egység

Én, a Fény erői és a sötétség erői a között létezem. Más szavakkal, a adakozásra irányuló vágyak, és a megszerzésre irányuló vágyak között. Azért kaptam őket, hogy megfelelő módon egyesítsem ezeket. A korrekt egyesítését ezeknek az erőknek, úgy nevezzük, „lélek”, vagy „Ádám”. Egyesítem őket, elsődlegesen a jobb vonal felhasználása által, ami a Fény vonala.

Ezzel az erővel, a törött, egoisztikus vágyakhoz fordulok, amelyek ellentétesek a spirituális valósággal, és a Fény adta formákkal. Ezért ezeknek a vágyaknak, mindig megszorítva és semlegesítve kell lenniük: nem használom őket, a megszerzés céljából.  Nem az enyémek; nem én vagyok, hanem valami teljesen ellentétes velem.  Ezek fölé emelkedem, a Fény ereje segítségével. És akkor, az adakozásra irányuló megértésemnek a kiterjesztésével, formát is adok, az adakozásra irányuló vágyaimnak.

Csak a  környezet képes segíteni nekem ebben. A környezet állandóan védelmez engem, a trükköktől, és a megszerzésre irányuló akarat kísértéseitől, ahogy azokkal dolgoznom kell. A környezet megtart engem, ezek felett vágyak felett, minden lehetséges eszközzel.

A vágyaim felett maradni, azt jelenti, hogy a környezetem vágyaiban kell lennem, és alá kell vetnem magamat a befolyásának. Meg kell határoznom ki, vagyok, mégpedig a barátaim által, és törekednem az egységre és a szeretetre, korrigálnom kell az érzékelésem torzulásait, meg kell tudnom mondani, mi az, ami csak úgy néz ki, mintha rajtam kívül lenne, így elkezdem az egész valóságot helyesen érzékelni belül.

Itt, minden részlet és szabály kizárólag az alapján működik, hogy közelebb vigyen, a valóság korrekt érzékeléséhez. Amikor összekapcsolódunk, belsőleg és külsőleg, lenullázom az egómat, és egy másik emberével, annak vágyaival helyettesítem az enyémet. Ez az, amikor a közös, korrigált vágy emelkedni kezd, és elkezdem a Teremtőt érzékelni ebben.

Amilyen hosszú ideig, én el vagyok szeparálva a többiektől, a Teremtő is el van rejtve. Mindezek apján látható, hogy a Teremtő az egységünkben lakozik. A  végső korrekció fogja megmutatni, hogy a teljes valóságban vagyok, és a Teremtő is abban van. 

kn

Azt tanuljuk a kabbalisták munkáiból hogy mindaz, ami elővolt készítve a számunkra, az a törés, amelyet korrigálnunk kell. Ezért, csak egy   parancsolat van: a törés korrekciója, aminek a jelentése, a lelkek közötti kapcsolat helyreállítása, hogy azok egyesüljenek, és egy lékekké váljanak megint.

Mivel a kollektív lélek és a részei (minden különálló lélek) eltört sok lélekké, és úgy tűnik a számunkra, hogy több, különböző akciót hajtunk végre, azonban mindegyik egyetlen és tulajdonképpen ugyanazt az akciót reprezentálja: az egyesülést. Először arra van szükségünk, hogy megszorítsuk az egoista vágyainkat és föléjük emelkedjünk az adakozásba, az adakozás érdekében, amit úgy hívunk, „megbánás félelemből.”

Ezek után, nekünk korrigálni kell magunkat, hogy az adakozás érdekében szerezzünk meg, amit úgy nevezünk, „megbánás szeretetből.” A „Szeresd felebarátodat, mint önmagad” a végső kimenetele az egész korrekciónknak. Mint eredmény, minden rész egyesül egy egésszé, minden különbség nélkül. Más szavakkal, van egy lényegi, egyedülálló parancsolat: Kapcsolódni!

Nekünk még fel kell fedezni, hogy mi terjeszt ki mindent ebben a világban, készítette elő, és tervezte meg ezt a parancsolatot, és vezette be. Minden annak az érdekében lett elrendezve, hogy kapjunk egy esélyt, a felemelkedésre, egy jó és egyszerű úton, először a törés állapotának a feltárására, másodszor a korrekciójára. Ezért  azt gondoljuk, hogy több cselekedetet kell tennem családon, a közösségen a világon, és a teljes emberiségen belül, azonban folyamatosan szem előtt kell tartanunk (a szándékunkban), hogy valójában ez egyetlen, egyedülálló cselekedete az egyesülésnek.

A természete ennek a cselekedetnek, az egység elérésének, hogy hatalmas zavarodottsággal jár, mivel máskülönben nem értjük, miért megyünk át, ezeken a különböző állapotokon, amiket keménynek, és homályosnak érzünk, és hogy miért van annyi nehézség, és probléma az életünkben.  Igazából egyetlen, egyszerű oka van ennek: a kapcsolat hiánya. A gyógyszer minden esetben a kapcsolat ismét.

Ha képesek voltunk látni, a jelenlegi feltételeinket, és a következő, vágyott állapotot, az egységre irányuló kapcsolat hiányából, akkor minden bajunk meggyógyulhat, minden tisztává válhat, és kitöltődhet Fénnyel.  Ezen túl, ha folytatjuk a helyes szándék fenntartását, akkor felül fogunk emelkedni a zavarodottságunkon, és töröttségünkön, az egység cselekedetetéhez vagy a  értelem feletti hithez.

Más szavakkal, nem fulladok bele a vágyaimba, az érzelmekbe, és a megértés hiányába és a sötétségbe, hanem felfogjuk ismerni, hogy mindezek a törés hatásai, és ha mindent megteszek, ami rajtam múlik, hogy elérjem az egységet, akkor meg leszek jutalmazva a Fénnyel.

Kérdés:

Miért fókuszál a Kabbala tudománya szigorúan egyetlen akcióra: az egységre?

Válasz:

A Kabbala önmagában nem megszorító. Ellenkezőleg, kiterjed hogy befedje az egész univerzumot, a Felső Világokat és az alul lévőket, annak érdekében, hogy elmagyarázza, jogy semmi nincs az egységen kívül.

Nem fókuszál, kiválasztott cselekedetekre, sokkal inkább minden létezőt szintetikusan integrál. Ez elvezet bennünket, egyetlen elvhez, ami mindent átfog.

Ez a tudomány azt mondja: Ne nézzünk minden problémát elkülönülten, bármikor is tűnik fel, ahogy mi egy szűkebb felfogással tekintünk rájuk. Valójában csak egy ok van, és ez megmagyaráz minden problémát: az egység hiánya. Ha valaki felül akar emelkedni ezen a problémán, akkor törekednie kell a nagyobb egységre. Ha ebbe az irányba megy, az azt jelenti, helyesen modult el.

Minden  tudomány alapja egy fundamentális elven alapszik. A fizikában mindent amit elértek, az anyag alapvető működésének megértésében, a különböző elemi részecskéken keresztül történt, amelyek mindent felépítenek. A múltban ez csodálatos magyarázatot adott: van elektron, proton, és neutron, ami pluszt, mínuszt, és egy semleges részecskét jelent ezek között, és ez minden.

De akkor hirtelen felfedezik, hogy több száz elemi részecske van, és így az egész elmélet zavarodottságba hullott. Mindez ezért, mert a tudósok egyetlen elve kapaszkodtak, ahhoz hasonlóan, ahogy az a természetben is működik. A tudomány mindig egységes kép irányába törekedett.

Az „egyszerű magyarázat” (Pshat) az utolsó, legmagasabb szintje a kutatásnak és az elérésnek. Amikor elérjük a Végtelen Világot, minden hirtelen egyszerűvé válik, mert az egyszerű  Felső Fény kitölti az egész univerzumot, a korrigált vágyakat. Ezt nevezzük az egyetlen elv megvalósulásának.

Ha másrészről úgy tűnik, minden problémánk egymástól elkülönültnek látszik, akkor ez az, amit korrigálni kell, a Felső Fény magunkra vonásával, hogy újra egy legyen minden.

Mindeközben van egy hatalmas kavarodás az elménkben, szívünkben és minden cselekedetünkben. Nem tiszta mi is történik velem, ebben a világban, családunkban és a barátaink irányában, az életemben és a halálomban. Mindenki szeretné behunyni a szemét, és nem akar semmit látni, vagy gondolkozni az egészen.

Azonban a Kabbala útja az éppen ellentétes: mindennek az elfogadása, mint a törés feltárása, és ez majd elvezet minket az egységbe. Ezért a Kabbala tudománya nem tárul fel mindaddig, ameddig a spirituális szikra fel nem ébred a személyben, úgy, ahogy a Teremtő azt nekünk szánta, és nem szólítja fel a személyt az egységre.

Ez a spirituális gén, elkezd beszélni bennünk, ez a szikra abból a szűrőből származik, ami már egyszer a birtokunkban volt. Ez a kezdete a valódi születésnek.

kn

Rabas cikke: “Mindenki segített a Társának” 1984 (vastag betűvel)

Képtelen vagyok a többiek segítsége nélkül előrelépni mert csak a társulással lehet a szellemiség világát elérni. A mi világunkban néha szükségem van segítségre valakitől, aki erős, gazdag, kedves vagy értelmes. És szükségem van segítségre olyantól is, aki egyenlő és hasonló hozzám.

meg kell értenünk, hogyan segíthetem a társamat. Ez az, amikor van gazdag és szegény, bölcs és ostoba, gyenge és erős?

A mi világunkban épp az emberek közti különbség miatt kell segítség; ott lehet lehetőséget találni a segítségre. De ha egyenlőek, nincs szükség segítségre. A segítség az olyantól kell, akinek van valamije, ami a másiknak nincs meg.

Ha mind gazdag és okos és erős? Akkor hogy segíthetnek egymásnak?

Általában nem örülünk, ha segítséget kell kérni. Szégyent , büszkeséget, irigységet érzünk. Nem könnyű elismerni, hogy valakitől szükségünk van valamire, és arra törekszünk, hogy elkülönüljünk.

Látjuk, hogy egy dolog van csak, ami közös: a szellemiség. Ahogy mondják: “Gond a szívben, megbeszélni mással”. Mert a magas szellemiséghez nem segít sem gazdagság sem tudás.

Egy jó hangulat a jóindulatú jövőbe vetett bizalom eredménye. De ha valaki tudja, hogy egyedül képtelen valamira, akkor elszomorodik.

Ekkor, az egyik ember tud segíteni a másiknak, ha látja, hogy rosszkedvű a másik. Írva van:  “Önmagát senki nem tudja kiszabadítani a börtönből.”

Ha a mi világunk egy börtön, akkor csak egy velem közös céllal bíró másik ember tud innen kiszabadítani s bevezetni a Felső Világba.

A társ felvidíthat (ami azt jelenti, hogy erősítheti a bizalmamat, hogy elérem a célt). Vagyis kiemeli a helyzetéből egy élőbb hangulatba. Akkor bizalmat nyer az élet gazdagságában és úgy érzi, elérheti a célt.

Kétségbeesem, mert  látom, hogy mások segítsége nélkül nem jutok el a szellemiség világába. nem erőltethetek senkit, de találtam egy társat, aki hajlandó segíteni nekem. És segít nem a tudása és a gazdagsága  folytán, hanem mert vágyik a közös  cél elérésére.

Kiderül, hogy mindenkinek figyelnie kell és gondolkoznia azon, hogyan segítheti a társát, hogy felviduljon lelkileg, mert mindenki találhat olyan helyet a másik esetében, ahol szükséget szenved és pont a társ segíthet neki valamit.

Ez nem azt jelenti, hogy szórakoztatni kell a társadat. csak az kell, hogy segítsünk neki ráérezni, hogy a cél elérhető. Akkor ettől feléled, fölemelkedik a testi léte felé, s e világ fölé, mely börtönnek tűnik. Ha valakinek ilyen társa van, akkor biztos lehet, hogy ki tud majd törni a börtönéből.