Kérdés:

Miért olyan fontos az olvasás sebessége a Zohár tanulása alatt, és miben különbözik ez más Kabbalista szövegektől?

Válaszom:

Miközben a Zohárt olvassuk, megpróbáljuk a helyes sebességet megválasztani, mert egy benyomást akarunk megkapni a szöveg általános olvasásából. Hasonló ez egy kisbabához, akihez beszélünk, de nem érti meg, hogy miről van szó. Ezzel ellentétben, mi egy olyan szöveget olvasunk, amit nem értünk; de még mindig megpróbálhatjuk kitalálni, hogy mit jelent minden egyes szó. Viszont egy gyermeknek nemcsak a szavak hiányoznak, de a cselekedetek is, amiket azok leírnak.

Ebben az esetben, mi az értelme egyáltalán beszélni hozzá? A tény az, hogy ha nem ezt tesszük vele, nem fog felnőni. És akkor beszélünk vele egy nyelven, amit nem ért meg, olyan dolgokról, amit nem ért meg, és egy olyan világról beszélünk neki, ami teljesen el van zárva tőle, de ha elmagyarázzuk neki, akkor elkezd dolgozni a gyerekben, és felébreszti a megértését és a reakciókat.

Kiderül, hogy a cselekedeteink a gyerekekkel a földi felneveléskor teljesen megegyeznek a Fény hatásával a spirituális felnevelődéskor. Más szavakkal, a Felső Fény nevelése teljesen természetes.

Amikor egy kisbaba elkezd megismételni dolgokat amit mondunk vagy teszünk, azt helytelenül mondja és teszi meg. Mégis megértjük, hogy így kell lennie, és ilyen módon növekedik. Ez pontosan olyan, ahogyan a spiritualitásban is fejlődünk. Ennélfogva engedni kell, hogy a Zohár könyve és a Fény hatással legyen ránk és mintázzon bennünket, ahogyan a Teremtővel tesz minket egyenlővé.

Ez a természetes útja az új világba való belépésnek. Nem vagyunk tudatában a folyamatnak, ami gyerekként történik velünk, mert érzelmeken és értelmen keresztül nevelnek minket a felnőttek, olyan nyelven, amit megértünk, miközben beolvasztjuk és felhalmozzuk a tudást.

Ezért olvassuk a Zohárt. Arra való tekintet nélkül, hogy mennyit értünk meg vagy érzünk belőle, egy csodálatos erőként dolgozik bennünk (Szegula). Ez ugyanaz a csodálatos erő, ami a fizikai életünk során működik bennünk, mikor felneveljük a gyermekeinket. Egy csodának tűnik számunkra, de teljesen természetes és  mindennapos dolog.

A Zohárban,  „ HYPERLINK “http://www.kabbalah.info/files/public/zohar11.doc” t “_blank” Bamidbar (a Vadonban)” fejezet, 36-os rész:  …a dél a Heszed, és megragadja a keletet, és függ rajta, mint egy ág a gyökerén. Ez azét van így, mert a rejtett Daat a Nap kezdete, aminek az esszenciája a Tifferet, aminek a neve „nap” keleten. De a megemelkedésével a Jud-Hejből Daat lesz. A Daat kezdetén a felső AVIban egy győkér azért készül, hogy közzé tegye a Heszedet, amivel a felső AVI párosodik, és kicsalja a Heszedet (Szeretet és Könyörület).

Kivonatoznunk kell a korrekciót és az orvosságot minden szóból a Zohárban. A Fény átalakítja a tulajdonságainkat a forrásának megfelelően. Ennek kell a hozzáállásunknak lennie olvasás közben. Másfelől, meg kell próbálnunk tisztábban megérteni, mit olvasunk. Minden az első HaVaJaH-ból  (Jud-Hej-Vav-Hej) ered, A Közvetlen Fény négy állapotának alapvető szerkezete és minden ezekbe az állapotokba öltözik: a négy betű, a három vonal, és a Malhut ami tőlük kap. Minden ebből a kapcsolatból jön.

Először is, vágynunk kell arra, hogy korrigáljuk a törést magunkban, és minden pillanat és minden szó a Zohárból úgy hatoljon belénk, mint egy balzsam, vagy egy gyógyító orvosság. Végül is, a Tórát úgy teremtették, mint „fűszert” a vágynak, egy orvosságot a korrekcióért. Amikor össze akarok kapcsolódni a szöveggel, hogy feltárjam, felnyílik és egészként kapcsolódik össze velem.

A Kabbala tudománya alaposan beszél a szándékokról: mire kell gondolnunk, törekednünk és vágynunk. Viszont a gyakorlatban a törés korrekciója a gyökerünkben van, a törés, ami a gyökérben történt sok lélekdarabra. Így a korrekció a lelkek egyesítéséből áll. Ez a legfontosabb szándék, aminek minden cselekedetünkben jelen kell, hogy legyen.

Ezzel a szándékkal, a valóságunk felfogása meg fog változni, az élet, evilág, a spirituális világ, a Teremtő, önmagunk és a környezetünk felé tanúsított hozzáállásunkkal együtt. A legfontosabb dolog, hogy vágyjunk az egyesülésre, hogy összekapcsolódjunk egymással, amikor a kapcsolat korrigálásán keresztül közöttünk az elutasításból és a gyűlöletből, agy egységre és a szeretetre változunk, és a Teremtő fel tud tárulni ebben a kapcsolatban.

Ennek kell lennie a fő szándéknak a Zohár könyvének tanulása közben, mert ez erőt ad hozzá, hogy tényleg korrigáljuk a törést bennünk.

Nemsokára a Kabbala tudományára nagy igény fog megjelenni, mert enélkül egy ember képtelen túlélni egy teljesen globális világban. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nincsenek vágyaink vagy minőségeink, amik kapcsolódnak ahhoz a világhoz, ami jelenleg feltárul nekünk.

A Fény a Zohár könyvéből megteremti az érzetét, és megértését a globális egységünknek. Ebből egy lehetőséget kapunk, hogy megértsük ezt a világot, hogy helyesen lássunk a mátrixon keresztül, amit a Fény teremt bennünk. És akkor vágyunk a természet erejére, ami most tárul fel előttünk a globális világban, hogy ugyanilyen módon kezeljen minket, és tegyen minket érdemessé rá. Azt szeretnénk, hogy a belső rendszerünk legyen hasonló a természet rendszeréhez, ami körülvesz minket.

Ezt megelőzően mindig úgy tűnt, hogy a természet felett állok, és én irányítom azt. Viszont most megértem, hogy ez nincs így, és egységre akarok lépni a természettel, ami globális, integrált, hatalmas, egész és tökéletes. Ezt az integrált erejét szeretném használni, az egységét. Most már látom, hogy én vagyok az egyetlen romlott rész, az egyetlen rész, ami nem integrált. Csak az egóm választ el a természettől.

Tehát hagyjuk, hogy a természet ereje lerombolja az egoizmusomat, és tegye lehetővé, hogy együtt legyek a többiekkel! Ebben látom a megváltásomat!

Úgy tűnhet, hogy élvezetesebb a Zohárt csendesen, erőfeszítés nélkül olvasni. De muszály a szándékot követelnünk minden egyes szóra, és ez nem egyszerű. Nem szabad abban belemennünk, hogy egszerűen olvassuk a Zohárt, és a szavak csak “átfolynak” rajtunk. Hanem minden egyes szónak lehetőségnek kell lennie arra, hogy “behatoljunk” a szövegbe, a szó egy bejáratot adva nekünk ehhez.

Ahogy én olvasok, minden egyes szót úgy kell lássak, mint egy lehetőséget arra, hogy megtöltsem magam a szándékkal, egységgel és kapcsolattal. Meg kell, hogy értsem, minden egyes szó csak hozzáad ehhez a kapcsolathoz.

Ez az egyetlen módja annak, ahogy a Zohárt kell olvassuk. És akkor a Fény jön majd, és egyesíti a két ellentétes tulajdonságot, Ábrahámot és Izsákot, valamint mindent ami bennük és közöttük foglaltatik, a középső vonal tulajdonságába, melyet Jákobnak, és Izraelnek nevezünk.

A Zohár Könyvének csodálatos tulajdonsága pontosan a középső vonal, mely egyesíti a jót és gonoszat egymással. És pontosan az ő megfelelő kapcsolatukban fedezhetjük fel a Teremtőt, mindennek a forrását.

hzs

Kérdés:

Úgy éljük az életünket, hogy reménykedünk, és sosem érzünk örömöt. Mi fog történni, amikor megkapjuk az adakozás tulajdonságát? Képesek leszünk akkor örömöt érezni?

Válaszom:

Amikor az egoista szándékot adakozóvá változtatjuk, az idő megszűnik létezni. A lényege annak, hogy eltűnik az, hogy a spiritualitásban nem létezik múlt, jelen, vagy jövő. Az adakozás tulajdonságában létezve, nem érdekel minket az ok és az okozat. Örülünk az adakozás cselekedetének, amiben találjuk magunkat, és nincs szükségünk semmi másra. A lehetőség, hogy adakozhatunk, a mi jutalmunk.

De nem törődünk a cselekedeteink eredményével? Egy lehetőség az adakozásra, az eredmény. Ebből az okból kifolyólag, az idő fogalma eltűnik, és minden abszolút pihenőállapotban van.

Az egoizmus a jövőt ígéri nekünk, amíg a spiritualitásban nincs jövő; minden a jelenben történik. A jövő csak úgy érződik, hogy ha feltárom a jelenlegi adakozási hiányosságaimat, csak ha többet szeretnék adakozni és törekszem rá. Én, mintha a kis Végtelen Világból egy nagy felé tartanék.

Ez is csak mágián keresztül lehetséges, egoista vágyakon keresztül, amik segítenek nekem. Ők feltárják számomra a helyzetem hiányosságait, az adakozásom tisztátalanságát.

cst

Az egész életünk egy varázslat, egy nagy megtévesztés. Az egoista vágy folyamatosan manipulál minket, arra kényszerítve, hogy dolgozzunk neki. Mindeközben, szerelmesek vagyunk ebbe a tisztátalan vágyba, és valójában vágyunk rá, hogy becsapjon minket.

Hazudik nekünk az utunk végéről, örömöt ígér nekünk, és Fényt ha odaérünk. És útközben úgy tűnik, hogy kapunk valamiféle élvezetet. Bár nincs másunk, mint üres ígéreteink, élvezzük őket. Arra gondolunk, hogy mit fogunk nyerni, és érezni kezdjük, mintha jelenleg birtokolnánk azt. Öröm szikráit adja ez nekünk, és reményt ad.

Viszont nincs Fény ezek mögött a szikrák mögött, mert a Fény nem ereszkedik le a Pársza alá, a határ alá, ami az Acilut világát elválasztja. A Fény onnan ragyog nekünk és felébreszti ezeket a szikrákat, hogy reménykedjünk benne, hogy meg fogjuk kapni a Fényt. És ez az egész életünk során így történik.

Bár mindig elszáll az illúziónk, és sosem látunk Fényt, csak a szikrákat, nincs más választásunk, mint keresni őket, hogy élvezetet érezzünk. Úgy reméljük, jobban fogjuk érezni magunkat, ha kicsit több pénzt keresünk, híresebbek leszünk, hatalmunk lesz, ételünk lesz, vagy szexet kapunk. És így mindig az úton vagyunk, minden reményünkkel, ami a jövő felé irányul. De a pillanatban, amikor a Fénynek le kellene jönnie a szikrába, nem jön, és minden azonnal eltűnik.

Ebből áll az egoista vágy munkája: öröm ígéreteivel vonz minket, folyamatos vágyat kelt bennünk, hogy az úton legyünk, arra gondolva, hogy élvezzük azt. De sosem érünk el valódi boldogságot. Csak csalódást érünk el és minden eltűnik.

Az anyagi világban egy ember teljes élete a jövő felé irányuló reményekből áll, és ő ezt úgy értelmezi, hogy ez a boldogság. Hisz benne, hogy mindenféle egoista öröm rá vár, és próbál nem gondolni a sötétségre és a halálra, ami rá vár.

Viszont a ma emberisége, egy olyan szintre ért, hogy elkezdheti megérteni az egoista ígéretek megalapozatlanságát. De ebben az esetben, mit tegyünk? Végül is, nem tudunk csupán a reményre alapozva élni tovább! Nem hiszünk már a szocializmusban, vagy a csodálatos jövőben, ahol mindenki boldog lesz.

Ennek eredményeképpen, depresszió és kiábrándultság lesz az általános jelenség: mégis élnünk kell valahogy. Emiatt az emberek még többet hazudnak maguknak. Szabadon sétálnak egy részeg bódulatba, hogy a hitre kényszerítsék magukat. Az összes tömegmédium csatorna ennek érdekében dolgozik; ez egy világméretű varázslat, amit a társadalom tart fenn. Ez addig fog tartani, amíg a hazugság egy törésponthoz nem ér, és azon túl képtelenség lesz tovább folytatni azt.