Arvut (kölcsönös garancia)

Lényegében a közös elkötelezettség (közös „átitatódás” – Hitkalelut) a legnagyobb mélységű cselekedet; nincs semmi, ami értékében hasonlítható lenne ehhez. Ez a Teremtés Tervéből következik. A Teremtő, a Felső Fény teremti az élvezet megkapására irányuló akaratot, amely kizárólag a saját érzéseire irányul, mindarra vonatkozólag, amit a Fény tartalmaz. Ez szó szerint egy szolgaság a Fény irányába, annak megtapasztalására, hogy mint élvezet legyen érezhető, önmagáért.

Ebben a formában, ez a vágy nem nevezhető teremtménynek még, mert nincs önállósága és teljesen a Fénytől függ. Ezért, mint teremtmény nem létezik, hasonló az árnyékhoz, amely nem létezik az objektum nélkül, amely létrehozta őt.

Azonban a Teremtő azt akarja, hogy a teremtmény önálló legyen, ahogy maga a Teremtő is az. Ezért, a teremtménynek egy hosszú úton kell végig mennie, sokkal hosszabb úton, mint egy sperma cseppnek, mielőtt az élő szervezetté válik. Mindezek után a teremtmény, mint a Fény árnyéka lett megteremtve, mint lenyomat, annak ellentéteként. Azonban fokozatosan, a Fény befolyása alatt, elkezd fejlődni.

Minden további fejlődés, az Egyenes Fény kiterjedése 4 állomásának folyamatával egyezésben történik, ami az Adam Kadmon, Atzilut, Beria, Yetzira, Assiya világaiban, és a mi világunkban jön létre, a lelkek lezuhanásával a testi valóságba, ahonnan a visszaemelkedésük a forráshoz, a vágyak és a Fény kölcsönös együttműködése alapján történik. Ezzel egyidőben, a teremtmény elnyeli a Teremtő összes tulajdonságát, és olyanná válik, mint Ő.

Ezen felül, a tény miatt, hogy ez sokkal komplexebb, belső struktúrát igényel, a teremtmény kap egy lehetőséget a teremtés összes részletének megtanulására, annak teljes mélységében. Így, a teremtmény megismeri, a Teremtő, mit tesz benne. Felismeri önmagát, mint a Felső Fény kiáradását, és ismereteket szerez a Teremtőről. Ez van leírva, úgy, hogy „Cselekedeteidből ismerlek meg Téged.” Mindez a kölcsönös együttműködés cselekedetének köszönhető.

Kérdés:

A Gyűlésen hogyan kombináljuk a belső támadást és az újakkal való törődést az egész világban?

Válasz:

Először is nem az egész világra, hanem csak a gyűlés résztvevőire fókuszálunk. Aki jelen van s aki a szívével részt vesz velünk együtt. A Gyűlés a szívek össszejövetele, akik készek egyesülni hogy alak-azonosságra (forma-ekvivalencia) jussanak a Teremtővel. Alkotunk és összekötünk vágyakat, hogy hasonlóvá válva a Teremtőhöz (adóhoz) feltárjuk Őt.

Minden vágyunk célja, hogy egyesüljünk azért, hogy kölcsönös adásra jussunk: ebben az adásban feltárjuk a Felső Fényt, a teremtőt, a forma-azonosság törvénye szerint.

Csak azokról beszélek, akik résztvesznek ebben. Ha csak kicsit vesz részt valaki, mint egy gyerek, akkor is része ennek. de közben a világ többi része a látómezőmön kívülre esik.

Persze terjesztjük az információkat a médiában, de csak azokat érezzük, akik részei e mozgalomnak. A Gyűlés egy belső terjesztési tett magunk között. A kölcsönös összekapcsolódás, a szövetségünk, a kölcsönös biztosíték (árvut) és a Tóra elfogadása.(kabbalat Tóra). Nem azért csináljuk, hogy valamit közöljünk a világgal. A tetteink befelé irányulnak és nem szórjuk szét a figyelmünket a külsőséges dolgokkal.

At the Convention we are facing our common task just as if we were standing around Mount Sinai. That task is unity. A “tribe of slaves” comes out of Egypt and they run away in the darkness, not knowing or understanding anything. They don’t even know where to run. Instead of honor, there’s an escape; instead of confidence, there’s fear and helplessness. Yet this sensation is correct and good.

Miután a Szináj hegyéhez jöttek, amely a harag és gyűlölet feltárása, döntést hoztak, hogy odalépnek hozzá, mert nincs más útjuk. Senkinek sincs kiútja: most és itt kell dönteni, hogy vágyjon arra, hogy megtörténjen ez.  Mindenkinek teljes erővel kell ezt akarnia. Hogyan valósul meg? Az már nem a mi gondunk. A Teremtő majd befejezi, amit elkezdett, nekem csak igényelni kell.

Még ha nem is értek ezzel egyet a szívem mélyén, és szorongok tőle, akkor is, felsírok, mint a gyermek, hogy nem bírom tovább kölcsönös biztosíték nélkül.

kgy

A társulás nem egyének egyesülése, hanem a felső Erővel való egyesülés; csak ettől elfogadási (kabbalista) egy csoport. Ebbe a társulásba jövök, mert a teremtő(Adó) a társak között lakik; ha nem, minek jövök ezekhez az emberekhez? Az emberek folyton társulnak az érdekeik szerint, mit adhat még nekünk egy kabbalista csoport? Hát: a teremtőt! Csak ezért jövök ide, hogy megtaláljam a köztünk lévő kapcsolatokban.

Ezt hívjuk úgy, hogy “Izráel” amiből az “ízrá” “egyenest” jelent s az Él a teremtő, ami “fent”-et is jelent, és a Javító-fény (a Tóra tana) és a teremtő (mindennek a gyökere) az egy.  E három elemnek eggyé kell válnia, ahhoz, hogy elérjem őket. Ez az ok, ami idehoz engem és meghatározza a közös tetteinket, s egymáshoz való viszonyunkat – semmi más.

Kiderül, hogy a csoporthoz, társuláshoz pont olyan a viszonyom, mint a Teremtőhöz, mert Ő bennük lakik. Csak képtelen vagyok a szemem Rá fókuszálni. Mindig elhomályosodik, nem tudom hol van Ő. A cél-mutató eszközömmel nem bírom elkapni.

De azt mondják nekem, hogy ha a társakon át tekintek Rá, akik őt keresik, akkor helyesen célzok. Ezért értékelem a társakat oly nagyra, mint  a teremtőt – mert csak rajtuk keresztül érem el Őt. Ahogy írva van:   “A teremtmények szeretetétől a teremtő szeretetéig ” Más szóval, ha elérem a társak, a csoport szeretetét, akkor végülis el fogom érni a teremtő szeretetét.

A teremtőt azért nem tudom szeretni közvetlenül, mert nem látom, kivel kéne dolgoznom ezen. Ezért a Teremtő szeretetét minden szinten a társak szeretetével tudom csak elérni. Másképp nem tudom tanulmányozni a teremtőt: a társuláshoz, a társakkal való egységemhez való helyes viszonyom szerint  képzelhetem el. Én építem fel, én tárom fel ezt az alakzatot. Ha ezt nem teszem, amikor minek jövök a csoportba? Azért teszem ezt, mert a Teremtő ezeket a társakat választotta ki, hogy rajtuk keresztül közelítsem meg Őt. Ezért szeretem őket! Mert ők az én megmentőim!