy gyermek, aki bízik iskolai tanáraiban, vagy szüleiben. A kisgyereknek bíznia kell a felnőttekben annak érdekében, hogy egy magasabb szintre emelkedhessen. Az ő utasításaikra kell támaszkodnia, melyek a magasabb szintről érkeznek hozzá – de ennyi elég is.

Mindez különbözik világunk vallásaitól, ahol a hit nem azt jelenti, hogy bízunk valakiben annak érdekében, hogy előre juthassunk, és a dolgokat saját magunk leellenőrizzük, hanem az fanatikus hűséget jelent, ahol szemeink csukva maradnak. A Kabbalában azonban nem fogadjuk el a Kabbalisták szavait tényként. Ehelyett kipróbáljuk tanácsaikat és ez eredményt magunk ellenőrizzük le. És akkor amikor a tudás, és bizonyítékok halmazához jutunk, akkor magunk folytatjuk a kísérleteket tovább.

Báál HaSzulam azt írja, hogy mindenkinek tanulnia kell a Kabbala tudományát, mivel ez az oka annak, hogy megszülettünk: hogy korrigáljuk magunkat.

A mi világunk a lelkek törésének következtében jelent meg, amikor az egyetlen, egységes lélek több milliárd részre szakadt – az egyéni lelkekre. Ma ebben az elválasztottság állapotában létezünk, melyet ennek a világnak a formájában érzékelünk. A valóságban azonban nincsenek alsó vagy felső világok, ezek csak az emberi érzékelés különböző fokai a lelkek közötti kapcsolatoknak megfelelően.

A “világ” a lelkek közötti kapcsolatok foka. A jelenlegi fok a “mi világunk”. Amint a lelkek elkezdenek egyre közelebb kerülni egymáshoz, akkor a közöttük keletkező összekapcsolódás a “Jecira világának” hívjuk. Az ennél még erősebb kapcsolat a “Beria világa” és így tovább.

Amint erősítjük a lelkek közötti kapcsolatokat. Fokozatosan érzékeljük az összes világot. Lassan felemelkedünk a világok szintjein amíg el nem érkezünk a Végtelen Világhoz, ahol minden eggyé válik.

A Kabbala az a módszer, mely segíthet a lelkeknek abban, hogy egy korrigált állapotaban egyesüljenek. Ezért ilyen fontos számunkra.

(a reggeli lecke harmadik részéből)

Amennyiben a személy elkezd megszerzés iránti vágyával közvetlenül dolgozni, megpróbálja azt elnyomni, vagy ellenkezőleg azt megnövelni, akkor a folyamat a mai világunk keretei között zajlik. Nagyon sok ember van, aki hajlandó elnyomni vágyait valami fontosabb dolog érdekében, például azért, mert le akarnak fogyni, egészséges életet akarnak élni, vagy a sportban sikeresek akarnak lenni.

Ezekben az esetekben az erősebb önző vágy maga alá nyomja a kisebb vágyat. Minden az ember döntésén múlik. Mi az ami fontosabb számomra?

A társadalom és a reklámok belénk olthatnak mindenfajta értékeket, melyek annyira műviek lehetnek, hogy képesek minket arra venni, hogy teljesen a természetes, önző életélvezetek ellen cselekedjünk. Ez azért van, mert az ember legmélyebb vágya az, hogy elnyerje a társadalom jóváhagyását, mivel ez az a vágy mely a lelkek eredeti kapcsolatából származik.

Sok ember azt teszi, hogy megnöveli önző vágyait saját avagy a társadalom hatására: kűzdenek, hogy nagyobb gazdagsághoz, hírnévhez vagy hatalomhoz jussanak anélkül, hogy bármilyen határt szabnának maguknak, és megpróbálva magukat közvetlenül kielégíteni. Mindkettő megközelítés egoisztikus, és gyakran megtalálhatók világunkban. Még az is amit “kegyeletnek” vagy “beleérzésnek” nevezünk csak a megszerzés rejtett formája.

Amennyiben azonban a személy a valódi adakozás szintjére akar emelkedni, akkor meg kell találnia annak módját, hogy ne csapja be saját magát, hogy ne maradjon meg továbbra is önzőségén belül mint előzőleg. Ezért történik az, hogy elérkezik egy olyan társadalomhoz, melynek az a célja, hogy elérje a kölcsönös adakozás és egység állapotát a többiekkel, de ezentúl az egésznek az a végcélja, hogy felfedezzék, és egységre lépjenek a Teremtővel.

Annak érdekében, hogy mindezt megtehessük szükségünk van a Felső Fényre, mivel egy külső erő, a Fény ereje szükséges ahhoz, hogy elvégezze a munkát önzőségünk ellen. Ebben az esetben nem választom ki, hogy melyik vágy fontosabb számomra, hogy jót egyek, vagy lefogyjak, csak egyszerűen eldöntöm, hogy önzőségem nem kap semmit a továbbiakban. Az egyetlen jutalmam az ezáltal megszerzett adakozás tulajdonsága lesz.

(a reggeli leckére való felkészülséből)

A tanulás megfelelő módja az, hogy elménket mindig összekapcsoljuk érzéseinkkel, mint az orvos, aki gyógyszert ad a betegének, ismerve a gyógyszer alapanyagait, és azt, hogy azok hogyan működnek, de ugyanakkor, azt is megérti, betege hogyan érez. Ily módon kell vizsgálnunk az élvezet iránti vágyat: egyrészről beszélhetünk annak érzéseiről, mint ahogy a Zohár Könyve teszi azt, másrészről elemezhetjük azt tudományosan definíciók alapján, ahogy Báál HaSzulam adja Szulam kommentárjával a Zohár eredeti szövegéhez.

Ezért van az, hogy a Kabbala tudománya misztikusnak tűnhet, mely érzelmeken, hiten és morálon alapul, de másrészről ez egy tudomány, melynek pontos definíciói és analízise van, elmagyarázva az egész rendszerét annak, ahogy a Fény és a Kelim (edények) működnek, hasonlóan egy jól működő gépezethez. Szóval akkor tudománnyal vagy érzelmekkel állunk szemben? A válasz: mindkettővel!

A tanulónak meg kell próbálnia mindkettő megközelítést összekapcsolnia, annak érdekében, hogy képes legyen elméjét és érzelmeit egységbe hozni. Képesnek kell lennie érzékelni, és megérteni miért érez, ahogy érez, a Teremtőnek mely erői, tettei működnek vágyain belül, és mi is történik azokon belül. De másrészről ugyancsak képesnek kell lennie kiváltani a Fény (Teremtő) cselekedeteit, hogy azok hatással legyenek rá. Ismernie kell azokat, és képesnek kell lennie azokat pontosan elemezni, mérni, miközben érzi és csodálja mi is történik saját magán belül.

Össze kell kapcsolnia az elmét és az érzéseket azáltal, hogy a középső vonalon marad, és saját maga elemzését irányítja. Ki kell váltania a Teremtő cselekedeteit, és éreznie kell azok eredményeit saját magán, és emellett a Teremtő munkájának eredményeit nagyon érzékeny módon kell tapasztalnia. Mégis ugyanakkor két lábbal a földön kell maradnia, és nem szabad, hogy önkontrollját elveszítse. Nem szabad, hogy elfelejtse honnan származnak a cselekedetek, miért történnek azok, és hogyan tudja azokat legközelebb felhasználni.

Ebből áll az egész munka, mivel a Teremtő azt akarja, hogy azzal az anyaggal dolgozzunk, amit Ő teremtett, és hogy irányításunk alá vegyük mindazt. Ezáltal megszerezzük az Ő gondolatait, a Teremtés Alaptervét.

Mindeközben azok az emberek, akik nem ismerik eléggé a Kabbala tudományát, azt hiszik, hogy mindaz misztikum, vagy fantázia. Nem értik meg azt, hogy mindez valóságos, aktuális munka a teremtés anyagával, az egész valósággal, mindazt teljes öntudattal és kontrollal végre hajtva. Mi irányítjuk magunkat és a Teremtő cselekedeteit, mivel minden kizárólag a mi választásunk alapján történik

Nem értjük, hogyan képes két ellentétes jelenség egyidőben létezni, hogyan lehetséges megszerezni és élvezni, és ugyanakkor örömet adni annak, aki élvezetünk forrása. Ezek az érzések ellentétesek. Szóval hogyan vagyunk képesek ezeket kombinálni, hogyha ezek ellentétes irányba irányulnak: az egyik saját magam felé, a másik pedig Őfelé? Hogyan lehetséges élvezetet kapni egyidőben két ellentétes vágy alapján?

Nincsenek ehhez hasonlatos példák a mi világunkban, mivel az egyetlen vágyra alapul csak, mely az önző vágy. De a spirituális világban, létezik még egy vágy, az adakozás iránti vágy, és ez a két vágy együtt működik.

De először is ezeknek a vágyaknak egy ütközésen kell keresztül mennie. A megszerzés iránti vágy növekszik, és ellenkezik az örömnyújtás vágyával. A kettőjük közötti harmónia a harmadik vonal segítségével jöhet csak létre, mely nem csak egy egyszerű kapcsolat a két alapvágy között, és nem csak egy kompromisszum. Ehelyett a két alapvető vágy – “saját maga számára” és “az Ő számára” – eggyé válik. Az egyetlen módja annak, hogy ez megtörténjen a Felső Fény megjelenése, mely megadja nekünk a képességet, hogy megértsük és összekapcsoljuk ezeket az ellentétes vágyakat.

(a reggeli lecke felkészüléséből)

Létezett egy teljes, végtelen Kli (edény), mely teljesen korrigálatlan volt, és úgy tűnt, hogy a Teremtő volt minden gonosz forrása. És akkor én korrigáltam ennek az edénynek egy darabját, csak azt a darabot, mely jelenleg hozzám tartozik, és hirtelen felfedezem, hogy a Teremtő most jó hozzám.

Akkor mi is történt tegnap? Ahogy folytatom korrekciómat kezdem érezni, hogy Ő mindig is jó volt hozzám – a múltban, a jelenben és a jövőben is!

De mi történik a többi emberrel? Amikor sikerül hozzájuk kapcsolódnom, felfedezem, hogy ők is részei az én edényemnek (Kli). Ezzel kiterjesztem korrekciómat, hogy az egész teremtést magába foglalja – a Végtelenséget, és mindezt saját magamba foglalom.

Minden az én korrekciómon múlik. Abban a mértékben mekkorában én korrigálom magamat, felfedezem, hogy a Teremtő jóságos, és abban a mértékben, melyben nem korrigáltam még magamat, úgy érzem, hogy Ő gonosz. Minden személy annak alapján ítéli meg a dolgokat, amekkora mértékben korrigálva van, vagy még nincs korrigálva. Nincsen múlt, jelen vagy jövő: csak a korrigált edény (kli) felfedezésének szintjei léteznek, melyek a saját korrekcióm fokai, szintjei.