Dr. Michael Laitman

egység

Honnan tudhatjuk, hogy össze vagyunk-e kapcsolódva?

Baal HaSulam elmagyarázza az “Arvut” című cikkében, hogy senki sem képes elérni a célt a barátainak segítsége nélkül, mivel akkor a személy nem rendelkezik a megfelelő hajtóerővel, az “élet szellemével”. A személynek a spirituális úton fel kell fegyvereznie magát egy hatalmas vággyal, miután felfedezte a törést közöttünk, mivel a közöttünk levő gyűlölet ereje leleplezi a “gonosz hajlamot”. Még a Zohár is arról beszél, hogy a Rabbi Simon csoportjában levő barátok hogyan fedezték fel az egymás között a gyűlöletet, és csak azután érték el a szeretetet, szintről szintre a Fény magukra vonzásával, melyet a közös tanulással értek el.

A cél az mindig valami olyasmi, amit a kapcsolatainkon belül fedezünk fel. Azáltal, hogy fokozatosan helyreállítjuk a kapcsolatokat magunk között a Fény segítségével, mi 125 szintet fedezünk fel, amíg el nem érjük a Teremtőt. Ezáltal mi magát a Teremtő érjük el, értjük meg, a Reformáló Fénynek a teljes erejét. Azonban amennyiben mi nem minden arra alapozunk, hogy felfedjük a törést és annak korrekciójának helyét, akkor cselekedeteinknek semmi köze nincs a spiritualitáshoz.

Valóban nekünk csak egy kapcsolatunk van a spirituális világgal, és ez a közöttünk levő kapcsolatok törésének a helye. Írva van: “Én megteremtettem a gonosz hajlamot”. Ez az amit nekünk meg kell találnunk, és teljesen felfednünk. Ezért van az, hogy teljes munkánk arra van áldozva, hogy megkülönböztessük a barátok közötti kapcsolatok tulajdonságát a Teremtő felfedezésére irányuló úton: Magam, a barátok és a Teremtő (Izrael, a Tóra és a Teremtő).

Mi a közöttünk levő kapcsolatot keressük, melyben a Teremtő el van rejtve. Ez az a kulcs, mely megnyitja a Hozzá vezető ajtót. Azáltal, hogy korrigáljuk a kapcsolataink iránti attitűdünket, mi megtaláljuk az adakozás és szeretet tulajdonságát, és ez az ahogy a Teremtőt magát felfedezzük. Ez az egyetlen módja ahogy egy barát a másik barátot segíteni képes. Ebből áll egyetlen szabad cselekedetünk. Minden más cselekedet szükségszerű, bábúszerű, előre meghatározott. Semmi mást nem követelhetünk egymástól a segítésre irányuló vágyon kívül.

hzs

27 Sze 2010

Hogyan mozdítsuk elő az egységet

Kérdés:

Lehetséges-e, hogy néhány barátunk a csoportban zavarja egymás munkáját azzal, hogy azt mondják, hogy most hiányzik az egység, és vannak olyan elemek, akik visszatartanak tőle. Igaz lehet-e ez, vagy ezen emberek felfogása eltorzul-e?  Mennyi ideig tarthat az összegyűjtő rendszernek, hogy működjön, mielőtt az egység feltárul?

Válasz:

Az attól függ, ki tett erőfeszítést, hogy elérje ezt az állapotot. Nem az a kérdés, hogy mennyi ideig tart?  Ez viszonylag gyorsan megtehető, intenzív erőfeszítések által, vagy a folyamat kiterjeszthető kis erőfeszítéssel. Végül, a vágy bizonyos szintje (megosztva más barátokkal) meg kell mutatkozni az emberben, és ezt a vágyat szét kell kapcsolni egymástól,  és közösnek kell lenni mindenki számára. És ebben a kollektív egészben (amit úgy hívunk, hogy „egy”, egyesült” vagy „egy pont”, az egység egy cseppje”)a Teremtő feltárul.

Ennek az egységnek nem szabad extrém körülmények között előfordulnia, hnem csak normál helyzetben.
[21241]

ft

23 Sze 2010

A Teremtés egyszerű sémája

A valóságban az összes világ a személy “felebarátjában” létezik. A “felebarát” (vagy csoport) nem más mint Malchut de Ein Sof (a Végtelen Világ Malchut-ja). Én azon kívül létezem.

Először a földi, korporeális megszerzés iránti vágy kifejlődik bennem számtalan generáción keresztül. Utána a mi időnkben (lelkünk jelenlegi inkarnációjában) egy “pont”, egy spirituális vágy kezd el kifejlődni bennem. Amikor én kísérleteket teszek hogy közelebb kerüljek a csoporthoz, elkezdem érezni alaptermészetemet mint önzőséget, és gonoszt, azaz tudatára ébredek saját gonosz hajlamomnak.

Amikor én a csoporton belül Kabbalát tanulok, akkor amekkora mértékben én felismerem önzőségemet, mint valódi gonoszt, elkezdek korrekciót követelni a Reformáló Fény által, mely engem hasonlóvá tesz a Teremtővel. Mindez akkor történik meg, amikor én még mindig nem kapcsolódtam össze a másikkal (a “felebaráttal”).

Amikor elérkezem ahhoz a döntéshez hogy nekem kötelességem elérni a másikkal való kapcsolatot, az olyan, mintha a csoporttal kapcsolatba kerültem volna kívülről. És akkor én elkezdek a csoporthoz kapcsolódni, abba “belépni” a Reformáló Fény (Ohr Makif, Körbevevő Fény) segítségével, mely rám ragyog belülről, a Malchut de Ein Sof központjából.

Mindezek a szintjei a csoporttal való kapcsolatomnak, és a közöttünk levő kapcsolat mértéke adja meg az 5 spirituális világ: Asszija (A), Yetzira (Y), Beria (B), Acilut (A) és Adam Kadmon (AK) 125 szintjét. Amikor a kapcsolatom a “másikkal” valóban közelivé, és törhetetlenné vált azáltal, hogy én ennek a “másiknak” a “közepébe” kerültem azáltal, hogy összeolvadtam vele, ez az állapot számít a “Végtelenség Világának”.

hzs

21 Sze 2010

Egyenlőkként egyesülni

Szükségünk van arra törekedni, hogy mindig az ész-fölötti-hitben legyünk. Ha a Teremtő feltárná magát, elveszteném önálló “énemet” és “élősködő” lennék (Aki csak kap) a felső rendszeren.

Ez olyan, mint az, ahogy egy ember, akit csövekből táplálnak mesterségesen, nem kell, hogy felkeljen. HA a teremtő feltárná magát, egy mozdulatot sem tehetnék, s nem is akarnék tenni, hiszen megtöltheti Önmagával az egész világot. Ezért mindig függetlennek kell lennem Tőle és el kell Őt rejteni.

Most már érthető, miért van, hogy a Malchut, amint megtapasztalta a Végtelen Világot, képtelen volt kezelni azt: hisze ez kitörli az “én”-t, ami a teremtés lényege. A teremtő ébreszt bennünk egy “én”-t és mi készek vagyunk elutasítani az egész kiteljesedést, a teljes tudást. Ezért olyan szégyenteli érzés, amikor úgy érezzük, megszűnünk létezni önállóan.

Ezért áll egész munkánk abból, hogy  magunkat a teremtőtől eltérő teremtményként érzékeljük, akik mégis hasonlóak Hozzá.

Ez csak akkor lehetséges , ha tartunk egy elválasztót magunk között. Összekapcsolódunk a  hasonlóságban, azaz a felépített kapcsolatokban, amelyek a hasonlóságunk mértékében alakulnak.

Nem hagyom, hogy a vágyam közvetlenül részesüljön a Fényből. Egyesülünk a teremtővel, s elválaszthatatlanok vagyunk  egymástól a Visszavert fényben,a hol a vele való azonosságot építjük. A tudás és ész lejjebb vannak, a hit és adás felette van ennek. Ebben a hitben és adásban kapcsolódunk a teremtőhöz.

A Teremtő sosem tárja föl magát annyira, hogy megtegye helyettem az egész munkát és kitörölje az “énemet”. A felső csak példákat mutat nekem, azzal, hogy leengedi az alsó részét az ÓHP-ját (Ózen, Hotem, Pé) le, hozzám, és én vezsem a példát és hasonlóvá alakítom magam Hozzá.

Erre utalunk úgy, hogy a teremtő szolgálata, munkája”. Nem csinálja meg nekem a kijavításokat (tikunokat), de tanít, hogy hogy javítsam ki magamat. És az öröm a rátapadásból, kapcsolatból adódik.

kgy

20 Sze 2010

Lelkek egyesülése = Formák azonossága a Fénnyel

Báál HaSzulam azt mondja, hogy csakis a csoporton belüli egységen keresztül lehetséges a Fénnyel egyesülni. Egyébként a Fény nem “érzékel” minket, mivel nekünk ahhoz hasonlóvá kell válnunk. És amikor mi egységre lépünk egymással mi olyanok vagyunk, mint a dugó mely behelyeződik a nyílásába azáltal, hogy pontosan annak megfelelő formát veszünk fel. A Fény már képes minket befolyásolni a bennünk levő üres helyeken belül, és képes azokat korrigálni azáltal, hogy azokat hasonlóvá teszi maghához a tanulás alatt bennünk megjelenő vágy alapján.

Annak érdekében, hogy megszervezzük a tanulás megfelelő formáját Báál HaSzulam cikkeiből, legidősebb fia Rabash létrehozta a kapcsolatok módszerét apja írásaihoz. Amennyiben mi azt felhasználjuk, biztosak lehetünk abban, hogy azokat megfelelően valósítjuk meg.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az összes Kabbalista a csoport szükségességéről beszél, amelyen belül megvalósíthatjuk ezt a módszert, és ahol magunkat a Fényhez hasonlóvá tehetjük. A személy képtelen erre maga által, egyedül. Még akkor is ha valamilyen magas spirituális szinten létezik, nem lesz képes magasabbra emelkedni, vagy akár jelenlegi szintjén megmaradni egyesülés nélkül. Még akkor is ha már a 124. szintet is elérte, nem lesz képes a végső 125. szintre emelkedni akkor ha egyedül dolgozik.

Emlékezzünk Rabbi Yosi ben Kisma esetére aki azt mondta, hogy amennyiben elhagyná tanítványait nem lenne képes tovább haladni, és még azt a szintet is elveszítené amit addig elért. Az a tény, hogy tanítványai “kicsik” voltak, és hogy ő a tanáruk volt az nem számít, az egyetlen dolog ami számított az hogy együtt voltak.

Amennyiben nem létezik egység, egyesülés, akkor nem létezik a Fénnyel való azonosság. Egység nélkül nincs azonosság. Ez egy alapvető, kötelező feltétel.

hzs

20 Sze 2010

A spirituális erő terjesztése, forgatása

Kérdés:

Báál HaSzulam írásainak a világban való megjelenése után a lelkek korrekciójára szolgáló teljes módszer készen áll. Innentől kezdve két feladat áll előttünk: 1. Báál HaSzulam módszerének terjesztése, és 2. a módszer megvalósítása magunk által. Ennek a két folyamatnak párhuzamosan kell zajlania?

Válaszom:

Természetesen! Amekkora mértékben mi terjesztjük a Kabbala tudományát a világban, mi magunkhoz vonzzuk a szívben található ponttal rendelkezőket, és azok csatlkoznak hozzánk. Ennél fogva a mi erőnk – azoknak az ereje, akik arra vágynak hogy elérjék a Teremtő felfedezését, a teremtés korrekcióját, a felebarát szeretetét, és a Felső Fénnyel való összeolvadást – növekszik.

Ahogy tanítványaink száma növekszik, mi egyre nagyobb egységet érünk el a mennyiség ereje által, és ennek eredményeképpen mindannyian egyre nagyobb erővel rendelkezünk. Minnél több ember gyűlik össze a piramis alján, annél minőségibb erő jön létre, mivel annál több ember emelkedhet a piramis tetejére, és közben maga a piramis is növekszik.

Ezáltal két ellentétes tendenciánk van: minnél inkább egyesülnünk kell belül, és minnél többet kell terjesztenünk kifelé a világ felé. Azonban a cselekedeteink eme két iránya nem ellentétes egymással, mivel mi azt a spirituális erőt terjesztjük, mely a belső egységünk által jön létre.

hzs

20 Sze 2010

Újra találkozni a közös lélekben

Kérdés:

Mi az előnye a közös lélek összetörésének?

Válaszom:

Ennek szemléltetésére egy televízió felszerelést jól használhatunk. Bár ez egy bonyolult szerkezet, mindenki tudja, hogy hogyan nyomja a gombokat, és hogyan használja azt; a működtetése gyermekek számára sem okoz problémát. DE képzeljük el, hogy a TV teljesen összetörik, apró részeire, nincs más választásom, minthogy rendbe hozzam azt. Csak gondoljunk bele, mennyire okosak leszünk miután összerakjuk azt! Meg kell ismernem hozzá az egész szerkezetet: minden műanyag és fémrészt, minden kábelt, és összetevőt, a kapcsolásukat és a kapcsolatukat, minden törvényt, ami azt irányítja, hogyan működnek együtt a részek. Egy teljes és átfogó törésről beszélünk, tehát mindent ismernem kell, hogy képes legyek megjavítani azt.

Ennek megfelelően, a spiritualitásra való törésre tekintettel, megértem, hogyan van elrendezve, és Ki teremtette azt.  Mi mindünket az Ő teremtésébe tesszük, és képesek leszünk megérteni a Teremtőt magát. Más szavakkal, a törés előtt Adam HaRison közös lelke teljesen különbözött a törés és a korrigálás utánitól. A törés és az egyesítés miatt, az ösztönös tudás helyett, hogy hogyan nyomkodjuk a gombokat, és tegyünk meg dolgokat az állat szintjén, amire a természet kényszerít minket, hogy megtegyük azokat, az egész Teremtést a sajátomnak tudhatom, elérem a Korrekció végét, ahol az egész teremtés a sajátom lesz, és ezzel elérem a Teremtő elméjét.

cst

16 Már 2010

A többi lélek a fókuszáló prizma, melyen keresztül megláthatjuk a Teremtőt

Kérdés:

Hogyan vagyok képes meglátni hol állok a spirituális világ viszonylatában?

Válaszom:

Amikor keresünk, amikor fel akarunk emelkedni, előre akarunk haladni a spirituális világban, tudnunk kell, hogyan is állunk a spirituális világ viszonylatában. Mindezt saját tulajdonságainkon belül kell felfedezzük, azon a távolságon, vagy időn keresztül, mely a spiritualitástól elválaszt minket. Ez olyan, mint amikor valaki beteg: tudnia kell a betegsége okát, és hogy mi akadályozza azt meg, hogy meggyógyuljon. A mi esetünkben meg kell értsük, hogy szükségünk van a Fényre, mely képes minket a Forráshoz visszajuttatni.

És akkor gyorsan megértjük majd, hogy szemben azzal, amit eddig gondoltunk, lehetetlen egyénileg előre jutnunk. Csak azáltal vagyunk képesek előre jutni, hogy másokhoz kapcsolódunk. Igazából az egyetlen útja az előre haladásnak az, hogy a többiekkel való kapcsolat irányában haladunk. E kapcsolaton keresztül fedezzük fel az adakozás tulajdonságát – a Teremtőt. Szóval a valódi nehézség az, hogy hogyan kapcsolódjunk össze a többiekkel, és a Teremtővel, hogy mindannyian egységre lépjünk.

Általában az emberek képesek megérteni annak hasznát, hogy a Teremtővel való kapcsolatra vágyjanak, mivel Ő mindennek a forrása, mely világunkban létezik. De az emberek azonal kiábrándulnak, amikor meghallják, hogy az egyik feltétel a többiek szeretete, és ennél fogva csak eltávolodnak a Teremtőtől.

A lelkek egysége a mi fókuszáló prizmánk. Képesek leszünk meglátni a Teremtőt ennek a prizmának a segítségével, azáltal, hogy a többi lelket magunkba gyűjtjük. Ellenkező esetben nem leszünk képesek hozzájutni ahhoz a fókoszhoz, mely a Teremtő felfedezéséhez szükséges.

Egy eltört edény által vagyunk a Teremtőtől elválasztva, mely azokat a lelkeket jelenti, melyeket ismét össze kell gyűjtenünk, és összeraknunk. Azonban még mindig nem értjük meg, hogy ez az üdvözölésünk útja, hogy ez ami képessé tesz minket a Teremtő megértésére. Mindez csak ezen a fókuszáló prizmán keresztül lehetséges. Ez az a rendszer, mely az összes a Teremtő felé irányuló vágyat és aspirációt összeköti. Amikor mindet képesek vagyunk egymáshoz kapcsolni, akkor felfedezzük Őt mindezen belül.

10 Sze 2009

A kapcsolatok hálója, mely minden szívet összefog

 Kérdés:

Van valami tudományos magyarázat arra a jelenségre, melyet a Körbevevő Fénynek nevezünk, és mely hatással van gondolatainkra és vágyainkra?

Válaszom:

Nagyon sok tudományos kutatás létezik, mely leírja a társadalom gondolatainak hatását az egyénre. A személy egyetért ezekkel a gondolatokkal, függ tőlük, és nem igazán hallás kapcsán érzékeli őket, hanem úgymond “a levegőből szívja” őket magába. Azonban tényleg van valami a levegőben? Képesek vagyunk valamit, ami a levegőben lebeg megragadni? Nem, csak azt mondjuk, hogy képesek vagyunk.

Igazából tényleg létezik egy spirituális háló közöttünk, a vágyainkon belül, mely szíveinket összeköti. Ez a háló működik, és mi azt mondjuk “a levegőben lebeg”.

Nyilvánvaló, hogy ennek a jelenségnek számos következménye van, melyeket mi észreveszünk, és tanulmányozunk a természeten és emberi pszichológián keresztül. Például nem ritka, hogy egymással versengő tömegtájékoztatási források ugyanazokkal a cikkekkel, főcímekkel jelennek meg. Bár mindegyikük titokban tarja anyagait, semmi sem rejthető el – ilyen az emberi természet.

Mindannyian egy világban létezünk, és így emberek hasonló gondolatokat fejeznek ki pontosan és teljesen hasonlóan másokhoz, például amikor Dél Kóreában és Dél Karolínában egyidőben ugyanolyan cikkeket nyomtatnak ki ugyanarról a témáról. Ez a jelenség jól ismert, mivel gondolataink az emberek közötti és az általános Természeten belüli belső hálóban forgolódnak.

25 Júl 2009

Egy játék, melyet a kapcsolatok és együttműködés szabályai alapján játszunk

 Kérdés:

A játékok alapelveire alapozva mit javasolna az emberiségnek, hogy képesek legyünk a mindannyiunkat tartalmazó kapcsolataink rendszerét javítani?

Válaszom:

A válság jóvoltából ma mindenkinek részt kell vennie az egymásnaktörténő  adakozás játékában. Hívhatjuk ezt úgy is, hogy mindenkinek mindenki mást a “ne tegyél mással olyat, melyet magad is gyűlöletesnek találsz” alapelv alapján kell kezelnie.

A fejlődés egyik első stádiuma a következő: legyünk tekintettel a többiekre, mivel egy hajóban evezünk, lépjünk egységre velük valódi barátságokkal, mint szomszédok. Én nem bántalak, és te sem bántasz engem, én nem hazudok neked, és te sem hazudsz nekem, és nem lopunk egymástól. Ily módon élünk, mint kedves szomszédok. Senki nem tartozik senkinek – fenntartjuk a kölcsönös viszonyt, a kapcsolatot és az együttműködést. Ez a valódi barátság első fázisa.

Ezek után lehetőség adódik arra, hogy tovább fejlesszük a helyzetet és elmagyarázzuk mindazt szélesebb mértékben. Amikor az emberek elérik ezt az állapotot, hozzászoknak majd ahhoz a gondolathoz, hogy a válság megoldása az emerek közötti kapcsolatban rejlik. Amennyiben a személy tudja, hogy megkaphatja szükségleteit pénzben, pihenésben, egészségben és biztonságban az általános kapcsolatokon keresztül, akkor vágyunk majd ara, hogy egységre lépjünk. Végül is amennyiben élni akarunk, és nem akarjuk, hogy családunk szükséget érezzen, akkor egységre akarunk majd lépni.

A következő szint akkor jön majd, amikor az emberek elkezdik látni a közöttük levő kapcsolatokból származó pozitív eredményeket, és elkezdik majd azt értékelni. Elkezdik megérteni majd azt is, hogy a kapcsolatok helyrehozatala nemcsak egy pozitív fizikai életet biztosít számukra. Elkezdik majd érezni, hogy van valami hatalmasabb ezen túl, és felfedezik majd a következő szintet, mivel minden újabb szint az előzőből akalul ki.

20 Júl 2009

67 queries in 0,166 seconds.