Szerző arhívuma: nandor

Az Aravai kongresszus 3-ik leckéjéből:

A Kabbalisták azt mondják, hogy a Felső Fény teljes nyugalomban van, semmi sem változik, kivéve az ember. Amikor az ember változik önmagán belül, változnak benne a resimok (spirituális gén), és ha tudja, hogyan rendezze el a resimo-it, annak megfelelően változik meg a megszerzési vágya. Ezért semmi probléma, csak dolgozzunk önmagukon, együtt. Mi akkor tudjuk, hogy, hogyan kapcsolódjunk, hogy hogyan szervezzük meg a csoportunkat, hogy helyesen legyünk összekapcsolódva –ha mi érezzük benne azt, amit akarunk, ami a vágyunk . Ezek az alapvető eszközök, amelyeket nekünk a kezünkbe adtak, és nem kell ennél több.

Ha a Fény nem változik, és a resimó-nk állandóan felé közelit bennünket, akkor mi egyre és egyre inkább hasonlóakká kell, hogy váljunk a Fényhez. Ez egyszerűen, csak rajtunk múlik, és nem pedig más külső tényezőtől, vagy idegen ok okozati összefüggéstől, még a Teremtőtől sem függ igazán, hiszen a Felső Fény, az Ő Ereje abszolút nyugalomban van. Ahogyan te viszonyulsz a csoporthoz és a Teremtőhöz, ahogy hozzáállsz a csoporton keresztül a világhoz, mindenkivel együtt – úgy kapod meg az adakozást, és úgy érzed ezt meg a mi világunkban.

Tehát nincsen fontosabb cselekedet annál, mint az, hogy mi össze akarunk kapcsolódni önmagunk fölé emelkedve, és ebben belül, megérezzük a spirituális valóságot. Erre jön rá az Ima, ami a legfontosabb. Az, az Ima, ahogy az ember megítéli önmagát. Imádkozni az azt jelenti, hogy megítéled önmagad. Először is, az embernek kell lennie a bírónak önmaga számára: “Ki vagyok én, mi vagyok én a jelenlegi helyzetben, és ki akarok lenni?” A különbség a jelenben levő  vágy és a következő pillanatban levő vágy között, az valóban a:  MAN a ” kérés felemelése”. Ez az Ima.

Amennyire mi helyesen vizsgáljuk meg, hogy hol vagyunk most, – ez azt jelenti, hogy feltárjuk magunkban a „gonoszt “- annyival kevésbé lesz a jelenben levő helyzetünk továbbra is gonosz. Ennélfogva minden pillanatban, még  amikor az előrehaladottabb helyzetekben is leszünk, mindig a jelenben levő helyzet  érezhető lesz számunkra, még úgy is  mint rossz, és a korábbi helyzet ehhez képest úgy lesz érezhető lesz mint jó. Ezért írva van: “Fordulj el a gonosztól és tedd a jót” Miért mondják azt, hogy „Jót tegyél “? Hogy tudnék én jót tenni, a következő pillanatban? Tegyél jót! Képzeld el magadnak, próbálj meg eljátszani a jót, próbálj benne lenni jóban!

Éspedig ez az Ima: mennyire vagyok én most a gonosz feltárásában, és mennyire sóvárgok és mennyire akarom azt az állapotot, amiben megszerezhetem a jót?  Hogyan tudom megvizsgálni a gonoszt és a jót? “Tegyek kedvére a Teremtőnek”, hogy “adakozhassak felé”? Ez az egész nagyon homályos, és senki úgy néz ki, hogy senki sem tudja a választ. Érteni nem értjük, szerezni nem szereztük meg még, de elérhetjük, megszerezhetjük, ha felkészítjük magunkat.

Hogyan készíthetnénk erre fel magunkat? – Itt kapunk egy nagy ajándékot: a Környezetet. A környezet az, ahol én képes vagyok meghatározni az irányt a Teremtőhöz, ez az az állapotot, amelyből fel tudok ugrani a spiritualitáshoz. Abban a pillanatban, amikor én benne vagyok, illetve megfelelek ennek az állapotnak a többiekkel együtt, akkor Ő valóban feltárul közöttünk. A Kabbalisták készítettek maguk számára imákat, az ember vágyainak kérése érdekében, azaz, ezek a “mi” közös kifejeződéseink a Teremtő felé. Tehát mindezek segítenek elrendezni számunkra a helyes megközelítést.

Az igazság az, hogy senki nem érdemli ezt meg. Ez egy csoda, ez egy átmenetben a fizikai létről a spiritualitásra.

Baal HaSulam írja az Ígéret cikkében: és erről mondva van, ahogy a Teremtő megméri, az ember spirituális munkába fektetet erőfeszítését. Írva van: “Mivel az amoriták gonoszsága nem teljes „Az amoriták (ókori sémi nép, akik Kánaánnal és Egyiptommal is kereskedtek) példája hivatkozik a mi vizsgálatunkra. Mert az amoriták gonoszsága, az a héj, amely vigyáz és körülveszi a gyümölcsöt, az úgynevezett “ébredés felülről “, vagy Izrael földje pillanatáig. Ez a klipa (héj) nem mozdul el a helyéről egy hajszálnyit sem, egészen addig, amíg Izrael nem teljesíti az alulról való felemelkedést. Azaz, azt a pontot, amikor az erőfeszítés befektetése és a munka már meghaladja az emberi erőt.

Minden, amit az ember a saját erejéből tesz, az csak munkát jelent, és nem jelent erőfeszítést, és amíg Izrael be nem teljesíti ezt a fejezetet teljes mértékben, addig nem lesz “teljes az amoriták gonoszsága”. Azaz, hogy nincsen Izrael földje és a Teremtő dicsősége, a Szent Shechina, hozzájuk tartozik. Majd eltörjük a klipát, amely az “amoritákat”jelképezi, a Szentséget a porban beágyazva, és még azelőtt, hogy a titok feltárulna”.

Egyrészt valóban meg kell értenünk, hogy mi nem tartozunk a spiritualitáshoz. Másrészt érdemtelen állapotban kell legyünk, és erről szép cikkek vannak, hogy én természetesen megérdemlem a spiritualitást, de csak úgy, mint egy csecsemő, mint egy kisgyermek. Mert a Felső szint felől, mi nem érdemeljük meg. Ellenben a spiritualitás kérése azt jelenti, hogy ” a fiaim győztesek ” Itt az érdemtelenség megélése segít csak. Miben rejlik az az érdemtelenség megélése? – Abban, hogy megélem, hogy bár én nem érdemlem meg, de én még is kérem, hogy legyen a „fiaimnak”és ez az egész bele van foglalva az imában.

Miben különleges az Ima? – Az Ima nem szól egy emberért, hanem mindannyiunkért szól együtt. Egy ember, aki imádkozik, az olyan, mint a sivatagban kiáltott szó, nem befolyásol semmit semmiben. Szükség van a kérés felemelésére, Mei Nukvin, amikor a Malchut felemelkedik a Binához, és a Malchut az Izrael gyülekezete (Kneset Izrael), szóval, az egész rész a kérésekkel együtt. Ha a kérelem egy individuumtól érkezik, az nem kerülhet befogadásra, mert nem tartalmazza a spirituális edényt a Szentségben. Próbáljuk együtt érezni az imát, és kérjünk egy közös vágyban.

(BS)

Kérdés

Ha úgy tűnik nekem, hogy én nem sóvárgom az életben az élvezetekre, akkor ez azt jelenti, hogy én hazudok magamnak?

Válasz

Te egyszerűen nem is tudod, hogy te mennyire függsz az élvezetek megszerzésétől, és azt sem hogy neked mennyire szükséged van, arra, hogy megszerezned ezeket. Te nem egy döntés alapján jutottál el oda, hogy: akarsz-e élvezetet vagy sem. Te most csak egyszerűen olyan állapotban vagy, hogy nem vonz téged éppen semmi élvezet.

De te ne gondold, hogy ez a te saját korrigált vágyad. Csak egyszerűen adnak neked, olyan érzéseket és gondolatokat, és a következő pillanatban pedig már minden megváltozik. Nekünk meg kell, hogy tanuljuk az ösztöneink kontrolálását, azért hogy meg tudjuk érteni és használni is tudjuk őket.

Ha az én szándékom az adakozás, úgy mint a Fénynek a szándéka, ha én kapcsolódni tudok a többiekhez a csoportban , hogy az adakozás megszerzésére jussak, és a csoport által a Teremtőhöz érjek, akkor képes vagyok is vagyok adományozni a Fénynek. Alapjában véve, az edényen és a Fényen kívül nincs is semmi. De én csak akkor tudok adakozni a Fénynek, csak ha ugyanazon a rezgésen vagyok mint Ő.

Ha én csak kapok, ez  annak a a jele, hogy én olyan fejlettségi szinten vagyok, hogy a Fény teljes egészében kontrol alatt tart engem. De ha én legalább egy kismértékben az adományozásra is sóvárgok, akkor én már elkezdek nem egy viszonzó adakozásban lenni a Fény felé, hanem megkezdem a Fény magamba befogadását.  Ha én adakozok, az adakozás érdekében, azaz ezzel viszonyulok a csoportban a másokhoz is , és a Teremtőhöz is, bár nem veszek még részt aktívan a feltárásban, ekképp én benne vagyok a Fényben, és nem teremtek semmilyen zavart a csoporton belül.

Mint egy golyó a tenger közepén, szabadon úszom, sem a víz tetején, sem az alján, hanem valahol középen, nem lesüllyedve az aljára. Ezért, még ha enyhén emelkedek vagy süllyedek is, nem egy idegen test vagyok.

De lehetséges, hogy én már tudnám használni az erőmet, vagyis a kapcsolatba tudnék lépni másokkal, azzal a szándékkal, hogy adakozzak. Akkor feltárul bennem a gyűlöletet mások felé, egy nagy kapni akaró vágy indul el a csoport felé, amelyet még nem is sejtettem, hogy bennem van – azelőtt.

Korábban az egoista vágy volt bennem az állati szinten, amelynek semmi köze a spiritualitáshoz. Azonban amikor kezdek hozzákapcsolódni a csoporthoz, először is én elveszítem magamat. Ez jelenti, hogy feljebb emelkedek a Bina szintjére, hogy adományozzak az adományozás felé (Hafec Hesed).

Ha én elkezdek dolgozni egy aktív módon a csoporton belül, akkor én elkezdem feltárni a csoport felé a gyűlöletet, a bennem rejlő gonoszt, az egómat. De ez valójában nem a csoport felé irányul, hanem maga az adományozás tulajdonsága felé, azaz, a Teremtővel felé. Mi több ez a feltárás csak nekem tárul fel, az én érzékelésemben létezik a csoporttal szemben. A csoport nem rajtam kívül létezik.. Ez az én saját feltárásom, amely feltárja előttem a Teremtővel szembeni viszonyomat.

Nekem úgy tűnik, hogy a csoporttal dolgozom, de valójában a Teremtővel dolgozom.  A gyűlölet a balvonal, amit én legyőztem, és így elkezdek dolgozni az adományozás érdekében való megszerzésen.

Itt nem tudok semmilyen szintet kihagyni és végig kell, hogy menjek az összes szükséges lépésen. Ez elkerülhetetlenül a fejlődés létréja.  A Teremtő elrejtésben van, ezáltal a csoport is kezdetben rejtve van előttem, és csak én létezek és a magam állatisága. Amíg nem emelkedem fel az állati szintről, hogy megértsem, hogy az adományozás forrása az igazi élvezet.

Tehát én felemelkedem az adakozás szintjére, hogy kapjak, majd fokozatosan áttérek az adakozás az adakozás érdekében szintjére, a nullától a száz százalékig. Itt minden a számításomtól függ.

(BS)

Kérdés

Miért fontosak a kongresszusok, amik nem csak nekünk szólnak, hanem az egész világnak?

Válasz

A lényeg, hogy kétféle módon kell előnyt kovácsolnunk minden kongresszusból: előrefelé kell lépnünk a Teremtő felé, az adományozás és a szeretet tulajdonsága felé, és emellett párhuzamosan lefelé is kell mozdulnunk, a fennmaradó 99% felé. Lényegében külön kell választani a kettőt és utána összekapcsolni mindazt egy egységes egésszé. Ez az, amit meg kell tennünk.

Így minden kongresszusunkon beszélni fogunk a haladásunkról előre, fölfelé, és szintén a lefelé történő mozdulatunkról is az egész emberiség felé, mivel egyik nem létezhet a másik nélkül.

Azért kaptuk a Kabbala bölcseletének feltárulását, az egység feltételének feltárulását, a spirituális minőség elérését, mert kérnünk kell ezt az egységet és a kapcsolatot az összes többi emberrel együtt, hogy megmentsük az emberiséget attól az állapottól, amiben van. Ezért vagyunk ilyenek; egyébként mindezt nem kaptuk volna meg.

Az egész emberiséget összekapcsoljuk: a 99%-ot és a Teremtőt. Egyikről sem feledkezhetünk el semmilyen körülmények között.

Magunk közt, előre kell haladnunk, az adományozás és szeretet felé, azért hogy egységes egésszé váljunk. Ezért kell a kapcsolat a Teremtővel. És mindez azért van, hogy az emberiséget ugyanabba az állapotba vigye el.

Pontosan azért van ez így, mert az ego és a válság eléggé testet öltött a világban, és megkaptuk a lehetőséget, hogy összekapcsolódjunk egymás között, hogy a könyvvel dolgozzunk, hogy megértsük a rendszert, hogy felfedezzük a világot, és ilyen módon haladjunk előre. Ez az egyetlen oka, hogy létezünk.

Mi jelentjük a Gálgáltá ve Ejnájimot (GE), és az emberiség egésze az AHAP. Ha előrehaladunk, akkor csak egy kicsiny megvilágítást tudunk elérni. Az előrelépésünknek így kell kinéznie: Előre kell lépnünk a Teremtő felé, és a Teremtő lealacsonyít minket az emberiség felé. Ezután még egy kicsit haladunk a Teremtő felé, és aztán visszatérünk az emberiséghez.

És ez így váltakozik. Egyébként a GE-nak nem lesz Kelimje (edényei), vágyai, mivel a GE-nak nincs elég Aviutja (vastagsága, vagy durvasága a vágyban).

Az összes Aviut az AHAP-ból jön, az emberiségből. Így nekünk is, akárcsak Egyiptomból, fogni kell onnan az összes Kelimet és velünk kell azokat vonszolnunk. Amikor összekapcsolódunk velük, elkezdjük átvenni az Aviutjukat, és elkezdünk előrehaladni az emelkedésekkel és lesüllyedésekkel. Így mozdulunk mindig, körben, egészen amíg el nem hozzuk az egész emberiség számára a kapcsolatot a Teremtővel.

CST

Kérdés

A kongresszuson elért szintet előlegként kaptuk, vagy az előző erőfeszítéseink eredményét jelenti inkább ehelyett?

Válasz

Vannak akik fizetségként kapták és vannak akik úgy mint egy foglalót. Mindenkiben ott van mindkét vonatkozás valamilyen mértékig. Nagyobb része abból amit megkaptunk, olyan mint egy foglaló, és azért kaptuk hogy ezentúl kitöltsük azt. Megkaptuk a lehetőséget, hogy érezzünk valamit az egységben, a kapcsolatban. Direkt különböző különleges dolgokat kaptunk a Mennyekből, és ezeknek köszönhetően egy új jelenséget éreztünk a kapcsolatban közöttünk. Meg kell értenünk, hogy ez egy valódi ajándék. Most ezt az ajándékot belsőleg meg kell tartanunk és ki kell töltenünk.

Én személyesen inkább úgy látom ezt, mint egy előleget a jövőből, amit most kell kitöltenünk. Nem becsülöm alá az erőfeszítéseinket, de annak az állapotnak megfelelően, amiben vagyunk, nem érdemeltük meg ezt. Ezt az előleget azért kaptuk, mert erőfeszítést tettünk, de nem úgy kaptuk mint egy fizetséget, hanem úgy mintha hitel lenne, amin most dolgoznunk kell.

CST

Kérdés

Hogyan nézek a világra a csoporton keresztül?

Válasz

Az a problémánk, hogy nem tudjuk átadni az érzéseinket egymásnak és ez az érzelmekről szól.

Csak képzeld el: Nincsen más csak a vágy. Tanuljuk, hogy a Teremtő egy vágyat alkotott, a Közvetlen Fény négy fázisát, és aztán lefelé vonódott és széttört. Így lett megteremtve „ez a világ”. Mi ez a világ? Ez az, amit a vágy az összetört, szétválasztott, ellentétes részeiben érez, amik gyűlölik egymást.

Ez ugyanaz a vágy, csak össze van törve. A mozdulatlan, növényi, és állati, emberi szintjei amiket mi itt a mi valóságunkban érzünk, ugyanaz a széttört vágy, ami ilyen módon érzi magát.  A „fizikai anyag” az a vágy, aminek ösztönös vágya van a megszerzésre. Ennélfogva egy stabil, realista felfogásunknak kellene lennie a valóságról, nem pedig egy hamisnak. A lényeg nem az, hogy elképzelt-e vagy sem. Ha tudom, hogy elképzelt, akkor rendben van. A legfőbb dolog, hogy nem élek a külső világ illúziójában.

Érezzük a mozdulatlan, növényi, állati és emberi szinteket, és az összetört formájukban érezzük őket. Ez a legalacsonyabb szintű valóság. Most össze kell gyűjtenünk mindezeket a dolgokat a felfogásunkba és meg kell találni azt a rendszert, ami összeköti mindegyiküket. Ez a felső gondoskodás rendszere, a cél, a folyamat és az irány. Ez a mi munkánk: erőfeszítést tenni mint egy gyermek, aki az erőfeszítésein keresztül megérti a valóságot, amiben él. Ez a teljes folyamat, amin keresztülmegyünk.

Ebben „minden embernek segítenie kell a barátját”. Támogatnunk kell egymást. Ez a támogatás néha negatívként és néha pozitívként érezhető. A legfőbb dolog a valóság érzékelése, hogy tudatában legyek mindannak amit érzek, és mindezt az érzékeimben, a vágyamban érzem. A vágyam a mozdulatlan, növényi, állati és emberi részből tartalmaz részeket, így ilyen módon érzem a valóságot.

Ha elkezdem korrigálni magam, hogy mindent egybe kapcsoljak össze, érzem, hogy a valóság egy sokkal egységesebb alakot kezd felvenni. Abban a pillanatban, amikor ezeket a részeket egy kicsit össze tudom kötni, elkezdem érezni az erőt, ami működteti őket, amit „Teremtőnek” hívnak. Ha egy kicsit is összekapcsolódnak, egy minimális módon, már elkezdem érezni az erőt, ami a rendszert mozgatja, ami az Istenség, a felső erő.

Ekkor elkezdem látni, hogy hogyan viszonyulok ehhez a valóság egészén keresztül, és a valóságon keresztül el tudom ezt a valóságot hozni a kapcsolathoz. Ekkor tisztábban értem a csoport fogalmát.

A beszélő szinten vannak a legaktívabb részek, amik ugyanezeket a gondolatokat gondolhatják, ami nekem is van. Úgy érzem, hogy el vagyok tőlük választva, és ugyanakkor csak az egységünkön tudok dolgozni. Olyan mintha volnának rajtam kívül másik tudatos részek is, akik szintén tudatában vannak neki, hogy kapcsolódniuk kell. Együtt kell működnünk a kölcsönös egónk ellenében, hogy kapcsolódni tudjunk. De ha összekapcsoljuk magunkat, azokat a részeket, amik távol vannak és szét vannak szórva a látóteremben, ha egy kicsit is kapcsolódunk, minden más – az állati, növényi, és mozdulatlan – szintén velünk jön.

A legfőbb dolog, hogy kapcsolódjunk a csoporthoz. Ezek olyan részek, amik szintén készen állnak, hogy velem ugyanebben az általános rendszerben legyenek, a szemléletemben, akik szintén az én elképzelésemet és érzéseimet vallják. Természetesen nagy visszatartó erő van közöttünk, de megértjük, hogy ez a visszatartó erő a rendszerben levő romlottságot jelenti, amin túl kell jutnunk. Fel kell használnunk őket, és a segítségükkel közelebb kerülünk. Ilyen módon a teljes vastagságát korrigáljuk a rendszernek, a mozdulatlan, a növényi és az állati szintet is – hogy mind kapcsolódjon egymáshoz.

Ez azt jelenti, hogy a negatív kapcsolatok egymás között tisztán azok, amiket korrigálnunk kell, hogy egyek legyenek, az egyetlen mechanizmussá váljanak. Ekkor ezekhez szeretettel, megértéssel és jó szándékkal viszonyulok. Ezek olyanok, mint egy betegség tünetei, amikre csak oda kell figyelnem, és mindenkivel együtt, az összes résszel, ami a gondolataimat megosztja, a kezelésükhöz kezdek. Meg kellene értenünk, hogy nincs több ennél, és semmi sem fog hirtelen tisztává válni. Fel fogjuk fedezni, hogy semmi nem tárul fel, csak a kapcsolatok közöttünk, és hogy a világ többi része csak egy eredménye annak, ami köztünk történik. Vannak válságok, és vannak kétségbeesések, vannak nagy problémák és mindez azért van, mert nem kapcsolódunk folyamatosan olyan mértékig, amennyire kapcsolódhatnánk.

Ha folyamatosan megtartjuk a kapcsolatot közöttünk olyan mértékig, amennyire a rendszerben feltárulnak, a világ egy kellemes formában fog előrelépni a „gyorsítás” módján. Ha nem tudjuk ezt megtenni, akkor lemaradunk a fejlődés folyamata mögött, a világ többet szenved és mi is szenvedünk, és minket fog utálni és gyűlölni minden problémáért, amit érez, és igaza is lesz neki.

Tehát folyamatosan meg kell erősítenünk a formát, amit elértünk, és ezáltal ki kell fejeznünk a kölcsönös garanciánkat. Nem szabad aggódnom amiatt, hogy másoktól függő vagyok, de afelől aggodalmaskodhatok, hogy mindenki függ attól, hogy értük mennyire aggódom. Két szintje van ennek a partnerségnek:

1. Tudom hogy tőlük függök, és hogy előrelépek, ha megtartanak engem és erőt adnak.
2. Erőt fognak nekem adni, fel fognak ébredni, aktívak lesznek és készen állnak olyan mértékig amennyire értük aggódom. Ezt úgy hívják, hogy átlépem a határaimat az én érdekemből a világ érdekébe. Ha adományozom nekik, minél többet adok nekik, annál jobban ebben a folyamatban lesznek.

Tehát nem mondhatom azt: „Ez az ő hibájuk, hogy nem ébredtem fel, hogy elfelejtettem és messzire tévedtem a korrekciótól, a kijavítás útjától” hanem ehelyett azt mondom, hogy  „nem aggódtam felőlük, és nem éreztem emiatt az együttműködést a részükről.”

Tehát rögtön azután, hogy elértük a kapcsolatnak egy ilyen különleges szintjét – máris folytatnunk kell ennek a rendszernek a meglátását, és a kölcsönös aggodalmát a kölcsönös kapcsolat felé, a kölcsönös garanciára. A kölcsönös garancia a legfőbb dolog.  Mindenki felelős a teljes rendszerért. Ahogyan Baál HaSzulám is mondja, ha valaki lezuhan erről, olyan mértékig nem egész többé ez a rendszer, és legyengül, aztán mások nem tudják azt a szerepet betölteni, amit kell nekik.

CST

Remélem, hogy a legutóbbi kongresszuson mind éreztük a rendszerben jelentkező abszolút szükséget rá, hogy muszáj összekapcsolódnunk, mint „egy ember, egy szívvel”, hogy feltárjuk a Teremtőt benne. Mostantól az egész valóságot a csoport ilyen prizmáján keresztül kell szemlélnünk, mint a leghelyesebb szerkezetet, ami a világban létezik. És minden hibája, ami benne létezik, olyan furcsaságot jelent, ami szükséges ahhoz, hogy feltárjuk a felső programot és célt, mint a „fény előnyét a sötétséggel szemben”.

Ettől a pillanattól kezdve a mi feladatunk az, hogy megerősítsük ezt a szemléletet és arra törekedjünk, hogy megmaradjunk benne. A csoporton keresztül, azaz a kapcsolatok rendszerén keresztül, ami nagyon fontossá vált számunkra, úgy tudunk viszonyulni magunkhoz, mint annak részeihez. Senkiben sincs már semmi személyes: úgy érzi magát, mint egy egyenlő részét a közös rendszernek. Az egész világ korrekciója, minden része annak, csak a teljes rendszer belső korrekciójának fokától függ.

A tanulmányok és a terjesztés csak olyan tényezőket jelentenek, amik hozzájárulnak a belső kapcsolathoz. Így fokozatosan meg fogjuk érteni azokat a dolgokat, amik még mindig távoliak, és rejtve vannak a szemléletünk elől, és fel fogjuk fedezni, hogy a teljes valóság mit jelent és miért kell feltárni ezt ebben a formában: megtapasztalva a leválasztottság és az egység érzését. És még tovább kell terjesztenünk ezt az egység érzést, egy belsőbb térbe, a magasabb dimenziókba: a Teremtő felfogásába.

Nagy eredményt értünk el a kongresszuson és értékelnünk kell ezt az elérést, és félnünk kell tőle, hogy elveszítjük. Épp ellenkezőleg, folyamatosan meg kell erősítenünk ezt az érzést, hogy tisztábbá váljon mindegyikünk számára, valakinek jobban, valakinek kevésbé.

Az elkövetkezendő napokban ez az érzés még mindig növekedhet és megváltozhat attól a mértéktől függően, amennyire a teljes világgal való kapcsolatunkban összetartunk, és értékesnek tartjuk az egység érzését, amit elértünk és megértettünk az érzéseinkben és elménkkel azon a felismerésen keresztül, hogy csak azon keresztül kell szemlélnünk mindent. Minden, ami a világban történik, csupán a külső megjelenése az egység hiányának vagy annak elérésének.

Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, amit kaptunk és fel kell használnunk minden romlott és korrekt állapotot, hogy minden alkalommal pontosabban vizsgáljuk meg a kapcsolatunkat és rajta keresztül a Felső Erőt is, ami minden célját jelenti.

Napi szintű, különleges munkával nézünk szembe, amivel előre fogunk haladni. A valóságunk nem kongresszusok egymásutánisága; sokkal inkább napi erőfeszítésből áll a teljes munkára vonatkozólag, mint a részekre osztott szemléletünk megjelenéséből. Attól függ ez, hogy mennyire szeretnénk ezeket a szétválasztott részeket összehozni a világban, hogy meglássuk, érezzük, és úgy fogjuk fel azokat, mint ahogyan azok egységes teljes mozaikját teszik ki a világnak.

CST

A Zohár Könyvének olvasása előtt meg kell vizsgálnunk magunkban, hogy mi a legfontosabb dolog a számunkra, és ezzel kapcsolatban intézni egy kérést. Ha helyes az önvizsgálatunk, a kérés bennünk mindig csak egy lesz, és mindenkiben ugyanaz. Tehát ez automatikusan megtörténik, és magától értetődő lesz. Hogyha az ember igazán mélyen megvizsgálja a legfontosabb dolgot önmagában, akkor ugyanahhoz a kéréshez érkezik el, mint többiek. Ezt nevezzük a”közösség imájának”.

Nekünk nem kell megkérdeznünk egymástól azt, hogy: “Mit gondolsz? Vagy: Mit kérsz?”. Sőt, még ha kifejezésre szeretnénk jutatani az imáinkat különféle szavakkal, vagy a belső érzéseinket, a belső vizsgálatban, valójában annak is egységesnek kellene lennie. Vagyis, belül érezzük a Hiányt, a szükséget az egyetlen közös képben. Ekkor erre a belső szükségletre, a hiányunkra, a vágyunkra, sóvárgásunkra, a Belső Éhségre – fogjuk hívni a ” közösség imáját.” Próbáljunk meg eljutni ide.  Ott még inkább szükségünk lesz a Reformáló Fényre.

(BS)

Kérdés

Milyen formában nyerhet kifejeződést a legtisztább kérés, és mi lehet az egyén a legjelentősebb érzékelése a közös képben, amelyet fel kell fedeznünk egymás között?

Válasz

Kezdjetek el azon elmélkedni, hogy egy értelem, és egy vágy létezik, és ezt az”Egység” fogalmának nevezzük. Ez az a tulajdonság, ez az az Erő, ez az az elképzelés, ami a Felső hálózatban jelen van.

Ezt mi lentről-felfelé szerezzük meg, az elkülönülés állapotából, mert máskülönben nem lehetnénk Egységben. Mert, hogyan tudnál egységről beszélni, ha nem tudod mi az a szétválasztottság.

Ezért ezt mi a tökéletlenség és köztünk levő különbségek vizsgálatának állapotából érjük el, amikor a mi edényünk egyre jobban feltárja az összetörés állapotát, és egyre jobban elkülönült metszetek, és különbségek lesznek köztünk és ez Egy között, és így egyre jobban elérjük az Egységet.

Nem is tudom, hogyan tudom átadni ezt az érzést. Ez nem azt jelenti, hogy az ember elveszíti önmagát, hanem benne foglaltatik az Egyben egy új idea szintjén, Egy elgondolásban.

Képzeljétek ebbe bele magatokat. Hogy legalább már mi képesek legyünk egy kicsit beszélni.  Amennyire mi igyekezni fogunk, annyira fog ez feltárulni előttünk. De ez egy tényleges Erő felfedezése. Ekkor, mindaz, ami ez alatt létezik a mi világunkban, azt te úgy fogod érezni, mint egy gyermek játékot, vagy mint egy megálmodott dolgot ami nem létezik.

(BS)