Szerző arhívuma: nandor

A teremtmény a Teremtőt önmagán kívül érzékeli. A teremtménynek van egy hatalmas problémája: ha a Teremtő teljes, akkor Ő hogyan teremhet meg egy olyan teremtményt, amely a teremtése után, a Szentségen, a teljességen kívülre került? Erre van egy jól ismert filozófiai paradoxon: “Hogy képes a Teremtő egy olyan követ megteremteni, amelyet maga sem képes felemelni?”

Csak egy alapgondolat létezik, amely magában foglal mindent, és ebben  már létezik a teremtmény is, így hát kijelenthetjük, hogy a teremtmény két ellentétből van összekombinálva. Az első tulajdonsága a Teremtőn kívül van,, pontosan azért, hogy felfigyeljen a teljességre és ez lehetővé tegye, hogy  képes legyen hasonlítani a Teremtővel, és elérje az összetapadást vele.

Azaz, az egyetlen tulajdonság, a megszerzés iránti vágy, két féle módon létezik, hogy összekapcsolódjon és törekedjen a teljességre. Egyik nem létezhet a másik nélkül. Mi ez a két mód? Az egyik a másiknak az ellentéte. A két mód: az anyag, amely a megszerzési vágy, és amely ellentétes a Teremtővel, és a másik formája, amely az adakozás formája, és hasonlóvá teszi őt a Teremtőhöz.

Tehát a teremtmény, két ellentétes tulajdonságból épül fel,és így  létezhet két, párhuzamos módon, megmaradva a Teremtőn kívül, vagy teljesen hozzátapadva a Teremtőhöz. Azaz csak a teremtés alapgondolata létezik, és az foglalja magában, a teremtményt annak teljességében.

Azért, hogy a teremtmény elérje a teljes formáját, létezik a korrekció folyamata és a korrekció idejének a vizsgálata. De ezek az időszakok, csak a teremtményen belül léteznek, benne váltakoznak, önmaga, vagy a Teremtő megismerési folyamatát képezik le, annak a Teremtőnek, amely soha nem változik.

Ennél fogva, az egyetlen létező dolog van, és annak két, ellentétes formája, :, a megszerzés vágya  és az adakozás formája. Ez a két forma a teremtmény léte: az egyik forma független és le van választva a Teremtőtől, és a másik forma összeolvadásban van Teremtővel. Így fejlesszük és szerezzük meg az egyetlen állapotot, amelyben létezünk.

Ezáltal a teremtmény eléri a teljességet, egyik állapoton keresztül, valamiből és ennek a valaminek az ellentétéből. A teremtmény szempontjából, az ellentét az idő koncepciójában létezik, azaz két állapot váltakozik benne: az anyag és az azt alakító és felöltő forma. Attól függ, melyik válik erősebbé a teremtményben: a megszerzési vágya, vagy az adakozás vágya, a teremtmény alap tulajdonsága vagy a Teremtő tulajdonsága.

És ez így folytatódik, mindaddig, amíg a teremtményen belül elég ilyen ellentétes állapot nem gyűlik össze, és nem megy keresztül mindegyiken. Ezeket a  állapotokat, amikor  elérik a megfelelő számosságot, úgy hívunk ” a végső, hatalmas zivug”, és akkor megszerezzük és átlátjuk az összes részletet egyszerre. Ez megadja nekünk a teremtés gondolatának érzését és megértését, hogy mi is az ami beleöltözött az anyagba, mint forma, ami által az anyag benyomásokat kap és a belső felébredés megvalósul benne.

BS

Kérdés

Nekünk megvan a korrekció bázisa, a kérdés, amely az élet értelmére irányul. De milyen bázisa van a tömegeknek?

Válasz

Az élet értelmére vonatkozó kérdésünknek a jellemzője, hogy közvetlenül az egység hiányára utal. A Fény jelenik meg az egységben, és ezért kell törődnünk azzal, hogy megvalósítsuk. Kiderül, hogy az élet értelme a számunkra, az, hogy kapcsolódjunk egymással.

A többiek szempontjából, az élet értelme a számukra továbbra is különböző, egoista célok halmaza. Első lépésben meg kellene érteniük, hogy mire való eszköz, az egység elérése. Ugyanis az egyesülés által, megszerzik, amit szeretnének.

Akkor ezen az úton fokozatosan elkezdik megérteni és felismerni, hogy a”megfizethető lakhatás fontos, de az egység a legfontosabb dolog a világon..” Akkor elérnek a korrekcióhoz.

A magyarázatunk abból a pontból indul, hogy az egységet helyes eszközként kell alkalmazni az élet sikereihez. Ezért világos, hogy mi a legfontosabb és legjobb eszközről beszélünk. A kabbala nyelvén ezt a szándékot nevezzük „Lo Lishmának:” azaz amikor az egység erejét akarjuk alkalmazni egoisztikus célokból.

Akkor az egység értékelésének elkezdésével megtaláljuk a kapcsolatot köztünk, egy „hozzáadott értéket,” amely önmagában kínál, egy különleges, összehasonlíthatatlan státuszt, egy megjósolhatatlan érzést. Így felfedezzük az egységben, a „többet,” hirtelen elkezdünk törődni egymással, egy különleges élményt kapunk a kölcsönös adakozáséból, a kölcsönös garanciában.

Ez az öröm a kölcsönös adakozásból az a különleges öröm, hogy a Teremtő eredetileg arra vágyott, hogy odaadja a Teremtés Gondolatát nekünk. Baal HaSulam írja a Ohr Bahir könyvében (A Ragyogó Fény) hogy a teremtés célja az, hogy örömet adjon a teremtményeinek a kölcsönös adakozás Fény által, a Teremtő és a teremtmények viszonylatában.

KN

A Teremtő azért teremtett mindent, hogy élvezeteket adjon az embernek. Azonban szükségünk van egy edényre, vágyra, ennek a jónak a megszerzésére, amit Ő akar adni. A Teremtő ugyanazt az élvezetet akarja nekünk adni, ami neki magának is örömet okoz, vagyis az adakozást. Nincs a világban más élvezet!

Azonban ahhoz, hogy valaki érezze ezt az örömet, meg kell szereznünk a velünk ellentétes minőséget, a kitöltés hiányát, mivel az adakozásra irányuló vággyal ellentétes vágy, a megszerzés vágya. Ezért a Teremtő megteremtette az élvezetre irányuló vágyat, egy mesterséges teremtményt, amely nem létezett korábban, és amely az ellentétes lenyomata a Teremtőnek.

Most a teremtmény érzi ezt az ellentétességét önmagán belül. Egyfelől érzi, hogy lehetséges élvezetekkel kitölteni a vágyát, de akkor számításokat végez és elkezd adakozásra vágyni. Azaz többé nem keres kielégülést.

Az adakozás nem kitöltés, hanem minőség, az adni vágyás minősége. Az adakozásban az ember nem kap viszonzásul örömöket, hanem maga az adakozás ad kielégülést a számára.  A megszerzésben egy cselekedet választ el a kielégüléstől. Amikor a kitöltés belém lép, örömet érzek. Azaz, a vágyam, és a kitöltése két egymással szemben álló dolog, és nekem erőfeszítéseket kell tennem, hogy megszerezzem a kitöltést, mivel ellentétes velem.

Azonban az adakozásban csak valakim másnak a vágyára van szükségem, és azt kell éreznem és kielégítenem. Ez a cselekedet, a másik ember viszonylatában, akit kielégítettem, válik az én kitöltésemmé. Semmilyen jutalmat nem várok viszonzásként. Az örömöm, maga az adakozás cselekedete.

E miatt a különbség miatt, amikor az ember a megszerzéssel dolgozik, mindig ellenőriznie kell és kiértékelnie azt. Mennyit adtam, és mennyit fizetnek ezért nekem? Mivel a fizetség nem tőlem függ, hanem másoktól, hogy ők mennyit szeretnének fizetni nekem ezért. Ha azonban az adakozásban dolgozok, és csak ezt akarok, senkitől nem függök, és én döntöm el, hol vannak a határaim!

Ezért aki az adakozás útján megy, olyan mértékben merül bele, amennyire az adakozásban akar lenni. A Teremtő pedig támogatni fogja! Az adakozásban csak egy általános törvény van, amely beburkolja a teljes teremtést. Az adakozásban nincs, és nem is volt soha, semmilyen megszorítás, vagy tiltás! Ezért minden teremtmény önmaga döntheti el, melyik szinten akar viszonyban lenni ezzel a minőséggel, ennek a gondolatával, és magával az adakozás szándékával.

Itt nem lehet semmilyen számítás arra vonatkozólag, hogy mit csinálok, és mit kapok érte cserébe. Nem kell attól félnem, hogy ha kevesebbet teszek, és akkor kevesebbet is kapok, én a kölcsönös adakozás általános törvényében vagyok, ahol „nincs senki más Rajta kívül.” Én magam  döntöm el, milyen szinten akarom ezt megtenni. Ennek a szintnek megfelelően megtapasztalom a feltárulását vagy elrejtőzését az adakozási képességeimnek, és ehhez viszonyított mértékben élvezem ezt az adakozást.

KN

Baal HaSulam, „A béke” című cikkéből: Emberek felosztják, kategorizálják és elválasztják egymástól, minden egyes általános történést önmagában, úgy, mint erő, gazdagság, uralom, szépség, éhínség, halál, betegség, és így tovább. Ezek mindegyikének kijelölik a saját felügyelőjét, és terjesztik ki a kívánt rendszert.

Mindenféle dolgokat el akarok érni az életemben. Ehhez mérlegelek minden minőséget, amely jó a számomra, és keresem, a természet támogatását miközben megpróbálom megszerezni ezeket. Minden megszerzendő dolog esetében, egy különleges erőt tulajdonítok a természetnek, amely segít nekem. Például nem vagyok elég bátor, ami azt jelenti, hogy szükségem van a harc istenére. Annak érdekében, hogy pénzem legyen, szükségem van, a jólétért felelős istenre. Ez az, ahogy „megtalálom” a segítő” erőket a természetben az önmagam számára.

Ha valamit nem érek el, akkor nyilvánvalóan rossz istenségei a természetnek kell, hogy engedékenyek legyenek velem, és nekik kell hízelegnem, hogy megfelelő választ kapjak tőlük. Az egoista vágyak állandóan növekszenek, és egyre több csalódáshoz vezet engem, miközben a válaszként az ember kifejleszti ezt a fajta mitologikus hozzáállást a természethez, Függetlenséget tulajdonítok különböző erőknek, és ezeket istenségeknek nevezem el.

Az emberiség már átment ezen az állapoton, bizonyos mértékben, azon keresztül is, amit vallás jelentett a számára, azonban még mindig el van merülve a babonában. Az emberek egy csomó erőben hisznek, a szerencse vagy a szerencsétlenség jeleiben. Miben különbözik, egy piros karkötő megvásárlása, egy szent fában feláldozott istenség kitalálásától?  Ez ugyanaz a dolog.

Ez az, ahogy az emberiség a mi fejlődési korszakunkban van. Az emberek elkezdték ezt, gyakorlatot évezredekkel ezelőtt, és nem változtak a mai napig.  Ugyanazon a módon, mint előtte, még mindig hisznek különleges tárgyak segítségében, melyeket megvásárolnak, és a pénzügyi hozzájárulás hatása, amelyek nyilvánvalóan közvetlenül valamelyik istenség számlájára mennek, az ember visszafizeti a varázslatos segítséget. Az összes hit és vallás erre a sémára épül.

Az ember belső korrekciója nélkül, amely elvezeti őt a felső erővel, vagy a természettel való kapcsolat szintjére, minden más csak bálványimádás, a kabbala tudománya fogalmi rendszerében. Végül is én nem akarom megváltoztatni magam, hanem valamely külső erő, kellene, hogy még kegyesebb legyen hozzám.

Ez az, ahogy fokozatosan elmozdultunk a materializmustól a hit felé, amely gondolkodást, akaratot, terveket tulajdonít a természetnek. Látszólag képes vagyok mindezt megváltoztatni, külső cselekedetek eszközein keresztül. Kiderül, hogy egy egyszerű ceremónia engedélyt ad nekem, a cél, és a teremtés programjának módosítására.

Tehát mi az a fajta istenség, amely meg tud változni? Milyen fajta „mindenható” ez, ha a hozzáállása megvásárolható pénzért? Ez mutatja az emberiség jelenlegi szintjének alacsony voltát.

Csak ha az ember megszerzi a megfelelő erőket és alkalmazza a teljes, komplex eszközrendszert önmaga megváltoztatására, emelkedhet fel a Teremtő Isten, a Mindenható, a Felső Erő szintjére, és akkor ez az alkalmazott módszer gyakorlati, eredeti és helyes. Csak ez igazán valóságos. Egyszerűen nincs más út ezen kívül.

KN

Sok munkát követel tőlünk, hogy felfedezzük a gonoszt. Ezt jelenti, hogy “lemegyünk Egyiptomba.” Ehhez,  be kell lépnem a csoportba és el kell kezdenem dolgozni  az összekapcsolódáson a többiekkel, de ott felfedezem az eltaszítást egymástól. A legjelentősebb pont, amikor, elérjük a Sinai hegyet (Gyűlölet hegyét). Itt kell segítségért kiáltani és elfogadni a korrekció módszerét, a Tórát.

A gonosz felfedezése nem egy egyszerű feladat. Ez nagy erőfeszítést igényel. És csak az után, hogy felfedezi valaki a gonoszt, ahogy írva van: “A Teremtő megteremtette a gonosz hajlamot”, akkor találhatja meg a megoldást, mert az is írva van, hogy “és megteremtette erre a Tórát, mint fűszert “.

A legfontosabb felfedezni, hogy az ego mennyire gonosz, hogy készen állunk menekülni tőle és nem tudjuk elviselni tovább. Néha felfedeződik, néha nem, hasonló a kígyóhoz, néha kijön a helyéről, néha elrejtőzik. Nagyon nehéz elcsípni!

És ez így folytatódhat egy életen át! Az ember forog egy helyben, néha azt érzi, hogy az egója kellemetlenséget okoz, néha lecsendesül, de nem tehet igazán semmit.

Az első lépes igazán fontos, vagyis amikor teljesen lelepleződik a gonosz hajlam, és az ember már nem tud megmaradni benne, és el akar menekülni tőle.

De az ember azt is felismeri, hogy nem képes harcolni vele, tehát egyszer sem tudja megragadni a kígyóját. Egyelőre még nincs lehetősége a Teremtőhöz fordulni.  A Teremtő mondja: ” Gyere Fáraó,” ami az ego, és az ember vele együtt, mint egy kis gyermek, csak azért, hogy megismerje ezt az önző szörnyeteget.

Ekképpen haladunk.  Ez hatalmas munkát igényel, nagy erőfeszítést, nagy nyomást, hogy belépjen a csoportba, majd érezze a belső taszítását tőle.

Ez a kezdeti taszítás nem a barátai karakteréből következik, vagy, mert nem akar kapcsolódni a barátokkal, mert az ember valóban akar és próbálkozik a saját erejéből összekapcsolódni velük, azonban belül felfedezi a taszítás olyan hatalmas mértékét, amely miatt felkiált segítségért a Teremtőhöz.

Az ember megérti, hogy ő meg kell, hogy szerezze a valódi összekapcsolódást a csoporttal és látnia kell, hogy az egója ezt nem engedi. Ez hozza meg a valódi kiáltást, amiről mondva van: “És kiáltottak Izráel fiai a munkától”

Azok, akik megszerzik a gonosz felfedezését, mondhatjuk róluk, hogy “gonoszok” (rasáim), azonban ezek ugyanazok a gonoszok  amelyről a Tóra úgy mesél, hogy ők igazán nagy emberek.

BS

Kérdés

Gyakran mondjuk, hogy el kell játszani a helyes kapcsolatot a csoportban. Mi ez a játék?

Válasz

A játék serkenti az előrehaladásunkat. Mi játéknak gondoljuk a gyerekek tevékenységét, miközben ők növekednek, és fejlődési állapotokon mennek át. Ezért azok, akik nem játszanak többé, nem is fejlődnek többé.

Minden pillanatban meghatározom magamat a pillanatnyi állapotomban, megvizsgálom, egy bizonyos képet rajzolok magamnak, ezt a jövőbeli képet, amellyé szeretnék válni, játéknak nevezzük. Játszom ezt a következő fokozaton való létet, hogy megszerezzem a formáját valójában.

A játékban általában azt ábrázoljuk, hogy tudunk előnyt szerezni, győzni, és elérni valamit. Vannak külső játékok, amik külső cél elérésére irányulnak, és van belső játék, amikor az ember önmagát változtatja meg belül. De mindkettő játék.

Mindennek, ami fejlődik, mindig van egy kívánt állapota és valósága, a jövőbeli céljának az ideája, és a törekvése ennek az elérésére. Ez megtörténik a növényi és állati szinten is, nem csak az emberrel. A növény számára ez a játék a sejtekben zajlik, az állatokban, már egymással és más állatokkal játszanak, és ugyanez jelenik meg, az emberi pszichológiában is.

Az embert, mint „Ádám” vesszük tekintetbe, aki hasonló akar lenni a Teremtőhöz pontosan ezen a módon játszva, azaz, azt játssza, hogy legyen hasonló hozzá. Miközben ezt teszi, ezen a formán kell gondolkodnia folyamatosan, azon, „hogy mit jelent hasonlóvá válni a Felső Erővel, Hozzá tapadni, megszerezni az Ő tulajdonságait – és játszani ezt a játékot a csoporttal?”

Ez azt jelenti, hogy együtt kell elképzelnünk az állapotot, ahol a köztünk lévő kapcsolatban megalkotjuk a Teremtő képét, a közös vágyban, edényben, amely erre a képre irányul. Ahhoz, hogy ezt elérjük, teljes egyenlőségnek, és partner kapcsolatnak kell lennie. A „barát” szó, (Haver) a „kapcsolat” szóból (Hibur) származik, és kapcsolat csak egyenlő felek között létezhet, a kölcsönös garancia és felelősség vállalás és a szeretet, valamint a kölcsönös adakozás feltételei mellett.

Egyáltalán nem vagyunk még ilyenek, de ha a barátok és én megpróbáljuk ezt eljátszani, mintha mi már ebben a kapcsolatban lennénk, a jövőbeni formánkban, majd pedig folyamatosan törekszünk a kapcsolatra és a megosztott vágyra befogadni a kölcsönös adakozást. Abban a pillanatban, amikor megszerezzük ezt az adakozást, érezzük a Fényt benne, a tény miatt, hogy végül teljessé vált a kapcsolatunk. Abban a pillanatban a Fény bekapcsol! Ez a Teremtő feltárása!

Tehát a Fény minden pillanatban ott van, legyőzve minden ellenállást. Végül is nincs játék, ellenállás nélkül.

KN

Baal HaSulam, „Béke” című cikkéből: „A természet egy csodálatos alapot készít elő az anyaméhben, hogy semmi idegen ne okozhasson kárt az új életben. Minden szükséges dologról gondoskodik, mint egy képzett dajka, aki egy pillanatra sem feledkezik meg róla… Mint egy szerető anya, elvezeti őt, olyan szerető, lojális emberekhez, akikben megbízhat, és akiket úgy nevezhet „Anyám” és „Apám,” akik segítik őt a gyermeki gyengesége napjaiban, ameddig fel nem nő, és maga nem tudja eltartani önmagát…

De azok, akik a valóságot, a gondoskodás és a létezés állhatatossága szemszögéből nézik, világosan láthatják a hatalmas zavart és zavarodottságot, mintha nem lenne vezetője vagy irányítása az egésznek. Mindenki azt teszi, amit helyesnek lát a saját szemszögéből, úgy felépítve magát, hogy elpusztíthasson másokat.

Tartsa az elméjében ezt az ellentétet, és a szemei előtt minden értelmes, tanult személy, elmélyült lelkű ember már az ősidőkben is.

Egyfelől láthatjuk, hogy a természet bölcs és kitartó minden teremtmény felé. Minden részt körültekintően és lépésenként fejleszt. Nézzük az organizmusok szerkezetét, a növekedési képességüket, ahogy életet adnak a kiáradásnak, és ahogy kölcsön hatnak egymásra. Minden egy integrált formában van felépítve, minden embernek megvan a saját helye, és egyensúlyban van a többiekkel. Ha az egyensúlyban lévő világot nézzük, amelyet nem zavar meg az emberi despotizmus, egy csodálatos rendszer tárul fel, amely nem statikus, hanem teljes egyensúlyban lévő fejlődés.

Azonban nem látjuk az okát ennek a fejlődésnek és nem értjük, miért van minden pontosan ezen a módon elrendezve. Ezért nem értjük az út fázisait. Mindemellett ezt az egoizmus egy prizmáján át látjuk, és értékeljük ki a saját szempontjaink alapján. Ezért látjuk a világot a fejetetején állni, mintha bukfencet vetett volna az érzékelésünkben.

Végső soron a tudományos kutatásokból világos a számunkra, hogy a fajok fejlődése érdekében, a természetnek meg kell teremtenie, formálnia, kialakítania az összes, szükséges rendszert, amely gondoskodik az ideális kreativitásról.

Másfelől azonban egy probléma merül fel, a későbbi létezéssel. Egyszer a természet minden része felnő, és „megáll a saját lábán,” elkezd harcolni a túlélésért, és integrálódik a környezetébe, minden szülői segítség nélkül. Ez történik minden élő teremtménnyel, azonban az emberek között ez a legnehezebb formában történik, mivel a személynek fel kell készülnie a közösségi életre, ami komplex és mesterséges, nagyszámú mechanizmuson alapuló. Irigység és hatalomvágy ébred fel benne, és szembe fordítja a többiekkel. Mások látszólag sikeresek, miközben ő látszólag mögöttük kullog, a természete, vagy az események miatt.

A természet, amely ilyen nagyszerűen gondoskodik rólunk, miközben növekszünk, most olyan feltételek közé lök minket, amely erőfeszítéseket kíván tőlünk a túléléshez. Tehát akkor létezik a Teremtő, vagy sem? Ha mindez nincs rendben, akkor mit mondhatnánk?

Ez az a probléma, amit Baal HaSulam leír, mielőtt beszél a megoldási kísérletről.

KN

Kérdés

A tiltakozási mozgalom Izraelben kiterjed. Mi lehet a fejlődésének a helyes útja?

Válasz

Természetesen ez az állapot szükséges, a hétköznapi polgárról való gondoskodásnak.

Általánosságban a probléma az, hogy az egész világ nagy reményeket fűz a középosztályhoz. Ők egyszerű munkások, akik megelégednek egyszerű élvezetekkel az életükben, és ezzel szemben van egy magasabb réteg, amely a népesség egy nagy részét képviseli. Ehhez tartoznak fiatalok, akik még nem döntötték el az életük útját. Mint egészről beszélhetünk olyan emberekről, akik élni akarnak, megtapasztalni a világot, és egy normális, hétköznapi életet élni, amely megfelel a modern mintáknak.

Azonban a válság miatt, amely most már kb. húsz éve történt, a világ elkezdte elveszíteni a impulzusát  a fokozatos előrehaladásnak. Japán, amely egyszer már megtett egy gigantikus ugrást, visszafogta a forgalmát hosszú idővel ezt megelőzően. Mindenki más is lelassult, vagy visszalépett. Ezek szisztematikus folyamatok, melyek megfelelnek a teremtés programjának, és semmit nem tud tenni velük senki.

Ennek eredményeképpen, a középosztály elvesztette a jó élet reményét, és lecsúszott az egyszerű munkás szintjére. Ezt részben a technológia okozta, általában véve a fejlődés új fordulata. A legfontosabb ok azonban az, hogy mi egy globális világban és társadalomban találtuk magunkat, ahol a társadalom magába olvasztott egy integrált kölcsönkapcsolati rendszert. Ma a családok alig képesek még egy gyereket is eltartani.  Az életünk minden területe elmerült a válságban, amely új befektetéseket igényel annak érdekében, hogy elkerülje a teljes összeomlást.

Így a középosztálynak, beleértve a diákokat is nincs reménye a jövőben. Ez egy hatalmas tömege az embereknek. Például Spanyolországban a munkanélküliség elérte az 50 százalékát a fiataloknak. Az Európai egyetemeken való tanulás után hazatérnek, és rájönnek, hogy nincs semmi munkájuk, képtelenek családot alapítani. Ennek az ideje eljön, de a reménytelenség teljes. Sőt, nem látnak semmilyen fejlődést ebben sem most, sem az elkövetkezendő időszakban. Még arra is esélytelenek, hogy valamit eltehessenek a jövőre, mivel gazdasági fejlődés helyett, recesszió felé menetelünk.

Mit kell hát tennünk? Csak egy mód van a sikerre a következő állapotban: a világot, egy integrált viszonyrendszerbe irányítani. Ez az egyetlen dolog, ami sikerhez visz bennünket a fizikai létezésünkben. Végül is mindannyian egy integrált rendszerben vagyunk, és ezért mindenkinek, egy ehhez megfelelő nevelésben kell részesülnie. Azt kell mondani az embereknek, hogy „Itt van az ország költségvetése, ez az, amit meg kell tennünk. Fokozatosan korrigáljuk a helyzetet, kezdve a létszükségletektől, de olyan feltételekkel, hogy valaki elkezd a szükségletei kielégítéséért cserébe tanulni.

Az embereknek meg kell tanítani egy összefüggő világban való gondolkozásra, olyan formában, amely érthető és felfogható a számunkra, és magától értetődő illusztrációkat kell alkalmazni. Ez a tanulás rádión, televízión és Interneten keresztül történik, verseken, színházon, zenéken, mozifilmeken át, hogy mindenki megérthesse, milyen világba lépett be az emberiség.

Akkor lényegtelen, mit teszünk a nemzetben és a világban, csak sikeres lehet az utunk. Azért, mert a cselekedeteink a korrekció felé irányul. Egyfelől megnyugtatjuk az embereket, a szükségleteiket biztosítjuk nekik, másfelől oktatjuk őket és néhány hónap múlva másokká válnak. Ráébrednek, hogy mi történik, és elkezdik a világ globalitását érezni, amely nem hagy a kapcsolatokon kívül semmilyen más megoldást működni.

Amikor a tömegek megtanulják ezt, aminek az eredményeképpen megfelelnek majd az új feltételeknek, mivel mindenki mentálisan kapcsolódik másokhoz, és mindenki befolyásol mindenkit, még akkor is, ha egy szó sem hangzik el. Emellett ez az üzenet mindenütt hallható. Ez átjárja az összes tömegmédiumot, meghódítja az Internetet, „mindenki globális és ezért a személynek is globálissá kell válni. Különben nincs semmi esélye elérni bármit.”

Így ha a szociális kitörések feldolgozásának helyes módjáról beszélünk, akkor a következő állapotban mindenki hazamegy a tüntetésről, megszerezve a kormányzattól, a kiegészítő eszközöket, melyek nélkül ezt nem tudnák megtenni, ezt, és elkezdenek tanulni. Ez lehetetlen, hogy ártson nekik, és hagyja, hogy megértsék, hogy a kabbala tudománya helyes. Látják, hogy vagy valóban megváltozunk, amely által az egész világ megváltozik.

Végül is a társadalom és a világ nem más, mint az egymás felé mutatott hozzáállásunk. Elég, ha magunkon dolgozunk, és minden megváltozik körülöttünk, sokkal hatékonyabbá és áldásosabbá válik. Szóval próbáljuk ezt megtenni, főképpen azért, mert láthatólag nincs más megoldás.

A probléma az, hogy milyen gyorsan leszünk képesek elmagyarázni a nemzetnek és a világnak, hogy ez a megváltás. Egyik vagy a másik módon, az összes ország kockázata nagy, és a helyzet csak romlani fog. Rajtunk kívül senki nem tudja elmagyarázni a világnak, hogy mindennek mi az oka, és hogy lehet ezt megoldani. Senki más nem képes a pillanatnyi lehetőségét a változásnak felfogni, és megmutatni, hogy a jelenlegi töréspont, része, az emberi fejlődés programjának, és hogy ez az első pillanattól bennünk nyugodott. A kabbalisták már nagyon régóta felfedezték ezt a pontot, és leírták, megadva pontos menetrendjét a megvalósulásnak. Tehát figyeljünk rájuk!

KN

Kérdés

Mi a jelent, hogy felül beleegyeznek az alsó döntésébe?

Válasz

Felülről mindig beleegyeznek bármibe, amit az ember kér arra vonatkozólag, hogy, milyen vággyal és milyen szándékkal akar rendelkezni. A Teremtő határozza és változtatja meg a törvényeket, ahogy mondva van: ” A törvény adva és nem lehet átlépni rajta” (Hok nátán vé lo jávor). A Teremtő, aki az adakozás, megteremtette a megszerzési vágyat, és a két erő: az adakozás és a megszerzés, elkezdenek működni a teremtésben. És a mindenkori egyensúlyt közöttük, a teremtmény saját maga határozza meg.

Az adakozás ereje, amely a Teremtőtől érkezik, abszolút, nincsen korlátozva semmiben és nem változik soha. Az abszolút nem változhat, Ő mindig készen áll a szolgálatra De mennyit akar adni? – Amennyit az ember akar Hogyan? – Ahogy az ember akarja! !

Más szavakkal, a Felső mindig beleegyezik az alsó erre vonatkozó kérésébe. A Teremtő valójában nem csinál semmit, semmilyen cselekedetben nincs benne. Másrészt, Ő mindent azért tesz, mert az ember aktiválja azt, vagyis mindent megtesz, de csak az ember kérése alapján. Mintha állandóan leírnánk és elküldenénk neki a kéréseinket: tegyél bármit, rosszat, vagy jót ez így van minden pillanatban, Ő végrehajt mindent.

Erre létezik egy allegória: ” A bolt nyitva van és a boltos keze felír mindent, ami a boltból el lett véve”. Azaz, mi bemegyünk az Ő boltjába és vehetünk mindent, amit csak akarunk, hitelbe, nem számit, hogy akarunk fizetni vagy sem. Ilyenképpen rendezte el a Teremtő az egész teremtést, felőle csak az abszolút adakozás törvénye működik. Abban a mértéknek megfelelően, ahogy te “mellette” vagy “ellene” vagy ennek a törvénynek, érzed magad. Ez az érzés pedig az embert, legyen kellemes, vagy kellemetlen, előre viszi téged már előre visz.

Ha valaki tesz azért, hogy előre haladjon az adakozásban, akkor ez a törvény pozitívan jelenik meg az életében. Akkor kevesebb különbséget érez a Teremtő és önmaga között. De ha nem akar közeledni hozzá, akkor eltávolodik Tőle, és ennek megfelelően érzi magát egyre rosszabbul. Aztán majd ez a rossz érzés visszalöki őt, hogy az adakozás irányában haladjon ismét..

A Teremtő oldaláról nincsen semmilyen változás. Mert ha Ő változna, akkor nem nevezhetnénk abszolútnak. Az abszolút nem lehet egyszer kevésbé jó és egyszer meg többet jó. Ezért mondják: ” A törvény nem változhat meg”

BS

Baal HaSulam, “Béke” cikkéből: Csak a tapasztalati kritikán át mondhatom el, amiért idejöttem, kezdve az egyszerű felismeréssel, amivel senki nem ért egyet, az analitikus bizonyításon keresztül, egészen a legfelső és legfontosabb témáig. Ez aztán szintetikusan lesz tesztelve, hogy a Teremtő munkája – az adakozás – mennyire van újra és újra megerősítve a gyakorlati aspektus egyszerű felismerései által.

Így a kutatásainkon alapulva felismerjük, hogy az életünkben egyetlen dologra van szükségünk, az adakozásra a felebarátaink felé. Minden, amit a kabbala úgy nevez, „a Teremtőért való munka,” és úgy, hogy „szeretet a Teremtő és a teremtmény irányába,” kifejeződik az felebarátaink felé való adakozásban.

Hogyan tehetjük ezt érthetővé? Hol találhatunk mintát arra, hogy pontosan hogy kell ehhez élnünk? Hol tudjuk megszerezni a megerősítést ennek az elvnek a megvalósításához? Miért vagyunk ezzel szemben a természetünk által? Miért annyira gyűlöletes ez a munka? Hogyan tudjuk végső soron megvalósítani ezt? Végül is Baal HaSulam azt írja, hogy szükséges és kötelező. Azaz a tapasztalati adatoknak tényeket kell nekünk mutatniuk, amelyek azt mutatják, hogy nekünk kötelező ezekkel egyezésben cselekedni.

Elvileg ez az, ami mindig történik. Például valakinek megmutatják, milyen károkat okozott magának a dohányzással. Specialisták adják át ezt az üzenetet, annyira tisztán és meggyőzően, hogy felhagy a dohányzással, még ha valójában szeretné is folytatni. Ez az, amit a saját szemével láthat, és mindenki támogatja őt. Az emberiség tényleg küzd a dohányzással, és aha gyártók nem erőltetnék a cigarettát, „a hátsó ajtón keresztül,”akkor az emberek már rég feladták volna ezt a szokást, mint annyi mást amely kárt okoz nekik.

Még egyszerűbb elérni a szükséges hatást a pozitív befolyás használata által elérni, valami olyasmin keresztül, ami előnyös. Ha a közösség nyíltan és kimutatva imádkozik valamiért, én automatikusan ugyanabba az irányba fordulok. A gyerekek ezzel az értékkel együtt nőnek fel, ez az egyetlen dolog, ami fontos, és mindannyian ezért élünk.

Ez lehetőséget ad nekünk a legkülönbözőbb értékek adoptálására, amelyek ténylegesen megtörténnek az emberiséggel. Mindannyian mások vagyunk. Minden embernek megvan a maga vallása, elképzelései, saját mentalitása, szokásai…

Ezért a kutatások segítségével találnunk kell bizonyítékokat, amelyek hagynak nekünk bármilyen lehetőséget az adakozásra a felebarátaink számára.

KN