Dr. Michael Laitman

szándék

Váltsunk az Adakozó oldalára

Kezdetben a Felső Fény teljes nyugalomban van. Annak csak egy iránya és egy attitűdje van az általa megteremtett élvezet iránti vágy felé.

A Fény nem változik. Az összes változás a vágyból származik, mely vágy kapcsolatba lép a Fénnyel, és ezáltal különböző állapotokon megy keresztül, megértve ki, vagy mi is ő maga. Fokozatosan a vágy bizonyos tulajdonságokat és cselekedeteket épít magába a Fényből, még akkor is, ha mindez kezdetben “hitegetés”.

A Fény oldaláról nincsenek cselekedetek vagy változások, míg az élvezet iránti vágy megváltozik a Fényben, neveket adva különböző állapotoknak, és cselekedeteknek, azokat a Fényhez társítva. Azonban valójában a változások nem a Fénytől származnak, csak a vágy változik meg.

És akkor a vágy képes magdni annak definícióját, hogy mi a “bűn”, és a mi a “parancsolat”. Ezt annak megfelelően defíniálja, amit a Fénnyel való kapcsolat által felfedez, az azzal való kapcsolatban. A parancsolat a vágynak a Fénnyel való azonossága, az aspiráció, hogy olyanná váljon mint a Fény, a formák azonossága melyre vágyik. Az élvezet iránti vágy ezt a vele történő dolgok álal fedezi fel, saját reakciói és benyomásai által.

Ezzel elentétben a Fénytől való elválás, melyet a formák különbsége okoz a “bűn”. Mindez azért van így mert ilyenkor a vágy ellentétes a Fény vágyával.

Ennél fogva amikor egy új vágy ébred fel a személyben önző vágya felett, és elkezd a Fényhez viszonyulni a személy szándékának megfelelően, a személy akkor meghatározza attitűdjének szintjét. Ő a Fénnyel szembeni attitűdjét tartja fontosnak.

Ahelyett, hogy azokat a vágyakozásait és szenvedéseit féltené, melyek őt általában hajtják, vagy az élvezet vonzását, mely őt kecsegteti, a személy állandóan áthelyezi cselekedeteinek fontosságát a jutalomról és egyéni érzéseiről a Felső Erőre, arra a szintre ahonnan megkapja a Fényt.

A Fény az Adakozó. Amekkora mértékben a személy visszautasítani élvezet iránti vágyát, és képes átváltani az Adakozó oldalára, annál nagyobba tartja azt a parancsolatot amelyet most teljesít.

Ennél fogva amikor a személy felfogja a Felső Erő hatalmasságát, fontosságát, a Fény hatalmasságát, ezáltal meghatározza saját állapotát, hogy vajon az “bűn”, vagy “parancsolat”, valamit annak mértékét is.

hzs

27 dec 2010

Gyakorlás a Teremtő felügyelete alatt

Kérdés:

Állandóan belső zavarok vannak jelen az oldalunkon, a Fáraó mely arra késztet minket hogy elfeledkezzünk a Teremtőről. Hogyan kűzdhetünk ellene?

Válaszom:

Szeretnünk kell a zavarokat! Azaz gyűlölnünk kell őket, de szeretettel! Ez olyan mintha felfedeznénk egy betegséget, és egyrészről örülünk hogy felfedeztük azt, míg másrészről gyűlöljük a betegséget magát.

Bármilyen zavar a Teremtő hírnöke, arra szánva hogy irányítson minket, megformáljon minket, hogy minket rendbe szedjen, és hogy nekünk egy meghatározott alakot adjon. Minden csak attól az Egy Erőtől származik, mely Jó mely csak Jót cselekszik. Ennél fogva amennyiben én most bármilyen rossz választ kapok, rossz reakciót, vagy a szív elnehezülését, akkor még ha én nem is szeretem azt, legalább örömmel kell hogy mindazt üdvözöljem.

Mégis nem szabad, hogy mi elmerüljünk ezen zavarokon belül, hanem inkább föléjük kell, hogy emelkedjünk. Mindegyiket segítségként kell, hogy elfogadjuk.

Hogyan másként cselekedhetnénk? Képzeljük el, hogy atléták vagyunk, és egy edző áll mellettünk, aki azt mondja, hogy tíz alkalommal fel kell ugorjunk. De mi elkezdünk ellenkezni, és vitázni, hogy nem akarunk ugrani.

Akkor az edző még több gyakorlatot ad nekünk és mi megint visszautasítjuk azok elvégzését. Azt gondoljuk hogy egy ilyen atléta bármilyen eredményt is elérhet? Pedig mi is pontosan így viselkedünk.

hzs

17 dec 2010

Mi az üdvözülés számomra?

Írva van, hogy a személy mely kinyit egy Kabbala könyvet az meg akarja menteni életét, lelkét. Ő élete értelméről kérdez kérdéseket, és annak értelmére tekint, meg akarván menekülni attól az ürességtől, mely még a halálnál is rosszabb. Mi látjuk hogy az egész emberiség egyre közelebb kerül ehhez az állapothoz.

Amikor a személy felkiált a korrekcióért szíve mélyéről, akkor mit is jelent ez a korrekció számára? Ez a teljes probléma: vajon a személy megfelelően képzeli-e el azt az üdvözülést amit kér? Mindannak a jelentése az-e számára, hogy fölé emelkedhessen önzőségének, hogy egyesüljön a többiekkel, és az egész valósággal egyetlen egésszé? Vajon megérti-e hogy többé nem használhatja fel megszerző vágyait, edényeit? Megkérdezi-e magától: Mi az értelme a megszerzés általi életnek, azáltal hogy mindent magamon belülre szívok be?

Amennyiben a személy valóban valami többet akar, akkor az csakis az adakozó vágyakon belül lehetséges, azokon az edényeken belül, melyek kifelé irányulnak. Akkor ez a felkiáltás azt jelenti: “Ments meg engem attól a vágytól, mely mindent maga felé vonz, és nem ad semmit!”

Amennyiben a személy szíve már kifelé irányul, amennyiben arra vágyik már, hogy kilépjen magából, hogy kapcsolatot létesítsen mindenkivel, és hogy ott találja meg életének érzetét, akkor szándéka már helyes, és akkor a Fény eljön és visszatéríti őt a Forráshoz.

hzs

17 dec 2010

A spirituális fejlődés: az embriótól a felnőtt személyig

Talmud Eser Sefirot (A Tíz Szfira Tanulmánya), 3. kötet, 8. rész: Az idő és tér a spiritualitásban a forma változására utal. Mivel a Parcuf csakis az egyesülések (Zivugim) sokaságán és az egymástól külünböző Fények áthatolásán keresztül fejlődik, melyek a Parcufot együtesen építik fel, ezeket úgy hívjuk mint a “méhen belüli fejlődés hónapjai”, vagy az embrió fejlődésének az időszaka, mely tarthat 7, 9 vagy 12 hónapig a Parcuf megformálásához szükséges Fény adagjai számának megfelelően.

Mi azokat a változásokat tanulmányozzuk, melyek a megszerzés iránti vágyban történnek, és ezen változásokat vagy megújulásokat számoljuk, és “hónapoknak” (Hodesh, hónap héberül, mely a Hidush megújulás szóból származik) nevezzük. Nincsen idő a spiritualitásban. Az idő azon változások számának megfelelően van meghatározva, mely változásokon nekünk keresztül kell mennünk, az óra mutatójának mozgása helyett, vagy valamilyen külső hatások változásai helyett. Amekkora mértékben megváltoztam, ez jelenti azt mennyi idő telt el. Ez az ahogy az idő meg van határozva a spiritualitásban.

Ennél fogva az embrió fejlődésének az időszaka azt jelenti, hogy én álllapotról állapotra megyek át (“átmegyek”, Over héberül az Ibur, embrió szóból származik). Nekem egy meghatározott számú változáson kell átmennem annak érdekében, hogy a Felsőn belül történő méhen belüli fejlődésből átlépjek a Rajta kívüli fejlődésbe.

Most én ugyancsak a Felsőben vagyok, és Ő fejleszt, nevel engem. A fejlődés ezen szakasza alatt nekem semmi behatásom nincsen azokra a folyamatokra melyeken áthaladok. Én változásokra vagyok kényszerítve ösztönök és mindenfajta erők által, melyeket én szenvedésként érzékelek, és ezáltal én ezeken a változásokon akaratom ellenére megyek át.

Ezek után jön a következő fázis: elkezdem érezni hogy van valami ok a változások mögött, hogy arra meg van a magasztosabb szükség, és hogy létezik egy Felső Erő, aki létrehozza mindezeket a változásokat bennem, azt kívánva, hogy én elkezdjem megismerni az irányítás rendszerét, az ok okozati fejlődést, és a teljes út kezdetét és célját. Ez az ahogy a teljes világ elkezd felébredni napjainkban.

Ezek után mi elérjük annak felismerését, hogy nekünk magunknak kell kiváltanunk a változásokat. Egy bizonyos állapottól kezdődően, nincs már olyan idő, melyet a Felső Erő változtat meg számunkra minket fejlődésre kényszerítve. Most már a Felső Erő csak Fényt ad számunkra, melyet mi gonosznak érzékelünk. Azonban ez nem teszi lehetővé számunkra a fejlődést, hanem csak azt, hogy elérjük annak megértését, hogy nekünk kell a fejlődést a Felsőtől követelnünk. Azaz nekünk most már magunknak részt kell vennünk a fejlődésben, és azt követelnünk kell.

A Felső Erő nem kényszerít engem arra, hogy a cselekedetet magam végezzem el, hanem csak azt akarja, hogy azt mi kérjük, követeljük, hogy és magam kérjem meg a Felső Erőt arra, hogy azt Ő végezze el. Az én követelésemnek kell középen állnia. Egyenlőre ezt a kérelmet a rossz érzés általi kiáltással, sírással kell kifejezzük.

Ezek után én tovább fejlődöm, és azt várják el tőlem, hogy ez a felkiáltás már a jóság felismeréséből származzon, amikor megértem, hogy mindez az én érdekeimet szolgálja. Bár lehet, hogy én rosszul érzem magam érzéseimen belül, én már megértem hogy mindaz jó fejlődésem szempontjából, mivel nekem a következő szintre kell emelkednem. És akkor a Felső Erő nem kívánja a sírásomat, felkiáltásomat többé, hanem a fejlődésemben való közreműködésemet kívánja. Ezt hívjuk partneri kapcsolatnak.

Ezek után mi elérjük azt az állapotot, amikor a Felső már egyátalán nem ébreszt fel engem, hanem nekem kell megkeressem a lehetőségeket hogy magamon belül felébredjek, környezetem felhasználásával. Nekem kell felébresztenem a Felső Erőt, hogy az cserében felébresszen engem, és akkor én beleegyezek az Ő cselekedetébe, és elmondom Neki, hogy Ő pontosan hogyan is cselekedjen. Ez olyan mintha én mindent megértenék, és én választom ki a lehető legjobb cselekedetet magam számára, és akkor a Felső Erő elvégzi azt.

Végül elérjük azt az állapotot, amikor én adom a Felső Erőnek az összes utasítást. Kezdetben, az út elején Ő végezte el az összes cselekedetet rajtam, kezdettől a végéig, az én tudatom, eszméletem nélkül. Én nem tudtam ki működik rajtam, mit is cselekszik az, és én hol is vagyok. De az út végén én határozok meg mindent az elejétől a végéig, és én csak felhasználom a Felső erejét.

A mi teljes útunk abból áll, hogy mi fokozatosan nagyobb függetlenséget, és képességet szerzünk meg, egyre hasonlóbbá válva a Felsővel, a Teremtővel.

hzs

17 dec 2010

Engedjük, hogy szívünk a Teremtő kapuján kopogtasson

Kérdés:

Hogyan legyek képes a korrekcióra gondolni melyet a Zohár Könyve hoz el számunkra, amikor olyan negatív érzelmeket érzek, mint gyűlölet?

Válaszom:

Az ima az amit a szívünk éppen érez. Amennyiben gyűlölet van a szívemben jelenleg, akkor az az én imám, “Én sérteni akarom ellenségemet”.

Annak érdekében, hogy megfelelően használjuk fel azt az erőt, mely a Zohár Könyvébe van elrejtve, amikor azt a csoporttal együtt olvassuk, nekem először is fel kell készítenem szívement, hogy az ugyanarra vágyjon, amire a Teremtő vágyik. A valóságban a Teremtő megválaszol minden imát, azaz a vágyakat szíveinkben. Ezért van az, hogy világunk ennyire rossz!

Azonban más részről, írva van, hogy Ő csak arra az imára válaszol, mely keresztül ment a “Könnyek Kapuján”. Szóval akkor valóban megválaszol minden egyes vágyat, még akár a kisbaba nyöszörgését, és a gonosztevő kérelmeit is?

Igen, mondják a Kabbalisták, akik felfedték kapcsolataink rendszerét a Teremtővel. A tolvaj, aki tekintetét valamilyen tárgyra emeli, vagy a bűnöző aki áldozatára leselkedik, és készen áll a gyilkolásra ugyancsak sikeres akar lenni, és az ő imájuk is el van fogadva. Végül is, mi a Végtelen Világ Malchut-jának a vágyairól beszélünk, és minden az alatt, beleértve a mi világunkat is ahhoz tartozik.

Miért van akkor az, hogy mi azt mondjuk hogy a vágy képes a Malchut-hoz felemelkedni, vagy nem képes oda felemelkedni? A lényeg az, hogy mi egy felosztást hozunk létre két típusú vágyra:

– Néhányan ugyanabba az irányba aspirálnak mint a Teremtő akarata. Ők egyesülnek a Felső vággyal, és azt bőségként érzékelik Felülről.

– Néhányan nem egyeznek meg a Teremtő akaratával. Ők ugyanazt a választ váltják ki Felülről, mint a pozitív vágyak, de ezek a válaszok a negatív vágyak által negatívan vannak érzékelve, mint egy negatív reakció. Ez korrigálja a személyt, őt egy hosszú, nehéz úton végig vezetve, mely a szenvedés útja, a rövid könnyű út helyett ahol vágyai egybeesnek a Teremtő vágyaival.

Ezért a legjobb számunkra, ha felkészülünk a megfelelő imára, és azt használjuk amikor mi a Zohár Könyvéhez fordulunk. A személy nem képes a leckén vágyak nélkül ülni. Így vagy úgy, vágyik valamire, és hogyha vágya fel van készítve előre, és az a megfelelő irányba aspirál, akkor gyorsan és könnyedén halad előre amint a Zohárt olvassa.

Emellett emlékeznünk kell arra is, hogy mi egy csoportban vagyunk, amely segít minket abban, hogy megerősítsük imánkat. Ezáltal amennyiben a személy gondolatai nem a célra irányulnak, akkor ő egy ellentétes poziciót foglal el a csoporttal szemben, és amit érez az egy negatív reakciónak érződik Felülről, vagy még annál is rosszabb.

Ennél fogva a mi teljes munkánk a leckére való felkészülésből áll, azaz a Zohár és más Kabbalisztikus könyvek olvasására. Amikor mi már a leckén vagyunk, nagyon nehéz megváltoztatni bármit is, mivel a személy szíve már egy bizonyos vágyra van hangolva.

Ezért ilyen fontos hogy milyen gondolatokkal megyünk aludni, és hogyan készülünk fel a leckére reggel. Ezek a pillanatok döntő szerepet játszanak. És nem szabad elfeledkeznünk a fizikai felkészülésről sem, hogy testünk ne essen szendergésbe.

Rabash a következőket írja a 36. cikkében: Írva van, “Ő aki meghallja az imát”. Miért mondja, hogy “ima” egyes számban? Vajon a Teremtő nem hall meg minden imát? A lényeg az, hogy nekünk csak egy imát kell mondanunk: hogy felemeljük a Shechinát (Istenséget) a porból.

A Shechinának a porból való felemeléséért való ima a Teremtő felfedezése étdekében szóló vágyat jelenti, az adakozás, és felebarát szeretet iránti tulajdonságát magamon belül annak érdekében, hogy én hasonlóvá váljak a Teremtőhöz ebben a tekintetben. Amennyiben mi mindannyian egy irányba állítjuk erőfeszítéseinket, akkor mi azon a kapun kopogtatunk mely mindenképpen megnyílik majd.

hzs

08 dec 2010

Én mindenkinek az érdekében kérek beleértve magunkat

Kérdés:

Mit tegyünk a gyakorlatban annak érdekében hogy megakadályozzunk természeti csapásokat, mint mostani az észak-Izraeli tűzeket?

Válaszom:

Az egyetlen dolog melyre szükségünk van az a közös szándék, gondolataink egysége. Szükségünk van arra, hogy barátaink a világ minden részén arra gondoljanak, hogy egymással való egységünk segít majd minket a világban történő katasztrófák megszüntetésében, beleértve az a szörnyű tűzet is ami most Izraelben tört ki.

Bele kell foglaljuk egyéni kérelmünket a teljes világ közös kérelemben, és egyesülnünk kell a teljes világ összes szenvedésével. Ez az egyetlen módja annak ahogy ez működik: amennyiben mindenkire gondolunk, akkor legvégül “magunkat” is hozzátehetjük a listához – de saját magamat egyénileg nem! Ez az egyetlen dolog mely segíthet.

Lehetetlen a katasztrófák vagy válságok ellen a régi módszerekkel harcolni, amennyiben mi a Felső Fénnyel találjuk magunkat szemben, mely ellenünk működik. Mi még mindig nem látjuk, hogy a gazdasági válság hogyan tér majd vissza, bár az emberek megpróbálták azt kioltani minden lehetséges eszközzel. Valójában az sokkal nagyobb erővel fog majd kitörni mint korábban. És ugyanez történik majd minden mással. Mi nem vagyunk képesek megbirkózni ezekkel a problémákkal a szokásos módszerek felhasználásával. Mi csak arra vagyunk képesek hogy azokat átmenetileg elnyomjuk, de azok később jóval erősebben térnek vissza.

A korrekció csak azáltal történhet meg hogy szíveinket közelebb hozzuk egymáshoz, csakis egységünkön keresztül. A világnak globálissá kell válnia. A rajtunk Felülről munkálkodó Erő körbevesz minket, lezárva minket minden oldalról és egy egységes globális erőként megjelenve. Ennél fogva egyre jobban érezzük hogy az emberiség egy organizmussá válik, ahol mindenki össze van kapcsolódva mindenki mással.

Mi még nem vagyunk képesek meglátni, hogy ezek a katasztrófák az emberiséget majd egységre kényszerítik. Most a világ minden részéről származó tűzoltók jönnek Izraelbe hogy segítsenek a tűz kioltásában, és holnap majd valami más történik egy másik helyszínen, és az egész világ oda siet majd, és aztán megint egy másik hely, és így tovább. Ilyen módon katasztrófákon keresztül a természet arra kényszerít majd minket hogy egységre lépjünk, és hogy megértsük hogy szükségünk van egymás segítségére.

A Természet egyre ellenségesebbé válik majd, és nem lesz időnk arra gondolni, hogyan harcoljunk egymással. Amennyiben nem egyezünk ebbe a jó úton, akkor a Teremtő majd erőszakkal vesz rá minket. A helyzet olyan súlyossá válik majd, hogy egyetlen nemzet sem lesz képes egyedül megbirkózni természeti katasztrófáival. Mindenkinek segítenie kell majd mindenkinek. És hirtelen mindenki megérti majd hogy egységben kell lenniük, egyébként egyszerűen nem leszünk képesek túlélni, fennmaradni.

Mindenki egységre lép majd a mindennapi fenyegetettség hatására. De miért kell megvárnunk mindezt, ha képesek vagyunk a jó úton is előre jutni?

hzs

06 dec 2010

A szándék az a Visszavert Fény

Aki figyel a leckére és nem érti, annak még másoknál is inkább a szándékra kell fókuszálni. Ehelyt, a szándékban minden világos és nem kell semmit magyarázni; ezt az embernek magának kell tisztáznia…Azt, hogy mit is akar pontosan. HA a vágyad nem tűnik megfelelőnek a szellemiségben, a Felső Fény az befolyásolni fog a tanulás közben s fokozatosan átalakít megfelelőre. Fontos, hogy próbáld meg újra meg újra a szándékaidat tisztázni., elemezni.

Az erőfeszítés nem a tanulásba vagy a megértésbe kell áramoljon, hanem a szándékba: miért tanulok, mi célból, s mit akarok ettől? HA teljesen tévesek is a belső leltáraink, az se baj. HA aktiválod a szándékot, a Fény befolyásolja. A Fény nem érinti a vágyat, csak a szándékot (ami egós:  akkor is, ha vágyunk az altruistává alakulásra), mert világokon át érkezik fentről, s már egy szándékba öltözik: a Visszavert Fénybe.

Tehát a Felső erő Fényét kizárólag akkor kapjuk meg, ha a megszűrt vágyak szándékával Visszavert Fénnyé alakítjuk.

Nincs választásunk: minden a szándék aktiválásán, működtetésén múlik. Ha tévesek is, mint egy értetlen kisbabáé, az se baj. Fontos, hogy a felső fények legyen mit kijavítania!

kgy

03 dec 2010

A pohár a Fény kimerésére

Kérdés:

Hogyan vagyok képes megtartani a megfelelő szándékot a lecke alatt? Azáltal, hogy inkább a kölcsönös garanciára gondolok, vagy azáltal hogy megpróbálom kielemezni miről olvasunk?

Válaszom:

Képzeljük el hogy egy autót vezetünk. Mi az amire leginkább odafigyelsz? Arra hogyan nyomjad a gázpedált, vagy hogyan tartsad, irányítsad a kormánykereket? Ha gondolkoznod kell a válaszon, az megijeszt engem, és nem ülök be melléd.

Nyilvánvalóan a kulcs az a kormány kerék forgatása. Ez amit úgy nevezünk, hogy “szándék”. A szándék az irány amely felé haladunk. Amikor az irány helyes, akkor elkezdem nyomni a gázpedált, hogy növeljem vagy csökkentsem a sebességet ahogy azt a forgalom megengedi.

Más szóval én csak akkor nyomom tövig a gázpedált, miután kiválasztottam a megfelelő irányt. Egyébként legjobb ha el sem kezdek vezetni és inkább helyben maradok, hogy megakadáloyzzam hogy rossz irányba menjek. Ez az ahogy biztosítanunk kell a megfelelő irányt, és amekkor mértékben mi megbizonyosodtunk az irány helyességéről, akkor lenyomhatjuk a gázpedált, és növelhetjük a sebességet.

A személy úgy van megtervezve, hogy állandóan saját hasznát lesi, és a lecke alatt három lehetőség áll fenn erre: 1. többet akarok megérteni, 2. többet akarok érezni, 3. többet akarok elérni. Ez a három haszon nem tartozik egymáshoz, mivel én a korporeális vágyon belül érzek, a korporeális értelmemmel értelmezek, de a spirituális edényben (Kli) érek el, értek meg igazából.

Más szóval a tapasztalat és megértés az önző vágyon belül jelenik meg, de a elérés az csakis a forma azonosságának törvénye alapján válik lehetővé, azaz az “adakozás” szándékán keresztül. Ez a szándék az én elsődleges gondom.

Ennél fogva nem törődöm azzal hogy mit is értek meg, mit is érzek. A kulcs az hogy megszerezzük az adakozás iránti edényt (Kli), vágyat, a szándékot ami valami spirituális “az adakozás érdekében”. Mindenek előtt én azzal törődöm, hol találjam meg a spiritualitást.

A bölcsek azt mondják, hogy a Fény az állandóan jelen van, annyit vehetünk magunkhoz amennyit csak akarunk. Azonban milyen edényt tudunk ehhez az óceánhoz vinni, hogy adakozást merítsünk belőle? Nekünk valamilyen fajta adakozó edényre van szükségünk, valamilyen befogadóedény, akár csak egy apró pohár. Ez a hely ahova mi megkaphatjuk a Fényt az amire nekünk gondolnunk kell.

hzs

01 dec 2010

A pont mely Teremtővé válik

Kérdés:

Hogyha Nincsen más a Teremtőn kívül, és én nem létezem, akkor hogyan kérhetem a Teremtőtől azt hogy olyanná váljak, mint Ő?

Válaszom:

Mi pontosan azért kérjük, hogy olyanná váljunk mint a Teremtő, mivel mi nem létezünk, és minden csak Ő maga. Ennek eredményeképpen mi ugyancsak felfedezzük majd a mi “énünk” pontját. Mi csak egyetlen független ponttal rendelkezünk, a szívben található pont, melyet Ő adott nekünk, hogy mi elkezdjük függetlenségünk építését azzal.

A mi függetlenségünk pontosan abból áll, hogy a Teremtőtől azt kérjük, hogy Ő tegyen minket hasonlóvá magához. Amikor mi elkezdünk kérni, elkezdjük követelni hogy Őhozzá hasonlóvá váljunk, hogy az Ő erejével rendelkezzünk, akkor mindaz amit megkapunk Tőle, az a mi számlánkra íródik. Végül is mi gyűjtöttük be ezt a vágyat és valósítottuk azt meg. Ez lesz a mi “énünk”. És az összes korporelis vágyaink és tulajdonságaink nem számítanak egyátalán, mintha azok nem is léteznének.

Kérdés folytatva:

De annak érdekében, hogy a Felső Erő segítségét kérjem, nekem tudnom kell ki is Ő. Hogyan építem fel a Teremtő képmását, amelyhez fordulnom kell, magamon belül?

Válaszom:

A Teremtő képmása a kérdéseinkkel, követeléseinkkel és ellentmondásainkkal épül fel. Ez a forma ellentétes a Teremtővel, és az Ő képmása azon belül jelenik meg fokozatosan.

hzs

18 nov 2010

Kérd meg a Teremtő hogy tegye azt meg!

Mi elfelejtjük, hogy semmi mást nem kell tennünk, mint hogy a Teremtőt kérjük meg arra, hogy cselekedjen! Ehelyett arra gondolunk, hogyan kell nekem szívemet arra erőszakolni, hogy nyíljon meg, hogy én hogyan kapcsolódjak a többiekkel, vagy hogy a többiek hogyan képesek hozzám kapcsolódni. Azonban nekünk egyátalán nem kell erre gondolnunk! Mi önző elménken belül képzeljük el a kapcsolatot, azonban az egyátalán nem olyan mint ahogy azt mi elképzeljük!

Ez a Felső Világnak a szintje: mi egy új valóságot fedezünk fel! Nekünk csak kérnünk kell, és ennyi az egész! Mi azt tanuljuk, hogy minden a kérés következtében történik. Mi imát emelünk, a MAN-t, és azért cserébe érkezik a MAD, a Körbevevő Fény, és az korrigál mindent, míg mi egyszerűen jelen vagyunk a korrekció közben. Minden Felülről jön, és a mi részünkről csak a kérelem, a követelés és az aspiráció szükséges.

A probléma ezen a ponton található: Vajon a Teremtőhöz fordulunk-e, vagy mindent megpróbálunk függetlenül elvégezni? Ez az a pont ahol a hibát követjük el, és megragadunk akár évekig, képtelenek lévén az irányt akár egy kicsit is megváltoztatni, azt megérteni hogy semmi más nem létezik ezen a kérelmen, követelésen kívül!

Annak érdekében, hogy elérjük ezt a követelést erőfeszítéseket kell végeznünk, de azok az erőfeszítések mind csak a kérelemnek az érdekében történnek. Hogyha mi megpróbálunk függetlenül valamilyen szociális rendszert építeni szeretetre barátságra építve, akkor az egy hosszadalmas folyamat lesz mely előbb utóbb elvezet minket annak megértéséhez hogy mi egyre eltávolodunk a céltól, hogy mi nem vagyunk őszinték, hogy mi gyűlöljük egymást, és nem kerülünk közelebb az egységhez.

A Kabbalának minket egy nagyon precíz analízishez kell vezetnie: Ne próbáljunk összekapcsolódni egy másik személlyel, mi képtelenek vagyunk minderre, mi önzőek vagyunk csakúgy mint a másik személy. Csak a Felső Fény képes mindezt létrehozni, annak kell megjelennie és minket összeolvasztania – csakis annak!

Ennél fogva ne keressük a kapcsolatot egymással mivel írva van “férj, feleség és a Shechina (Istenség) közöttük”, azaz létezem én, a barátom, és a Teremtő közöttünk. “Az aki békét köt a Felső Világban, békét köt bennünk” (Oseh Shalom BeMromav, Hu Yaseh Shalom Aleinu).

Bármikor amikor mi a minket összekötő erő nélkül fordulunk egymáshoz, az egy hibás cím, cél. Amikor mi összeölelkezünk, mi nem akarunk ölelkezni, vagy azt ennek a világnak a szintjén tesszük. Vajon valóban szeretetet, egységet vagy barátságot követelünk egymástól? Mindez csak ennek a világnak a szintjén történik. Ki képes közülünk a másik kezese, garantora lenni, vagy akát magáért kezeskedni? Honnan lenne erőnk minderre? Mi csak aspirálni tudunk egymásért a Felső Erőn keresztől, aki kitölti a tereket közöttünk.

Amennyiben mi azt követeljük Tőle, hogy töltse ki az ürességet, hogy minket összekapcsoljon egymással, és hogy állandóan jelen legyen közöttünk, akkor az megtörténik majd, és ráadásul könnyedén történik majd meg. A Kabbala tudománya arra hivatott hogy elhozza nekünk ezt a helyes attitűdöt, miközben mi állandóan elszaladunk attól, megmaradva önző alaptermészetünkön belül.

Ne felejtsük el, hogy “Nincsen más Rajta kívül”! A Teremtő hajtja végre a cselekedetet, de annak érdekében, hogy az megtörténjen nekünk meg kell előznünk az Ő cselekedetét vágyunkkal. Ezt hívjuk úgy, hogy “szövetség létrehozása”, ahol mi egyezményt írunk alá a Teremtővel: mi követelünk, és Ő végrehajt.

Ez hasonló ahhoz ahogy kis gyerekek sétálnak, és vonszolják a felnőttet maguk mögött, és mi is így vonzzuk magunkra a Felső Erőt, hogy az korrigálja azt a természetet amit Ő teremtett, és akkor mi azonossá válhatunk a Teremtővel. Mi nem vagyunk képesek megszerezni a kölcsönös garanciát vagy akár csak vágyni arra. Ahogyan mi elkezdünk egységről beszélni, emlékeznünk kell: “Izrael, a Fény és a Teremtő az egy”. Én magam, a felebarátom és a Teremtő közöttünk, csak a hármunk együttesen lesz képes elérni a valódi kiegyezést és tökéletességet.

Pontosan a csoporton belüli egység iránti aspiráció visz majd el minket annak felfedezéséhez, hogy a Teremtőhöz kell fordulnunk segítségért.

hzs

15 nov 2010

67 queries in 0,211 seconds.