Kérdés:

Milyen belső átalakulásokat tapasztalhatok a Zohár tanulása alatt, és hogyan tudom magamat a Fény felé jobban felnyitni?

Válaszom:

A legjobb mód, hogy leteszteljük, hogyan gyakorol hatást rajtunk a Zohár az, hogy megvizsgáljuk, mennyire vagyunk készek egységre lépni mindenkivel, hogy együtt az Acilut világ Malhutja legyünk. Ez a feltétele a Reformáló Fény megkapásának.

A Tóra feltárulásának a Sinai hegynél az egy emberré válás a feltétele egy szívvel. A spiritualitás feltétele, az olyan, mintha testvérek lennénk, akik együtt ülnek. „Az ülés” azt jelenti, hogy a személy lenullázza önmagát, és kész együtt lenni mindenkivel. Az emberek különböző magasságban állhatnak. Az ülő emberek egyenlők.

Ennélfogva a Zohár tanulása után pár héttel vagy hónappal, egy személy azt érzi, hogy a hozzáállása a másokkal való összekapcsolódásra megváltozik; ha azt érzi, hogy többet szeretne hallgatni, és egy biztos egységre való hajlam jelenik meg benne; ha feltárja az egység fontosságát, ha elkezdi érezni, hogy valójában minden működik így, és kész elfogadni ezt, ez az előrelépés jele, a mutatója annak, hogy a Fény dolgozik rajta.

A spirituális haladást csak az határozza meg, mennyire vagyunk hajlandóak más lelkekkel egységre lépni. Ez a teszt. Más egyébnek nincs kapcsolata a Kabbala tudományával, vagy a cél felé jutással.

Az elérendő cél az egyesülés. A különbség köztünk, és a végtelen világ között az, hogy az utóbbiban, mi teljesen, határtalanul össze vagyunk kapcsolódva. Minden állomást a Végtelenség útján az egymással való összekapcsolódásunk határoz meg. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatnak 125 fokozata van, amik növekedve tömörebbek és közelebbi helyzetek.

Ennélfogva egy ember csak úgy tudja meghatározni a haladását, hogy mennyire áll készen másokkal egységre lépni. Minden egyéb teszt teljesen hibás; minden más az egoista  tulajdonságokban történik.

A mozgásunk a spiritualitás felé szintén egoista. Szeretnénk elérni a spiritualitást, hogy egyesüljünk másokkal azért, hogy elérjük a célt. Viszont ez a szándékban, a Lo Lismában (nem adakozás) történik. Mi már megértjük, hogy el kell engednünk az egónkat, hogy valami magasztosabbat érdemeljünk ki. Addig, az egoizmus motivál minket, így már a cél felé sodor minket.

cst

Az, hogy a Végtelen Fénnyel legyünk betöltekezve, csak a kapcsolatunktól függ. Emiatt mielőtt elkezdjük olvasni a Zohárt, el kell képzelnünk, hogy a szívben található pontjaink csatlakoznak egymással egy lélekké és összeolvadnak a Teremtővel, az Eggyel. És ezt megtéve, az egyetlen dolog, ami megmarad: Ő és au Ő neve, mint egy egységes egész. Nem látunk fizikai testeket, csak a személyes törekvést a Teremtő felé, ami az egyetlen vágyhoz köt minket. Ha így kapcsolódnánk egymáshoz, megtapasztalnánk a Végtelen Világ Fényét közöttünk.

Minél közelebb jövünk egymáshoz a kapcsolatunkban, annál magasabbra jutunk a spirituális világban. Ez azért van, mert nincs fent és lent itt. Ezek csak az adakozás tulajdonságához való hozzáállásunk mutatói.

Most fel kell fedeznünk, hogy minden az egy közös vágyban történik, és nincs más ezen kívül. Az egyetlen dolog ami létezik az a Végtelen Világ Malhutja, ami világokra, Szfirákra, Parcufokra és különféle állapotokra oszlik szét. De mindezek a dolgok ugyanazon a helyen, ugyanabban a vágyban helyezkednek el. A Zohár ennek a vágynak a feltárásával foglalkozik, míg mi szeretnénk hozzá kapcsolódni és elképzelni mi történik benne.

A mások vágyaihoz kapcsolódás nem azt jelenti, hogy ezekhez az emberekhez gúzsba kötő kötelékek kötnek. Inkább megtestesítem és magamhoz ölelem a vágyaikat, mint a magamét, és én leszek a Végtelen Világ Malhutja.

Ez olyan, mint egy anya, aki megkapja a gyereke vágyait, amikor fizikailag benne van, ameddig meg nem születik. A társaink vágyainak ilyen felfogása az, amikor nem teszel különbséget a saját és az ő vágyai között, ezt úgy hívjuk „Szereted a másikat, mint önmagadat”.

Arra való tekintet nélkül, hogy megértjük-e a Zohárt vagy sem, vágynunk kell a Korrekció Fényére, hogy ránk ragyogjon a tanulás alatt, és várjunk csodát, ami a hatására fog történni. Egy csoda azt jelenti, hogy nincs kapcsolat az olvasás eredménye, és aközött, hogy mit olvasok most, mit értek meg és mit érzek.  Nincs logikus kapcsolat a cselekedetem és az eredménye között, mert a kapcsolat el van zárva.

Végtelenül sokáig tudnánk arról beszélni, hogy a Zohár egy Felső Rendszer, ami Fényt hoz nekünk, és mi aktivizáljuk azt a vágyunkkal, ugyanúgy ahogyan egy kisbaba erőfeszítéseket tesz ebben a világban és felnő anélkül, hogy megértené hogyan nő fel. Mindazonáltal, fokozatosan lesz felnőtt, és válik személlyé. Viszont mindegy mennyit beszélünk erről, nem tudja elmagyarázni a csoda lényegét, ami történik.

Azt képzelhetem, hogy már a spirituális világban vagyok és csak nem érzem ezt. El tudom képzelni, hogy a valóság egyesült, és hagyhatom, hogy hatást gyakoroljon rám, mint egy kisbaba, aki nem érti mit csinál. Mégis vannak olyan kapcsolatok és hatások rajtam, amit nem vagyok képes szavakban megfogalmazni. Mindössze annyi dolgunk van, hogy bevegyük azt, mint egy gyógyszert.

Írva van, hogy a Teremtő megteremtette az egoista vágyat az emberben, és megteremtette a Tórát, mint egy „fűszert” (Tavlin) a számára. A Tóra eszköz az egoista vágy kijavítására, mert Fény van benne. Főszerek, mint a só, bors, és mustár, nem alkalmasak a saját magukban történő fogyasztásra, de amikor az egoista vágyunkkal kombináljuk, a természetünkkel, kívánatossá válnak és beteljesedést hoznak.

Ugyanígy  lehetetlen az egoista természetünket használni, mert az örömteli beteljesedés helyett csak keserűséget hoz nekünk. Ezért kell kapcsolnunk a vágyat a szándékkal: és akkor az életünk örök és tökéletes lesz a Tóra Fényében.

Ameddig nem tudjuk ezt a két összetevőt helyesen használni, szenvedni fogunk az egoizmusunktól, és annak „fűszerétől”. Ezt az Állapotot Lismának nevezik; ez a felkészülés ideje, mielőtt az étel és a fűszerek helyesen, örömtelien nem kapcsolódnak össze bennünk. Mi mindig több fűszert adunk az ételhez, és megkóstoljuk, mennyire jó az számunkra; így a középső vonalon enni tudunk és élvezni azt.

Viszont ameddig még nem értük el ezt a csodálatos eredményt, türelmesen várnunk kell az „ételre”, hogy megfőjön, és a „fűszerrel” összekeveredjen. Ekkor örömteli íze lesz a tanulásunknak. Így a Zohár könyve valójában a finom és egészséges ételről szól.

Nemrég rengeteg olyan kérdést és panaszt kaptam, hogy miért kezdtük el tanulni a Zohárt ha nem értünk belőle semmit! Mások másfelől írják, hogy „Ha a Zohár elhozza a Körülölelő Fényt, miért nem kezdtük korábban tanulni? Miért kellett elvesztegetnünk annyi évet?”

Azok, akik több éve tanulnak velünk, és most kezdték tanulni a Zohár könyvét érzik, hogy nem tudtak volna ennek hamarabb nekikezdeni. Ebbe belefoglaltatik annak megértése is, hogy nincs választásunk, és hogy a Zohár nélkül képtelenek lennénk bármit elérni. A felkészülés megértést is magába foglal, ami arra irányul, hogy van egy különleges, csodálatos erő a Zohárban és csak ez képes segíteni nekünk. Végső soron, nem tudok egyedül, saját erőmből felmászni a hegyen; a z egyetlen dolog, ami ránk vár az, hogy várjuk fentről a megváltást.

Azért hogy egy ember elkezdje keresni a Reformáló Fényt, az illetőnek el kell veszítenie a hitét a saját erejében, és meglátnia, hogy egyedül képtelen bármi is elérni. Ahogyan írva van az egyiptomi rabszolgaságról: „És Izrael fiai sírtak munkájuk nyomán. ” Más szavakkal, kétségbeesetten emeljük fel a kezünket, és felismerjük, hogy már nem tudunk semmit tenni – mindent megpróbáltunk és semmi sem segít.

Ahhoz, hogy elérjünk erre a pontra, egy személynek idősnek és tapasztaltnak kell lennie; a felnőtté érése több év Kabbala tanulás során történik. Ezt az érzést nem ok nélkül kapja meg egy ember, és az évek nem vesztek kárba! Nagy haszon származik belőlük, és ez a haszon fel fog tárulni a számunkra.

Nem lettünk volna képesek a Zohár könyvét hamarabb tanulni. A tanulók egyszerűen képtelenek lettek volna tolerálni azt. Bár az új diákok látják, hogy az emberek, akik pár éve tanulnak, ki tudják nyitni a Zohárt és érezni tudják, hogy valóban megváltás árad belőle, ezeknek a diákoknak nincs meg még ugyanez az igényük. Ők ezt a könyvet teljesen érthetetlennek, száraznak, és nem megfelelőnek látják a kezdők számára. Valami olyat szeretnének, ami jobban logikus és érzelmes.

Viszont figyelembe kell vennünk a következő feltételt: A csoport nagy része évek óta az úton van, és olyan szinten tartanak, hogy szükségük van erre a könyvre. Abban a pillanatban, amikor ez a csoport olyan állapotot ér el, hogy végül megérti a Zohár könyvét, a Körülölelő Fény teljesíti a munkáját rajtuk, és mindüket a Mahszomon túlra emeli.

Tehát mi fog történni az újonnan érkezőkkel? Mindig lesznek újonnan érkezőink. A Korrekció teljes végéig, mindig lesznek olyanok, akik évek óta vannak az útjukon, és olyanok, akik csak most kezdik. Tehát mit tegyünk?

A pillanatban, amikor a tanulók többsége, akik most vezetnek, elkezdik tanulni a Zohár könyvét, ez lerövidíti az időt a többiek számára. Ha új tanulók csatlakoznak a többiektől, ezek az újonnan érkezettek ugrást tudnak tenni a fejlődésükben.

Ezt a gyermek példáján látjuk a mi világunkban. A gyermek beleszületik a világba, és hasznát élvezi az összes felkészülésnek, és erőfeszítésnek, amit a felnőttek világa előkészít a számára. Teljesen nincs tudatában annak, hogy ezek az előkészületek érte voltak, amikor újszülött születik, különleges gépek és szerkezetek gondoskodnak róla. Készen állnak a kisbabára: pelenkák, különleges ételek, és termékek és szolgáltatások sokasága. Közel a világ fele elkötelezett a gyermekek minden szükségletének kielégítése felé.

Egy gyermek a világban foglaltatik benne, és együtt nő a generációjával. Nem a kezdetektől kezdi, a 20.000 évvel ezelőtti állapotból. A szintjének egy modern generációjához csatlakozik, az ő fejlődési szintjükön az összes haladási feltétellel együtt. Ő rögtön a kortárs fokunkra érkezik, számítógépekkel, mobiltelefonnal és mp3-lejátszóval körülvéve. A legjobb dolgokat adjuk neki, amit képesek vagyunk megteremteni.

A spiritualitás pontosan ugyanígy működik. Amikor a „gyerekek” jönnek, amikor csak „megszületnek” és nincs semmijük, muszáj nekik mindent megadnunk ami a felnőtt diákjainktól származik.

Gyorsan beleolvadnak mindenbe, és még tőlünk is magasabbra nőnek.

Kérdés:

Miért van az, hogy a Zohár könyvének olvasása után zavarodottságot és nehézkességet érzek?

Válaszom:

Zavarodottság és nehézkesség sem nem jó sem nem rossz. Minden állapotot, mint egy kívánt kimenetet el kell fogadnunk.  Hiszen a Zohár az egy „gyógyszer”.

Vannak olyan gyógyszerek, amelyek stresszt okoznak a szervezetnek, mert kellemetlen reakciókat és mellékhatásokat okoznak. De mégis bevesszük őket, mert nincs más választásuk.  Ha szükségessé válnak, még olyan szélsőséges kezelésbe is részt veszük, mint besugárzás és kemoterápia, pedig ezeknek szignifikáns mellékhatásuk van.

Valójában minden orvosság méreg, és  nem véletlen, hogy a gyógyszer jelképe,az egy csésze egy kígyóval,  Az egyik hat a máikra a formák ekvivalenciájának szabálya szerint. Csak úgy mint a gonosz, amelyik bemutatja, hogy a mi önző vágyunk semlegesíthető és korrigálható egy másik méreg segítségével.

Ezért nem fontos, hogy egyszer felemelkedünk, amikor a Zohárt tanuljuk, másszor pedig  összezavarva érezzük magunkat. Minden állapotot úgy kell elfogadnunk, mint  orvosságot. Ha mindent megtettünk, amit tehettünk, akkor a kimenettel nem kell törődnünk.  Akár süllyedőben vagyunk, összezavarodtunk, képtelenek vagyunk bármit érezni, vagy ellenkezőleg megvilágosodtunk, nem számít.

Tudjuk, hogy el kell viselnünk minden dolgot, miután ezek am kezelés hatásai. Akkor növekszünk, ha használjuk őket. És aztán már nem figyelünk rájuk. Minden stimmelni fog.  Fontos dolog egy gyors átmenet az új állapotba, ez a haladás jele.

Kérdés:

A legutóbbi konvención láttam néhány tanulót, akik rossz hangulatban voltak és irritáltak voltak. Miért? Ez azon emberek jele, akik gyölöletet éreznek a szeretet helyett?

Válaszom:

A Zohár azt mondja,  hogy amikor Simon rabbi tanítványai felkészültek a tanulásra, egymás iránti utálatukat elrejtették, és a szeretet útját keresték az utálat felett. Ez a szeretet az eredménye annak, amit a tanulástól vártak (lásd a Zohár „Ki Tissa” (amikor ezt teszed) fejezet 54. bekezdés és  „Aharei Mot”(halál után) 65.   bekezdés)  És valóban  a Kabbalista szövegek által tartalmazott csodálatos erő hozta meg nekik a szeretet a kezdeti természetes utálatuk felett. Ráadásul az utálat nem véletlenül jutott el hozzájuk,, hanem a komoly erőfeszítésű tanulásuk eredményeként

A Kabbala konvenció az egy nagyon jelentős esemény, ami azt eredményezi, hogy a személy sok állapoton megy keresztül. Az ember nem lehet mindig felmenő ágban, ahol az adakozást és a spirituális fejlődést minden földi dolog felett lévőnek tekint..

Emberek  nagy gyülekezete közös vágyukon keresztül erőteljes fényt vonz magához, és ez a Fény „felrázza” őket.  Ezért van az, hogy az emberek sok ellentétes állapoton mennek keresztül, szeretet és gyűlölet, megértés és összezavarodás, öröm, hogy szerencsére neked itt kell lenned, és a következő percben csodálkozol, hogy egyáltalán mit keresel itt. Ez a módja annak, ahogy a spirituális állapotok gyorsan feldolgozódnak bennünk.  Több állapoton mész keresztül a Konvenció egy napján, mint rendes életedben a tanuláskor egy fél év alatt.

Mindazonáltal, hogy a Konvenció alatti időt minél hatékonyabban használjuk ki, ezeken az állapotokon tudatosan és felkészülten kell keresztül menni.  Tehát minden attól függ, hogy a személy hogy készült fel  a konvencióra.