Szerző arhívuma: nandor

Az ember a megszerzési vággyal lett megteremtve, amely állandóan kielégülésre törekszik, azonnal hiányt érez, ha nem jelenik meg a kielégülés, és létezésének a teljes értelme ebben rejlik. Ezen kívül az ember semmit nem érzékel. Az összes érzékelésünk kizárólag az élvezetekből származik, melyeket önmagunk előtt látunk – ez az, ahogy felépül a világunk. A valóságunk, egy összetett képe az élvezeteknek, melyeket a képzeletünk fest elénk.

Körülöttünk látjuk a kövületi, növényi, állati világot, és a többi embert, mivel a vágyunk ezt a négy szintet tartalmazza, amelyeken megtapasztaljuk az össze, számunkra lehetséges élvezetet. Azonban ha nem akarunk ebben az illúzióban élni a továbbiakban, és látni szeretnénk a valósi világot, akkor ezt nem az élvezetek megszerzésére irányuló vágyakban kell meglátnunk, hanem az adakozás vágyában. Valójában, ha ebben a gyökerünket találjuk meg és az ehhez való kapcsolatunkat, azaz a teremtés gondolatát, annak programját, és célját. Azonban az egoisztikus vágy elválaszt ettől teljesen, azaz az igaz tudástól, érzékeléstől, és céltól.

Van egy egyedülálló lehetőségünk közelebb kerülni a valódi képhez, hogy elvegyük a fátylat a kép elől, amelyet az egoizmusunk színez ki a számunkra illúzióval. Nem arról van szó, hogy leállítjuk ennek az illúziófátyolnak a nézését, sokkal inkább arról, hogy nem tulajdonítunk neki akkora fontosságot, mint ma. Ehelyett a gyökér képét kell keresnünk, ami a hazug képek mögött rejlik, amely ugyanabban a vágyban jelenik meg, ha az irányt vált, a megszerzésből, az adakozásba.

A vágy egy, de az összes eleme (kövületi, növényi, állati, és emberi szint) az adakozásba transzformálódik. Akkor látni fogjuk a gyökereket, és az ehhez kacsolódó eredeti képet, amelyben a vágyunkat nézve most még azok megszerzőek.

Ezt a „szentség árnyékában tesszük meg.” Végül is az ember törekszik erre a fajta árnyékra, megpróbálja megszerezni magának. De hamarosan felfedezi, hogy erre képtelen. Rájön, hogy az átváltása a kapni akarási vágyától és attól, hogy erre egy árnyékot tegyen, azaz szűrőt, megszorítást, és e felett dolgozzon, lehetetlen külső segítség nélkül. Ez egy csodát igényel!

A csoda valami olyan, ami kívül áll a az emberen, nem elérhető a számára közvetlenül, mint magától értetődő eszköz. Fokozatosan eljut a következtetéshez, hogy a gyökere a Felső Erőnek fel akar tárulni, segíteni akar az embernek, és eltávolítani az elrejtést.

Mivel a személy kérte ezt, a saját akaratából, ez olyan, mintha ő teremtette volna ezt az árnyékot. Ezáltal egyre jobban elfedi a kapni akarási vágyát, amely azzal kapcsolatos, hogy „ne kívánd másnak, amit magadnak sem kívánnál,” és megszerzi a Bina tulajdonságát, az adakozást az adakozás érdekében. (Hafetz Hesed).

Amikor befejezi a munkát és az egoista vágyak fölé emelkedik, a Sínai hegyre, elkezd dolgozni az adakozás érdekében, és így folytatja egészen a korrekció végéig.

Mindez az elrejtés, vagy szerénység útján van végrehajtva. Ez az a munka, ahol az ember azt keresi, mennyire rejtse el a megszerzési vágyát, ne alkalmazza azt közvetlen módon, önzően, és természetesen ne használja ösztönösen, gondolkozás nélkül, csak helyes analízis után. Ez a nagyon korai kezdete a munkának. .

Ha a bennünk lévő ember meg tanulja a kapni akarása elrejtését magába, leválasztja magát erről a vágyról, és a szűrő fölé emelkedik. Ebben a pillanatban a gyökerekhez kapcsolódik, és az értelem feletti hittel végez számításokat az adakozásra vonatkozólag. Ezáltal az úton marad, és előrehalad.

KN

Most az egész világ szembesül a választással. Az emberiség az önzőségen keresztül haladt előre, addig, amíg a helyzet bezárt minket egy integrált rendszerben, egy kölcsönös függésbe. Ennél fogva a mai világ globálissá vált, azaz a kapcsolat közöttünk jobban és jobban függő, és nem tudunk függetlenül megtenni dolgokat.

Ezért mi fokozatosan elveszítjük a képességet, hogy irányítsuk a világot, mivel az egyre hasonlóbbá válik a Felső rendszerhez. Két rendszer létezik: egyszer létezik a közöttünk levő kapcsolatok rendszere, mely a Malchut de Acilut vagy Malchut Ein Szof, amely már egy korrigált állapotban van. A másik rendszer a mi jelenlegi állapotunk,  amely ezzel teljesen ellentétes, egoista.

Ha csak páran lennénk egoisták, mindenki kevéssé érezne bajokat és problémákat, azonban tudnánk, hogyan oldjuk ezeket meg. De ma, elérkeztünk a fejlődésünknek egy olyan állapotához, amelyben az egész rendszer zárt és nem tudjuk, mit kell tenni. Közülünk senki nem tudja, hogy lehet legyőzni az életünkben megjelenő bajokat, a válságok elszabadulnak az élet minden területén. Az egyéni élet területen: a családban, a munkában, az emberben saját magában, a társadalomban, az oktatásban, az ökológiában, azaz mindenhol, a természet forgásában élünk.

És még a minket körbevevő világban is, minden, ami megjelenik bennem és rajtam kívül, az egyre inkább egy válságba kerül. Mivel a Felső Erő létrehozott itt egy zárt rendszert. És most nincsen más választásunk, a szenvedések nyomása alá kerültünk, meg kell találnunk,  egy olyan kapcsolatot közöttünk, amely hasonló a Felső rendszerhez,  azért hogy a két világ, a Felső világ és a mi világunk, összeolvadjanak.

Most látszólag mi határozzuk meg a határokat, a korlátokat, hogy mekkora mértékben akarjuk ezt a kölcsön kapcsolati rendszert. De amekkora mértékben mi nem akarunk előrehaladni ezen a módon, az egyetértésünk hiánya, bumeráng formájában tér vissza hozzánk, szenvedések formájában. Mondjuk, hogy a Teremtés számításai szerint, azaz ugyanaz az “óra” szerint, vagy a “motor” szerint, amely a teremtés minden területén forog, én már el kellett volna, hogy érjem valamelyik szintet, és “tíz centiméterrel” közelebb kerüljek a spiritualitáshoz. Az egész világ így kell, hogy haladjon, azaz vannak akik jobban és vannak akik kevesebbet értenek meg dolgokat, és vannak akik nem éreznek egyáltalán semmit. Az emberiségen belül is megvan a kövületi, növényi, és állati szint.

Az egész világ, előre kell, hogy lépjen. Ha nem tesszük ezt meg, akkor az előrehaladásnak, a fejlődésnek a hiánya, úgy jelenik meg a számunkra, mint “szenvedések”, mint “mínusz”. De ez is mindenféleképpen előre nyom minket.

Nem fogunk tudni elmenekülni ennek a munkának az elvégzésétől. A teremtés motorja állandóan forog tovább, és ha nem akarjuk elvégezni a dolgunk, a mínusz “első “helyen, akkor megkapjuk a mínusz második, vagy harmadik szintet, addig ameddig, olyan szenvedésekhez érkezünk, hogy nem fogunk tudni már ellenállni. Bármekkora makacsságnak van határa.. Mi nagyon érzékenyek vagyunk az élvezetekre és a fájdalmakra, mert a mi anyagunk a megszerzési vágy. Végül is a világ így halad előre.

BS

Kérdés

Hogy magyarázhatjuk el az új világ egymásba kapcsolódását a tömegeknek, hogy az teljesen meggyőző legyen a számukra?

Válasz

Ennek a megtapasztalásához, a világnak sok problémán kell átmennie. Intellektuális értelemben nem nehéz egyetérteni, a teljes kölcsönkapcsolati rendszerben. Valóban, sokat olvastam és hallottam erről. Volt egy földrengés Japánban, és bajaink vannak japán termékek tartalék alkatrész ellátásával. Háború van Líbiában, Dánia ezért lezárta a határait. Tehát egyet kell, hogy értsek, a világ integrált.

Azonban ez az integralitást úgy kell megélni, ahogy a csontvelő érzi a csontot, tehát egy szimpla gondolat, vágy, sincs, amelyet úgy élhetünk meg, hogy nem függ másoktól. Ezt könyörtelenül el kell ültetni bennünk, és még a gondolattól is remegnünk kell, nem csak egyszerűen ésszel felfognunk.

Fizikailag kell éreznem, „a zsigereimben.” Kínozzon bár az éhség, egy falatot nem tudok lenyelni, ameddig nem vagyok biztos abban, ugyanez a falat, mindenkinek elérhető. Ez az, amit az integrált világ jelent, úgy enni, hogy másnak nem jut, olyan, mint mérget lenyelni.

Kérdés

Azonban mi el akarjuk kerülni a szenvedést. Azaz, nekünk meg fogható bizonyítékot kell nyújtanunk az embereknek, ami megmutatja, hogy valóban égnie kell bennünk ennek az egymásba kapcsoltság érzésének, különben nagyon fájdalmas lesz ez az egész. Meg kell érintenünk az emberek érzéseit, hogy ez az üzenet átmenjen.

Válasz

Ez így van, de másfelől ha nem használjuk a Fény segítségét, akkor lehetetlen ezt a mély ismeretet, tudást átadni. még a szociális befolyáson keresztül is… Fel kell gyorsítani ezt a folyamatot, különben a „fejlődés nyomása” hátulról fog megérkezni, és hajtja végre csapásokon át, ugyanezt.

Ezért kell az oktatási rendszer. Nem beszélünk a reklámfogásokból vett „tényekről,” az embernek kell leásnia ezekhez a tényekhez, hogy ezek, mint „öntőminták,” és „formák” vegyék körül őt. Egy objektív, absztrakt prezentáció, nem segít most, mert az ember lényegét kell elérnünk. Mi pedig még nem vagyunk képesek erre.

Olvasva a szomszédról, akinek a háza leégett, az embernek egy dolog jut eszébe, „szegény ember, talán a kormány segít rajta.” De egy lépést sem ennél többet. Az egoizmusunk határvonala csak a Fény által törhető át. Semmilyen bizonyíték nem segít, csak a Fény, még a legnagyobb szenvedés sem változtatja meg az embert.

Lényegében lehetetlen a szenvedés által előbbre jutni, Ezek csak arra valók, hogy a spiritualitás felé vezesse az embert, de nem a korrekcióhoz. Csak a Fény képes ezt végrehajtani.

KN

A kabbalista tanulmányainknak köszönhetően végül megértjük, hogy a Teremtő az, aki végrehajtott, végrehajt, és a jövőben is csak Ő fog végrehajtani cselekedeteket. Mindezt mi kell, hogy kérjük, és ez a kérés alkotja meg a szabad akaratunkat. Azaz, nekünk kell akarni, hogy a Teremtő korrigáljon bennünket.

Mindaz, amit a Teremtő tett velünk, mielőtt megtette, nem igényelte a mi bele egyezésünket, mi a természet közvetlen parancsának engedelmeskedünk, így nem kellett kérnünk semmit önmagunk által. Egyszerűen követtük a természetes ösztönt, elfogadva a növekvő vágyat, annak minden megnyilvánulásában. Azonban annak érdekében, hogy kapjunk egy lehetőséget a fejlődésre önmagunk által, megszerezzük az öntudatot, és feltárjuk a Teremtőt, és a cselekedeteit, egy meghatározott pillanatban a Teremtő elkezd a mi belső természetünk ellen cselekedni.

Ez a fordulópont a mi generációnkban bukkan fel. A Teremtő nincs a nyomunkban, nem nyom minket előre, hanem előttünk áll, és elvárja, hogy közelebb kerüljünk Hozzá, a saját akaratunkból. Valójában ez a munkánk, mobilizálni magunkban az erőket, vágyakat, és annak a megértését, hogy közelebb kell hozzá kerülnünk. Ezt nem tudjuk önmagunk megtenni, csak kérni tudjuk ezt Tőle magától, hogy vigyen közelebb minket önmagához.

Hogy ezt megtehessük, szükséges együtt dolgoznunk a kölcsönös adakozásra irányuló vágy felfedezésén önmagunkban. Újra kell teremtenünk magunkban a Teremtő feltárásához meg kívánt formát, az adakozás teljes és perfekt minőségét. Törekednünk kell a csoporton belül a kapcsolat elérésére, amelyben az ebben létező erő elrejtésből feltárul. Ez a Teremtő felfedezését jelenti, megismerését, annak érdekében, hogy összetapadjunk.

Akkor előrehaladva kormányozzuk magunkat. De csak úgy, mint ezt megelőzően, megkérdőjelezhetetlenül az egoisztikus vágyunkat követjük, anélkül, hogy gondolkoznánk rajta, tehát most a Teremtőt kell követnünk, ugyanazzal az odaadással. Végül is, a problémák, kihívások, vizsgálatok, és a bosszantó akadályok, és ellenerők ellenére, teljes egészében az Ő irányítása alatt akarunk állni, és az Ő hithű munkásai akarunk lenni, ahogy mondva van, „szeretet minden bűnt eltakar.”

A kulcs ebben a folyamatban, a Teremtőnek felé irányuló kérés helyes pontjának megtalálása, minden pillanatban, ahol a kérés a saját korrekciónkra és a változásunkra mutat. Nem kell látnunk önmagunkban az erőket és azt, hogy mit jelent „igazzá” válni, és jót cselekedni.

Világos, hogy képtelenség elérni az igaz imát egyszerre, több vizsgálaton kell átmennünk, az ehhez vezető úton. A legfontosabb akadály az emberben, ha azt hiszi magáról, hogy a cselekedetei ura, és magát és a környezetét, a saját ereje által kell korrigálnia. Elfelejti, hogy kizárólag agyag a Mester kezében és hogy nincs senki Rajta kívül, és ezért kizárólag a Teremtő hajtott, hajt és fog végrehajtani cselekedeteket. A szabad akaratunk megadja, hogy közelebb kerülhessünk az adakozáshoz, csak kérnünk kell, ettől az erőtől, minőségtől, amely közöttünk uralkodik.

KN

A teljes emberiség és a mi egész csoportunk adja az általános szerkezetét az „egyenes formának” (Yashar) először. Megszorítom a megszerzési vágyamat, felépítem a szűrőt, és ennek a vágynak egy részével folytatom a munkát az értelem feletti hit által, az adakozásban, másokkal összekapcsolódva.

Azonban bizonyos vágyakban, képtelen vagyok mások irányában adakozni és csak a saját előnyömre vagyok képes ezeket használni. Így ezeket a vágyakat, egyszerűen megszorítom. Egyetlen vonalba akarom rendezni magam, egyetlen irányba irányítva önmagam, az adakozás felé.

Ezért felépítem a „korrekció vonalait,” magam és a többiek között, ami a helyes kommunikációs rendszer. Ha az összes munkám után, irányítani tudom a megszerzési vágyamat az adakozás felé, teljes mértékben kivezetem azt önmagamon kívülre, és a másoknak való adakozásra fordítom, amely azt jelzi, hogy létrehoztam az adakozó képét önmagamon belül. Én magam pedig, egy körbe fordulok.

Majd nem szorítom magam egy vonalba többé, sokkal inkább minden vágyamban, minden irányban és lehetőségben, a mások előnyére irányulok, megkülönböztetés nélkül, a több vagy kevesebb adakozást választva feléjük.

Valójában több különbség és ellenőrzés bukkan fel, azonban nem ellenőrzöm a képességeimet, mivel egy kört alkotok, nem vagyok behatárolva többé. Azonban a velem való kapcsolatban lévők, még nem alkotnak kört, így egyre többet és többet tudok adni nekik a legkülönbözőbb módon. Tehát a kollektív korrekció végéig, amikor minden egyesül egy összetapadásban, amelyet úgy nevezünk, hogy “Zivug Rav Paalim UMekabtziel” és mindez egyetlen kört fog alkotni. (Igulim).

Más szavakkal, a „kör,” olyan állapota a létezésnek, ami egy olyan gyermek, aki még nem fejlődött ki rendesen, és még az anyja karjaiban van. Ezért nincs felelőssége, és lenullázza önmagát. Ez az, ahogy a Végtelen Világ Malchutja alkalmazza a saját lenullázását, a Felső Erő, a Felső Fény előtt, amely kitölti, és ez által, veszi fel a kör formáját. Ebben van még az összetapadásban is, de csak a Felső erő kegyelméből.

Azonban a legvégén, a 3. fázisban, amikor megint visszatér a Végtelenhez, felépítjük ezt a kört, önmagunk által. Ezért megszorítjuk a kezdő állapotot, teremtünk egy munkaterületet magunknak, és ebben teremtünk egy perfekt állapotot – mindezt mi tesszük, a Teremtő helyett. Ez az, amit úgy írunk le, hogy „a fiaim legyőztek engem.”

KN

A Teremtő mindent azért teremtett, hogy jótetteket adományozzon az embereknek.  Azonban nekünk szükségünk van egy befogadó edényre, azért hogy megkapjuk a jót, amit a Teremtő akar adni. Ő azt akarja, hogy velünk együtt élvezze ezt a cselekedetet, és mi pedig pontosan úgy élvezzük ezt, ahogy Ő, azaz az adakozásból nyerjünk örömet. A világban ugyanis nincsen nagyobb élvezet!

Azonban azért, hogy  nekünk meglegyen a megfelelő edényünk, amiben ugyanúgy nyerünk élvezetet, mint a Teremtő, nekünk ellentétes tulajdonsággal kell rendelkeznünk, amiben érezhetjük, a kitöltés hiányát. .Mert az adakozás vágya ellentétes a megszerzés vágyával. Mivel a Teremtő teremtette a megszerzési vágyat, ami ilyen értelemben mesterséges, es nem létezett ezt megelőzően, és szükséges, az ember adakozási vágyának eléréséhez.

Most a teremtmény érzi az ellentétet magában, érzi a vágyában, hogy élvezeteket kap az adakozástól. Majd a személy ezen az alapon számításokat végez és elkezdi akarni az adakozást, és már nem sóvárogja  a megszerzést.

Az adakozás nem kitöltés, hanem tulajdonság, az adakozás maga is vágy. Az adakozási vágyban az adakozási cselekedet maga az élvezet… Ugyanakkor, a megszerzésben, cselekedet maga a vágy, és az élvezet, amely ennek a kitöltése, elválik tőle.  A kitöltés a vágyban jelenik meg, és én ettől kapok kitöltést. Azaz, az én vágyam, és a kitöltése, két ellentétes dolog, és en nehézségek ellenében kell, hogy dolgozzak, azért hogy kitöltést kapjak, mert a kitöltést létrehozó Fény, ellentétes velem.

De az adakozásban másnak a hiányát, vágyát kell éreznem, és azt kell kitöltenem. Magában ez az adakozási cselekedet a másokkal való viselkedésben, és ezt én töltöm meg – ez a cselekedet fordított a saját megtöltésemmel. Nem várok semmit vissza. Az én elvezetem az adakozás cselekedetében van.

Ezért az ember, amikor a megszerzésben van, mindig kell, hogy vizsgálja és ki kell, hogy értékelje, mennyit ad es mennyit szerez meg ezért cserébe? Mivel a megszerzésben a fizetség mar nem tőle függ, hanem másoktól: azaz a másik mennyit akar fizetni neki?. Ha en az adakozásban dolgozom, és csak ezt akarom, en nem függök senki mástól és megtudom határozni magamban hol vannak az én határaim!

Az, aki az adakozás utjain halad, magában határozza meg, hogy milyen mértékben akar benne lenni. Es a Teremtő formaegyezésben lesz vele!. Mert létezik egy általános adakozási törvény, ami a szeretet általános törvénye, amely körül veszi es kitölti az egész teremtést. Az adakozásra nem lesz megszorítás és szenvedés sem. Ezért minden teremtmény megtudja határozni, hogy milyen szinten akar lenni kapcsolatban lenni az adakozás tulajdonságával, és gondolatával.

Itt nem lehetséges semmilyen számítás: mennyit tettem es mennyit fizettek nekem.  Nem kell attól félni, hogy kevesebbet adtam, kevesebbet kaptam. Az általános törvényben vagyok, amely a kölcsönös adakozás, és amely körbeöleli a teljes valóságot, és kitölti azt, mert “Rajta kívül nincsen senki más”!  Én határozom meg, hogy milyen szinten akarok lenni, es a szint szerint érzem a felfedezést és a rejtettséget, a lehetőségemet az adakozásra. Ilyen mértékben szerzek élvezeteket, örülök és szeretek.

BS

Mi a Teremtő felfedezését kell, elérjük. Miért kaptuk meg a kabbala módszerét, ha nem azért hogy mindenféle cselekedetek, gyakorlatok, és erőfeszítések mellett, amit összességben “odaadásnak” nevezünk, elérjünk a Teremtő felfedezéséhez. A Teremtő feltárul nekünk,  mint az adakozás tulajdonsága, és ez bennünk, a mi megszerzés vágyunkban történik meg. Ő a mi értelmünk.

Mivel a mi természetes önzésünk anyaga ellentétes a Teremtővel, az Ő adakozó tulajdonságával, ezért kell erőfeszítéseket tennünk, hogy, önmagunk által akarjuk megszerezni az adakozás tulajdonságát. De nincs kényszer a spiritualitásban!  Addig amíg nem akarjuk, hogy az adakozás tulajdonsága belénk öltözzön, a vágyban, az anyagban, és elkezdjen dolgozni, úgy, ahogy írva van: ” Az éjszaka, úgy fénylik mint nappal” – addig ez nem fog ez megtörténni.

Ezért el kell, hogy érjük az adakozás tulajdonságára irányuló valódi hiány felfedezését. De ha mi nem teszünk erőfeszítéseket,  elveszítjük a pillanatokat és az alkalmakat, amelyet kaptunk erre, akkor ezek az állapotok, amelyben mi fel kellett volna, hogy fedezzük az adakozás hiányát, azaz, hogy ezek bemutassák nekünk az adakozás hiányát, de ellentétes formában, a  egoizmusunkban.

Ha a jelenlegi állapotomban nem sikerül, az odaadásom által elérnem az egoista hiányomból  az adakozás valódi hiányáig, azaz, a Teremtő feltárásához, akkor a vágy, amelynek át kellet volna változnia a Teremtő megismerésének kérésébe, úgy fedeződik fel, mint, szenvedések. Vagyis nem használtam a vágyamat a helyes formájában, nem dolgoztam rajta és nem fordítottam imára az odaadásom által. Ilyenek történnek velünk minden lépésünkben.

Ezért, a mi egyedüli munkánk megváltoztatni az önző hiányunkat, egy olyan hiánnyá, amely az adakozásra irányul. A fontos, hogy felfedezzük az adakozás hiányát, és az összes korrekció elérkezik fentről.

És minden alkalommal, amikor ez a hiány felfedeződik, teljesen tisztázni kell azt, mind a négy szintjén. Amikor én elérkezem a negyedik szintjéhez  az odaadás és a vizsgálat által, én már felismerem  a vágyat, mi is ez valójában, mit akarok én tőle, és hogyan tudom kielégíteni. Én összekapcsolódok a Kibocsájtóval és kérem tőle, hogy tegye meg a szükséges dolgokat a vágyamon.

Azaz, amikor én elérkezem a vágynak a negyedik szintjére a, képes vagyok “Visszaverő Fényt  ” küldeni, kérést (Man) a Koronáig (Keter).Hogyha egy ilyen kérést képes vagyok elérni, az annak a jele, hogy az én vágyam helyes volt, letisztázott.

Az összes előző kérelmeim helytelenek voltak, nem igazak.. Mert nem fedeződött fel bennük a teljes mélységében a valódi hiány az adakozásra. Még nem jött létre a kapcsolat a Felső Erővel, azért, hogy csak egyetlen dolgot kérjek: az adakozás tulajdonságát magamban. Pontosan ezt nevezzük: a Teremtő felfedezésének a teremtmények számára, és nem mindenféle elképzeléseket, amit az emberek képzelnek a Teremtőről, mint valami külső erő, amely rajtunk kívül létezik.

BS

Kérdés

Mit értsünk az „egység” alatt, amikor megszólítjuk a világot?

Válasz

A kölcsönös garancia feltétel rendszerének megfelelő egység azt jelenti, hogy úgy vagyunk egyek, mint egy ember, egy szív. A szívek egysége egyetlen vágyba, ezt megelőzően, csak olyan módon történhetett, ami töréshez vezetett, most két állapoton megy át.

Az első állapotban, neutralizáljuk, semlegesítjük a kapni akarási vágyat, a megszerzés érdekében, és ez által megfelelünk a Hafetz Hesed feltétel rendszerének, azaz “Nem teszünk semmit mással, amit magunkkal sem tennénk szívesen.” Ennek a megvalósításával többé nem okozunk sérelmeket a felebarátainknak. Többé nem ítélek meg senkit, mennyire jó, vagy rossz, azaz, hogy mennyire tudom használni őt a magam számára, mennyire tudom ellenőrizni, manipulálni.

Nem keresem a saját nyereségem a világból többé. Egyszerűen semmit nem akarok. Ha egyszer elérem a teljes nagyságát és alattomosságát az gonoszságomnak, amely arra kényszerít, hogy másokat bántsak minden pillanatban, akkor azért fogok sóvárogni, hogy a legkisebb mértékben használjam a vágyaimat. Csak azokat a dolgokat kérem, melyek nélkül nem tudok meglenni, az alapvető szükségleteimet, és azt remélem, akkor remélem, hogy elérem, az adakozás minőségét.

Egyetlen pont akarok lenni, mint a Malchut, amely belefoglaltatik a Binába. Csak egy pont. Mintha nem is léteznék. Az énem befoglaltatik a Binába, és beleolvad, mint a spermacsepp az anyaméhbe. Mostantól csak egy spermacsepp vagyok, amely nem is létezik önmaga által, hanem csak a Felső Erő jóvoltából.

Ez az első állomás, ahol a szívűnk még nincs egységben, de nem is választódik le egymásról.

A következő állomásban elkezdünk egyre közelebb kerülni egymáshoz, ahogy írva van, „Szeressétek felebarátaitokat, mint önmagatokat.” A teljes szívemből (mivel nincs más eszközöm) látom a felebarátom szívét, és amilyen mértékben képes vagyok azt én kitölteni, ugyanolyan mértékben kapok is tőle. A szívem teljes egészében az ő szívének beteljesítését szolgálja, és ő pontosan ezen a módon kezel engem. Ez az egysége a szíveknek, amelyet a felebarátainkra irányuló szereteten keresztül érünk el, és amely által egy ember leszünk, egy szívvel.

KN

Tíz szfira Tanulmánya 2.rész 1 fejezet: Ez a vonal (Kav) ami olyan, mint egy kicsiny cső (Tzinor) ahonnan az Ohr Elyon vize, ami a Felső Fénye a Végtelen világnak, (Ain Sof) kiterjed, és a világok is innen terjednek ki, a térnek ezen a helyén, és légterében, levegőjében (Halal és Avir)

A teljes munka, ugyanannak a kapni akarásnak a belsejében található meg, amely néha önmagát Fénnyel telinek képzeli el, néha pedig üresnek. Ez hasonló ahhoz, ami gyakran velünk is megtörténik, amikor látszólag mindennel rendelkezünk, de úgy érezzük, mintha semmink nem lenne.

A valódi állapot azonban nem változik – a kapni akarás teljes egészében ki van töltve Fénnyel, és ez a Végtelen Világban van. Minden változás kizárólag a Teremtmény érzékelésében játszódik le. A vágya az az embernek, amely folyamatosan változik, és az képzi le az, hogy ha nincs az edényében semmi, míg egy másik érzékelésben pedig azt, hogy kitöltöttségben van. Néha kapni akar, néha – adakozni. Különböző formákba öltözik az anyagban, amiket a teremtés határoz meg, a Fény befolyása által.

Még pontosabban, nem a teremtmény határozza ezt meg, hanem a Fény, amely beleitatódik a a teremtménybe, egyre mélyebbre, és létrehoz egy sor jelenséget abban. Azonban mindez, mindig a kapni akarás anyagában játszódik le. Ez ürességet érez, a megszorítás után, a Végtelen Világban maradva.

Most a teremtmény másképpen akar viselkedni, és ebben a közös, kapni akarási vágyban, amelyet a Végtelen Világ Malchutjának nevezzük, olyan vágyakat akar feltárni, amely ésszerűen cselekszenek, é melyeket „vonalnak,” vagy „csőnek” neveznek – azaz a Vendéglátóra irányuló adakozás ez. Az összes vágyam közül, azokat választom, amelyek a teremtő felé irányulnak, és melyeket aztán használok. is erre.

Én megszerzek ezekben, azonban a vendéglátó felé való adakozás érdekében. Az összes többi vágyamban, képtelen vagyok adakozni Felé. Ő túlságosan emelkedett és nagyszerű, az Ő „íze,” túlságosan intenzív. Nekem nincs erőm megszerezni ezekben, ugyanakkor gondolni is a Vendéglátóra, és még adakozni is Felé.

Azaz, ebben a csőbe, a leggyengébb vágyak lépnek be, és a Leggyengébb Fény, amit én a Vendéglátónak adni tudok. Az összes többi, végtelen ürességben marad a cső körül, ezek az én hatalmas vágyaim, és az ezekhez tartozó hatalmas ízek, melyeket képtelen vagyok az adakozás érdekében megszerezni. Ez az egész Végtelenség, ezen a vonalon kívül marad.

De még egyszer ki hangsúlyozzuk, minden ugyanazon, a kapni akarási vágyon belül történik, ugyanabban a teremtésben, amely önmagán dolgozik, hogy teljesebb lehessen, fejlettebb, több minőségével legyen tisztában, egyre több ízt, Fényt és belső elemet tárjon fel önmagában, és mind ez által, minőségileg változzon.

KN